HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Béke?
írta: Christopher Nam
Yesterday at 11:02 am

Josh & Nora - shooting
írta: Joshua Thatcher
Yesterday at 7:47 am

Activity Check 2018.12.16.-2018.12.24.
írta: Christopher Nam
Hétf. Dec. 17, 2018 6:59 pm

JT
írta: Joshua Thatcher
Hétf. Dec. 17, 2018 4:56 pm

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Dec. 17, 2018 10:00 am

Partnerkeresô
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 16, 2018 7:27 pm

Elena Patricia Campos
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:59 pm

Hírek
írta: Kendra Gray
Vas. Dec. 16, 2018 6:20 pm

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Vas. Dec. 16, 2018 2:32 pm

Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Vas. Dec. 16, 2018 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Vas. Dec. 16, 2018 12:29 pm

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm


Share | 
 

 Ismét veled

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Okt. 04, 2018 9:06 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Ha nem nézne rám pontosan úgy, ahogyan apám szokta, biztos vagyok benne, hogy felállnék és semmi bajom sem lenne, bennem bujkál az az érzés, miszerint valamennyi jogom nekem is van az életben, jogom van megszólalni ki tudja hány perc után és voltaképp nem csak az én hibám, hogy mellélőtt. A mozdulatokat illetően szerintem egyáltalán nem történt semmilyen tragédia, úgyhogy ezért is érzem azt, hogy csakis rám haragszik, s ahogyan felém tekint mindent erőt kiszív belőlem, minden boldogság elillan, a táj szürkévé válik, testem remegni kezd, mert pontosan az apámat látom magam előtt, nem bátyámat, nem is egy örököst, hanem kifejezetten az én tulajdon apámat és annak legádázabb viselkedését. Ha elmém nem tudta, testem automatikusan veszi fel az ilyenkor megszokott funkciókat, s igen, a legbrutálisabb kimondani, hogy „megszokott”, mert az, nem egyszeri alkalomról van szó, ez már mindenkori.  
S mégis, ami a szívemben a legjobban hasít, az Chris látványa. Bíztam benne, hogy ő más, ő nem olyan, sosem lesz olyan, mint apám, de még bátyám sem, megöleltem volna, meg is fogta a kezem, én pedig megnyugodtam, elengedtem magam mellette, túlságosan is és most ez lett a vesztem. Nem teljesen tudatom alatt cselekszem, a testem valamilyen sokk alá kerül, tényleg kimegy fejemből a vér és elfehéredek. Ha nem lenne Leonard…
Hálás vagyok neki, mert összekapar, felkapar a földről és általa újra tudom kezdeni, nem egészséges emberként, de legalább önmaga árnyékába tudok lépni. Azonban mikor meghallom a szavait, megérzem azt, mi megváltás számomra, megkapom tőle a törődést, az aggódást, mit ritkán tapasztalok ilyen sznobisztikus közegben, Leonard szavai és pillantásai a legjobbkor érkeznek és a legjobb helyen, érzem, hogy felolvadok. Meg akarom köszönni neki, de hirtelen nem jut eszembe semmilyen szó, úgyhogy úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy mögöttünk még mindig nem hajtott el Chris és Seb, megölelem, sőt mi több, magamhoz ölelem Leonardot, átadom magam neki és belőle is elveszek egy darabot, kapcsolatunk alapját, a lelkének egy részét. Annyira tökéletes a karjai között lenni, erős és védelmező, miközben egy kicsit pont olyan, mint én. Érzem magamon karjait, erősen és határozottan simulnak pólón keresztül hozzám, lehunyom szemeimet, de ebben a pillanatban átfúj rajtam egy hideg szellő, Chris szellője és újra gombóc gyűlik torkomba.
Tökéletes, tényleg az nekem Leonard. De… elutasítom magamtól a tökéletest, elvégre egész életemben annak vallják a családunkat, pedig nem az. Az igazi örömért küzdeni kell és tudom, hogy mit éreztem akkor, mikor Chrisz az öltözőben megfogta a kezemet, teljesen más volt, rideg és óvatos, de mégis, hatalmas érdem volt már csak az is. Egy ádáz mazochista vagyok!
Mikor megfordulok, Christopher már nincs ott a kocsival, ám nincs kétségem afelől, hogy mindent látott. Félek, továbbra is feszülten és visszafogottan, de remegve haladok a büfé felé. Csontozott mozgással szállok ki a járgányból és magam mellé szorított kezekkel állok meg Christől pár méterre, nem viszonozom bólintását, mintha az is bűn lenne számomra már, hogy levegőt veszek, nem, ez nem túlreagálás ez már a visszahúzódás részemről, nem akarom, hogy megüssön, noha tudom, hogy nem fog, de mégis ettől rettegek. Elvégre biztos vagyok benne, hogy rémálmom válna valóra, ha Chris is kezem emelne rám, mikor ő az, kiben bízok, hogy megtöri ezt a rémült alternatív valóságot, mely fejemben él, s élteti bennem, hogy mindenki, ki chaebol végéből adódóan, fájdalomban részesít.
Chris arca ijesztő és okot ad, hogy meghúzzam magam, ismételten gépiessé vált. Szomorú vagyok, bánatos, hogy elrontottam mindent, makacsul azt akartam, hogy foglalkozzon velem, vagy legalább csak hogy haladjon a játék. Maga mellé enged, érzem, hogy valami ilyesmi a szándéka, de nem akarok kéztávolságba kerülni vele, úgyhogy engedem, hagy menjen előre, én pedig némán, ezúttal tényleg már nesztelenül követem. Az asztalok között sétálva olykor jobbra, majd balra pillantok, s egyik ilyen alkalomkor veszem észre, hogy nem jött utánunk senki, immáron ketten vagyunk, megint. Nincs a közelemben Leonard, egyedül vagyok Chrisszel, teljesen egyedül.    
Csendben foglalok helyet vele szemben és követem a mozdulatait, én is felveszem a lapot és olvasni kezdem a kínálatot, azonban tekintetem az idő nagy részében kikandikál a lap széle mellett Chrisre, - illetve arcának azon részére, amit nem takar el semmi - annak reményében, hogy talán már megenyhült, de nem. Nyomasztóan szorongós percek telnek el csendben, ami alatt nem szólunk egymáshoz, noha én megtenném, ha merném, de nem akarom megint elkövetni ezt a hibát, Chrisszel többet nem, mert ő még fontos számomra. És igen, apám már nem az.
A lapok fekete betűire meredek és próbálok dönteni, mikor ugrok egyet hirtelen Chris csendet megtörő hangjára. Nem nagyot, csak épp megrezzenek, karjaim felső részei oldalamhoz rándulnak, de meg is nyugszom ebből a túlfeszült állapotból vissza az eddigibe, ahogy felfogom, hogy mit mond. Ő nem apa, ő Chrisopther! Nem apa! Christopher!
Összecsukom a papírokkal teli könyvet, amikor ő is. Arcát figyelem, összeszorul a szívem, hogy nem óhajt velem társalogni, nem mond semmit, pedig itt vagyok vele, tényleg mérges lehet rám. Nagy erőt veszek magamon, hogy meg tudjak szólalni.  
-  Ugye… - nézek ijedten egyenesen szemébe és nézem a tekintetét, mintha nem merném folytatni szavaimat a beleegyezése nélkül. - folytatjuk majd a játékot? - fejezem be végül a kérdést, mondjuk ez természetes szerintem. Chris nem olyan, aki csak úgy abbahagy egy játékot egy buta lépés miatt.
-  Te nem szoktál semmit a felénél abbahagyni, vagy éppenséggel feladni, szóval… gondolom folytatjuk - beszélgetek magammal főként zavartan, nem is nagyon engedem, hogy közbevágjon, hiába formálom lassan a szavakat. Tényleg nem olyan és ezt a tulajdonságát értékelem benne a legjobban, főleg ha munkáról van szó, akkor félre tud tenni mindent és a legjobbra törekszik, ilyen ő, velem ellentétben, mivel én gyorsan meg tudok unni dolgokat, a tanulást is, de szerencsére mindig visszatalál belém az erő. Néha szeretnék annyira stabil és kitartó lenni, mint ő, vagy legalább fele annyira. Le is sütöm a tekintetemet annyira visszafogottan és mereven ülök ott, hogy az szinte nem én vagyok, de nem vagyok képes most ennél jobban elengedni magam.
Mikor jön a pincér, hirtelen nem jut eszembe, hogy mit kérjek. Ijedten nézek rá, majd Chrisre, majd az asztalon lévő lapra és keresem a megfelelő szót. Végezetül pedig ismét Chris feszült, komoly arcára tekintek és úgy döntök, hogy akkor ha nekünk nem megy, valami más segítsége által, de lazítsuk el izmainkat.
-  A legjobb vörösborukból kérnék… - felelem végül ártatlan mosollyal a férfire nézve és a végén hozzáteszem: -  kettőt!  
Nem vagyok nagy alkohol ivó, de most kell, szerintem simán meginnék egy teljes üveggel is és szeretném, ha Chris is ezt tenné. Csak szeretném, ez az utolsó esélyem, ez az utolsó reményem.
● Szószám: 1065 / maybe ... maybe not ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Okt. 19, 2018 10:58 am


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Az asztalok között lépdelve nem vagyok teljes mértékben meggyőződve, hogy mögöttem van-e még mindig, vagy egyenesen elsétált. Nem hibáztatnám, rossz érzést keltene bennem, de megérdemelném, megérdemelném, hogy mindenki, végleg kisétáljon az életemből és csak a szakmaiság maradjon, talán könnyebb lenne, biztosan az lenne, de nem szeretném, azonban nincs mit tenni. Tovább nem játszadozhatom, nem láncolhatok magam mellé senkit sem és bár néha úgy tartom, hogy jól érzi magát a társaságomban, ugyanakkor vannak olyan pillanatok, mint, mikor a fűben is ült, hogy érzem benne az ellenszenvet, a menekülés vágyát, amit én keltek benne.
Az asztalhoz érve megkönnyebbülve észlelem, hogy bizony nem hagyott itt, hogy nem ment el egyetlen szó nélkül. Az illem elleni vétéstől is eltekintettem volna, ha mégis megteszi, de még itt van.
A lapot figyelve veszek magamon erőt, hogy ne ő legyen szemeim útjában, bár nem igen olvasom a látott betűket, csupán nézek, de nem észlelek.
Hírtelen mozdulata nem szakítja meg mondandómat, azonban eléri, hogy bűnbánóan nézzek felé, amiért megijesztettem, nem volt szándékomban. Zavarodottan fordulok végül oldalra, talán most is menni szeretne és ez csak része a kötelezően megteendő kör részében, amit ma végig jár velem.
Pislogva egyet kikerekednek a szemeim, melyek eddig a kinti látképet figyelték és lassan, kissé leszorított állal fordítom felé államat. Talán maradni szeretne? Egy elnyúló pillanatig szinte tátott szájjal nézek rá, szemeimben meghatódottság, amiért nem szerepel tervei között, hogy itt hagyjon. Vagy talán mégis, csupán a megbántást igyekszik elkerülni.
Figyelem, ahogy összébb húzza magát és nem tudom eldönteni, hogy ez annak lehet-e jele, hogy reménykedik a nemleges válaszban, annak ellenére, hogy egyik legnagyobb erényemet ismerteti velem, vagy még mindig fél, bármi is legyen bennem, ami erre készteti, bár eltudom képzelni.
-Gyermek korom óta nem is oly rég megtörtént, hogy kész lettem volna feladni-vallom be, hangomban semmi robotiassággal, semmi kimértség, semmi vádaskodás, csakis a bűntudat és szomorúság. -Ami a játékot illeti…-kezdek bele, majd nagyot nyelve folytatom.- Azt gondoltam, hogy tán szívesebben lennél máshol…, nélkülem. -Az utolsó szót sokkalta halkabban ejtem ki, mintha bűn lenne, hogy bánt, amiért lehetnek ilyen gondolatai. Erre a gondolatra ismételten feszültebbé válok, talán sosem fogom megérteni az érzelmeket, ezért is jobb, ha maradok a megszokott életstílusomnál.
A pincér érkeztével hagyom, hogy elsőként Aiden rendeljen, amit csak óhajt, ám a reakció és az azt követő szavai meglepnek. Egy jó bort nem vetek meg, azonban nem hittem volna, hogy ő is szívesen issza.
-Más nem lesz, köszönjük-küldök enyhe mosolyt a pincér felé. Kedves gesztus ez asztaltársamtól és bizony valamiféle melegséget érzek, főleg, amiért rám is gondolt. Azonban ahogyan rá nézek ez a röpke jókedvem is eltűnik. Sophie-val miért nem oldódott meg a problémánk?
-Nem voltam veled őszinte teljes mértékben-mondom, mindenféle előkészítés nélkül, nincs mit tagadnom. -Bár a helytelenül tett bocsánatkérésemül szolgáló golfot valóban engesztelésnek szántam az elején, ez végül átment önös célokba. -Nem vagyok képes ránézni, olyat igyekszem tenni, mit csak bizonyos falak között szoktam, egy bizonyos személlyel. -Sophie minden, ami emberré tesz-mondom végül ki, majd azonnal leesnek vállaim a meglepettségtől, hogy pont ezen szavakat használtam. -Olyanokat mondtam neki, miket nem érdemel meg, mik tán igazak, de a megfogalmazásmód az, mi végül hatalmas ellentétet szült közöttünk. Az első hidegvérű vitám volt, mely elől megfutamodtam és nem tudtam megoldani-emelem végül szemeimet vissza az ablakra, de nem Aiden-re, mert érzem, hogy az emlékek, ahogy az ajtónak támaszkodom hallgatva könnyeit, az enyéimbe is rövidesen azokat csalnának, ha most nem foglalkoznék valami mással.
Hálás vagyok Aiden-nek, amiért végig hallgat, azonban még nem végeztem.
-A mai napban reménykedtem, hogy mindezt hátrahagyva kissé sikeresen kikapcsolódhatok, azonban sok mindenben rá emlékeztetsz, ez meggyengít-hangom nyugodt, arcom még mindig az ablak felé fordítva. -Bocsáss meg nekem. -Olyan szavak ezek, melyeket épp annyira szánok Sophie-nak, mint Aiden-nek, azzal a lényeges különbséggel, hogy csak egyikük hallja.
A pincér megérkezésével kizökkenek az iménti letargikus és elrévedő hangulatomból, testem még mindig feszül a vallomástól, a kitárulkozástól, azonban visszahelyeződik a kőkemény maszk arcomra.
-Köszönjjük. Azt hagyja itt-mondom az üvegre utalva, mielőtt elvinné.
Aiden | hiány
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Okt. 19, 2018 5:42 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Nem is tudom pontosan, hogy mitől félek ennyire, holott hiszek abban, hogy Chris nem fog kezet emelni rám, nincs joga sem ezt tenni, mivel nem az apám, ellenben azt sem szeretném, ha mérges lenne rám, márpedig tekintetéből a golfpályán nagyon az érződött ki. Emlékeim miatt félhetek ennyire, ez egy ösztönös reakció már nálam, amiről egészen egyszerűen megfelejtkeztem Párizsban, ám mikor hazaköltöztem, újból előjött bennem és mint ahogyan most is, kéretlen esetekben is eluralkodik rajtam ez a pánik, melyből oly nehéz felengedni. Most sem sikerül, holott már egy átlagos, békés és a maga módján igencsak csinos asztal van kettőnk között, mellettünk a pálya teljes egésze, maga a természet és nem, nekem mégis minden izompólyám összehúzódva rekedt meg, hogy a levegővétel sem könnyű.
Megrezzenek, mikor Chris hirtelen felszólal. Történt már hasonló vele, az autójában, amikor hirtelen emelte kezét és én ugyanabban a pillanatban összehúztam magam, behúztam nyakamat és talán magam elé kaptam kezemet is. Most ez nem ennyire látványos, Chris sem riad meg tőle, tekintetétől azonban látom, hogy meglátta a szokatlan mozdulatot. Lesütöm szemeimet és kicsit el is pirulok, most már nem csak kellemetlenül, de cikinek is érzem magam. Követem tekintetét és a zöld mező jó hatással van rám, de szerintem ez nem csak annak köszönhető, kell hozzá az is, hogy Chistopher mimikája is felengedjen és én egyre inkább kezdjem elhinni, hogy ha a jelenben élek, akkor nem fog eszembe jutni az a személy, akitől a legjobban félek.  
Tudom, hogy mondani kellene valamit, bármelyikünknek az elhúzódó csendben, úgyhogy az első gondolat, mi eszembe jut, az a golf, ha már itt vagyunk. Ő nem szokta feladni, már megint meggondolatlannak és elhamarkodottnak érzem magam, mire tán eddiginél is jobban elvörösödöm. Ahogy engem néz, szinte mar, éget azokkal a szemekkel, úgy érzem magam, mintha teljesen átlátna rajtam és tudná minden titkomat, de még érzéseimet is. Aggódó tekintettel várom a választ, ami nagy meglepetés számomra. Olyan... őszinte, személyes, minden, ami ő és nem az örökös. Akár egy ijedt teknős, úgy lesek ki összehúzott páncélom alól és kezdem kidugni fejemet a közeledésére. Meg kell gondolnom, milyen választ adok. Nem hiszem, hogy a golfról beszélne, hanem inkább valami másról, éppen ezért jól esik, hogy megosztja velem.
-  Mindannyiunknak vannak nehéz pillanatai, amikor azt érezzük, hogy az elképzelt út zsákutcává változik és elbukunk... - annyira szívesen elmondanám neki, hogy ne legyen olyan, mint én, mert én feladtam. Feladtam annak lenni, mi kellene nekem, feladtam, hogy méltó fia legyek a cégnek, de nem mondom, mert ez ugyancsak üzlet és nem szeretném, ha bármilyen közel kerülnénk a témához most, hogy végre látok Chrisben érzéseket. -  De nem adtad fel és csak ez számít. És biztos vagyok benne, hogy a játékot sem fogod. - Valamiért azt érzem, hogy most a játék, a golf maga szimbolizálja a kapcsolatunkat, elvégre az is egy nagy játék. Melléütünk, rossz az irány, míg máskor meg egyenesen beletalálunk a lyukba tökéletesen ütéssel. Egy nagy különbség azonban van: a golfot csak egyikünk nyerheti, a kapcsolatunkkal azonban mindketten nyerhetünk és én szeretnék erre törekedni. És igen, Chris is kimondja a magamban megfogalmazott szavaimat, a játék... Ha most elmegyek, márpedig megtehetem, akkor vége. Teljesen vége, nem fogunk többet találkozni, ebben biztos vagyok. A kapu nyitva áll, mehetnék, most mégis mozdulatlanul ülök a székben és észre sem veszem, hogy míg Christ figyelem, ahogyan nyel egy nagyon, átérzem szomorúságát, s míg ő megnyílik előttem, apámat messze elzárom fejemben, így testemnek is van lehetősége ellazulni. Vagyis, nem teljesen ellazulni, főként csak megnyugodni. Összeszorul a szívem, ahogy hallom, hogy rólam beszél. Elsőre az ugrik be, hogy vajon Sophie beszélt-e a találkozásunk után rólam neki, hogy ezt feltételezi, de nem gondolnám, illetve Christopher elég okos ahhoz, hogy feltételezze, milyen hangulatban váltunk el. Vagy összességében nem is tudom, hogy miért gondolja ezt, ezért is lep meg, hogy hirtelen kimondja.
-  Chris... - szólítom meg, de hirtelen megreked a hangom. Nem szabadna hazudnom neki, megérdemli, hogy őszinte legyek hozzá. -  Lehet, hogy idefele jövet tényleg szívesebben akartam volna máshová menni mással, de most, hogy itt vagyunk, nincs ellenemre semmi, még ha olyan érzéseket váltasz is ki belőlem, amik hatással vannak a pillanatnyi állapotomra. - Gondolok most a hirtelen sokkomra, de akár másra is mondhatnám ezt. Elmosolyodom kedvesen, érezhetően a felismeréstől, arcomon a gúnynak semmi nyoma nem látható.
- Végtére is, bármikor elmehetek, nem? Ha szívesebben lennék mással, akkor fognám magam és elmennék, de erre még nem vetemedtem. - Van valami, ami itt tart. Talán nem ismer még annyira, de tényleg igaz rám, hogyha valamiből elegem lesz, akkor fogom magam és elmegyek, vagy kedvemre cselekszem.
Jön a pincér, én pedig rendelek, s most nem foglalkozok azzal, hogy Chrisnek vezetnie kellene, nem érdekel, majd lesz valami, hazacipeltetjük magunkat, de most borozni szeretnék, mégpedig vele. Nem titkos szándékom, hogy ezzel javuljon a kedvünk, én ugyanis nem vagyok nagy boros, inkább teás és kávés, esetleg sört szeretek inni a tömények mellett, de feltételezem, hogy Chris a bort szereti, mivel a nálunk töltött vacsorán is azt kért. Egy pillanatra, mintha kedves és örömteli aura áramolna Chris felől, aztán ránézek a távozó pincér felől és látom, hogy elkomolyodik az arca. Ijedt és egyben kíváncsi arccal nézek rá, amikor megszólal. Testemben felpezseg a vér és azt hiszem, izgulni kezdek, hogy vajon mikor nem volt velem őszinte teljesen, remélem nem az öltözőben, mert itt helyben sírva fakadok. Nem veszem le róla szemeimet, míg hallgatom, nem igazán tudom hogyan értelmezni a szavait, zavarosak nekem. Nyitom számat, hogy megkérdezzem, ugyan hogyan lehetne egy golfozást öncélra használni, engem meg főleg, mikor láthatóan olyan ártatlan vagyok a cég életében, mintha most születtem volna meg, de végül nem teszem és örülök, hogy csendben maradok, ugyanis folytatja. Sophie nevének hallatára nyelek egyet. Jó hallani ugyanazt mindkettőjüktől, Sophie is azt mondta, hogy csak az ő közelében tud Chris megnyílni, úgymond önmaga lenni, úgyhogy más szavakkal, de Christopher gondolatát is így értelmezem. Ami jó, tulajdonképpen. Csendben hallgatom végig és két érzés kavarog bennem: egyrészt nehezen tudom, hogy mit is mondhatnék kettejükre, mondhatni zavarban vagyok, másrészt viszont hálás is, mert megosztja velem mindazt, amit tán senki mással. Ebben a pillanatban hatalmas szeretetet érzek Chris iránt, olyannyira, hogy álmaimban sem hittem, hogy ilyen gyorsan a félelem át tud alakulni szeretetté. Apámmal ez miért nem történt meg soha?  
- Szóval, ha úgy vesszük, összevesztetek, igaz? - teszem fel a költői kérdést, de valójában nem feltétlenül várok rá választ. Ha megérzésem nem csak és jól értelmezem a szavait, akkor ez a golf neki azért volt szükséges, hogy kicsit ki tudja tisztítani a fejét a húgával történtek után. - Nem haragszom, ha elsősorban miatta jöttél el velem golfozni. Ilyenkor mindig kell egy kis szünet, felfrissülés, amire a golf kiváló lehetőség, úgyhogy teljesen megértem. - Még ha egy kicsit féltékeny is vagyok, de hát mit tehetnék? A húgára vagyok az, ez az egész pedig így nagyon őrültség. Látom, hogy nehéz neki, úgyhogy együtt érzően nyúlok asztalon heverő keze felé, hogy ráteszem tenyeremet és ezzel biztathassam, ám kicsit megszeppenek és még mielőtt elérném az ujjait, megállok és közvetlenül előtte leteszem a kezem az asztalra. Nem tudom, hogy mennyire örülne neki, ha újra megérinteném.
- Néha jobb, ha nem hidegvérrel veszekszünk. Hidegnek lenni egyenlő érzelmektől független lenni és szerintem annál nincs rosszabb, ha a saját rokonunktól megvonjuk az érzelmeket. Pontosabban, azoktól, akiket szeretünk. - Merthogy az nem egyenlő mindig a családdal, mint azt tudjuk a mi esetünkben. Szándékosan kerülöm a konkrét témákat, inkább saját filozófiámat osztom meg vele, amiről tudom, hogy távoli tőle, de talán ha egy kicsit elfogadja az én szemléletem, akkor rájön, hogy talán nincs minden veszve, nem követett el bűnt, csak fáj neki. Sajnos azonban nem én lehetek az a személy, aki orvosolja ezt a fájdalmát, megtenném, de ezt csak ő és Sophie képes rendbe hozni. Nem akarok magamról beszélni, mert félek, hogy elkotyogom a találkozásomat Sophieval és akkor nagy baj lenne, biztosan kiakadna, ha nem is a találkozástól, akkor azért, mert nem mesélte el neki húga. Pedig szívesen elárulnám neki vigasztalásképpen, hogy milyen szépeket mondott róla Sophie.
Nem tudtam, hogy hova akar kilyukadni, vagy hogy hirtelen miért mondja el ezeket nekem, azonban ahogy meghallom nevemet és azt, hogy testvérére emlékeztetem, kilendít nyugalmamból, mély levegőért kapok és próbálom nem túlgondolni a szavakat, de bárhogy is emésztem, ez minden, mire otthon ágyamban szomorkodva és párnám vattájába nyomva fejemet vágytam. Megremegnek ajkaim, magamhoz ölelném, de nem mozdulok, csak nézem őt és igyekszem elnyomni érzéseimet, szerintem ő is ezt teszi, ami önmagában jól esik nekem, mert legalább vannak érzései, látom, hogy majdnem előtörtnek belőle. Egy pillanatra ölembe ejtem tekintetemet, összeszedem magam és csak ezután igyekszem neki a lehető legjobban válaszolni miután a pincér lerakja elénk a bort és sietve elhagyja az asztalunkat.
- Szerintem viszont pont, hogy erőssé tesz. - Határozott kijelentés, de kikívánkozott belőlem. - Mikor épp csak megismertelek, fejembe vettem, hogy megváltoztatlak és nem fogom hagyni, hogy olyanná válj, mint a bátyám, érzéketlen, faragatlan sznobbá, akinek nincs ideje önmaga lenni. - idézem Sophie szavait, majd egyenesen szemébe nézek. - Tudtam és most is tudom itt előtted, hogy semmi jogom ehhez, főleg nem azzal a vérrel, ami ereimben csordogál, de esküszöm, hogy semmi rosszakarat, vagy hátsószándék nincs bennem miközben veled vagyok és ilyen álmokat tengetek. Mára már máshogy vélekedek és rájöttem, hogy nem akarlak megváltoztatni, tökéletes vagy úgy, ahogyan vagy, én inkább csupán meg akarlak ismerni téged, ahogy Sophie ismer. Szeretném elhinni, hogy nem minden chaebol olyan, mint szüleim, vagy Adam, minden vágyam, hogy legyen egy velem egy közegből származó barátom, hogy legyen fény az alagút végén, de legfőképpen az az álmom, hogy te legyél ez a barát és ne más fia. - felelem és ebben a pillanatban el kell pillantanom róla, mert különben könnyeim erednének meg. Mindent elmondtam neki. Szinte mindent, mi szívemben van, elkövettem most egy akkora hibát, ami nálunk otthon főbűn: teljesen megnyíltam valakinek, nem is akárkinek.
- Sajnálom, túl sok vagyok - bánom a lelki kivetülésemet és öntök mindkettőnknek a borból.
● Szószám: 1624 / Need you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Vas. Nov. 04, 2018 4:50 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Apró rezzenése ismét eszembe juttatja, hogy nem tudok úgy bánni a szavakkal, ami ahhoz kellene, hogy teljes mértékben kényelemben érezze magát mellettem. Zavarodottságát nem tudja leplezni reakciómra és látván ezt még inkább szükséges, hogy ne őt nézzem, így még kellemetlenebbül érezné magát. Az ablak mögötti látványon pihentetem szemeimet, megnyugtató a sima és tökéletesen egyhosszra vágott gyep, a szabályosság, azonban tudom, hogy sokáig nem tud megnyugvást hozni egy természeti kép.
Egész testemet áthatja a melegség, ahogy kiemeli azt, ami a legfontosabb abban, amit csinálok, a munkámban, nem adom fel. Számtalan lehetőségem lett volna életem során, mikor feladhattam volna, akkor most nem itt lennék, akkor csalódást okoztam volna apámnak és nem lehetnék én a megfelelő ember a rám váró pozícióra. Ő zavarban van, ez kétségtelen, arcának pirossága ismét megjelenik, mely nem az első alkalom, bár nem értem, hogy miért kéne így éreznie, hiszen nem egy titkot árul most el nekem, bár kétség nem fér ahhoz, hogy egyre inkább ingok ebben a képességemben is. Majd életem egyik legszemélyesebb beszédébe kezdek bele, amit valaha is tettem, persze húgomat kivéve.
-Nekem nem szoktak-mondom ki csalódottan ezeket a szavakat, más esetben sértőnek hallanám, amit mond, de jelen esetben nem. Nem érzem kioktatónak, vagy lenézőnek, amiért erről beszélek, talán másoknak természetes a kudarcokat bevallani, de mivel nekem eddig nem sokban volt részem, így számomra ez maga az ugrás, amit ahhoz kell megtennie egy szárnyát próbálgató sasnak, hogy végül megtudja lezuhan-e, vagy szárnyalni fog.
Megosztom vele gondolataimat, miszerint bizony arra számítottam, hogy elmegy, hogy máshol lenne. Nevem hallatára leszegett államat felemelem és várom reakcióját. Nem értem pontosan, hogy mire gondol, hogy bizonyos cselekedeteim kihatással vannak rá, de azt hiszem én is ezen megyek keresztül, így nincs szükség az értésre, bár jobb lenne, ha tudnám pontosan mivel mit váltok ki belőle.
-Megértem-talán tudja, hogy mire gondolok, talán nem, azonban én most főként mondatának utolsó szakaszára reagálok ezen szavakkal. Mert egyre inkább látom, hogy mind a ketten hatással vagyunk egymásra és most, hogy kimondta, hogy bizony ő sem mindig ilyen, ez némelyet megnyugtat, ugyanakkor további kérdéseket ébreszt bennem, hogy miben lehetek más, mint azok, kikkel napjait tölti.
Egy pillanatra bent szorul a levegőm, ahogy megemlíti, hogy elmenne, ha tehetné, tehát gondolkodott rajta, de nem tette meg, valamiért mégis maradt. Valahogyan nem tudom elképzelni róla, hogy tényleg elmenne, mármint valóban rászolgáltam, de mégis, bár, ha belegondolok az egyetem parkolójában is hamar lezárta találkozásunkat és elvált utunk.
A pincér után előbb elmosolyodom, majd elszomorodom, két ellentétes érzés, mely sosem gondoltam, hogy ilyen hirtelenjében tudja felcserélni egymást.
Ha már belekezdtem, hát be is fejezem és már régóta érlelem magamban, hogy megmagyarázzam szokatlan viselkedésemet mellette, de mégis Sophie az, ki legfőbb részese szavaimnak és gondolataimat és ezzel Aiden is, hiszen annyira hasonlóak, de mégis különbözőek, azonban a hasonlóságot könnyebben találom meg közöttük.
Szinte azt is mondhatnám, hogy egy nagy levegővétellel mondok ki mindent, pedig nagyon lassan beszélek, pontosan úgy, ahogy szoktam, de tudom, hoyg egyáltalán nem úgy hangzik és nem is olyan vagyok kívülről nézve, belülről sem.
Kérdésére csupán bólintással jelzem igazát, de még mindig nem tudok rá nézni egészen addig míg azt nem mondja, hogy nem haragszik. Törmelékekként hullajtom le magamról a feszültséget, amiért azt mondja, hogy nem bántja, amiért elsősorban nem miatta jöttem, pedig, ha tudná, hogy eredetileg ez nem így volt. Mert érdekem volt, hogy újra találkozzunk, hogy békében legyünk, hogy megismerjem, nem őt, hanem a titkait, amit tud a cégről. Megint előbújik belőlem a témával kapcsolatban érzett bűntudatom és nyelvem hegyén érlelgetem a szavakat, hogy végül folytassam és lezárjam a vallomást, ám nem teszem meg. Nem haragszik rám és önző, kegyetlen módon nem szeretném, ah ez most megváltozna, ha mégis mérges lenne rám. Nem gondoltam volna, hogy a mai nap, vagy akár a korábbi találkozás során ilyen gondolataim lesznek, hogy nem a cég miatt, hanem barátságunk miatt nem teszek meg bizonyos dolgokat. Tényleg nem szeretnék neki fájdalmat okozni és tudom, hogy később jobban fog fájni az igazság, de most még nem, most még engem tántorít néha hátra, ha eszembe jut.
Ez az egyik ok, a másik pedig kezének mozdulata, mely végül megtorpan a levegőben és közel az enyémhez landol az asztalon. Szemeimet kezének fehér bőrére emelem és bánom, hogy nem fejezte be a mozdulatot. Még mindig kezét nézem, míg hallgatom további szavait., melyekre nem tudok választ adni.
-Sophie mellett az a legrosszabb, ha nincsenek érzelmek, az az igazi támadás ellene, ahogy részéről ellenem is-adok hangot gondolataimnak végül mégis. Ahogy elmondom, hogy mennyire rá emlékeztet, az ablakról visszanézek kezére és lassan megmozdítom sajátomat, mely az övé közelében pihen, éppen annyira, hogy összeérjenek ujjaink. Megint érzem azt, amit az öltözőben, mikor azt hittem többet nem dobban meg szívem érintésére. Enyhén nyitott szájjal veszek pár apró levegőt, hogy visszanyerjem uralmamat önmagam felett, bármi is lenne a következő, amit tennék, vagy mondanák.
A pincér érkezése megzavar és elkapom kezemet Aiden-étől és igazítok egyet ingem gallérján, bár pontosan tudom, hogy tökéletesen áll a helyén.
Aiden határozott hangneme csattanásként érkezik az iménti hangnemek után és én is kicsit kihúzom magam, valamiért úgy tartom, hogy valami fontosak fog most mondani, amire emlékeznem kell, amire emlékezni szeretnék.
Szinte tapintani tudom indulatát, de még sem támadó, csupán hevesek szavai, melyeknek használatára kitágul szemem. Pont egy olyan személyt ír most le, amilyen Sophie szerint vagyok és amilyennek nem szeretné, hogy legyek. Azt eddig is sejtettem, hogy Aiden-nek sem ezek a legkedvesebb erények, már máskor is emlékeztetett rá, de most így kimondva egyszerre még valóságosabb, még megdöbbentőbb, hogy az, ami egész eddigi életemben voltam, ennyire taszító tud lenni másoknak, miközben a cégnél az alkalmazottak elégedettek és nem basáskodó főnök palántának gondolnak. Az pedig, hogy szeretne megváltoztatni, ő is, vajon miért? Miért nem szeretné, hogy ilyen legyek? Miért tartja bajnak vagy gondnak?
Kissé rosszulesnek ezen szavai, hiszen sértésnek veszem, amiért negatívan állítja be a munkámmal járó személyiséget, azonban megváltozik gondolatom, ahogy szavai is, hiszen még is jónak, sőt egyenesen tökéletesnek tart úgy, ahogyan vagyok, amilyen vagyok. Nem látom mi gond lehet a származásával, pontosabban csak vele a családjában, mert, hogy megüti fülemet, hogy nincs joga az ő vérével bármi hasonlót mondania. Ő is tagja a családjának, még ha nem is örökös és pontosan annyi joga kell, hogy legyen, mint bármelyik testvérének. Egyre inkább úgy látom, hogy több van szavai mögött, mint amit ténylegesen jelentenek és ezen szókódoláshoz bizony én nem értek. Abban viszont biztos vagyok, hogy lehet nem ez lenne a legmegfelelőbb pillanat, hogy megkérdezzem, ám nem tudom, hogy mikor lehetne.
Utolsó pár szava akkor hatással van rám, hogy végig fut a meleg egész testemen, mintha csak a sivatag kellős közepén érne a melegfront. Miért én? Túl sok a kérdés és bizony nem lehet mindent feltenni, ezt már megtanultam és ez nem csak úgy általánosságban rá értendő, hanem minden emberre. A túl sok kérdés zavart okozhat és előfordul, hogy nem mindre lesz válasz, ha viszont egyesével teszik fel őket, jól időzítve, akkor többet meg lehet tudni és én szeretném tudni, hogy miért használja azokat a szavakat, melyeket most is használt, hogy mik a mögöttes jelentések.
Lekapja rólam eddig izzó szemeit és önt mind a kettőnknek a borból, azonban nem a lére, hanem rá figyelem, meglepve az iméntiektől próbálok valami logikus sorrendet felállítani, hogy minden, amit mondani szeretnék ne legyen túl sok és túl hírtelen.
Már túl sokáig ülök néma csendben, de annyi minden van, hogy nem tudom mit kéne tennem ez pedig elbizonytalanít, hiszen jó vagyok a tervezésben, beszédeket pedig sokszor kellett és ott mindig megvanna ka pontok, amikről beszélnem kell, de ezt nem tudom ahhoz hasonlítani, ahogy Aiden-re sem tudok úgy nézni, mint egy prezentáció anyagára.
-Nem vagy-kezdem végül ezzel halk hangon, mellyel igyekszem megnyugtatni. -Nem hiszem, hogy bármivel is más vér lenne benned, mint fivéredben, ami miatt megkéne magadtól vonnod bármily féle jogokat, vagy bárkinek-folytatom ugyanazon a nyugodt hangon, miközben előre dőlök az asztalra támasztva két kezemet, hogy közelebb kerülhessek hozzá nem foglalkozva semmivel sem és ha még mindig az asztalon lenne keze, akkor biztos vagyok benne, hogy megszorítanám, amiért ennyire a szívén visel. -Nem tudom, hogy min mehettél keresztül, ami miatt a magamfajtákat nem szívleled és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, hogy miért pont velem kapcsolatban szeretnél ezen változtatni. Nem vagyok könnyű eset és…-nedvesítem be alsó ajkamat, miközben lenézek az egymásba kulcsolt ujjamra.- Örülök, hogy próbálkozol-mosolyodok el olyan szélesen, amit még talán sosem látott rajtam, miközben lehajtom fejemet zavaromban. -Ha Sophie ezt hallaná, nagyon boldog lenne. Ő sosem adja fel, hogy megőrizzem magamban az embert-nézek ismét a szemeibe meghatódottan, majd megkeményedik tekintetem. -Azonban neked is azt tudom mondani, amit neki szoktam, vannak bizonyos helyzetek, mikor máshogyan nem lehet és ezáltal nem is tudok viselkedni, mint ahogyan, mert úgy kell és ebből nem engedek. -Erről már beszéltem neki a kertben is, hogy van, amiben nem tudok változni és ez kétségtelenül azok közé tartozik. -Szeretnék a barátod lenni-fejezem végül be és dőlök vissza a székbe arcomon hirtelen zavar jelenik meg, aminek következtében a pohárért nyúlok, hogy ihassak belőle, kellenek ezek az apró mozdulatok. Hatalmasat fog bennem csalódni, de ezt nem mondom meg neki, most nem, nem tudom.
A poharat számhoz tartva nézek fel rá, kíváncsian várva reakcióját, hiszen nem tudom, hogy hogyan reagálna bárki egy ilyen megszólalásra, főleg tőlem-
Aiden | hiány
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Nov. 09, 2018 6:12 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Megfeszülnek karjaim izmai csalódott hangját hallva, valamiért ez a néhány szó nagyon rosszul ér, olyan érzést kelt, mintha gyenge lennék, amiért nekem vannak zsákutcáim. Nyelek egyet és veszek egy mély levegőt, így nem mondom ki a bennem azonnal megfogalmazott választ. Minden embernek vannak nehéz pillanatai. Chrisnek nincsenek. Ő nem ember? Hogy lehet kudarcok nélkül élni, amikor nem tapasztaljuk meg, milyen az, ha elrontunk valamit és saját hibánkból adódóan jobban teljesítünk? Hogy lehet mindig a legjobban cselekedni és sosem azt mondani, hogy rosszul tettem, nem jó az irány, vissza kell lépni, mert letértem a megfelelő ösvényről? Vagy csak velem van a gond és tényleg én vagyok alkalmatlan még saját magam elfogadására is.
Meglepő, hogy kimondja azt, ami tulajdonképpen igaz, tényleg részben kényszerből vagyok itt, hiszen nem hagyott más választást, mint igent mondani, de azt arra mondtam, hogy eljövök vele golfozni és nem arra, hogy maradok is. Itt vagyunk, eljöttünk, innentől én megtartottam az ígéretemet, és ha úgy adódik, bármikor elmehetek. Kifejtem neki, hogy mit érzek, őszinte vagyok vele, mire a válasza újból kissé meglep, nem hittem volna, hogy ilyen röviden lezárja a reflektálást, de talán jobb is, csak nem tudom, hogy ezért, mert nem érdekli, vagy, mert nem kíván többet erről beszélni. El tudom képzelni, hogy kínos neki, vagy talán túl csöpögős ez a téma.
A pincér elmegy, én pedig jó megérzéssel látom Chrisen, hogy valamit mondani készül. Nem tudok neki azonnal válaszolni, egy mondatában túl sok minden érint meg, kezdve azzal, hogy engesztelésnek szánta a golfot. Talán így van, de… hogy követhet el egy örökös akkora hibát, hogy a másik örökös szeme és füle hallatára kérdezi ezt meg a legfiatalabbtól, sőt, pont tőlem? Miért kellett Adamnak megtudnia, hogy nem ment minden rendben a kertben? Nagyon kínos volt és még most is végigfut rajtam a hideg ahogy visszaemlékezek azokra a percekre, arról nem is beszélve, hogy én azt  mondtam, vagyis jeleztem Adamnak, hogy minden rendben volt kint, ő pedig részben elégedetten nézett rám, végre. Most a csalódottságon túl még hazugnak is tart. Ezen igyekszem most túltennem magam, nem tudjuk a múltat megváltoztatni, viszont meglep, hogy Chris és Sophie összevesztek. Nem tudom, hogy mikor történt, de mikor én találkoztam a húgával, Sophie olyan mérhetetlen szeretettről beszélt róla, amiben nyoma sem volt, hogy ők ketten megbántották volna egymást.
Nem mondom, hogy nem esik rosszul, hogy nem miattam van itt, hogy nem rám gondol ezekben a percekben sem, mikor önző módon erre vágyom a porcikáim minden zugában, de nem szeretném, hogy Chris rosszul érezze magát a húga miatt, úgyhogy félreteszem saját sérelmeimet és úgy gondolom, segítenem kell neki, hogy minden rendbe jöjjön, legalább ha máshogy nem, akkor szeretném, ha jelenleg kevésbé érezné magát rosszul.  
Vigasztalásképpen gondolkodás nélkül emelem kezemet és majdnem hozzáérintem az övéhez, mikor kapcsolok és megjön az eszem, úgyhogy végül csak hozzá nagyon közel leteszem az asztalra. Most igazán büszke vagyok magamra, hogy figyeltem és nem tettem rosszat, nem úgy, mint az öltözőben. Szerintem annak emléke még sokáig élni fog bennem, de jobb is így, legalább mindig lesz, mi figyelmeztet, meddig mehetek el Chris-szel.
- Akkor miért vonod meg tőle az érzelmeket? Hagyd, hogy hassanak rád és engedd, hogy ember maradj mellette - és mellettem is, de ezt már nem teszem hozzá, mert most Sophieról van szó. Ő is kimondja, úgyhogy tudja, hogy ez húgának is legnagyobb kívánsága, örülök, hogy belátja és elfogadom, hogy neki éppen az a nehéz, hogy érzelmes legyen, míg nekünk főként fordítva.
Az asztal lapját nézem, mikor Chris keze megrezzen, rápillantok, ami már ujjaim végeihez is ér. Szívverésem hirtelen kezd gyorsulni, nem azért, mert hozzáér az ujjaimhoz, hanem mert ezt szabad akaratából teszi és annyira hirtelen történt, hogy megszeppent tekintettel nézek Chris szemeibe, hajlítom ujjaim végeit, hogy jobban hozzáérhessek, illetve hozzásimulhassak bőréhez, azonban ő gyorsan elkapja kezét én pedig csak annak hűlt helyét látom már. Nem titkosan úgy nézek a megjelenő pincérrel, mintha a halálát kívánnám, olyan sötét aura áramlik ki belőlem, amiről még én sem tudtam, hogy ilyet tudok, de most nagyon nem örülök, hogy megzavart minket. Csalódottan hátradőlök és feszülten próbálom rendezni a gondolataimat.
Sophienak még szidtam Christ és meg voltam győződve, hogy soha többé nem akarom látni őt szívesen. Most sosem akarok elmenni mellőle, pedig nem repdesek a boldogság érzetétől, mégis annyira bennem van, hogy mellette akarok maradni, főleg ezekben az őszinte percekben, noha mennem kellene, mert olyan fog történni, ami a jövőben nagyon-nagyon fájni fog és a legrosszabb ebben csak az, hogy tudom.
Főként magamról beszélek és elmondok neki mindent, mi hirtelen kikívánkozik belőlem. Érzem, hogy ez már talán sok volt belőlem, úgyhogy bocsánatot kérek tőle és ujjbegyeim közé veszem a kecses poharat. Terveim szerint megvárnám az első korttyal Christ, mégis csak jól nevelt fiú vagyok, ám ahogy figyelem őt és nem válaszol, csak ül némán és érzelemmentes arccal, megijeszt és belül már kifakadnék, annyira rettegek választól, ám nem siettethetem, úgyhogy végül elegáns mozdulattal ajkaimhoz emelem a poharat és iszok belőle. A folyadékot figyelem, vagy épp a pohár ívét, ahogy ajkaimhoz ér míg iszok, amikor Chris végül megszólal. Csak szemeim mozdulnak meg, ráemelem tekintetemet és lenyelem az utolsó kortyot. Nem értem, hogy miről beszél, mire reflektál, zavarodott pillantással hallgatom őt és teszem vissza a poharat az asztalra. Ő előre dől, én viszont ijesztően elegánsan kihúzott testtartással dőlök hátra a széken és pihentetem egyik kezemet a poharam hosszú nyakán.
Ahogy kifejti, mire gondol, ujjaim megremegnek, levegővételem szaggatottabb lesz és el kell kapnom szemeimet Chrisről újra vissza a borra. Nagyon nehéz téma, amire nem csak gondolnom fájdalmas. Még Sophieval sem tudtam megosztani teljesen, hogy mit élek át odahaza, nem tudom, hogy pont Chrisnek menne-e, hiszen ha valaki, akkor ő lenézne miatta és nem akarom elveszíteni, nem akarok neki csalódást okozni. Ismét merevvé válik a testem, arcom íve megkeményedik, csendben hallgatom őt, de ahogy kiejti, hogy örül annak, hogy próbálkozok, én felpillantok a szemeibe meglehetősen erős tekintettel, amiben látszik, hogy hurrikán kavarog bennem. Erre, illetve Sophie megemlítésére aztán halvány mosoly kezd arcomra kúszni, annyira szívesen elmondanám neki, hogy találkoztunk, de megígértem Sophienak, hogy nem fogom megtenni, ahogy ő sem, így Chrisszel sem tudom megosztani, hogy mennyire szereti a húga. Vajon a lány már tudja azt, amit még én nem teljesen akarok elhinni? Hogy tetszik nekem Chris? A pokolba is, nagyon tetszik, de ha Sophie és én összejönnénk, akkor világháború lenne, ha meg közelednék Chrishez, akkor annál is nagyobb világvége történne.
Már egyszer kimondtuk, hogy szeretnénk egymás barátai lenni, de most sokkal jobban elhiszem, hogy komolyan így gondolja és nagyon örülök neki. Nyelek egyet, majd különösebb mozdulatok nélkül felszólalok.
- Ami a kertben történt… sajnálom. Túlreagáltam egyértelműen, még magamhoz képest is és nem te voltál az oka. Utálom a családommal való közös üzleti ebédeket és ezért szaladt el velem a ló, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy hogyan kell viselkedni egy örökösnek és te mindig is az voltál, ahogy én is hasonló közegben nőttem fel, úgyhogy pontosan tudom, mikor kell helytállni - mondom már kényelmesebb tartásban, de még mindig elegánsan kihúzva magam, talán túlságosan komoly arccal, mintha egy üzleti partnere lennék, pedig nem és nem is érzem így magam, csak nekem is van egy komolyabb, érett énem, ami néha felszínre bukik. - Sosem fogok tőled olyat kérni, hogy ezekben a perceknek, órákban kilépj a munkaköröd megkívánta magatartásformádból, ahogy én sem fogok rád szégyent hozni. Nem fogsz bennem csalódni! -  Valamiért ezt tiszta lapnak érzem. Kicsit olyan, mintha átpártolnék lelkiekben a Namokhoz és megfogadnám neki, hogyha kiment a családom köréből, akkor ezentúl Chris mellett fogok állni. Ha ő lesz az igazgató, nyugodt szívvel tudnék mellette állni, mert nekem csak ő kell és nem a neve, nem a cége, hiszen nem azért vagyok ott, mert kötelező, mert a család tagja vagyok. Eljátszok ezzel a gondolattal, de tudom, hogy ez fikció csupán. A lényeg, hogyha közel enged magához, nem fogom őt akadályozni.
- Én csak azt szeretném, hogy mikor nincs rá ok, legyél önmagad. Ne az igazgató, ne az örökös. - Törődj velem, mosolyogj rám, gitározz nekem és hallgasd a zongoraszólamomat, nevess szívedből és sírj ha szomorú vagy, vágd hozzám a vázát, ha mérges vagy rám és ölelj meg, ha boldog vagy.
Felemelem állam vonaláig a poharam.
- Megváltoztatsz és hatással leszel rám, ahogy én is rád, amíg a közeledbe engedsz. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz - mondom mintegy lezáró szöveget, s lehunyom szemeimét, hogy újra megízleljem a bórt.
● Szószám: 1371 / Need you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szer. Nov. 14, 2018 8:39 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
-Ez nem ennyire egyszerű-nem indoklom meg különösebben az okát, úgy vélem, hogy ismer már annyira, hogy tudja, nem könnyű túllépne az érzelem mentes és azzal teli énem között magasadó vastag és széles sávot. A vádaskodás, ami visszatekintve inkább segítségként volt szánva azonban elő hozta belőlem a védekező mechanizmust, ami pontosan akkor működik a legkifinomultabban és leghatékonyabban, ha nincsenek érzelmek. Akkor könnyebb a gondolkodás, eddig így tartottam és valóban, higgadt voltam, jól érveltem, a saját szemszögemet szemügyre véve, de nagyobb hibát ejtettem, mint valaha. Sose okoz nehézséget a bocsánatkérés, de most kiemelkedően hibásnak tartom magam. Semmi okom nem lett volna úgy bánni vele, teljesen értelmetlen volt minden, mit tettem.
Az, hogy hozzáérek, egy hírtelen vezérelt döntés, mely valahonnan mélyről irányul belőlem, ám hihetetlenül jóleső. Valahogy szükségem van rá, hogy érezzek,…hogy érezzem. Megnyugtat és egyben mérhetetlenül felkavar ez a gyengéd és gyors mozdulat, ujjaink egymásba kapcsolódása, automatikusan kapott reakciója további zavarodott pillanatokat ad nekem, melyek egyre inkább enyémek és már nem kölcsönkapottak, velem maradnak és újra-újra élem őket, minden egyes érintéskor. Egy szempillantás alatt már el is távolodom tőle, ahogy megérkezik a pincér, ki kissé távolabb áll meg először az asztalunktól és mikor látja, hogy rendbe teszem magam, diszkréten közelít meg minket, ám szemöldökei alatt Aiden-re néz érdeklődve, azonban hamar vigyázzba vágja magát és már teszi is le a rendelt italt az asztalra. Nem tudom mi lehet hirtelen váltásának az oka, mivel csak egy rövid ideig nézek rá, hogy vajon mennyit láthatott, majd inkább a terítőt fürkészem.
Alig sikerül feleszmélnem az iméntiekből és már jön a következő, szinte ostromnak is mondható érzelemáradat, amit a szavai váltanak ki bennem. Megtelek kérdésekkel, egyre inkább távolodom a megértéstől, melyeknek egy része, míg beszél, kiül arcomra, azonban ahogy befejezi, inkább a komor kifejezésem marad meg, ahogy latolgatom a lehetőségeket. Tanácstalan vagyok, mindent szeretnék tudni, igénylem az ismereteket, a megértést, bár nem minden témában, de mégis nagy részben rólam beszél, azonban nem csak ezen szegmensei keltik fel kíváncsiságomat, hanem amit magáról mond. Elkezd érdekelni, hogy miért így áll önmagához és ő is, ezt már tagadni sem tudnám, magam előtt sem és nem csak szakmai szemmel nézek rá, a mai napon egyáltalán nem.
Mikor végül azt hiszem, hogy tudom, hogy hol kezdjem, vagy miként fogalmazzak, meg is szólalok. Távolodása közeledésemre azonban hátrálásra int, ezért úgy vélem, hogy érdemes kifejtem véleményemet, valamiért megosztotta velem és szeretném, ha tudná, hogy én is kölcsönösen figyelek rá. Igyekszem nyugodt maradni és ez hangomban, egész kisugárzásomban érezhető, bár némiképp felzaklat, hogy van rá esély, nem tartják őt teljes tagjának a családnak, mivel számomra nagy jelentőséggel bír az enyém, még ha nem is feltétlenül érzelmi alapokban.
Teljesen leblokkol és visszahúzódik szavaim elől, amit már egyre inkább kezdek nála felismerni, így váltok és végül magamról kezdek beszélni, pontosabban Sophie-ról. Bármennyire is nincs kedvemre, hogy közöttük bármi is kialakulhat, mégis úgy vettem észre, hogy megnyugtatja, ha a húgom kerül szóba, talán tényleg vannak iránta érzései. Ez a felismerés, illetve annak kezdeményezése az, ami a vitát is szülte, amit nem tudok elfogadni, de ha ekkora hatással van rájuk és valóban ezt szeretnék, akkor bele kell törődnöm, bármennyire is nem szeretném. Most is jobb irányba terelődik hangulata, végül tisztázom már teljesen komolyan vett véleményemet kettőnkről, hogy bizony örülnék, ha barátomnak mondhatnám. Nem gondoltam volna, de hamar fontos lett számomra Aiden és elégedettséggel töltene el, ha tényleg ez lenne közöttünk, visszavonhatatlan barátság, még ha nem is vagyok tisztában azzal, hogy ez mit jelent és mivel jár, de remélem kifog derülni.
Már hátra dőlve veszem én is kezembe a poharat, de csak elegánsan kortyolok belőle, nem teszem szóvá, hogy nem várt meg, most nem, ez rendhagyó helyzet és ilyenek felett igazán eltudok tekinteni. Ez is egy lépés afelé, hogy elfogadóbb legyek és nyitottabb felé, megmondom őszintén, hogy egy pillanatra sem fordult meg gondolataim között, hogy esetleg megsértene azzal, hogy egyedül kezdi inni a nedűt, teljesen más körül jártak gondolatszálaim.
Amint megszólal, azonnal ráemelem szemeimet, hiszen érdeklődéssel vagyok válaszai iránt, a kérdéseimre kapott válaszok várása mellett hallani is szeretném véleményét az elhangzottakkal kapcsolatosan. Teljesen másként gondolkodunk és ha többet beszél, akkor könnyebben érthetem talán meg, bár általában csak összezavar, vagy továbbiakat szül.
-Nincs szükséged bocsánatot kérni a kertben történtek miatt. Nincs beleszólásom a kettőtök ügyébe-mivel kiemeli, hogy nem én voltam az oka, így azonnal Sophie-ra asszociálok és így is gondolok szavaira. -Azonban mégis csak a kishúgom és mind a ketten tudhatjuk, ahogy ő is, hogy bizony a mi világunkban másként működik a szerelem, ha egyáltalán létezik-mondom el neki is azokat a szavakat, melyeket húgomnak címeztem nem is oly régen. Kissé figyelmeztetésnek szánom nála is, hiszen nem jó dolog olyat várni, amiben sosem lehet része az embernek, márpedig nem lehet tudni, hogy mi lesz a döntése szüleinknek a jövőnket illetően. Valamint magamra is gondolok, hiszen az én kapcsolatom Samantha-val is csupán üzleti, még ha ő néha mást is vél képzelni, de nem adhatok többet.
Nem zavar Aiden komorsága, bár korábban úgy véltem, hogy jobban áll neki, ha a kifinomultabb oldalát mutatja, hiszen ehhez vagyok szokva a tisztasághoz, az egyensúlyhoz, azonban be kell látnom, hogy jól áll neki a mosoly. Ha pedig komolyabb, akkor fennáll a veszélye, hogy visszazárt. A beszélgetés viszont így mindig is könnyebb volt számomra, lényegében hazai pályára kerültem.
-Ritkán szoktam csalódni-jelentem ki teljes egyszerűséggel, mintha csak jelezném, ha én valamit közelinek érzek magamhoz, az azért van, mert biztos vagyok benne, hogy jó ítélőképességemnek köszönhetően jó döntéseket hozok. Valamint megfontoltan és körültekintően engedem magamhoz az embereket. -Sokat jelent számomra, hogy igyekszem megfelelni nekem, ezt én sem fogom másként tenni. Legjobb tudásomnak megfelelően válok majd egyre jobb barátoddá-mosolyodom el, hogy megtörjem a hivatalos közeget, hiszen boldog vagyok. Valóban boldognak érzem most magamat, itt, vele, ezekkel a szavakkal, ezekkel az érzésekkel, melyek hullámoznak bennem egész nap.
Igazságokat mond ki, melyek már bennem is megfogalmazódtak, bár nem feltétlenül annyira tisztán, mint ahogyan azt ő kimondja, de valóban, megváltoztat, megváltoztam, minden egyes minutumban megváltozok, míg csak mellette vagyok.
-Aiden-ejtem ki gyengéden és puhán nevét, mintha minden egyes alkalom az első lenne, miközben a poharat ajkaihoz emeli. -Szeretném ha tudnál valamit, mert fontos számomra és jó lenne megosztani veled-kerekítek nagy ívet mondandómnak, mintha oly nehéz is lenne azt kimondani, pedig egyszerű vallomásra készülődöm, mely azonban ritkán talál utat számon keresztül. -Boldog vagyok-nézek szeméből kezemre, ami a pohár talpát piszkálja, alig észrevehetően, de nagy jelentősége van ennek a kis mozzanatsorozatnak is, majd visszatalálok szemeibe, ha ő is rám néz. -Nagyon jó most így- szinte már suttogok, hiszen csak neki mondom, azt szeretném, hogy tudja, hogy ez most neki köszönhető, hogy most így érzem magam. Nem a helyszínnek, mely ismerősségével kényelmet ad, vagy a bornak, mely egyike a legjobbaknak, amit valaha is ittam, talán ez is miatta van, csakis neki.
Kezdek zavarban lenni és ki is melegedtem, arcomba felszökött a vér, mely szokatlan valaki olyan számára, ki mindig is nagy közönség előtt lép fel, de elpirulok, erre pedig senki sem tudhatja, hogy mikor volt utoljára alkalom. Végül még egy pillantást vetek rá és már emelem is fel a poharat, hogy a maradék pár kortyot bevigyem a testembe, jó lassan teszem ezt, addig is visszanyerve nyugalmamat és ép elmémet. Nem hiszem, hogy többet fogok inni, hiszen a bor elsősorban a kellemes ízérét van, többet nem is bírna a szervezetem, hiszen egy-egy pohárnál többet nem szoktam inni, vezetnem is kell majd, remélhetőleg csak a nap végén, minél később, hisz az azt jelenti, hogy tovább maradunk.
-Visszamenjünk golfozni? -szólalok meg ismét, miután kissé megköszörülöm torkomat, mintha az iménti pár szó el sem hagyta volna számat, de még csak a poharat figyelem, nem tudok azonnal ránézni. A kezemet végül a pohár talpán pihentetve végül mégis felé nézek várva válaszát. Tényleg változok, ha más ülne itt, akkor úgy kérdezném meg ugyanezt, hogy közben el is döntöm helyette aszerint, hogy én miként vélekedek, de ez most más, nagyon más.
Aiden | hiány
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Nov. 15, 2018 11:13 am


● Első randi avagy ki éli túl?●


Úgy érzem, hogy az utóbbi percekben Chris tényleg más lett és nem csak egy mondat erejéig, próbálok rájönni, hogy vajon mi válthatta ki a személyesebb énét, de egyelőre fogalmam sincs, mérges volt, talán rám is, talán egész golfozás közben Sophiera gondolt és nem is igazán miattam veszítette el a fejét, feltehetőleg ez állhat a dolgok mögött és ezért is szeretnék neki segíteni. Tudom, hogy nem egyszerű neki az érzelmi közvetlenség és azt hiszem, teljesen át tudom érezni őt, vagyis bele tudok gondolni immáron, hogy milyen mentalitással rendelkezik. Ha veszekedni kell, pont az ellentétem, én robbanásig hevülök, ő fagyásig hűl. Megértő és együtt érző pillantást vetek rá.
- Tudom és biztosan Sophie is tudja, hogy nem egyszerű, ezért nem fog sokáig haragudni rád, sőt, szerintem már most sem haragszik - mondom lágy hangon, mert egészen pontosan így van, beszéltem vele és nem volt bosszús.
Fogalmam sem volt, hogy mindennél közelebb fogunk ezen alkalommal kerülni egymáshoz. Úgy jöttem el, hogy csak túl akarom élni, aztán lelépni és kerülni őt örökre és most újra az van, mint előző találkozásunkkor, konkrétan ugyanaz a hangulatingadozás jellemző ránk: nehezen kezdünk, aztán megnyílunk egymásnak és közelebb kerülünk, mint valaha, aztán minden elromlik és teljes a káosz. Ezúttal azonban nagyon szeretnék vigyázni, hogy ne szülessen újabb konfliktus. Múltkor még csak vállamra tette a kezét, félig igazgatósan, de az is nagy hatással volt rám, most szinte megfogja kezem, nem teljesen, de nekem ez is felér annyival, örülök, hogy megteszi, s heves szívem kiugorna helyéről, ha nem jönne a pincér, a férfi, kire nem titkosan olyan csúnyán nézek, ahogy csak lehet. Miatta rántotta el Chris a kezét, amit teljesen megértek, még ha én a helyében nem is vettem volna el, de ez most nem fontos, mert itt ő az ismert, ő az igazgató utóda, én pedig csak Aiden vagyok.
Ezzel azonban megváltozik a hangulat, az öröm elillan és teret nyer magának a komolyság. Félek a témától, félek már csak a családom gondolatától is, pedig talán szívesen beszélnék róla, de nem merek, nem nyílnak ajkaim, nem tudok kinyögni egy szót sem és már most amiatt aggódok, hogy mi lesz, ha hazamegyek. Nem akarok visszamenni oda. Megremegve veszek mély levegőt, részben próbálom elnyomni magamban ezt az érzést, hogy ne vetítsem ki, azonban először most érzem azt vele, hogy nem különösebben gond, ha meglátja rajtam a témával kapcsolatos érzéseimet, ha már elmondani nem tudom most, akkor hát így értesülhet valamicske érzésemről.
Örülök, hogy végül ismét a húgára terelődik a szó, szinte felfrissülés a családom után, noha jelenleg azt érzem, bármilyen témát vetne fel, annak örülnék, bár utána én főként kettőnkről beszélek, mert úgy hiszem, vannak elsimítatlan dolgaink. A kertjükben történteket csak bevezetőnek szánom, ezzel együtt természetesen őszintén mondom a szavakat, mert részben felelősnek érzem magam, sőt, ha én nem húztam volna fel magam, akkor nem lett volna semmilyen konfliktus. Viszont főleg arra fókuszálok, hogy a jövőben ne okozzak csalódást neki, ha már a múlton nem tudok változtatni.
Nagyra nyílt és kérdésektől teli szemekkel nézek rá, most hirtelen nem tudom, hogy kiről beszél. Én a családomról, ezért kissé nő a pulzusom, ahogy hallom, hogy ő Sophiera gondolt. Ez érezhetően egy félreértés lesz, amiket azonnal szeretek tisztázni. Hogy Sophie és én szerelmesek? Többszörösen is lehetetlen. Magamat nem tudom megváltoztatni, pedig próbáltam apám kérésére, nem sikerült és fel is adtam, illetve a fizikával nem versenyezhetnék akkor sem, ha tetszene nekem a húga.
- Azt hiszen, nem igazán értem… - ráncolom homlokomat és figyelem őt zavarodottan. - Nem Sophiera gondoltam, hanem a családomra - magyarázkodom, és kissé el is pirulok a gondolattól, hogy Chris tényleg úgy hitte, ráhajtok a húgára. Muszáj gyorsan visszakanyarodnunk az eredeti témára, még ha ezzel részben le is rántom a leplet magunkról, a Lee családról. Félek is a válaszától Adam és apám más szavakkal való megemlítése miatt pedig megfelejtkezek most Sophieról, így elmarad a határozott kijelentés, miszerint mi nem közeledünk úgy egymás felé.
Miután ezt rendezzük, visszakanyarodunk mondanivalóm eredeti tartalmához. Végigfut rajtam a hideg, ahogy hallom, hogy nem szokott csalódni, nem akarom, hogy én legyen az elsők között, úgyhogy úgy érzem, tényleg nagyon jól kell viselkednem mellette. Máskor rühellném ezt a gondolatot, de most valamiért izgatott leszek tőle, akarok mellette maradni, belépni a mindennapjaiba, akarom, hogy megfogja a kezem és kihúzzon a süllyedő hajóból. Bólintok egyet, jelezvén, hogy megértettem és jó fiú leszek, akire remélhetőleg büszke lesz, majd ahogy hallgatom tovább, a komoly hangulat gyorsan elillan és fokozatosan bújik elő mosolyom, pont mint az övé, Chris arcát látva pedig még jobban felfele kúsznak szám sarkai míg nem kivillannak fehér fogaim és enyhe pírrel az orcámon hagyom, hogy átjárjon az öröm. Talán most először érzem azt, hogy örülök, hogy Chris olyan, amilyen, egy örökös személyiség, mert ha nem így lenne, a mosolya sem lenne ekkora kincs.  Azt hiszem, tetszik, hogy ennyire különbözünk.
Végül csak kimondom az alapigazságot, amit szerintem mindkettőnknek hagyni kell kibontakozni magában, valójában mintegy lezárásnak szánom, ezért is úgy elemel fel államat és az örömtől szétfolyó fiúból válok hirtelen fegyelmezett sráccá, aki úgy figyel nevének hallatára, mintha tanórán szólítanák fel. Kimondta a nevem és amilyen hangsúllyal, tudom, hogy valami fog következni, valami nagy és rettenetesen izgulok, míg ő ajkaihoz emeli a borospoharát. Még jobban kihúzott testtel könyökölök az asztalra és enyhén előre dőlve pislogok enyhén elnyílt ajkakkal rá, amiket aztán összezárok, mivel az izgalom még megremegtetné fogaimat. Arra számítok, hogy hosszú monológ következik, aztán kimond két szót, mire teljesen lefagyok, nála általában jönni szokott egy bizonyos „de” mondatrész és lehet most is erre várom, azonban most nem ez következik. Van egy pillanat, mikor végre újraélesztenek és felfogok mindent, azt hogy „csak” ennyit akart mondani, de ez több mindennél, mert tudom, hogy mennyire nem megszokott ez a kijelentés Chrisnél, boldog vagyok, nagyon boldog vagyok, akárcsak ő, sőt, még boldogabb vagyok attól, hogy ő is boldog. Nem csak elmosolyodom, szinte bájos vigyorral, teljes arcom kimutatja ennek jelét immáron sokkal-sokkal felszabadultabban, mint eddig valaha. Nagyon nehéz erre mit mondani, vagyis jelenleg nem érzem, hogy lenne az érzéseinkhez méltó kifejezés, de szeretném, ha tudná, hogy mit gondolom erről. Valójában, az álmom egy része most teljesült.
- Ez az! - vigyorgok tovább és tudom, hogy ez nem egy elegáns felkiáltás a részemről, de hát végül is ez már rég nem egy nemesi találkozó. - Köszönöm, hogy felvidítottál! - felelem a magam részéről, mert láthatta, hogy mennyire félhalott állapotból kapart vissza és tette ezt a napot életem egyik legjobbá. Annyira boldog vagyok, hogy legszívesebben fognám magam, felállnék és helyből ugranék, hogy átölelhessem, átfonhassam karjaimat a vállai fölött és érezhessem ajkaimmal orcájának bársonyos bőrét, leheletét nyakam ívén. Elpillantok róla, és ahogy ő, én is gyorsan megiszom a megmaradt bort, vagyis ami engem illet az italom nagy részét nem húzóra, de meglehetősen gyorsan. Chris kérdése segít visszanyerni magamban az elfojtott nagy energiát.
- Én nagyon szeretnék - felelem még mindig - már sokkal szolidabb - mosollyal és felállok a székből. A pénzt majd később a távozásnál rendezzük, szerintem egyikünk golfruhájában sincs pénztárca elrejtve. Lelkesen, szinte pattogós örömteli energiával köszönök el a pincértől, aki csak les, hogy miért vagyok vele ennyire más, mint legutóbbi közeledésekor. Chris-szel az oldalamon megyek visszafelé az autókhoz, ahol ránézek.
- Ülsz most te mellém?
● Szószám: 1180 / Love you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Hétf. Dec. 03, 2018 12:35 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Valamiért az a tény, hogy Aiden azt mondja, Sophie valószínűleg nem haragszik rám, vagy legalábbis, már enyhültek érzései a dühöt illetően, megnyugtat. Sose vesztem még össze úgy vele, hogy ne beszéltük volna meg azonnal, meg nem is voltak jelentőségteljesebb beszélgetések ilyen téren, de már magam is beláttam, hogy semmiség volt, ami miatt olyan hidegen teremtettem le. Ők ketten nagyon egyformák, ezt sose fogom elfeledni és lehet pont ezért tartom úgy, hogy ismerheti húgom gondolatainak az érzelmekre vonatkoztatott tartalmát, még ha alig is találkoznak.
Érintésem, majd az ő erre adott reakciója ujjaival más világba kerít, amiből azonban hamar kényszerülök kiszakadni, így realizálva, hogy mit is tettem. Nem vagyok mérges magamra, amiért megérintettem, pedig nem szokásom és így, nyilvánosan pedig végképp nem. Valójában inkább azt bánom, hogy nem tartott több ideig, bár ez csak egy pillanatnyi kósza gondolatom, hiszen célom jelenleg, hogy megszakítsam zavarodottságom és nem is foglalkozom azzal, hogy mi járt az imént fejemben, abból csak kérdések és még több értetlenkedés születne, abból pedig van bőven Aiden mellett.
Hamar váltok érzelmileg és ezzel la kisugárzásom is megváltozik, de az övé is és nem szívesen látom ilyen állapotban, egészről nem tudom kezelni, nem értem, hogy mi történhet vele, mikor arcának élei megfeszülnek testével együtt és kitágult pupillákkal küzd a mozdulatlanságért. Fél, nm kellemes neki a családjáról beszélni, én pedig nem is forszírozom.
Megnyugtatom, hogy áldásom adom kettejükre, bár nem az én szavam az elsődleges, ha házasításról van szó, azonban itt még arról közel sem lehet beszélni, még ha valóban gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. Olyan a mi világunk, ahol még a régimódi szemléletek vanna érvényben és nem a gyermek dönti el, ki mellett tölti le életének hátralévő részét, egyszerűen ezt tanították nekünk, ezt is látjuk, nem is gondolom úgy, hogy másra lenne szükség.
Kissé hátradőlve lepődöm meg tévedésemen, hiszen abban a tudatban beszéltem eddig, hogy Sophie megjelenése keltett zavart benne, mivel érzelmei előtörtek és nem tudta azokat visszafojtani, nem is próbálta. Ezek szerint a kertnek és a vacsorának nincs egymáshoz köze és én értettem félre a látottakat és ezzel együtt a hallottakat is, ami miatt kellemetlenül érzem magam.
-Ez esetben elnézésedet kérem, én másként értelmeztem szavaidat-szabadkozom, ám nem tudok elmenni amellett, hogy lényegében nem ellenezte kijelentésemet, mármint húgommal kapcsolatosan. Valószínűleg szándékosan tette így, hogy Sophie-val kapcsolatos meglátásaimat nem vétózta meg. Így már biztos lehetek abban, hogy valóban vannak érzései, ez esetben azonban legközelebb, mikor húgommal beszélgetek és bocsánatát kérem, akkor tudatom vele Aiden szándékait. A gondolat hatására elkeseredem, ha ő is így érez, akkor viszont támogatnom illene és kiállnom mellettük a szüleink előtt. Egy időre féltékenység jár át, hogy elveszítem a megszokott dolgokat és lassan Aiden is kezd azzá válni, pedig nálam egy berögződés több ideig tart ennél, de valahogyan hamar elérte, hogy kötődést érezzek.
Megrémisztenek gondolataim, arcom színt vált a kellemetlenség érzete végett, ám hamar elnyomom ezt magamban és folytatom nyugodtan az iméntieket, amennyire tőlem telik. Valóban nem vagyok hozzászokva a csalódásokhoz és merem remélni, valamint szeretném remélni, hogy ennek a burjánzó barátságnak nem kudarc lesz a vége, bár ha mégis, annak én leszek eredeztetője, hiszen még nem is ismeri titkos és egyben gonosz szándékomat is, amit azonban képtelen vagyok elmondani, nem haragíthatom magamra, most nem, most nem vagyok felkészülve rá és még csak most végeztünk legutóbbi veszekedésünk tárgyával is.
Szeretnék szót adni gondolataim azon részének, melyek a jelenlegi érzéseimre irányulnak, a boldogságra, ez a legerősebb és képes elnyomni kezdeményét bűntudatomnak, erősebb ez az érzés, mint valaha volt egy olyan személlyel, ki nem a testvérem.
Elnyúlik várakozásom a vallomás után, hamarabban érkező válaszban reménykedtem és bevallom nem tudok kiolvasni semmit sem arcából, ennek azonban főként zavarom az oka, amit a bor elfogyasztásával leplezek.
Felkiáltása kizökkent, egy pillanatra úgy gondolom, ha lenne még tartalma a pohárnak, az most kilöttyenne kezemből, ahogy egy aprót rándulok hirtelen érkező lelkesedésének megnyilvánulásakor. Azonban arcán a mosoly mindent megmagyaráz. Eleinte meglepetten ülök, majd széles mosoly rajzolódik ki rám, bár nyomába sem érhetek annak, amit ő mutat felém. A poharat letéve nem szólok rá, amiért kiabál, amiért minden szem ránk szegeződik, már ha egyáltalán ez megtörtént, mivel nem látok mást csak őt és a mosolyát, ami már az imént is hiányzott. Az öröme valamely különös módon engem is átjár és képtelen vagyok levetkőzni.
Eddig nem rajongtam, hogy visszatérjünk a pályára az ütők mellé, a föld bűvöletébe, de látva őt és hogy szívesen menne, átértékelem magamban ezen gondolataimat és már én is menni szeretnék, valahogy még a győzelem se számít. Talán most először fogok úgy golfozni, hogy nem a versenyszellem hajt, hanem a szórakozás.
-Természetesen-mondom hangomban is mosollyal és jókedvvel, miközben határozottan felállok és igazítom meg ruhám éles és sima vonalait. Mellé lépve várom, hogy együtt induljunk el, fej-fej mellett, ha esetleg nem tudná a pontos irányt, akkor néha mutatom neki.
Az udvaron várom, hogy kocsit válasszon és mielőtt betudna ülni én határozottan lépek oda, arcomon örökösi komolysággal, jelét sem mutatva izgatottságomnak, de mivel én fogok vezetni, így nem számíthat az útról való letérésre, vagy gyorshajtásra a következő pálya felé.
Viszonylag csöndben, ám annál nyugodtabban és számomra boldogan, kiegyensúlyozottan telik a golfozás hátralévő része. Közvetlenebb vagyok, mint mikor elkezdtük és már nem Sebastian társasága az, amit a legtöbbször keresek az ütők miatt, hanem hagyom, hogy mindent ő válasszon ki és csak a kezembe adva üssem a labdát precízen ütöm lyukról-lyukra, egészen a végéig. Bár nem mosolygok jellemzően, de tekintetemmel igyekszem Aiden tudomására adni, hogy bizony hálás vagyok neki mindezért, a munkát pedig egész nap elmulasztom, ez a szabadnapom, az első évek óta, amit szórakozással töltök és nagyon jól érzem magam.
Végül megnyerem a játszmát és gyorsabbá válnak mozdulataim, arcán a mosoly mikor labdája célt ér egyre szebbé válik, ezért érdekem, hogy gyorsan végezzek egy adott ütéssel, hogy ezt a kifejezést minél hamarabb lássam. Különös dolog a barátság, másként látom a világot, mikor ott van és nagyon tetszik.
-A golf klubos szokásokat követve a játék után szaunába szoktunk menni, de nem sokan kedvelik ezt a kikapcsolódási formát a meleg miatt, azonban nagyon egészséges és kifejezetten kellemes-ismertetem a következő napirendipont lehetőségét, persze ha úgy is dönthet, hogy ne menjünk. Bármi is lesz következő lépésünk én az öltöző felé vezetem, ahol átvehetjük a választott programhoz szükséges ruházatot, ami a szauna esetében egy törülköző lesz. Az öltözőből pedig nyílik egy ajtó egy hátsóbb folyosóra, ahonnan a szaunákhoz érkezünk, a napnak ezen szakaszában még csak most érkeznek a további klubtagok, így valószínűleg nem igen lesznek a gőzszobában.
Aiden | hiány
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Kedd Dec. 04, 2018 8:51 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Nem gondoltam volna, hogy ezen a napon leszek annyira boldog, hogy majd kiugrom a bőrömből, de azzal hogy Chris bevallotta mit érez, vagyis hogyan érzi magát ez felülírja a történtek rossz ízeit és segít, hogy ismételten magam mögött hagyjam a negatív emlékeket. talán kicsit túl hevesen is kiáltok fel, látom, hogy Christopher megrezzen tőlem, pedig nem vagyok hangos. Mosolyát látva továbbra sem tudom enyhíteni az arcomon lévő derűséget, nem mondanám, hogy minden megoldódott, de jól esett beszélgetni és őszintén megnyílni egymásnak, még ha rengeteg mindent lenne még mondanom neki. Egy dolog miatt félek csak még, attól, hogyha megtudná, hogy semennyire sem veszek részt a családi bizniszben, akkor azzal csalódást okoznék neki, pedig ez vagyok én és tervezek erről a később beszélni.
Úgy döntünk, hogy folytatjuk a golfot, úgyhogy már állok is fel, hogy magunk mögött hagyva az asztalkát - illetve elhaladva a furcsán néző pincér mellett is, akire szépen mosolygok ezúttal már - és kisétálok a kocsikhoz. Érzem, hogy a két segítő is észrevesz minket és jönnek utánunk, de most meg sem fordul a fejemben, hogy Leonard mellé üljek, annyira örülnék, ha Chris velem jönne le a következő pályára. Behuppanok az autókába és hagyom, hogy Chris vezessen, mondjuk nem olyan izgalmas mint idefele, de azért megteszi a maga varázsa.
A játék jól telik, nem vagyok nagyon briliáns a játékban, de azért igyekszem jól teljesíteni, tényleg beleadok mindent és közben megfelejtkezek belegondolni abba, hogy mennyire élvezem és nem kell várnom órákat két ütés között. Végül ő nyer, de nem vagyok szomorú, mivel nagyon kicsi választott el a győzelemtől és régóta nem játszottam már, szerintem igenis meg lehetek elégedve magammal.
- Szeretek szaunázni! - felelem kérdésére és már teljesen egyértelmű számomra, hogy ezt követően a szaunába megyünk kikapcsolódni, noha maga a golf is nagyon megnyugtató volt és láthatóan nem csak számomra, hanem Christophernek is. Elindulok vele együtt vissza az öltözőbe, közben átveszem a táskát Leonardtól és kedves mosollyal megköszönöm a segítségét. Meg kell hagyni, ő is jól néz ki, de most már mennem kell, sietős léptekkel érem utol a Hyundai örökösét.
- Nagyon ügyesen golfozol, köszönöm  játékot! - mondom mellé érve és keresem arcának vonásait. Közben beérünk az öltözőbe és kicsit kiver a víz a történtek miatt, még kellemetlenül érzem magam, úgyhogy nehéz rápillantanom, kicsit szorgosan kapkodom össze a ruhákat és teszem rendben a cuccomat, hogy az öltözőbe csak azt vigyem be, amire szükségem van, törülközőt. Felső nélkül, a golfnadrágomban megyek el az öltözőig, ahol belecsomagolom magam a törülközőbe és úgy jelenek meg Chris mellett, akin meglep, hogy még nálam is vékonyabb. Mondani akarok valamit, de annyira nem jön ki szó a számon, azt hiszem, kicsit zavarban vagyok.
● Szószám: 436 / Want you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 am


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Határozott és elnyújtott léptekkel haladok az öltöző felé, a szaunával kapcsolatos említésemre kedvező választ kapok és örömmel tölt el, hogy nem érezte parancsolónak, hogy nem kérdésként fogalmaztam meg, valamint, hogy így is pontosan tudta, hogy miért hozom szóba.
Oldalra pillantva nézek rá elengedve egy apró, ám felhőtlen mosolyt miközben figyelem, ahogy átveszi Leonard-tól a táskát, majd az öltöző ajtajára szegezem tekintetem, mint elérendő cél.
Aiden mellém lép és dicsérő szavakkal illet, mire én megállva teszem kezemet hátára így köszönve meg kedveskedő szavait, miközben egyenesen rá nézek és válaszolok.
-Sok év tapasztalata van már mögöttem. Én is nagyon élveztem, a játékodban pedig nem csalódtam-adom tudtára, hogy bizony ő is egy jó játékos és jó golfosokkal mindig kellemes a játszma, hiszen sokkal nagyobb a kihívás, a versenyszellem pedig véremben csörgedezik. -Igazán felemelő volt-mondom miközben kissé megtolom hátánál, hogy magam elé irányítsam így ő lépjen be először az öltözőbe. Nem siettetni szeretném, csupán vágyom a szauna kikapcsolódására, ahol elmémnek már nem a következő ütésen kell gondolkodni, csak elengedheti magát és pihenhet, valamint jó látni magam előtt, ebben pedig jelenleg nem tudok logikát keresni.
Törülközővel a kezemben megyek be a fa ajtó mögé, hogy levegyem, mi rajtam van, pont Aiden-nel szembeni fülkében, ahol lassú és kimért mozdulatokkal hajtom össze ruhaneműimet míg már csak a törülköző fedi testem egy részét és lépek ki.
Szemben találom magam Aiden-nel, aki szintén csak egy törülközőt visel és pillanatig végig nézek rajta, bár már korábban láttam öltözés közben, ám ez most egy tisztább pillanat. Nem szokás öltözőben megszemlélni társunkat, de teljesen más látványt nyújt, mint azok, kikkel golfozni szoktam. Igazítok a törülközőn, bá pontosan jó helyen van és biztosan nem tud leesni, de ezen idő alatt sikerül elnéznem róla és megindulok a keskeny folyosóra, ahol nem férünk el egymás mellett, ám igyekszem úgy haladni, hogy ne szakadjunk el egymástól, vállam néha hozzáér az övéhez miközben érzem, hogy testem egyre inkább megfeszül ezen érintésektől, de nem lépek távolabb, persze csak ha ő sem.
A szaunához érve ketten vagyunk csak a benti sárgás félhomályban. Úgy lenne helyes, ha leülnék valahova, ő pedig egy szemközti, távolibb pontba, hiszen nem szokás közel lenni az intimszférát nem megsértve, ám nem megyek a szokásos helyemre azonnal, hanem várom hátha választ egy helyet és akkor a közelébe ülhetek. Egy ideig bizonytalanná és zavarodottá válnak mozdulataim, ahogy testem viaskodik gondolataimmal, de végül kicsit kirobbanva, de leülök, ahova szoktam, nekidöntve a fának hátamat és hajam alatt figyelem, hogy ő hova fog leülni.
-Remélem nem tartasz tolakodónak, amiért ismételten ezen járnak gondolataim, de örömömre szolgálna, ha valamikor megismételnénk a mai napot, persze más közegben-mondom kissé mormogva orrom alól, ami nem éppen jellemző rám, de valóban nem szeretném, ha úgy érezné ráerőltetem magamat.  
Nem nézek rá, helyette kezeimet testem mellé terpeszkedem kissé szét, bár még mindig nem engedve testemnek akkora szabadságot, szemeimet becsukva szívom be a nedves levegőt és testem egyre veszít feszességéből, miközben várom válaszát.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Dec. 13, 2018 11:47 am


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Nekem tökéletesen megfelel a végeredmény, akkor lennék kicsit csalódott, ha sokkal kaptam volna ki, de mivel tényleg csak pár pontról van szó. Jól esik, hogy elismer, főleg tőle hallva ez nagy szó, mivel úgy tűnik, hogy adok a véleményére, jobban mint máséra.
- Örülök, hogy nem okoztam csalódást - mosolygom és most nincs bennem semmi elégikus érelem, de feltétlenül jó, hogy egy chaebolnak végre nem a csalódás jut rólam eszébe. Tovább nem is nagyon érek a gondolatban, hiszen megérzem hátamon kezét és engedelmesen lépek előre, hogy én haladjak be előtte az ajtón át, viszont izgat a gondolat, hogy mi lehet az oka, ami Christophert ilyen mozdulatra késztette, mert valami biztosan megváltozott, vagy én általam, vagy Chris engedett közelebb magához, talán eleve ilyen csak időre volt szüksége a kapcsolatunknak, nem tudom, de annyira választ akarok kapni a kérdésre, mert szeretném, ha ez így folytatódna, s ha miattam van, akkor mi az, amit most jól csinálok, mert sajnos fogalmam sincs.
Ezen jár az agyam még akkor is, mikor belépek az öltözőfülkébe. Gyorsan megszabadulok a ruháktól, nem zavar a pucérság különösebben, egy bizonyos határig természetesen. A nagymamám sokszor visszaemlékezett a kicsi hároméves Aidenre, aki fürdés után mindig kiugrott a kádból és csurom vizesen, meztelenül futkározott a felső szinten, amíg a nagyi el nem kapta. Aztán ha szembetalálkozott az anyjával, na, akkor nagy irgumburgum lett, de mindig megérte a huncutság.
Törülközővel magamon szerintem lazábban is viselkedek, mint Chris, bár mikor meglátom, kellően zavarba jövök, ahogyan végignéz rajtam, de közben nagyon örülök is, hogy felmér. Chris egyértelműen közelebb enged magához, de lehet már én képzelek ebbe túl sokat, biztosan csak véletlenül érnek össze vállaink és nem tart tőlem félméteres távolságot, ahogy eddig szokta.
ami engem illet, én általában az ajtóval szemben lévő helyre szoktam ülni, arrafelé indulok, mikor megérzem, hogy Chris mozdulatai bizonytalanná válnak, kérdőn fordítom felé fejemet, mire aztán leül egy bizonyos helyre. Nem tudom, hogy mi zajlott le az utóbbi pár másodpercben, de mindegy is, fogom magam és leülök mellé, alig tíz centi választja el combjainkat. Behunyom szemeimet és kényelmesen hátradőlök. Az idillikus arckifejezésem azonban kőkeménnyé változik, mikor meghallom, hogy az iménti közeledése ellenére is mennyire óvatosan és túlságosan is udvariasan szólal meg.
- Úgy mint barát, vagy úgy mint ügyfél? - felelem pajkos mosollyal, mint aki tudja, hogy rosszalkodik. - Mert ha barátod lehetek, akkor nem kell ennyire óvatosan megfogalmaznod a kérdést. Örülnék egy újabb találkozónak, mondjuk... Chris, neked ebből nem lesz bántódásod? Mégis csak a konkurens cégigazgatójának fia vagyok. - Merthogy nekem tutira lesz bajom ebből, de majd megoldom, majd kimagyarázom, ettől most kevésbé félek, mert tudom, hogy majd úgyis kitalálok valamit.
● Szószám: 431 / Need you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Dec. 13, 2018 12:37 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
-Persze, hogy nem-válaszolom teljes meggyőződéssel, hiszen én tényleg csak olyan személyt engedek magamhoz igazán közel, akiben tudom, hogy nem fogok csalódni és már elkönyveltem magamban, hogy Aiden pontosan egy ilyen személy. Mondom és már kezem a hátán is van, miközben belépünk az öltözőbe és mindegyikőnk megy az útjára, hogy átvegye a törülközőt.
Kilépve olyan, mintha először látnám hófehér bőrét, el is időzöm rajta, ám jobbnak tartom megszakítani a pillantást és az említett helyiségbe térni.
Nem húzódik el mellőlem, ami jóleső érzéssel tölt el, nem zavarja közeledésem, bár magam sem tudom, hogy ez miért nyugtat meg ennyire és miért fontos számomra, ám nem tudok ellazulni.
Egy ideig állunk az ajtóban, majd végül leülök és kényelembe helyezem magam, testem kezd megnyugodni a melegben, hangom is megtalálja útját és nem zavarba ejtő, hogy csupán egy-egy törülköző van rajtunk. Nyugalmam és zavartalanságom egészen addig tart, míg meg nem érzem, hogy leül mellém. Szemem még mindig csukva tartom, nem nyitom azt ki, bár megrezzenek, ahogyan testem mellett pihenő kezeim is, ismételten feszül minden izmom.
Az ügyfél szóra bűntudat sokaság emészti el elmémet, így kénytelen vagyok kinyitni szememet és kissé előre dőlve, nyújtott kezekkel támaszkodom tenyeremmel térdeimen, vállunk éppen, hogy összeér, mire végig járja testemet a hidegrázás és megint olyan, mint ma már sokszor volt a közelében, de nem mozdulok, sőt kissé neki is dőlök, ám hamar megszakítom ezt a mozdulatot és már nem érinti egymást bőrünk.
-Barát, természetesen-mondom hangomban érzelmek nélkül, hiszen ez valami, amit elkéne neki mondanom, egyre nagyobb szükségét érzem, de először apámmal kell beszélnem, hogy ezt nem tehetem tovább Aiden-nel, valami ürügyet kitudok találni. A mostani jó alkalom lenne, hogy kérdezősködjek a munkáról az ő feladatairól, jogosultságairól, de ma nem, a mai nap nem a munkáról szól és nem szeretném tönkre tenni mindezt, még mindig maradok önző.
-Nem az óvatosság szól belőlem, csupán ez a megszokott fogalmazási módom-illetve hivatalos közegekben és így könnyebb is bármiről beszélnem, a közelsége pedig megfeszít bennem mindent. Vagy így szólalok meg, vagy nagy valószínűséggel sehogy sem. Mi van velem?
-Nem-válaszolok egy egyszerű szóval, ha követem az eredeti tervet, akkor apám még inkább örülni fog, hogy egyre több időt töltök Aiden-nel, persze, ha lemondok ezen kötelezettségemről, akkor fordulna a kocka és nem tudnék megfelelő okot mondani, hogy miért tartanám még mindig vele a kapcsolatot.
-Azért kérdezed mert neked adódhat belőle baj? -kérdezem meg reflex szerűen, azonban eszembe jut, hogy nem kedvelt beszélgetési téma az ő részéről. -
Nem kell válaszolnod-mondom, majd kiigazítom már kissé izzadtságtól nedvesedő hajamat szemeimből, mely nem áll elegánsan, mint ahogyan szokott.
Párszor kissé megmozdítom lábaimat, így játékosan összeérnek combjaink egyszer-kétszer, majd mikor észreveszem, hogy mit csinálok keresztbe tett lábakkal dőlök ismét hátra. A szauna forrósága járja át testemet, olyan érzés, mintha lázban égnék, de nem vagyok tőle gyenge, vagy beteges, hanem erőtől duzzadok.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Dec. 13, 2018 2:02 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Mintha mi sem lenne természetesebb, leülök mellé. Még csak az hiányozna, hogy a szauna két legtávolabbi pontján foglaljunk helyet és alig beszélgessünk egymással, dehogy, a társalgás számomra legalábbis kellemesebb, hogyha közel vagyunk egymáshoz.
Érzem, hogy más lett a hangja, vagyis újra a régi, de szeretném, ha velem nem ennyire kimért lenne, szeretném ha tudná, hogy nem szorulok olyan feszes hangnemre, mint mások, nem fogok megsértődni, hogyha nem lesz ennyire tiszteletreméltó a hangja, szerintem nem is érdemlem meg. Megrezzen az arcom mosolyra, de nem teljesedik az ki arcomon, mivel hiába nagyszerű választ kaptam, érzelmet semmit sem éreztem benne. De rendben, én hiszek neki, elhiszem, hogy így gondolja, mivel nincs okom ne tenni. Talán túlságosan is jóhiszemű vagyok, de én úgy gondolom, hogyha nem így tennék, akkor saját életemet keseríteném meg. Bólintok.
-  Akkor az utóbbi beszélgetéseink tényleg nagyon különlegesek - mosolyodom végül el és a magasba emelem arcomat. Ezzel akarom neki jelezni, hogy habár tényleg ez neki a megszokott hang, az előbb nem így beszélt hozzám és egy kicsit reménykedtem, hogy ez megmarad a továbbiakban is. Sebaj, Chris ilyen.
Annyira könnyedén és egyszerűen mondja ki, hogy a szüleit nem zavarja kettőnk találkozása, hogy az már kést hasít belém. Az amerikai családokat mindig is ilyen lazának ismertem, legalábbis zömében, ők nem akadnak fenn olyan dolgokon, amiken mondjuk az én szüleim, Chris így sokkal szabadabb lehet még úgy is, hogy igazgató lesz. Szerintem ez lehet az indoka és ami azt illeti, ki is nézem belőlük.
Számíthattam volna rá, hogy visszakérdez, de mégis karót nyelek a kérdésére. Előre dőlök és saját lábaimat kezdem fürkészni, ebből Chris ismét leszűrheti, hogy fájdalmas a téma, de ezúttal nem szeretnék tovább titkolózni előtte, így is túl sokszor hallgattam el, mikor az apámra terelődött a szó, úgy fer, hogy tudja az igazságot. Ő a barátom, nem szeretnék titkolni előle semmit és ha megosztom vele, talán nekem is jobb érzés lesz. Nem kell válaszolnom, de én ezúttal szeretnék. Komoly tekintettel nézek tovább előre, nyelek is egyet, mikor észreveszem Chris lábát, ahogy koccan az enyémmel, nem is egyszer, ez pedig segít, hogy ne merüljek annyira bele az emlékekbe. Még egy apró lelkesedést is megejtek arcomon, jelezvén, hogy tetszik amit csinál, bármi is legyen ez.
Igen. Apám komolyan veszi a két cég közti harcot, ezért nem nézi jó szemmel, ha veled találkozok. Legutóbb bátyám, Adam védett meg azzal, hogy az ő tervének része vagyok, de ez nem igaz, sosem voltam része egy tervnek sem. Volt néhány összetűzésem apámmal kisebb koromban, aminek az lett a következménye, hogy végleg eltávolodtunk egymástól, kizárt a családi bizniszből és én sem akarok részt venni benne már - nézek végül a szemeibe, elég fájdalmasan. -  Az ő szemében egy senki vagyok, aki örülhet, hogy egyáltalán megtűrik otthon. De veled nagyon jól érzem magam, Christopher és szeretném ha ez így is maradna, még ha otthon esetleg hazugsággal kell megvédenem magam a vaskos kezektől. - Jól esik kimondani, meglep, hogy mennyire, hiába félek nagyon a válaszától.
● Szószám: 487 / Need you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 2:33 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Elgondolkodom szavain, nem tudom első alkalommal, hogy pontosan mire gondol, mikor azt mondja, hogy „különleges”, de valóban, tényleg azok és meg is értem, hogy mire igyekezett reflektálni. Ha továbbra is könnyen kibillent a komolyságból, akkor hamar rá fog eszmélni, hogy bizony ha hamar visszazárok, az egy védekező mechanizmus, ahogy az apróbb mozdulatok is, az igazgatások, mellék cselekvések, melyek segítenek ismét tisztán gondolkodni, most azonban nem sok dolog van, mibe kapaszkodhatnék, ha ismételten szokatlanul viselkednék magamhoz képest.
-Igen-mondom végül halkan, de a csöndben szinte kiabálásnak érzem, azonban hallatszódik belőlem a visszafogottság, a zavarba ejtő közelségében pedig azt vélem előnyösnek, hogy így nem láthatja arcomat, ha csak felém nem fordul, így megengedek magamnak egy mosolyt, hiszen tényleg különleges volt a mai nap és még mindig annak tartom.
-Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó érzés, ha az embernek barátja van-folytatom szintén halkan és még jobban megfeszülök, úgy érzem magam, mint akit gúzsba kötnek gondolatai ahogy csak kimondja azokat, mintha a kimondott szavak maguk lennének az ellenségeim, míg magamban tartom őket, addig nem tudok velük változtatni semmin sem és bármennyire is végig szoktam gondolni szavaim, van, mikor kibuknak belőlem, akarva akaratlanul, erre nem szokott példa lenni, de már más vagyok, már egyre többször történik hasonló és bizony nem tudom mitévő legyek ilyenkor.
A melankolikus hangulatom határozottá válik a szüleimet megemlítve és előjön belőlem a bűntudat, majd miután viszonzom kérdését, azonnal ráeszmélek, hogy nem feltétlenül döntöttem jól, ezt megerősíti hirtelen összerándulásával. Talán e miatt, de kissé összeérintem lábainkat, hogy valóban nem kell forszírozni ezen kérdés kört, ha nem szeretné, de közvetlenségemet felismerve visszahúzódom és hagyom, hogy az események folytatódjanak maguktól.
Egyre összeszoruló szemekkel hallgatom, amit mond, lassan kezdek felülni és alkarommal támaszkodom már lábaimon. Elborzaszt amiket mond, az első gondolatom, hogy ezt hogyan teheti meg valaki, főleg egy magunk fajta, nem lehet olyan ürügy, amivel kiszorítja fiát az örökségből. Feltételezem, hogy azért nem kíván részt venni benne Aiden, mert nem szívesen van rossz kapcsolatok között, az biztos, hogy ő érzékenyebb és inkább kivonja magát, de ezt a szülőknek meg kell érteniük, mint ahogyan Sophie is csak felületesen érinti a családi bizniszt, mivel nem tervez abban foglalkozni.
Rá pillantok, hiszen aminek legelőször eszembe kellene jutnom az a cég és annak jövője, a Hyundai, a kötelezettségem, hogy Aiden-en keresztül jussak be a bizalmas információk közé, ami most foszlik szeret, mivel nem részese az üzletnek, nem ismeri azt. Enyhén szétnyílnak ajkaim, ha apám tudomására jut, akkor tombolni fog és új taktikát kell kieszelni, nem lesz ok, ami miatt Aiden-nel kelljen találkoznom, barátnak pedig közel sem nevezhetném egy kitagadott fiút, ki csak aludni és enni jár haza.
Egyik szeméből a másikba nézek, tanácstalan vagyok, nem tudom, hogy mit kéne tennem. Az ész azt sugallja, hogy mondjam el neki mi a célom, illetve mi volt a célom vele, mely már tárgytalan ezen ismeretek birtoklásában. Ám nem vagyok képes az eszemre hallgatni, már egy ideje tudom, hogy nem a munkáról szól kettőnk kapcsolata és a mai nap után nem szívesen szakítanék meg minden nemű ismeretséget Aiden-nel.
Egyre inkább meglepnek szavai, azoknak nyílt és tiszta őszintesége, bár én is az igazat mondom, ha beszélek, ám most olyan dolgokat fedett fel, melyekről nem lehet könnyű beszélnie. Értelmet nyernek reakciói, miket a családjának szóbahozásakor érzékeltem nála, vagy ha csak az üzlet került terítékre.
Alapvetőnek tekintettük mindannyian, hogy valamilyen szinten ő is örökös és ismeri a cég ügyeit, még húgom is tisztában van pár dologgal.
Utolsó szavaira megrezzennek szemeim, egy pillanatra levegőt sem vagyok képes venni. Bár az apám nem fejez ki érzelmeket, de mégis tudom, hogy büszke és tisztel, őt pedig semmibe veszi a sajátja. Vaskos kezek. Akarva, akaratlanul is arra gondolok, hogy már ütötték meg, ez azonban nagyon kellemetlen, még csak a tudat, hogy ez megtörténhet, ne csak vele, hanem bárkivel, pedig annyira boldognak szokott tűnni.
Még mindig támaszkodva és fel fordulva sütöm le szemeimet, nem tudom mi lenne a jó reakció.
-A kertben azt mondtam, hogy elmondhatsz bármit, mi nyomást gyakorol rád-kezdek bele óvatosan. Akkor még nem volt jelentősége azon szavaknak, legalábbis nem ekkora, mint most. -Ezt sose felejtsd el-mondom, majd kezemet felemelem, hogy az övére tegyem, de megtorpan egy pillanatra a mozdulat. Reflex szerűen érintem meg, nem vagyok jó a vigasztalásban, nem igen volt lehetőségem gyakorolni, így igyekszem azt tenni, ami éppen jön, semmi tervezés, semmi megírt szabályzat, ez szokatlan számomra, de jobbnak tartom, minthogy gondolkodjak, mit is kéne tennem.
-Nem szeretném, ha bajod esne-kezemet nézem az övén, nem pillantok fel rá, nem vagyok rá képes. Én vagyok az, aki az egyik fő bajforrás és érzem a kötődést, amit kegyetlenül kellene megszakítanom, most kellene elmondanom az eredeti okát tetteimnek, szám már nyílik is, de nem vagyok rá képes, nem tehetem, most nem, most miatta nem.
Felülök ismét és hátra dőlök, ha pedig engedi, kezemet még mindig nem veszem le róla. Jóleső bizsergés pezsdíti fel kezemben a vér áramlását, mely átterjed egész testemre. A plafont nézem, nem értem magam, nem értem, hogy hogy tehetnek vele ilyet, nem értem az egész napot, amin keresztül megyek, amiket érzek, hogy most a kezét fogom és nem szeretném elengedni.
-Nem tudom, hogy mit mondjak-ejtem ki végül a bizonytalanság szavait, hogy nem tudom. -Vagy, hogy mit kéne tennem, hogy jobbá tegyem számodra-hangom gyengéd és aggódó, ami meglep, de nem nyomom el magamban.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 6:34 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Láttam amit láttam a borozgatás közben, kiderült számomra, hogy Chrisben benne van egy olyan énje is, aki nem ennyire kimért, mint a mostani kérdése. Feltételezem, illetve mondja is, hogy ő tulajdonképpen ilyen és ezt egy pillanatra sem vonom kétségbe. Elsősorban magam miatt jelzem neki, hogy nem kell velem ennyire megválogatnia a szavait, mert én nem fogok megsértődni, ha több fokkal lazábban közli mondanivalóját. Furcsa, mert örülhetnék, hogy ő végre méltó személynek néz, a  családom tagjának, de valamiért jobban szeretném, ha a formaiságok szép fokozatosan eltűnnének, tán félelemből, ki tudja.
Nem látom mosolyát, de érzékelem szemem sarkából, így az én testem is ellazul. Kétségem sincs afelől, hogy Chris tényleg a barátom, az én igaz barátom, egy örökös nem vallja be akárkinek ilyen nyíltan, hogy jó érzés barát mellett ülni egy szaunában. Csillognak szemeim és nem csupán a szauna miatt, mosolyogva fordítom felé arcomat, de nem jönnek ki szavak a számon. Kihallom a mondanivalója hátsó tartalmát, talán helytelenül is, bár szerintem nyílt titok, hogy Chrisnek nincsenek olyan barátai, mint mondjuk, akikkel én jártam együtt egyetemre Párizsban. Örülök, hogy legalább én itt lehetek számára, mert igen is szüksége van egyre, tőlem függetlenül.
Nem kell válaszolnom, Chris is már tudja, hogy ez számomra nehéz téma, de ezúttal szeretnék neki megnyílni. Most erősnek érzem magam és megfelelően a közeget ahhoz, hogy megosszam Christopherrel azt, ami legjobban bánt. Másoknak nem beszéltem erről, senkinek sem a chicagoi egyetemen, mert nem szeretném bemocskolni a családomat, nem akarok rossz fényt vetni ránk. Az egészben az a legnagyobb dolog, hogy pont neki mondom el, biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, de ő más, mint családom férfi tagjai, más családi közegből származik. Feltehetőleg az ő kezük sem teljesen tiszta, de ha apámat nézzük, mint üzleti vezérigazgató, akkor valószínűnek tartom, hogy nálánál bizonyára nehezebb mocskosabb személyt találni. Még nem ismerik eléggé, ha ismernék aljas húzásait, melyek elmosódnak az internet és a sajtó tisztítószemélyzete által, akkor egész biztosan nem engednék Christophert a közelembe.
Kissé előre dőlve mesélem el neki a valódi családképünket. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet, de megteszem. Ezzel legalább minden értelmet nyer kettőnk múltjában, az is, hogy miért viselkedtem annyira feszülten még a generációs vacsora közben is, miért nem akartam beszélni az üzletről, vagy miért fordultam le a székről apám vacsorájánál.
Apámnak sikerül távol tartania az üzleti politikájától, de elrejteni előlem nem tudja, ha nem is pontosan, de képletesen tisztában vagyok, hogy mi folyik a fejében. Döntéseinek sorozatát éltem át vele, ismerem a gondolkodásmódját és ez egy hatalmas előny számomra, ugyanakkor elrettentő példa is. Ha ő nem lenne, vagy másmilyen lenne, biztosan kivenném a részem a Kia programjában. Szívesen elmondanék mindent Chrisnek, de ennyi érzelmet lehetetlenség elmondani, a szaunában pedig köztudottan nem szabad túlságosan sokáig tartózkodni.
Nehéz összeszednem magam, bátorság kell hozzá, ám végül a szemébe nézek, találkozik a tekintetünk, mely a részemről bánatot sugároz, egy olyan mély és régóta tartó bánatot, amibe már részben beletörődtem. Az izgatottságom abból ered, mert félek, hogy Chris vajon miként kezeli a hallottakat, ő örökös és bárhogy is lesz, úgy érzem, hogy a mostani reakciójából meg fog mutatkozni a valódi énje.
Kiemelem, hogy nem szeretném, ha ezek tudatában eltávolodna tőlem, tulajdonképpen ez a mondanivalóm lényege és nem is tulajdonítok nagy jelentőséget apám vaskos kezének, tekintetéből jövök rá, hogy ez csak nekem ennyire átlagos. Nagyot nyelek miközben várom a reakcióját, nem tudom, hogy mit gondol erről az egészről, a szavai azonban megnyugtatnak és boldogságot árasztanak bennem. Hűségesen bólogatok, nem fogom elfelejteni azokat a szavakat, a mostaniakat sem.  
- Bízom benned annyira, hogy ezeket elmondjam neked. Tudom, hogy nem fogsz vele visszaélni… - pillantok el szemeiről, ahogy megérzem kezemen ujjait. Egy kicsit elforgatom csuklómat, hogy az én ujjaim is rá tudjanak simulni a kézfejére, nem szorítom, de kapaszkodom belé. Érdekes! Szerintem egy ölelés kifejezetten baráti dolog, legalábbis úgy, ahogy én akartam megölelni őt, de a kézfogás számomra még annál is több, Chris mégis inkább ezt választja. Feltételezem kézfogások során van túl, de ez nem az, semmi köze és a mozdulatai sem olyanok. Valószínűleg csak beképzelem, de most nagyon azt érzem, hogy Chris - akár tudat alatt - de nem teljesen hetero. Érdekes dolog ez, rengetegszer megismerem a két érintés közötti különbséget, eddig ritkán csaltak a megérzéseim. Egyszerűen csak érzem a tapintásából, a lényéből, melyet tán beképzelem, annyira vágyom rá, de ha egy pici esély is van rá…
Nem! Ha van is benne egy csipetnyi homoszexualitás is, csak az eszemet bolondítom bele. Kicsit szánalmasnak érzem magam, itt beszélünk a legnagyobb félelmemről és én mégis szinte remegek a forróságtól, hogy mellettem van, érzem illatát, látom gyönyörű bőrét és örülhetek, ha levegőhöz jutok, észre sem veszem, hogy eközben jobban szorítom kezét, mint gondolnám. Csoda, hogy még mindig nem veszi el tőlem, pedig én nem fogom őt elengedni, sehogy sem fogom elengedni magamtól, főleg egy ilyen vallomás után.
A plafonra emeli fejét, miközben én vissza arcára, noha előbb nem bírom ki, hogy ne nézzek végig rajta. Végül tekintetem ajkain állapodik meg. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy felálljak és kimenjek a szaunából. Túl sok ez nekem.
Hangja, ahogy visszakanyarodik a témához hála istennek észhez térít és felfogom, hogy vagy öt centivel közelebb dőltem hozzá, mialatt ajkait néztem. Veszek egy mély lélegzetet és kezem szorítása is kienged végre. Emésztette a halottakat, megértem, hogy kell neki idő, lehet még napokig is el fog tartani neki, hogy egyáltalán elképzelje, hogy mi lehet nálam odahaza.
- Ölelj meg! - fogalmazom meg magamban a választ azonnal, mert most csak erre vágyom, már a golf előtt is erre vágytam. Egy egyszerű baráti ölelésre, ám nem vagyok makacs, hiszen annál a mostani kézfogásunk sokkal szorosabb és sokkal több.
- Semmit sem tudsz tenni ellene, pontosabban, nem szeretném, ha tennél bármit is. Ez az én gondom és egyben titkom, csak szerettem volna, hogy jobban megismerj - sütöm le ismét a tekintetemet, mivel nagyon gyengének és szánalmasnak érzem magam. Egy vele közel egyidős senki vagyok, akit ver az apja, miközben ő a cége megbecsült örököse. Összegyűlik számban nyálam, lenyelem, hátha ezzel elmúlik a fájdalmas gombóc torkomban.  
● Szószám: 992 / Trust you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 7:46 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Bánatot és rengeteg fájdalmat látok benne, amit egyszerre meg is mutat és egyben el is mond, ami megkönnyíti a dolgomat, hiszen a ki nem mondott szavakon nem tudok elgondolkodni, nem tudok rájuk megoldást találni, de most a kimondottakra sem. Aiden nem egy gyártáshibás széria egyik tagja, melyet cső alá kell vetni és átvizsgálni minden egyes alkatrészét, hogy mi miatt nem működik a rendszer, hanem egy érző személy, pontosan ezét nem tudom, hogy miként kéne eljárnom.
Szemeimet kezére helyezem, miközben aggodalmamat fejezem ki és hallgatva őt, már összekulcsolódnak kezeink, mintha csak egy kézfogás lenne, ám nem kell gondolkodnom előtte, hogy vajon mennyire kell megszorítanom, vagy mi az illendő a kézfejem állását tekintve, csak figyelem, ahogy egyre szorosabban kapaszkodik belém, miközben fejemben cseng az egyetlen szó, mely nem teszi teljesen igazzá aggodalmamat és féltő gondolataimat bizalom.
-Bizalom-formálom meg ajkaimmal ezt az egy szót, alig hallhatóan. Bízhat bennem, de nem mondom ki, mert ugyanakkor megbízhatatlan vagyok, de csak az ő szemszögéből, mert becsapom, csak őt, senki mást. Mind eközben tekintetem már a fejünk fölött ékeskedő fára szegeződik és gondolkodom a hallottakon, melyek sok mindent megváltoztatnak és átértékelődik feladatom, mely hozzá köt és nem tudom a következő lépést, illetve pontosan tisztában vagyok, hogy mi lenne a kifizetődő és a cég szemszögéből a fontos, de ezen megoldásra még egy pillanatig is fájdalmas gondolnom.
Nem zavar kezének szorítása, teljesen elrévülök a messzeségbe, míg végül sikerül megszólalnom, bár közel sem olyan produktívan, mint arra szükség lenne, de valóban nem tudom mit tegyek. Mit tegyek a helyzettel az apámmal, a helyzettel Aiden-nel. Kissé olyan, mintha inkább magamnak tennék fel kérdést, hogy mit tegyek.
Védtelennek tűnik, teljesen levetkőzve előttem, féltett titkát elmondva és megnyílik szívem, amiért ezeket elmondta.
-Nem kell, hogy a saját gondod legyen-nézek rá ismét és egyszeriben hazugnak érzem minden szavamat, ezért nem is folytatom, pedig mondanám, hogy engem mindig megkereshet, hogy bármikor meglátogathat, vagy felhívhat, de nem tehetem, mert amint kiderül az igazság, úgy tűnök ezekkel a szavakkal én is egyre hamisabbá és álszentté.
-Elmondhatok én is egy titkot? -nézek rá bíztatóan és bár közelébe sem kerülhet az enyém, az övébe, de mégis, talán megtöröm a keményedő és egyre búsabb hangulatot. -Végtelenül zene kedvelő személy vagyok-kezdem, miközben szabad kezemmel megigazítom hajszáljaimat, melyek azonban nem tudnak helyükön maradni ebben a hömérsékletben. -Emlékszel az első találkozásunkra? Az egyik legemlékezetesebb momentumom onnan eredeztethető, mikor leültél a zongora elé-mosolyodom el hiszen zavarban vagyok az emlék miatt, ott elveszítettem önmagamat egy időre. -EunSol volt, ki magamhoz térített. Teljesen megbabonázott a zongora játékod, ez is volt az oka, hogy nem tudtam mit mondani, csupán pár perc elteltével-hangom inkább hasonlít ahhoz, amilyen húgom mellett szokott lenni, de nem bánom, szép emlék, ám egy bizonyos oldalról tekintve bosszantó is, hiszen annyira ügyeltem a húgomra, miközben én magam is máshol jártam arra az időre.- Ez azért titok, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy elvigyenek magukkal az érzelmek-nézek egyenesen szemébe és nem is tudok másfelé tekinteni egy hosszú pillanatig. Most nekem szorítanak erősebben ujjaim, de ezt észlelve torkomat megköszörülve engedem el kezét és fordulok előre, majd felállok, kissé megmozgatva tagjaimat, melyek ez idáig feszültek voltak és elgémberedtek, valamint túl sokáig mutattam ezen arcomat, kell egy kis visszarázódás.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 9:10 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Látható Christopheren, hogy szokatlan neki a bizalom, meg is értem, ha családi körömből indulok ki, az üzletben nincsenek bizalmasok, csak lefizetettek, vagy olyan személyek, akiknek egy az érdeke. Nincs olyan, hogy feltétel nélküli bizalom. Én csak Aidaban bízom a családomon belül, senki másban, még Chrisben és Sophieban is jobban az saját tulajdon apámnál. A Namok engem nem tudnak kihasználni, nincs semmim, amivel szolgálhatnék számukra.
- Igen. Bízom benned teljes szívemből, de más indokom is van rá. - Tudom, hogy Chris szereti az ok-okozati összefüggéseket, elvégre mindenre van magyarázat, a puszta érzelem pedig ritkán elégséges. - Bemocskolhatnátok a Kia nevét azzal, hogy az általam mondottakat világgá kürtölitek, de abból semmi hasznotok nem származna, engem apám kitagadna, csontomat törné és besározná a nevemet hamis vádakkal, hogy kihúzza magát a támadás alól és végül az egésznek annyi értelme lenne, hogy cikkek jelennek meg a Kiáról, rólam, s végül én elásom magam, a cég pedig felkapottabbá válik. - Tessék, itt a példa, hogy igenis megállnám helyemet az üzleti világban, hangom komoly, szinte pontosan olyan érzelmektől mentes, mint Chrisnek szokott lenni a szakmai társalgásokkor.
Hosszabb szünet következik a szavak terén kezdve azzal, hogy megfogja a kezemet és én úgy kapaszkodok belé, mintha az életem múlna rajta. Belém nyilall az érzés, hogy Chris pontosan oly módon érintett meg, mint pár éve Ő is és ez nem hagy nyugodni, nem képes kimászni fejemből a gondolat, ránézek izzadó testének vonalára és most már tényleg nagyon forrónak érzem a levegőt, nedvesedő ajkairól nem bírom elkapni szemeimet, de aztán megtöri az álmot és visszalendít a témánk közepére, szerencsére. Ha nem szólalt volna meg, lehet végleg tönkretettem volna a barátságunkat.
Hatalmas szemekkel nézek rá várva a folytatást, hogy mire gondolhat, mert szeretném, ha ez csak az én gondom lenne, ő nem tud ellene tenni semmit, nem szeretném, hogy ebbe belefolyna, csak ha néha magam alatt vagyok, akkor simogassa meg a buksimat. Meredten figyelem, ám felhoz valami mást, egy olyan dolgot, ami még a folytatásnál is jobban érdekel.
- Persze! - vágom rá lelkesen, noha tekintetem még komoly az izgatottságtól, hogy mi lesz az a titok. Hallgatva őt egyre jobban elmosolyodom. Nagy szó, hogy egy számára titoknak minősített dolgot megoszt velem és ezúttal valahogy teljesen átérzem a helyzetet, tudok az ő helyében lenni, úgyhogy megértem, hogy neki nem szabad egy percig sem engedni az érzéseinek, ha a másik cég házában tartózkodik, de nem tudom visszafojtani a vulkánként kitörő örömömet, hisz tényleg sikerült elvarázsolnom őt a zongorázásommal, még egy ilyen személyt is mint ő, nagyobb díj ez nekem, mint bármely taps amit Párizsban kaptam és ennél nagyobb boldogság már csak az lenne, ha nem birizgálná el a lelógó hajtincseit, mert rohadtul szexin néz ki.
- Tényleg? - mosolyog az utolsó pocikám is arcomon, akárcsak mikor megláttam először az egyetem épületét. „Megbabonázott a zongorajátékod”. Ezt a mondatot örökké megjegyzem! - Megértem, hogy titok számodra az ilyen és ismét ígérem, nem foglak kizökkenteni a maszkod alól, ha olyan helyzet áll fenn, de azért Chris, ugye majd zongorázhatok neked megint, amikor csak ketten leszünk? - nézek rá izgatottan, kissé behúzott nyakkal, s remélem engedi és akkor esküszöm órákon át mást sem fogok csinálni csak neki zenélni.
Hálás vagyok, hogy megosztotta ezt velem és így egy kicsit - szándékosan, vagy puszta véletlenségből - segített, hogy ne érezzem magam annyira szánalmasnak, ő is feltárta az egyik titkát, ha úgy tetszik, gyengeségét és ezúttal ő szorítja a kezemet, amit én tartok akár dicső lovagja, kire bármikor támaszkodhat. Szomorúan veszem tudomásul, hogy elveszi aztán kezét, de nem búsulok, mert nagy szó, hogy ennyi időn keresztül tartotta kezemben az övét. Teljesen egyértelmű, hogy zavarban van, megköszörüli a torkát, feláll és mozgolódni kezd. Ez nagyon aranyos! Még kuncognék is, de nem teszem, mert ez egy komoly dolog, de akkor is, tuti zavarban van!
Arcát, vagyis most már tarkóját követem először mikor feláll, de aztán kényelmetlenné válik a felfelé nézés, úgyhogy fokozatosan csuklik vissza fejem egyenesbe és hát nem tehetek róla, hogy pont előttem áll és látom az egész férfit magam előtt. Ha nem ismerném, azt gondolnám, hogy direkt csinálja, itt nyújtózkodik előttem, hihetetlen!
- Köszönöm, hogy megosztottad velem a titkodat és azt is, hogy a te szemszögedből miként zajlott az az este - felelem kicsit én is már zavarodottan, miközben megvakarom a tarkómat. Lassan ideje lenne menni, úgyhogy én is felállok és nyújtózkodom kicsit, de ezzel a lendülettel lépnél előre, hogy magamhoz öleljem őt, úgyhogy alig pár másodperccel később, mint aki elvesztette az állóképességét, úgy huppanok vissza a fára. Najó, ez nagyon ciki.

Lefürödve, megtörülközve és újra tiszta és száraz ruhában sétálok ki az öltözőből. Már csak haza kell menni, bár szerintem közben be is sötétedett, fogalmam sincs, mennyi az idő pontosan, de nem akarok hazamenni, vele akarok maradni, annyira jó ez a nap. Egy farmernadrágban és mintás csinos ingben lépek oda Chris mellé.  
● Szószám: 799 / Trust you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 10:47 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
A bizalom, mi a tisztelet után a legfontosabb számomra most mégis ellenem fordul és hazugként válok el tőle, de Aiden mégis megerősít benne, hogy érdemes bennem bízni, ha ismeretes lenne számára a teljes igazság, akkor másként gondolna.
-Valóban, nem lenne belőle hasznunk-mondom magam elé meredve. -A legkifizetődőbb az lenne, ha a megszerzett információt felhasználnánk a Kia ellen, hiszen ismernénk a taktikát, a titkos ügyleteket. Az ismeretekkel pedig egy lépéssel előrébb lehetnénk. Kitárni a világ elé vétek lenne és hatalmas hiba-pontosítom szavait, kimondva azt, ami a terv volt, amire készültünk, de mintha csak elmélkedés lenne, pedig hatalmas igazságot mondok el. Valamelyest le is esik a nehéz kő a szívemről, ám nem teljes a megnyugvás, mivel nem tudhatja, hogy ez nem csak most született spekuláció. Az én hangom is monoton, pont, mint az övé, ez már üzleti politika, amibe belemártjuk gondolatainkat.
Bevallom, nem is számítok más választ részéről, mint helyeslést, az ötletemre, hogy megosszak vele egy titkot, elmosolyodok lelkesedését látva, mely ismét mosollyal színezi arcát, pont, mint a golfozás közepett.
Elmesélem neki első találkozásunkkor bennem hagyott nyomát, sok minden szokatlan volt akkor benne, ahogyan utólag is, ám egyre tisztábban látok, segít tisztábban látnom azzal, hogy megmutatja önmagát és így én is képes vagyok a másik énem lenné, még ha csak periodikusan is.
Szemébe révülve hallgatom végig mondandóját, arcom megtelik vérrel, valahogy nagyon közel vagyok most hozzá, ez, a kezünk egymásban, a ruhátlanság, valamint változékony kedélyem teljes zavart okoz bennem. Nem tudom mi a jó szó rá, de megint olyan, zongorázna nekem, csak nekem, vajon miért fontos ez neki? Miért kell, hogy csak nekem játsszon? Hogy ne lásson más a maszkom távollétében, tudom, hogy ez a válasz. Melegség jár át, melyet ezen kedves gondolat kelt, zavarom a tetőfokára hág, melynek eredménye egy éles pozíció váltás és pót cselekvések sorozata.
Még érzem tenyeremben az övének a helyét, mintha még mindig tartanánk egymást, szúr, mint mikor elzsibbad, nem tűnik úgy, mintha múlni kívánna.
Nem tudok rá nézni, nem láthat így, bár sejtheti, hogy valami szokatlan történik velem. Nem tudom eldönteni, hogy jó- e az, ha így érzek mikor összeér bőrünk, vagy ha egymás szemébe nézünk, de egyszerre megnyugtató és felkavaró, semmi eddigi ismerthez nem hasonlatos.
-Így egyenlőek vagyunk-mondom azonnal, hiszen végre megszólalhatok, nem pedig némán forrok gondolataimban. Hangomból hallatszik a nem teljes nyugodtság, de már rendeződtek némelyest soraim, hangomat pedig könnyebben tudom uralni, mint testemet.
Egy tompa robajlást hallok felőle, mire kissé lassan bár, de felé fordulok, hogy minden rendben van-e, látom, hogy ő is zavarban van, így nem forszírozok semmit, jobb tovább állni és elterelni a gondolatokat.

Hosszasan eresztem magamra a tüzesen forró vizet, melyet sokan nem bírnának, de jól esik, ahogy a csípős víz megperzseli bőrömet és kissé bizsergő érzést hagy maga után. Tovább fürdök, mint szokásom, nem igen van időm a hosszúra nyúló fürdőzésre, de most nagyon jól esik. Végül mikor már mindenem piroslik a melegtől kilépek a víz alól, megtörülközöm, majd elegáns szürke ingben, hozzá illő bordó nyakkendővel és zakóval vállamon üdvözlöm Aiden-t ki már nem a rongyos felső részét hordja, az ing kissé túlzott mintázattal rendelkezik számomra, de jól áll neki.
-Haza vigyelek? -kérdezem, bár én hoztam ide. Nem is tudom, hogy miért állítom ilyen kérdés elé, vagy, hogy milyen választ várok. Már késő van, bőven vacsora idő, biztosan számíthatok apám érdeklődő magatartására, de még nem tudom, hogy mit fogok neki mondani.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Dec. 14, 2018 11:44 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Elmosolyodom a gondolatmenetére, kicsit megrémiszt, hogy ennyire elgondolkodik ezen, már belegondolni is rossz, hogy jár az agya rajta, de feltételezem, hogy szakmai ártalom.
- Nem tudjátok felhasználni ellene - szinte nevetem, nem gúnyosan, inkább ijedten, mert már most tudom, hogy mi lenne ennek a vége, azon kívül, hogy nekem lőttek Lee-nek lenni. - Két lehetőség van, a megszerzett információk tudatában, miszerint nem számítok üzleti partnernek a Kia számára, vagy hogy egyenesen ver az apám… - nyomom meg bosszútól rekedtes mély hangon az utóbbi három szót - Vagy végleg elszakítotok engem otthonról, de ezzel a Kia nem sérül, vagy valamilyen csodataktika folytán a Hyundai belekotnyeleskedik az apámmal való személyes kapcsolatomba és ezáltal sikerül közelebbi viszont felépítenem vele, amit esélytelennek látok jelenleg. Bárhogy is lenne, nem vagyok használható számotokra, nem eléggé annyira, mint nektek kellene. - Már eleve attól hányingerem van, hogy egy embert használni lehet, nem használati tárgy vagyok. Tudom, hogy nem kérhetem Christophert, hogy ne húzzon ujjat apámmal, de imádkozok, hogy ne legyen nagy konfliktus a két cég között.
Tizenéves voltam, amikor este nem tudtam elaludni, úgyhogy a mosdóig kúsztam el. Apám ajtaja résnyire nyitva volt, belestem hát rajta. Egy idegen férfi állt mellette és olyanokról hadovált neki mérgesen, hogy „intézzék el, tüntessék el a nyomokat”, egy nevet is mondott. Olyan volt, mintha egy álom lett volna, azt is hittem, nem akartam elhinni, hogy apám ilyet mondana, majd másnap a hírekben bemondták, hogy szokatlan autóbalesetben meghalt az a cégigazgató, kivel apámék balhéztak hónapokon keresztül. Hogy honnan tudom én ezt? Mert ott voltam körülötte, együtt éltem és együtt élek még mindig vele. Jelen esetben pedig jobban féltem Christ és családját, mint saját magamat. Apám engem nem ölne meg, vagyis, nem tudom. Talán nem.
Nagyon örülök, hogy ő is megnyílt előttem, nem tudom, hogy szándékosan azért csinálta-e, hogy ne érezzem rosszul magam, de bárhogy is legyen, megtette hatását. Nagyon ügyesen titkolja az érzelmeit, mert a vacsora után semmilyen jelét nem láttam, hogy meghatotta, vagy elvarázsolta volna a zongorázásom, ezért is ennyire felpezsdítő hallani. Ha pedig szereti, természetes, hogy játszok neki, persze mikor kettesben vagyunk csak, így minden köztünk marad. Zavarodottsága gondolom a vallomása miatt van, ez még jobban felértékesíti azt, hogy különleges lehetek, amiért egyike vagyok azoknak, kik tudnak erről.
Rájövök, hogy mihamarább abba kell hagynunk a szaunázást, azt hiszem eleget láttam már őt így és bár erősnek tartom magam, sok mindent el tudok fojtani magamban, megváltozni és egy ilyen személy mellett nyugton maradni egy ilyen helyen ennyi ideig már több a soknál.

Fürdés alatt megnyugszom és magam mögött tudom hagyni - egy ideig - azt, ami a szaunában történt. Legalább most már tudom, hogy ez a kikapcsolódás tiltólistás kettőnknek. Felöltözve és kiérve az öltözőből egy elegáns mosollyal jelzem neki, hogy kész vagyok az indulásra. Christopher csinos, mint mindig, most én is csinosabb vagyok, mint amiben jöttem, kényelmetlenebb is jóval.
- Az szuper lenne! - felelem a kérdésére és elindulok kifelé az autójához. Megvárom míg mindketten beülünk, addig nem igen szólalok meg. Szorgalmasan bekötöm magam, a táskámat a hátsó ülésre helyezem és várom, hogy beindítsa a motort. Mikor kiérünk az útra, felteszek egy ártatlannak tűnő kérdést, mely már egy ideje fúrja az oldalam, csak egy tény, amire semmilyen gyakorlati megerősítés nincs.
- Egyébként… - fordulok enyhén felé, de ebben a pillanatban teljesen meggondolom magam és azt kívánom, bár ne kezdtem volna bele. - Ahh, köszönöm szépen a golfozást, örülök, hogy végül remek lett - mentem ki magam egy másik témával és még mosolygom is hozzá, szinte elvörösödöm az egész kínos szituációtól, amit feltételezek csak én érzek annak. Még jó, hogy sötét van és így nem látszik az arcom színe. Az ablakhoz könyökölök, úgy tartom fejemet és nézem az utat. Ajkaimat harapdálva végül pár perccel később újra zaklat a gondolat, nem tudom megnyugodni anélkül, hogy meg ne kérdezném. Felé nézek, veszem a levegőt, aztán ki is fújom, visszalesek az útra, megint nem sikerült, lehetetlenség kinyögnöm, ez annyira gáz…
Najó, elegem van, megkérdezem!
- Neked amúgy van barátnőd, igaz? - fordulok hirtelen ismét felé és amolyan oneshot módjára letarolom őt ezzel az igencsak haveri kérdéssel.
● Szószám: 672 / Want you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 9:21 am


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Nem tudom teljes mértékben értelmezni Aiden szavait, magát helyezi középre jelenleg a céggel kapcsolatos cselszövések terén, pedig ha információt is szivárogtat ki, akkor az nekünk nem azért lenne jó, mert kettejüket szétválasszuk, hisz arra nincs szükség, valamint kibékítésükre sem, hiszen ő nem örökös, nem is lesz belőle az, mivel Adam az, kit erre tanítanak, valószínűleg születése óta, pont, ahogyan velem is megesett.
A verést említve megborzongok, hogy ekkora éllel meri kimondani, bár régóta próbálkozhat vele, hogy hangos jelét adja ennek a nemtetszésének. Rossz hallanom, hogy bántja, hogy bárki is bánthatja, megvédeni pedig ezek szerint nem tudja magát.
Nagyon másként működik a két család, ezt már a vacsoránál is felismerhettem.
Nem reagálok semmit, nem fogok vitába elegyedni vele, főleg nem az üzleti ügyekben, egyrészről azért, mert ő csak arról tud beszélni, mit felületesen érzékeli, nem lát bele teljes mértékben a valóságba, másrészről nem tudnám meggyőzni, hogy valószínűtlen, mit állít, hiszen abból építheti fel véleményét, amit megél, támadásnak éli meg azt, mit apja ellene tesz, ami igaz is, ám nem ő a mozgató rugó, a mi szemszögünkből Aiden teljesen indifferenssé vált, pont ahogyan az apjával ápolt kapcsolata is.
Ismételten mondanám, hogy bármikor felkereshet, ha csak menekülne is otthonról, de nem teszem, sokat kell gondolkodnom, hogy vajon mi a megfelelő, forognak fogaskerekeim és fém alkatrészeim, valamilyen reakciót azonban adnom kell, az sem jó, ha látja, hogy ennyire elgondolkodom, miután terítékre került ez a téma, a téma.
-Vélemény ütközésbe kerültünk-zárom le végül határozottan, komolyabban a kelleténél, kezd előbújni belőlem az üzletember, a gondolkodási módomban már érzem, Aiden-nel pedig nem áll szándékomban erről beszélni, már okom sincs rá, bár érdekes látnom, hogy ő miként látja az apját, ezeket is érdemes tudnom, de most érdemes megállítanom ezt, mert most pontosan azt teszem, amit apámnak ígértem, információt gyűjtök és raktározok.
-Ne beszéljünk kérlek a munkáról-mondom végül kicsit lágyabban és kérlelően, hisz tudja, hogy a mai napot nem ennek szeretném szentelni.
Elmesélem neki egy kedves és nem is oly rég szerzett emlékemet, melynek főszereplője ő. Nem képzeltem el sosem, hogy mit fog rá reagálni, ha elmondom, mert nem gondoltam volna, hogy egyáltalán megtörténik, pontosan ezért az én reakcióm is ismeretlen volt eddig, a zavar azonban mindegyikőnkre jellemző, így kissé megkönnyebbülés kilépni a hideg levegőre.

Bólintok válaszára, míg ő elindul, én kijelentkezek a klubból, a pénzügyeket majd később intézem, bár a tagság miatt minden le van már rendezve, valamint annyi pénz kapnak, hogy nem szólnának, ha el is maradna Aiden érkezésének anyagija.
Az autóban végig gondolom a napot, sok minden történt, főként olyanok, miket nem terveztem. Teljesen belemerülök a visszajátszásba, hogy mi miért történhetett, nem értem magam, a viselkedésem, a reakcióim, az érintése. Elidőzök ennél a résznél, előbb ölelésre várt, végül egy kérés nélkül fogtam meg kezem, az csak baráti volt, még tanulnom kell, hogy mit kell és érdemes tennem, nem ismerem a határokat.
Aiden hangja szinte a végtelenségből jön felém, eleinte nem is tudom, hogy valóban megszólalt-e, teljesen kezdem elveszíteni fejem. A kormányt kissé igazgatva kezemben töltöm fel magamat energiával, nagyon szeretek vezetni, megnyugtat, hogy én iányítok, hogy uralom sorsomat a döntéseimmel, persze mindig vannak figyelmetlenek az utakon, most pedig még Aiden-ért is felelős vagyok.
-Én is- válaszolok gépiesen. Ahogy közeledek apámhoz, úgy válok feszültebbé, pedig sosem szoktam az lenni, illetve már jó ideje miatta nem, mert ismerem, de még nem kellett csalódnia bennem ekkorát, pont ezért nem tudom, hogy mi fog történni, hogy hogyan fogom neki megmondani és hogy Aiden mégis hogyan maradhat barátom, kivel, ha van lehetőségem, akkor találkoznék.
Meglep a kérdése, én magam nem igen szoktam szóba hozni, de kíváncsi személy, ez már rég kiderült számomra.
-Samantha-mondom ki nevét egyetlen érzelem foszlány nélkül, még csak az arca sem jelenik meg lelki szemeim előtt. -Családjaink régi barátok, édesapja ingatlanokkal foglalkozik, édesanyja elismert ügyvéd, ő pedig ért mind a két szülője szakmájához, de valószínűleg az ügyvédi munkakört fogja előtérbe juttatni, mivel szenvedélyesen szeret segíteni az embereken, ha pedig igazáért kell kiállnia, akkor rendíthetetlen. Az ő magaslataiban, pedig kedvére válogathat majd az ügyfelek között-mondom fel, mintha csak egy betanult szöveg lenne, nem hallatszik rajtam különösebb érzelem. Nem nehéz róla beszélnem, tisztelem és nagyra becsülöm, nagyon okos, ám különösebb érzelmek nem fűznek hozzá. -Nem rég volt az egy éves évfordulója kapcsolatunknak, én egész nap dolgoztam, természetesen legnagyobb bánatára. -Ez persze nem azt jelentheti, hogy nem értékelem azt, mi kettőnk között van, mivel a munka az első, de igyekszem nyomatékosítani, hogy Aiden is lássa, nem Samantha az, ki miatt élek, közel sem, de a tényen, hogy együtt kell lenni, semmit sem változtat ez.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 12:55 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Ökölbe szorulnak kezeim lábaimon, ahogy kimondom az átlagosnál hevesebb szavakat, megrémít, hogy ilyeneket mond Chris, vagy hogy egyáltalán elgondolkozott azon, hogy a mostani információkat fel tudná-e használni számomra és a szavaiból nekem úgy jön le, hogy nagyon is tudná. Szerintem nem, én nem mondtam el a cégünkről semmit sem, amit fel tudna használni ellene, ártatlan vagyok, és azt akarom, hogy ezt Chris is lássa. Nem akarom, hogy veszélybe sodorjam a céget és egyben őket csak azért, mert most bevallottam neki az egyik legféltettebb titkomat.
Gyorsan lezárja a témát, mire összeszorítom szemeimet, kicsit úgy érzem magam az érzelmetlen szavak hallatára, mintha csak azt fejezné ki, hogy ez nem az én hatásköröm, ami igaz, de pont tőle azt gondoltam, hogy nem néz le. Talán jobb is így, kerüljük is a témát, ámbár még olykor meg-megremeg testem a félelemtől. Elmondtam neki az igazat, mostantól nem tehetek mást, minthogy bízzak benne.
- Rendben - nyitom ki végül szemeimet és nagyon halkan sóhajtom ezt az egy szót. Remélem tudja, hogy mennyire a markában képes tartani így, egy utasítással tönkreteheti az egész életemet, nem a céget, hanem személyesen engem.

Egy kicsit kínos a csend az autóban, de mégsem annyira, mint ez idáig bármikor. Időnként belém nyilall a félelem érzete, de aztán eszembe jut, hogy végül is ő is bevallotta egy titkát és azt is, hogy testvérével sincs jelenleg minden rendben a kapcsolatukat tekintve, igazából nagyon sok minden történ, nyitott felém és úgy láttam, mintha ő is élvezte volna a barátságunkat. Eszembe jutnak azok a szavai, amik a legnagyobb boldogságot okozták nekem, hogy örül a barátságunknak, vagy hogy tetszett neki a zongorázásom, s ezek képesek újra és újra megnyugtatni, hiszen nála biztonságban van a titkom. Ő nem fog engem kihasználni!
Fogalmam sincs, honnan jön a barátnőjéről a gondolatom, ez egy olyan dolog, amire minden barát kíváncsi és talán bennem is van egy kis ártatlan tudás iránti vágy, de hazudnék, ha bevallanám magamnak, hogy kicsit sem szurkolok annak, hogy ne legyen barátnője. Mohóság részemről, de akkor sem tudom teljes örömmel fogadni a barátnőjéről szóló szavait.  
Érdekházasság. Teljesen érthető, tudom milyen ez, szüleim is hasonló életformát követnek, Adam is, Chris hangja és az, hogy csak a tényszerű információkat meséli el, semmi személyest, semmi jellemvonást, ami megfogta volna őt. Professzionalista, érthető, hogy miért mondott igent a kapcsolatra Christopher. Valójában teljesen összepasszolnak, ugyanakkor féltem is őt. Mellette nem lesz igazán boldog sosem.
A kormányon lévő kezére pillantok, nem látok gyűrűt rajta, úgyhogy feltételezem nem olyan rég jöttek össze, vagy hogy is kell ezt nevezni, „szerződtettek le”. Undorító dolog, de ez az én véleményem és az én véleményem nem sokat számít, mint ezt tudom jól.
- Kár, hogy nem mentél el és ezt magad miatt mondom… - Francokat, nagyon örülök neki, de azért ha Chris szemszögét nézem, akkor mégsem teljes az örömöm. - De gondolom később bepótoltátok, nem? Megérdemelnél olykor egy romantikus gyertyafényes vacsorát, persze mikor ráérsz és nem épp fontos dolgon dolgozol. - Én el tudnám képzelni Christophert egy békés vacsorán, kettesben a lánnyal, bárkivel, szerintem benne van a romantika, csak még nem tudta magából előcsalogatni. Személyes téma ez, tisztában vagyok vele, de hát végtére is a mi kapcsolatunk is személyes.
● Szószám: 520 / Love you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 3:05 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Samantha emlegetése eszembe juttatja, hogy már rég nem találkoztam vele, pedig milyen régóta próbál felkeresni, hogy akár csak egy percre is, de együtt legyünk, azonban én nem igénylem, valamint időm se engedte az utóbbi időben, persze a mai napot tölthettem volna vele, de azt egyikőnk sem élvezte volna. Ő mindig próbál közeledni, azonban engem teljesen hidegen hagy, ezt már tudattam vele, hogy bármennyire is próbálkozik, nem tud kisajtolni belőlem érzelmeket iránta, de becsülöm és örülök, hogy mellettem van, természetesen betöltöm én is a kötelezettségeimet, mint társ, de többet nem adhatok.
-Egyikőnknek sem lett volna jó-mondom ki iménti gondolataimat, mely egyben válasz is kérdésére. -Én semlegesen ülnék vele szemben az asztal túloldalán, míg ő beszél a munkájáról, melyhez nem értek és bevallom nem is fogom megérteni, hogy miért véd olyanokat, kik nyíltan bűnösök, persze ez a hivatása és élvezi, a munka iránti szenvedélye imponáló, azonban ahogy ő sem az enyémhez, úgy én se tudok az ő dolgaihoz különösebben odaillő véleményt csatolni-vázolom fel, hogy hogyan szokott eltelni beszélgetéseink nagy része. -Egy munkamániás és egy apránként azzá váló, mivel más lehetősége nincs, beszélgetése hamar káoszba torkollik-folytatom, vissza emlékezve a legutóbbi vacsoránkra, mikor szóvá tette, hogy nem szolgálok értelmes reakciókkal, vagy hogy jobban is örülhetnék a sikereinek. Még egy év sem volt elég számára, hogy rájöjjön, ha lelkesedek is valami iránt, azt is óvatosan teszem, nem ő tehet róla. -Nem tudok olyan lenni, amilyen személyre szüksége van, legfőképpen nem érzelmi szinten. Engem ez nem zavar, ő azonban nem mindig tud túllépni ezen, ami ellentétet szül. -Eleinte nem mondott semmit, utána szóvá tette, hogy nem érzi kapcsolatnak azt, mi kettőnk között van. Én ajándékot küldök neki, mikor eszembe jut, vagy valamit meglátok, ami tetszene neki, elhívom a vacsorákra, melyekre nem mindig jelenik meg, de ő más féle törődésre vágyik. -Nem elég, ha néha gondolok rá, neki a teljes odaadásom szükségeltetik, azt pedig nem tudom nyújtani számára.
Teljesen beleélem magamat a beszédbe, ezeket még sosem mondtam ki így, Sophie-nak sose kellett, ő pontosan tudja, hogy mi történik és mit miért csinálok, azt tudja, hogy sokat veszekszünk, de többet nem kell mondanom. Most, hogy minden kimondódik, valóssá teszi a problémát és ráeszmélek, hogy nem taszíthatom el magam mellől, mivel tökéletes feleségem lehet majd, mind pénzügyileg, mind befolyásokat tekintve, valamint jól is mutatunk egymás mellett, ezeket ő is és a családja is tudja, így mind ezekkel kell majd együtt élnünk.
Hangom kissé ingerült, ám monotonitása nyugodttá teszi, kissé jobban markolom a kormányt, míg beszélek.
-Nem ismerem a romantikát, pontosan ez a fő oka a nézeteltéréseinknek-zárom még le a gondolatot és teljes őszinteséggel vallom be. -Egyébként is, minden munka fontos, legyen az akár csak egy papír átnyálazása, vagy egy munkafolyamat megtervezése és ellenőrzése-szavaimra meglepődök, hiszen ellentmondásosak, ez ki is ül egy pillanatra arcomra. -Tudod, Samatha is egy feladatom, a munkám, hogy vele legyek, mégsem végzem elég jól, pedig fontos az is, mert nagy valószínűségre egy életre szól, pont, mint a várható kinevezésem.
Halkan sóhajtok egyet, nem tudom elképzelni, hogy bárkivel is lekéne élnem az életemet, ez azonban kötelezettségem és meg kell neki felelnem és valószínűleg jobban, mint most, ezen még el kell gondolkodnom. Vele nem megy azonban olyan könnyen a beszélgetés, mint ahogyan Aiden-nel, azonban vele sem volt könnyű a kezdet, talán mivel Samantha egy nő, így hosszabb az ismerkedési és elfogadási fázis.
-És neked? -kérdezek vissza, hogy kissé elvonatkoztassak magamtól, meg ha igen a válasza akkor esetleg láthatom, hogy hogyan működik más kapcsolat korombelieknél.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 5:01 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Amilyen kínosan érezem magam, hogy megkérdezzem a kapcsolatáról, annyira könnyen múlik el bennem ez a feszengés és maga a téma gyorsan pörög le előttem, hiába csak részben tudom elvonatkoztatni magamtól a kapcsolatát. Segít, hogy mi ketten képletesen véve riválisok vagyunk, úgyhogy egyértelmű, hogy nincs miért féltékenykednem, örülnöm kellene a kapcsolatának és szomorkodhatnék, hogy nem ápolnak felhőtlen szerelmi viszonyt. Ez utóbbi az, azonban, ami megnyugtatja bennem a lángoló érzéseket és tisztán enged gondolkozni, elvégre ez csak egy érdekházasság, hiába Chris párkapcsolatban él, nem szerelmes. Nem mintha számítana, de Samantha nekem így nem is küzdőpartnerem, ha bármit is tehetnék, akkor én a szerelme akarnék lenni és sosem a jegyese. Már megint ezen jár az agyam!
Meglep, hogy ennyire őszintén és szókimondóan társalog velem barátnőjéről, csak egy egyszerű pár mondatos válaszra számítottam és ez ahhoz képest teljesen lenyűgöz. Sikerként élem meg a perceket, noha nem túl boldogan jellemzi kapcsolatukat, de nekem ez maga a királyság, megosztja velem könnyedén és még csak nem is szerelmes. Mégsem mutatom ki, hogy mit érzek, teljesen fapofával nézem az utat és hunyorodok el, amikor a velünk szembejövő autó lámpája kivakítja a szemem.
- El tudom képzelni, hogy milyenek lehetnek - utalok a találkozásaikra, nagyjából úgy tudom elképzelni őket, mint Adamot és feleségét, de őket csak akkor látom együtt, amikor nem tudnak igazán felszabadultan együtt lenni, úgyhogy fogalmam sincs milyenek mikor magukra zárják az ajtót. De Chrisnél, ahogy meséli ezeket, főleg nem tudom, hogy egyáltalán van-e olyan pillanatuk, amikor kiengednek, de ahogy folytatja, kezdem úgy érezni, hogy feltehetőleg nincs. Az a helyzet, hogy teljesen meg tudom érteni, hogy mire vágyik Samantha, törődésre, odafigyelésre, lelki támaszra, ahogy én is, de furcsa, mert úgy érzem, hogy engem ilyen téren a mai nap kielégített, jókat beszélgettem Christopherrel és lehet nem volt egy érzelembomba, de többször is megérintett és megnyílt nekem, mik ezek, ha nem a törődés és érzelmesség jelei?
- Mivel valószínűleg a feleséged lesz, feltételezem szeretné kiharcolni tőled magának a vágyait, ha pedig nehezen találjátok meg a mindennapokban a közös hangot, az nyomással lehet a szakmai teljesítményetekre is, hiszen együtt éltek majd. - Magam ellen mondom talán, de a szívem mélyén akarom, hogy boldog házasságban éljen, igazán boldogban.
Csönd van, csak az autók hangja szűrődik be, sötét van, minden nyugodt és békésnek tűnik, sőt, még romantikusnak is, ha nem épp az aktuális témáról lenne szó. Kihallom, hogy tán feszültebben tér rá a fő problémaforrásukra, de mégsem úgy érzem, hogy miattam vált ilyenné. Felé fordulok kicsit jobban is mint eddig, mellkasomon erősebben húzódik a biztonsági öv.
- Nem tudom, hogy a nőknek, vagy épp Samanthának mi pontosan a romantikus, de én úgy gondolom, hogy azt nem lehet erőltetni, az csak úgy fakad. És Christopher, benned van romantika, csak nem tudta még kihozni belőled! - mondom nyugodt és csakugyan békés, örömteli hangon, szinte csillognak a szemeim így a sötétben is, ahogy nézem a sofőrömet, ki igenis ezekben a percekben is nagyon romantikus, nekem biztosan. úgy érzem, hogy szívesebben elaludnék itt az autója anyósülésén, mint a saját szobámban, nagyobb biztonságban és nyugodtabb légkört biztosít már most is számomra, mint az a hely, nem akarok hazamenni, vele akarok maradni, semmi nem kell, csak hogy hagy maradjak a közelében. Már ez is romantika az én szememben, meglehet túlságosan könnyen lenyűgözhető vagyok.
- Az a fontos, amire időt szánsz. Arra szánsz időt, amire igazán vágysz és arra vágysz nagyon, amit a legjobban szeretsz. Lehet, hogy hirtelen elintézendő dolgod akad, de ha nagyon szeretnétek egymást, a munka nem állna közétek és kifogás sem lenne a problémákra. - Nem fogom arra buzdítani, hogy ne lépjegy frigyre vele, hanem válasszon másik párt, ő dolga és ez több, mint puszta vágy, ez üzlet, ahogy ő is kifejezi. Összeszorul a szívem, hogy a kapcsolatát egynek veszi a feladatával, ilyet még nem hallottam, de az biztos, hogyha én ezt tapasztalnám, akkor tökön rúgnám az illetőt és otthagynám. Még jó, hogy engem nem lehet feladatként kezelni, jól döntöttem, hogy kiléptem az üzleti szférából, így van esélyem egy normális párkapcsolatra. Ja, mégsem, van egy aprócska bökkenő. Nem tudok megváltozni, parancsra sem.
Visszafordulok előre, ahogy meghallom a kérdést. Nem értem, hogy miért némulok el hirtelen, nincs semmi különleges, amit mondhatnék, se nem hazudok, se nem titkolok el előle semmit ezen a téren, mégis most bennem ragad a szó. Sejti már, hogy a magunkfajtákhoz vonzódom? Sophienak egész lazán bevallottam, Párizsban sem esett nehezemre, de most kicsit visszahúzódok a csigaházamba. Egy napra elég egy csalódás, majd elmondom neki máskor, akkor jobb lesz, igen.
- Nincs - egyszavas válasz, noha végre érzem, hogy vele lehetek nyitottabb is, ha az életemről van szó. - Párizsban volt egy szerelmem, nagyon szép időszak volt az számomra, mellette kiegyensúlyozottá és erőssé váltam, csakhogy elköltöztek és a távolság szétválasztott minket. De megbeszéltük, mindkettőnknek jobb így, hogy lezártnak tekintjük a kapcsolatot, főleg, hogy hosszútávon úgysem tarthatott volna - ránézek.
- Tudod, hogy megy ez nemesi körökben, nem adhatom oda a szívem akinek csak akarom, ő pedig kifejezetten tiltólistás volt apám szemében. - Pont mint Chris. Christopher Nam neve pirossal van aláhúzva a tiltólista első oldalán. - A történetet innentől pedig szerintem tudod - fokozatosan halkul el a hangom, szinte kihallatszik, hogy megremegek. Mindig félek apámtól, de akkor egyenesen rettegtem tőle.

● Szószám: 855 / Love you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 5:39 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Bólintok, hiszen elhiszem neki, hogy átérzi a helyzetemet Samantha-val kapcsolatban. Bár nem örökös, de pontosan tudhatja, hogy hogyan működik ez, még ha nem is vesz részt az üzletben, ahogy mondta, akkor is biztos vagyok benne, hogy rá is érdek kapcsolat és majd házasság vár, még ha ki is van tagadva a cégtől, a jó házasságra szükség van a családnak.
-Én megtalálnám vele, de ő többre vágyik. Ez alatt pedig nem feltétlenül csak a testiségekre gondolok, hanem a teljes érzelem mámortól, de azt nem ismerem, mellette biztosan nem-pontosítok kissé, bár igazat adok véleményének. -Ha úgy vélem, hogy hátráltat, azt apám is észlelné és változások történnének-elbeszélgetés többnyire, a feladatkörök tisztázása és a fontossági sorrend felállítása, persze ezek már mind papírra vannak vetve, de néha nem árt az emlékeztetés.
A feleségem lesz, ezt mindenki tudja, az első pillanatban tudtam, mikor bemutatták és megszervezték számunkra az első randevút, akkor még szerény volt és visszafogottabb, azóta egyre több elvárása van felém és a kapcsolatunk felé.
Látom szemem sarkából, hogy Aiden felém fordul, ezzel közelebb is kerül hozzám. Nem tudom, hogy miért érdeklődik ennyire, de jóleső mindezeket elmondani, talán segítséget is nyújthatnak szavai, mert bevallom, hogy van rá szükség, az utóbbi időben egyre kevésbé tudom Samantha-t a kezemben tartani, ezt mutatja az is, hogy elmaradt az első nagy vacsorán is egy családi utazás miatt.
Pislogok párat, mivel ahogy hallgatom elfelejtem ezt tenni és szemeim kiszáradnak. Meglepnek szavai, azok őszinte tartalma. Nem tudhatja, hogy mennyire nem vagyok romantikus, talán a zeneválasztásoknál megjelenik, de más oldalról ezt nem látom.
-Tán látsz bennem hajlamos vénát a romantikára? -kérdezem, pedig nem szeretném, kicsúszik fogaim közül a mondat, de érdekel válasza, ha lát, akkor mit és miért. Megnedvesítem ajkaimat, melyek a szemeimhez hasonlóan kiszáradtak, a szembe jövő fények azonban segítenek nedvesíteni szemeimet, ingerlik azokat, sose zavart az éjszakai fény, már hozzá szoktam, hogy késő este vezetek hazáig egy-egy elhúzódó megbeszélésről, vagy állapotfelmérésről.
-Ez egy nagyon szép közhely, a megoldandó feladatok azonban sokszorozzák magukat, mert ahol megjelenik egy probléma, ott több is lesz hamarosan-hangom ellenzést fejez ki, de nem kioktató, csupán nem hiszek a magadnak teremted az időt elvben. -Vannak olyan dolgok, melyekre csak akkor van lehetőség időt adni, mikor már minden más készen van és ebbe a halmazba tartozik számomra minden, ami nem munka-nézek rá oldalra egy röpke időre és ismét elgondolkozom azon, mit mondtam az imént. Ma nem munka miatt jöttem el Aiden-nel, akár Samantha-val is tölthettem volna ezt az időt, de egyszer sem jutott eszembe az egész nap folyamán, vagy akár előtte.
Megváltozik hangulata, ahhoz hasonlatosan, mint mikor a családja jön szóba, ám talán többről van szó, mint félelemről. Felé nézek hosszabban, kissé előrébb nyújtva nyakamat, hogy lássam arcát, de nem tudom megmondani, hogy mi mehet végbe gondolatai között. Arcomra aggodalom ül ki, talán nem kellett volna megkérdeznem, azonban számíthatott rá, hiszen ő tette fel a témával kapcsolatos első kérdést.
Egy mondatba zsúfolva mondja el a szerelmével kapcsolatos történetét. Aiden volt már szerelmes, vajon milyen lehetett? Vajon miért kérdezem ezt meg magamtól? Sose foglalkoztatott, hogy milyen lehet szerelmesnek lenni, nem érzem hiányát ennek a tudásnak.
Megérzem tekintetét arcomon és kissé zavarban érzem magam, nagyon gyengének tűnik ebben a pillanatban, pont, mint a szaunában, ott az érintés segített neki, az reflex mozdulat volt tőlem. Nem nézek rá, ahogy azt ő teszi velem, fogaim összébb szorulnak, szívem pedig hevesebben kezd verni, ahogy a következő lépésre készülök, ami remélhetőleg ismételten segíthet. Mellkasom nagyobb mozdulatokat tesz, jelezve a mély levegő vételt, csak remélni merem, hogy nem veszi észre, majd felemelem kezem, melyet egyenesen nyakához emelek és simítok rajta egyet.
-Sajnálom-ennyit mondok csak, alig halhatóan, pont olyan hangerővel, ahogyan ő befejezte mondandóját. -Én nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet neked, de szívesen meghallgatlak-folytatom, egyrészről kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehetett az a lány, aki ennyire nagy hatással volt rá, másrészről, másrészről nem tudom.
Érzem ujjaimon hajának puhaságát, melyek csiklandoznak, aminek köszönhetően még párszor megmozdítom őket, majd határozottabban, egy nagy nyelés kíséretében veszem vissza kezemet, hogy a kormányt fogjam ismételten.
Aiden | Te
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Dec. 15, 2018 7:40 pm


● Első randi avagy ki éli túl? ●


Fogalmam sincs milyen lehet Samantha és nem érdekem védenem őt, úgyhogy elhiszem Chrisnek, hogy túl sokat akar a lány tőle, vannak ilyen nők és bizony nagyon idegesítőek tudnak lenni. Nem az a gond, hogy valamit elvár a partnerétől, hanem az, hogy nem lehet megfelelni az elvárásainak. Nem örülök, hogy nem elégedett a párjával, hiába nem foglalt a szíve, mivel félek, hogy mástól nem kaphatja meg az igaz szerelmet. Nem vonzódik hozzá se testileg se lelkileg, ki is mondja, ebben a kapcsolatban nagy a baj és változtatni kellene rajta, csak ez a mi körünkben nehéz feladat, mert mint tudjuk, magunkat megváltoztatni egykönnyen nem tudjuk.
Ha összehasonlítjuk az idefele utat a mostanival, hihetetlen a különbség, ilyen lehet az, amikor Chris elengedi magát, éppen ezért nem tudok teljes jelentőséget adni annak, amit most mond. Ha a munka a legfontosabb, most miért teregeti ki elém a magánéletét ennyire brutálisan őszintén és miért állított le, mikor én akartam belefolyni a politikába? Elhiszem neki, hogy igaznak hiszi szavait, de szerintem sokkal jobb ember, mint amilyennek ő gondolja magát. És nem mellesleg, romantikus is, igen, ezt érzem és nincs semmi indokom, hogy csak kedvességből mondjam ezt. Nem egy bók, arcom komoly, ugyanakkor szemeim csillogása elárulja, hogy a komolyság mellett boldogság is lakozik. Kérdésére nagyon nyelek, ha most azt mondanám rá, hogy „igen, most is látok”, akkor lehet túl messzire lőnék vele.
- Látok! Jó szerető vagy Christopher, csak még nem találtad meg az igazit, de megérzed úgyis, hogyha szerelmes leszel, tudni fogod, mert az semmi máshoz nem fogható. Az olyan… megmagyarázhatatlanul szép érzés  - fejtem ki halvány visszafogott mosollyal az arcomon miközben még a fejtámlára is döntöm halántékomat. Látszik rajtam, hogy már átéltem és szívesen élem bele magam megint, ezúttal sokkal közelibben, mint Chicagoban bármikor.
Igazat adok neki, amiket mond az jó és jogos egyben, illetve sejtem, hogy a munka és egyéb vágyak mérlegét nem fogom tudni megdönteni nála, ettől függetlenül azt sem gondolom rossznak, amit én mondtam, nekem elég, ha tud róla, hogy van olyan is, nem csak a karrierizmus. Bólogatva helyeslek, miközben előre fordulok és hol a műszerfalat, hol az ölemben lapuló kezemen figyelem. Nem vagyok szomorú, lehetnék ettől a kijelentéstől, de csak annak tűnik, belül inkább elfogadás uralkodik az érzéseim felett. Rám néz, de nem nézek vissza rá, nem tudom miért. Nem tudom mi van velem. Szerintem most is csak azt mondja, amit filozófiájának tart, de észre sem veszi, hogy ő már nem ennek a filozófiájának él. Ez a nap sehogy sem volt munkaidőnek beszámítható, még egy igazgatónak sem.
Kicsit elfog a bizonytalanság, nem tudom bevallani neki, hogy meleg vagyok, biztosra veszem, hogyha az apámmal való kapcsolatomat nem tártam volna elé, akkor ez csípőből menne most. Majd legközelebb, akkor tökéletes lesz rá az alkalom. Felém pillant, feltűnőbben is, mint az úton ez idáig, mire kérdőn pillantok rá, ezzel meg jelzem, hogy nincs baj, nem vagyok depis, majd elkezdem mesélni életem másik legmeghatározóbb időszakát.
Utálom, hogy minden örömódám ugyanabba torkollik bele: apám. Mintha csak bűn lenne, hogy végre kis időre boldog lehetek, nem merek mozdulni se miatta és jelenleg nem érzem, hogy más lenne az életem, ha külön élnék tőle. Aidat is hívogatja rengetegszer, kontrollálja, nem egyszer bukott ki nekem nővérem, hogy ő ezt már nem bírja, pedig New Yorkban él házasságban, egy másik cég igazgatójaként. Ugyanúgy nem fog hagyni élni apám, elköltözhetek az Antarktiszra is akár, ott is megtalálna. Néha azt kívánom, bárcsak halott lenne!
Christ nézem és nyugtató hatása is van, hogy arcát bámulhatom, beszívom ajkaimat, hogy csitítsam a bennem rejlő fájdalmat, nem az exem hiányzik, hanem apám keserít el már megint, illetve az, hogy nem kell befejeznem a mondatot, Chris már tudja, hogy miről szólnának ki nem mondott szavaim. Félig az örököst látom magam előtt, félig elveszek a múltban, mikor szempillantás alatt kipattannak szemeim, ahogy megérzem kezét nyakam ívén. Ajkaim is elnyílnak, a levegő nem áramlik se ki se be. Ez az érintés… a halk mélyen együtt érző hangja, ujjának simítása a könnyeket gyűjti össze szemem sarkában, álomfátyol borul a momentumra, tényleg úgy érzem, hogy ezt az egészet beképzelem, ez nem történt meg, ilyen nincs!
Utoljára Ő nyúlt a nyakamhoz, nyaki ütőeremben hasít a vér, túl sok áramlik a fejembe, a testem egészébe, mintha hirtelen tíz liter vérem lenne és nem a fele. Kapaszkodnom kell, különben eldőlök, de csak őt látom magam előtt, egyik kezem a hajtincseim tövénél lévő karján simít végig, míg a másik előre nyúl, hogy valami biztos pontot találjon, mely az ingének anyaga az oldalának mentén lett. Összegyűröm, nem érdekel, az sem, hogy sokkal hasítunk az úton, közeledek hozzá arcommal, mert amíg ő nyakamat simogatja, addig ne várja, hogy vissza tudom magamat fogni, ég az egész testem, csókolni akarom, most és azonnal. Tíz-tizenöt centi választ el, mikor visszakapja kezét a kormányhoz, lehet hallok valami guminyikorgást, vagy valami ilyesmit, nem érzékelem tisztán, de ez a hirtelen mozdulat segít, hogy észhez térjek. Nem eresztem el az ingét, az most biztosabb pont, mintha a fogózkodót fognám, fejem lecsuklik és összeszorítom szemeimet a hatalmas érzelmi sokktól, ami körbevesz. Testem zihálni kezd, majd remegni is mellette, torkomhoz kapok az ijedtségtől, hogy nem kapok levegőt.
- Álljunk meg... - kérem gyengén rekedtes hangon. Szégyellem magam, hogy ezt tettem, de még ezt sem tudom neki kifejezni, mert levegőhöz sem jutok, hiába nyelem szaporán. Nem akarom, hogy megint én legyek a gyenge beteges kisfiú, de jelenleg még ki sem bírom kotorni szemembe lógó hajszálaimat. - Kérlek, ne vigyél haza! - könyörgöm, mintha soha sem akarnék többet hazamenni, talán részben erre is gondolok, de valójában azt akartam volna kinyögni, hogy nem akarok mellette mutatkozni, nehogy nagy baj legyen belőle, csak ez túl hosszú lett volna és ennyi levegő a tüdőmben összesen most nincs. Minden érzelem egyvelege hozza ki belőlem megint ezt a nyavalyát, tudom, mert már csak abba beleőrülök, hogy Chrisszel egyre közelebb érek a házhoz, amihez már nem kell sok, pár utca mindössze.
Ahogy lassul az autó, végre felegyenesedek az ülésben és felfelé tartva arcomat, mélyeket lélegzek, hogy legalább ne öljön meg itt helyben az asztmám.
Te jó ég, mit tettem!
● Szószám: 994 / Love you ●

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros-
^
ˇ