HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Béke?
írta: Christopher Nam
Yesterday at 11:02 am

Josh & Nora - shooting
írta: Joshua Thatcher
Yesterday at 7:47 am

Activity Check 2018.12.16.-2018.12.24.
írta: Christopher Nam
Hétf. Dec. 17, 2018 6:59 pm

JT
írta: Joshua Thatcher
Hétf. Dec. 17, 2018 4:56 pm

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Dec. 17, 2018 10:00 am

Partnerkeresô
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 16, 2018 7:27 pm

Elena Patricia Campos
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:59 pm

Hírek
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:20 pm

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Vas. Dec. 16, 2018 2:32 pm

Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Vas. Dec. 16, 2018 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Vas. Dec. 16, 2018 12:29 pm

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm


Share | 
 

 Trystan & Rhysand

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Trystan & Rhysand   Szer. Nov. 07, 2018 11:25 pm
A harmadik óra után talált meg Mrs Smith és nyomott egy arab papírt a kezembe, miszerint az iskola pszichológus sürgősen beszélni szeretne velem az utolsó órám után.Nem fűzött a papírdarabhoz semmit sem, csak átadta és tovább ment, pedig igazán mondhatott volna pár mondatot arról, hogy mi is vár majd rám, vagy legalább egy lecseszést vártam volna a tegnap miatt, ugyanis az egész napot ellógtam. Muszáj volt mennem.
Az utolsó óra után az iskolából mintha elpárologtak volna a diákok, már csak én vagyok itt szinte és a folyosó sajnos nem lesz egyre hosszabb, mint a filmekben szokás, ha a főhős magában őrlődik. Az ajtó rohamosan közelít, és tudom, hogy nem kell tartanom a következményektől mégis az jár a fejemben, ha kiderül a tegnapi akcióm, akkor megtiltják a láthatási jogomat. Még azt a heti másfél órát is, ami jelenleg van.

[Előző nap reggel]
6:55
Nincs rosszabb, mint amikor reggel felébredsz és ránézel, a telefonodra majd ezt az üzenetet látod: Önnek 5 új nem fogadott hívása van és 3 olvasatlan üzenete.
Az csak rátesz egy lapáttal, hogy az üzenetek feladója és a nem fogadott hívások mind Lortól jöttek, attól a szociális munkástól, aki ki lett jelölve a közvetítőnek közém és a húgaim „családja” közé.  Hiába próbálom vissza hívni, nem sikerül, az üzenetek pedig semmit mondóak, csak annyi áll bennük, hogy hívjam fel ha tudom, mert fontos. Semmi más információ, pedig tudhatná, hogy ez nem játék. Papírom van róla, hogy ha ideges leszek annak nincs jó vége, igaz, hogy a papír hamisan vádol meg ezzel a ténnyel, de legalább mindig fedezhetem magam vele ha a tartalma netántán igaznak bizonyulna.

7:20
Telefonnal a kézben nem a legbiztonságosabb motorozni, de nem érdekel, nem vagyok hajlandó eltenni, még a végén lemaradok Lor hívásáról, ha újra próbálkozna, mert nem hallom a menetszéltől a csengőhangom vagy nem érzem a vastag kabáton keresztül a rezgését. Folyamatosan a kijelzőre pillantok ahelyett, hogy rendesen az utat és a forgalmat figyelmén, de nem tehetek róla. Tudnom kell, hogy miért keresett Lor, ráadásul ennyiszer. Ha minden rendben lenne akkor csak egyszer hívott volna, nem pedig ötször. Számos sofőr kikiabál az autóból vagy rám dudál amiért nem szabályosan közlekedek, de nem érdekel, most semmi sem érdekel.

7:59
- Lor, mi a fene van? – szólok bele a telefonba, miután az végre megcsörrent és nekem sikerült felvennem. Az lényegtelen, hogy a tanár egy perc múlva be fog rontani az ajtón, hogy elkezdje az órát.
- Ma nem tudsz a lányokkal találkozni, mind a ketten megbetegedtek. Nagyon sajnálom, majd kijelölünk egy másik időpontot amikor… -
- Nem, mondd meg hol vannak, meglátogatom őket! A testvérük vagyok az a dolgom, hogy ha betegek akkor vigyázzak rájuk! – Érzem ahogy az agyamat egyre inkább ellepi a vörös köd és a szabad kezemet ökölbe szorítom. Érzem ahogy a körmeim belevájnak a bőrömbe és ha sokáig csinálom akkor kis piros félhold alakú sebek lesznek majd a tenyeremen, de a fájdalom segít, hogy valamelyest nyugodtan tudjak gondolkozni és ne kezdjek el a telefonba kiabálni.
- Muszáj látnom őket, Alina a múlt héten már közeledett felém, ezt nem hagyhatom annyiban. – kérlelem Lort, hátha ez beválik, bár sejtem, hogy teljesen fölösleges, úgy sem fog tenni értem semmit sem.
- Sajnálom, majd jelentkezek egy új időponttal, addig ne csinálj semmi ostobaságot. -Feleli, majd bontja a vonalat. Arcomon ezzel egy időben egy halovány mosoly jelenik meg, hiszen pont ő adta meg a megoldás kulcsát

[Újra a jelenben]
Az ajtó elé érve kimérten kopogok kettőt, majd benyitok, ha van nála valaki az sem zavar, hiszen Ő üzente azt, hogy fontos én pedig most kivételesen szófogadó vagyok, ha már tegnap egyáltalán nem voltam az és mentem a saját fejem után.
-Jó napot!- köszönök, majd bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót.
-Remélem jókor jöttem. - szólalok meg ismét majd leülök az asztal másik oldalán álló székek egyikébe. Belenézek Trystan szemeibe és kissé már meg is bántam azt, hogy ellógtam a tegnapi iskolai napot és a foglalkozásunkat.
Townspeople

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   Vas. Nov. 11, 2018 1:07 pm
Érezted már valaha úgy, jobb lett volna, ha engedsz a füledbe duruzsoló bosszantó kis hangnak és ki se mászol reggel a takaró alól? Hogy jobb lett volna, ha visszafordulsz az ajtóból, ha betegnek, ha halottnak vagy bármi hasonlónak tettetted volna magad? Én ezt éreztem egész nap, attól fogva, hogy beültem az autómba. A káosz kedves kis jelző arra, amivel szembe kellett néznem, még azelőtt, hogy egyáltalán elindultam volna, s munkahelyemen se javult a helyzet sokat.
Harmadszorra ellenőrzöm az asztalom sarkán egyensúlyozó naptáramban, nincs-e mégis telihold ma, mikor megcsörren a telefonom. Arcomra mély ráncokat fest kelletlen fintorom, s megfordul fejemben ugyan, úgy teszek, mint aki házon kívül van, végül mégis a kagyló után nyúlok és minden bennem rejtőző udvariasságom és türelmem összeszedve köszönök a vonal túlvégén várakozónak. A hír, amit kapok, nem borzasztó, de aggasztó, épp annyira, hogy a hívást követőn habozás nélkül tárcsázzam a tanárit, megkérve a fogadót, amint lehetséges, adja át az üzenetemet, majd visszatérek további teendőimhez.

***

Lábaim asztalomon, testem székem háttámlájához simul, enyhén lecsúszva, hogy még a fejem se kelljen megtartanom. Lehunyt szemmel, épp csak az ébrenlét küszöbén igyekszem lenyugtatni zsibongó idegeimet és kiheverni a nap eddigi fáradalmait. Egyik legnehezebb esetem még csak most következik, s bár sose vesztettem még el a türelmemet, nem számít, mennyire voltam kimerült, de ha van rá időm, nem árthat bebiztosítani magam. Ma azonban úgy tűnik, tényleg összeesküdött ellenem minden, mert abban a pillanatban, hogy tényleg elhelyezkedek, kopogtatás harsan fel a bejárat felől, majd alig egy másodperccel később a zavargó hangja is felcsendül.
- Jó napot – elcsigázottan, már-már bosszankodón sóhajtok és szinte az is megfordul a fejemben, hogy elhajtom, bárki is zavarta meg azt a kis időt, amit magammal tölthetek, mielőtt visszaejteném magam a mélyvízbe, mikor felpillantva megvilágosodik előttem az érkező személye. Magam is meglepem vele, milyen hirtelen tűnik el a kimerültség és veszi át helyét az öröm, hogy újra láthatom, s még csak rosszul se érzem magam miatta kivételesen.
- Jobbkor nem is jöhettél volna. Gyere be – fél kézzel az asztalom előtti üres székek felé intek, s figyelem, ahogy közelebb óvakodik és elfoglalja az egyiket. Néhány másodpercig nem szólalok meg, pillantásommal fogva tartom övét, ajkaimon elnéző mosoly játszik. Próbálom kitalálni, mi járhat a fejében, aggódik-e talán, amiért idehívtam. Tudatni akarom vele, nincs oka rá, nem áll szándékomban leszidni, minősíteni,  minden, amit akarok, segíteni neki, de erre esélyem sincs, míg  nem nyílik meg nekem, a legfontosabb feladatom ezért jelenleg bizalma elnyerése.
- Nem jöttél tegnap. Mi történt? – kérdésem érdeklődve teszem fel, mellőzve hangomból minden mellékzöngét, mintha csak az időjárásról beszélnék. Arra is ügyelek ugyanakkor, hogy ne vigyem túlzásba, ne tűnjek érdektelennek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   Vas. Nov. 11, 2018 5:01 pm

Nem tudom mi volt, nem tudom mi lesz és a jelenben sem vagyok biztos. Minden kétségesnek tűnik és ez rettenetesen frusztrál, majd szétvet az ideg, amiért ma nem róhattam az utcákat, a húgaimat keresve. Bolond vagyok, tudom jól, hiszen annak az esélye, hogy megtaláljam őket egy ekkora városban szinte semmi és akkor még nem vettem bele a számításba azt, hogy lehet egy szomszédos városban laknak. Soha nem mondtak semmit sem a környékről ahol laknak, vagy ha bele is kezdtek a felügyelő aki éppen bent volt (általában Lor) azonnal közbe szólt, mert tudta, hogy ha megtudom merre vannak a lányok akkor megpróbálom vagy ellopni őket, vagy minden pillanatban őket fogom követni. Tudnom kell, hogy jól vannak-e de most nem tudok semmit sem.  
Leülök az egyik székbe és folyamatosan járni kezd a lábam, fel s le, mintha egy rugót építettek volna bele. Általában nyugodtan szoktam ülni, de ez most nem a szokásos foglalkozás. Bajban vagyok, csak még nem tudom mekkorában.
- El… el kellett mennem, fontos dolgom akadt. - felelem és tudom, hogy tud a hívásról, legalábbis tudnia kell róla.  
- Reggel kaptam egy telefont és el kellett intéznem pár dolgot ezért hiányoztam. - folytatom, hátha mégsem tud arról, hogy tegnap nem láthattam a tesóimat.
Kezeimet az ölembe teszem és össze kulcsolom az ujjaimat, majd kicsit előrébb csúszok a széken, próbálok kényelmesen ülni, de nem megy, olyan, mintha tűpárnával bélelték volna ki az ülést, ezért legszívesebben felkelnék és fel alá sétálnék a szobában. Ez segítene abban, hogy ne keressem folyton a tekintetét, mert van valami a lélektükreiben ami arra késztet, mondjak el az igazat. Annek a késztetésnek már réges rég ellen tudok állni, de egyre nehezebben megy, egyelőre csak odáig jutottam el, hogy nem hazudok neki, csak kikerülöm az igazságot, vagy nem osztok meg vele minden részletet a történeteimből.
- Legközelebb hagyok egy üzenetet, hogy ne várjon rám, mert nem jövök. Már ha lesz még ilyen alkalom. - remélem nem lesz de ki tudja, hogy mit kavarnak majd még a nevelőszülők. Vagy az enyéim, mert ők is kitalálhatnak bármit, ami keresztbe tesz a tervemnek.
Tekintetemből némi várakozást olvashat ki, mert kíváncsi vagyok, hogy az ő póker arca mögött mégis mi rejtőzik, mérges rám, vagy teljesen hidegen hagyja azt, hogy tegnap nem jelentem meg itt? Még nem sikerült őt megfejtenem és van egy olyan érzésem, hogy talán soha nem is fogom, pedig jó lenne, nagyon...
Townspeople

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   Szer. Nov. 14, 2018 6:17 pm
Időnként nehéz döntésre jutni, kitalálni, mivel segíthetünk a legtöbbet. Van, akiknél nem működik más, csak ha keményen szembesítjük őket a következményekkel, míg másoknak nem kell egyéb, mint csendes megértés, odafigyelés. Bármely korban legyen is, mindenkivel nehéz a maga módján dűlőre jutni, de tapasztalat alapján a kamaszokkal van a legtöbb munka, őket a legkevésbé könnyű kiismerni, hiszen napról napra változnak érzéseik, gondolataik, viszonyuk önmagukhoz, egymáshoz, a világhoz.
Némán figyelem lába mozgását, arca járását. Ha nem lennék jó olvasója az emberi gesztusoknak is egyértelmű lenne, milyen szörnyű kínban van, ahogy kétségek között ringatva magát gondol a legrosszabb következményre, amit tette vonhat maga után.
A késztetés, hogy megkerüljem az asztalt és karjaim közé vonva próbáljam megnyugtatni, úgy érzem, megöl, de tudom, ennél nagyobb hibát akarva se követhetnék el. Az aggodalom néha segítségemre van, általa könnyebb megtudnom, amit kell és bízok abban, ezúttal is lesz majd némi gyakorlati haszna számomra. Arról szót se ejtve, váratlan gesztusommal csak még jobban összezavarnám.
- Miért nem értesítettél valakit a távolmaradásodról? – minden idegszálammal ügyelek arra,  hogy ne tűnjek számonkérőnek, hogy színtiszta, ártatlan kíváncsiságnál több ne csengjen hangomban.
- Annak a telefonnak köze volt a testvéreidhez? – kérdezem és kijelentem egyszerre, tudtára adva, engem is értesítettek a történtekről, s hogy nem volt nehéz kitalálnom, tegnapi távolmaradásnak ez az oka.
- Nem kötelező ülve maradnod, nyugodtan felállhatsz és járkálhatsz, ha az kényelmesebb – elnézőn mosolygok rá, cseppet se zavartatva magam azon, látszólag rosszul érzi magát itt, s bárhol máshol szívesebben lenne, de addig is, míg eldönti, kihasználva az engedélyt feláll, vagy marad ülve inkább, boldogan fogadom, hogy pillantásom keresi.
- Jobban örülnék annak, ha nem lenne legközelebb, de az üzenet is megteszi – lényegesen megfelelőbb, mint várni csak rá, azon gondolkozva, vajon mi történhetett, van-e oka távolmaradásának, vagy egyszerűen csak úgy döntött, nem kér ebből az egészből többet. Az utóbbit nem teheti meg ugyan, járnia kell hozzám, míg másképp nem határozok, de nem szívesen használnám ki ebbéli fölényemet és tenném tönkre azt a kevés eredményt is, amit sikerült eddig elérnem.
- Nem haragszok azért, amit tettél, tudom, milyen fontosak neked a testvéreid, de ügyelned kell arra, hogy mit csinálsz. Ha nem a szabályok szerint játszol, hosszabb időre is megtagadhatják tőled a jogot, hogy lásd őket – egyelőre nincs ekkora probléma, biztos vagyok benne, hogy említették volna a telefonba, de tudom, hogy megvan a lehetősége ennek is.
- Legközelebb, ha hasonló történik, beszélj velem vagy bárki mással körülötted. Mi tehetünk majd talán valamit az érdekedben – szavaim puszta javaslat mellett némi utasítást is hordoznak magukban, szándékosan. Azt szeretném, ha nem akarna megoldani egyedül mindent, ha rájönne, másra is számíthat, nem csak saját magára.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   Vas. Nov. 25, 2018 1:38 am
Ambivalens érzések cikáznak bennem folyamatosan, egyrészről mennék és folytatnám azt amit tegnap elkezdtem, a testvéreim felkutatását, másrészről pedig maradnék és hagynám, hogy valamilyen úton-módon Trystan megpróbálja elterelni a gondolataim a bajokról és úgy élni az elkövetkező egy órában, mint egy egyszerű majdnem nagykorú személy.
Magamra kellene erőltetnem valamiféle nyugalmat, hogy továbbra is némi gondolkodót adjak neki, de most nem megy, a folytonos mocorgásomból egészen biztos rájött arra, hogy mik is játszódhatnak le a fejemben. Egy óvodás is rájöhet arra, hogy ideges vagyok, neki pedig ebből van diplomája, biztosan minden egyes rezdülésemet elemzi magában és megpróbálja kitalálni mi is lenne a legcélravezetőbb ebben a helyzetben.
Két kérdést is kapok, amikre nem akarok válaszolni, hisz a másodikból már egyértelmű, hogy mindenről tud. Tudja, hogy a lányok betegek és én nem lehetek velük, hogy ápoljam őket.
- Lor hívott, hogy a tegnapi látogatásomnak el kell maradnia, mivel a lányok betegek. Nem mondott semmi mást ezen kívül… nem szóltam, mert nem gondolkoztam azon, hogy mik lehetnek a következmények, csak egyszerűen mennem kellett. - úgy döntök, hogy elmondom neki én is, hogy mi történt, hátha ő segítőkész lesz. Hátha ő Tud valami olyat, amit én nem.
-Köszönöm. - mondom és azonnal fel is állok, hogy fel s alá tudjak sétálni az irodájában. Úgy nézhetünk ki ketten együtt, mintha cirkuszban lennénk. Én vagyok a ketrecbe zárt tigris aki össze vissza mászkál arra várva mikor szabadul ki, ő pedig az idomár, aki próbálja valamilyen szinten tanítani, befolyásolni a vadat.
- Nem beszélhetek bárki mással. A legtöbb tanár magasról tesz a helyzetemre, a diákok pedig nem tudnak semmit sem csinálni. Csak Ön segíthet, ezért legközelebb előbb ide jövök. - jutok elhatározásra és bár lehet megpróbálna lebeszélni a kis akciómról, de az is lehet, hogy inkább egy cinkos társra lelnék a személyében.
- Megpróbáltam megkeresni őket. Egész nap a várost jártam, ablakokon kukucskáltam be és kocsik rendszámát vizslattam, hátha meglátom őket. A kórházakat is végig jártam, de sehol sem adtak ki információt. - állok meg a szoba közepén és nézek rá egy pillanatig, majd odamegyek az asztalhoz, előre hajolok és a karjaimmal támasztom meg a felsőtestemet.
- Tud valamit róluk igaz? Legalább annyit, hogy mi bajuk van ugye? Egy egyszerű megfázás miatt nem mondták volna le a találkozót, valami komolyabbnak kell lennie. – nézek rá és szinte már már követelem, hogy mondjon el mindent amit tud, vagy legalább találjon ki egy hihető mesét amit beadhat nekem én pedig elhiszem, mert most már minden változatra vevő vagyok.
Townspeople

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm
Mindenkinek megvan a maga keresztje, a pont, amin túl képtelen a hűvös gondolkozásra, lépései alapos megfontolására. Mindenkinek van valami vagy valaki, ami vagy aki igazán fontos, eléggé ahhoz, hogy bármire képes legyen érte, színtiszta őrületre is akár. Neki a testvérei ezek.
Félelembe ágyazott  aggódása, a sürgető kényszer, hogy láthassa őket, hogy kiderítse, miért vonták meg tőle a lehetőséget, hogy találkozzanak, jogos. A módszer azonban, amivel ezt kívánta elérni, bár nem a legrosszabb, de elég rossz ahhoz, hogy bajt okozhasson. Ezúttal szerencsére nem tette, de nincs garancia arra, hogy a dolgok legközelebb is így alakulnak, legfontosabb feladatom, hogy elérjem, legközelebb segítséget kérjen.
- Nem mondta, mi bajuk? – meglepetésemben homlokom közepéig szaladnak szemöldökeim, nemtetszésemben pedig képtelen vagyok időben visszafogni az apró fintort, mely meg is jelenik szám sarkában. Ezt az apró, de annál fontosabb részletet elfelejtették közölni velem, márpedig fontos lett volna tudnom róla, hiszen máris egész más világításba helyez mindent. Az, kötelessége lett volna közölni a testvérei állapotát a fiúval, erős és hamis megfogalmazás lenne, mégis, azt hihetnénk, őriz magában ennyi józanészt és együttérzést valaki, aki gyermekekkel foglalkozik. Úgy tűnik, már ebben se lehet megbízni.
Mosollyal, bólintással reagálok csupán köszönésére, majd épp csak észrevehetően megcsóválom fejem, jelezve, bár értékelem, semmi szükség arra, hogy hálás legyen ezért nekem. Bármit is higgyen, bármennyire utáljon is hozzám járni, bármilyen nehéz legyen is megértenie ezt, nem azért vagyok, hogy nehezítsem a dolgát, hogy ártsak neki, épp ellenkezőleg, segíteni akarok, az odavezető utat pedig igyekszem annyira megkönnyíteni, amennyire csak lehet. Ha az kell ehhez, hogy szabadon járkálhasson, hát legyen.
- Boldog leszek, ha legközelebb tőlem kérsz segítséget – a mosoly, mely kijelenése nyomán felbukkant arcomon őszinte és ragyogó, mellőz minden tartózkodó profizmus, hiszen pusztán lényemből fakadó. Emberként is, nem csak pszichológusként vagyok boldog ugyanis, hogy talán megbízik bennem annyira, hogy hozzám forduljon, ha problémája van. Némi kételkedés is megbújik lelkem mélyén ugyan, a naiv ábrándokból rég kinőttem már, de hiszek benne, míg be nem bizonyítja, hogy hibát követek el ezzel.
- Elhiszem, hogy az aggódás sarkalt erre, de nem tehetsz ilyet. Nem kutathatsz utánuk, főleg nem ennyire látványosan, azzal csak magadnak és nekik ártasz – amennyire csak kívülállóként lehetséges, megértem, miért váltotta ki ezt a reakciót belőle a hívás és az elutasítás, de ez messze nem jelenti azt, egyetértenék vele.
Figyelem, ahogy járkálása lassan lelassul, mígnem visszatér hozzám. Lassan állok fel, kérdését figyelmen kívül hagyva egyelőre, hogy megkerülve az asztalt mellé kerülhessek. Csípőm a lapnak döntve fordulok felé, s minden vágyam bár megérinteni, karjaim közé vonni, ennél tovább nem merek elmenni.
- Igen, beszéltem vele és elmondta, mi bajuk. Nem kell aggódnod, semmi komoly, hamarosan rendben lesznek, de fertőznek és nem akarja, hogy addig a közelükben légy, nehogy elkapd – az indok jogos, érthető, bízok benne, hogy igaz is, nem értem hát, miért nem mondta el ezt neki is. Igyekszem kideríteni a válaszokat a jövőben, egyelőre azonban nem ez a fontos, hanem a fiú előttem. Lassan nyúlok ki felé, megadva az esélyt, hogy elhúzódjon, amint észreveszi, mire készülök, de ha nem tesz ilyet, ha kartávolságon belül marad, ujjaim finoman álla alá illesztem és gyengéden kényszerítem, hogy szemeimbe nézzen.
- Rendben lesznek, Rhysand és láthatod őket, ahogy meggyógyulnak, erről kezeskedem – az állán leheletfinoman simítva végig húzom el a kezem, miközben kiegyenesedek, készen arra, hogy visszatérjek asztalom mögé, a helyemre.
- Ki tudod várni, amíg meggyógyulnak vagy szeretnél beszélni velük telefonon? – megígérni nem tudom, hogy képes leszek elintézni, megtehesse, de ha úgy érzi, szüksége van rá, mindent megteszek majd a siker elérése érdekében.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Trystan & Rhysand   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros-
^
ˇ