HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Aaron Posey, Jonah Serpen, Kendra Gray, Leslie J. Brown, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Kristen Serpen
írta: Jonah Serpen
Today at 1:20 pm

It's a party time! | Lemon & Lippa
írta: Lemon Fitzgerald
Today at 12:44 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Éovyn Harsh
Yesterday at 9:31 pm

Shantelle és Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 5:43 pm

Elkészültem!
írta: Noah Parker
Yesterday at 4:28 pm

Have a good time? - Aston/Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 3:11 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Yesterday at 2:45 pm

Kendra & Aston
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:59 pm

Aston & Aurora
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Loreley Fairy
Yesterday at 12:05 pm

Matt & Ezra - casting
írta: Matthew McKnight
Yesterday at 11:10 am

My Beautiful Sister
írta: Mads Stendhal
Yesterday at 10:37 am

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Skyler Artmenson
Yesterday at 10:15 am

Loreley Fairy
írta: Eris Fairy
Yesterday at 10:14 am

Kapcsolatkeresô
írta: Leslie J. Brown
Pént. Szept. 21, 2018 9:58 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 when i wake i am afraid, somebody else might take my place

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 10:09 am



To Jonah
hospital funny time


Ebben a pár hétben nem szól másról az életem, mint minden reggel a wc előtt térdelve adjam ki a lelkem. Szinte rituálévá vált, hiányozni fog, ha egyszer a bennem cseperedő sátán fattya úgy dönt, nem fog kínozni. Annyira vágytam már arra, hogy terhes legyek és boldogan éljünk. De ez a helyzet nem lesz jobb, sem boldogabb. Szélalomharcot vívunk a családjával és az én életben maradásomért. Kiadta az utamat, megmondta, hogy engedjem el. Viszont arra nem gondolt, hogy a búcsú ajándék túl jóra sikerül. Hogy honnan vagyok biztos benne, hogy kié a gyerek? Mert nem tudok más férfira nézni. Megtörölve a számat és a fogkefével bűvészkedve a tükörbe figyelem az arcomat. Nem fogom tudni sokáig titkolni. Azt pedig nem szeretném, főleg azért, mert lőttek a nyomozói munkának, maradhatok az asztal mögött.
Viszont ma még vár rám egy vérvétel, így gyorsan összekell szednem magam. A farmer és a felső kombóval a pisztollyal az oldalamon elindulok. A forgalom óriási, nekem is a legnagyobb csúcsban kapok időpontot. Mérges vagyok magamra, mert nem tudtam előbb elindulni.
Végül sikerült húsz perccel indulás után oda érni. A rendelőben sok boldog nő, aki simogatja a hasát és az ultrahangos képeket nézegetik. Én pedig a félelemmel a szívemben azon gondolkodom, talán jobb lenne, ha meg se születne. Egy igazi dög vagyok? Nem akarom, hogy ilyen családban éljen, hogy elvegyék tőlem. Mert a családi hagyomány szent.
Pár perccel később már a vért le is veszik, majd egy ultrahangos vizsgálat, amin megnézik, hogy fejlődik. Az orvos persze széles vigyorral közli, hogy a terhesség a legnagyobb rendben zajlik. Naná, azért vigyázok a gyerekemre. Végül oda adja a képet. Amin egy kis babformájú pötty látható. Szívem zakatol, nem akarom, hogy valós legyen. Rosszkor jött. Nagyon rosszkor.
Megköszönve minden a vattát a kezemhez nyomva indulok kifelé, a kezembe a képpel. Ott a gyerekem, bent a hasamba és az apja a város legnagyobb rosszfiúja. Ez már szinte szánalomra méltó. Mint egy rossz szappanopera.
Már szinte az ajtóban állva igyekszem kifelé, mikor neki megyek valakinek. Fekete sapka takarja arcát. Kiejtve a kezemből a képet. Hajolok lefelé.
- Elnézést. Vagy valami? – felállva meglátom az arcát. Teljesen kiakadok, attól, hogy ha nem akarok, akkor is összefúj minket a szél.
- Minden rendben? Mit keresel itt? – összeráncolt képpel nézek rá. Megijedek, hátha valakitől megtudta vagy vele történt valami. Esetleg a családjával. Sosem lehet tudni, de a félelem a szívemben felerősödik. Nem akarom, hogy baja legyen. Bármennyire gyűlölöm a családot, nem kívánok fájdalmat senkinek sem.
- Ha van két perced beszélnünk kéne. – a fotót zsebembe tuszkolom, mielőtt leszűrné, és nem lenne időm valami frappáns beszédre. Ha már összefújt minket a szél, talán jó lenne tisztázni. Bár még fogalmam sincs, itt fogok neki mondani. Még nem igen volt időm magamba megpróbálni összeszedni a gondolataimat, hogy is kéne elmondani neki ezt a csodásan borzasztó hírt. Abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet lenne, ha elmondanám. Össze vagyok zavarodva.
Police

avatar
♡ :


Keresem :
❖ age :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 10:41 am



To Kendra
hospital funny time


Motor ide vagy oda, a reggeli forgalom gyilkos. z autókat kerülgetve az alapzaj a motor duruzsolásának hála elveszik, nem figyelek az ablakon kiüvöltő és mutogató tuskókkal nem foglalkozom. A rázkódás nem hat rám túl jól, de jobb, mint a kocsi, amivel beragadnék én is a piros lámpák között kanyargó kocsisorokba. Megállok a kórház eőltt és elindulok a bejárat felé, a telefonom kijelzőjén virító üzenetre kattintva.
A szétcsapott estémnek hála a szemeim alatt sötét karikák tornyosulnak. Nem tudom melyik jobb a sajgó oldal vagy az alkohollal kevert kokó és a gyógyszer, ami álomba ringatott. Pontosabban fejbe csapott, mint egy balta. A fekete sapkát feljebb tolom fejemen, a pulóver hátulján díszelgő kígyó jelnek hála a hirtelen találkozás másnak is szemet szúr. Őszintén szólva tettem az alkalmazottak vagy a betegek rosszalló pillantásaira. Nem adományt hoztam, hogy öltönybe bújjak. Az egészségügybe feccölt pénzem viszont jó volt visszaforgatni, ha nem épp egy golyót kellett kiszedni belőlem.
A telefon kiesik kezemből, ahogy a mellkasomnak csapódik valaki. A szőke fürtök láttán összeszorítom a szám és megcsikorduló fogakkal feszítem meg állkapcsom. Lehajolok a telefonért, ő pedig valami papírt tuszkol a zsebébe, amiről azt hiszem agyam egy része gyorsan levágja, hogy micsoda, de nem hagyja, hogy felfogjam és elkezdjek rajta gondolkodni. Túl tompa vagyok még ahhoz, hogy túlgondoljak bármit. Szőke, kócos fürtjei ide-oda táncolnak a huzatos ajtóban és vonásait fürkészve iszom be látványát. Hetek óta nem láttam és jobb is volt mindkettőnknek így. Addig sem kellett tartanom tőle, hogy bárki előveszi a dolgot, amiért két lábon, de hagytam, hogy elsétáljon a pince helységből. Az ágyékom lassan feszülni kezd a találkozás emlékének hála, de a gondolataim hamar visszarángatom a normális ütemükbe és parancsolok magamra.
-Felcsaptam önkéntes véradónak.-veszek fel egy átsuhanó vigyort, bár a hazugságról pont ő tudhatja, hogy mennyire abszurd az életvitelemnek hála. Hülye és erőltetett poén volt, olyasmi, ami akkor tört elő belőlem, ha rohadtul nem volt kedvem az igazsághoz.-Semmi bajom, csak pár hete eltörtem a bordám. Munkahelyi baleset.-zárom rövidre, a munkahelyi balesetből gondolhatja, hogy jó szeriben meglőttek és a mellény csak annyira tompította a golyót, hogy az ne hasítsa ketté a tüdőm. Így csak pár karcolás és a darabos mozgás maradt nekem, bár a doki szerint már csak napok kérdése és képes leszek normálisan is mozogni. Ettől függetlenül a levegővételek háton fekve olyan érzéssel töltöttek el, mintha akupunktúrás kezelésen lettem volna.
-Téged mi hozott ide?-nézek rajta végig. A sápadtságon kívül nem látom jelét, hogy bármi baja legyen. Mivel a munkája is ide hozhatta, gondolom sűrűbben jár erre, mint én. Vagy nem. A fertőtlenítő szaga viszont azonnal megcsap.
-Ráérek, bár talán jobb lenne, ha nem az ajtóból odébb mennénk.-húzom félre, amikor egy meglehetősen paprikás pasas szinte kirángatja a csaját az ajtón, mindenkin átgázolva. Az ujjaim erősen tartják karjánál fogva, de hamar kapcsolok, ahogy rá nézek és elengedem, megköszörülve a torkom. Sápadtnak és kimerültnek tűnt, de mivel a helyszín nem a jó reggeliről volt híres, nem vetem fel sem a kávé sem a rántotta ötletét. Végül is, könnyebb volt mindkettőnknek, ha nem bonyolítottuk túl a dolgokat, ha már a nagyváros nem volt elég nagy kettőnknek.
Underworld

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 11:10 am



To Jonah
hospital funny time


Mindig is éreztem, hogy Jonah képes mindenből poént tenné. Az a baj, hogy bármennyire értékelem a humorát, tudom, hogy mennyire sötét titkok vannak Pontosan tudtam, hogy a fekete karikák a szeme alatt nem arról árulkodnak, hogy a héten már ötödjére adja a vérét a szegény rászorulóknak. Szívesen körbe röhögtem volna, ha mondjuk, lenne kedvem a nevetgélésre. De mivel lassan erőm sincs ahhoz, hogy az alapfunkciókat elássam így marad a komor arc, amivel megvárom, hogy kinyögje mi történt. A törött bordákra csak felszisszenek. Ilyenkor eszembe jut, hogy biztosan kell a gyerek? Az apjának mindig történik valami baja, biztosan ő is ugyan olyan szar neveltetést kapna, mint Jonah. Szeretni akarom, Ő az enyém. Nem akarom, hogy más bele szóljon a neveltetésébe. Ezért is van az, hogy lassan megőrülök a magamban vívott csatákban. Egyik sem tudja elmondani azt, hogy boldog vége lesz. Csak harag és könnyek. Így fog végződni, tudom. Mint minden egyes találkozásunk.
- Van egy kis problémám. – megvonom a vállam. Jelenleg még az én problémám, de amint megtudja valószínűleg az övé is lesz, de nem fogunk ezen vitatkozni. Talán nem a legjobb hely, hogy szembesítsem a ténnyel, hogy sikerült felcsinálnia. De az őrjöngő pár, akik elhúznak, mellettünk sajnos görbe tükröt mutat. Hiszen valószínű Jonah is így fog reagálni. Ahogy hozzám ér a szívem kihagy egy ütemet, majd próbálom összeszedni magam. Még sem mondhatom el úgy, hogy kösz, hogy teherbe ejtettél. Pedig ez lenne a legjobb megoldás. Gyorsan eljutni a végére, minden féle köntörfalazás után.
- Le kell ülnöm. – ez a sok gondolkodás és stressz kezd az idegeimre is rá menni, így csak abban reménykedek, ha leülök, nem fogok idő előtt elájulni attól, hogy színt kell vallanom. Így viszont maradt az, hogy a székkarfájával játszadozva felnézek a szemeibe.
- Én elakarlak engedni. De tényleg. Mindketten tudjuk, hogy már tizenöt éve húzzuk és sosem lesz jobb. – kezdek bele a hülyeségeimbe. Tinikorunk óta várjuk a pillanatot, mikor lesz ó. Azt hittem, ha az apja meghal, akkor ő átírja az egészet. Nem ez lesz a fő céljuk, ami eddig. De nem történt meg. Fejébe szállt a kapzsiság. Minek állna meg egy nő mellet, h az övé lehet az összes.
- Tudom, hogy nehéz lesz, de.. – hogyan folytassam? Tönkre fogom tenni az életét. Nincsenek megfelelő szavak arra, hogy mennyire sajnálom. Lehet meg sem kéne mondani neki, egyszerűen elmenni és végső búcsút venni a gyerektől. De sosem voltam az a fajta, aki olyan könnyen feladja a harcot. Most sem én akartam. Ő akart megijeszteni és azt hitte minden jobb lesz, ha halálosan megfenyeget. De az a bizonyos szó, még mindig a fejemben motoszkál.
- Istenre esküszöm, hogy szedek gyógyszert. De úgy tűnik, hogy nem biztonságos. – remegő kézzel nyúlok a zsebembe gyűrt fotóért. Amit átnyújtok neki. Nem szólok semmit, csak próbálom lenyelni a könnyeimet, amik olyan erővel szúrják a szememet, ami már kínzó fájdalmat okoz. Rosszabb, mint megmondani neki, hogy állapotos vagyok.
Police

avatar
♡ :


Keresem :
❖ age :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 7:30 pm



To Kendra
hospital funny time


A fickó és a nő, ahogy egyik rángatja a másikat valami abszurd görbe tükör kettőnknek. Bár nem Serpent tag vagy tagok, úgy látszik az idill sehol sem létezik vagy kurvára nincs ingyen. Bánom is én... tizenöt év ide vagy oda, elküldtem és jobb volt így. A külön töltött ki tudja mennyi idő.. hat-hét hét elég volt ahhoz, hogy leszedáljam magam minden este. Ha nem a munka, valamit szívtam, ha az se működött kerestem valakit, aki mellett felejthetek. Ha az se, felültem a motoromra és az éjszakát átszelve bolyongtam Chicago körül.
-Persze.-biccentek és sápadt alakját zsebre dugott kézzel kísérem a recepció előtti székekhez. A pult mögül a nő úgy vizsgál minket, mintha azonnal a biztonságiakért akarna szólni. Felvont szemöldökkel nézek rá, mire ugyan visszabújik a monitor mögé és szorgosan kezdi verni a billentyűt, fél szemmel minket kezd figyelni.
Csendben hallgatom, figyelem a változó vonásokat, a küszködést és nem értem nagyon mire is akar kilyukadni. Illetve egy részem pontosan tudja már az elején. A pillanat, ahogy az elengedésre majd az istenemre esküszök, szedtem gyógyszert részhez ér, egyszerűen leesik az ötcentes. És abban a pillanatban úgy nézek rá újra, mint az a szerelmes tini, aki az első együtt töltött éjszakánkon voltam. Némi áhítattal, némi büszkeséggel és a felismeréssel a szemében, hogy itt vége mindennek. tizenöt év... A közös emlékek mellé kaptunk még valamit, ami az újra és újra elkövetett hibáinkra emlékeztessen minket. De hiba volt ez?
Örömömben ugráljak vagy dühömben tomboljak, egyiknek se az lesz az oka, amit a képen látok. Az apró, parányi dolog aki visszanéz rám. A padon szorongatva a képet magamhoz húzom anélkül, hogy bármit mondanék és homlokára csókot nyomok. Aztán hamar jön a felismerés. A fejemen megszólal egy hang... "Az elsőszülött fiú, Jonah. Ha elérkezik az ideje adj át neki mindent, amit tanultál. Élvezd a hatalmat, amit a kezedbe tesz." Összeszorított fogakkal engedem el, állok fel és az előbbi örömteli pillanatot elfelejtve, a képet tovább szorongatva, kirontok a kórház elé és hajamba túrva az ég felé emelem a képet. Üvöltenék legszívesebben. Így viszont elsétálok a motoromig, leülök rá és a képet szorongatva a csendes perceket kihasználom. Örülnöm kellene és őszintén örülök. De a célkeresztet anélkül teszem a fiam vagy lányom hátára, hogy akarnám. Sose lehetek igazán az apja és ismertem magam annyira, hogy az önző énem mást nem engedne a közelébe. Nem nevelheti más a gyerekem. A hiba pedig nem tűnik hibának. Elképzelem, ahogy kezembe fogom és nem... nem akarom, hogy azon kezdjen gondolkodni megtartja-e. A védelmét megoldom. A gondolataim sebesen cikáznak ide-oda.

Underworld

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 8:02 pm



To Jonah
hospital funny time


Elmondhatatlan érzés volt, ahogy a számat elhagyják a szavak. Az, hogy megkönnyebbülök nem kifejezés rá. Viszont némasága ijesztően hat rám. A testem megremeg, ahogy a kép eltűnik a kezei között. Olyan volt, mintha a szívemet adtam volna neki. De hiszen azt már régen birtokolja. Egy részem most a kezében van és várom az őrjöngést, a kiabálást. Bármit, csak szólaljon meg. De nem teszi. Némán vizslatja a képet. Mintha nem hinné el, amit lát. Aztán megmozdul, olyan hirtelen érintenek meg a kezei, hogy össze rezzenek. A kívülállókból semmit nem fogok fel, hogy mit csinálnak, vagy épp minket néznek. Kezem a tarkójára csúszik, ahogy ajkai a homlokomhoz érnek, lehunyt szemmel kostalanom, hogy felfogta mit akartam mondani. Anélkül, hogy kiejtettem volna a szavakat. Aztán ujjaim már csak az üres levegőt markolják. Hátát nézem, ahogy kivonul a kórházból. Elcsesztem az egészet. Tönkre tettem azt a férfit, akibe beleszerettem. Ajkaim némán mozognak. Lábaim nem akarnak megindulni. Csak a hajamba túrva könyökölök meg a térdemen és próbálom a könnyeimet visszafogni. De nem megy. Nem vagyok elég erős ehhez. Könnyeimet törölgetve állok fel. Haza kell jutnom. A nő a pultban rám néz és látom a ki nem mondott kérdést.
- Minden rendben. – próbálok egy félmosolyt legalább magamra erőltetni, hogy a hazugságnak egy kicsin árnyéka is legyen. De mindhiába. A kocsi kulcsait keresve elsétálok Jonah mellet. Egy utolsó pillantás, amibe benne van minden. Kisírt szemek, a fájdalom és a remény. Hogy az elcseszett életünkben valami jó is lehetne. Hiszen utat tört magának, egy élet, ami ellen annyira ódzkodtunk. Megállok a kocsi mellet, hogy legalább a kulcsot a megfelelő helyre tegyem, mielőtt összekaristolnám a fényezést. Ezt megtanultam, hogy rohadt drága lenne. Most pedig mindent összekell szednem azért, hogy a kicsinek mindent vagy semmit megadjak. Még mindig úgy érzem, hogy életem legrosszabb döntését még nem hoztam meg. Képes lennék ebben a szar helyzetben felnevelni, vagy sem. Nehezen beletalálok a zárba és kinyitom az ajtót. Alig pár méterre ül tőlem a férfi, akit mindig is szerettem és fogok is. Belemerülve a képbe, amivel szétbarmoltam a maradjunk távol és mindenki legyen boldog egyedül képünket. Nyitnám a számat, de semmi okos nem fogja elhagyni, így inkább csak összezárom, beülve a kocsiba a kormányra borulva, sírva fakadok. A stressz, a félelem és a megkönnyebbülés, hogy megmondhattam neki, amit akartam. Egyszerűen csak szorítottam a kormányt és úgy sírtam, mint egy gyerek. A lelkifájdalom tombolt bennem és kezemmel csapkodni kezdtem a kormányt. Ki kell adnom magamból mindent. Fejemet hátra vetve az ülésnek támasztva a tükörbe nézem magam. Az a fiatal nő, aki reményekkel telve arra várt, hogy felnőtt legyen nincs. Egy összetört roncs van, aki életében a legnagyobbat hibázott. Kezem a hasamra csúszik.
- Ne haragudj. – bár nem tudom, hogy a gyereknek vagy az apjának szántam. Fejemet a kormányra döntve sírok továbbra is. Szerencsétlen helyzet és nem tudom mi lesz a legjobb megoldás.
Police

avatar
♡ :


Keresem :
❖ age :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 8:38 pm



To Kendra
hospital funny time


Egy kívülálló idilli képet lát, ahogy az összeölelkező pár örül egy gyereknek. Örültem és úgy éreztem Kendra is. De nem áltathattunk magunkat azzal, hogy ez így ó, így helyes. Bármi is legyen az a helyesség. Egyikünknek sem kellett volna itt lennie. És tizenöt v távlatából is mindig összefújt minket s szél és mikor már lejött az ideje, hogy távolabb kerüljünk a másiktól, jött valami és pofozva mindkettőnket, visszarántott a való világba. És a való világban nem képzeltem el, ahogy a gyerekem a kezemben van. Talán a tizenéves suhanc énem igen, de én nem. A Serpent-el a hátam mögött meg aztán végképp nem. Nem akartam gyereket úgy nevelni, ahogy neveltek engem. Kötelességre és hülye leckékkel a helyes útra, ami jó volt a családnak.
A végigrágott és kiköpött gondolatoknak hála először magamhoz húzom és örülök, azt akarom, hogy érezze a biztonságot, aztán agyam zárlatot kap és kiviharzok a recepcióról, a motoromon keresve némi magányt. A képet bámulom. Ujjaim akaratlan végigsimítanak a papír sima felületén és el-el mosolyodom. Az anyja szépségével nem lesz gondja ha lány lesz. Legyen lány, néma fohász, de csak így védhetem meg. Észre sem veszem, ahogy elviharzik mellettem, megroskadva ülök a motoron és csendbe burkolózva bámulom tovább a képet. Tekintetem a felhők felé emelem. Hát, ha apám ott fent figyel, most kurva dühös lehet. De már nincs itt és nem szólhat többé bele az életembe. Ez az egy keserű boldogság tartja bennem a lelket.
A kocsi felé fordulok, amiben Kendra a kormányra borulva ücsörög.  A nő, akit szerettem hirtelen szebbnek tűnik, még a szomorúsága ellenére is. Valami megváltozik, ahogy rá nézek és a helyes út, amiről eddig is tudtam, hogy helyes lesz, most kitisztul előttem.
Felállok és felé indulok. A lépteim lassúak, a képet magam mellett lógatom. Szótlanul ülök be mellé a kocsiba és nyújtom felé a képet. Az ablakon kibámulva meredek továbbra is magam elé.
-Nem akarom megoldani Kendra.-nézek rá komolyan. Ha eddig azt hitte, hogy a fejéhez fogom vágni, hogy hét hét távlatából miért terhes még és miért nem vetette el, hát kurva rosszul ismert.-Én...-veszek nagy levegőt, mint a szavak nagy embere.-Megoldom. Mindened meglesz, de ne kérd, hogy arról győzzelek meg, amit egyikünk sem akar.-legyen bármi értelme is annak, amit mondtam, letörlöm szeme alól a könnycseppeket. A sors végül is mindig is ott loholt kaszásként a sarkunkban, hát nem oszt nem szoroz már a helyzetünkön ez a mostani semmit.-Hazaviszlek.-zárom rövidre, de mivel az anyósülésen ülök, ebből semmi sem lesz és megoldást sem ígér a ki nem mondott problémára, ami a Serpent jelentette. Mert ennek meglesz a maga keresztje, ebben egészen biztos voltam.

Underworld

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 9:15 pm



To Jonah
hospital funny time


Sosem voltunk a megszokott idilli pár, akik moziba járnak, vacsoráznak, majd borospoharakkal a nappaliban ücsörögnek. Bár gyönyörű kép lenne, ha nem épp arról szólna az életünk, hogy el kell kerülni egymást, ne érintkezzünk. De megtettük, minden szempontból defektes pár voltunk. Sose mondtuk, nem ragasztgatunk egymásra címkéket, hogy pasim vagy nőm. Egyszerűen tudtuk, mással nem lehetünk önmagunk, úgy, mint egymás mellett.
Fortuna nagyon vicces kedvében lehet, mikor arra gondolt, mennyire jó lesz, ha nekünk gyerekünk fogan. Bár a reakciója félelmet váltott ki belőlem, nem akartam, hogy lássák mennyire elcseszett helyzetben vagyunk. Kíváncsi szemek elől menekülve a kocsiba folytattam a kiborulást, azóta tartogattam, mióta az a hülye teszt két csíkot mutatott. Nem mertem örülni sem pedig félni. Csak halogattam, hogy beszélnem kell vele. Végül, hogy túlestünk rajta csak remegés és könnyek vannak. Na, meg persze az ő bűnbánó arca, amivel ezentúl kelni és feküdni fogok. Mert nem fogom tudni kiverni a fejemből.
Végül nyílik a kocsi ajtaja. Nem nézek rá, csak a képet figyelem.
- Tartsd meg. – megrázom a fejem és nem veszem el tőle, nekem már van egy, legyen nála, hogy emlékezzen hová tart és most már nem csak miattam kell, hogy jobb ember legyen. Már van valaki, akinek szüksége lesz rá. Az apjára.
Szavaira csak jobban remeg a szám, nem akarja. Azt akarja, hogy meg szülessen. Én sem akarom, hogy egy kis túlélő babát, aki mindenen utat tört magának megöljek. De ez a világ túl mocskos neki. Nyitnám a számat, de újra megszólal.
- Nem akarok semmit. Soha nem kellet a pénzed. Van munkám, életem, lakásom, kocsim. Jonah nem kell a pénzed! – fordulok felé a kocsiban és a szemeimmel ölni lehetne, valószínű már labdáznék a fejével. Hogy képzeli, hogy rá vagyok szorulva a kibaszott pénzére.
- A gyereknek apa kell. Nem egy vezér, vagy tábornok. – megrázom a fejem. Tudja jól, hogy mennyire nem szerettem azt, ahogy őt nevelték. Mert azt akarom, hogy szeretetben és ne terrorba nőjön fel. Hogy ne azon töprengjen, hogy most jót cselekedett, hogy az apja büszke rá, vagy sem. Boldog gyereket akarok, akiért küzdeni fogok örök életemben.
- Kellesz nekem Jonah. Érted? Elhittem, hogy jobb lesz nélküled. Megpróbáltál megfélemlíteni, de nem jártál sikerrel. – megfogom a kezét, ami az arcomhoz ér és tenyerébe csókolva figyelem, hogy küzd magával és a neveltetésével. Támogatni fogom, mindenben. A kulcsokat kiveszem az indítóból és a kesztyűtartóba dobom, majd egy pillanat alatt átmászok az ölébe.
- Babát várok. – boldogság suhan át rajtam és átölelem, a nyakát nem akarok tőle távol lenni. Mosolyom kezd igazivá válni és apró puszikkal lepem meg ajkait. Bár tudom, hogy fájdalmat okozok neki. De csak két percig boldog szeretnék lenni.
- Adj két percet és haza vihetsz. – suttogom ajkaiba. Hiányzott a csókja, az érintése. Minden, amit tőle kaphatok.
Police

avatar
♡ :


Keresem :
❖ age :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Vas. Szept. 16, 2018 9:39 pm



To Kendra
hospital funny time


A kocsi szűk tere nem hagy menekvést. Biztosítani akarom, hogy számíthat rám, de kész vagyok én erre? És ő? Ahogy egymást nézzük, mint két kétségbeesett tini, akik most jönnek rá, mekkora felelőtlenséget tettek. Tinik már nem voltunk, a felelőtlenséget pedig ideje volt hanyagolni. Mindig is az kötött minket a másikhoz, a dac, ami a szüleink ellen munkálkodott bennünk.
Vívódom a józan eszem és ítélőképességem és a valóság szadista igazsága között. Nem lenne ez jó? Egy gyerek, valami, ami talán sosem lesz újra az életem része. De értem az aggályait. Engem nem neveltek apának, katonának annál inkább. Vezetőnek és vezérnek, királynak egy őrült, folyton változó világban. A kettőt el kellene tudnom szeparálnom egymástól, de eddig sem jártam sok sikerrel. Túl sok mindent akartam és egyik se volt nagy dolog, mégis elég káoszos volt az egész, és erre még rátettünk kegy lapáttal. Csak bólintani vagyok képes.
-Tudom.-korai lenne megmondani, hogy jó apa leszek-e vagy sem. Egyenlőre az is megtette, hogy a tényt, apa leszek elfogadjam. Egyenlőre nem sikerült, bár a képek és Kendra ismeretében nem kételkedtem benne, hogy kié a gyerek. A bőrömön még most is érzem heves kapaszkodását, ahogy a falnak támasztva magamévá teszem utoljára. Akkor ez a gyerek úgy döntött, hogy minket választ, és ahogy rám néz, meg se fordul a fejemben, hogy ellenkezzek ezzel a döntéssel. Mert az enyém volt és az övé. A miénk. Az egyetlen dolog, ami még összeköthetett minket.
-Sosem hagytam volna, hogy bárki ártson neked. Aki pedig megtette volna...-megfeszülnek vonásaim...akik megtehették volna, már már nem éltek volna, mert elszállt volna belőlük az erő. Hirtelen ér, de ahogy ölembe mászik, testem minden porcikája övéért kiállt. Nem gondolkodok, agyam a rövidzárlat után sokkot kap, ahogy a kellemes bizsergést újra érzem.
Magamhoz húzom, szorosan tartom. Kívánom, de ezúttal nem a testét. Ő kell. A lelke, az egyetlen dolog, ami józan gondolkodásra sarkall és még emberként életben tart. A család körmönfont és zavaros világ. Valami, amit a szív és nem az ész irányít. Ujjaim hajába túrnak, ajkai sósak a könnycseppektől, amik legördültek szeméből.  Mélyen magamba szívom illatát és kezem hátára siklik.Makacsan tartom és csókolok vissza.
-Nem két percet akarok.-rázom meg fejem és ujjaim hasára siklanak.-Mindened meglesz. Nem hagyom, hogy bárki ártson nektek.-a ki nem mondott szavak sütnek rólam. Szerettem ezt a nőt és ha valaha azt hittem, hogy el tudom engedni és nézni, hogy más boldoggá teheti, most végignéztem, ahogy mellettem lesz boldog. Az út nehéz lesz és sosem tudhatjuk mi vár minket rajta, de szükségünk volt a másikra és a támogatásra. Egymásra a világ, a világunk ellen. Magamhoz húzom, mélyen és őszintén csókolom, szavak nélkül elmondva neki az igazságot, hogy hosszú idő óta először érzem, a szívem dobog és nem lettem egy állat, mint az apám.

Underworld

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Szer. Szept. 19, 2018 10:55 am



To Jonah
hospital funny time


Félelem és kétségbeesés, na meg még milliónyi érzelem az ereimben lüktet. Ha nem lennék megátkozva, akkor örülnék ennek a gyereknek, aki megszavazta a bizalmat, hogy jó anyja leszek. De így, hogy ilyen helyzetben vagyunk, az apjával nem tudom jó döntést fogunk-e azzal hozni, hogy megpróbáljuk a legnormálisabb szülőként viselkedni. Le kéne ülni, megbeszélni, mint a normális emberek. De nem megy. Ez nem a sztori, hanem itt egy kocsiba ücsörögve néma szavakkal, pillantásokkal és félben hagyott mondat töredékeivel elkapkodni a döntést. Ami az ő életét is felborítja és az enyémet is. Már régen be kellet volna fejezni ezt az egészet. De nem tudtuk. Nagyot nyelek, ahogy el kell fogadnom, hogy ő tényleg az, aki. Hiába a sokéves bizakodás, vagy remény. De itt minden köddé vált. Most jött az igazi pofon, amitől kitisztul minden. Meg kell küzdenünk mindennel és mindenkivel.
Tisztában vagyok vele, hogy bármi történt, ott volt, és ha nem ment, akkor kihúzta a seggem a szarból. Mindig megjent és biztosított róla, hogy bármi történjen, ő ott van mellettem. Még ha nem is hittem volna. Az apja utasításai ellenére szembeszegül miattam.
- Meghaltak, Jonah. Akik bántani akartak, meghaltak. Te, én. Gyilkosok vagyunk. – egy újabb könnycsepp csorog végig az arcomon. Elér a felismerés, hogy valószínű nem csak az ő vérük fog a kezemen száradni, és ha tényleg megakarom védeni a gyerekemet még jó pár emberrel meg kell küzdenem. Nehéz harc áll előttünk. De felkészülési idő lejárt, innentől kezdve miden élesben fog történni.
Ajkai forrók és szavai elhitetik velem, hogy minden rendben lehet. Még ha csak percekre is. Végre olyan volt, mintha két átlagember örülne annak, hogy gyerekük lesz. Ujjaim görcsösen túrnak a hajába, ahogy a sapkát, ami eddig takarta a hátsóülésre dobom. Újra ízlelni és érezni őt, más volt, mintha megnyugtatott volna. Nem vágytam a testiérintkezésre. Inkább arra, hogy meleg ölelése körbe zárjon. Hiányoztak a homlokra adott puszik, amitől éreztem, hogy szeret. Nem kellet kimondani, de mély csókja mindent elárult. Kezeim a nyakára csúsztak és viszonoztam minden érzelmet, amit tizenöt éve csak halmoztam magamban. Elszakadva, zihálva nézek a szemeibe. Nem tudom mit kéne mondanom, vagy tennem.
Ujjai a hasamon kellemesen bizseregtet, a tudat, hogy a gyerekünket érinti és nem engem elégtételt ad, minden egyes kínért, amit átéltem. A sebek a testemen mind a harcunkat mutatják. Amit nem adtunk fel. Amibe már meg kellet volna halnom már a legelején.
- Eddig sem tudták megtenni. – megrázom a fejem, mert igazam van. Ha valami megpróbált felületes sérüléseket okozva, mindig az övé volt az utolsó lélegzet. Míg én felálltam ő ott maradt a földön, ahova való volt. Épp nyitottam volna a számat, hogy folytassam, de legjobb módján megakadályozta azt és újra éreztem azt, amit akkor a lelátó alatt a gimiben, ahogy ujjai erősen belém vájtak és ajkai durván még is lágyan akartak még többet belőlem.
Lehunyt szemmel szakadok el tőle, ismételten és kezemet a mellkasára tolva hátrébb húzódok, amit ebben a kocsiban nehézkes megtenni.
- Menj vissza az orvoshoz. –kezeim az oldalán siklik végig, hogy érezze a fájdalmat, ami miatt még aggódnom kell. Majd visszacsúszok az ülésemre. Féken kell, tartsam magam, a kórház előtti parkolóban még sem tehetünk semmit. A kulcsokért nyúlok.
- Haza megyek, este próbáljunk meg beszélni. – bármennyire kedvem lett volna még tovább folytatni ezt a beszélgetést, most nem alkalmas sem az idő sem pedig a hely. Mint eddig mindig. Sosem fog változni ez.
Police

avatar
♡ :


Keresem :
❖ age :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   Yesterday at 2:45 pm



To Kendra
hospital funny time


-Nem én öltem meg az apám. Nem is te. És nem érdekel, ezzel a gondolattal túl rég megbarátkoztam már.-mondom keserűen, letörölve az arcán végiggördülő könnycseppet. Az apámon kívül mást is megöltem már, nem csak azért, mert meg kellett ölnöm, hanem azért is, mert meg akartam. Például a közös kis titkunk, Jason személyében például egyike volt azoknak, amit sosem bántam volna meg. És igen, ha valaki a jövőben a levesbe kíván köpni, azt is elködösült aggyal és tiszta lelkiismerettel fogom eltenni láb alól.
Az ölembe mászó könnyed, törékeny testet úgy szorítom magamhoz, mintha attól félnék, eltűnne. Az évek elmúltak felettünk, egymás mellett öregedett velünk a lelkünk is, és most egy egészen más helyen ültem már annál az asztalnál, mint eddig. Ettől viszont ahelyett, hogy könnyített pályát adtam volna magunknak, csak még nehezebbet sikerült. Az anyám sosem fogadta volna el a döntésem, az apám pedig a sírból már aligha tehetett a döntéseim ellen bármit is. A családunk összetartó volt a maga abszurd hazugságai árán is.
A tudatomig elkúszó tények mellé annyi kétség is társul, amennyi még egészségesnek nevezhető. A megoldásokkal egyenlőre nem akarok foglalkozni. Nem problémaként kezelem a helyzetet. Valahogy a tizenöt év, amit leéltünk úgy, ahogy, elég tanúbizonyságot adott számunkra arról, hogy majd csak megoldjuk ezt is valahogy. Az ajkai még most is édesek, engedelmesek és megadóak, teste most is beleremeg, amikor ujjaim derekára siklanak. Ugyan úgy éhezzük a másik közelségét, mint amennyire megpróbáljuk a másikat eltaszítani, mert valahogy belénk nevelték, bármit is teszünk, ami a másikhoz vonz, csak ártani és nem használni fog nekünk.
-Ugyan már, ez csak pár karcolás.-tolom odébb kezét, és tagadhatatlan fellélegzek, mikor kimászik ölemből és a volán mögé ül. Azért nem a fájdalomküszöbömmel volt a gondom, de sem a helyszín, sem az időpont nem volt alkalmas, ahogy szinte mindig így volt ez. A történtekről pedig még annyira sincs kedvem beszélni, mint azt hinné. A mellkasomon keresztülfutó lilás véraláfutásból hamar összerakná a képet. Az összevarrt felkarommal ugyan ez lenne a helyzet.
Csak bólintok némán és bármennyire is igyekszem azt hiszem ahogy felfogom a tényeket, úgy kezdem magam büszkének is érezni egyúttal. Vagy valami hasonló. De azt biztosra tudom, hogy mikor azt ígérem neki, hogy nem hagyom majd, hogy bárki ártani próbáljon neki, komolyan is gondolom. Ha kell még több vér fog a kezemhez száradni. A pokolra jutok majd, de ez van. Túl késő ezen ennyi idő után gondolkodni vagy hinni még a lelki békében, amit elvesztettem még tizenéves koromban. És sok idő után először valahogy a Család sem érdekelt pár másodpercre. Persze ismertem a kötelességeim és nem fordítottam hátat és nem is akartam hátat fordítani.
-Addig még el kell ezt-azt intéznem.-nézek rá, közelebb hajolva hozzá, csókot nyomok a homlokára.-Vigyázz rá.-nézek komolyan, egy félmosoly után hozzátéve-Meg mondjuk magadra is.-aztán kikászálódok az autóból, mielőtt bármi mást mondhatna és zötyögős, nehézkes léptekkel elindulok a kórház felé. A recepciós meglepő mosollyal fogad. Valószínűleg kiült az arcomra a büszkeség, amit testtartásom is sugallt.


Underworld

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: when i wake i am afraid, somebody else might take my place   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Saint Joseph Kórház-
^
ˇ