Conor Mahony

- Kisasszony! Ha megkérhetem ne mozogjon, bírja ki, míg elkészülők az utolsó ecsetvonásokkal – szólok nőhöz, aki hangos sóhaj keretében próbál eleget tenni a kérésemnek. Nem könnyű órákon keresztül mozdulatlan maradni, mert az ember teste elgémberedik egy bizonyos idő után. Ezt én is jól tudom, aki ülve festi le az előtte levő látványt. Még mielőtt bárki akt képre gondolna, nos ki kell ábrándítanom, de nem. Egy portré kép. Az előttem levő hölgy vetette fel, mert meg szeretné lepni urát egy különleges ajándékkal, s én pedig nem tudtam nemet mondani. Nem csupán azért, mert jól meg fognak érte fizetni, hanem azért, mert gyakorolhatok. Gyors ecsetvonásokkal dolgozok, miközben néha-néha a vászon mögül kinézek, hogy még több részletet szippantsak magamba. Már csupán pár vonás kell, s kész lesz az egész.
- Készen vagyunk! – adom tudtára vendégemnek, hogy a szenvedéseinek ezennel vége.
- Épp ideje volt! – morog felém, majd hallom, hogy nyikorog a festőtermem padlózata. Közeledik felém, aztán ránéz a művemre. Végig nézi alaposan, mintha csak szakértő lenne a témában, aztán megtöri a kettőnk közötti csendet.
- Elvinném, de előtte a fizetsége. – odafordulok felé, remélve abban, hogy átnyújtja a csekket a megfelelő összeggel, azonban helyette az estélyinek tűnő ruházata pántját letolja a két vállán. A ruha anyaga egyből enged a gravitáció hívásának, ezzel felfedve előttem ruhátlan valóját. Csupán két pillanat telik el, hogy elfordítsam a fejem. Szép látvány kétségkívül, de erről szó sem volt.
- Khhmm, hülyének néz? – teszem fel a kérdésem, mire az fújtat egyet, mert nem jött be a terve.
- Férjemmel kapcsolatosan hazudtam, hajadon vagyok, s cseppet sem volt szó, hogy egy festő lehet ennyire sármos és ápolt. – áradozik rólam, ami igaz, ám én cseppet sem mérgezném meg munkám szexxel. Volt egy időszakom, de az eléggé zűrös volt és nem szeretném újra átélni. Sok követőm akkor pártolt el tőlem.
- Kisasszony, vigye a képét, s nem kell érte fizetnie. – módosítom meg a szerződésünk szavakkal, mert most szeretnék pontot tenni az egész végére. Feldúltan kapja fel a vásznat, vele együtt a festményt, aztán a fejemen töri szét. Azután gyorsan visszaveszi a ruháit, s kiviharzik. Csak azután nézek utána, miközben a fejemet simogatom. Érzem, hogy festékes lett a hajam, emellett nő létére elég erősen verte szét a fejemen. Kikúszik ajkaim közül egy fájdalmas sóhaj, aztán töprengeni kezdek.
~ Vajon egy barátnő képes lenne távol tartani az ilyen hárpiáktól? ~ morfondírozok, miközben előveszem a jegyzet noteszem, ahová felírom a megrendelőim nevét. fekete filccel húzom ki Rachel Augburn nevét, abban reménykedve, hogy pár nappal később semmiféle emlékfoszlány nem marad belőle. Bárcsak így történne! Feltakarítok, aztán mára befejezem a festést. Elhagyom a szobát, hogy nappaliban találjak menedéket a Tv előtt…

Kedves Conor!
Sajnálom a családodat, ugyanakkor máris dörzsölgetem a tenyeremet. Alattomos, pénzéhes rokonok és egy hatalmas kastély, ami csak a tiéd - sok-sok izgalmas könyv kezdődött már hasonlóképpen, és várom, hogy megtudjam, mi mindent hozol ki belőle. Nem is rabolom tovább az idődet, kellemes alkotást!