Jack & Leona

A teraszon a korlátnak dőlve nézem a várost, közben érzem a kellemes szellőt. Kezdett esteledni és valami elképesztően szép látvány volt a naplementét figyelni ilyen magasból. Sokat láttam már életem során, de az ilyen szép színes, erősen vöröses-narancsos égboltot bármeddig el tudnám nézegetni. Még jó, hogy magammal hoztam a kamerámat. Sokszor cipelem magammal mindenfelé, hiszen néha olyan hirtelen el tud kapni az ihlet, hogy a végén megbánom, ha nem örökíthetem meg. És ez is most egy ilyen pillanat.
Nem a legdrágább gép, amit pénzért lehet venni, mégsem vagyok profi fotós. Éppen csak annyira jó minőségű a gép, amennyire az én igényeimet ki tudja elégíteni, és az átlag – de még talán a kicsit értő – szemeknek sem rossz látvány.
Míg várom Leonát, amúgy is van egy kis időm. Kiszedem hát a hordozókból mindent, ami csak kellhet. Sajnálom kicsit, hogy a fényképező állványt nem hoztam, bár annak egyelőre még nem találtam meg túlzottan a hasznát. Jó árban volt, én meg kissé elgyengültem, és hát… egyszer csak jól fog jönni az.
Így hát egy jó tíz percig csináltam különféle képeket, játszadozva a beállításokkal, amiket eddig már 90%-ban kitapasztaltam. Azért is csinálok ennyi képet, merthogy a kamera kis kijelzőjén aligha lehet pontos képet kapni, hogy nincs-e valami túlzottan fókuszon kívül, alul-, vagy túlexponálva és még sorolhatnám. Majd amint ráteszem a gépemre, jobban fognak látszani.
Még folytatnám is, ha nem hallanám a kopogást az ajtónál. Bentebb haladok a szobába, és leteszem az ágyra biztonságba a gépet, majd az ajtóhoz sétálok. Nem különösebben vagyok kiöltözve. Egyszerű szürkés-bézs nadrág, szürke felső és egy annál kicsivel világosabb kardigán, aminek ujját felhúztam könyökig. Elfordítom a kulcsot a zárban, aztán ki is nyitom az ajtót. Máris mosolyra húzódik a szám széle, és jókedvűen köszöntöm Leonát.
– Szia, szépség. Gyere, fáradj beljebb – invitálom be, aztán ha van kabátja, azt is elveszem tőle, hogy felakaszthassam valahova. – Remélem minden rendben volt az ide jöveteled közben – szólalok meg, miután bezártam az ajtót. – Bocsánat a rendetlenség miatt, kicsit kiesett az időérzékem – ha belegondolok, nem is különösebben beszéltem neki a fotózás iránti szenvedélyemről. Azt tudja, hogy mentősként dolgozom, feleslegesnek tartottam ilyesmit titkolni előtte. Viszont ilyen apróbb hobbikról aligha eset szó. Mellékesen az is igaz, hogy legtöbbször nem is beszélgetni kerültünk össze. Mégis, mindezektől függetlenül nagyon kedvelem a nőt, van benne valami, nem is tudom… ismerős. Valami megfoghatatlan. Valami, ami teljesen beskatulyáz.
Rendetlenségnek amúgy aligha lehet mondani, ami itt van. A táskám le van rakva az ágy szélének sarkára, a gép az ágyon, az ahhoz tartozó hordozók pedig valahol a terasz melletti asztalon pihennek mind. De amúgy minden szép és rendezett. Ahogy szeretem.

A megbeszélt időpontra nem fogok odaérni és ez aggaszt. Kimondottan utálok késni, és nem is szoktam, hiszen mindig pontosan megtervezem az aznapi teendőimet, már egészen kicsi korom óta. Mindig is igyekeztem a terveknek megfelelően tenni a dolgaimat, mert amikor ez nem így történt meg is esett a baj. Még mindig az emlékek hatása alatt vagyok, az a kislány és a kisfiú kinti toporgása… a lánynak végül sikerült felajánlanom, hogy használja a mi mosdónkat, majd pár perccel később hatalmas mosollyal az arcán jött ki onnan. Amint kiért és elárulta a fiúnak is az eredményt, rajta is látszódott a megkönnyebbülés.
Szerencsések. Nem kell végigmenniük azon amin nekem kellett, nem fogja senki sem rejtegetni a kislányt, és fogyi táborba küldeni, csak azért, hogy valamivel lehessen magyarázni a kerekedő pocakot. Az igazságot bevallani kellemetlen lett volna, éppen ezért soha senki sem tudta meg, hogy mi is történt, már ami az iskolámat és a szüleim barátait illeti.
Meggyorsítom a léteimet, így próbálok meg elmenekülni az emlékek elől és az elől, hogy a velem szembe jövő gyermekek arcát nézzem és keressem bennük a saját vonásaimat.
A hotelbe beérve a recepciós pult mellett megyek el, ahol a pultban ülő srác alaposan megbámul, majd elmosolyodik. Voltam már itt korábban is, lehet emlékszik rám és azért van a mosoly, mert a ruhám egyáltalán nem ad erre okot. Talán azt hiszi, hogy prosti vagyok, de hidegen hagy a véleménye, felnőtt nő vagyok és azt csinálok ami nekem tetszik. Öltözékem egyszerű, és egyáltalán nem kihívó, fekete minden ami rajtam van, farmer, felső és egy rövid kabát. Kényelmes és szerintem csinos is, bár szerintem Jacket inkább az érdekli majd, hogy mit rejtegetek alatta. Remélem az elnyeri majd a tetszését.
A telefonomban ellenőrzöm a szobaszámot, majd bekopogok, és szerencsére nem kell sokat várnom addig amíg az ajtó ki nem nyílik. Elmosolyodok és belépek a szobába.
- Szia, nem, minden rendben volt, ne haragudj, amiért várnod kellett rám. - magyarázkodom, mert azért egy kicsit késtem a megbeszélt időponthoz képest. Körbe nézek a szobában és meglepődök a fényképező láttán.
- Ezzel mit szeretnél?- nézek rá kíváncsian, és remélem, hogy nem engem szeretne fotózni, mert arra most nem igazán lennék vevő, bár lehet meg tudna győzni ha szeretne.
- Milyen napod volt? - kérdezem, miközben leülök az ágyra és a kezembe veszem a gépet, hogy megnézzem.

Fogalmam sincs, hogy mit szólna ahhoz bármelyik családtagom is, amit itt csinálunk Leonával. Viszont úgy érzem, hogy néhanapján egy kis kikapcsolódás nekem is jár. Az elmúlt 9 évben szinte minden napomat kitöltötte a lányom, és akármennyire is szeretem őt, néha úgy gondolom, megérdemlek egy kis kényeztetést én magam is. Mikor nem kell a szülői feladatokkal foglalkozni, csak én vagyok magam, a gépem és kicsit fel tudom térképezni a világot. Janice amúgy is imádja a fotókat, amiket csinálok és aztán előhívatok neki különböző méretekben. Mellesleg őt sem kell félteni, kezd abba a korba érni, mikor már el-eljár ő is mindenhova. Most is egyik barátnőjénél van és ottalvós bulit szerveztek még néhány másik osztálytársukkal. Ezért is ajánlottam fel Leonának ezt a lehetőséget, hogy ha van kedve, akkor ma is eljöhet ide. Amennyiben gond akadna, egy pillanat alatt teremnék lent a kocsimnál, hogy útnak is indulhassak. De volt már sokszor ilyen pizsiparti, egyiknél sem volt gond. Most sem lesz valószínűleg.
- Ne viccelj, velem is megesik néha, hogy akarva-akaratlan elkések. Egyébként fel sem tűnt – teszem hozzá még mellékesen, továbbra is mosolyogva követve tekintetemmel őt.
- Na igen, ez az oka, ami miatt nem tűnt fel, hogy késtél – nevetek fel jókedvűen. – Kérsz valamit inni? Nem rendeltem még semmit a szobába, de nagyon szívesen megteszem. Bor? Valami erősebb? – de igazából bármit is kérhet, ha egy pohár vízre van szüksége, azt is odaviszem neki.
- Nem volt vészes. Tegnap éppenséggel pont az osztályon dolgoztam, szóval reggel hazamentem, aztán a délelőttöt végig is aludtam lényegében. Egy-két dolgot még elintéztem otthon, mint takarítottam, főztem, de gyorsan eltelt a nap. Holnap sem dolgozok, csak késő estére megyek megint, szóval nem kell reggel sietni sehova, mint legutóbb. Amiért bocsánat megint – igen, legutóbb eléggé sietősre kellett fognom, előző este cseréltük el a műszakot, én pedig elfelejtettem ébresztőt beállítani. Az este pedig… hát, elég kimerítő volt. Így hát gyorsan kapkodva kellett reggel összeszednem magamat, aztán itthagytam jó néhány percnyi szabadkozás után. De ahogy tudtam, hívtam is őt, ahol folytattam ezt. Elég lelkiismeretes vagyok, lássuk be.
- És veled mi a helyzet? Neked hogy telt a napod? – kérdezem tőle érdeklődve.
- Hogy tetszenek? – biccentek a gép felé, amin a képeket nézegetheti. Néhány napja másoltam át egy merevlemezre a nagyrészét, így javarészt tájképek vannak most rajta.

Senki sem tud Jackről, sőt, néhanapján magam előtt is letagadom, hiszen nem tudom mi ez, vagy mi lesz belőle. Egyelőre élvezem, ami van és igyekszem nem foglalkozni semmi mással.
Nagyon jól jön, hogy ma találkozunk, kell a kikapcsolódás és a feszültség levezetés, amit nyújtani tud, tudom, hogy egy ilyen nap után csak forgolódnék az ágyamban és kattognának a gondolataim, de így erre remélhetően nem fog sor kerülni. EL fogok fáradni és álom nélkül pihenhetem majd ki magam, az még kérdéses, hogy itt,vagy a saját ágyamban, bár az utóbbit valószínűbbnek látom.
Azt mondta, hogy rendetlenség van, pedig ez egyáltalán nem igaz. Jómagam is pedáns ember vagyok, de ez ami itt van egyáltalán nem kupleráj.
- Ennek örülök- nem lett volna jó, ha megneheztel rám a pár perces késéért, de így legalább be tudta azt fejezni amit elkezdett, sőt lehet, hogy meg is zavartam benne.
- Jól esne némi alkohol, rád bízom, hogy mi legyen, nekem ma bármi megfelel. - Nagyon kedves, hogy felajánlja, a legtöbbeknek még ennyi sem jutott volna eszébe, sajnos volt már ilyen tapasztalatom, de Jack nagyon figyelmes ember.
Kíváncsian hallgatom a szavait, és elmosolyodok azon, hogy mennyire más is az életünk. Míg én egész nap pörögtem és dolgoztam, ő addig pihent, este pedig ez éppen fordítva történt meg, most pedig mind a ketten itt vagyunk, Ő jóval kipihentebben, mint ahogy most én érzem magam.
Mentegetőzésére még inkább szélesebb mosolyra húzódik a szám.
- Mondtam akkor is és utána is, hogy megértem, előfordul az ilyen, majd biztosan nem is lesz olyan alkalom, amikor rohannom kell valahova, de igyekszem azért úgy tervezni, hogy erre ne kerüljön sor. - nyugtatom meg ismét, hogy egy kicsit sem haragszom amiért a múltkor úgy el kellett rohannia. Nem éreztem magam utána rosszul, de azért örülök, hogy most bőven van ideje.
- A délelőtt gyorsan eltelt, a délutánt pedig edzéssel töltöttem, új koreográfiát gyakorlunk be és még van ami nem tökéletes, de minden erőnkkel dolgozunk azon, hogy az legyen. Ha végzünk az eredmény csodás lesz, majd felveszem és ha érdekel megmutatom. - mesélek neki a délutánomról kissé lelkesebben, hiszen a tánc az ami igazán éltet engem, gyógyszerész nem azért lettem, mert kisgyermek korom óta arra vágytam, hanem mert a szüleim ezt várták el tőlem.
A képeit nézegetem, és kissé össze rezzenek a hangja hallatán. Gyorsan félre is teszem a gépet, mielőtt megharagudna, vagy mielőtt meglátná, hogy melyik képen ragadt meg a pillantásom. A képen egy kislány állt háttal a lemenő nap fényében. Ma kerülnöm kell az ilyen képeket és gondolatokat.
- Nagyon szép képek, nem is említetted, hogy ez is foglalkoztat. - Igaz, a találkozóink alkalmával nem sok alkalmunk volt eddig a beszélgetésre, de ez most jól esik, egy kis változatosság sohasem árt. - Régóta foglalkozol fotózással? -

Bólintok, miszerint neki lényegtelen mi, csak alkohol legyen. Aligha mondanám azt, hogy csupán emiatt sikerül mindig egymás társaságát élveznünk, máskülönben nem is tudnánk elviselni a másikat. Volt alkalom, mikor egy cseppet sem ittunk, mégis ugyanott kötöttünk ki, ahol általában szoktunk…
A szobához tartozó telefonért elsétálok és gyorsan rendelek egy nem túl drága, nem is túl olcsó vodkát. A „nem túl olcsó” kategória is még mindig jócskán többe kerül, mint a boltban egy középkategóriás, de egye fene. Ennyi kijár néhanapján. Nem élek nagy lábon, kár lenne ezt állítani, ettől függetlenül kényelmesen megélek én és Janice a fizetésemből. Bőségesen. Viszont gazdag nem vagyok.
- Tudom-tudom, de hát tudod milyen vagyok – legalábbis a személyiségemet tekintve. Az ilyesmiről már sok mindent megtanulhatott rólam, ha a magánéletemről nem is feltétlenül sokat. Tudja, hogy szeretek járni edzeni, szeretem a labdajátékokat – bár inkább csinálni, semmint csak nézni tévé előtt -, hogy mentős vagyok, meg még pár ilyen apróságot. A lányomról nem különösebben meséltem neki, sem arról hogy a fotózás egyik nagy szenvedélyem.
- Még szép, hogy érdekel! – vágom rá neki szinte azonnal. Nem csak a szex az oka annak, hogy én annyira szívesen látom Leonát napról napra, hétről hétre, hanem úgy az egész személye. Úgy érzem, vele könnyedén meg tudom találni a közös hangot és ennek nagyon örülök. Persze az évek során találkozgattam más nőkkel is, de egyikőjükkel sem éreztem ilyen jól magam, mint vele. És ismétlem, nem a szex miatt.
- Hát nem tudom, kiment a fejemből valószínűleg – vonok aprón vállat. Nem titkolom sem ezt, sem a lányomat, de mivel szóba sem jött, így nem is különösebben rágtam a szájába. – Egy ideje, igen. Nem is tudom, mennyi… - számolgatok kicsit a fejemben, mielőtt folytatom – körülbelül 2015 közepe-végén vettem meg ezt a gépet, hozzá az optikát, tehát lassan 4 éve, hogy elkezdtem. De javarészt hobbiból fotózgatok csak. Legalábbis így indult, aztán egy ügynökség is felfogadott, és mondhatjuk úgy, hogy mellékállásban fotósként is dolgozom. Miért is ne alakítsam át a szenvedélyemet valami olyasmivá, amivel még kereshetek is? – nevetek fel röviden. Fel nem tett kérdésre válaszolva folytatom aztán.
- Változó amúgy, hogy mikre kérnek fel. Van, hogy ilyen tájképekre kíváncsiak, van hogy el kell mennem esküvőkre és ott fotózni, de néha napján modellfotózásra is felkérnek. Mármint nyilván a kamera számomra közelebbik részén állva. Nem nagyon vagyok én modellkedésre hivatott, nem lennék jó benne szerintem – fotóztam már jó pár személyt és nem igazán érzem, hogy ugyanaz megvan bennem, mint bennük. Nem különösebben tudnám megmagyarázni ennek miértjét.
- Te modellkedtél valaha? Csak mert az alakod tökéletesen megvan hozzá, nem kevésbé a kisugárzásod – mondom ezt most, kicsit belegondolva az előbbi témába.

Némileg megnyugtatja kissé feszült idegeimet a tudat, hogy az alkohol már úton van. Az sem tűnt volna fel ha a legolcsóbbat rendeli, nem is nagyon érdekelt volna, nekem a pénz nem számít, nem azért vagyok valakivel, mert tehetős vagy sem. Ha pénzes pasast szeretnék fogni magamnak és csak kirakat barátnő lenni az is menne, de nincsen ilyen fajta kapcsolatra igényem, egyelőre pontosan arra van szükségem ami köztem és Jack között zajlik.
- Remélem tetszeni fog, de ha nem akkor is meg kell mondanod róla őszintén a véleményedet. - Némi örömmel tölt el az, hogy érdekli mivel töltöm a szabadidőmet. Lehetne sokkal unalmasabb hobbim is, amivel untathatnám szegényt, de ilyenről szó sincs, csak egy három perces videót kell majd végignéznie, és tényleg kíváncsi vagyok a véleményére, mert még amennyire tudom, sohasem látott táncolni.
Kíváncsian hallgatom amit a fotózásról mesél nekem, így egy kicsit több bepillantást nyerek az életébe, mint amennyit eddig adott nekem. Igaz ez fordítva is igaz, szépen lassan úgy tűnik, hogy megismerjük egymást, legalábbis most úgy tűnik, hogy e felé haladunk, de ki tudja, hogy mi lesz ennek a vége.
- Akt fotókat csináltál már? - Kíváncsi vagyok, hogy ilyeneket is elvállal-e, és ha igen akkor milyenek az ilyen jellegű fotózások? Biztos csak többet képzelek bele, mint amilyen tényleg, de megmozgatja a fantáziámat ez a dolog egy kicsit.
- Ne viccelj, szerintem nagyon is jó modell lennél, csak meg kell találni a megfelelő témát, ami illik hozzád. - Fut rajta végig a pillantásom. Tudom, hogy mit rejt a ruhája és ruhában és a nélkül is igen ígéretes képeket lehetne róla készíteni.
- Rendes munkaként sohasem, de volt amikor az edzőtáborban vagy az egyetem alatt hülyéskedtünk a többiekkel és akkor mindenféle képeket csináltunk egymásról. Nem tudom milyen egy komoly fotózás, de szinte biztos, hogy nem olyan, mint amit mi csináltunk régen. - vissza adom neki a fényképező gépet, mielőtt újra olyan képek kerülnének a szemeim elé, amiket nem kéne látnom. Legalábbis ma nem.