Estella & Jeremy

Egyszerre gyűlöltem és utáltam az új helyzetet. Gyűlöltem, mert összezavart. Csöppet se segített a helyzetemen az, hogy még hosszú hetek várnak ránk; mintha minden egyes nappal egyre közelebb kerülnék ahhoz, hogy letérjek a helyes útról. Annak ellenére is, hogy olykor még mindig kirázott a hideg, amikor eszembe jutott a történtek. Mi van akkor, ha tudja? Ha ez csak egy teszt és arra vár, hogy majd engem áldozzon fel a rabláskor? Sietve űztem el minden ilyen gondolatot, hiszen jelét nem adtam annak, hogy zsaru lennék. Sőt, néha már én is kételkedtem abban, hogy valóban még mindig annak számítok-e, annyiszor éltem már a mocsokban és bűnözők között. És akkor még itt volt ez a hely is. Egy volt a sok porfészek közül, ahova a sok nyakkendőt levető járt, mert szerintük a munka után jár egy kis lazulás. Szerintem némelyiknek már gondjai is voltak az alkohollal, de ez nem az én dolgom volt. Az enyém az volt, hogy nyitva tartsam a fülemet és meghalljam a szükséges információkat. Az ottromba és disznóvicceket meg messzire elkerüljem, mielőtt netán megismertetném némelyikkel azt, hogy mennyire is remek érzés lefejelni a pultot.
Legtöbbször enyém volt az estiműszak, hiszen ki akarna csúcsidőben dolgozni? Kevesen repesnének ezért állandóan, de muszáj volt a strapát bírnom. Meg kellett nyernem őket, utána meg szóra bírni egy-egy ital mellett. Még mindig messze nem volt meg minden szükséges információ, biztos voltam abban, hogy még sok mindent képesek lennének eldalolni, de valahogy mindig valaki megmentette őket attól, hogy totálisan elázzanak, nem úgy, mint azt a sügért, aki még mindig itt mereszti a seggét.
- Attól még, hogy bűvöli az italt nem lesz több belőle, se nem fogja megoldani a gondjait. Igya meg, aztán emelje fel a seggét, majd tipegjen el a lakkcipőjén. – villantottam rá egy fáradt és nyúzott mosolyt, ha egyáltalán végre felemelte a fejét. Már mindenkit kitereltek a bárból, egyedül ő maradt még mindig idebent. Utáltam azt, amikor valaki nem ismeri a zárórát, pedig jócskán elmúlt már éjfél és a hajnalban tapostunk. Nekem is szükségem van alvásra és akad más olyan hely, amiben a nap 24 órájában bűvölheti a poharakat.
- Fülén ül vagy tapsra vár? Netán esetleg egy erős férfira, hogy megmutassa az ajtót? – lehettem volna kedvesebb is, de nem volt kedvem és mondhatni részben már egyébként is kedves voltam vele. 15 perce lejárt volna a műszakom, de eddig még nem tettem szóvá. Örüljön annak, hogy nem borítom rá az italát és nem tessékeltem még ki. Ha már kifizette, akkor lehetőséget kap arra, hogy megigya és a saját lábán távozzon.

(Lesz majd még jobb is.   )

Amikor azt hinnéd, hogy minden rendben van, az életed azon a pályán halad amin kell egészen biztos lehetsz abban, hogy előbb vagy utóbb jön egy szakadék, amit nem tudsz kikerülni bármennyire is szeretnéd. Én ma érkeztem el a szakadék széléhez és amilyen szerencsés vagyok pofával bele is estem. Nem volt sehol sem biztonsági háló vagy ejtőernyő, csak zuhantam lefelé megállíthatatlanul.
Ezt az egészet megosztom azokkal, akik az este folyamán leülnek mellém és valamilyen csoda folytán beszélgetésbe kezdenek velem. Általában nők azok, akik jönnek és megpróbálják magukat meghívatni egy italra, és egy átlagos este folyamán biztosan vevő ennék a gyengébbik nem társaságára (attól függetlenül, hogy ketten is szívesen látnak otthon az ágyukban) ma valahogy egyáltalán nem érdekelnek.
Egy mély dekoltázs és kerek csípő sem indítja be a fantáziámat, inkább csak még inkább magamba süllyedek a látványukra, ezért inkább csak az italommal foglalkozom. Whiskyt iszok, a drágább fajtát, amitől általában pár pohár után már érzem a hatását, de most semmi. Ugyan olyan éber vagyok, mint amikor bejöttem ide pár órával korábban. Csak a pénztárcám lett egy kicsit vékonyabb, az agyam ugyan úgy pörög, mint a nap korábbi részében.
Szemezek a poharammal, hátha a szép borostyán színű ital megadja a fejemben kavargó számtalan kérdésre a választ, de csöndben marad, nem kapok egy választ sem, csak még több keletkezik a fejemben.
Haza kellene mennem és ezt a pultos lány is megerősíti, mivel valami olyasmit magyaráz, hogy zárni szeretne, de én még nem szeretnék haza menni, inkább szeretnék még egy kör piát, hátha az végre csodát tesz és hajlandó válaszolni nekem, ha már az elődeivel egy cseppet sem volt szerencsém.
Fenyegetése hallatán felemelem a tekintetem a pohárról, és tekintetem az övét keresi, majd szépen lesiklik a testére, már amennyi kilátszódik a pult mögül. Amit látok tetszik, és ez most fordul elő velem először az este folyamán.
- Nincsen kedvem még haza menni. Helyette meghívnám még Önt egy italra, ha van hozzá kedve. Bármire, amihez kedve van. - a pénz nem akadály, bár nem olyannak tűnik, aki hanyatt esne ha megmutatnám neki a havi bankszámla kivonatomat.
- Az ital nem segít, olyan, mintha egész este vizet ittam volna. Inkább a tanácsát kérném. Azt mondják a csaposok olyanok mint a jó terapeuták. Ha segít nekem elmegyek, ígérem. – Nézek rá szépen hátha megesik rajtam a szíve, bár ezt erősen kétlem az előbbi szövege alapján. Inkább tűnik olyannak aki ha az szükséges akkor seggbe rúg, nem pedig pátyolgatni kezd, és azt hiszem ma este pont erre van szükségem.
- De ha nagyon ajtókat szeretne mutogatni az Önét szívesen megnézném. - Azt hiszem nem vagyok normális amiért kikezdek vele, de ki tudja, lehet erre van szükségem. Egy felvágott nyelvű gyönyörű nőre, hogy elterelje a figyelmemet.

Miért is hittem azt, hogy itt akad netán egy normális alak magam sem tudom. A kollégáimat se mondanám annak, főleg a férfiakat nem, de azok az őrsön se voltak éppen azok. Sőt, pont ellenkezőleg gondoltam, ha már besúgónak tartanak most is, akkor miért ne tehetnék eleget a pletykáknak? Miért ne választhatnám azt az oldalt, amitől megannyien rettegnek és azt mondják, hogy a sátántól eredendő. Mert az nem, hogy mások megbélyegezik egymást anélkül, hogy igazán ismernének valakit. Csak azért mert valamit hallott valakitől róla, vagy csak mert nem tetszik a haja színe, a szeme és társai? Ez a hely meg remekül megmutatta azt, hogy mennyire sekélyesek az emberek. Itt se volt ez másképpen, mint a szürke hétköznapokban. Amennyi megjegyzést hallok itt, ahogyan a két nem beszél egymásról. Kész csoda, hogy még mindig tudnak újat mondani és nem hallottam mindent már az első napomon. Mintha abba bele se gondolnának, hogy talán okkal viselkedett úgy az az illető a másikkal, így a történet valahol sántít. Mindegy is, most az a lényeg, hogy ezt a díszhuszárt innen kipenderítsem és végre ledőlhessek az ágyamba, mielőtt csörögne az idegesítő ébresztő, mert jelenésem van valamelyik főnökömnél.
- Komolyan azt hiszi, hogy mindenki azt lesi, hogy miként is ihatna magával? Sajnálom, de nem vagyok egy azon cicababák közül, akiket korábban elhajtott. Talán nem kellett volna nemet mondania nekik és máris máshol meresztené a seggét, nem itt. Komolyan, mintha éppen ki akarna költeni egy tojást. – forgatom meg a szemeimet, miközben az utolsó poharat is a helyére rakom, majd jönnek az italok is. Különben túlzottan is nagy lenne a káosz és a munka se menne holnap olyan pörgősen, mint ma. Ezért fontos, hogy minden mindig a helyén legyen.
Elnevetem magam és úgy nézek rá, mint aki megakarja állapítani, hogy nem-e most szabadult a másik a diliházból.
- Tudja, ha mások nyamvadt problémája érdekelne, akkor most egy kényelmes bőrfotelben üldögélnék és azon törném a fejem miként is aludjak el miközben mesél. Nem vagyok szeretetszolgálat, hogy meghallgassam Önt. Emelje fel végre csak a seggét és vigye a megtört kiskutya tekintetét oda, ahol kíváncsiak rá. – morogtam az orrom alatt, miközben az egyik kancsót vettem a kezemben, amiben már egészen elolvadtak a jégdarabok. Ha kellett, akkor farkasszemet is néztem vele, hátha attól megretten. Jó vicc.  
Hitetlenkedve nevettem el magam, mert van mersze, az tény és balszerencsére ez egészen tetszett. Pultra könyököltem és úgy fürkésztem a pasast.
- Tényleg azt hiszi, hogy mindenkinek elegendő egy öltöny, megtört kiskutya tekintet és máris befogadnák magát? Van egy rossz hírem, hogy rossz ajtón kopogtat. – nem kell még több bonyodalom. Nem tagadom, szerettem élvezni az életet, de azért én se vittem akárkit haza és az is ritka volt, hogy egy-egy éjszakai parti után essek valakivel haza. Nem most akarnék ebből bármiféle rendszert csinálni. Van elég gond az életemben alapból is. Amint felegyenesedtem a pultról, azzal a lendülettel „véletlen” meglöktem a kancsót, így a víz először a pultra, majd az ölébe folyt, ha nem mozdult idejében.
- Oupsz, igazán röstellem. Véletlen volt, kér esetleg még valamit? -  ha viszont az arcomra nézett, akkor láthatta, hogy nem volt ez annyira véletlen. Hiába csendült a hangom ártatlanul. – Mind tudjuk, hogy mit mondanak a hideg víz hatásáról… -  megrebegtettem a pilláimat ártatlanul, majd mit sem törődve vele elmentem rongyért, hogy a pultról legalább feltakarítsam kiömlött vizet. Azt meg csak remélni mertem, hogy végre megissza az italát és elmegy, mert elvettem a kedvét mindentől. Majd babusgatja valami műtestű liba.

Az élet szép… valahol máshol. Másik helyen másik időben és talán egy másik test is kéne ahhoz, hogy ez az állítás igaz legyen. Szeretnék egy napig olyan életet amikor minden megy a maga útján, és semmi sem tesz keresztbe nekem. Kéne egy üveg… Felix felicis, vagy hogy a fenébe hívták a szerencse lét a Harry Potter filmekben? Azt meginnám és utána huszonnégy órán keresztül minden amibe bele kezdek sikerrel zárulna. Le tudnám rendezni ezt az egész dolgot a tesóimmal, a tesóm nejével és az aprócska fiúkkal. Fiunkkal… Még mindig nem hiszem el, hogy ez igaz lehet.
- Nagyon remélem, hogy így van, és ezáltal kiválogathatom azon személyeket akik társaságára én is vágyom, de ma este ez nem jött össze. Jöttek a jelentkezők, de mind üres fejű libának tűnt. Mintha egy léggömb lett volna a fejük helyén, ha lett volna nálam egy tű, akkor biztosan megpróbálom kilyukasztani az egyiket csak azért, hogy teszteljem az elméletemet. - felelem neki és úgy veszem észre, hogy az alkoholnak azért mégis csak volt egy kis hatása rám, mert józanon ilyeneket csak gondolni szoktam, de a gát a szám és az agyam között úgy tűnik egy kicsit feloldódott. Remélem hamar vissza áll a régi kerékvágásba, különben ennek nem lesz jó vége.
- Nem szándékozom költeni, igaz tojásoknak nem vagyok híján. - nem, ez nem az alkohol hibája, ilyet józanon is simán mondok.
Felsóhajtok ellenséges válaszára, nem hiszem, hogy bármivel is kiérdemeltem volna ezt a hangnemet, és bármilyen nagy a kihívás én akkor is normálisan fogok neki válaszolni, már ami őt illeti, mindenki másról mondhatok hülyeségeket és oda nem illő dolgokat.
-Már nem először említi a kiskutya tekintetemet, ezek szerint nem hagyja hidegen magát, vagy tetszik Önnek vagy idegesíti, ami arra enged következtetni, hogy egy ilyen tekintetű férfi már elbánt Önnel. Remélem inkább az előbbiről van szó. Nem szeretek ugyanis második lenni. - Első voltam az egyetemen, első voltam illetve vagyok még mindig a munkában és számos lány életében is én voltam az első. Ki tudja, talán én leszek az első akit ez a lány haza visz a munkából.
Figyelem, hogy mit csinál és a reflexeim igen csak tökéletesek, de az alkohol lelassít, így a víz egy része a nadrágomra megy, szerencsére csak a lábszáramra, az öl rész még mindig szárazon maradt.
- Ne aggódjon, az alkatrészeimre most a víznek semmi hatása sem volt. De köszönöm, hogy aggódik miatta. - felhajtom az előttem lévő feles pohár tartalmát, majd a lányhoz fordulok ismét.
- Viszont az előbbi kis balesetért jössz nekem még egy körrel, és akkor minden rendben lesz. Tölts magadnak is, túlságosan is merev vagy, és az a tippem, hogy ilyen gyönyörű nő létedre mindig is túlságosan feszült vagy, itt az ideje, hogy kicsit kiengedd te is a fáradt gőzt.

Kezdett olyan érzésem lenni, hogy tökéletesen lepattan róla minden sértésem és minden beszólásom. Mintha szimplán immunis lenne rá, vagy csak élvezné, hogy valaki nem hajt fejet elsőre előtte. Magam sem tudtam, hogy mi is állhat az egész mögött, de be kellett látnom, hogy nem fogok hamar megszabadulni tőle. Maximum akkor, ha tényleg kidobatom a helyről, az viszont veszélyes lett volna. Ki tudja, akkor mit csinálna másnap, mert ha jól csíptem el korábban, akkor ügyvéd. A legtöbb ügyvéd meg az ügyészségről jár ide, ergo kapcsolatban van a rendőrökkel is. Nem bukhatok le miatta, így muszáj lesz még valamennyire elviselnem őt.
- Biztosan nem díjazták volna, de arra még nem gondolt, hogy netán amelyik társaságra vágyik, pontosan az a társaság meg magára nem vágyik? Tudja, amit elérhet az nem kell, amit meg nem azt akarná… mondhatni feleslegesen, mert bele fog törni a bicskája. – hajoltam egészen közel, miközben abbahagytam a pohár törölgetését. Nem az állom meló volt, de még mindig jobbszerettem itt lenni, mint a kapitányságon, ahol mindenki megjegyzéseket tett. A kinézetem és a munkám miatt is. Sokan nem bíztak bennem és pontosan emiatt sodródtam egyre messzebbre tőlük és kezdett olyan érzésem lenni, hogy erre okot is akarok adni.
Megforgatom a szemeimet és mellé még egy lemondó sóhajt is megengedek magamnak.
- Ha ezzel a szöveggel akarta elérni, hogy beadjam a derekamat egészen rossz úton halad. – néztem rá komolyan. Régóta ilyen voltam. Nem engedtem senkit se közel. Foghattam a múltamra, vagy csak így voltam összerakva. A munkám is veszélyes volt és gyerekként se éppen olyan emlékeket szereztem, mint kellene. Nem bíztam abban, hogy valakinek tényleg fontos lehetek, még azok után se, hogy idővel kaptam egy szerető családot.
Kíváncsian vonom fel a szemöldökömet és elnevetem magam. Kész, nem értem, hogy mi hajtja őt és miért képes minden sértésemet figyelmen kívül hagyni, vagy a negédes hangomat. Egy gond volt ezzel, hogy egyre kíváncsibbá tett engem is. Ritka volt az ilyen pillanat.
- Ez maradjon az én titkom, Ön meg gondoljon csak azt, amit szeretne. – kezdtem bele és egy pillanatra elgondolkoztam. – Ezek szerint mindig mindenben első volt? Ugyanakkor érdekes, hogy jobban viselné még azt is, hogy idegesít, mintsem azt, hogy valaki megbántott és ezért csak második lehetne. Sokan lehet inkább utóbbinak is jobban örülnének. – hangosan elmélkedtem, hogy aztán megpróbáljam kicsit lehűteni. Amikor viszont azt mondta, hogy aggódom, akkor csak felmondtam és már reflexből intettem be. Eléggé nemzetközi a jelzés és mindenki ismeri.
- Úgy gondolja? Lehet, hogy az Önhöz hasonló idióták miatt vagyok ilyen feszült, amiért nem veszik a lapot, de legyen. Ha iszom magával, akkor utána végre feláll és elmegy? –néztem rá kérdőn, miközben elővettem még egy poharat és mind a kettőt megtöltöttem. Utána kisétáltam a pult mögül, majd a pultra felültem. A lábamat összefontam és úgy néztem rá. Egy pillanatra legszívesebben hajába túrtam volna és elkalandoztam milyen lehet érezni a száját a bőrömön, de aztán gyorsan kivertem a fejemből, miközben a kelleténél kicsit jobban felcsúszott szoknyámat lejjebb húztam a combomon. – Gyerekként azt mondták, hogy ne igyak idegennel… - nyújtottam felé a poharamat, majd ha elárulta a nevét, akkor én is. Bár azt esélyesen hallotta már egy-két vendégtől is, hiszen akadnak törzsvendégek.
- Mire is iszunk? – néztem rá kérdőn, majd ha megvolt, akkor koccintottam vele és lehúztam az italt, ha már rövidet töltöttem ki. – És miért is gondolja úgy, hogy én lennék a gyógyír a maga bajára, vagy legalábbis az ágyam? – tettem fel a kérdést, miután a pohár az asztalon koppant, majd az üvegért nyúltam, hogy újra töltsem a poharakat.