HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Aaron Posey, Jonah Serpen, Kendra Gray, Leslie J. Brown, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Kristen Serpen
írta: Jonah Serpen
Today at 1:20 pm

It's a party time! | Lemon & Lippa
írta: Lemon Fitzgerald
Today at 12:44 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Éovyn Harsh
Yesterday at 9:31 pm

Shantelle és Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 5:43 pm

Elkészültem!
írta: Noah Parker
Yesterday at 4:28 pm

Have a good time? - Aston/Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 3:11 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Yesterday at 2:45 pm

Kendra & Aston
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:59 pm

Aston & Aurora
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Loreley Fairy
Yesterday at 12:05 pm

Matt & Ezra - casting
írta: Matthew McKnight
Yesterday at 11:10 am

My Beautiful Sister
írta: Mads Stendhal
Yesterday at 10:37 am

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Skyler Artmenson
Yesterday at 10:15 am

Loreley Fairy
írta: Eris Fairy
Yesterday at 10:14 am

Kapcsolatkeresô
írta: Leslie J. Brown
Pént. Szept. 21, 2018 9:58 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 Pippa && Alex

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Pippa && Alex   Csüt. Szept. 13, 2018 4:17 pm
A mentőautó szirénázva száguldott velem a bukkanók között, hirtelen kanyarokkal kerülte ki a forgalmat, a lámpákat és a kereszteződéseket. A kés még mindig a vállamban volt, a mentős nem vállalta, hogy kivegye a pengét a kulcscsontom mellől, így csak telenyomott fájdalomcsillapítókkal, amiktől rózsaszínben kezdtem látni a világot. Mindenféle szakkifejezéseket mondott, arcán pedig nyugodt vonások voltak, így én sem idegeskedtem, de erről inkább a szervezetembe pumpált szerek tehettek, nem a fiatal férfi ábrázata.
- Két perc és ott vagyunk! - kiáltotta el magát a sofőr, s fejemet forgatva kerestem a hang forrását, de egyszerűen nem találtam. A mentős mosolyogva nézett rám, majd valami papírokat töltött ki, hogy utána hosszú és elnyújtott mozdulatokkal lazítsa derekának izmait, hogy az egész napos szolgálatot némileg maga mögött tudja.
- Harminchárom éves férfi, szúrt sebbel a vállában. Vérnyomás százkettő per hetvennyolc, pulzus ötvennégy, két milligramm morfin vénásan.
- Jól vagyok... - nevetem el magam, s azt sem tudom, honnan érkezett ez a hirtelen impulzus.
- Értem Mr. Winnick, kérem, feküdjön nyugodtan! - hallottam egy női hangot, de még mindig nem tudtam beazonosítani annak forrását. - Hívják a rezidenst... Lockheartot!
Ennek a pillanatnak kellett volna annak lennie, hogy elmémbe fényt gyújt a felismerés, de egyszerűen annyira bódult és kábult voltam, hogy nem tudatosult bennem a kimondott név és annak jelentősége.
- Tarts ki haver, mindjárt jobban leszel! - a társam hangját hallottam, és kicsit felemeltem a fejemet, hogy rá pillantsak, de a gondoskodó kezek azonnal visszakényszerítettek a hordágyra.
- Én is szeretlek haver! - vigyorgom el magam, majd egy csapóajtó, még egy csapóajtó, egy harmadik csapóajtó ... mégis, hány csapóajtó van ebben a kórházban? És mennyi lámpa... És miért vakulok meg attól, hogy belenézek az egyikbe?
- Egy ... kettő ... há-rom! - puffanok hatalmasat a kezelő ágyán, majd csak annyit veszek észre, hogy levetkőztetnek, meg rengeteg sok kéz sürög körülöttem. Mint egy megrendezett káosz, legalábbis innen lentről úgy nézett ki. Újra megvakulok, mert megint belenéztem valami fényesbe, és ha több ép gondolat lenne a fejemben, akkor siratnám az öltönyt, amitől most olyan kellemetlen körülmények között szabadítanak meg, de amikor az inget cibálják le rólam, már el is felejtem az egészet, mert újra megvakulok. Esküszöm, valakit még lefejelek ezért, ha újra megtanulok látni!
- Kapjon egy kanült, menjen a fizsó... Mr. Winnick, hallja, amit mondok?
- Nem... - nevetek az idősebb férfi arcába, de biztos, ami biztos még a fejemet is megrázom.
- Nagyon vicces! - mosolyogja el magát, majd mindenféle orvosi szakkifejezést, meg számokat és ki tudja micsodákat kezd el sorolni, én meg csillogó szemekkel nézek rá, mert fogalmam sincs, hogy miről van szó. Aztán egy pillanatra elfordul tőlem, és megismétli a dolgokat, de immáron nem nekem, hanem valami köpenyesnek. Vörös hajjal. A franc essen bele, fel kellett volna ismernem, de egyszerűen nem megy! Nem így és nem most... Rohadt fájdalomcsillapító! - Doktornő, mehet az újabb adag morfin?
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Csüt. Szept. 13, 2018 4:54 pm



Alex & Lippa
surprise

Rezidensek átka, hogy dobálnak. Megtaláld a számodra leg kézenfekvőbb részt. Amibe életed végéig dolgozni akarsz. Én utáltam a sebészetet és a traumát. A sürgősségiről nem is beszélve. Engem jobban érdekelt a vese működésé, hogy mennyi érdekes dolgokat képes produkálni. Hiszen minden szervnek meg van a maga varázsa. Ahogy ennek a két kis babszemnek is, ami annyi mindenre hivatott. Viszont, most meg kell elégednem azzal, hogy a traumatológia sürgősségi részén evickélhetek két hétig. A többiek jobban jártak, Josh isten tudja melyik osztályon lebzsel, bár gondolom inkább valamelyik pihenőbe durmol, Lemon a könyveit lapozgatja, hogy az agynak minden zugát megtanulja. Ő akar lenni a legjobb agysebész. Brad pedig az intenzíven van, és valami kómás betegnél kell katétert cserélni. Most tájékoztatott, hogy mennyire nem volt ínye másik férfit taperolni. Nekem sincs levágott ujjakkal meg gerincsérültekkel bajlódni. Viszont a műtős pillanatok eléggé megtetszettek. Pont a hideg műtőből kifelé igyekszem, ahol a fickó ujjait visszavarrtuk. Érdekes volt, hogy a jégkrémes táskából visszavarrni. Két vaníliás és egy középső és gyűrűs ujj rendel. Viccet félre téve, a kávégépeknél keresve a szabadpillanatot, hogy valaki nem ordítja a nevemet kikapcsolódásra számítva kortyolok bele a borzalmasan keserű nedűbe, mikor aztán a nevem harsog a folyosón.
Majd közeledve a vizsgáló felé, még oda súgják, hogy egy rendőr. Na, persze, majd pont ezért kap különleges ellátást. Tőlem aztán nem.
Fertőtlenítve a kezem és a kesztyűbe dugva mancsaimat lépek az asztalhoz, ahol azonnal elkezdik magyarázni a történéseket. Figyelmesen hallgatom, hogy mi történt, mit kapott.
- Túl akarja adagolni? Légzésmegállást akkor most kérem elkönyvelni. Nem kap semmit. – gunyoros mosoly jelenik meg az arcomon, mikor lepillantok a fekvő férfira.
- Egy ampulla lidokaint a seb köré. – adom ki az ukázt, mire bólintanak és a kezemet a mellkasára simítve nyomkodni kezdem, hogy tudjam, mikor kezdhetem el az idegen tárgy eltávolítását.
- Érzi? – kérdezem, nem kell bemutatkoznom, tudja ki vagyok. Erősebben megnyomom a pontot, ahol a kés pontosan belé hasadt.
- Nincs semmilyen érzékenysége. – lapozzák a kórtörténetét a többiek. Nem is figyeltem kivel vagyok együtt.
Azért akkora kegyetlen önző ribanc sem vagyok, hogy megkínozzam. Mikor nem érez semmit, körbe locsolom jóddal, a kórtörténetében benne van minden. Azt mondták nem allergiás semmire. Azt a pár kötésnek nem nevezhető lapot leveszem a területről.
- Ígérem nem fog fájni. – akár egy jégkirálynő emelkedek fölé, ahogy a lépcsőre állok, hogy egy mozdulattal eltávolítsam a kiálló tárgyat. Nem akarok macerát. A többiek mozdulásra kész. Ahogy a tárgy eltávolodik, a bőrétől azonnal vérezni kezd, a mellettem lévő ráteszi a steril gézt és nyomja. Én a vesetálba ejtem a fémet.
- Össze kell varrni magát. Milyen mintát szeretne? – próbálom ébren tartani, közben figyelni a monitort. Nem szeretném, ha itt halna meg.
Tűt és a cérnát elvéve a lányoktól megkeresem azt a vénát, amelyik sérült, hogy összevarrjam. Meredten nézem a sebet. Aztán neki látok.
A maszkot az arcom elé tolják, hogy nehogy bejuttassak valamit. Isten ments, sosem fog lekopni rólam.
- Vérnyomás kilencvenhat. – szólal meg egy hang a messzeségben. – Esik! – egyre jobban pánikol, megállok a megforgatva a szememet.
- A vérnyomás maga szerint mi? Nem látja, hogy itt minden tiszta vér? Persze, hogy esik, ha vérzik. Ne legyen ekkora kretén. Kifelé! – utasítom, így nem lehet dolgozni. Tisztában vagyok, hogy ha vérzik, a beteg esik a vérnyomása.
- Transzfúzió? – lép közelebb az ápolónő. Lepillantok az alattam fekvőre. Megvonom a vállam.
- Ha összevarrtam meglátom. Adjanak neki még ezer Isolyte-ot. Mehet bele voltaren is. Dicynone is egy ampullával. – könnyebb lenne, ha olyan személyzettel dolgoznék, akik értenek is hozzá, nem nekem kéne mindent a szájukba rágni.
- Alex, mesélje el mi történt. – tudni akarom mennyire van képbe mielőtt újabb adag fájdalomcsillapítóval meglököm és ezért fejemmel intek, hogy várjanak vele.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Pént. Szept. 14, 2018 3:17 pm
Akkor sem tudtam volna sokat csinálni, ha a testemet nem tömik tele fájdalomcsillapítókkal, de így, morfinnal a testemben még arra sem volt esélyem, hogy felismerjem a vörös hajú orvosom. Pedig megjegyeztem minden apró vonását, pontosan tudom, hogyan néz ki, kifigyeltem a mozgását, a testtartását, a járását, még a csípőjénak a ringását is ... szóval mindent tudok róla, amit csak lehet, egyedül azt nem tudom rábizonyítani, hogy ő ölte meg Madisont három társával együtt.
Nem tudtam magamról, csak a fény vakító ereje vett körül, emberi beszéd és gépek hangja, ujjak tapintása a mellkasomon, olyan illatok, amelyeket képtelen lennék megszokni. Aztán hallok egy női hangot, ismerős, mintha már hallottam volna, de nem tudom a helyére tenni, nem tudom abba a bizonyos fiókba beletenni, ahová passzolna. Mosolygok a hang forrása felé, érzem, ahogyan közelebb lép, ahogyan erősödik a fonéma, amint csak hozzám szól és törődik velem, ahogyan kellemes méze megsimogat és magához ölel. Ujjai a mellkasomhoz érnek, hidegnek érzem a tapintást, s talán össze is rezzenek, de nem tudom megítélni, hogy a testemben milyen reakciót vált ki a puha közelség. Aztán felszisszenek, ahogyan közelebb ér a sebhez, ahogyan nyomás hatására a fájdalom receptorai egyszerre küldenek ingert elmém központjába.
- Igen... - szakad ki belőlem, talán egy apró könnycsepp is aláfolyik szemem sarkából a kezelő asztalára, majd tisztulni kezd a kép, ahogyan megérzem a jód illatát. Gyűlöletes, utált szag, mely a gyerekkoromra emlékeztet, amikor szinte minden hónapban a kórházban kötöttem ki valamilyen kisebb vagy éppenséggel nagyobb baleset miatt. Nem, félreértés ne essék, nem voltam rossz gyerek, nem bűntetések nyomai voltak a horzsolások és a törések, hanem inkább az ügyetlenség bűnjelei. Azok tanúskodtak arról, hogy nem mindig mértem fel jól, hogy melyik ág bírja el a súlyom, azok mondták el másoknak, hogy hányszor botlottam bele a padkába, hogy hányszor másztam át kerítéseken vagy estem bele a tüskés bokrokba. S ahogyan a jód illata eltelít, úgy múlik a fájdalom, úgy küzdöm magam egyre feljebb a ködös lepel takarása alól, s amikor felém hajol, mélyet szippantok a gyönyörű illatból. Mintha ismerném, tudnám, hogy mi ez, de nem, képtelen vagyok beazonosítani, lehetetlenséget követel tőlem a feladat, hogy felismerjem hol éreztem már ezt az aromát.
- A telefonszámának örülnék... - még mindig a morfin hatása alatt vagyok, de már tudatában annak, hogy mekkora marhaságot mondtam, így szégyenemben majdnem elsüllyedek, de a fájdalomcsillapító nem engedi. És ahogyan oldalra pillantok, már nem látom magamban a kést, fogalmam sincs, hogy mikor szedte ki, szóval már ezért meg fogom ölelni és örökké az adósa leszek. Bolondozásra azonban továbbra sincs idő, mert megint jönnek az ismeretlen kifejezések, megint hallom a gyógyszerek nevét, meg a mennyiségeket, meg azt, hogy vérnyomás, és annak ellenére, hogy pörögnek körülöttem, mint a motolla, nekem nincsen semmi bajom.
Ismét megérzem a doktornő parfümjét vagy talán csak a tisztítószert érzem vérrel vegyülve? Nem érdekes, mert még mindig nem tudom hová tenni és még mindig vonzónak találom. - Volt ez a srác... Magas, izmos, benga állat... Őt figyeltük meg, de ő ezt nagyon nem szerette!
Fordulok el, és ismét megvakulok, s már majdnem mondom a kellemes hangú orvosnak, hogy akár a szemeimet is megnézhetné, mert szerintem ennyi besugárzás után azzal is bajok lesznek.
- Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ilyen... Micsoda az a szó? Na, segítsen már! - cuppogok kettőt a számmal, mert úgy érzem, mintha teljesen kiszáradtam volna a nagy beszédben. - Szóval nálunk nincs mindenkinek a zsebében kés... Megtámadott és megszúrt, a társam meg lelőtte.
Ajkaimmal szellentés hangját imitálom, majd megráztam a fejemet.
- Egyenesen a szeme közé... - fintorodom el, majd felnézek az orvos szemeibe, elveszek annak csodálatos kékjében, s nem kellett sok, hogy összeálljon a kép. - TE?!
Elmémet azonnal elöntötte a bélsár, s még láttam, hogy varrja a vállam, amikor megmozdultam és próbáltam felülni. Nem tudom miért, de az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a nyakát célozzam meg, és ahogyan kitéptem magamból a kanült, már majdnem elértem a torkát, már majdnem sikerült megfognom, már majdnem... Vajon sikerül is?
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Vas. Szept. 16, 2018 1:03 pm



Alex & Lippa
surprise

Minden beteg fontos számomra, azon az éjszakán sok minden történt, amit elszerettem volna felejteni. De az éjszakák, a magányos egyedültöltött pillanatok gyötrik a lelkemet. Megtettük, megöltünk egy fiatal lányt, hogy így még több tapasztalatot gyűjtsünk. Bár megmenteni már nem tudtuk a lányt, attól még úgy éreztük, hogy a szurdokban nyugalomra lel, ahogy a mi lelkünk is megnyugvást talál. Nem találtál.
Ahogy megláttam az ellátásra váró pácienst egy pillanatra kihagyott a szívem. Nem hittem el, hogy valaha arra kerül a sor, hogy rám lesz utalva. Vagy így, vagy úgy. Sors fintora, hogy mindig keresztezzük utunkat. Megköszörültem a torkom és elkezdtem a sebet összehúzni. Elég mélyre került a penge, így még egy vénát is összekellet varrnom mielőtt úgy döntöttem, hogy a bőrt fogom összehúzni. Szorgos kezek sürögtek körülöttem, hogy minél hamarabb stabilizáljuk a beteget. A mentősök a legjobban ellátták és örülök, hogy nem húzták ki a fémet belőle. Valószínleg elvérzett volna, mielőtt ide kerül. A fájdalomcsillapítók megteszik a hatását, kába és azt se tudja mit beszél. Apró mosoly kúszik az arcomra, ahogy össze-bissza beszél, valószínűleg nem lenne ilyen flörtölős kedvébe, ha tudná, hogy ki a francnak csapja a szelet.
Mikor a véna már teljesen bezárult, neki kezdenék a bőrének, közben figyelmesen hallgatom. Elég erőteljesen magyarázza, és szinte látom magam előtt a fickót, ahogy a földre kerül a szeme közötti lyukkal, amit a golyó sebzett rajta. Veszek egy mély levegőt.
- Igen szép lövés lehetett. Jó társa van. – zárom e a mondani valómat, épp csak a tű hozzá ér, felgyorsulnak a pillanatok. Felugrik és a keze a torkomra mar. Olyan erővel, hogy elejtem a csipeszt és a tűt.
- Szedjék már le róla. – egy hisztérikus hang hallatszik, én pedig kékjeimmel az övébe meredek. A félelem egy pillanat elkap. Megfog ölni. Páran megfogják a kezét, hogy lehámozzák rólam és, amint sikerül hátra lépek, hogy kifújjam a levegőt, amit bent tartottam azóta, ahogy hozzám ért.
- Be tudja fejezni? – lép mellém a felettesem. Én pedig nem tudok megszólalni. – Adja ide, és menjen, szedje rendbe magát. – utasít, de a kezemben tartott szikét csak jobban megmarkolom.
- Három milli haloperidolt, vénásan most. – adom ki az utasítást, a felettesem csak bólint, és míg a többiek legyűrik, hogy újabb vénát biztosítsanak és betudják adni neki a nyugtatót, én hátrálok és próbálom vörös tincseimet rendbe szedni, ne úgy nézzek ki, mint egy kivert kutya.
A társa szánakozva néz rám. Valószínű nem tudja, hogy milyen közös múltam van vele. Nem hiszem, hogy én lennék a legjobb ember, akit most ide hívtak. De összezárt fogakkal várom, hogy a nyugtató hasson. Mire sikerül kiütni, addigra neki állok, hogy befejezzem az elkezdett művelet sort. Néha felpillantok, hogy megnézzem az életjelei stabilak-e. Amint az utolsó öltést is elvágom, csak ledobom a kesztyűt a helyére.
- Vigyék a kettesbe, nem kell korlátozás. Kössenek be neki egy egység vért. – válaszolom, ahogy kiérek a vizsgálóból a fürdőbe rohanva remegő kezekkel megmosakszom, mindenem tiszta vér. Ahogy a tükörbe nézek, hogy lássam mit tett velem a nyakamon vöröslő ujjlenyomatok vannak. De amit a szemem sugárzik, csak rosszul leszek és az utolsó pillanatban a wc felett görnyedve adom ki a kávét, amit letuszkoltam a torkomon.
Végül összeszedve magam kimegyek a helységből és egyenesen a szobájába. Egyedül van, társa kint a folyosón telefonál. Békés, szinte félelmetes a különbség. Szuszogása egyenletesen hat az idegeimre. Felsóhajtva oda húzom a széket az ablakhoz, hogy leüljek és megvárjam, míg felébred. Azt hiszem, a kis akciója miatt több helyre nem hívnak. Így marad a város zsongó körképe, ami még az esti órákban sem csillapodik. Életem legnagyobb hibája volt ma bejönni dolgozni.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 7:03 am
Gyűlöltem őt... Mindent, amit jelentett, amit képviselt, azt a felsőbbrendű mosolyát, azokat a gyönyörű, világoskék szemeit... És gyűlöltem, hogy gyűlölnöm kell őt.
Gyűlöltem az érzést, hogy valakit annyira a pokol legmélyebb bugyraiba kívánok, hogy nem tudok parancsolni az érzéseimnek, hogy képtelen vagyok visszafogni magam, de ahogyan felismerem őt, ahogyan felismerlek téged Lippa, nem tudok az a jó zsaru lenni, aki mindig is voltam előtted. Levetkőzöm apám tanításait, anyám szelídségét, s lehet, hogy csak a testemet lagymatag süppedésbe taszító szerek miatt, de felrobbanok, s már képtelen vagyok nem indulattal viseltetni feléd. Gyűlöllek, de nem csak azért, amit tettél, nem csak azért, amit képviselsz... Azért is gyűlöllek, mert azzá tettél, ami most vagyok. Mert miattad vagyok szánalmasan kiégve, miattad váltam fanatikussá, már-már mániákussá, miattad vagy az, ami nélküled sosem lehettem volna.
Egy hangot hallok, elkiáltja magát, egy tenyeret érzek, elszakít tőled, egy tű sérti meg combom bőrét, azonnal hatni kezd a szer. Még utánad akarok kapni, el akarlak pusztítani, gyűlölettel a szememben ordítok, veszett kutyaként nyüszítek fel, könnyes szemekkel süppedek vissza a kezelő asztalára. Miért kellett ennek így lennie? Miért pont a te kezeid alá kellett kerülnöm? Tisztul a kép, élesednek az addig homályos részletek, de újra fáradtnak érzem magam, ismét csak elgyengülök. Madison miatt erősnek kell lennem, ki kell tartanom, de még meddig? Meddig élhetem ezt a macska-egér életet, melyben arról sem vagyok meggyőzve, hogy én vagyok a vadász és te lennél a préda. Becserkésztelek, de vajon azért, mert én vagyok ilyen jó, vagy azért, mert te engedted, hogy rád találjalak. Ismét, újra és megint.

Elfáradtam.

A pilláimat mázsányi súlyok húzzák le, egy arcot látok. Egy gyönyörű, gyűlölt arcot. A mosolyodat, szikrázó kék tekinteted, s vörös hajadat... Gyűlöllek...

Hosszan szívom be a levegőt, dezorientált vagyok, képtelen felismerni a helyet, az időt, magamról alig tudva cuppogok ajkaimmal a szoba ürességébe. Még nem látlak, nem veszlek észre, csak a gépek ütemes kattogása, csipogása érdekel, apró ingerei kötik le a fájdalomcsillapítoktól felszabadult elmém. Egy kés, még mindig érzem a vállamban, lepillantok, de már nem találom ott, csak egy fantom az, ami csalárd játékot játszik velem. Tenyerem ökölbe szorul, emlékszem mindenre, kristálytisztán megvolt minden részlete a támadásnak, s már azt is tudom, hogy mit rontottam el.
Hangosan szívom be újra a levegőt. A szám szinte sípol, ahogyan az ajkaim szélére száradt nyál furcsa hangszerként pendül. Rád is emlékszem, a lendülő karomra, a gyűlöletre, a fájdalomra, a kilátástalanságra...
- Sajnálom a történteket. - meglátlak, ahogyan az ablak előtt ülsz, ahogy kecses testtartással figyeled az üvegen túli tájat, majd hatalmasat nyelek. - Nem tudom, hogy mi tört rám, egyszerűen elveszítettem a fejemet.
Próbálom magyarázni a ki tudja mikor történteket, s újra elfordulok tőled, mert érzem, hogy túlzottan megnézlek magamnak. Hogy ismét megkívánlak, mint annak idején, amikor először találkoztunk, amikor olyan flegmán nevettél a kérdéseimre, amikor az ügyvédeid végül megmentettek attól, hogy kicsikarjak belőled egy vallomást. Most azonban nem volt itt senki más, csak te és én, pár zümmögő gép, egy bezárt ajtó...
- Köszönöm, hogy kiszedted belőlem a kést. - hangom fakó, elfúló, s szinte alig hallható, de a köztünk lévő csendet képes áttörni, felkavarni. S vajon valóban hálás voltam érte? Tiszta szívvel köszöntem, hogy megmentetted az életem? Talán jobb lett volna, ha nem teszed, mindkettőnknek...
- Kérhetek egy pohár vizet? Teljesen kiszáradt a szám. - újra feléd fordulok, tenyereim ökölbe szorulnak, ahogyan a gyűlölet ismét kész elhatalmasodni, de kordában tudom tartani, vissza tudom fogni az eszkalálástól. Most képes vagyok racionálisan dönteni, figyelembe venni a kauzalitás szabályrendszerét, képes vagyok felismerni, hogy az erőszak nem lehet válasz a miattad érzettekre. Mert érzek irántad, s nemcsak gyűlöletet. S ezt gyűlölöm benned a leginkább, magamban, ebben a rohadt világban. Azt gyűlölöm, hogy mást is érzek irántad. S tudom, hogy tudod. Ez őrjít meg a leginkább.
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 10:35 am



Alex & Lippa
surprise

Macska egér játék, amit űztünk sajnos nem volt egészséges. Az ember, ha egy titkot eltemet magában, nem vágyik arra az izgalomra, hogy újra elkaphassák. De még is volt benne valami, amitől a szívem zakatolt, ahogy megláttam őt. Tudtam, hogy nem érdeklem, hanem az, amiért annyira küzd, akarja, hogy lezáruljon egy múlt. Szinte áhítattal figyeltem, amit tett, hogy a lány és családja békességbe éljen. Na, persze ha nem épp arról szólna az egész, hogy én bűnhődjek. Szerencsére a családi biznisz miatt a pénzünk sok volt, így mindenkit megvettek azért, hogy ejtések a vádakat. Egyszem lányukat csak nem akarják a rácsok mögött látogatni. Én pedig élvezem az ezzel járó gyönyört. Szeretem a szabadságomat és nem fogom feladni. Csak, hogy az Ő lelke megnyugodhasson. Volt valami kegyetlenül undorító abban, ahogy élvezettel és mosollyal az ajkaimon figyeltem, hogy lassan beakattan a talpig úriember és vadállat módjára őrjöngjen. Ha egy pillanatra nem ijedtem volna meg, ahogy ujjai a torkomra fonódtak. Még is volt benne valami, ami felizgatott, hogy az állatias énje a markában tart. Elég lett volna, hogy nem figyelnek, és a marka megszorít, én pedig az utolsó lélegzetvételemmel is csak őt figyeltem volna. Nem tudott volna tovább élni azzal, hogy annyira megőrjítettem, hogy megölt. Elégedett voltam. A lelkem repdesett, ahogy alvó arcára siklaknak kékjeim.
Megtehettem volna, hogy ott hagyom egyedül, vagy nem fogom ellátni. De nem tudtam megtenni, a kisördög ott ült a vállamon és suttogta a fülembe a rossz döntéseimet.
A város fényei teljesen elvarázsolnak, ahogy a zsongó város egy percre sem csillapodik. Az autók fényei csillognak az ablakokon, halk morajlás beszűrődik a nyitott ablakon és mosolyt csal az arcomra. Majd hangja megtöri az idillt.
Ránézek, nem akar egyből megölni, ez egy cseppet csalódást okoz, de nem akarom, hogy még jobban kikészüljön. Még is csak megsebesült. Vére illata még az orromban leng, és vissza-visszaránt a gondolatoktól, amikkel elképzeltem, hogy hagyom meghalni. Ahogy rám szárad a vére. Nem szólalok meg, mint egy szellem, aki csak ott van, de nem szól, aki kísérti őt a rémálmaiban. Akár a lány, aki ott feküdt a pincében, vére borított mindent.
Felállok, hogy közelebb kerüljek, elfulló hangját értsem, mit akar mondani. Az ágy szélénél megállok. Fehérbőrömön még meglátszanak ujjai nyoma, amivel megjelölte, hogy teljesen komolyan gondolta, hogy elfog kapni. Megfeszül a testem, ahogy a lámpafény megvilágítja a szemeit. Volt benne valami, amitől az agyamra ment, amitől úgy éreztem, hogy én is bármikor elveszthetem a fejem. Köszönésére csak lassan biccentek, ez a munkám, megmenteni az embereket. Amúgy sem élhet, valaki egy idegen tárgyal a testében. Bármennyire kedvem lett volna megforgatni benne a kést. Viszont a fizikai fájdalomnál jobban szeretem a lelkit, amitől jobban megőrül. Amitől olyanokat tesz, mint az előbb. Kezem a nyakamra csúszik, ahogy némán figyelem. Ujjaim a vöröslő foltokon játszadoznak és ajkaim egy csíkból görbe mosollyá válik.
Kérésétől kibillenek a szerepemből, így az üveghez lépve mellette töltök a pohárba egy kevés vizet, majd a szívószálat beleejtem a pohárba. Felemelem a hűsítő vágyott italát. Megforgatom a tenyeremben és le sem veszem róla a tekintetemet.
Majd vörös ajkaim közé csípve szívom meg, hogy szomjam csillapítsam. Lehunyom a szemem, ahogy a hideg víz próbálja tompítani azt a kínzást, amit nem fog tudni csillapítani. Egy halk sóhajjal leteszem a poharat mellé vissza a szekrényre és rá emelem kékjeimet.
- Mindenki másra szomjazik. – gunyoros arccal kezemet a kezére helyezem, és a füléhez hajolok. – Soha ne érj hozzám. – suttogom önelégülten, majd azért töltök még egy pohárral és a szívószálat ajkaihoz tartom. Képes vagyok megőrülni a tudattól, hogy az a kis műanyag cső az előbb az én számban volt és rá van kényszerülve, hogy most az övébe legyen, hogy csillapítsa a szomjúságát.
- Csak lassan, fájdalmas lesz az első korty. – megnyalom ajkaimat, ahogy szinte már vizslatom azt, ahogy ajkai nyílni fognak-e. Mi ez, ha nem kínzó vágy, a másikért? Ez fog minket teljes mértékben megölni. Mindkettőnket.
|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 11:37 am
Az elnyújtott mozdulat, amint vékony ujjaival a nyakát érinti, érzésekkel tölt el, vággyal, amit nem tudok megmagyarázni, amire nincsenek válaszaim. Bűnös, gyarló, veszett érzések, egy olyan elcsendesített szenvedély része, mellyel pubertásom óta küzdök, melyet elfolytok magamban, melyet sosem engedtem a napvilágra. Most azonban mégis lehullott a kendő, a mindent elfedő fátyol, s mintha sejtené, sőt tudná, hogy ezek az érzések nem csak úgy, nem véletlenül törtek elő, most játszik, csábít, kéjesen bombázza receptoraim a hirtelen őrültség megismétlésére. Mosolya erre erősít rá, s inkább elfordítom a fejemet, hogy ne lássam légies lényét, eszményi valóját, hogy az elmém legmélyére ásott és egy pillanatra felszínre bukkanó métely ne szökjön ki újra kalodájából.
Közelebb lép, pontosan tudja, hogy mennyire érdekel, pontosan érzi, hogy milyen erő kell ahhoz, hogy ne fordítsam vissza tekintetem hófehér bőrének vöröslő foltjaira, de amikor a szívószál apró szürcsölését hallom, megtöröm a távolságot és újra szemeinek kékjét fürkészem. Ösztöneim nyalatják meg cserepesre száradt ajkaimat, melyet vélhet annak, hogy szomjazom az életet adó víz után, de tűnthet úgy is a reflex szerű mozzanat, hogy ajkainak játéka váltja ki belőlem az apró mozdulatot. Magam sem voltam tisztában azzal, hogy mely választás miatt tettem, amit tettem, s az is lehet, hogy mindkettő elegye munkálkodik a szerektől ébredező agyam tekervényei között.
- Ki egy pohár vízre, ki egy elvágott torokból patakzó vérre. - fanyar arckifejezéssel válaszolok neki, s ahogyan a fülemhez hajol, szinte visszafogom a levegőmet, tűröm és állom közelségét, parfümjének illatát, melengető leheletét cimpám apró pihéin. - Nehéz lesz anélkül bilincsbe vernem téged.
Apró győzelemként élem meg a válaszomat, de mindketten tudjuk, hogy nagyon messze járunk még attól, hogy az előbb felvázolt katarzis bekövetkezzen. A játékot, mely felemészt engem, már nagyon régóta űzzük, azóta, hogy először találkoztunk, s most, hogy karnyújtásnyira van tőlem, hogy újra megtehetném, amit talán pár órával ezelőtt csináltam, felvillanyozza feketére aszott lelkem.
S valóban, az első korty fájdalmát csak nagyon nehezen tudtam leküzdeni, s amíg a szemeibe fúrtam tekintetem, úgy tudatosult bennem a tény, hogy egy kifordított módon éppen ajkait csókolom. Szemeimet lehunyva vettem erőt magamon, hogy ne zavarjon ez a tény, hogy elküldjem messzire a gondolataim közül, vöröslő ajkai azonban csábítóbbak voltak ebben a közelségben, mint eddig valaha. Mosolya szenvedéllyel töltött el, kínzó kéj bugyogott fel újra szívem sötétlő káoszából, s ahogyan kiköptem a szívószálat, úgy mozdult szabad kezem, úgy érintettem meg újra nyakát azokon a pontokon, ahol az előbb szorítottam.
Persze lehet, hogy most erőteljesebben áll ellen, hogy elhúzódik, hogy nem engedelmeskedik, hogy betartja az előbb egyoldalúan kinyilatkoztatott szabályt, de ha nem, ha állja ujjaim támadását, ha marad, ha nem fordul el, gyengéden markolok torkának pontjaira. Arcomról nem olvashat le semmit, fapofával tekintek rá, szemeim azonban elárulnak, gyűlölt és csalárd tanúkká válnak kettőnk szavakkal és tettekkel vívott csatájában, s ahogyan mélyet sóhajtok, próbálom őt közelebb húzni, aurámba vonni gyűlölt arcának vonásait.
- Azt hiszem szabályt szegtem.
Simítok végig a nyakán, ahogy elengedem őt, majd kezem visszahullik a testem mellé, erőtlenül és gyengén találva helyet elfáradt testem síkjában. - Mit akarsz tőlem? Miért vagy itt?
Kiszáradt torkomból rozsdás szögesdrót-gombolyakként törtek fel a szavak, apasztva meggyötört testem akkumulátorait.
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 1:35 pm



Alex & Lippa
surprise


+16

Hogy mennyire szerettem az emberekkel játszani? Lehető legjobban. Felszabadult voltam és önelégült, hogy mindent megkaptam az élettől, amit vártam. Ez a rész, hogy ezt, mindent azzal a nyomozóval tehetem meg, aki mindenképp a rácsok mögött akar látni. Elmondhatatlan kielégülést jelent, még ha csak a fejemben motoszkál az, amit teszek vele. Kínzó szellemként lebegek az elméjében, mind hiába a küzdelem nem fog tudni annyira harcolni érte, mint amennyire akarja, hogy ne legyek ott. Minél inkább akarja, annál jobban ott leszek, és gondolatai körülöttem forognak.
Kínozni őt, ahogy a szomját csillapító ember könyörög azért, amit én adhatok neki, boldogságot enged el a mellkasomban. Végül úgy döntök, hogy megadom neki azt, amire annyira vágyik. Vagyis az egyik felét.
Ahogy ajkai zárnak, hogy megszívja az elválasztó kis szálat, felvillan a szemem. Erős férfi, most sebezhetőnek tűnik, rám van kényszerülve. De az események felgyorsulnak, ujjai ismét a nyakamhoz érnek, halkan felsóhajtok, és nem mozdulok figyelem az arcát, miden rezdülését, majd a szemeiben felvilágosultság szikráját látom. Utálja a vágyat, amit keltek benne. Én pedig imádom. Ahogy a testemen végig szalad a bizsergés és hangjától alig érezhető pulzálás hullámzik. Hagyom, hogy ujjai a bőrömet simogassák és mosolyom szélesedik, ahogy erőtlenül hullik vissza az ágyba. Elfárad, a gyógyszerek még dolgoznak a szervezetében, a poharat az asztalkára rakom.
- Arra sincs erőd, hogy az utolsó levegőt kiszorítsad belőlem. Nem, hogy bilincsbe verj. – kacagok fel az ágya mellet ácsorogva. Vállára siklik a tekintetem. Olyan egyszerűen varrtam össze a sebet, hogy elgondolkodom, mennyire egyszerűen felszakadhatnak a varratok, még a sejti egyesülés és regenerálódás sem kezdődött meg. Ha ennyire nagy hős, talán jobb lenne, ha itt hagynám és érezze a szabadságom ízét talán búcsúzni kéne.
Leülök az ágya szélére és kezemet a derekán pihentetem meg. Megfogom őt őrjíteni.
- Elfelejted, hogy most az én terepemen vagyunk. – mosolyom szinte már ördöginek nevezhető, ahogy a takarón elkezdek, mintákat rajzolni a hasfalán érezheti, hogy ujjaim érintenék őt, ha a vastag lepel nem lenne közöttünk.
- Gyenge vagy, nincs erőd. Mivel az akciód után parkolópályára tettem el kell, szórakozzak. Gondoltam feldobom az éjszakádat a társaságommal. – megvonom a vállaimat, majd a köpenyemtől megválva, már csak civil ruhában ülök továbbra is mellette.
- Tudod, mindig is azt hittem, hogy más vagyok, mint a többiek. Őrült. Rá kellet jönnöm, hogy igazam van. - nevetésbe fullad a mondatom, majd a kezem lefelé indul a takarónál. De szemeit nem engedem, csapdába ejtem, ahogy ajkaim mozdulnak, nem akarom, hogy másra figyeljen. Csak rám, a szavaim visszhangozzanak a fejébe.
- Sosem szerettem az könnyű dolgokat. Felvillanyoz, ha valamit tehetek, ami nem jó. Ha szabályt sérthetek. – beharapva alsó ajkamat egy pillanatra, ujjaim ölénél állnak meg. A szívverésem felgyorsul, és talán a vérem is meglódul, ahogy érzékein érintem őt. A vágytól el vesztem az eszem, a maradék csekély józan ész, ami azt diktálná, hogy távozzak tőle nem hagy nyugodni. De ott van bennem a kétség, hiszen semeddig nem tartana neki elhúzni a kezem és elküldeni a francba, vagy a nővérhívót megnyomni. Vajon ez zaklatásnak minősül? Nem. Nem tenné meg, hogy feljelent, míg az én ujjaim gyengédséget mutatnak, addig az ő lenyomata a nyakamon éktelenkedik.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 3:15 pm
+16

Igaza volt. Erőtlen voltam, gyenge, hasznavehetetlen, de csak arra gondoltam, hogy egyszer majd felépülök ebből az ostoba balesetből, egyszer majd újra emelt fővel nézhetek az előttem álló problémákra, és akkor meg fogom tenni. Letartóztatlak, igazságot fogok szolgálni és te semmit nem fogsz tudni tenni ellene. Nem lesz pénz, amivel rendőröket vagy bírókat vehetsz meg, nem lesz ügyvéd, aki úgy csavarja a jog szövevényes paragrafusait, hogy az neked kedvezzen ... s nem lesz már vigyor sem az ajkaidon, hogy önelégülten szajkózd az ártatlanságodat.
Hozzámérsz. Szinte sokkol a tudat, hogy puha érintésed a derekam környékére vándorol, s már mocorognék, elhajtanálak, kikérném magamnak a kegyetlen bánásmódot, de nem teszek semmi ilyet. És annyira örülnék, őszintén vágyom arra a változatra, hogy azért nem teszek semmi hasonlót, mert a testem még mindig a szerek rabigáját nyomják, de hazugság lenne, ha ezt így kijelenteném. A tudat, hogy te, pont te érintesz úgy, ahogyan évek óta senki más, a tudat, hogy kalandozó lelkem és szívem vágytól fűtött képekkel sújt, leírhatatlan. Megbabonáz, elvarázsol, gyönyört okoz.
- Egy pillanatra sem felejtettem el, hogy hol vagyunk. - fordítom el rólad a fejem, most az én tekintetem fürkészi az ablakon túli város, a felhőkarcolók ejtette sebeket az ég feketéjén, a fények és árnyékok kusza játékát. Kell, hogy valami elterelje a figyelmem, hogy valami másra fókuszáljak, kell, hogy ne te járj a fejemben annak ellenére, hogy hónapok óta azt teszed. Vajon feltűnt már neked, hogy a többiekkel nem foglalkozom annyit? Hogy a másik lány és a két fiú nem számol be arról, hogy zaklatom őket? Vajon beszélgettek rólam, amikor azt hiszitek, hogy senki nem hall titeket?
Kiálthatnék, hívhatnám a nővért és abban is biztos vagyok, hogy új társam sincs túl messze, de amikor azokat a köröket rajzolod a hasfalamra, egyetlen hang, annyi sem szakad ki belőlem, ujjaim tétlenül tapadnak combjaimhoz, s csak lehunyom a szemem, vágyva arra, hogy legyen vége, még mielőtt olyat tennék, amit megbánok. - Milyen önzetlen vagy, ezt az oldaladat nem ismertem!
Szólalok végül meg, s a betűk, a mondatok mintha megsebezték volna a torkom, úgy kell hatalmasat nyelnem minden egyes szó után. Nem látom, ahogyan leveszed a köpenyed, még mindig nem akarok, nem tudok ... nem merek rád nézni, még mindig próbálom magamat ahhoz a morális kódhoz tartani, amit apám és a Biblia nevelt belém, még mindig magamhoz akarom ölelni azt a nyugodtságot, amit anyámtól lestem el a halála előtt.
Felkacagsz. Fáj hallanom a nevetésed, kínoz, mert csilingelő orgánumod mennyei mannát csepegtet a fülembe, szenvedek a teher alatt, hogy ilyen vágyat érzek arra, hogy újra és újra halljam. Tapintásodat újra érzem a takaró anyagán keresztül, ahogyan egyre lejjebb vándorol a puha érintés, s már képtelen vagyok Chicago városára koncentrálni, újra rád kell néznem. Lasszóként húz magához a kék tekintet, s úgy kényszeríted rám az akaratodat, mintha összekötözött bivalyként feküdnék előtted. Vajon őt is te csábítottad el? Magadra vállaltad a nemes feladatot?
- Kérlek... - szakad ki belőlem a szavacska, ahogyan keze megáll az alhasamnál. Egy sóhaj, egy kipréselt sóhaj társul hozzá, amitől összerándul az egész testem, amitől veríték gyönyözik a homlokomon, amitől lúdbőr költözik tarkóm jéghideg felületére. Kértem, kérleltem, hogy hagyja abba ... igen, ezt kell hinnem, ezt akarom hinni, ezt kell mondanom és gondolnom, de nem megy. Képtelen vagyok rá, elestem a vágy miatt, a szenvedély oltárán, s a kérlek annak szólt, hogy folytassa. Hogy lejjebb és lejjebb találjon fogást rajtam, hogy ujjai olyan helyen érintsenek, amit bűn lenne kimondani, sőt még a paráznaság gondolata is Isten akarata ellen való vétség. - Kérlek...
Szakad ki belőlem újra, szemeimmel kérlelem őt, hogy tegye meg a következő lépést, hogy fejezze be, amit az előbb elkezdett. S gyűlöltem magam, amiért ezt kívánom, amiért pajzán érintésére vágyom, amiért tovább megyek gondolatban, amiért falloszom apró sátrat ver a takaró anyagán. Elvörösödöm, forrónak érzem a kórterem eddigi hűvösét, újabb izzadságcsepp szökik végig homlokom ívén, arcomnak élén ... vagy inkább egy könnycsepp volt? Képtelen voltam választ adni erre a kérdésre.
- Gyűlölnöd kellene, mint ahogyan nekem is téged. - engedek el egy sóhajt kettőnk közé. - Miért vagyok képtelen rá?
Több volt ez a kérdés, mint vallomás, több volt ez, mint amit valaha mondani akartam neki arról, ami horgot vetett bennem, ami él és fejlődik. Erőtlen ujjam fonódik az övére, eltolom magamtól a vékony ujjakat, ölemről farkam irányába terelem a kezet, ami pár órával előtte az életemet mentette meg.
- Úgy hiszem, én is őrült vagyok! - nézek a szemeibe, majd tenyerem ismét az ágyon talál magának helyet.
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Szer. Szept. 19, 2018 4:18 pm



Alex & Lippa
surprise


+16

Furcsa mámor lenget körbe, mintha csak azért is azt akarnám, hogy őrüljön megértem. Figyelemre vágytam, hogy én legyek a középpontban. Megkaptam, édes ajándék az éllettől. Rám volt szorulva és megkaptam őt, gyengén sebzetten. Akár egy állat, ami fél a valóságtól a haláltól. De küzd az életért, és most azért küzd, hogy elengedjem őt, hogy kámforrá válljak, kitudja hány éjszakán át riadt fel, hogy azt képzelte ott vagyok? Akarta? Szerette? Vagy gyűlölte? Nem tudom, mozdulatai merevvé válnak, én pedig csak éhesebbé váltam attól, ahogy hangja morogva szűri meg a csendet. Mélyen szívom be a levegőt, ahogy hallgatom őt és kezem szépen lassan újra és újra köröket rajzol hasfalán. Figyelem, ahogy elfordul. Látom az undort, ahogy küszködik az ellen, ami ellen nem tehet. Az ész és a lélek csatájából még sosem jött ki az ész pozitívan, amit kívánunk nem pedig, amit akarunk. Bár az ő esetében nem tudom melyik a felszínesebb.
Mosolyogva figyelem vívódását és, ahogy rám tekint azokkal a villogó szemekkel. Ahogy sóhajjal vegyülnek az érzelmek. Várom, hogy keze az enyémet markolja és ellökje magtól. Nem kell sokat várnom ahhoz, hogy keze megtalálja az enyémet. De durva kezek helyet, lágy érintést kapok, könyörgése egy pillanat alatt változik. Hiszen az, amelyik azt kérte fejezzem be, egy pillanat eltűnt, kezem engedelmesen siklott az anyagon keresztül arra a pontra, ahova végül könyörögve nézet rám. Mindent leromboltam körülötte, élvezettel tölt el, ahogy könyörög az érintésemért. Beszívom a levegőt, ahogy megérzem meredező tagját. Szemeim megvillannak és mosoly keletkezik az arcomra.
- Talán mert régen érezted azt, hogy megakarsz kaparintani valakit. – suttogom halkan, mintha csak félnék attól, hogy valaki megzavarja légyottunkat. Vagy csak meghallja, ahogy a levegőt gyorsabban szívom. Kielégülést hajszolva pillantok kezem nyomára, takaró fedi titkunkat. A vékony lepel, akár egy bástya, ami védi azt, amit mindketten akarunk. Sokkal jobban fogja utálni magát, ha folytatom, mint eddig valaha.
Nagyot nyelek, ahogy öntudatlanul az anyag alá csúsztatom kezem. Ujjbegyeim simítják végig meztelen combjait és alsója széléhez érve felsóhajtok. Könyörgés, amit az előbb hallottam etalonként villan be fejembe, és gumírozott részén az anyagnak becsúszik a kezem. Érezni vágyom teljes mértékben. Ahogy körmeim végig kúsznak érzékeny bőrén közelebb férkőzők hozzá. Szemeimben olyan sötétség csillan, amitől még jómagam is megijednék. Testem bizsereg és érzem, ahogy elönt a vágy. Kielégülhet valaki attól, hogy megkaparintja azt, amire vágyik, de még sem érintik meg? Keze mellettem pihen és ujjal sem ér hozzám. Még is vágyom rá. Mellkasom egyre darabosabban emelkedik, ahogy markomba fogom becses tagját és végül eleget teszek kérésének. Fel s alá csúsznak ujjaim, ajkaim szét nyílnak, ahogy az ébredező farka egyre keményebbé válik kezemben.
- Őrület jó. Kielégítő. – suttogom, hangom elnémul, ahogy a vörös köd elönti az elmémet és elvesztve minden józan eszem arra a célra hajtom magam és őt, hogy letudjuk a frusztrációt közöttünk. Mindketten épp csak annyira vagyunk őrültek, mint a világ, amiben élünk. A forróság elönti a testem, ahogy a szemeibe veszek, hogy látom a kínlódást, amit okozok neki, a nő, akit a pokolba kíván, örömet okoz neki. Valószínűleg Lemon a fejemet tépné le, ha megtudná, hogy mit művelek. De jól esik. Nem érzi azt, ami én. A kín feloldódik és helyette a vágy kerül hatalomra.
Most pedig azt akarom, hogy a felismerés teljesen szét szedje őt, hogy attól a nőtől fog elélvezni, akit megakar ölni. Egy gyilkos keze, ami úgy siklik férfiasságán, akár egy merész síelő a legmeredekebb hegyen.
- Alexander. – nevét kiejtve korbácsolom az idegeimet, amik így is pattanásig feszültek. Egy érintés, egy gesztus és ez mind attól, hogy úgy markolta meg a torkom, míg senki más. Egy vadállat módjára birtoklási vágyat kimutató mozdulat, amitől félnem kellet volna, csak belobbantot.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Csüt. Szept. 20, 2018 3:52 pm
+16

Őrületbe kerget közelsége, ujjainak pajkos játéka korbácsol bennem olyan érzéseket, amiket nem akartam megtapasztalni, amit soha nem akartam a magaménak tudni. Őrületbe kerget, olyan vágyakat ébreszt, melyekre nem voltam felkészülve, melyeket képtelen vagyok a háttérbe szorítani, elcsillapítani. Őrületbe kerget egyetlen szava, a hangja, tüdejének gyors mozgása, sóhajának ütemtelen zihálása...
Képtelen vagyok válaszolni a felvetésére, hiszen csak igazat tudnék neki adni, s ennek a vallomásnak a gondolata szánalommal tölt el. Gyűlöltem, hogy élvezem, hogy magával ránt a saját világába, hogy képtelen vagyok küzdeni ellene, s ahogy a lassú táncban lomhán vergődő másodpercek telnek, úgy jövök rá, hogy nem is akarok harcolni ellene. Mondhatok bármit, tehetek akármit, a vágyaimmal nem tudok birokra kelni, képtelen vagyok harcolni a szenvedélyben életre hívott vonzalommal.
Hosszan fújom ki a levegőt, ahogyan a lepedő alá kúsznak ujjai, ahogyan mezítelen combomon érzem meg jéghideg tapintását. A hűvös érintés, a fagyos tapasztalat mégis éget, mintha izzásig hevített acéllal marna bele a húsomba, mintha egyetlen pillanat alatt változtatná szénné bőröm és húsom lágy szövetét. Sóhajtok, amint beférkőzik az alsónadrágom alá, s mintha lendülne a kezem, mintha ellenkezni akarnék a kéretlen, de oly gyönyörű támadás ellen, azonban képtelen vagyok. Akarom őt, vágyok rá, mellkasomat szétfeszítő követeléssel kívánom őt...
- Talán már régen éreztem, hogy valaki mindent megadhat nekem. - felelek neki mégis, bár nem arra a kérdésre, amit feltett. S amint erőtől duzzadó tagomra markol, amint megérzem puha bőrét férfiasságom merevségén, elvesztem a fejemet, hátravetett koponyával nyögök fel, elfeledve mindent és mindenkit, aki megzavarhatna minket ebben a szentségtelen légyottban. - Érezni akarlak!
Szuszogom bele a kettőnk közti térbe, majd tenyerem elindul, felfedezni kívánja combját, s amikor harisnyája puhaságát érzem, ujjaim szorítják a vékony anyag fedte csodát. Csodát, csak így tudnám nevezni őt, ezzel a jelzővel tudnám csak illetve a gyönyört, a szexualitást, ami belőle árad, s melynek most én estem áldozatul, én lettem céltáblája.
Ahogyan a nevemet kimondja, összerezzenek, hatalmasat kell nyelnem, s csak félve merek belenézni a szemeibe, melyek mintha ördögi tűzben égnének. - Látni akarom, kérlek ... had lássam!
Fohászkodtam neki, mintha egy isten, egy istennő lenne, kihez megismerkedésünk óta minden egyes éjjelen imádkoztam, s most ezek mindegyike meghallgattatott, hiszen a lelkéhez emelt, a szívéhez vonzott, a vágyait osztotta meg velem, a szenvedélyét tudhattam a magaménak.
- Az ajkaidat... Érezni akarom a csókod a farkamon, hallani akarom, ahogyan fuldokolsz, látni akarom, ahogyan könnyessé válik a tekinteted! - sóhajtom felé, s szemeimben fájdalom jelentkezik. Kínzó fájdalom, mely vágyik rá és mégis elmenekülne tőle.
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Csüt. Szept. 20, 2018 5:02 pm



Alex & Lippa
surprise


+18

Hogy is lehetne ezt jellemezni? Egy ördögi elme győzelme? Ahogy hónapok óta tartó macska egér játék a végéhez ért? Vagy, ahogy a pokolba taszítom azt, akinek a neveltetése olyan akár egy papnak? Nem, nem tudom elmondani, bármennyire szeretném, zsigereim örömittasak, ahogy hallom a légzését. A monitor csipogása alapzajként csökken közöttünk. Csak mi vagyunk ebben a szobában és talán a gyógyszerek, vagy annak a múlása, de megadta magát. Mellkasa hullámzása, arca rándulása és minden rezdülése örömmel tölt el. Lelkem szárnyal, ahogy a kezembe tartom őt. Könyörög a szeme, még többet akar, de nem kéri. Makacs ahhoz, hogy a szavak előtörjenek belőle. Én viszont végtelenül türelmes vagyok. Talán ezért is kínzom magam, ahogy ujjaim körül fonjak őt, ahogy finoman csúszik a kezem rajta. Egy pillanatra meglepődőm, tőlem megkaphat mindent? Annyira naiv. Nyomozó létére, egy megroskadt férfit látok, aki túlrégen volt nővel. Aki vágyik arra, hogy valakivel kiélje azt, amit nem mer kimondani. Viszont csak egy ördögi mosoly jelenik meg az arcomon.
Hirtelen elengedem őt, kezemet elhúzom, majd az övét is eltolom magamtól. Mintha semmi nem történt volna. Egyszerűen megigazítom a szoknyámat, ahogy felállok mellette. Könyörgése süket fülekre lel. Megkerülve az ágyat a monitor mellet ácsorogva nyomkodom a gombokat. Néma csendben kapcsolom ki végül a csipogó gépet, majd mellkasáról leszedem az elektródákat. Aztán pedig a kanültől szabadítom meg. Tekintve, hogy a vért megkapta és nem kell több infúzió. Végül az ágy végébe akasztott kórlapot kezdem kitölteni, az adminisztráció közbe fel s fel pillantok. A kínlódás, amitől belülről porrá égek, megbolondít. De nem kaphat meg mindent, amit akar. Én sem veszthetem el a fejem. Már épp kifelé készülnék, hogy oda adjam a papírokat a kollégának, mikor egy nővér megjelenik. Sűrű elnézéseket kérve. Szemeim lángra lobbannak, nem szeretem, ha megzavarnak. Zavara már szinte tapintható a néma szobába. Aztán csak mellkasának nyomom a papírt, majd kifelé tolom a szobából. Végül az ajtót belülről bezárva nyelek egy nagyot. Csak pár perc kellet volna, hogy lebukjunk.
Le sem veszem róla a szemem. Szavai továbbra is a fejemben vannak. Látni akarja. Megnyalom ajkaimat, ahogy az ágy végében állok és csak takaró fedte érzéseit látom.
- Sok mindent szeretnék látni én is. De ahhoz még gyenge vagy. – szólalok meg végül kiszáradt torokkal. Attól tartok, hogy megfogom tenni, pedig tudom, hogy nem szabadna. Ott van Bradley, akivel már évek óta együtt vagyunk, vagy külön. Most is együtt kéne lennünk és nem más férfi farkán túrázni. De valahogy az izgalom, a bűn és talán az, hogy egy hét évvel idősebb fickó könyörög azért, hogy kielégítsem, felvillanyoz.
Végül megadom magam. A takarót lassan húzom le róla, izgalma talán nem csökkent, hogy pár percre elhagytam és a munkámmal törődtem. Helyet foglalva régi helyemen ismételten kezeim közé veszem. Vöröslő ajkaim megduzzadnak a vágytól, ahogy eddig lepel fedte tagja szemeim elé tárul. Egy utolsó ribanc vagyok, ahogy hozzá hajolok. Leheletem csiklandozhatja vékony bőrét. Megakarom tenni. De látni akarom a kínt a szemébe.
- Hányszor gondoltál arra, hogy könnyezni fogok attól, amit csinálni fogsz velem? – suttogom, mondatom végeztével pedig végig siklik nyelvem egészen a hegyétől a tövéig. Hallani akarom a nyögését, ahogy istenkáramlóan élvezi azt, amit tenni készülök vele.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Pént. Szept. 21, 2018 7:54 am
+18

A világ megszűnt létezni számomra, amikor ujjai férfiasságomon táncoltak, ahogyan érzem, hallom, látom, hogy ő is legalább annyira élvezi kettőnk játékát, mint ahogyan én. Sóhajain hallom, arcának kipirultságán látom, s amint combjára markolok, érzem remegni apró izmait. Gyűlölnöm kellene, ó már mennyiszer szajkóztam magamban ezeket a szavakat, de képtelen vagyok rá, lehetetlent kérek magamtól, olyan követelés volt, melyet állatias énem, az a vadság, mellyel torkon ragadtam, egyszerűen képtelen volt teljesíteni. Mintha még mindig a drogok hatása alatt lennék, mintha ez az egész nem is velem történne meg, próbálok szabadulni tőle, irányítani, azonban ez a szerep nem az enyém volt ezen az estén, lehetetlen küldetéssé vált ezen a kórházi ágyon.
A pillanat azonban megszakad, elhúzza kezét, feláll és cserben hagy. Még nem fejeztük be, még kellesz nekem, kérlek! Szemeim némán suttogták érzéseimet felé, elég volt egyetlen pillantást vetnie rájuk, hogy lássa mennyire vágyom rá... Nem értettem, hogy mi történik, hogy miért kapcsolja ki a mellettem lévő gépet, hogy miért szabadít meg az elektródáktól. Nem értem, de az elmémet fedő rózsaszín köd miatt nem is érthettem, hogy mit és miért csinál. Csak figyeltem őt, erre voltam képes, ezt tudtam nyújtani, ennyire tellett tőlem.
- Kérlek ne menj... - mintha meg sem hallotta volna, amint kitöltötte a papírjaimat, én pedig próbáltam, akartam felegyenesedni, karjai után kapni, de nem volt erő a testemben, képtelen voltam bármire, hogy marasztaljam. Megsemmisülten feküdtem ott előtte, kiégve, darabjaimra szétesve próbáltam feldolgozni, ami az imént történt, de csak arra jutottam, hogy nem lehet ez a vége, képtelenség, hogy ilyen könnyedén fejezze be. Hiszen láttam rajta, éreztem, tudom, hogy arra vágyik ő is, amire én, és azt is tudom, hogy az ő szívében nincs kétség, nincs megbánás amiatt, hogy kivel teszi. Őt nem érdekli, neki csak a játék számít, hogy kihasználjon másokat, hogy elcsábítson valakit, majd eldobja azt, ha már nincs rá szüksége. S én engedtem neki, a játéknak, a csábítása áldozata lettem, s most, hogy megkapta tőlem, amire vágyott, ideje eldobnia engem.
Elnevetem magam, de nem örömömben jelenik meg a grimasz a képemen, hanem a felismerés, a tudat görbíti mosolyra ajkaimat. Elvesztem, s miatta vagyok ott, ahová kerültem... - Maradj!
Próbálom visszacsábítani, elérni nála, hogy gondolja meg magát, s már ott vagyok, ígéretet teszek neki, hogy soha többé nem lát, ha most marad, de nem kell kimondanom, mert a nővér okozta zavar visszatartja. Az ajtó zárja kattan, ő pedig marad... Tényleg ezt akartam, tényleg folytatni akarom vele az előbb elkezdett színdarabot? Tényleg annyira kiéhezett vagyok, hogy nem érdekelnek a következmények? Tényleg ő az, aki megadhat nekem mindent, amire vágyom? Mindhárom kérdésre igenlően kellett válaszolnom, s ahogyan újra megszólal, ahogy közelebb lép, a mosoly egyre csak szélesedik arcomon, szemem újra felcsillan, férfiasságom újra erőre kap. - Mondd el... Hadd halljam, mit szeretnél látni!
Látom rajtad a kétséget, hogy valami még visszatart, hogy a gondolataid próbálnak gátat szabni a cselekedeteidnek, de ahogyan én sem tudok parancsolni a vágyaimnak, úgy te is képtelen vagy uralni önnön szenvedélyed. Látom rajtad, hogy megtorpansz egy pillanatra, érzem, tudom, hogy benned is van némi küzdelem az ép gondolatok és az őrültség mezsgyéjén, de te könnyebben döntesz, ahogyan látom tekintetedet, ajkad ívét, úgy tudom, meg fogod tenni, mindenféle kételkedés és megbánás nélkül teszel eleget a kívánságnak. S talán te jobban akarod, talán neked többet jelent, talán...
Lehúzod rólam a lepedőt, s nem ellenkezem. Vágytam már ezt a pillanatot, meg akartam élni veled ezt a másodpercet, tudni akartam milyen lesz, ha teljes valómban jelenek meg előtted. Tetszik a látvány Lippa? Mit gondolsz róla?
A levegőm újra bennakad, amikor leülsz mellém, pontosan oda, ahonnan az előbb felálltál, de most már nincs közöttünk paraván, nincs ami elrejtse a vágyaimat a szemed elől, csak te vagy és én. Akarlak téged, vágyom rád, add meg nekem kérlek, add meg ajkaid ajándékát, hadd érezzelek, hadd tomboljak, vesszek el benned... Néma fohászomat meghallod, hiszen közelebb hajolsz, olyan közel, hogy elég lenne a csípőm apró mozgása és érezném ajkaid, beteljesedne a vágyam, de képtelen vagyok, nincs erőm, fáradt és gyenge vagyok! Te uralsz engem, kontrollálod, hogy mit kapok meg belőled és mit tartasz meg magadnak! Kérlek, ne kínozz, tedd meg Lippa, kérlek, tedd meg! Akarlak! MOST!
Hallom a szavakat, amiket mondasz, de már nem figyelek rád, hiszen megérzem a nyelvedet farkamon, ahogyan a hegyétől indulsz el és egészen a tövéig kényeztetsz. Hosszan szívom be a levegőt, hangosan, felszabadultan, kiéhezve, gyönyörrel telien... Erre vágytam, ezt akartam, tőled akartam! Nem tudtam, nem sejthettem, hogy mennyire vágyom rád, hogy mennyire akarlak téged, nem voltak rá szavaim, hogy kifejezzem a bennem ébredő ... engem felperzselő szenvedélyt. Érezlek magamon, felnyögöm miattad, többet akarok belőled!
- Minden egyes alkalommal... - szakad ki belőlem a válasz, s mintha erőt adott volna a vallomás, úgy emelem fel a kezemet, s ujjaim úgy markolnak bele vörös tincseidbe. Tudom, hogy szereted az erőszakot, ha valaki ural téged, különben nem lennél itt. Nem adnád át magad ilyen könnyen pár kérlelő szónak, nem tennéd azt, amire rá akarlak venni, nem alázkodnál meg előttem egyetlen csettintésre.
Erős, letaglózó felismerés volt, erősebb, mint a gyűlölet, a harag, amit irántad érzek, erősebb volt annál a utálatnál, ami alatt magam miatt szenvedek. Azért maradtál, mert maradni akartál, de vajon a kérésnek vagy a parancsnak engedelmeskedve? Már nem érdekel... Ujjaim még mindig a hajadat markolják, talán pár szálat kitépek szorításommal, talán felszisszensz, gyűlölsz miatta, de már nem érdekel... Szádat a farkamhoz vezetem, nem kell sok, s pontosan tudod, hogy mit akarok, így talán nem is ellenkezel, de ha mégis, már nem érdekel...
Elindítottál egy úton, ki akartad engedni a vadállatot, mint ott, a kezelőben, s most, hogy megkapod, már nincs visszakozás. Már nincsenek ész érvek, nincsenek mélyről táplálkozó briliáns gondolatok, csak az ösztönök, a birtoklásvágy, már nincsen romantikája a pillanatnak, csak a zabolázhatatlan vadság, amit életre hívtál. Mélyen hatolok ajkaidba, nincsen gát, határolóvonal, sem ellenállás, ami megakaszthatna... Hallani akarom az öklendezésed, a nyállal mocskolt köhögést, látni akarom a könnyeidet, a fájdalom jelét. Ki akarlak használni, mint egy utolsó ribancot, egy öt dolláros kurvát, akinek már élete sincs, jövője sincs, aki csak egy dologra képes, egy dologban jó. Te vagy nekem Lippa az öt dolláros kurvám, te vagy a ribancom, egy test, amit csak használni akarok, bemocskolni, eltörni, megkínozni... Nem érdekelnek a gondolataid, az érzéseid, lelkednek fájdalma, nem érdekel a maszlag, ami körbe vesz téged! NEM!
- Nézz fel rám ribanc! - kemény hangon mondott kemény szavak. Már nem kérlellek, már nem fohászkodom hozzád, már nem vagy az istennőm, nem érdemled meg az imát. Én vagyok az úr, előttem térdelj le, ajkaiddal szeress, és semmisülj meg. Legyél csak hús, amit használok, legyél egyszerű porhüvely ... egyszerű test, amivel eljátszadozom.
Police

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   Pént. Szept. 21, 2018 4:15 pm



Alex & Lippa
surprise


+18

Apám mindig arra tanított, hogy érjem el a céljaimat, még ha azon is múlik minden, hány emberen kell átgázolnunk. Na, meg persze azon, hogy mennyire kell összepiszkolni magunkat. Talán ezért is éreztem, hogy mindent megtehetek. A pénz és a külső kárpótolja azt, hogy a lelkem üres, a szívem halott és talán sosem leszek igazán az az orvos, aki szeretnék látni. Nekem nem a beteg a lényeg, hanem az, hogy mennyire logikusan alkalmazkodik a szervezet minden gyógyszerre, amit kap. A logika tartja életben a kíváncsiságomat. Pont, az, ahogy várom a kínlódását. Ahogy abban az ágyba süppedve éhező tekintettel fal fel. Vagy, ahogy ajkai remegő hangszálakkal könyörög, hogy fejezzem be. De túlságosan is kielégülést okoz az, hogy fájdalmat okozok neki. A papírok fontosak, mint az ő szakmájában. Hallom, minden egyes könyörgését, és el sem hiheti, hogy minden egyes szava az elmémbe égett. Lelkem sötét falaira, fehér krétával írta fel, minden egyes szavát. Üvöltve akarja a bensőm, hogy visszatérjek hozzá. Élvezzem azt a lehetőséget, ami lábaim előtt hever. Persze szánalmasnak tartom, hogy ehhez egy kés kellet, viszont kevésbé tartom valószínűnek, hogy valaha így könyörgött volna értem, ha mondjuk a nyílt utcán sétáltam volna vele szemben. Minden csínynek, amit Fortuna velünk tesz, még hálásnak is kéne lennem annak a kis kurvának. Hogy olyan lehetőség elé sodort, amibe most vagyunk.
- Azt akarom látni, hogy előttem térdelve könyörögsz értem. Ahogy a kín felperzseli a lelked. Hogy rájössz, kellek neked. – gunyoros mosolyom az igazat sugallja. Mert mindketten tudjuk, hogy nem arra gondolok, ahogy bilincsre gondol a csuklómra és a cella hűvös fémjei közé zár, elégtétellel lenyugtatva az idegeit. Amiért sok hónapos küzdelemmel van.
- Bár az sem lenne utolsó pillanat, hogy az ablaknak préselve kefélnél meg úgy, ahogy senkit. Csodás a kilátás.– megvonom a vállam. Miért tagadjam, hogy vannak vágyaim, és ezt a közeli ismerőseim tudják is, hogy sosem rejtem véka alá. Mellesleg izmai a szeme és minden apró részlet ami beitta magát az agyamba csak jobban feltüzel. Ahogy visszatérek oda, ahonnan indultunk. Hajam az arcom elé hull, függönyt tartva közénk, nem láthatja, hogy milyen élvezettel teljesítem a kérést. De nem tart sokáig az a függöny, ami rejtekemet nyújtotta. Ahogy vaskos ujjai a hajamba túrnak felnyögök. Fájdalom vagy az élvezettől, jelenleg nem tudom eldönteni. De erőszakos mozdulásától megremegnek ujjaim és hagyom, hogy fejemet az öléhez nyomja. A számban érezve őt meglehetősen meglepődőm, hogy mennyire könnyen adja magát. Bensőm remeg, a kórház szabályzata tiltja a szexuális érintkezést a betegekkel vagy egymással. Egyre mélyebbre hatol bennem, amitől egy pillanatra nem kapok levegőt. Körmeim a combjába vájnak. Egy pillanatra lenne szükségem. Szomjazom, nem a levegőre, nem a vízre. Rá. Egy pillanat nyugalmat nem hagy, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy utolsó ribanc, aki a mindennapi betevőért térdel előtte. Ajkaim között kicsordul a nyálam és újra felnyögök a ribanc szó hallatán. Na, igen. Jelenleg nem egy orvos és betege fekszik, hanem egy vadállat és a nő, aki megakarja őrjíteni. Bár jelenleg nem tudom melyikünk a vadász és a préda. Ziháló mellkassal pillantok fel, ahogy férfiassága számban lehetőlegmélyebbre hatol és a könnyeim elmossák a fekete ívet a szemhéjamról. Elhúzódok tőle, a hajamat kiszabadítva erős markából megfogom az arcélét.
- Most hívtál utoljára ribancnak. Vagy folytathatod egy magad. – úgy csípem az állát a markomban, mintha azt akarnám, hogy eltörjön a csontja. Bár az élvezettől felforrósodott szobában áradt a bűz. Ami belőlünk áradt. Mellkasom egyenletlenül emelkedik és süllyed. Megtörlőm a számat, hogy a nyálamtól és rúzsomtól foltos arcomról eltűnjön a jele, hogy mit tettem. Nem engedtem, hogy elmenjen.
- Baszd meg magad Alex. – egy férfi sem beszélhet velem úgy, ahogy ő tette. Helyette csak rá markolok férfiasságára és ajkaihoz hajolok. Olyan közel, hogy érzem a leheletét a duzzadt fájó számon.
- Most pedig megnézem a többi betegemet. Fejezd be egyedül. – megvonom a vállam, ahogy közelségétől megremeg. Szemei olyan sötétek lettek egyik pillanatról a másikra, hogy akár félelmet is kelthettek volna bennem. Remélhetőleg elég lecke volt számára, hogy nem hívhat úgy, ahogy kénye kedve szerint akar. Egy orvos vagyok, nem pedig valami útszéli kurva, akiért fizet. Megnyalva ajkaimat végül. Felállok, és ott hagyom. Ismételten, de most a legkomolyabban gondolom. Így csak magassarkúm kopogása töri meg zihálásunkat. A fürdőig érvek, ahol rendbe szedem magam. A tükör görbe tükröt mutat nekem. Az elégedett okos nő, jelenleg a porig alázott kihasznált ribancként néz vissza. Ahogy fekete szemfesték elkenődött az arcán, vagy, ahogy vöröslő ajkai felduzzadtak és rúzsa elkenődött az arcán. Megnyitva a csapot hajolok oda, hogy kiöblítve a számat, végül pedig arcomat tisztítsam meg a szégyentől. Egyik sem beszélhet velem így. Megígértek magamnak. Eltüntetve minden maszlagot az arcomról teljesen letisztulva nézek vissza magamra. Egy fokkal máris jobban érzem magam. Aztán megtörölve magam az ajtónak támaszkodva nézek a férfira.
- Egyet jegyezd meg Alex. Senki nem hívhat ribancnak. Most pedig ha nem bánod, elmegyek, megdugatom magam valakivel, akinek van ereje arra, hogy kielégítsen egy nőt. – önelégült vigyorom újra rám talált, ahogy a ruhámon végig simítva igazítom meg a melltartóban lévő melleimet. Ez pedig remélhetőleg elég nagy kés volt az egójába. Hiszen a kielégülés nem érte utol, mellesleg ő nincs olyan állapotban, hogy megtehesse velem.

|words: 601 | ?
Med

avatar
♡ :
Friendship is almost like siblings.
❖ age :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Pippa && Alex   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Halász Alex
» Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Saint Joseph Kórház-
^
ˇ