HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Béke?
írta: Christopher Nam
Yesterday at 11:02 am

Josh & Nora - shooting
írta: Joshua Thatcher
Yesterday at 7:47 am

Activity Check 2018.12.16.-2018.12.24.
írta: Christopher Nam
Hétf. Dec. 17, 2018 6:59 pm

JT
írta: Joshua Thatcher
Hétf. Dec. 17, 2018 4:56 pm

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Dec. 17, 2018 10:00 am

Partnerkeresô
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 16, 2018 7:27 pm

Elena Patricia Campos
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:59 pm

Hírek
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:20 pm

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Vas. Dec. 16, 2018 2:32 pm

Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Vas. Dec. 16, 2018 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Vas. Dec. 16, 2018 12:29 pm

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm


Share | 
 

  it's funny how the time flies - Leslie & Riley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    Szomb. Okt. 27, 2018 4:30 pm



it's funny how your life change and the time flies
Leslie & Riley & Noah

Gyorsan összepakolok, és indulásra készre varázsolom magam is, eltüntetve a tegnap este maradványait, ami táskák formájában tornyosult a szemem alá. Szokásommá vált hajnaléban felkelni, megelőzve a fiúkat és sétálni egyet. Mondanám, hogy boldog, kiegyensúlyozott házasság volt a miénk, de nagyobbat nem is hazudhattam volna. A fiam volt a kapocs, ami összekötött minket és a titok, amit magammal hordoztam, egyre nehezebben nyomta a vállam. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak én látom Noah és Jeremy között a hasonlóságokat, és mindenki Lucas-hoz és hozzám hasonlítja, de azt hiszem utóbbi volt mindig is a mázlim. Annyira akartuk ezt a gyereket és annyira eltávolodtunk mégis a másiktól, amit valahogy sosem hittem volna el senkinek, amikor kimondtam neki az igent.
Noah másfél éves létére igazi kis felfedező volt. Minden érdekelte, ami színes, mozog és meg lehet tapogatni, mint minden más gyereket is, de a szavakat olyan ütemben tanulta, hogy csak kapkodtam a fejem. Az egyik nap még csak gügyögte nekem, hogy  ama, ami másnapra szinte tökéletesen kimondott alma lett. Jobban szerettem a karomban, mint a babakocsiban vinni, ami most is csak amolyan kellék, amin a táskám és a kabátjaink lógnak. A hűvös, szeles időjárás egyre inkább beköszöntött a városban, és mivel be kellett vásárolni zet-azt, gondoltam összefutnék rég látott sógornőmmel is. Nem voltam az a tipikus háziasszony, örültem, hogy vissza tudok menni dolgozni, többek között ezért is akartam, hogy Leslie-vel semleges terepen tudjak beszélni.
Felpakolva már pár szatyorral, új ruhákkal úgy gondoltam, hogy meghívom Lest egy ebédre, bár ha abban reménykedtem, hogy a fiam gyorsan ki fog dőlni, ha a babakocsiba pakolom, nem ismertem még eléggé. Ahogy megjelent a nagynéni, egyből kevés lettem én ahhoz, hogy lekössem a figyelmét, ellenben a sógornőm olyan lelkesedéssel töltötte el a fiam, hogy néha már féltékeny lettem rá.
-Óóó, nézd csak ki van itt...-suttogom Noah felé, aki szélesen vigyorogva kapja a kezét a szájába.-Hát elpirulunk, látod?-nézek a fiamról újra Leslie felé.-Rég láttalak.-nyomok puszit a lány arcára, fél kézzel átölelve, mivel a másik karomon Noah-t tartom, aki máris ficánkolni kezd, jelezve ezzel, hogy ideje rá is figyelni egy kicsit.


Police

avatar
❖ age :
35
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    Vas. Okt. 28, 2018 12:35 pm
to; Riley&Noah

Soha nem értettem igazán a kölykökhöz. Úgy is mondhatnánk, hogy teljes hadilábon állok velük. Ha durvábban akarnék fogalmazni, nagyjából szart se értek hozzájuk. Amit felül beletöltesz, az viszonylag rövid időn belül valami egészen rémisztő, nem e világi formában távozik belőlük. Ha szerencséd van, megúszod egy szimpla pelenka cserével -ami nagyobb küzdelem, mint frigid, szűz lányról lebeszélni a bugyiját-, ha pedig úgy dönt, hogy inkább megbosszulná a sütőtök pürét, viheted egyenesen a magasnyomású alá. Félévkor mindig megbuktam fizikából, de azt még én sem értem, hogy hogy tudják a hátuk közepéig összerosálni magukat... A dolog több ponton is ellent mond a gravitációnak. De sebaj, van nekem egy édes, golyófejű, illatos unokaöcsém, aki mellett már megedződtem. Na jó, ez túlzás. Mondjuk azt, hogy egészen megszoktuk egymást. Tavaly Hálaadáskor került sor eme hihetetlen történésre. A fatert persze megint utolérte a megalomániája, és játszotta az eszét, hogy milyen faszentos családi hálaadást tervez, és az egész pereputtynak ott kell lennie, meg a többi nagyzolós faszságai. Nem kell bemutatnom az öreget. Szóóóval miután mindenki bedobott egy szem Xanaxot és levizsgáztunk Álmosolyok és tettetett bájcsevej-ből, becsöngettünk a faterhoz, aki kockás bermudában és ketchup foltos, egykoron fehér -ma már beazonosíthatatlan színű-, trikóban nyitott ajtót egy üveg sörrel a kezében, és látszólag fogalma sem volt arról, hogy miért tolong a négy gyereke, a két menye -ezt az egyikőjük csak félig mondhatja el magáról, remélem hamarosan már egyáltalán nem-, és az egyetlen unokája az ajtajában Hálaadás estéjén. Ugyanis amilyen hirtelen jött a fellángolása, olyan gyorsan tova is szállt az egész és rohadtul elfelejtette, hogy mire adta a fejét. Onnantól kezdve persze még kínosabbá vált az egész. Valamikor akkor száműztem magam a kis golyófej mellé a játszószőnyegre, amikor a fater némiképp elázott állapotban rendelt négy óriás pizzát, majd kötekedni kezdett a testvéreimmel. Tudtam, hogy én is sorra fogok kerülni, és nem akartam századjára is végighallgatni a Windsor témát. Egy szó, mint száz -vagy inkább ezer?-, a tavalyi, kínosan elsült Hálaadás volt az, ami közelebb hozott minket egymáshoz Noahval. Azóta, ha bármilyen családi összeröffenés van, elválaszthatatlanok vagyunk. Ebből kifolyólag egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy nemet mondjak az ebéd meghívásra, pedig megtehettem volna, hogy előállok valami hülye kifogással, de Riley azon kevés emberek közé tartozik, akivel valamilyen megmagyarázhatatlan, hihetetlen oknál fogva egész jól szót tudok érteni. Már amikor... Egyenesen a könyvtárból jövök. Ez a nyolcadik hely ahova beadtam az önéletrajzomat. Remélem nem jeleznek vissza. Akkor már inkább az a lepukkant kisállat kereskedés a külvárosban! A motort gondosan letámasztom a parkolóban, majd megcélzom az éttermet. Egyszerű, nagyszerű, semmi csicsa, ebből kifolyólag bakancsban, koptatott farmerban, bőrdzsekiben és feltűrt ujjú, khaki színű ingben is beengednek. Belépve a takaros kis kéglibe, azonnal kiszúrom a sógornők gyöngyét, karján az unokaöcsémmel. Akarva-akaratlanul is széles vigyor terül szét az októberi szél által megcsípett arcomon. Pár lépés, és odaszökkenek hozzájuk. Noah persze  most is, mint mindig, könyékig túr a szájában -a tegnapi napot keresed kis golyófej?-, és amikor megcsikizem a baba nyálban tocsogó kis tokáját, rögtön kivirul.
-Na hellóka! - Üdvözlésem mindkettejüknek szól, és a puszi, ölelés kombó alól sem húzom ki magam, mert az illem így diktálja, és mert Luke ragaszkodik hozzá, hogy ne kezeljem úgy a családtagjaimat, mintha földönkívüliek lennének, na meg különben is, mint már mondtam, Rileyt bírom.
-Ide jössz egy kicsit Golyófej? - Karjaimat kinyújtom Noah felé, és amennyiben megkapom az engedélyt a gyerek abajgatására, már  emelem is a fejem fölé, hogy aztán a karomra ültetve nyomhassak egy cuppanós puszit a kis nyakára amitől mindig hangosan kacag. Lucas utálja, ha golyófejnek hívom, de ha egyszer olyan?!
-Ömm... igen, kicsit behavazódtam mostanában. - Köszörülöm meg a torkom, majd leülök a kétszemélyes asztalhoz Rileyval szembe, Noaht az ölembe ültetve, aki áhítattal forgatja az asztalra kirakott szalvétatartót.
-Minden oké? Lucas még mindig azt hiszi, hogy ő lesz a következő Világmegváltó, ha minden idejét a kórházban tölti? -

Townspeople

avatar
❖ age :
25
♡ :


"I want to have sex and a hangover and I want to take off these fucking boots!"


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    Vas. Okt. 28, 2018 5:03 pm



it's funny how your life change and the time flies
Leslie & Riley & Noah

Na, ha valamihez, hát a fiam ért hozzá, hogy másfél évesen bárkit az ujjai köré csavarjon. Emlékszem a közös Hálaadásra, amin aztán csendben továbbléptünk. Az én családom... hogy is mondjam... Zűrös volt? Nem kifejezés. A tény, hogy sosem ismertem az apám, az anyám testvére nevelt fel igazán és fordított irányba... A gyerekemnek egyszerűen nem akartam ezt az életet. Csak próbáltam sodródni az árral, Lucas-al keresni a közös nevezőt, amit egyre kevésbé láttam. De tartottam magam ahhoz, hogy történjen bármi, a fiam kimarad belőle. Persze, ha este mindketten fáradtak voltunk, nehezen ment az ilyesmi. Bár eddig csak Jeremy sejtette, hogy valami nincs rendben, talán jobb lett volna, ha Leslie felé sem mutatjuk a tökéletes házasok álcáját. Az, hogy vissza akartam kapni a múlt boldogsárgát mégis csakis rajtam múlt nem rajta vagy bárki máson.
Leslie alighanem az egyetlen olyan Brown volt, aki mellett a fiam nem emlékeztetett az elkövetett hibák sorára. Valahogy átéreztem a helyzetét, ahogy a választott férfi miatt az egész családja a nyakán ugrált. A Hálaadás nagy részét én csendben töltöttem, szemlélőként, Lucas oldalához simulva. Akkor azt akartam, hogy érezze, történjen bármi, mellette vagyok. Noah pedig elbűvölte a nagynénjét is, ezzel beállítva őt is a nők csoportjába, akik a lábai előtt hevertek.
Noah gügyögés helyett felnevetve reagál, ahogy Leslie kezébe adom és ő csókokkal halmozza el. Elmosolyodva figyelem őket, míg helyet foglalok én is, a táskám a mellettünk lévő székre téve. Intek a pincérnek, hogy szeretnék kérni a fiamnak is egy széket, aki készségesen oda is gurítja mellénk a fehér, vicces figurákkal díszített székecskét, rajta egy méretes előkével. Nem bízzák a véletlenre, az tuti.
-Családi vonás a behavazódás, nem igaz?-vonom fel szemöldököm és kibújok a kabátomból, a fekete kardigánt és az egyszerű zöld pólót megigazítom, hajam átdobom a vállam felett és vállat vonok a kérdés hallatán.-Hát, ő az élőkkel foglalkozik. Én viszont újra a halottakkal. Bár azt hiszem én rosszabbul viselem a napokat, mint ő.-talán ez annak köszönhető, hogy időközben anya lettem. Ezt persze csak magamban teszem hozzá, de akkor is igaz. Valahogy az megváltoztatott a nézőpontokon ezt-azt, amióta egy gyerek ül a kezemen, és lehet, hogy most jön a sokaktól meghallgatott "Még ráértél volna visszalépni a mókuskerékbe!" duma, de én nem így éreztem. Megfojtottak a falak, mivel sosem voltam az a tipikus otthon ülő fajta.-Azt hiszem mindketten próbáljuk az egyensúlyt keresni.-nyomok el keserű mosolyt, de megrázom magam és érdeklődve fordulok felé a gyűrűm babrálása és bámulása után.
-Mr. Windsor és az egyetem is jól van? Rég beszéltünk úgy, hogy az ellenzék nem volt a közelben.-fordítom a kérdést, bár a család nagy részének ismertem a véleményét, én sosem tartoztam azok közé, akik megmondják másoknak, hogy mi a helyes. Sőt, igazából hála Jeremy-nek, leginkább óvatosnak mondható volt a családi dolgok megtárgyalása kapcsán a viselkedésem. Ettől függetlenül azon pár kihallgatáson, amihez már volt szerencsém... Sajnos túl jó emberismerő lettem. Persze Noah elégedett vigyorgása könnyen lehetett tématerelő is.
-azt hiszem, hogy már egész jól ki tudja mondani a neved. Bár ha jól látom, beszéd terén most kicsit szűkszavúak vagyunk.-kapom le Noah lábáról a cipőit, mielőtt újabb pár vész el az éterben. Igaz, egy hét és már ezt is kinőtte.

Police

avatar
❖ age :
35
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    Csüt. Nov. 01, 2018 6:57 pm


Family time
Riley&Les&Noah

Noah baba kacaja valamilyen furcsa, egészen nonszensz, már-már abszurdnak nevezhető -több definíció nem jut az eszembe hirtelen-, módon csal mosolyt az én képemre is. De talán mindenkinek jobb és könnyebb, ha nem keresem a logikát a dologban, egyszerűen csak fogjuk rá az egészre, hogy ösztönös. Tény és való, csapnivaló anya lenne belőlem, az a fajta, aki az utolsóként fut be az oviba, hogy hazavigye, az a fajta, aki a gyerekkel indul el bevásárolni, de haza már nélküle megy, mert olyan hátast dobott a Zewa vécé papír árától, hogy azt is elfelejtette, hogy van egy kicsinyített mása, akivel egyezik a génállománya, akivel tizenkét órán keresztül vajúdott, és aki miatt hetekig nem tudott kemény felületre leülni a gátsebe miatt, az aranyér párnát meg akár bele is varrathatta volna a maci-nacijába... Ilyen és ehhez hasonló kedves gondolatokat olvastam a neten a gyerekvállalásról. És akkor még a szülést nem is említettem! Még szerencse, hogy amint először megpillantod és a kezedben tartod az utódodat  -aki utána huszonegy éven keresztül mindennap gondoskodni fog róla, hogy a vérnyomásod soha se menjen száznyolcvan alá-, szinte azonnal megfeledkezel minden fájdalomról. Az okos szuperanyuk legalábbis ilyen és ehhez hasonló szarságokkal tömik a kezdők fejét. Szóval valahol ott tartottam, hogy nem lennék egy Nanny McPhee, de azért azok a híres-neves anyai ösztönök -bár haloványan-, de bennem is pislákolnak. Ez lehet az egyetlen magyarázata annak, hogy Noah minden alkalommal megmelengeti a ketyegőmet. De hogy valaha készen fogok-e állni az anyaságra, arra hogy nekem is legyen egy ilyen nyáladzó, pelenkás kis vasgyúróm, halványlila Milka csoki gőzöm sincs róla. Mint ahogyan arról sem, hogy miért fantáziálok olyanról, ami nemhogy a távoli jövőmbe nincs beiktatva, de még a Bakancslistámon sem szerepel... Biztos az elmúlt hetekben átélt pánikrohamaim teszik, amiket a terhességi tesztek kiértékelése alatt éltem át. A petefészkeimnek manapság minden hónapban Április elseje van... Haha, kis rohadékok!
Behavazódás. Ja. Mintha lenne bármi elfoglaltságom, ami hókotrónként maga alá tud gyűrni. Se munkám, se tanulás, semmi. Céltalanabb vagyok, mint Füles a Micimackóból. Elkerülvén egy hosszadalmas, és igen csak kínos eszmecserét, inkább csak egy egyetértő bólintással helyeselek, le is zárva ezzel a témát, hogy ismét unokaöcsémé legyen minden figyelmem, aki megbűvölve forgatja apró kis ökleiben a műanyag szalvétatartót. Neki még fogalma sincs arról, hogy mennyire kibaszottul zűrös egy famíliába született bele. A karácsonyi vacsorák olyanok szoktak lenni, mintha a Jerry Springer show egyik jelenetét forgatnánk. Ez a kisebbik gond. A nagyobbik, hogy a fatökű, húgyagyú apja minden jel szerint elhanyagolja őt és az anyját is. Rileyval nem vagyunk kebel barátok, nem vagyunk öri-barik, akik arról is beszámolnak egymásnak, hogy milyen állagút gitteltek reggel, de azt rögtön észre veszem, ha valami gáz van. Márpedig náluk elég nagy gáz lehet. Gondterheltnek tűnő szavai hallatán szem forgatva fújtatok egyet, mint egy kihajtott verseny ló.
-Figyelj, a családom összes tagja idióta, és még mindig azon az állásponton vagyok, mint általános ötödikben, amikor a görögökről tanultunk. Az összes bátyámat le kellett volna dobni a Tajgetoszról. Attól még hogy nincsenek plusz végtagjaik, harmadik szemük meg ilyenek, hidd el kis anyám, hogy itt...  - Szabad kezem mutatóujjával a halántékomat ütögetem. - ...nem teljesen százas minden, és az néha sokkal több gondot okoz, mint egy-két plusz végtag. Lucas egy igazi isten barma amiért ennyire leszar titeket. - Megvonom a vállam. Nem kenyerem a kertelés, mindig őszintén tálalom a véleményemet, függetlenül attól, hogy ki ül velem szemben. És ezt Riley pontosan jól tudja. Elég régóta a családunk tagja ahhoz, hogy ne lepődjön meg az olykor túlontúl nyers szókimondóságomon, melyben az imént a legidősebb fivéremet is részesítettem. Persze a másik oldalt még nem hallottam, de azt hiszem csak rá néznem Rileyra, a vonásai, a tekintete mindent elárul. Nem boldog. Hát igen. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Akárcsak az a két szelet nutellás goofri és Coca-cola fog, amiket az időközben mellénk libbent pincértől rendeltem. Soron következő kérdése fájdalmasabban érint, mint Noah cipői, amik  kíméletlenül rugdosni kezdték a térdemet az asztal alatt. Úgy fordulok, hogy Riley megszabadíthassa a fölöslegessé vált gyilkos lábbeliktől, majd szembe fordítva magammal, felállítom a combjaimra,ő pedig a kezeimbe kapaszkodva rugózni kezd a lábaival a háttérben szóló lagymatag zenére. Felnevetek és újabb csókokkal halmozom el pufók kis arcát. De a válaszadás alól nem húzhatom ki magam, igaz? Azt azért had jegyezzem meg, hogy meglepett, hogy tud Hugorol. Eddig csak Jeremynek újságoltam, hogy teszek mindenki véleményére, és újra összejöttünk -úgy hatszáz huszonötödjére is-, hogy aztán újra összetörhesse a szívemet.
-Nos... Windsorral vagyunk ahogy vagyunk. Bár azt hiszem most nagyobb szüksége lesz rám, mint bármikor. Az apjáról kiderült, hogy elég beteg, és ha nem is mutatja ki, szerintem valahol azért megviseli a dolog. Mellette kell lennem, hogy nehogy elkövessen valami marhaságot. Abban ugyanis nagyon jó! De ez van. Ezt dobta a gép. Ilyen az, ha tényleg szeretsz valakit. Asszem'. - Tartok hosszas, unalmas monológot Rileynak az elbaszott párkapcsolatomról, és közben úgy fürkészem az arcát -elnézve valahol Noah kis válla felett-, mintha meg akarnám fejteni a gondolatait. Mi a lőcs van velem, hogy ilyen magas röptű gondolataim támadnak?! Lehet beiratkozom az egyetemre filozófiát hallgatni. Na igen.. khm... az egyetem.
-Óóó nézd csak, jön a kajánk! - Megkönnyebbülten felvirulok a közeledő pincér láttán, szavaimat a kis Golyófejnek gügyögöm, akit ezzel a lendülettel át is költöztetek az etetőszékbe. Nem is időzíthetett volna jobbkor!
-Ez azért lehet, mert múltkor, amikor vigyáztam rá ameddig leugrottál a boltba, felültettem a konyhapultra  és folyton a nevemet káráltam neki. Elhiheted, hogy abban a fél órában sikerült még jobban meggyűlölnöm  az apámat amiért így anyakönyveztetett. Igaz, Prücsök? - A végén harsányan felnevetek és egy puszit küldök az egyetlen unokaöcsémnek, aki a nyelve hegyét nyújtogatva elvigyorodik. Na, de lássuk is azt az extra nutellás goofrit amitől biztos, hogy a felhők fölé fog szállni a vércukrom. Vállalom! Csak felejtsd el a sulit!
Townspeople

avatar
❖ age :
25
♡ :


"I want to have sex and a hangover and I want to take off these fucking boots!"


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    Vas. Nov. 18, 2018 8:11 pm



it's funny how your life change and the time flies
Leslie & Riley & Noah

A pelenkacserélgetés közben sem kötöttem le magam annyira, hogy ne foglalkoztasson, ami a városban történik. Hogy ne érdekeljen mi zajlik a szoba négy falán kívül. Nem voltam régen sem az a fenekén ülő típus, és bár a fiam kizökkentett a mókuskerékből, az újra hívogatott és nem akartam ellene tenni. Furcsábbnál furcsább gondolataim voltam a házasságom és a történéseket illetően, ahogy a családi fészek békéje egyre ingoványosabb talajon ácsorgott. Mintha nem lett volna egyértelmű, hogy a kezeim között könnyedén és egyszerűen, de minden szertefoszlik, mint valami mészfal a heves nyári záporban. Gondoltam, ha Noah Leslie közelében lesz és én velük, a lelkiismeretem egy része legalább megnyugszik, hogy próbálok én jó anya és családtag lenni, nincs semmi vész. Próbálok... Mert abban egyre jobb vagyok, hogy próbálok a tükörképemnek hazudni és nem figyelni, ahogy a vonásaim egyre kisimultabbak, és egyre kevésbé látom magamon azt a kétségek között hánykolódó nőt, aki mindennek elején voltam. De attól még az a nő bennem élt valahol mélyen...
-Nem, nem a leszarással van a baj.-fogalmazom szabatosan, ahogy ő is tette, bár jobban örülnék annak, ha a fiam nem tanulna el egyből mindent és az első szavak között mondjuk nem ez az egy szerepelne. -Igazából nem érdekes, majd kialakul. Csak furcsa látni, hogy amire mindketten vágytunk, valahogy mégis elválaszt minket egymástól.-nem arról volt szó, hogy sokat dolgozott vagy én mit akartam. A probléma az volt, hogy egymással a kémia változott meg. Ami évekig szinte bevált, rutin szerű dolog volt, most nehezebben működött, mint az egész legelején. Noah boldoggá tett, tény. De nem Lucas volt az apja és ettől egyre feszültebben viselkedtem vele is és szinte mindenkivel, arra figyelve, el ne szóljam magam. Egy meggondolatlan hiba még oké. De ez a sokadik gyümölcse volt... öröm és keserűség egy ízben. Mint a savanyú cukor, amiért a gyerek egy ideig epekedik, aztán rájön, hogy felesleges volt előre örülni.
A pincér mellénk libben, gyorsan túlesünk a formaiságokon, ha már egyszer ebédelni jöttünk vagy mi a fene. De legalább ezen kis idő alatt sem morgolódik a fejemben lévő kis manó, akitől szinte lehetetlen volt menekülni az utóbbi időben.
A zavaró cipőktől gyorsan megszabadítom Noah-t és hagyom, hogy tovább élvezze Leslie társaságát.Szinte gyakorlott mozdulatokkal fordítja maga felé Noah-t és táncoltatja a zenére, bár nagyon őt sem kell noszogatni, hogy így tegyen. Kíváncsi lettem volna, hogy ő maga hogy áll a gyerek témához, de ezt a kérdést inkább nem tettem fel. Gondolom a testvérei szemében ő mégis csak kislány marad, akit nem szabad a világ sötét oldalának kitenni. Ettől függetlenül látom, ahogy alig észrevehető pír ül ki arcára, furcsa elegyet alkotva valami szégyenlősséggel és titokzatossággal. Nem is értem a viselkedését, de nem bírom megállni, hogy ne viruljak jót azon, ahogy sarkítani próbál a témában.
-Azt hiszed?-szalad fel a homlokom közepéig a szemöldököm. A csajos témákban nem kifejezetten voltunk otthon, én nem ecseteltem neki sokat, hogy a testvére hogy csavarta el a fejem és ő sem különösebben magyarázkodott a maga részéről. Elnevetem magam, de a szemem sarkából már látom a felénk közeledő pincért, hogy amíg Noah kényelmesen rúgkapál új helyén, addig nem kisebb meglepetésemre kitörjön belőlem a végtelenül őszinte nő.-Már ne sértődj meg, de te fülig bele vagy habarodva és csak merem remélni, hogy ő is hasonlóan érez irányodba. Tulajdonképpen emlékeztetsz arra a lányra, aki én is voltam.-nyomok el egy szomorú mosolyt, mintha most nem ugyan annyira szeretném Lucast, mint amennyire szerettem az elején. De valahol a nagy hozzáértő okosoknak igazuk van. Nem minden a szerelem, idővel azért a rózsaszín köd és a heves érzelmek kissé megfakulnak. Pláne, ha az ember hagyja… Sajnos ebben nekem és neki is igen nagy részünk van. Jeremy pedig… Ő Jeremy volt, aki végtelen hidegvérrel és fapofával tűrt a helyzetet, mintha a lelkiismerete egy apró szegletét sem zavarná, hogy tulajdonképpen a saját testvére képébe kell hazudnia, amikor az fel-fel bukkan nála… Na mindegy, ez már csak a bonyolult családi kapcsolatunk margójára firkált lábjegyzet javaslata.
Úgy érzem, hogy terelni akar, ezt abból  nézésből is leveszem, ahogy a pincér érkezte felvillanyozza, hacsak ennyire nem éhes, amiben kissé kételkednék. Egyenlőre óvatosan haladok előre, kellene a bizalom és nekem is szükségem van az épeszű beszélgetésre. Persze bizonyos keretek fenntartásával, amikbe nem állt különösebben módomban, hogy beavassam. Már előre látom, ha minden kiderül, mi lesz a vége, én leszek a család fekete báránya, Jeremyvel egyetemben. Leslie egészen biztos jól jönne ki belőle, minden keserűség mellett.
-Nem értem mi a bajod a neveddel. Az anyám azért választotta a Riley nevet, mert úgy gondolta, ha fiú leszek, akkor is jó lesz. Ez egy kicsit benézte.-na igen. Körülbelül Lucas tudott csak részleteket anyámról, a többiek előtt nem dicsekedtem túlzottan egy drogos felmenővel, hanyag anyával és a nevelőapámmal, aki viszont rendőr volt, és mindent megtett, hogy a szó szoros értelmében ne legyek „elkanászodva”. Azt hiszem a családból mindkettőnknek nagykanállal kijutott. A gofri felé nyúlok, Noah turmixját leteszem elé, reménykedve, hogy amíg eszek két falatot, nem veri le és önti magára vagy ránk. Érdeklődve figyeli, ahogy a falatot a számba teszem, aztán felé fordulva a banánturmixból kimerve egy keveset, repülőset játszva a szájába egyensúlyozom a kanalat. -Mondjuk azt hiszem a pályaválasztásunk is közös a nem túl lelkesítő témák közül, amiről a szüleinkkel vitatkozhatunk. Lucas nem kifejezetten örül neki, hogy ennyi idő alatt ráuntam az otthon ücsörgésre. Pedig lenne, aki vigyázna Noah-ra, viszont a napi rutinunk mellett rengeteg időm lett, ami egész furcsa.-gondolkodom a következő falatot a villámra téve, hogy a forró csokoládéval leöntött tésztát jóízűen elmajszoljam, míg Noah a kanalával babrál. Sosem volt az a sírós gyerek típus, aki nem alszik, vagy, hogy a klasszikus és szeretett Shrek animációból idézzek: „Sír, hogyha kakil, kakil, hogyha sír.” A napi rutinunk viszonylag korán kialakult az etetés-alvás terén legalábbis egészen biztosan.

Police

avatar
❖ age :
35
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: it's funny how the time flies - Leslie & Riley    
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Éttermek, étkezdék, kávézók-
^
ˇ