Leona Wallis

[tizenöt évvel korábban]

Tudom, hogy Robert rám vár, de nem tudok még kimenni a próbaterembe, hiszen nem tudom felhúzni a ruhámnak a zipzárját. Nem tudom mi lehet vele, lehet csak beragadt, vagy a menete ment tönkre, remélem inkább az előbbi lesz, mert azt még lehet orvosolni, az utóbbit már nem igazán. Keríteni kell egy varrónőt, aki azonnal kicseréli, mert holnap után lesz a verseny és addigra tökéletesnek kell lennie.
- Leo, jössz már? - szól be az öltözőbe a párom, hallom a hangján, hogy egyre türelmetlenebb. Az edzőnk is hamarosan megérkezik, pedig megbeszéltük Roberttel, hogy ide jövünk korábban és bemelegítünk, hogy az edzőnek már csak a koreográfia tökéletesítésével kelljen foglalkoznia. Eddig mindig laza öltözékben próbáltuk, mára terveztük a ruhás próbát, de úgy tűnik nem fog össze jönni.
Lépteket hallok mire hátra fordulok és Robert jelenik meg előttem.
- Mi a baj? - néz rám én pedig megfordulok.
- Nem tudom felhúzni azt a hülye zipzárt. Beragadt vagy nem tudom. - panaszkodom, majd megérzem az ujjait, ahogy végigsimítanak a gerincem mentén, végül megfogja a zipzárt és megpróbálja ő is felhúzni, de neki sem sikerül.
- Húzd be a hasad, felszedtél pár kilót? - kérdezi mire legszívesebben sípcsonton rúgnám.
- Dehogy! Az utóbbi időben még étvágyam sincs, nem híztam meg, ne szórakozz! - felelem és megpróbálom behúzni a hasamat, de nem sikerül. Lehet össze ment a tisztítóban a ruha? Más magyarázatot nem találok, hiszen három hónapja tökéletesen illett rám a ruha.
- Jól van, ne harapd le a fejem, vedd le, megnézzük úgy fel tudom-e húzni ezt a vacakot. - kibújok a ruhából, majd odaadom neki és felé fordulok, kíváncsian nézem, így sikerül-e a művelet. A zipzárt erőlködés nélkül húzza fel a ruha hátulján, majd rám néz és elkerekednek a szemei ahogy végig néz rajtam.
- A… melltartód sem jó méretű… ugye nem lehet, hogy…? -
-Mi?? Ki van zárva! - emelkedik meg a hangszínem és válik sokkal vékonyabbá. Az edző tábor két hónapja volt, és akkor én meg Tristan… nem. Annak nem lehetett semmi következménye, vagy mégis?
- Vedd fel a szokásos ruhádat, megmondjuk az edzőnek, hogy táncot váltunk a cha-cha-cha ruhád sokkal lazább, azt fogunk a versenyen táncolni, az edzés után pedig megyünk és veszünk egy tesztet. - közli, de én nem fogom fel, hogy mit is mondd, csak lerogyok a padra és mereven nézek magam elé. Nem, ez nem lehet igaz.

[Napjainkban]

Az ebédszünetem fél óra, de sohasem szoktam teljesen kihasználni, igyekszem minél előbb vissza térni a munkához, hátha a többiek ezt látva nem ellenkeznek, amikor a munkaidőm hivatalos vége előtt tíz perccel lelépek, különben nem érnék oda a próbámra. Eddig még egyszer sem szóltak, sőt, mindig mosolyogva mondják, hogy menjek nyugodtan.
Ma negyed óra alatt tudtam le a szünetemet, és ahelyett, hogy mennék átvenni az árut, hagyom, hogy Julie menjen, tudom, hogy bele van esve a futár fiúba, és remélem így talán hamarabb össze jön nekik a dolog, ha minden nap találkoznak. Julie hálásan mosolyog rám, mikor átveszem a helyét és innentől igyekszem újra a munkára és a betegekre koncentrálni. A következő vevő egy kislány, talán középiskolás lehet, de lehet, hogy még az sem. Óvatosan, mindenki elől takarva a pultra helyezi azt amit szeretne megvásárolni. Egy terhességi tesztet. A patika üveg falán kinézve látom, hogy egy körülbelül a lánnyal egykorú fiú áll ott, és türelmetlenül várakozik. Az emlékek megrohannak és nem tudok megszólalni, csak tátogok, mint hal a vízben, de hangok nem jönnek ki a torkomon. Alaposabban megnézem a kislány arcát, de nem, nem látom benne magamat, egyik vonása sem hasonlít az enyémre, vagyis Ő nem az enyém. De az enyém is ilyen korú lehet, mint ez a lány... mi van ha Ő is bajba  kerül?

 

Kedves Leona!
A soraid olvastatják magukat, kettőt pislogtam, és már a végére is értem.
Talán nem lep meg, ha azt mondom, többször találkoztam már hasonló koncepcióval a szerepes világban - érthető, tekintve, mennyire gyakoriak az életben ezek a balesetek -, arra viszont egyetlen user sem vetemedett rá eddig, hogy elszakítsa a karakterétől a gyermekét. Bátor húzás, jóllehet,  valami azt súgja, nem kell sokáig várnod a lányoddal való találkozásra, sőt...   Ami engem illet, máris epekedve várom, hogyan alakul tovább a történet, ezért nem is húznám az idődet. Jó játékot!