HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 2 Bots

Alexia G. Serpen, Christopher Nam, Elena P. Campos, Joshua Thatcher


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Today at 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Today at 12:29 pm

Ismét veled
írta: Christopher Nam
Today at 10:03 am

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm

Hiányzásnapló
írta: Joshua Thatcher
Csüt. Dec. 13, 2018 9:13 am

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Bradley M. Crimson
Kedd Dec. 11, 2018 1:27 pm

Jayden & Caius
írta: Jayden Jones
Hétf. Dec. 10, 2018 10:24 pm

Josh & Nora - shooting
írta: Nora Thredson
Hétf. Dec. 10, 2018 6:16 pm

Elena Patricia Campos
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 09, 2018 10:21 pm

Estella & Jeremy
írta: Estella Aliende
Vas. Dec. 09, 2018 7:49 pm

drunk visit ~ Keezy & Garreth
írta: Keezy Evans
Csüt. Dec. 06, 2018 7:44 pm

Nora & Diana - good to see you again
írta: Nora Thredson
Hétf. Dec. 03, 2018 9:16 am


Share | 
 

 Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Pént. Szept. 28, 2018 12:53 pm
Szorosra kellett húznom a bőrkabátom cipzárját, ahogyan lassan, megfontolt léptekkel haladtam a lakás felé. Mélyen sóhajtottam a velem szembe jövő emberáradatra, s ahogy egyik-másik szemébe néztem, láttam rajtuk az undort, a megvetést, a gyűlöletet. Vagy csak én képzeltem oda üres tekintetükbe ezeket az érzéseket? Csak én éreztem ezeket a lelkemet rabigába szorító félelmeket? Talán, lehet... Ahogy a pocsolyába léptem, sáros lett a régi cipőm, apró bosszúság, amit már fel sem veszek, mert nem érdekel. Már semmi sem érdekel, csak Ő. Ő jár a fejembe, vele fekszek, róla álmodok és az első gondolatom, miután kipattannak a szemeim az átizzadt lepedő alatt megint csak Lippa. Megbabonázott, felkorbácsolta a szívem, a lelkem, kalodába zárta az elmémet és képtelen vagyok szabadulni tőle. Miért? Istenem, miért Ő? Miért én? Miért mi?
- Faszomba! - szisszenek fel, ahogyan egy tahó meglöki a vállam, mely bár szépen gyógyul, még mindig érzékeny. Még mindig érzem a szúrás helyét, még mindig úgy játszanak velem az érzékeim, hogy a penge látomását festik a szemeim elé. Még mindig... És még mindig nem tudok szabadulni attól az éjszakától, attól a dühös, vadállat módjára követelő személyiségtől, amit Ő hívott életre újra, amit örökké el akartam ásni lelkem legmélyebb zugába, azt a fekete mételyt, mely csak követel, akar, mely meg akarja szerezni Őt.
Két hete történt mindez, s ahogyan egy kirakat ablakában fürkészem vonásaimat, annak minden apró nyoma meglátszik arcomon. A ráncok, a kialvatlanság, a borosta, mindegyik olyan nyom, melyet az igazán értő szemek azonnal azonosítani tudnak. Figyelem magamat, a szememben lángra lobbanó gyűlöletet, melyet a világ, a Nő, önmagam, az érzéseim miatt perzsel annyira, s már majdnem öklömmel mosok be egyet a sima felületen visszacsillámló képembe, amikor újra érzem a sebemet. Fáj, tombolnak a receptorok, kínlódnak a fém okozta lyuk maradványától... Egy gyógyszert veszek be, ki tudja hanyadikat a mai napon, mert szükségem van rá. A tompaságra, a nyáladzó nyugalomra, szükségem van arra, hogy ne érezzek. Hogy kiüssem magam.
A fájdalomcsillapító gyorsan hat, vagy csak a placebo hatást érzem, de újra képes vagyok megmozdulni, képes vagyok egymás után tenni a lábaimat, elindulni a célom felé, az Ő lakására. Ő vajon mennyit gondol rám? Tudja, hogy az elmúlt két hétben folyamatosan ő járt az eszemben? Sejti, hogy a szenvedély, mellyel követelem magamnak, egyre csak táplálkozik abból a dühből, amit iránta érzek? Pedig próbálkoztam, Isten látja a lelkem, akartam felejteni, pornóval és maszturbálással csillapítani a görcsöt, mely lelkemet csipkézi. A durva képek, a gyűlölet szex, a kötözés, a vörösre vert testek látványa sem volt képes nyugalmat adni, hiszen minden arc, amit láttam, az Övé volt. Minden képernyőn nyögő kurva, minden öklendezésig szopó ribanc helyett Őt láttam, Őt képzeltem oda, s a férfiak, akik elkövették ezeket a gaztetteket, mind én voltam. Én akartam lenni!
Megállok az ajtaja előtt, fogalmam sincs, hogy mit keresek itt, csak azt tudom, hogy vannak bennem vágyak, akaratos szenvedély, melyet csak Ő elégíthet ki. Tétován állok, egyik lábamról a másikra lépek, húzom a pillanatot, pedig tudom, hogy ami előttem áll, elkerülhetetlen. Haragszom, dühös vagyok, s rajta akarom kitölteni, de a neveltetés utolsó szikrája még visszafog, még egyenes gerinccel ad tartást nekem, azonban minden másodperccel, amit a vörösre festett ajtó előtt töltök, halványul a bennem élő visszafogottság. Bal tenyerem ökölbe szorul, ismét felszisszenek, ismét csak átélem a fájdalmat, megélem minden pillanatát, s ahogyan becsukom a szememet, úgy kopogtatok az ajtón.
Ujjperceim fájnak az erőtől, az önpusztítás hatalmába kerít újra, mely már akkor elvágta a realitáshoz kapcsolódó cérnaszálat, amikor elindultam hozzá. Dörömbölni kezdtem, mint veszett kutya, mintha egy kiéheztetett állat, aki kívánja ... követeli a jussát, aki gyötrődve néz szembe saját démonaival, s pontosan tudja, hogy el fog bukni miattuk. A megbánást azonban már a hátam mögött tudtam, szemeimre vörös lepel köt vakságot, fogaim csikorgatva akarom Őt... El akarom Őt pusztítani!
- Engedj be! - hangom mélyen csattan az ajtó felületén, mennydörögve próbálja betörni az előtte magasodó akadályt. Már tudom, hogy innen nincs visszaút és a következmények sem érdekelnek. Beváltom az ígéretem, a Neked tett fogadalmat. Megszerezlek magamnak, ha akarod ... ha nem. Mindenképpen az enyém leszel!
Police

avatar
❖ age :
33
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Szer. Okt. 10, 2018 6:19 pm



Alex & Lippa
hit me baby one more time


Bradley ajkaira ébredek, ahogy a nyakamat csókolgatja, kezei a hasamon vándorolnak és mosoly kúszik az arcomra. Imádom, ha így ébresztenek, ahogy pilláim között szűrődik a napfény, nyújtózva engedem, hogy ajkai az enyéimekre forrjanak. Hajába túrok, tetovált karja úgy szorít magához, mintha attól félne, kámforrá válnék. Tudom, hogy sürgető csókja egy búcsú volt, hogy mennie kell, de én szabadságon vagyok, így még lebzselhetek az ágyban. A telefonomon felvillan Josh üzenete, hogy dobjam ki az ágyból már a csődört, mert vár rá a nappaliba és fél, hogy kompromittáló helyzetbe kerülne. Egy utolsó morgás, hogy mennie kéne, még egy csók végül pedig egyedül maradok vörös tincseimbe burkolva. Majd hasra fordulva alszom tovább. Tisztában vagyok vele, hogy borzalmas, amit tettem. Lemon dühöng is miatta, hogy pont a nyomozóval kellet, kiéljem a vágyaimat. Veszélybe sodortam a titkunkat. Brad csak vállat rántott, ha nekem jó volt, a fickó pedig eszét vesztette, hát örül neki. A lényeg, hogy leszálljon rólunk. Ma kivételesen egyedül maradhatok, így csak a felkapom Brad egyik pólóját, ami a földön hever, a zöld szín kiemeli a hajamat, bár a négy fal nem fog dicséretben részesíteni.  
Úgy döntök kellő ruha takar, így inkább a konyhába megyek bekapni egy kekszet és a narancslevemet szürcsölőm.
A nappalink úgy néz ki, mint egy atomtámadást követő helyszín. Felsóhajtva állok neki inkább takarítani. Mert néha azt is kell. Amúgy is rendmániás vagyok, és nem szabadna másra gondolnom. Rá. Ahogy ajkai az enyémekre tapadnak, ahogy kezei úgy ölelnek. Minden pillanatban kiráz a hideg. Végül már csak egy kupac szennyessel állok a nappali közepén még mindig egy szál pólóban, mikor a dörömbölés szakítja meg a némaságot. Hangja villámcsapásként érint. Komolyan, mintha megidéztem volna. A kupac ruhát magam előtt tartva nyitom ki az ajtót és neki támaszkodom az ajtófélfának.
- Mit akarsz Alex? – kérdőn tekintek fel a szemeibe és nyitva hagyva az ajtót indulok meg a lakás belseje felé. Először is, megszabadulni a kupactól és a mosógépet beizzítom. Másodszor pedig nem akarok a szomszédok előtt műsort rendezni. A fürdőig meg sem állok, majd a gépbe helyezve a ruhákat kisétálok hozzá.
- Figyelj a varratszedésre a kórházba kell jönnöd, nem a lakáshoz. Ez már zaklatásnak minősül, nyomozó. – hívom fel a figyelmét mindarra, mit keres itt. Nem mintha bánnám, látványa örömmel tölti el fekete lelkemet s felsóhajtok, ahogy lehuppanok a kanapé karfájára. Elakartam felejteni azt, ahogy megkeményedik a kezeim közt, ahogy nyög alattam. De ahogy most itt áll, csak felélednek bennem az emlékek, ahogy könnyei áztatják a hajam és kezei rám markolnak.
- Szóval? – türelmetlen vagyok és még is elégedett, hiszen képes lenne rám törni az ajtót, ahogy megaláztam őt. Ő is engem, a ribanc megnevezése ég az elmémbe, ahogy parancsolgatott, ereje múlásában. Csak megadtam neki, hogy úgy érezze, hogy van hatalma felettem. Végül kócos hajamon futtatom végig az ujjaimat, hogy rendezzem vonásaimat. Látszik, hogy nem rég keltem, a lakásban pedig már patinás rend uralkodik, majd csak valami ebéddel kell, előrukkoljak. Már ha Alex addig hajlandó lesz lelépni. Bár szívem hevesen dübörög a mellkasomban, nem mutatom felé, hogy mit érzek, bezzeg az ő arca mindent elárul, a gyűlölet és fájdalom, amit érez csak úgy sugárzik róla.

|*.* | ?
Med

avatar
❖ age :
26
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Kedd Okt. 16, 2018 10:49 am
A fájdalomcsillapító megnyugtat, tompítja a bennem dúló érzéseket, a gyűlöletet, elcsendesíti a vágyakat, a haragot, de ahogyan az ajtón dörömbölök, minden egyes kopogtatással újra élem a kórházban töltött terhes éjjel pillanatát. Zakatol a szívem, a fülem siketté válik a zubogó vér ütemétől, ajkaim kiszáradnak, fejem lüktet az izmaimat görcsbe rántó szenvedéstől. Miért érzek így? Miért pont vele? Nem voltak válaszaim a kérdéseimre, pedig pontosan tudtam, hogy miért történt mindez. Felébresztett bennem valamit, már abban a pillanatban, amikor először megláttam, s ahogyan rajtam lovagolt, ahogyan beleélveztem csak nőttön nőtt ez a vágy, a szenvedély, az akarat. Őt akartam, csak őt egyedül!
- Neked is szia! - morgok a nem létező bajszom alatt valami válaszfélét, majd már éppen magamhoz szorítanám, követelném a csókját, de ő elfordult, visszavonult a lakásba. A nyitott ajtó azonban invitált, csalogatott, mint ahogyan a ringó csípője is, és az egyetlen zöld póló, ami rajta van, sátrat ver a nadrágomban. Nem kellene, hogy ennyire vonzónak találjam, nem kellene, hogy ennyire elvarázsoljon, mégis ahogyan nézem őt, ahogyan iszom magamba látványát, úgy indulok meg a lakásba és ahogyan becsukom az ajtót, a láncos reteszt is használva zárom be magam mögött. - Tudom, de te hívtál meg, emlékszel? Azt mondtad, keresselek meg, ha visszanyertem az erőm... Hogy tépjelek szét.
Csendes vagyok, pedig az érzések majdnem szétfeszítenek, ökölbe szorítják a kezeimet, de egyelőre még nem robbanok, még kontroll alatt tudom tartani a vágyaimat. Ismét csak rajta felejtem a tekintetemet, ahogyan a kanapéra ül, s nem tudom megállni, hogy ne a lábait nézzem, hogy ne a fehérneműje után kutassak. Talán van rajta, talán nincs, de abban biztos vagyok, hogy pár perc múlva ez a kérdés teljesen felesleges lesz, hiszen az enyém lesz, letépem róla még a pólóját is, és megkefélem!
- Nagyon jól áll a zöld. - vallok neki, de többet nem mondok, csak elsétálok előtte, s mögé ülök, annak a kanapénak a másik szélére, ahová ő ült le. - De valami szexibbet is el tudnék képzelni rajtad, valami ribancosabbat.
Enyhülnek vonásaim, ahogyan mosoly jelenik meg arcomon, de a válasza nem nagyon érdekel. Csak végigmérek a szobán, iszom magamba a hely hangulatát, a bútorokat, a falra akasztott képeket, majd kezemet a kanapé támlájára teszem, ujjaim begye éppen csak elérik őt, s ahogyan végigsimítok rajta, felhúzom a póló alját, kutatva fehérneműje után. Érzem bőrének selymét, ahogyan az apró szőrszálak égnek meredve húzzák lúdbőrbe ujjaim nyomát, s ahogyan felfedezem a hiányt, úgy szélesedik mosolyom még szélesebbre.
- Ha nem tudnám jobban, azt mondanám, hogy vártál rám. - nézek szemeibe, ha felém fordul, majd elengedem őt és ölembe ejtem addig kutatkodó kezemet. Csend furakodott kettőnk közé, legalábbis én nem szólaltam meg hosszú, terhes másodperceken át, de az is lehet, hogy az ő szavainak áradatát hagytam figyelmen kívül. Nyugodtnak tűntem, vagy csak inkább annak próbáltam látszani, belül azonban minden egyes másodperccel nőtt bennem a feszültség, melyet még az arcomon lévő mosoly sem tudott szétzilálni. Csak ültem ott, vártam, hallgattam őt, kívántam őt, meg akartam szerezni magamnak, de ... semmit nem tettem. Annak a tizenhét éves lánynak az arca villant fel szemeim előtt, a kép, melyet a szülei mutattak nekem, melyen olyan boldog, önfeledt és vidám volt, mely mázsás teherként húzza a nadrágomat. Nem tudom miért ragaszkodtak hozzá, hogy vigyem magammal a fényképet, s én sem tudom miért tartom a tárcámban a kissé már összegyűrődött, itt-ott meghajlott arcocskát. Talán, hogy emlékezzek rá, hogy mi a célom, hogy milyen feladatom van, hogy ne tévesszek célt még akkor sem, ha Lippara nézek. Az elterelés azonban nagyon hatásos, hiszen szinte kitörölte elmémből a kötelesség iránti vágyat, s csak állatias ösztönöket hagyott maga után. Állatias ösztönöket és ürességet, mely csendes sikolyként tölti be a lelkemet, mely nem hagy élni, érezni, nem hagy továbblépni. Ami visszavonz ahhoz az éjszakához, visszakanyarít minden előre mutató gondolatot hozzá. Hozzád.
Megkordult a gyomrom, már idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára, de abban biztos vagyok, hogy valami értelmezhetetlen műanyag étel volt, amit egy bevásárlóközpont polcairól emeltem le. Megkordult a gyomrom újra, s én csak felsóhajtottam, majd felálltam a kapanéról és elindultam a konyha felé ... illetve abba az irányba, amerre a konyhát reméltem. Persze vissza kellett fordulnom, hiszen teljesen ismeretlen volt számomra a lakás, de a következő próbálkozásnál sikerült megtalálnom. A hűtő ajtaját nyitottam ki, összekoccantak a sörös és boros üvegek, egy citrom esett ki valamilyen furcsa oknál fogva a padlóra, de nem törődtem vele. Egy papírdobozt találtam, maradék kínai volt benne, de nem igazán törődtem azzal sem, hogy mit eszek, csak csillapítani akartam az éhségem. Azt az éhséget, amit felügyelet alatt tudtam tartani, amit etetni tudtam, amit el tudtam múlasztani. A másikat viszont, ami őt kívánta, ami benne akart lenni, ami vadul magáévá akarta tenni, csak csillapítani tudtam, húzni az időt, hogy ne törjön ki azonnal és erőszakolja meg.
- Ez ugye nem emberhús? - böködöm meg evőpálcikám nem használt végével a nagy halom szaftos koncot, majd kiveszek egy sört és szisszenve vágom el a torkát. - Te is kérsz egyet?
Mutatom felé, ha kijött velem a konyhába, s ha nem, akkor kérdésemet kiáltva teszem fel, hozzátéve, hogy mire hívom meg a hűtőjéből.
Police

avatar
❖ age :
33
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Szer. Okt. 17, 2018 9:53 am



Alex & Lippa
hit me baby one more time


Sok bűnöm van, rengetek, felsorolni is napestig tartana. De az, hogy szeretem Bradleyt nem tartozik közéjük. Bár a kapcsolatunk hagy némi kívánni valót maga után az biztos. Most is csak csókjai forrnak az ajkaimon, ahogy morogva kimászik mellőlem és indul a kórházba, hogy teljesen lefáradva kerüljön ágyba. Bár minden alantasmunkát lepasszolunk és senkivel nem vagyunk hajlandóak együtt dolgozni, akinek a képességeiben nem bízunk. Elég válogatós vagyok ilyen téren. Beszívom a levegőt élesen, mikor az ajtó túloldalán a nyomozó jelenik meg, tipikusan ez nem az a nap, amikor jó pillanatomban ért el. Nem válaszolok a mogorva köszönésére, egyszerűen ott hagyom az ajtóban. Érezze azt, hogy jelenleg nem kívánatos személy a lakásunkban. De mivel köztiszteletben álló így nem igen csaphatom rá az ajtót. Még így megtörve veszettül jól néz ki. Előttem van a kép, ahogy könyörög értem. Ha lett volna ereje térden csúszott volna értem. De ez mind a terv része, hogy megőrüljön. Tönkre akarom tenni őt. Viszont ahhoz sok munka kell. Jelenleg nem voltam felkészülve rá.
- Nem alkalmas pillanatot választottál. Meg szerintem még fáj a vállad. – oldalra döntöm a fejem, ahogy mögém ül, és ettől kicsit feszülté válok. Nem szeretem, ha nem látom. Így minden mozdulata váratlanul ér, ahogy ujjai a bőrömhöz érnek összerezzenek. Érzem, ahogy érdes ujjai a bársonyos felületen dorozsmásan karcolnak. El akarom üldözni, tönkre akarom tenni. De nem hagy választást, szemeim a zárt ajtóra siklanak. Börtön viselt lettem a saját házamban, nem fogok tudni elszabadulni. Felsóhajtok, ahogy egyre mélyebb területeket barangol be és lehunyom a szemem. El kell hinnie, hogy élvezem. De talán élvezem is. Nem tudom, összevagyok zavarodva, még Brad hatása alatt állok, de a következő már ostromol.
- Bradley pólója. – megvonom a vállam, mert ez az igazság, és tetszik, hogy oda szúrhatok neki. Fájjon a tudat neki, hogy más férfival hajtom álomra a fejem. Vagy az, hogy másik férfi elégít ki, úgy ahogy ő nem tudott. – Tudod, eddig aludtam és most keltem fel, nem vártam látogatókat. – egyenesedik ki a hátam a keze nyomán. Átkozom a pillanatot, mikor Lemon elment otthonról. Jobb lenne, ha itt lenne. Valamit ki kell, találjak még sem történhet meg az én vagyis mi lakásunkban! Nem akartam, elakartam szaladni a szívem meglódul, ahogy felfogom az enyhe pánik rohamot. Miért pánikolok? Élveznem kéne.
Megforgatom a szemeimet, nem vártam, reméltem, hogy nem fog felbukkanni, hogy eltűnik, és a bűntudat felemészti, hogy nem sikerült az, amit eltervelt, hogy a bilincs nem a csuklómon kattant, hogy szabadon mászkálok, hogy gyógyítok. De nem ment, az őrület másik irányba vitte. Amitől görcsbe rándultam.
Csak akkor engedett ki a tartós állapot, mikor elindult a lakásban felfedező útra. Pár percig a kanapén maradtam, épp csak addig, míg írtam Lemonnak, hogy mondja, meg merre van a nyugtató, mert itt van Alex. Majd végezetül utána indulok. Megköszörülöm a torkom, ahogy egy pohárba narancslevet szürcsölők, a másikba is töltök, óvatosan beleöntve az injekciós nyugtatót. Nem lesz hatásos. Nem fogom kiütni, de nem fog erőszakoskodni. Legalább egy darabig ellazul.
- Dehogynem. Az ausztrál ribancé. – felvont szemöldökkel és gúnnyal közlöm, ahogy a kezébe adom az italt és elvonva a figyelmét a pultra huppanok, ahogy a francia csipkés bugyim enged csúszkálni. Meg kell innia azt az átkozott narancslevet. Nagyot kortyolok, ahogy végig mérem őt. Ajkaimról lenyalom a csörgedező italt.
- Arra, hogy felépülsz. – koccintom a poharamat az övének, hogy ismét igyak. A szomjúság nem kínoz, inkább csak a kisördög, hogy áthúzza a számításomat. Minden van itthon ahhoz, hogy eltegyem lábalól és megszüntessem a problémát, amit okoz. Viszont nem vagyok hülye egyedül nem fog menni.
- Most akarsz szét tépni? – a póló feljebb csúszik, egyre többet enged láttatni a fehér csipkéből és végül nem tudok egy helyben maradni, csak mögé lépve kezemmel átölelve a hasától felfelé haladva simogatom a mellkasát és megállapodok a kezem azon a helyen, amit pontosan ismertem. Pár napja még én varrtam össze és gunyoros mosollyal markolok a vállába, ahol a hűvös penge kiállt és ellépek tőle. Nem akarok bajt, de imádom kínozni őt. Kielégítő, ahogy látom fájdalmas arcát.

|*.* | ?
Med

avatar
❖ age :
26
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Csüt. Okt. 25, 2018 11:37 am
Képen kellene törölnöm ezért a kifejezését, mert ő ... a lány, akit együtt öltek meg ... ő a lehető legmesszebb állt attól, hogy ribanc legyen. Elmémbe a szülök, a barátok jellemzése kocogott, sőt futott, ahogyan egy csendes, figyelmes, másokkal mindig törődő lányt írtak le, aki majdnem osztályelső volt, de csak azért csúszott le a megtisztelő helyezésről, mert kicsit hadilábon állt a fizikával, aki mindig gondoskodó eltökéltséggel segítette a helyi menhely munkáját... Akinek csak az volt a bűne, hogy rossz helyen volt rossz időpontban. Hogy meg tudták szédíteni oly ártatlan jellemét, hogy el tudták csábítani gonosz csellel, hogy rá tudták venni valamire, amit magától sosem tett volna. Rossz helyen volt rossz időpillanatban, s én most azért vagyok itt, hogy ezt megbosszuljam. Azért vagyok itt, hogy az igazság győzedelmeskedjen, hogy Lippa és a tettestársai megbünhődjenek azért, amit tettek. Egy pillanatra magam is elhiszem a hazugságot, s még mielőtt kinyithattam volna a sörösüveget, visszateszem azt a hűtőbe.
A narancslevet figyelem, ahogyan az apró rostok a pohár opálos falán ragadnak meg, ahogyan a vézna ujjak rámarkolnak az átlátszó anyagra, ahogyan az orrom elé nyomja, s én nem tehetek mást, mint elfogadom. Sóhajjal nézek rá, ahogyan a felépülésemre mond tósztot, s ahogyan ő, úgy én is beleiszok a gyümölcslébe. Keserű íz járja át az ajkamat, arra fogom, hogy a kínai csípőssége áll haragban a narancs fanyarságával, s egy apró fintort engedek meg magamnak az érzést követően. - Arra, hogy bilincsben lássalak!
Mosolygom el magam, újabb korttyal ürítem ki a poharat, majd leteszem a poharat a pultra, számat törlögetve meg állok vele szemben, figyelve a póló mozgását. Csábít, vonz a látvány, bőrének hófehér tónusa, hajának tűzszín fürtjei, s a kérdésére már majdnem válaszolok, már majdnem a nyakára szorítom ujjaim erejét, amikor megmozdul, mögém lopakodik, átölel és kínoz.
Nem ennek a szónak kellene eszembe jutnia, amikor egy ilyen gyönyörű nő kényeztet, de ő más volt, teljesen más. Tudom, hogy játszik velem, hogy az őrületbe akar kergetni, mely azon a terhes éjszakán majdnem sikerült is neki, s érzem, tudom, vallom, hogy elég lenne még egy olyan este, egy olyan légyott és örökké a rabja lennék. Elfelejteném, hogy mit tett, elfelejteném Madison arcán, a fogadalmam, a hivatásom, elfelejtenék mindent, csak hogy az enyém lehessen. Hogy csak az enyém lehessen... Nem érdekel Brad vagy mi a neve, nem érdekel, hogy mellette hajtja álomra a fejét, hogy a szíve az övé, ha még egyszer részesítene abban a kegyben, hogy élvezhessem őt, örökké behódolnék neki, kétség nem férhet hozzá.
- Van valami ellenvetésed? - kúszik válasz ajkaimra, tovább élvezve ujjainak puha érintését, tovább fokozva bennem a vágyat, hogy bármikor megtehetném, hogy nem tudna ellenállni nekem még így sem! Zihálva fordulok felé, elmémre köd száll, vöröslő és szenvedéllyel hevített fátyol, de amikor vállamat érinti, visszahúz a jelenbe a fájdalom. Őrült módon kiáltok fel, nincs gyógyszer, nincs drog, ami el tudja venni az efféle támadás élét, s nincs egyetlen gondolat sem a fejemben, mely az ösztöneimnek gátat tudna szabni. Kezem úgy lendül, hogy képtelen vagyok visszatartani, egyenesen az arcát támadom, jobb kezem annak bal oldalára csap le, hatalmas pofonnal kínálva meg porcelán vonásait.
Minden erőm benne volt abban az ütésben, minden haragom, fájdalmam, kínom, minden őrületem, melyért csak ő volt a felelős. Miatta ébredt fel a vadállat, miatta csüng lelkem mételyén azon éjszaka óta, miatta tart ébren éjjelente a sóvárgás, miatta vagyok képtelen ép ésszel gondolkodni. Nézem a művem, arcának vöröse vetekszik hajának színével, nézem ahogyan hátrál, ahogyan talán elterül a konyhának padlóján. Nézem, ahogyan talán arcához emeli a kezét, ahogyan egy könnycsepp hullik alá a felperzselt bőrén. Nézem őt, de nem teszek semmi mást, csak bámulom a művem, a pusztítást, a haragot, a gyűlöletet, csak figyelem őt.
- Még sosem emeltem kezet nőkre, te voltál az első ... és most a második. Úgy tűnik, rossz hatással vagy rám, nem gondolod? - kihúzok magamnak egy széket a konyhaasztal mögül, majd szembe fordítom vele és úgy ülök le, hogy feldagadt arcát figyelhessem. - Nem vagyok rossz ember, nem iszom, nem dohányzom... Nem paráználkodom...
Tartok egy apró szünetet, arra az estére kell gondolnom, arra az estére akarok gondolni.
- De miattad megváltoztam. Miattad más ember lettem, s ehhez elég volt egyetlen este, egyetlen kefélés... Nem tartod furcsának?
Ha nyúlni próbál utánam, nem segítem fel, talán még a kezét is ellököm, hogy pontosan tudja, milyen helyet szánok neki a mi viszonyunkban. - Menj a szobádba, kapsz öt percet, hogy felvedd a legszexibb fehérneműd... Aztán megyek és letépem rólad. Arról meg ne is álmodj, hogy felhívsz valakit... Hiszen én csak egy hálás páciens vagyok, aki szeretné megköszönni az orvosa munkáját, igaz?
Nyújtom neki a kezemet mégis, ha addig nem állt fel, majd magam mellé rántom, másik tenyeremmel ragadva meg hátsóját, s miközben felpillantok rá, egy apró habgolyót nyalok ki ajkam sarkából, hogy folytassam mondandómat.
- A zöld tényleg jól áll neked... Bradley mikor mondta neked utoljára mennyire szexi rajtad? - nevetem el magam, majd egy paskolással a seggére csapva engedem útjára. - Öt perced van Lippa... Öt perc!
Police

avatar
❖ age :
33
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   Szer. Okt. 31, 2018 11:11 am



Alex & Lippa
hit me baby one more time


Belém nevelték, hogy milyen könnyen lehet egy ember életét elvenni, nem sokban térünk el az állatoktól. Még ha a legtöbb embernek ez nehézségére esik elhinni. Pedig egy apró vágás a pontos helyen, fél óra és már nincs a melegséget fokozó vöröslő vér, vagy megszorítani valaki nyakát, csak pár perc, míg a levegő nem jut be a szervezetbe. Hihetetlen praktikák vannak arra, hogy ezt a könnyen múló életet megszüntessük. Bár felesküdtem, hogy az embereket megmentem és gyógyítom minden tudásomat bevetve, a kisördög nem nyugszik és mellkasomban az élet apró fintorjait kergetem. Valahogy feltüzel az érzés, hogy látom az utolsó légvételeket ez alól nincs menekvés. Megőrültem.
Na és persze, hogy Alex sem kivétel alóla. Megtettem mindent, azért, hogy épeszét elveszítse. Vele együtt a jelvényét és a méltóságát. Bár előbb került elém, mint gondoltam. Viszont nem számoltam azzal, hogy egyedül leszek és magányomban jelenik meg. Beszívom a levegőt, ahogy a pult hűs márványzata simogatja a fenekemet és figyelem, ahogy lecsúszik a nyugtató a torkán. Már csak a pillanatot kell kivárnom, hogy hasson és eszméletét vesztve a földre hulljon, akár egy csapdába esett vadállat.
- Erre vágysz a legjobban, igaz? – mosolyom szélesedik. Mindig nem tett le arról, hogy a bilincs rászoruljon a hófehércsuklómra és megkapjam, ami nekem jár. Mindenki elfelejti az ügyet, csak ő nem. Hajtja a vágy, hogy az gazságérzete győzzön. Makacsöszvér.
Viszont az, hogy éreztettem vele, hogy még közelében sincs annak, aminek akar az ujjaim a gyógyulósebbe marnak. Valami hihetetlenül tetszik, ahogy hangja bezengi a konyhát, ahogy megfordul, szinte vérben forognak a szemei. De végül a padlóra kerülök, az ütés ereje megrenget és azonnal égő lüktető arcomra helyezem kezemet és úgy figyelem, ahogy szavai marják a lelkemet és még is valami elégedettséghez hasonló érzés áramlik ereimben, ahogy rá kell jönnöm, hogy az őrület már a határon, van és nem tud ellene tenni semmit. Ahogy a szavak összeállnak a fejemben, ahogy a konyha padlóján ülve nézem, hogy helyet foglal, és úgy néz rám, mint egy éhes farkas, aki erősen küzd az ellen, hogy most rám ugorjon és szétmarcangoljon. Felsóhajtok, ahogy arról beszél, hogy milyen volt az éjszaka és azóta menyi mindenben vetkőzte le tisztaságát.
- Azt hiszed, hogy én vagyok a hibás? A te bűnöd, hogy megvonta magadtól és a tested most követeli a hiányt, amit most megízleltél. Késő ezen rágódnod. Ez mind azért van, mert ez mind a te hibád. – arcom lángol, és úgy érzem mentem kigyúlok. De végül talpra állok, és már nyúlnék egy ruháért, amivel lehűsítem sajgó nyomát. De megragad és fenekembe markol. Mint egy felbőszült bika. Enyhe remegés tolul a gerincem vonalán és a szemeibe nézek.
- Bárki képes lenne eléd térdelni erőszak nélkül. De neked nem elég. – sziszegem a szavakat, ahogy szemeibe veszek. Végül megindulok a szobám felé, eleget téve kérésének.
- Minden egyes nap. Minden alkalommal, miközben belém élvez. Mindenkor, mikor haza ér és megcsókol. – mosolyom visszatér, ahogy megforgatom benne a kést. Mert tehet bárit, Bradley-vel évek óta együtt vagyunk és szeretem őt. Alex csak egy játékszer, hogy Lemon lenyugodjon. Mellesleg úgy sem kapja meg ma, amire vágyik. Hiszen telnek a perek és talán öt perc, vagy tíz, de kifogja ütni a nyugtató.
A szobámba érve azonnal írok Lemonnak, hogy siessen haza, mert itt van Alex és benyugtatóztam. Majd a fehérneműket bújva a telefont az ágyunkra dobom. Végül pedig a világoskék selyem fehérneműt választom. Ledobva magamról mindent bújok bele a kényelmes franciabugyiba, majd a melltartót is felcsatolom. Majd a tükörbe az arcomat vizslatom. A vöröslő tenyérnyomot eszembe sincs eltakarni. Inkább még jobban kiemelve a hajgumival kötöm össze a fürtjeimet és ajkaimra a vörösrúzst kenem fel. Mire észbe kapok, a konyha előtti folyosó falának támaszkodom, ahogy figyelem és keresem a nyugtató előjeleit. Az ingadozó mozgást, a lassult szavakat.
- Szóval, meghálálnád azt, hogy megmentettelek? – kérdezem csábosan, ahogy megkerülöm a konyha pultot, hogy kettőnk közé éket verjen és kezemet a csípömön pihentetem. Csak hasson a gyógyszer. Nem akarok most testikontaktusba kerülni vele.

|*.* | ?
Med

avatar
❖ age :
26
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Little pig, little pig, let me in! - Lippa / Alexander   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Otthonok :: Lippa, Lemon, Brad, Josh lakása-
^
ˇ