HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Béke?
írta: Christopher Nam
Yesterday at 11:02 am

Josh & Nora - shooting
írta: Joshua Thatcher
Yesterday at 7:47 am

Activity Check 2018.12.16.-2018.12.24.
írta: Christopher Nam
Hétf. Dec. 17, 2018 6:59 pm

JT
írta: Joshua Thatcher
Hétf. Dec. 17, 2018 4:56 pm

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Dec. 17, 2018 10:00 am

Partnerkeresô
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 16, 2018 7:27 pm

Elena Patricia Campos
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:59 pm

Hírek
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:20 pm

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Vas. Dec. 16, 2018 2:32 pm

Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Vas. Dec. 16, 2018 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Vas. Dec. 16, 2018 12:29 pm

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm


Share | 
 

 Jayden Jones

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Jayden Jones   Csüt. Okt. 25, 2018 10:55 pm
Jayden Jones

I’ll stop my plans, but you’ll have to tie me down.


Születési Hely, idő:
1989. augusztus 12.

Csoport:
underworld

Szexualitás:
biszexuális

Családi állapot:
egyedülálló

Foglalkozás:
szerelömühelyben dolgozik

PlayBy:
Aaron Taylor Johnson

A családom...
Hány családja lehet valakinek? Biológiailag csupán egy, jogilag viszont...
Egy férfi és egy nő életét veszti, a rendőrségi jegyzőkönyv szerint egy utcai lövöldözés véletlenszerűen választott áldozataiként. Tipikus esete – lehetne – a rosszkor rossz helyen kifejezésnek. Az események idején tizenéves fiú nevelőszülőkhöz kerül, egy másik férfihoz és egy másik nőhöz, megannyi testvér közé, a történelem pedig ismétli önmagát, esetünkben csupán a szerepek cserélődnek, a befogadó család az, akik végül legalább annyira hirtelen, annyira igazságtalan módon, millió megválaszolatlan kérdéssel marad hátra, ahogy egykor a befogadott fiú.
Hány családja lehet valakinek? Rengeteg. Beleszületsz, beházasodsz, örökbe fogadsz, örökbe fogadnak. A baj nem ott kezdődik, ha életed során több családnak is tagja kell, hogy legyél. Akkor van gond, ha mindegyikről csupán múlt időben beszélhetsz.


Múltam...

Másfél szál arany Marlboro. Hét sóhaj.
Egy összehamuzott virágcserép.
Egy idős hölgy. Egypár rosszalló pillantás.

- Tessék tovább haladni! – morranok rá az utóbbira, aki néhány másodperc csendes bámészkodás után most ijedten ugrik egyet, ujjai között összezörren a kulcscsomó. Nem szól semmit, csak sietősen ügyetlenkedve karistolja a kulccsal a zárat. Egy örökkévalóság és néhány panaszos megjegyzés után tűnik el csak – végre – a saját ajtaja mögött, és hagy magamra – végre – egyedül a lábtörlőn üldögélni tovább.
Az ujjaim között parázsló cigaretta végén vöröses foltot hagy a vérző alsó ajkam, fintorogva figyelem, ahogy az alaktalan paca beissza magát a fehér papír rostjai közé, mielőtt még kedvtelenül sóhajtva egy újabbat elnyomom a félig elszívott szálat a cserepes növény földjébe, az előző mellé.


Óvatlan mozdulatok sorozata. Válogatott szitokszavak.
Négy aláhulló vércsepp. Egy sietve előkerített papír zsebkendő.

A fejem tompán koppan a csukott ajtónak, kicsit talán erősebben, mint illene, a hangja csendes visszhangot ver a rám nehezedő csendbe. Fáradtan dörzsölöm meg a szemem, a tenyerem éle meggondolatlanul szánt végig a szemöldököm mentén, egyenesen a végig a felszakadt bőrön, amiről olyan nagyon igyekeztem nem tudomást venni. A panaszos szisszenést elmormolt káromkodás követi, ahogy az égető érzés végigfut az idegszálakon, a seb pedig pirosas, ragacsos nyomot hagy a kézfejemen. Fel sem tűnik, hogy a farmeromra is jut belőle, és, miután közvetlen utána beletörlöm a tenyerem, nyugodtan mondhatjuk, nem is igazán érdekel.
Tükröződő felület híján látatlanban próbálok eltüntetni az arcomról mindent, egy, a farzsebből előkerülő – mondjuk, hogy – tiszta papírzsepivel. Tükröződő felület nélkül is tökéletesen tisztában vagyok a próbálkozás sikertelenségével, az arcomra száradt vért csak még jobban elmaszatolom, de az ujjaimat legalább sikerül letörölni. Ha az embert kétszer verik arcon egy harmincnégyes villáskulccsal, átértékelődik az apró sikerek fogalma.


Pókhálósra tört képernyő. Visszatérő igazságok.
Három hazaérkező szomszéd. Egy távozó.

A földre hullik egy darab a telefonom képernyőjéből. Hiába húzgálom rajta dühösen a mutatóujjam, ennél többet nem tudok elérni, néhány perc ideges próbálkozás és az elvesztett üvegdarab után adom fel végleg. A közönségem némán, értetlenül figyeli az eseményeket, de nem igazán csinál mást, azon túl, hogy lenézően végigmér. Igaz, veszélyesen magas sarkakon egyensúlyoz néhány lépésre tőlem, aki hátát vetve az ajtónak ücsörög valaki más küszöbén, nem tud nem lenézni. Nem is vádolhatom azzal, hogy – a szó minden létező értelmében – nem adtam okot rá, ugyanakkor nem is izgatom magam miatta túlságosan. Tizenéves korom óta edződöm az ítélkező tekintetek súlya alatt, kiszámíthatóak lettek az emberek arcizmain átfutó reakciók. Mondjuk, most azért adott volna valami keserű iróniát a helyzetnek, ha rendőrt hív rám. Vajon külön kérésre a határozott hangú diszpécser lányka a 911 vonalának másik végén hajlandó lenne a névszerinti igényemnek megfelelő rendőrt küldeni? Valószínűleg nem. Valószínűleg örök életére Caiuson ragadna, hogy megrendeltem telefonon.

A magas sarkak némi tétova időzés után végül némán indulnak tovább, ütemszerűen váltakozó koppanás ritmusát hagyva maguk után. Alig hal el a koraesti zűrzavarban, helyét átveszi két pár másik, egy mély hang dörmögése, egy magas nevetése. A lány ijedten nyikkan egyet, ahogy megakad rajtam a szeme, a párja ösztönös kényszertől vezérelve védelmezőn nyúl felé.
Féloldalas mosolytól kísérve vonom fel a szemöldököm. Nagy hiba, a seb, ami végigszeli, megfeszül, káromkodva nyúlok felé. Mintha az bármit is segítene.
A páros tovább halad, a férfi sürgetve tereli maga előtt a kedvesét, kínosan halkan motyogva valamit a fülébe, míg a válla fölött vissza-visszapillant az irányomba, mint aki arra készül, menten megtámadják. Nem a legszebb bók, amit valaha kaptam. Nem is a legalaptalanabb vád.
Egyedül a lakását elhagyó fickó az egyetlen, aki nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a jelenlétemnek. Gyorsan mér végig, és legalább ilyen tempósan válok érdektelenné számára. Látom a szemében, hogy tudja, ismeri a fajtámat. Ha támadni akarnék, már megtettem volna, ha be akarnék törni, már az ajtó másik oldalán lennék – éppenséggel még csak nagyobb gondot sem okozna. Hozzávetőlegesen négy másodperc alatt titulál pontosan annyira jelentéktelennek, mint amilyen valójában vagyok. Ez legalább annyira ismerős kifejezés az arcokon, mint a rémület. Rossz környék rosszarcú alakja vagyok, mindig öröm látni a másikon a felismerést, értelmet csempész a legegyszerűbb tekintet mögé is, még ha csak egy pillanatra is.  


Egy újabb szál. Egy kiürülő doboz.
Némi megbánás. Fél perc kétely.

Az első benyomás hozta előítéleten túl persze nem lát senki. Aligha róható fel bárkinek is ez a teljesen természetes, emberi jellemből fakadó reakció, és aligha én tehetném ezt bárkinek szóvá, pont én, aki csendes szexizmusba süllyedve ítélte el imént a magas sarkakat, akinek a kosztümje többet ért, mint saját lakásom havi lakbére. Egy világban, ahol gondolkodás nélkül címkézünk, nem igazán maradt értelme a felháborodásnak.
A világ amúgy is sokkal egyszerűbb a léleknek, ha mindent annak látsz, aminek akarod. A határvonalakat könnyedén mosódnak össze, a bűnösből ártatlan lesz, az áldozat tettessé avanzsál, nem kell ehhez több egyetlenegy percnél. Egy átlagos ember figyelmét ennél jóval kevesebb ideig lehet lekötni, valamivel több, mint nyolc másodperc áll rendelkezésünkre, az agy utána dönt, hogy érdekesnek, hasznosnak találja-e a beáramló információt és fókuszban marad, avagy tovább kalandozik. Nyolc másodpercem volt hát Caius idejéből, és nyolc másodperc még sosem tűnt ennyire kevésnek. Az ötlet pedig ennyire rosszabbnak.
Nem volt korrekt.
Nem volt fair a részemről szó nélkül eltűnni egykor és szó nélkül feltűnni most. Belemászni egy életbe, aminek már nem voltam része, belerángatni a sajátomba, aminek okkal akartam, hogy ne legyen részese.
Nem volt jogos.
Az agyam tudta, hogy el kell mennem, mielőtt Cai hazaér, hogy ez a helyes döntés, a végtagjaim, viszont úgy tűnt már egy egészen más felsőbb hatalomnak engedelmeskednek, és azon túl, hogy rágyújtanak a dobozában megbújó utolsó szál cigire, másra nem jók.


Egy tucat kaotikus gondolat. Huszonhat különféle magyarázat.
Huszonöt hazugság. Egy igaz.

Abban biztos voltam, hogy nem kellene megvárnom. Abban viszont, hogy végül megvárom-e, már kevésbé. Az adrenalin dübörgése, ami érkezésemkor még a vénáim mélyén tombolt, az idő múlásával – ahogy az lenni szokott – alább hagy, és, ahogy a fejem tisztul, úgy a gondolataim is teljesen más logikát kezdtek követni.
A menekülés mindig is olyan kézenfekvő volt. Olyan kényelmes. Amúgy is, mit mondhatsz valakinek, akivel évek óta nem találkoztál anélkül, hogy bármi olyan banális baromságot kiejts a szádon, hogy „szia, de rég láttalak” vagy „hogy vagy”?
A „nem tudtam máshová menni” valahogy túlzó ferdítésnek tűnik, egy hatszáz négyzetkilométernyi terület esetén egy 75x45-ös lábtörlőt választani, mint egyetlen lehetséges érkezési pont nem túl releváns. A „nem tudtam máshoz fordulni” is csak akkor nem hazugság, ha hozzátesszük, hogy „anélkül, hogy gondolkodás nélkül letartóztassanak és – valószínűleg – le is csukjanak egy lendülettel.”  Az elmúlt években már szándékosan kerültem minden illegális balhét, de annyira azért én sem bíztam a saját ártatlanságomba, hogy hivatalos feljelentést tegyek a rendőrségen. Előbb kerülne bilincs a csuklómra, mint, hogy végig tudjam mondani a mondatomat. Az, hogy „segíts, kurva nagy bajban vagyok” lehet, hogy háromszor akad a torkomon, de legalább igaz.  
Csak hát mégis, az Ő segítségét kérni, mert kényelmes, mégsem tűnt túl etikus húzásnak. De, szerencsére elég önző voltam ahhoz, hogy ne érdekeljen. Mit számít már, ha az agyam utálja a gondolatot, hogy valaki olyan kockáztasson értem, akinek éppenséggel még van mit veszítenie. Évekkel ezelőtt, egyik napról a másikra, mindenféle magyarázat nélkül tűntem el, a barátom volt, mégsem kerestem meg soha, a napnál is nyilvánvalóbb, most sem tenném, ha nem lenne muszáj, ezek fényében igazán, mégis miért számítana másra?
Mondjuk, ezek fényében mégis miért akarna egyáltalán segíteni?
Le kellett volna lépnem, amíg még volt rá lehetőségem…
 


Underworld

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jayden Jones   Pént. Okt. 26, 2018 12:00 pm
Üdv köztünk!

Jayden Jones
Kedves Jayden. Először is az arcod fogott meg, nagyon szeretem Aaront, mint Marvel rajongó user szóval telitalálat volt! *.* Másodszor, pedig. Basszus kulcs, de szépen fogalmazol és a történetedet is valami hihetetlenül írtad meg :O Azt vettem észre, hogy falom a soraidat és csalódottan értem a végére. Sad Még olvastam volna picikét :D De legyen ez az én bajom *-* Nem is szeretnélek továbbá untatni az áradozásommal rólad. :D Foglalózz és mehetsz is a játéktérre. Isten hozott nálunk. :3


Police

avatar
❖ age :
31
♡ :



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Johanne Jones Tao / Madame Hydra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Create yourself :: Accepted! :: Underworld-
^
ˇ