HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aaron Posey, Jonah Serpen, Kendra Gray, Leslie J. Brown, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Kristen Serpen
írta: Jonah Serpen
Today at 1:20 pm

It's a party time! | Lemon & Lippa
írta: Lemon Fitzgerald
Today at 12:44 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Éovyn Harsh
Yesterday at 9:31 pm

Shantelle és Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 5:43 pm

Elkészültem!
írta: Noah Parker
Yesterday at 4:28 pm

Have a good time? - Aston/Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 3:11 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Yesterday at 2:45 pm

Kendra & Aston
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:59 pm

Aston & Aurora
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Loreley Fairy
Yesterday at 12:05 pm

Matt & Ezra - casting
írta: Matthew McKnight
Yesterday at 11:10 am

My Beautiful Sister
írta: Mads Stendhal
Yesterday at 10:37 am

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Skyler Artmenson
Yesterday at 10:15 am

Loreley Fairy
írta: Eris Fairy
Yesterday at 10:14 am

Kapcsolatkeresô
írta: Leslie J. Brown
Pént. Szept. 21, 2018 9:58 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 Ismét veled

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ismét veled   Kedd Aug. 14, 2018 7:20 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Azért hívtam el Aiden-t, mert így látom jónak. Lényegesen jobban sikerült a legutóbbi találkozásunk, bár a lezárása magasan az egyetemi fölé tornyosul és nem éppen mondható kellemesnek. Valójában magam sem értem, hogy mit várok a mai naptól, vagy, hogy mi a pontos indokom arra, hogy miért hívtam el, mert egyértelműen nem a barátságunk tökélyre fejlesztése, hanem inkább megjavítása és szinten tartása. A kert jó ötlet volt és szeretném azt hinni, hogy nem Sophie megérkezése változtatott a légkörön, de ezt már akkor is cáfoltam, ahogy most is. Célomban áll ma tisztázni gondolataimat az esetleges kettejükre vonatkozó kapcsolatról, így talán megérti, hogy miért váltam hírtelen olyanná, mint egy mindenét féltő személy, hiszen nekem húgom testesíti meg azt.
Tagságom van a chicagoi golf klubban már amióta csak emlékeim léteznek és lényegében ez az egyetlen sport melyben örömömet lelem és évek óta űzöm. Mindenkit névről ismerek itt, korombéliek ritkán akadnak, de hozzá vagyok szokva ehhez a jelenséghez, talán segíteni fog a nyugodt légkör kialakításában a helyszín.
A találkozó előtt két nappal telefonáltam Aiden-nek, akkorra vált biztossá az időpont, hogy ráérek és reménykedtem benne, hogy számára is megfelelő lesz. Húgom persze igyekezett lebeszélni, hogy talán a feszült koncentrációm a labdára és a neki kihelyezett lyukra nem lesz üdítő társaság, de ha fele oly érdeklődést tálóplál a sport iránt, mint én akkor nincsenek kétségeim, jól fogunk szórakozni.
Mielőtt elindulnék, hogy a klubba menjek még teszek egy kört a hátsó kertben. Nem ismerem utam szándékát, vagy, hogy mit szeretnék vele elérni, nem sűrűn fordulok meg a birtok ezen területén, de lábaim maguktól mozdulnak, végül a gyógynövényes kertben telepszenek meg.
Kamilla. Cseng fülemben a név, amin hívta a növényt és azóta én sem feledem el és ismerem, sőt mindenféle indíttatás nélkül utána is olvastam a növénynek, majd a rozmaringnak is és végül úgy véltem, hogy bőven elég ezt a két gyógynövényt ismernem. Nem értem miért kerestem rá tulajdonságaikra, de egy pillanat szabadidőmben ez volt a legjobb ötletem.
Szoktak gyógynövényt ajándékba adni? Az virágnak számít, férfiak pedig nem adnak virágot egymásnak, azonban eszembe jut, amit mondott, hogy nyugtató hatással van rá, utána pedig az, ahogyan lélegzetét visszafolytva igyekezett leplezni annak szapora ütemét, melyet csak részlegesen sikerült végül elrejtenie. Heves reakciót mutatott, ami több volt, mint túlzás, ám kérdéseket ébresztett fel bennem. Vajon igaznak bizonyul az a feltevésem, hogy nem csak a csapongó hangulatát szokás kamillával enyhíteni? Sokkal több van Aiden-ben, mint arra elsőnek számítottam volna. Különsö dolog, hogy rá gondolok, hogy foglalkoztat, végtére is ő a munkám, azzal pedig foglalkozni kell.
Megérintem a kamilla levelét ott, ahol neki is nem olyan rég még az ujjai pihentek és arcomra leplezetlen mosoly von színt az ábrázatomnak. Ezt felismerve engedem el végül a zöldet és nézek rá meredten egy ideig értetlenül. Azzal nyugtattam magam az elmúlt napokban, hogy a viselkedésem miatti bűntudatnak köszönhető, hogy sokszor jut eszembe hangja és viselkedése, hogy előtte mennyire vidámnak és felhőtlennek tűnt. Jól éreztem vele magam, amit nehezen tudtam elfogadni és eleinte kreált ötleteket gyártottam, hogy mi lehetett oka az akkori viselkedésemnek, de Sophie-val való beszélgetésem végül rámutatott a lényegre. Talán igaza lehet és szükségem van másokkal való kontaktusra is, ám nem olyan árral, hogy úgy végződjön, mint legutóbb. Lehet jó lenne, ha lennének jó ismerőseim, talán barátaim, de ha ez azzal jár, hogy közben megbántanak és sérelmekkel vannak felém és munkám felé, akkor inkább továbbra is elkerülöm ezeket a kontaktusokat.
Hírtelen jövő ötlettől vezérelve kőrbe nézek, ám senkit nem találok a közelben, még korán van, de már késő ahhoz, hogy a kertészek valamelyike a közelben legyen, majd gondolkodás nélkül veszek fel egy a földre helyezet tenyerembe pontosan illeszkedő cserepet és állok tanakodva, hogy vajon miként tudnék bele élettől duzzadó kamillát ültetni úgy, hogy se az anya növénynek, se a tőle eltávolított darabnak ne essen bántódása.
Sárral tarkított piszkos kézzel, benne a gyökérrel rendelkező kis kamilla virággal lépek be az üveg ajtón, mejet szintén összefoltozok ujjaimmal.
-Louise -ejtem ki nevét úgy, hogy meghallja, talán túl nagy és ismeretlen lelkesedéssel benne, hiszen még sose tettem ilyet. Bár sokáig tartott, de végül a kezemben tartom a kis virágot. - Csomagolja ezt be nekem kérem valami szépbe -nyújtom át neki óvatosan, szememet le sem véve a növényről, majd magamhoz képest sietve teszem meg az utat a szobám felé, ahol először kezet mosok, majd egy tiszta inget, és zakót veszek, utána elteszem a golfozáshoz elengedhetetlen fehér, ám sportosabb öltözetet, majd kezemben a táskával, arcomon izgalommal, hogy vajon mit fog hozni a mai nap és hogy vajon ismételten olyan véleménynyílvánítás kapok-e, ami áttör a magam köré felszerelt gáton, ha ez megtörténik, akkor véglegesen lemondok a feladatról, kell, hogy legyen más megoldás is, minthogy újra és újra részesévé kell válnom annak, hogy van, aki nem veszi komolyan és nem értékeli azt, amiért élek.
- Köszönöm -mosolyodom el kedvesen a nőre és veszem át a szép papírba csomagolt cserepet a növénnyel együtt.-Órák után golfozni megyek a Lee család legfiatabbikával, majd érkezem -jelentem be, bár nem szoktam, valamiért mégis tudomására adom, hogy hova vezet utam. Kissé úgy érzem magam, mintha kapnék egy szabadnapot, pedig tudom, hogy munkába indulok.

A kocsiban feszengve, de már egyre megkeményedve ülök, hiszen már nem az otthon falai között vagyok, ahol senki nem figyel, mert mindenki eltávon van, hanem kint az emberek között, ahol más szabályok élnek, ám érzem magamon, hogy másként viselkedem, mint azt kellene. Nem szeretnék megint haraggal távozni, nem lenne jó az üzletnek, nem lenne jó a jövőnek és nekem sem. A növény és táska a csomagtartóban, az előbbit nem igazán tudom értelmezni, hogy pontosn mit is keres ott, azonban nem kötelező átadnom, férfiak nem adnak egymásnak virágot.
Az egyetemi óráknak vége, jelenleg az orvosi kar parkolójában várakozom, korábban érkeztem a kelleténél, így kiszállok és az autómnak támaszkodva figyelem a járókelőket, sok fiatal könyvekkel a kezében. A hátsó ülésem tele van papírokkal, főleg a munkával kapcsolatosan egy régivágású táskában, könyvekre ritkán van szükség, szerencsémre pontosan azzal foglalkozom, amit tanulok, vagy pedig már fiatal koromban elsajátítottam a szükséges tudást.
Aiden | ...
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Kedd Aug. 14, 2018 8:28 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Párizsban mindig azt mesélték, hogy imádják az érintésemet, mert annyira finom tapintásom van, érzik a precízséget a mozdulataimban, még apró izompólyáim összehúzódásaiban is. Nah, most is ebből merítek erőt, miközben kezemben a szikével haladok egyre lejjebb a szívizomszövetben és hiába végeztem már el hasonló boncolásokat, nekem is nehezemre esik normális tartományban tartanom a pulzusomat. A sors iróniája, hogy pont a mostani kardiológia gyakorlati órán végezzük a feltárást. Már óra elején tálcára kaptam a szívet, sőt, nekem kellett kipreparálnom a tetemből. Friss halott, amit sosem értettem, hogy ki lehet annyira elvetemült ember, hogy felajánlja boncolásra magát, de ez nekünk hallgatóknak csak jó. Már leengedtem a vért, de még így is gyakorlatilag könyökig vöröslök. Ezért utálom a kardiológiát, nyakig úszok a vérben és hacsak ki nem mosom a szervet vagy ereket, fogok is amíg be nem fejezem a műveletet.
- Aiden, nagyon figyelj, el ne vágd azt a koszorúeret, mert megbuktatlak! - sétál el mögöttem az oktató, én meg nyelek egyet, hiszen így is tök para vagyok, hogy milliméter pontos legyek, de még ő is emlékeztet, hogy nem ronthatok.
Az órára pillantok, klassz, fél múlt öt perccel. Vagyis öt perce kések és Chris biztosan már kint van az autóval. Megpróbálok nem frászt kapni és csak arra gondolni, hogy hibátlanul befejezzem a szívüregek feltárását. Nehogy elvágd, nehogy hozááá érjj! Még egy kicsit! Mélyebbre! Fél milliméternyit, ohh kérlek ne pattanj el hülye koszorúér!!
Ahhhh kész! Mintha lefutottam volna a maratont, úgy egyenesedek fel, megtörlöm köpenyemben homlokom verejtékcseppjeit és miközben leteszem a szikét, intek az oktatónak, hogy nézze meg mit műveltem. Komótosan hozzám fárad, ránéz az egykori szívre. Hosszú percek telnek el, én meg összeszorított ajkakkal hol az órát nézem, hol a tanár fejét.
- Rendben van - bólint, én meg mindjárt lehasalok örömömben. Mély sóhajtást követően elkezdek kapkodni, ami bűn, hiszen körülöttem végig szikék és más orvosi eszközös sorakoznak, lévén, hogy laborról van szó.
- Légyszííí légyszíííí lennél olyan kedves és elpakolsz utánam? Nagyon rohannom kell, de esküszöm traumatológián meghálálom! - kérem társamat, kivel egész jól összebarátkoztunk, mire ő int, hogy menjek nyugodtan, majd elintézi, meg most úgyis minden baja van mivel elvágta az egyik billentyűt.
Kibújok a könyökig érő gumikesztyűmből, kifele menet a kukába dobom. Mire lefutok a harmadik emeletről és szélsebesen elkapom a lift bezáródó ajtaját, már érzem, hogy a környezethez képest mennyire szaglok az ötmillió fertőtlenítőtől, hipótól és egyebektől, de nem gáz, van váltás ruhám a táskámban.
Nyílik a liftajtó, uzsgyi! Mintha robbanna mögöttem az épület, úgy sietek ki, majdnem levállalom az automata üvegajtót is, amiért túl lassan reagált a jöttemre, mindegy, leszaladok a lépcsőn közben szemeimmel Chris autóját keresem és meg is találom hamar.
- Szia Christopher, bocsi a késésért, eskü nagyon siettem. Kifizetem majd a túlidőzött perceket, ha nem egy napra foglaltál pályát - mondom szaporán, de kétlem, hogy a felét is hallaná, mert rohamosan nyitom ki az autójának hátsó ajtaját és bevetődöm oda. Legnagyobb fájdalmamra egy táskába verem be a fejemet, ami igen kemény, gondolom tele vannak papírokkal, de nem számít, lerakom a mellettem lévő ülés lábrészéhez, hogy kényelmesen elférjek.
- Megvagyoook! - kiáltom Chrisnek, hogy indítsa a motort és mehetünk is.
- Ne haragudj, tényleg, éppen boncoltam és nem hagyhattam ott, pedig eskü gyorsan forgattam a szikét, de így is megkértem a társamat, hogy takarítson el utánam és volt olyan aranyos, hogy megteszi. Mindegy is, a lényeg, hogy megjöttem, nem? - beszél még belőlem az izgatottság, hiszen alig egy perce még az utolsó vágásokon izgultam, amin múlt hogy bukok vagy ötös, avagy életben marad a páciens vagy meghal. Mondjuk Chrisnek már úgyis mindegy.
- Képzeld, elneveztem rólad a szívemet! - gyorsan kapcsolok, hogy feltehetőleg ő nem úgy érti ezt, ahogy egy orvos. - Úgy értem, kaptunk egy hullát, ki a minap halt meg és őt, illetve az ő szívét neveztem el Chrisnek és azt kellett felboncolnom. De ne aggódj, ha műtét lett volna, életben maradnál, sikeresen végrehajtottam mindent - terelem a témát mosolyogva már a főútra kiérve, de mindössze azért próbálom lelkesíteni, hogy nehogy hátra nézzen, mert éppen levedlem magamról a fehér köpenyemet, mivel megláttam, hogy a hasi résznél véres lettem. Ahogy megszabadulok tőle, megijedve tapasztalom, hogy át is ázott, úgyhogy a pólóm is olyan lett, na szuper. Chris ki fog nyírni, ha ezt megtudja. Igyekszem mosolyogni a visszapillantóba, majd mikor talán Chris az utat nézi teljes egészében, lekapom a pólómat is.
Tökéletesen félpucéron van olyan szerencsém, hogy telibe verem karommal a kocsi tetejét, ami nagy hanggal koppan. Húzom számat rendesen mialatt táskámban kotorászok a másik pólómért.
- És hogy telt a napod? - tartom szóval, de félek már mindegy, lebuktam, mondjuk jobban tenné, ha nem fordulna meg, mert nem lát csak a mellkasomtól felfele a visszapillantóból és úgy akár azt is hiheti hogy teljesen meztelen vagyok, feltéve ha a pólólevételemet nem látta. Gyerünk már, hol az a nyavalyás pólóóó!
● Szószám: 789 / Love you! ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szer. Aug. 15, 2018 12:49 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Gondolataimat a járókelők vonják magukkal, sokan fehér köpenyt rántanak vállukra és így sietnek órára, mások a könyvükbe mélyülve, tudomást sem véve a környezetükről mennek előre nem félve, hogy balesetet szenvedhetnek. Valójában csak szeretném, hogy ezek legyenek elmém egyetlen helyfoglalói, de valójában mindig a csomagtartómban lapuló növény körül érnek véget, ahonnan igyekszem őket visszahúzni, csekély sikerrel. Nem adhatom oda neki, egyáltalán mi vezérelt, amiért elhoztam, vagy úgy teljes nyugalommal kiástam puszta kézzel a földből, melynek illatát tán még mindig nem sikerült magamról lemosnom. Engesztelésként hoztam, nyitok felé, közeledem, hogy megbízzon bennem, abban viszont biztos vagyok, hogy ez az esetében tovább fog tartani, mint azt még első találkozásunk során képzelni tudtam volna.
Az órámra pillantva konstatálom, hogy bizony késik, teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy szándékosan teszi, így kíván bosszúságot okozni nekem. Bolondnak és kihasználtnak érzem magam. Sokan felém pillantva kérdezik szemükkel, hogy vajon ki lehetek, itt nem ismernek, előkelő megjelenésem a gyönyörű autóval pedig mindenütt feltűnést kelt.
Több, mint öt perce várok rá, bár testem és arcom nyugodtságról árulkodik, belül azonban harag és düh keletkezik, amirért hagyom neki, hogy megalázzon, még kamillát is hoztam neki, otthon szépen kidobom, ne is emlékeztessen erre a badar ötletemre.
Lábamat kinyújtva a keresztből lépek el autómtól és indulok meg, hogy beszálljak a volán mögé, éppen becsukom az ajtaját és kapcsolnék gyújtásba, mikor meghallom nevemet, azonnal felé fordulok, hogy ki lehet forrása, persze másra nem is számítok, csak Aiden-re.
Nem értem szavait, azonban nem a távolság miatt, hanem mert egyszeriben hallom és meg is érzem, ahogy jobb hátsó ajtóm nyitódik, majd erőteljesen csapódik, majd egy keményebb koppanást is hallok felőle én őedig összeszűkült szemekkel az értetlenségtől, hogy valójában mi is történik nézek vállam fölött hátra.
Figyelem, hogy mit mond, egy szavát sem értem, annyira szürreális a szituáció, csak úgy beesik a zajtómon, mintha más sem lennék csak egy fuvar, ki elviszi következő célhelyszínére. Sértettnek érzem magam és késztetést érzek, hogy kiszálljak és ajtót nyissak neki, megmutatva merre találja a következő taxi állomást, ám arcának vöröslése, hangjának fáradt lihegése és izgatot színe végül megenyhíti vonásaimat és lassan szám is apróra kinyílik, végül óvatosan, lehető legkímértebben, némán fordítom előre fejemet az útra és egy szó nélkül indítom el a motort. Meg feledkezem az illedelmes köszönésről, azonban kézfogás kezdeményezése híján nem is jut eszembe ezt megtenni.
Feldobom szemeim a visszapillantótükörre, mikor megemlíti, hogy elnevezett rólam valamit, még pedig a saját szívét. Ugyan miért tenne ilyet bárki is. Talán ha egy ellenkező neműtől hallanám, akkor imponáló lenne, így viszont ismételten érzem a zavart, testemben a meleget, hogy vajon miért nevezné el rólam saját szívét. Ismét fánézek, azonban arcomban szemeimben sértődöttséggel, de más részem nem sugall érzelmeket, egyedül a kormányba egyre inkább belemarkoló és fehéredő ujjbegyeim. Hogy merészel ilyeneket mondani? Mivel érdemeltem ki, hogy egy holt személyt az én nevemmel látott el? Arcán kedvességgel és mosollyal sem tudja leplezni rossz szándékát, direkt próbál már most, mielőtt a klubba érnénk kihozni sodromból és nagy késztetést érez minden porcikám, hogy ne menjek tovább egyenesen az úton, hanem leforduljak házuk elé.
-Remélem nem okoz csalódást, hogy én életben vagyok -modnom végül mélyebb hangszínnel, de nem nézek rá hátra, nem kívánm látni arcát, mikor ezt meghallja. Nem nyugtat meg a tudat, hogy szívem tovább dobogna kezei között, miközben azon fantáziál, hogy hogyan végezzen azzal és már most, ezkkel a mondataival is képes lenne megállítani azt, de míg nem a munkámat támadja, addig fent marad az álarc, maximum pár szóval hangoztatom nem tetszésemet.
Érzem, ahogy folyamatosan kapálózik a hátsó ülésen, de nem hagyom, hogy felborzolja idegszálaimat, higgadt maradok és egyenletesen veszem a levegőt, csak az útra koncentrálva, azonban ismét nagy ütődést hallok. Tudom, hogy nem karambolt szenvedtük el, hiszen az másként hatna, azonban kénytelen vagyok hátra pillanatni, hogy mégis mit tevékenykedik.
- Feltételezem nem élsz vissza a helyzettel és teszel kárt az autómban? -hallatszik a szidás, hiszen nem kevés pénzembe került az, hogy egyedivé váljon a belső tér. Eleinte csak fejének tetejét lelem meg, utána egyre többet láthatok belőle, pontosabban azt is, amire soha nem lehetne felkészíteni.
Hófehér bőre villan fel a tükörben és egy jó ideig nem is tudom leemelni szemeimet a látottakról. Figyelem, ahogy valami után kutat, majd vissza vezetem magam az út bűvöletére. Szám szóra nyílik, hogy kérdőre vonjam, azonban nem tesz végül semmit, helyette ismételten összeszorul. A tükörhöz nyúlva igazítok azon egy kissé, hogy jobban lássam őt. Testem megint forrósággal töltődik felm és már biztos vagyok benne, hogy ismét mérges vagyok rá, amiért ennyire nevveletlenül, illetlenül és figyelmetlenül viselkedik, pedig alig vagyunk úton pár perce.
Kérdésének köszönhetően visszajutok az útra.
- Kétlem, hogy izgalmasnak tartanád -ejtem ki halkabban a megszokottnál.
Néha rá, néha az útra terelődik figyelmem, ahogy őt látom egyre inkább elveszítem önuralmamat, amiért valaki képes így viselkedni, főleg az én autómban, szerencsére sötétítettek az üvegek, így nem láthatják, hogy mi is történik pontosan, ezért is szerencsés Aiden, különben már rég az utcán állna a törött virággal mellette a földön.
Visszakapom szemeimet az útra és többe nem nézek vissza rá, míg teljesen nem vagyok bitos abban, hogy felöltözött. Arcom ég és nagyon örülnék, ha ez elmúlna, akkor tudnám, hogy nyugodt vagyok és kevésbé érzek megvetést irányába.
- Igazán várhattál volna míg oda érünk -adom végül tudtára véleményemet.- Akkor megkíméltél volna mind kettőnket a kellemetlenségektől -folytatom némiképp kioktatóan.- Egy óra nem hosszú táv, addig a köppeny is megfelelő lett volna, ha már kijelentésed szerint nem volt megfelelő mennyiségű időd a ruházatod átváltására -célzok a késésére, majd ismét rá nézek.
- Ha valóban érdekel, egyetemi óráim voltak. Vállalati pénzügyek, gazdaságfejlesztés. Mivel ez az utolsó évem, így kevés és jól szét osztott órarenddel rendelkezem, így a munkába maximális időt tudok befektetni -folyamatosan beszélek, addig, míg már nem érzem magamban a zavar végleges eltűnését.
Aiden | ...
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Aug. 16, 2018 11:16 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Nagyon félek, hogy Chris ki fog rám akadni, voltaképpen már a szikével a kezemben is ezért van gyomorgörcsöm és nem elsősorban a műtét miatt. Bízok benne, hogy a francia egyetem helyesen megtanított az alapok használatára és pontosságom is kielégítő. Mikor meghallom a szakoktató helyeslését, mondván, hogy sikerült és ötössel jutalmaz, mintha felhúznának, úgy rohanok ki a laborból, át az egyetemen és épp csak futólag kaptam fel a táskámat. Chris autója felé futok és csodálom, ha esetleg nem venne észre, mert eléggé feltűnően jajveszékelek át a teljes parkolón, hogy végül kinyissam az autójának ajtaját és bevetődjek a kocsiba. Végig csak azon jár az eszem, hogy ki fog nyírni, de mindent megmagyarázok neki részletesen, úgyhogy nincs joga haragudni rám. Ijesztő a csöndessége, semmire sem reagál, semmit sem csinál, hogy megjöttem, örülhetek, ha kicsit felém néz, aztán visszafordul és indítja az autót. Már most tudom, hogy nagyon rossz napom lesz, és hogy én ezt mennyire nem akarom végigcsinálni, de hát igent mondtam, mert mást nem hagyott tenni Adam előtt. Azonban én semmit sem felejtettem el!
- Miket beszélsz, hiszen megmentettelek! Soha senkit nem ölnék meg, vagy hagynék meghalni a társaságomban! - félelem meghökkenve és vajmi durcásan, mert nem hiszem el, hogy ilyet feltételez rólam. Nem is hiszem el, hogy ennyire badarság is megfordult a fejében. Azt hittem, örülni fog, hogy gondoltam rá, de látom, hogy neki semmi sem jó. Én megpróbáltam, tényleg megpróbáltam mindent megtenni, hogy jól induljon ez az alkalom.
Aztán meglátom, hogy véres vagyok és elfog a pánik, mert tudom, hogyha ezt Chris meglátja, akkor nekem annyi, ismételten és nem meglepő módon. Muszáj levennem az anyagot, és nekem sem kedvemre való a pucérkodás, de ő érte teszem. Lekapom a pólómat is, és szélsebesen kapálózok, hogy mihamarább meglegyen az a váltás pólóm és ennek is betudható, hogy beverem a kezemet. Természetesen Chris azonnal szól és még inkább természetesen az autó miatt aggódik és nem értem, hogy esetleg beütöttem-e valamimet, például most a kezemet, vagy nemrég a fejemet az irataiba.
- Kutya baja az autónak! - zárom le gyorsan és egyre mélyebbre túrok a táskámban. Majdnem hozzá tettem, hogy éppen vérzek, de nem heccelem inkább, nem akarom még jobban felhúzni.
- Igen, megvárhattam volna, hogy odaérjünk, de légy szíves egy kicsit bízz bennem, mert pontosan fel tudtam mérni a helyzetet és tudtam, hogy inkább elviseled az ideiglenes meztelenségemet, mint azt, ami e nélkül lenne. És bár már mondtam, de akkor még egyszer elmesélem, hogy éppen boncolás közepén voltam és nem önhibámból késtem. Öt percért nem kellene morognod, mert nem történt tragédia, sőt, úgy rohantam HOZZÁD, azért, hogy MEGFELELJEK a te világodnak - fakad ki belőlem  talán kicsit hevesen is, de nem emelem meg a hangomat, mindössze a múltkori sértődöttség érződik belőlem, avagy az, hogy már nagyon elegem van, amiért már megint csak szidnak, pedig igyekszem megfelelni és semmi rosszat nem is tettem, de ezeknek a sznob barbároknak nem lehet jót tenni. Ezek után nagyon remélem értékelni fogja és megérti a döntésemet. Kisgyerekként kezel, lehet, néha úgy is viselkedek, de nem vagyok az. Érett, okos, orvostanhallgató vagyok, aki nem mellesleg hozzá hasonlóan egy chaebol család sarja és hiába utolsóként születtem, én is érek ám valamit! Miért mindig csak engem kezelnek le, miért mindig csak én kapom a verést, de a legjobb lenne, ha senki sem kapna.
Érzem magamon tekintetét, úgyhogy felvetek egy témát. Igen, minden bizonnyal unalmasnak találnám, ez igaz, de más nem jutott most eszembe, nem mintha annyira érdekelne, hogy min ügyködött.
Végighallgatom, közben meg is tálalom a pólóm és magamra veszem. Nem a legcsinosabb, inkább kissé rockos, de nagyon kényelmes és én imádom. Chrisnek meg úgysem jó semmi, ami nem öltöny szóval tök mindegy.
- Igen, csodálom, hogy ez a kis kiruccanásod nem ütközik a munkáddal - folytatom a beszélgetést, mert nagyon fura, hogy ráér golfozni és méghozzá velem, pedig nagyon örülnék, ha messze elkerülnénk egymást. Közben összegyűröm a véres ruhákat.
- Megállnál egy pillanatra? Úgy most - kérem meg, és ha így tesz, akkor a már álló autóból gyorsan kipattanok kezemben a rakás textillel és elsietek a legközelebbi - pár méterre lévő kis kukáig, majd az egész köpeny - póló gombócot belenyomom, rányomom a tetejére, aztán fordulok is meg, hogy visszasiessek az autóhoz. Bepattanok már Chris mellé az anyósülésre már friss, Aiden-illatú pólóban.
- Köszi! - kapcsolom be biztonsági övemet.  
● Szószám: 708 / Hate you! ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Aug. 23, 2018 9:20 am


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Némiképp érzékenyen érint, hogy egy szívben vgdosot, melyet nevemen hívott, ezt pedig tudtára is adom. Nem reagálok duzzogó hangnemére, azonban felismerem, hogy bizony más fogadtatásra számított a témát illetően, így igyekszem én is másként hizzá állni, legjobb tudásomnak megfelelően.
-Remélhetőleg nem csak a társaságodbeliekkel nem kívánsz végezni, azonban, ha ez így van, akkor nagyon örülök, hogy barátok vagyunk-kezdem, hogy pontisítsam szavait, azonban a végén konstatálom, hogy bizony vannak előnyei kapcsoltunknak. A mondat végére játékosabbá válik a hangom, azt is mondhatnám, hogy humorosnak találom szavaimat, arcomon is halvány mosoly terül el. A barátomnak hívom, ami magamat is meglep, eddig csak egy személyel tettem így és valahogy egészen nyelvemhez igazodott a szó formálása Aiden társaságában.
A koppanás felráz és hátra nézve ellenőrzöm, az ő véleményét is megismerve, hogy rendben van-e a karosszéria. Nem kapok kedves választ, de ebből már teljes mértékben tudom, hogy bizony nincsen kellemes hangulatában, legalábbis minden jel erre mutat. Bólintva konstatálom, hogy minden rendben, ám az elém feltáruló látványa testének elintézi, hogy ne legyen. Testem felforrósodik, de mégsem vagyok képes jó ideig elnézni felőle. Ilyesmi érzés, mikor mérges szoktam lenni és most is úgy gondolom, hogy ez lehet oka állapotomnak.
Barátok vagyunk és megbeszéltük, hogy elfogadjuk egymás véleményét, szokatlan dolgait, ám alkalmazkodnunk is tudni kell. Elhatároztam, hogy én e szerint fogok eljárni, bár Aiden megnehezítí a dolgomat és bosszankodom is miatta.
Mérgesen, kissé lekezelőbben, mint azt kéne adom tudtára, hogy viselkedhetne kuktúráltabban, de nem tud kibírni egy órát, közben pedig hol őt, hol az utat figyelem.
Tömören és mindenre kitérve kapom meg reakcióját. Szavai hevesek, ám ez hangján kevésbé hallatszik. A legutóbbi találkozó során is viselkedett hűvösebben, ezek szerint az nem véletlen volt, nagyon is szándékos, ám velem ellentétben neki nincs kedvére ilyennek lennie, ez zavar meg folyamatosan.
-7 perc-mondom halkan, szinte az orrom alatt mormolva, ez már jele annak, hogy igyekszem fejlődni, azonban nem várhatja el, hogy ennyre rövid idő alatt olyan drasztikus változáson menjek keresztűl, hogy ne igyekeznék pontosítani szavain.
-Köszönöm-mondom végül, azonnal mikor befelyezi a monológot és igyekszem leplezni, hogy ne hallatszódjon, mennyire nem helyeslem, amit most a hátsó ülésemen tesz.-Jóleső, hogy így igyekeztél a kedvemben járni. Ne haragudj a modortalan reakciómra, azonban váratlanúl ért és az én világomban általában mindig tudjuk, hogy milyen kimenetelekre számíthatunk-válaszolom őszintén. Abban reménykedem, ha némiképpen belelát üzlettel kapcsolatos nézeteimbe, akkor megérti, hogy mit miért teszek, így könnyebben elkerülhető a félreértés.
Éppen őt nézem, ahogy keresgél, remélhetőleg egy pólót, hiszen még mindig jelen van bennem valamiféle harag, amiért ezt át kell élnem, mikor a napom felől érdeklődik, ekkor sikerül véglegesen előre merednem.
-Szabadnapom van, apám legnagyobb bánatára, azonban ma tud nélkülözni, mivel tegnap hajnalig dolgoztam, hogy a mai munkám nagy részével is végezhessek, a maradék holnapra torlódik.-Bár apám örűlt, hogy előre halad Aiden-nel való kapcsolatom, annak viszont nem, hogy egy egész délutánt rá is igyekszem fordítani, főleg, mivel rengeteg panasz és eszrevétel jött be az új modellel kapcsolatosan és mindig átnézzük mi is, hogy tisztában legyünk az igényekkel. Sokat dolgozunk, mert lényegében elvégezzük azt a munkát is, mit egy asszisztens, vagy beosztott megtesz, de több szem többet lát alapon, valamint önmagában mindig is jobban bízott apám, mi is sok dolgot átfutunk, legalább rápillantunk, az is sokat segít.
Meglep kérése, nem is értem szándékát vele, azonban mégis megállok, nem vonom kérdőre, pedig erőteljesen parancsoló a hangja, amihez nem vagyok hozzászokva, mégsem érint rosszúl.
Kérdő tekintettel nézem végig, ahogy a kukához megy és mint egy morcos gyermek tömködi bele holmiját a köz szemetesébe. Mulatságosnak, szokatlannak és a maga módján aranyosnak találom a szituációt, aminek okán el is mosolyodok, hiszen hevessége húgomra emlékeztet, sok jó emlékre és most hagyom, hogy kiüljön rám ez az érzelem, nem elfolytva, ahogy húgom is szokta mondani.
Beül mellém, azonban nem indulok el azonnal. Kikerekedett szemekkel, a mosolynak nyomával sem nézek végig pólóján és hírtelen számban ragad a szó.
-Ugye nem ez az a ruha, amiben golfozni szándékozol? -kérdezem teljes megrökönyödéssel hangomban. Így nem mutatkozhat ott, a családomat rossz fényben tüntetheti fel, végén azt hihetik, egy akárki jött-mentet is elviszek magammal egy golf klubba.
-Sok neves család, köztük rengeteg ismerősöm, munkatársam lesz jelen. Nem szeretném, hogy neked is kellemetlenséget okozzon tekintetük-már kevésbé beszélek éllel, hiszen valóban nem szeretném. Jó lenne, ha jól érezné magát, hiszen akkor könnyebben szót tudunk érteni és kevésbé feszült a közöttünk lévő tér.-Nálam mindig van egy tartalék darab a szekrényemben. Ha az megfelelő, akkor szívesen kölcsönzöm neked a mai napra-ajánlom fel, hiszen mind a kettőnk számára érdek fűződik, hogy megfelelően jelenjen meg.
Aiden | ...
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Aug. 23, 2018 10:46 am


● Első randi avagy ki éli túl?●


Először nagyon megörülök a barát szó hallatán, már mosolyodik is el arcom, aztán visszaemlékezek a múltkori vacsora utolsó szegmenseire és rájövök, hogy igen, barátok vagyok, de ez annyira névleges, mint két testvér testvérisége, akik sosem látták egymást. Persze, azok vagyunk, mert kimondtuk, de nem igazán érzem magunkat annak és érdekelne, hogy Chrisnek mit jelent ez a szó, vagy esetleg amolyan „felvettelek” dolognak tartja, mintha a dolgozója lennék. Csalódni fog, ha azt hiszi, ebből áll a barátság. Nem reagálok rá, de képzeletben forgatom szemeimet.
Teljesen kétes hangulatban szálltam be az autóba, a nap ezen felében semmi bajom nem volt, boldog voltam, jól éreztem magam és Chrisznek sikerült egy pillanat alatt idegessé varázsolnia, ennek is köszönhető, hogy némiképp ingerülten válaszolok neki, de nem érdekel, már lemondtam az úri viselkedésről, arról, hogy megfeleljek neki, holott egészen eddig csak az járt a fejemben, hogy ki fog nyírni, amiért késtem. Nem is értem, mire számítottam.
Átveszem a pólómat, majd szépen kifejtem Chris beszólogatására, hogy mi a helyzet, heves vagyok, érzem és tudom is, de jól esik kimondanom amit gondolok, mert egyre idegesebb vagyok és valahogy ezt ki kell adnom, lehetőleg jó emberen. Szinte levegőt sem veszek a szavak közben, de meghallom Chris halk közbeékelt szavát, pontosítását, mire ökölbe rándulnak megremegő ujjaim. Ki akarok szállni. Ki kellene szállnom itt és most, mert nem bírom, hogy a leglényegtelenebb dologra tapint csak rá, miközben semmi mást nem vesz észre, nem, ő csak a hibákra megy rá és el kell szomorítanom, de abból nekem rengeteg van. Egyre hevesebben mondom a szavakat, a végér is elharapom, mert tudnám folytatni napokon át, de jól is teszem, mert Chris egyetlen válasza belém folytja a levegőt. Nem erre a válaszra számítottam, értetlenül pislogok a visszapillantó tükrébe. Hatalmas szemekkel hallgatom végig és csak próbálom felfogni, hogy most tulajdonképpen bocsánatot kér tőlem. Már nem szorítom ökölbe a kezemet, de egész testem remegni kezd, már megint összezavar, mindig ezt csinálja. Eléri, hogy mérges legyek magamra is, a kimondott szavaimra, holott nagyon is megérdemli őket, rászolgált, most meg elnézést kér miattuk, de mit számít, a következő tíz percben úgyis minden kezdődik elölről. Torkomban gombócok keletkeznek, fáj, hasogat és szédülök az idegességtől.
Elterelem gondolataimat az öltözködéssel és felvetek egy olyan témát, ami talán semlegesebb, igaz, nagyon nem érdekel, de legalább addig is nyugi lesz köztünk. Szándékosan nem reagálok a bocsánatkérésre, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Csúnyát? Szépet? Hogy jól esett, de tudom, hogy úgyis csak egy átmeneti állapot? Úgy vagyok vele, hogy láthatja rajtam, hogy a méregtől zöldül egész testem, úgyhogy jobb, ha erre később térünk vissza, ha már lenyugodtam.
- De ha sok a munkád, akkor miért most vettél ki szabadnapot? - kérdezem és meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg miattam tenné, elvégre ez kikapcsolódás és nem munka. Persze a kemény munka mellett jól esik a kikapcsolódás, de én akkor teszem, amikor nincs sok dolgom és ráérek. Ez meglepő, főleg mivel Chrisről van szó, de az ő dolga, engem meg még nincs csak névlegesen érdekel, addig is elterelem a figyelmét a véres ruháról.
Nézem nagyban az út menti sorokat és mikor meglátok egy nagy kukát, megkérem Christ, hogy álljon meg és ő meglepően simán szót fogad nekem, amit gyorsan ki is használok, kipattanok a kocsiból és odasietek a kukához, hogy beletömjem a véres szennyesemet. Sietek, mert tudom, hogy késésben vagyunk, gyorsan ülök vissza az autóba, ezúttal már Chris mellé. Megkönnyebbülten csatolom be magamat, majd a emelet a tekintetemet és ahogy Chris méregető, rosszalló pillantásával kerülök szembe, pár másodpercre ledermedek. Már megint mi rosszat csináltam?
- Dehogy, sportruhába fogok öltözni majd! - Jahh, persze, csak a ruha. Hát nem farmerban és fekete rövid ujjúban terveztem ütni a labdát. - Ne-ne-nem kell tényleg, van váltóruhám, most csak azért öltöztem át most, mert véres lett a rajtam lévő - rázom kezeimet kissé zavartan, lehet orcám vörösödni is kezd, na meg a megszeppent pillanatoknak köszönhető, hogy el is szólom magam. Visszaszívnám, ha lehetne, de nem, végül is mindegy, már kidobtam, úgyhogy csak nem lesz baj belőle. Utólag emésztem csak a szavait.
- Szóval akkor nem is ketten fogunk golfozni? - hangzik tőlem némileg csalódottan, de remélem az ismerőseit nem úgy értette, hogy nekik mutat be és tulajdonképpen velük akar játszani én meg csak úgy mellékesen meg vagyok hívva. Nem akarok megint üzleti él harcba keveredni.
● Szószám: 704 / Hate or love you, idk ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Szept. 07, 2018 9:04 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Felhívom figyelmét a pár perces tévedésre, mégis halkan teszem, ám hallhatóan nem eléggé, hiszen megérzem, ahogy még inkább ingerülten folytatja szavait. Megköszönöm neki, hisz gondolt rám, gondolt arra, hogy nekem jó legyen és sietett, mert tudja, hogy számomra fontos a pontosság. Igyekszik és én is, remélhetőleg viszonylag hasznos mértékben és lesz eredménye, talán ő is megnyugvást fog érezni. Teljesen őszinte ez az egy szó, ahogy a magyarázatom is, ám nem szeretném, hogy ez a nap az üzletről szóljon, nem kívánom, hogy munkaként kelljen a jelenre gondolnom, pedig úgy kéne, azonban most szeretném, ha valóban barátként viselkedhetnék, bármit is jelentsen az.
Néha szememmel követem mozdulatait és fehér bőrének vonalát, ahogy izmai rándulnak alatta, ám a vezetésre is figyelnem kell. Többek között ez az, ami miatt lekapom róla tekintetemet, valamint nem tartom jó dolognak, vagy illedelmesnek, hogy őt figyelem, mégha még mindig némi ellenszenvet érzékelek is.
Kérdése beszédre int és bevallom itt létemnek okát és valóban, fáradt vagyok és hosszú volt az előző este, hiszen a munka sosem áll meg, főleg nem egy cég vezetőjének és örökösének.
Kérdése pont annyira logikus, mint amilyen válaszokat kéne rá adnom és fogok is, ám pontosan tudom, hogy más is van mögötte, Sophie.
-Bármeddig képes lennék halogatni egy szabadnap kivételét, hiszen folyamatosan van mit tenni, ezt gondolom pontosan megérted-mondom semlegesen, nekem természetes a munkámról beszélnem. Valamint szeretem, amit csinálok, így lényegében mikor a kötelező szabadnapomat veszem ki, azt is munkával töltöm-A mai napon ráadásul kevesebb gonddal kellene elszámolnom, mint, amire jövőhéten számíthatunk-továbbra is gépiesen ejtem ki a szavakat. Az elkövetkezendő hét nagyon nehéznek ígérkezik. Fontos tárgyalás lesz a pénzügyekről, sikkasztást sejtünk a cégen belül és sosem könnyáek az ilyesféle átvilágítások, főleg mikor egy megbízható személy áll minen mögött. Sokszor másra is fény derül és rengteg a papírmunka, esetleges elbocsájtások. Van más is, a húgom bánt, ahogy beszéltem vele, amiket mondtam és, hogy őt hibáztattam a legutóbbi sikertelenségeim miatt. Nem lehet elégszer bocsánatot kérni az ilyen tettek miatt. Megszorítom a kormányt, összeráncolódik szemöldökeim közt a bőr, de nem mondok többet, nem említem. Bár a nyíltság a célom, ez még nem tartozik abba a területbe, amiről tudnék, vagy hajlandó lennék beszélni. Ritkán válok el haragban Sophie-tól, de az mindig megvisel és jól esik, hogy nem kell egyedül lennem, más esetben még a szokásosnál is jobban a munkába merülnék, ami már az egészségemre is ártalmas.
Hírtelen szólítfel megállásra és teljesítem is kérését, ám teljesen érthetetlen számomra, hogy mire kászülhet. Mulatságosnak találom, ahogyan láthatóan erőből dobja bele tuháit a szemetesbe, majd már mellettem is ül, látványa azonban nem éppen olyan, amire számítani véltem.
Bólintok, hiszen olyan választ kapok, amit vártam, de azért felajánlom, hogy van egy tartalékban lévő ruhadarabom, amit használhat. Meglepődöm a véres ruhán, azonban visszaemlékezem, hogy éppen milyen óráról sietett úgy hozzám és megértem, hogy mi is történhetett. Arca piroslik és heves hadonászása kicsit hátra tántorít, majd elmosolyodom gyengéden, hiszen semmi rossz nem történt, megoldódott a ruhával kapcsolatos aggodalmam is, valamint úgy tűnik az ő hangulata is kissé megváltozott és talán már kevésbé haragos.
-Természetesen nem-válaszolom, miközben ismételten az úton haladunk, majd kissé felé fordítva arcomat folytatom.-Velünk lesznek a caddie-k-nézek rá végül, hiszen feltehetően nem a segédeinkre gondolt, hanem a már említett ismerősökről. -Minden egyéb személyt egy kéz rázással fogom üdvözölni és egyben el is köszönök-fordulok vissza már és figyelem az utat. Nem szeretnék az üzleti partnerek elé állva meghallgatni véleményüket és a sok idősebb korosztályba tartozó bizony nem igyekszik leplezni, mennyire nincs kedvére, hogy ilyen fiatalon hol tartok. Sokaknak hosszú idő kell, hogy komolyan tudjanak venni, szerencsére egyre bővül a számok és elismernek a teljesítményeimnek megfelelően. Akik viszont ilyenkor golfozni járnak bizony már rég nincsenek a szakmában és csak kellemetlenkedni szeretnének. A mai napot nem visadkodással szeretném tölteni.-A mai egy valódi szabadnap-mondom ki a lehető leghalkabban, inkább csak magamnak. Ha kimondom, akkor talán könnyebb is lesz így cselekednem és elfelednem az üzletet és a bánatomat Sophie miatt.
-A felvágásomon kívűl mivel töltötted a mai napodat?-kérdezem valamivel később, bár nem érzem, hogy szükséges lenne beszélgetni, azonban így szokás, nem sokan szeretnek csöndben ülni hosszabb távon. Hangom semleges, azonban hallatszódhat belőle, hogy nem sértődött, vagy gúnyolódó, hanem valóban érdeklődő. A fel-fel jövő kellemes hangulatom is kezd ismételten megjelenni, nem szeretném, ha a gondolataim elterelődnének és talán ha Aiden beszél, akkor jó szokásomhoz híven, egyrészt illemből, jelenleg érdeklődésből is, de rá fogok figyelni.
Aiden | bocsi, hogy csak most
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Szept. 07, 2018 10:34 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


- Persze, megértem. - Tényleg megértem, én is néha el tudom mélyülni a dolgaimban, mondjuk kettőnk élete nagyon más és azzal, hogy nem lettem a vállalat részese, új életet kezdhettem és mondhatni élem a szokásos egyetemisták világát, tanulok, igen, azt hiszem zömmel csak tanulok, elvégre dolgoznom nem kell, sosem kellett, mert alap, hogy van pénzem, alap, hogy kiszolgálnak még Franciaországban is, igaz, ott azért vállaltam munkát és nagyon élveztem. De ez nem olyan dolog, mint Chris mindennapi munkája, ő tényleg a családért küzdhet és valójában irigylem is kicsit ezért. A válaszom egyébként teljesen normális, főként értelmes amellett, hogy nagyban kapálózok az autó hátsó felében ruháimat gyűrve. Nem foglalkozok gépies hangjával, de most inkább nyugtatóként hat rám, mintsem felkapnám a fizet, hogy miért nem mutat ki érzéseket, talán már megbarátkoztam azzal, hogy ő ilyen, természetesen a múltkor történtekre ez sem jelenthet gyógyírt. Szerintem arra semmi, ahogy az is egy tény, hogy azért vagyok most vele, mert muszáj és nem mondhattam mást, s úgy voltam vele, hogy ha már kényszerhelyzetbe sodort, akkor legyen szíves fáradjon el értem.
Na, készen is volnék az átöltözéssel, úgyhogy nagyban ágaskodok a hátsó ülésen, bízva benne, hogy találok egy kukát, szerencsém van, tényleg készülünk elhaladni egy mellett, úgyhogy bízva a jó sofőri tudásában, megkérem, hogy álljon meg. Rendkívül gyorsan kiszállok az autóból, sietek, mert nem akarom feltartani se a forgalmat, Christ pedig pláne nem, ennyi büntetés neki elég is volt, egyelőre.
Kicsit olyan érzésem van, mintha végigmérne, vagy zavarná a pólóm, de inkább kiélvezem, hogy bámul és próbálkozom elrejteni a pimasz kis mosolyom, de neki sikerül teljesen messzire űznie,  fogalmam sincs, miért, de hirtelen megijedek a felajánlásától, nem akarom, hogy mihasznának tűnjek a szemében, dadogni kezdek és a végén elszólom magam, amire ráadásul ki is pirosodok, ahh, ez most azt hiszem nagyon ciki pillanat. Végül csak bólint és újra gázt nyom, úgyhogy van időm rendezni a gondolataimat. Mekkora hülye vagyok! Felvehetném a ruháit, ráadásul ő maga ajánlotta fel, én meg elutasítottam, ó istenem!
Csalódottan nézek rá, mert azt hittem, hogy csak ketten fogunk golfozni, kettesben, ő és én, ha már személyesen hívott el, megérdemelném, hogy csak rám figyeljen, viszont nem kell mondanom semmit, mert pontosít és így konkrétan belesüppedek az ülésbe, annyira megnyugodok.
- Jó, a caddie-k jöhetnek - egyezek bele, mintha az én döntésem is lenne, hogy ki lehet Chrisszel és ki nem, de hát na, nem csak mindig az van és nem mindig úgy, ahogy azt ő akarja, ezt mellettem úgyis be kell látnia. - Szuper! Örülök, hogy így tervezed, mert én is arra számítottam, hogy kettesben leszünk, ismét - utalok vissza a kertes momentumra, ahol még jó barátok voltunk. Én már nem tudom, hogy mi van köztünk, azt sem tudom, hogy mit érzek, mérges vagyok még, vagy ideje lenne elengedni a történteket és csak golfozni. Szerintem ez tőle függ, a válaszaitól, igazodni fogok hozzá most, vagyis próbálok majd.
Csöndben ülök mellette, az utat figyelem, épp ezért is hallom meg a suttogását, feltételezem magában beszéli meg ezt a napot és néhány szót hangosan is nyomatékosít, szóval azon túl, hogy felé fordítom fejemet és őszinte kedvességgel elmosolyodom ennek hallatán, nem nyaggatom. Addig nem, míg egy kérdést nem intéz felém, pedig most nekem kivételesen nem vált kínossá a csend. Chris nem felvágós, de én felvágtam, úgy értem a szívet, azt nagyon felvágtam, igen.
- Többnyire tanultam, órákra jártam, vagy barátaimmal társalogtam a könyvtárban, tanulás közben. Nehéz napom volt, el is fáradtam benne, de ne aggódj, nem fogod rajtam érezni - felelem normálisan, egészen higgadtan és talán még jókedvűen is, de nincs jó kedvem, fogalmam sincs, hogy mit érzek, semmit sem akarok. Jobb nem folyton gyilkoló szemekkel bombázni Christ, csak magamat hergelem, de tulajdonképpen semmi nem történik, ami belelkesítene. Odamegyünk, golfozunk, hazamegyünk. Mondjuk… kicsit várom a játékot, rég csináltam már.
Mikro Chris megállítja az autót, majd le a motort, akkor kiszállok, és nagyon nyújtózom a napos aszfalton, aztán bemászok a hátsó ülésre és kihalászom onnan a sok irata mellől ferraris piros sporttáskámat és a vállamra akasztom.
- Én kész vagyok, mutasd az utat - túrok bele hajamba és lágy mosolyt is megejtek, miként végignézek a láthatáron, végül pedig Chrisen állapodik meg tekintetem.
● Szószám: 684 / Like you ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Vas. Szept. 09, 2018 6:36 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Megérti és tudom, hogy miért, hiszen ő is részese ennek a véget nem érő fogaskerék mozgásnak, melyben élünk és pontosan ezért nem is érzem, hogy többet lenne szükség magyarázkodnom azon felül, amit most elmondok. Ennyi üzlettel kapcsolatos szóhasználat bőven elegendő számomra a mai napon ez azonban meglep, hiszen a munka számomra maga a kikapcsolódás, most mégis az elől menekülve és az otthoni ház elől megyek el Aiden-nel golfozni.
Belemélyednek gondolataim a Sophie-val kapcsolatos legutóbbi incidensembe és nem tölt el boldogsággal, pedig ő az, ki mindig csak örömöt tud bennem ébreszteni, vagy idősebb testvérhez híven a gondoskodást, mely mint kiderült, legutóbb feszegette a szükséges határt.
Kényszer megállónk végeztével Aiden öltözékével kapcsolatosan fejtegetem véleményemet. Meg is lepődöm, ám valamelyest még sem, hiszen nem ez az első nem a mi életformánkhoz köthető viselkedése. Arcán számomra értelmezhetetlen kifelyezés jelenik meg, pontosabban túl jól ismerem ezt a nézést, mintha rosszban sántikálni, ám nem értem, hogy mi ébresztheti ezt benne. Rövid ideig a szemébe nézek, mintha onnan kitudnám olvasni, hogy mire gondol, de nem járok sikerrel, helyette kissé kikerekedett kérdő szemekkel nézek vissza az útra. Miután megtudom, hogy készült más ruházattal végül úgy döntök, hogy nem bedzegetem tovább a dolgot, hiszen nincs mit tenni, majd átöltözik, addig pedig nem zavar nem éppen a szituációhoz illő pólója. Egy lépés az elfogadás és nyitott ság felé és büszkén gondolok magamra, amiért nem utasítom, hogy öltözzön át és tovább megyek, arcomon halvány mosollyal, hiszen az imént valóban zavarbajött szavaimtól.
Pontosan tudom, hogy az üzleti ismerőseimmel kapcsolatos a kérdése, mégis valamiért nem egyenes választ adok neki és a mondat kimondása után ránézve látom arcán a csalódottságot. Orromon kevés levegőt kifújok, miközben elmosolyodom, ma már sokadjára, mióta vele vagyok és végül elmondom a teljes igazságot és az imént még feszült teste megnyugszik mellettem. Ennyire nem szeretheti az üzleti helyzeteket? Számomra ez további kérdéseket vet fel, ám annak tulajdonítom, hogy az elmondása alapján nincs kedvére ez az élet, de mint a család tagjának részesének kell lennie és így ha kimozdul, akkor inkább mellőzi a munkával kapcsolatos ügyleteket. Ebben is különbözünk, hiszen számomra nem okoz nehézséget a munka ügylete, a mai nap folyamán viszont igen, ezért is örülök ennek az útnak.
Kettesben lenni. Ha belegondolok most is kettesben vagyunk, bár idegen hallani ezt a szót úgy, hogy két férfira utal. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy közösen töltünk el egy kis időt és ebben nem fog minket senki sem zavarni, vagy akadályozni.
-Én is-mondom végül, azonban ez egy nem tervezett vallomás volt, hangomban maga az őszinteség is megjelenik, lehetetlen lenne nem észrevenni. Ezt felismerve megfeszülnek izmaim, hiszen ismételten nem tudok magamon uralkodni. Nem szeretnék feszült lenni és karót nyelt, azonban jobban örülnék ha teljesen tudatosan tennék mindent.-Jó lesz végre kikapcsolódni-folytatom halkan, mintha csak egy segélykiáltás lenne, hogy távol legyek az otthonomtól, a gondoktól.
Egy ideig meredten nézek előre ügyelve, hogy ne tegyek semmi mozdulatot. Mikor már érzem, hogy testem megnyugszik a hírtelen előtörő érzelmekkel teli őszinteségem miatt már eltudom magamat engedni és az ülésben is teljes mértékben megtámasztom hátamat. Elhangzik egy apró gondolatfoszlány, ez némikép tudatos, megerősítésnek használom, nem is gondolok bele, hogy esetleg meghallaná.
Rövid csend után végül ismét érzem az egyensúlyt, de nem kell magamra parancsolnom, hogy érdeklődve tegyem fel a kérdésemet.
-Tanulás közben társalogtál?-üti meg fülemet egy része mondandójának. Egyrészről én mindig egyedül tanulok, másrészről nem szeretem, ha bármi megzavar, így pedig teljesen elképzelhetetlen számomra, hogy milyen lehet tanulás közben másokkal beszélgetni. A többi, amit említ csak később talál magának utat, azonban nem mondok rá semmit. Én i fáradt vagyok, pontosan ezért örülnék, ha érződne rajta is, hogy nem teljesen kipihent, akkor talán könnyebben ritmust tudnék vele tartani, hiszen ha olyan hevesen fog viselkedni, akkor nehezebb dolgom lesz. Egyébként is egy nyugodt, nem kapkodó személy vagyok, de fáradtan még inkább lassú, persze a golf során ennek semmi jelét nem fogja érezni, hiszen a pályán egyébként is mindig minden ütést megfelelően végig gondolok.
Hamar eltelik az út, ennek örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy viszonylag feszültségmentesre sikeredik és ez a célom a mai napra, semmi stressz, semmi munka. Aiden-ra sem munkai célokból gondolok most, hanem valóban barátként, szeretném megismerni, hogy milyen is ez az érzés, mikor valaki, kit még alig ismerek a barátom, lényegében egy újabb felfedezés, ha akarom úgy is fogalmazhatok, hogy egy újabb gyártás előtti terméket kell jól megvizsgálnom, de az nem lenne szép tőlem, hiszen barátok vagyunk. Nem szeretnék arra sem gondolni, hogy mi a valódi célom vele, rossz embernek tartom magam miatt és szeretnék erről is megfeledkezni, talán egy napig én is lehetek jó és kedves, csak győzzem tartani az elszántságomat ezen cél irányában.
Leállítom a motort, azonban nem megyek egyenesen a parkolóhoz, a főbejáratnál szállunk ki. Míg a hátsóülésemen keresgél, addig kiszállok én is és az ő oldalára sétálok, onnan figyelem, ahogy testének fele kifelé lóg az autóból. Egy rövid pillantást vetek rá, majd tovább vezetem rajta tekintetemet, hogy lássam mit keres annyira, közben kezeimet zsebembe mélyesztem, majd meglátom a piros táskát, amit kimészik vele.
Eddig nem is figyeltem, hogy haja belelóg kissé szemébe, valószínűleg zavarja, mindenesetre nagyon természetesen kócolja össze tincseit, melyeknek csak egy része kerül vissza helyére. Érzem, ahogy megállapodik rajtam a szeme és jelzi is, hogy készen áll a goldfozásra.
Végig nézek az összképen, azonban érzem, ahogyan tetem megfeszül és forróság jár át, majd ezzel együtt zavaromban hátat fordítok neki. A kopottas felső, a kócos haja.
-Leparkolok hátul, addig nyugodtan menj be, én is érkezem hamarosan-mondom monotonan és rá sem nézve sétálok vissza, majd megragadom a kormányt és a világ legtermészetesebb mozdulatával adok gyójtást a motorra.
Nagy az épület, amire most felnézek egy pillanatra, nagyon elegáns és kifinomult ízlésről árulkodik, azonban többet nem is tudnék elmondani róla, nem vagyok az épületek szerelmese.
Hátra vezetek a parkolóig, az itt dolgozók már megszokták, hogy magam parkolom le az autómat.
-Sebastian-üdvözlöm segédemet, aki már mellettem is áll.-Van a csomagtartóban egy növény, kérlek legyen kéznél, ha esetleg szükségem lenne rá-nézek a csomagtartómba, ahonnan kiveszi a ruhámat tartalmazó táskát és int egy kollegájának, hogy gondoskodjon a zöldről, amiről nem tudom levenni a szememet. Még mindig nem tudom, hogy mit kezdjek vele.
Ahogy beérek a hátsó ajtón, magam mögött Sebastian-nal elegánsan biccentek a recepciósnak, előre szóltam, hogy jövünk. Páraknak kezet nyújtok és üdvözlöm őket, semmi mosoly, csakis formálisan. A fehér falak szinte fénylenek, ahogyan a nagy üvegeken beáramlik a fény. A levegő kellemes, a falakon festmények, mindenhol valami virág hatalmas vázákban, semmi sem változott.
-Aiden-ejtem ki nevét, de most nem is hasonlít a korábbiakhoz, izgatott vagyok és várom már a játékot, szükségem van egy kis kikapcsolódáshoz.-Gyere velem, erre van az öltöző-mutatom neki az utat.-Neharagudj, amiért nélkülöznöd kellett, csupán jobb szeretem, ha magam helyezem biztonságba az autót, bár nem mintha nem bíznék a személyzet hozzáértésében.
Aiden | bocsi, hogy csak most
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Vas. Szept. 09, 2018 9:00 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Tényleg beetet azzal, hogy nem kettesben leszünk, már fehéredek el és az sem segít, hogy halvány mosoly jelenik meg rajta, na persze, engem nem ver át, tudom, hogy ha én ennyi reakciót látok rajta, akkor belül aztán nagyon komoly gondolatokat társít hozzám és most nem tudom eldönteni, hogy ez a kedves kis mosolya, vagy a lenéző, kiröhögős vigyora, mert nála a kettő ugyanaz, ennyi ismeretségből már megtanultam. Továbbra is rajta tartom a szemeimet és kérdőn várom a magyarázatot, s bár mosolyára nem kapok, a válasz maga kielégítő, sőt, megnyugtató számomra, hogy lényegében csak ketten leszünk, ő csak velem fog foglalkozni és nem kell belemélyednem a Hyundai üzleti politikájába. Kereken megfogalmazom a reakciómat, talán túl követelőző és határozott vagyok, de ha már elhívott arcátlanul, akkor legyen szíves annyira cuki pofával is kezelni, elvégre nem csak egy utolsó senki vagyok, még apám szemében sem és igen, ez most egy igencsak fura gondolat, de még ő is számol velem, még a fia vagyok, de ha ki is tagadna, akkor is ugyanaz az Aiden maradnék, akit nem lehet csak úgy mellékszerelőnek használni a közös programokon.
Nem várok választ, vagy legalábbis nem kedvemre valót, talán továbbra is a morcos kedvem beszél belőlem tudatom alatt, amit most Chris jó messzire fúj ki belőlem. Ő is? Tényleg? Nem értem ezt az ember, mindig összezavar, folyton ezt csinálja és most arra kényszerít, hogy higgyem el neki és én vagyok már megint annyira gyenge lelkű, hogy el is higgyem neki, el akarom, szeretném, imádnám, ha tényleg kettesben szeretne teljes szívéből lenni, nem akarom megkérdőjelezni és ő sem ad erre okot, úgyhogy csillogó szemeim árulkodnak arról a kérdésről, amit végül most nem mondok ki, nem úgy mint az egyetem épületét meglátva egy ehhez kísértetiesen hasonló szituációban. Az elsődleges különbség azonban az, hogy most Chris felé csillognak szemeim, úgy nézem őt, mintha megdobogtatta volna a szívem, nem akarom bevallani magamnak, hogy ez így lenne, de nagyon boldog vagyok. Tekintetem arcáról kifejezetten húsos ajkaira vetül, nem látom magam, nem is figyelem mozdulataimat, de eközben alig észrevehetően beszívom saját ajkaimat és kissé megnedvesítem őket és nagyon büszke vagyok magamra, amiért se túlzott felkiáltást, se rossz mozdulatot nem teszek hosszú néma perceken keresztül.  
- Hát, tanulni mentem a könyvtársba, tanultam is, aztán jöttek barátok és kicsit beszélgettünk, jól elvoltunk, aztán szóba jött az anatómia is, úgyhogy együtt tanultunk, segítettünk egymásnak elmagyarázni az anyagot - fejtem ki kicsit részletesebben, mint előtte, mivel nem érzem szorongva magam, nincs benne semmi, amit ő ne tudhatna.
Megállunk közvetlenül a főbejárat előtt és mivel Chris leállítja a motort, úgy veszem, hogy itt az ideje kiszállnom, csakhogy a cuccom a hátsó ülésen van, úgyhogy még gyorsan bemászok érte és vetek egy utolsó pillantást is az ülésre, hogy ugye nem lett véres semmi, de szerencsére nem. Iparkodva kimászok, megigazítom mindenfelé lógó hajszálaimat - nem sok sikerrel - és készen állok Christopher előtt, hogy vezessen, de ő furcsán hátat fordít nekem. Megijedek, hogy megint valami rosszat csinálhattam, sőt, el is megy nélkülem letenni az autót én meg csak állok, hogy akkor most tényleg itt hagy a bejáratnál egyedül? Vetek felé néhány szomorkás pillantást, míg ő rükvercben gurul hátra, majd befordul a parkolók felé.
Vegyes érzésekkel megyek be az épületbe, nem kell engem félteni, mert feltalálom magam, elboldogulok és akár egyedül is elgolfozok gond nélkül, ha így lenne, természetesen nem gondolom, hogy itt hagyna Chris, inkább csak kattog a fejem, hogy vajon mi az, ami most némi ellenszenvet keltett benne. Fogalmam sincs, mert szerintem nem tettem semmi rosszat, még a cipőm sem ért hozzá az autójához és kétszer is megnéztem, hogy nem-e véres, eskü nem volt az!
- Jó napot kívánok! - fogok kezet már megszokott franciaként mosolyogva a recepcióssal, aki elmond pár tudnivalót az épülettel és a pályával kapcsolatban. Illedelmesen megköszönöm, aztán útban az öltözők felé még vetek egy pillantást a festményekre. Nagyon szépek, de most valamiért nem érdekelnek annyira, inkább lennék megint Chrisszel mondjuk a golfpályán.
Mosollyal fogadom, mert imádom, ahogy kiejti a nevemet és most még hangosabban, még határozottabban mondja ki, máshogyan, mint mondjuk a családi ebédnél. Szó nélkül gyorsítom meg lábaimat feléje és az öltözők felé egyúttal. Nagyon érdekesen festünk egymás mellett, itt van ő teljes eleganciában, öltönyben jól kinéző táskával, azta, nagyon csinos, aztán itt vagyok én is, farmerben, fekete pólóban, piros - egyébként nagyon menő - sporttáskával a vállamon.
- Nem haragszom - felelek megint meglepően röviden, de most valamiért nem jönnek a szavak, nem azért, mert szándékosan fognám vissza magam. Biztosan igazat mond Christopher, ha nem, akkor sem tudnám meg sosem a valóságot, úgyhogy lényegében mindegy is, nem tűnik úgy, mintha rossz kedve lenne, szóval nagyon rossz úgysem lehettem odakint.
Bemegyünk az öltözőbe, ahol ahhoz képest, hogy öltöző, nagyon jó illat van, vagy lehet ez még csak Chris, aki épp előttem halad. Nagy az öltöző, én viszont megszoktam a gimis módot, amikor szorosan egymás mellé kellett telepednünk, hogy mindenki elférjen a kis öltözőben, szóval teljesen normális módon teszem le közvetlenül mellé a táskámat. Turkálok egy kicsit benne, majd előkapom a csinos világos golfos - és nem mellesleg nagyon márkás - pólómat. Egy határozott mozdulattal veszem le magamról a feketeséget és nem kapkodva hajtom össze és teszem be a táskába, aztán felegyenesedek, kicsit megfeszítem hátaim izmait, amiknek nem tett jót a sok hülye óra. Lapockáim hol közelednek, hol meg távolodnak egymástól, aztán elegáns mozdulattal felveszem a másik felsőt és leülök.
Most te jössz Chris, vetkőzz! Most találkozik először tekintetünk, az enyémből semmit sem tud leolvasni, átlagos, se nem túl lelkes, se nem érződik rajta rossz hangulat, valójában azonban ádázul vigyorgok belül és örülök, hogy még nem késtem le az alkalmat, márpedig nincs menekvés, előttem-mellettem fogja levenni felsőjét és végre megláthatom meztelen felsőtestét. A cipőmmel kezdek bíbelődni, úgy teszek, mintha nem is figyelnék rá, de erről szó sincs.
● Szószám: 948 / Looove you ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Hétf. Szept. 10, 2018 4:47 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Sose tanultam még könyvtárban, illetve pontosítanék, a köz részére kialakított könyvtárban nem. Miért tettem volna? A szobam,  vagy apám irodája mindig is megfelelőnek bizonyult. Ezeken a helyeken nyugalom van. Az iroda pedig motiváló légkör, hiszen látom magam előtt az aznapi munkámat és így hamarabb tanulok, hiszen tudom, hogy még rengeteg az elvégzendő feladat.
-Sok barátod van?-kérdezem, talán kissé féltékenyen is, hiszen nekem nincs, sose éreztem, hogy kéne, de a tudat, hogy egy magamfajtának sikerül emberibb kapcsolatokat kialakítani, melyek túlnyúlnak az üzleten, bizony olyan dolog, mekyet húgomtól is megtanulnék, ha lenne bármely szakmai haszna. Ha belegondolok Aiden esetét nézve, nagyonis lenne.
A golfklub pompás épülete előtt figyelem őt, ám már az autó visszapillantótükréből. Míg visszaülök helyemre, addig ignorálom, ám utana még erős késztetést érzek, hogy ránézzek, azonban nem segít helyzetemen, még kellemetlenebbül érzem magam, de ez mégsem rossz érzésnek tűnik egészen addig, míg megértem, hogy arca csalódottságot tükröz. Erről pedig ismét bűntudatot érzek, hiszen ennél sokkal jobban fog bennem csalódni a jövőben.
Sebastian-nal megbeszélem a teendőket, nem kérdez, sosem, mindig azt teszi, amit tennie kell, cserébe jól megfizetem, akár egy megvásárólt barát is lehetne, a legjobb, hiszen sosem von kérdőre, sosem veszekszünk és nem kell kiigazodnom a hangulatingadozásain, valamint belőlem sem hozza ki azt, mit oly régóta külső személynek sose mutattam. Igen, Aiden minden csak nem ő, de most mégis vele szeretnék lenni. Ez inkább kérdés magamnak, hogy valóban ezt szeretném, a szokatlan, hogy eddig nem is kérdőjeleztem meg és most is csak egy pillanatra.
Az épületbe belépve nagy mosolyát veszem észre előszőr, ám hamar üdvözölni fordulok néhány ismerőst, kik szerencsére sietnek a pályára, szaunába, vagy az étkezdébe, így nem érzik szükségét, hogy egy kézfogásnál hosszabban találkozzanak velem. Ha figyelik is, hogy kit hoztam nagammal, akkor sem foglalkozom vele, nem tartozom nekik magyarázattal, valamint pár percig eltudják viselni utcai öltözetét, nekem is sikerült, ami ha valaki ismer, akkor tudja, hogy nem mindennapi.
Aiden mellé érve elnézést kérek, az okát is megadom és megértően elfogadja ezt a tényt, úgy tűnik ma mind a ketten nyugodtabbak vagyunk, eddig ritkán kekeckedett velem, egy idő óta pedig alig-alig szólal meg, csak remélni tudom, hogy ez nem a rossz hangulata miatt van. Ha a mai nap után is rossz szájízzel válunk el és esetleg bocsánatkérésre szorulnék, akkor bizony több ilyen alkalomra nem kívánok elmenni, nekem is vannak érzelmi határaim, bármennyire is nem mutatom.
Az öltöző felé vezetem, ahova belépva a tökéletes tisztaság fogad, nem hialába, van pénzük és nem sajnálják, hogy a legmegfelelőbb környezetet teremtsék meg, ez az egész birtokon látható és nem megkérdőjelezhető.
A szokásos szekrényemhez megyek, melynek kulcsát most elő veszem zakóm zsebéből és már nyitom is. Aiden meglehetősen közeli helyet választ az átöltözésnek, amitől meg is áll kezem a kulcson. Egy pillanatra ránézek, de látom, hogy már öltözik, sőt kényelembe helyezte magát. Ideig figyelem, talán csak pár másodpercig, de nekem egy életnek tűnik. Az autóban már láttam, sőt sok férfit láhattam öltözködni itt a klubban, ez teljesen megszokott, sose figyeljük a másikat, legalábbis eddig sose tettem így. Arca néha eltorzul a mozgás során, talán fajdalmai vannak, lehet a hátát üthette meg mikor beugrott a hátsó ülésemre, vagy a nyakát.
Túl hosszú már ez a gondolatom és mikor felnéz találkozik szemem az övével, melyből egyértelmű zavart olvashat ki. Kissé gyorsabban a kelleténél elnézek róla és közben kinyitom a szekrényt.
Határozott mozdulattal veszem le zakómat, mely nem volt begombolva és már csak a fehér ing az, mi fedi felsőtestemet. A zakót a karfára téve teszem be a helyére, majd egyet hátra lépve kezdem el kilazítani nyakkendőmet, mely most nyakamban lóg rendezetlenül és már teszem is a helyére. Ügyelek, hogy a lehető legtermészetesebben gomboljam ki minden egyes gombját ingemnek és bevallom, nem emlékeztem, hogy ennyire sok van rajta. Aiden felé nem nézek közben, majd mikor már félig kigomboltam, ki is húzom nadrágomból, így már nem lelhető meg a szokásos eleganciám. Általában nem egy különös esemény az átöltözés most viszont annak érzem, valahogy szeretnék megfelelni, megfelelni mint mindig, de ez most Aiden miatt van, érte van és nem úgy, ahogy apám szeretné, nem úgy, hogy én irányítok, hanem ő. Meglep, de nem érzem magam lekezeltnek emiatt és a lehető legtermészetesebb igyekszem lenni. Az ingemet végül teljesen levéva akasztom fel egy másik vállfara, majd arra át a zakómat és közben megengedek egy kitekintést Aiden-re míg a táskám felé nyúlok, majd kiveszem tartalmát és felöltöm a fehér és lényegesebben sportos pólómat. Idegessé válok, zavarttá a következő lépés miatt, legszívesebben beszélnék, hiszen abban kimagasló vagyok, ám ez azt jelentené, hogy rám figyelne és kétlem, hogy úgy képes lennék tovább öltözni, helyette a lehető leghosszabb mozdulatokat használva veszem ki a bézs vászon nadrágot és a cipőt, melyet most a földre teszek. Leülök, mellé, pedig nem így szándékoztam tenni, egy távolabb eső szegmensét választottam volna a padnak, azonban most közvetlenül mellette ülök.
Arcom forrósodni kezd és most teljesen biztos vagyok, hogy valami oknál fogva ez most nem az idegesség, méreg miatt van, hanem zavarban vagyok, határozottan és képtelen lennék tagadni, arcom színének pedig még én sem tudok parancsolni. A színváltozást felismerve azonnal lehajolok cipőmhöz, ez a mozdulat az elegáns ellentettje, de valamit tennem kell.
Gondosan kötöm ki a fűzőket, majd veszem le a pár cipőt és állok fel szaggatottan, mintha a világ legnehezebb cselekvését igyekezném megkísérelni, majd nem félve attól, hogy zoknim elkoszolódik  a tiszta talapzaton teszem be a szekrénybe cipőmet.
-Ő, kértem neked is szekrényt-jut eszembe hírtelen és időm sincs végig gondolni, hogy mit és hogyan mondok, ezért csak utólag veszem észre, hogy a megszokotthoz és a magammal szemben felállított normákkal teljesen ellent mondóan összeszedettlennek hangzottam. Nadrágom hátsó zsebéba nyúlva lépek hozzá és nyújtom felé a kulcsot, mely pontosan az enyém mellé szól. Mikor megkapja egy szó nélkül fordulok meg és egy határozott mozdulattal csatolom szét övemet. Sose szerettem halogatni, vagy pepecselni, így inkább most is elkerülöm és a magamra való tekintettel jobbnak is látom, hogy gyorsan túlesek rajta, bár nem értem, hogy miért ennyire feszült ez a helyzet.
A szekrényemmel szemben állva gombolom ki a nadrágomat, melyet szinte hallani vélek, ahogyan azt is, hogy szívem heves dobogásával keveredik. Nem értem magam, zavar, hogy előtte kell öltözködnöm, talán az lehet az oka, hogy nem feltétlenül a saját korosztályom jár a klubba és emiatt ez teljesen más. De nem, nem kellene így éreznem, úgy igazábol nem is kéne most semmit sem éreznem.
Lassabban a kelleténél, de végül leeresztem lábamon a nadrágot és meglátszódik feket alsónadrágom, az is az egyszerűségről, letisztultságról árulkodik, majd kilépve belőle összehajtom és ráakasztom a felszabadult vállfára, majd megfordulva igyekszem nem szemkontaktust létesítve felvenni a sportosabb darabot. Abban reménykedem, hogy valójában nem is annyira szembetűnő különös viselkedésem, csupán én érzem annak, hiszen tudom, hogy miként is kellene eljárnom.
Végül beteszem a szekrénybe taskámat, bezárom és visszaülök Aiden mellé, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne és megint meglepem magamat, hiszen az imént is zavarba jöttem, majd bekötöm cipőmet és még egy darabon mély levegőt veszek. Ha hasonlóan szokatlan és ismeretlen érzeseim lesznek, akkor még inkább lefáradok a napnak a végére.
Mondanom kéne valamit, hogy indulhatunk, vagy ehhez hasonlatos dolgokat, de nem jönnek a szavak, helyette rá nézek hosszasan, mintha keresném, hogy mi van benne, ami miatt ennyire képes vagyok megváltozni. Korábban azt hittem, hogy azért van, mert húgomra emlékeztet, azonban már nem vagyok benne biztos, ez esetben nem tudom, hogy mi lehet az oka, talán tényleg az újdonság az oka, a tudat, hogy van egy baratom és megkell felelnem.
Végül felállok és még mindig gondolataimba merülve szólok hozzá.
-Menjünk, már várnak a pályán.
Aiden | leghosszabb átöltözés
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Hétf. Szept. 10, 2018 8:40 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


- Hát, mi számít soknak? De egyébként igen, vagyis én szeretem így gondolni. Közvetlen vagyok mindenkivel a magam módján és könnyen megtalálom a közös hangot másokkal. - Nem hallom ki, hogy milyen szándékkal kérdezi, de úgy mondom neki, hogy érezze, nem kell magára vennie, ha néha sokat beszélnék, vagy ha úgy tetszik, nem teljesen úgy viselkedem, mint a legtöbb chaebol gyerek, az első találkozásunk kivételével nem játszom meg magam, se nem túl. Én csak próbálom mindenkivel jól érezni magam.
Egyedül is betalálok az épületbe, nem kell ahhoz nekem egy Christopher és, ami azt illeti, kellemes beszélgetésbe elegyedek a recepcióssal, váltunk pár szót, mikor úgy gondolom, hogy ennyi elég is. Fordulok az öltözők felé, mikor meglátom Christ és elmosolyodom, hogy itt van és szavaiból ítélve, ha valami nem is volt teljesen rendben, most már annak tűnik. Türelmesen várom, hogy mindenkivel kezet fogjon, kissé büszkeség is jár át, hogy ő az én barátom és nekik úgy látszik ez nem adatott meg, nekik csak egy kézfogás, aztán már veszi is le róluk a szemét az örökös. Érdekes, hogy pont az az érzés, amire eddig irigy és féltékeny voltam, na meg eredményezte azt, hogy ellenszenvem legyen az irányába, az most ilyen kellemes és dicső érzéssel tölt el, hogy még a mosolyomat sem tudom teljes egészében elrejteni.
Bele sem gondolok, hogy baj lehetne a közelségemtől, igazából eléggé furcsán érezném magam, hogyha elmennék a világ túloldalára öltözni, mikor vele jöttem és nem vagyunk rosszban, számomra egyértelmű, hogy mellé ülök és bevallom, hogy mikor leteszem a táskámat még csak egy picit számítok arra, hogy láthatom végre Christopher meztelen felsőtestét, amit egészen eddig annyira ügyesen takart csuklótól nyakig. Teljesen megszokottan kezdek öltözni le, majd fel, nem szégyellem testemet, hiába nincs hat kockám, én így kényelmesen érzem magam. Vannak izmaim, de nem egy pacsirta vagyok, a bőröm viszont hófehér és teljesen sima. Mivel érzékeny bőröm van, ezért muszáj foglalkoznom vele, ápolnom kell. Míg megnyújtóztatom hátamat, érzem magamon Chris tekintetét és imádom, perzsel és simogat azokkal a szemekkel, kezdem erősebben venni a levegőt, de még mielőtt teljes testem bizseregne, megállítom magam és leülök a székre, hogy levegyem cipőmet. Felpillantok rá és annyira nehéz nem elnevetnem magam, mintha egyszerre a százhatodik fekvőtámaszomat nyomnám ki, Chris egész eddig nézett, biztos, tuti, és ahogy zavartan lekapja rólam a tekintetét, hát igen, meg tudom érteni. De amúgy miért bámult egész eddig? Azt tudom, hogy én miért bámulom őt, de ez visszafele igen elgondolkodtató, bár megpróbálok ésszerű indokot keresni, mert félek, hogyha „arra” gondolok, akkor nem fogom tudni majd kiverni a fejemből. Nem akarok álmatlan éjszakákat.
-  Nem voltál még öltözőben egy másik veled egykorú magadfajta fiúval, igaz? - oldom a hangulatát, mert ha úgy vesszük, hogy tényleg egymás mellett vetkőzik és majd öltözik fel - az most nem lényeg - a Hyundai királyfija és a Kia kishercege, akkor tényleg némileg zavarba ejtő ez az alkalom, legalábbis neki. Én élvezem. Nagyon élvezem!
Zakó nélkül határozottan jobb. Sima ingben szexibb, ezt már a múltkori találkozáson is megfigyeltem. Ha kicsit közvetlenebb lenne a kapcsolatunk, akkor simán felállnék és kibogoznám neki a nyakkendőjét, de így csupán sunyiban nézem minden mozdulatát. Egy ideig rejtve figyelem, úgy teszek, mintha cipőmet venném le, ami egyébként ezalatt meg is történik, aztán határozottabban felnézek rá, mert megérzem, hogy ő is rám tekint. Bíztatóan pillantásokat vetek rá, remélem nem érzi magát kényelmetlenül, azt hiszem, egy normális chaebol nem szokott társaságban öltözni, de nyugi, most csak én vagyok itt. Nem mondok semmit, inkább végignézem összeszorított fogakkal, ahogy végre szétválik a fehér textil testén és megláthatom bőrét, csodaszép, nálamnál jóval barnább feszes bőrét, görcsbe is rándulnak ujjaim, mert nagyon végig akarok simítani felsőtestén, adnék egy érzéki csókot gyomra magasságára és hozzá bújnék, egyértelműen kívánom a testét, ám valamiért erre számítottam, tudtam, hogy jól néz ki. Már meg sem próbálom elrejteni, hogy rohadtul őt nézem, nem érdekel, ha rá is kérdez, hogy miért teszem, elmondom, bevallom neki, mert így fer, csak félek, hogy fogná magát és ennek a napnak és a barátságunknak is vége szakadna ezzel.
Leveszem végre már cipőmet és én is felállok, hogy el tudjam szépen rendezni a cuccaimat, majd vissza is ülök, épp jókor, mert Chris hirtelen előre hajol, azt sem tudtam, hogy ilyen mozdulatra ő képes, de meglepettségemben azt sem tudom, hogy melyik részét nézzem, szóval csak úgy futólag végigvezetem tekintetem feje búbjától egészen a... hátsójáig, csak aztán feláll, hogy betegye cipőjét a szekrénybe, én meg vagyok még annyira megilletődve, hogy arcát kövessem tekintetemmel szóval lényegében kérdőn nézem, hogy azta... Nagyon azta! Majd megzárom magam és észhez térek.
- Köszi! - mondom és megszorítom a hátsó zsebéből kivett kulcsocskát, maga mellé kapta a szekrényemet, talán direkt, talán véletlenül, de ez elgondolkodtató. Nem csak furán viselkedik most, hanem mégnagyonbrutálfurábban is. Lerakom a székre magam mellé a kis kulcsot, mert előbb akkor már átöltöznék, szóval pikk-pakk leveszem a nadrágomat, lehúzom lábaimról, határozott mozdulattal, de nem kapkodva, ám még így is sikerül levernem a kulcsot a székről. Felsóhajtok bénaságom miatt ahogy kihámoztam lábamat a farmerből, aztán leguggolok, le is térdelek és turkálni kezdek a szék alatt. Hátrafele esett, szóval tök jó, még nyújtózkodnom is kell érte, csoda, hogy nem verem be a fejemet.
Fekete! Az alsónadrágja fekete! Basszus itt bányászkodtam a kulcs miatt, ő meg eközben kigombolta magát és le is tolta a nadrágját, ilyen niiincs! De legalább látom csinos hátsóját és szerencsére sikeresen megúszom a kis szék alá mászkálós akciót, nem veszett el a kulcs, úgyhogy amíg nem veszítem el megint, felállok gyorsan és beteszem a szekrényem zárjába. Nem nézhetek magam mellé, az nagyon feltűnő lenne, inkább kiszúrom tekintetemmel a szekrény falát és aztán a sportnadrágom anyagát, komolyan, annyira még sosem erőltettem meg a nyakizmaimat, hogy ne mozduljon a fejem. Gyorsan felkapom magamra a nadrágomat és látom, hogy mire én végzek, Chris és végez. Hát, mondjuk úgy, hogy ezt túléltük.
Leülök és húzom a cipőmet, miközben Chris visszaül mellém. Úgy huppan le ide közel hozzám, mintha sietve végezte volna a dolgát, hogy mihamarább mellettem ülhessen, kedvesen elmosolyodom és egy pillanatra rá is nézek, ami mint kiderül, nem is egy pillanat lesz, rátapadnak szemeim és gyakorlatilag farkasszemet nézünk egymással. Ez nem olyan szúrós most, teljesen máshogy viselkedik, más a kisugárzása, mint a családi ebédeknél, ez amolyan édes és barátságos Chris, ami baj, nem akarom, hogy ilyen legyen, mert szinte fáj lélekben, hogy nő a pulzusom itt mellette és ezt ő akár érezheti is, ha hozzámér. Annyira megölelném. Csak egy ártatlan ölelés, semmi több, ennyire lenne szükségem, de félek, hogy kiakadna tőle.
- Oké, sietek! - hangzik el tőlem szaporán és mintha gyorsított felvétel lennék, felpattanok a székről, sietve bepakolom cuccaimat a szekrénybe és már rohanok is Chris felé, miközben a kulcsot cipzáras zsebembe csúsztatom, de még mielőtt kilépne a folyosóra, megszólítom.
- Chris? Most megengeded? - kérdezem bűntudatosan, mert tudom, hogy ezt nem szereti és hogy ő még mindig ugyanaz a Chris, aki a kertben is volt, de most annyira szükségem lenne egy ölelésre, de nem akarom hogy kiakadjon, úgyhogy inkább csak nyújtom felé a kezemet, hogy egyértelmű legyen neki is, hogy mit szeretnék ártatlan és szeretethiányos szemekkel. Nem mellesleg: tényleg azok. Nyelek egyet izgalmamban, nagyon izgulok, hogy mi lesz rá a válasza és félek, hogy ezzel most elszúrom az egész alkalmat, valamint a hangulatát. Ő dönt, hogy megölel-e vagy sem, nem erőltetek semmit, de én állok töretlenül előtte és szerény tekintettel figyelem arcának rezdüléseit. Most itt vagyunk ketten egy kis szobában, senki sem lát minket.
● Szószám: 1219 / Want you! ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Kedd Szept. 11, 2018 12:37 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Valóban közvetlen, a közös hanggal kapcsolatosan azonban nem értek vele egyet, az eddigi találkozásaink során nem úgy tűnt, mintha könnyű beszélgető partner lennék, de nem mondok inkább semmit. Talán ma másként lesz és nem szeretném fejébe ültetni a gondolatot, hogy mikor én vagyok terítéken, akkro bizony nem elképzelései szerint folyik az a bizonyos beszélgetés, vagy barátkozás. A közvetlensége viszont valódi jelenség, aminek számomra értelmezhetetlen és zavaró hatását kell a mai napon levetkőznöm, vagy legalábbis kontrollálnom.

Olyan könnyedséggel veti le magáról pólóját, melyet én nem érzek jelenleg, helyette a feszültség és zavar az, mi benne van. Figyelem mozdulatait, ám elmém tisztában van vele, hogy nem tehetem, vész jeleket küld, azonban nem hallgatok rá. Ismét meglátom fehérlő bőrét, most közelebbről, tisztábban és nem is próbálja rejtegetni. Nem emlékszem, hogy pislogtam-e az elmúlt percekben, de kétség kívűl egy mozzanatát sem veszítem szem elől.
Felpillant én ezzel egy időben pedig a szekrényem tartalmának vizsgálatával foglalkozom, mely még üres.
Kimondja gondolataimat, hát észre vette, hogy figyeltem, ezek szerint valóban nem csak egy pillanatig tartott. Kitágulnak szemeim, szám is szétnyílik, közben leveszem a zakómat, addig is csinálok valamit. Igyekszem nyugalmat eröltetni magamra, hangomnak visszakölcsönözni eredeti nyugalmát és monotonitását, mivel jelenleg úgy tűnik vissza nem kapom, vagy csak rövid használatra.
-Még nem-mondom végül és egészen hatásosan tudom megformálni a nyugalmat sugalló hangomat. Elit iskolákba jártam, testneveléssel pedig mindenkihez képest kevesebbet foglalkoztam, mindig volt más foglalatosságom.
Az ingem levétele hosszabb ideig tart, mint annak kellene, folyamatosan érzem magamon tekintetét, de nem teszek ellene semmit, az imént én is figyeltem, valamint szokatlan lehet neki így látnia, hiszen mindig elengedhetetlen kellékem az ing és legtöbbször a nyakkendő és zakó is.
Már a felsőrészem nélkül fordulok meg a pólóért, mikor látom, hogy valóban figyel. Csak szememet fordítom felé, arcomat nem. Testem megrezzen, mellkasom kiugrik egy nagy levegővételtől miközben széthajtom az anyagot és magamra veszem.
Eszembe jut a kulcs, azonban nem igen kell felhívnom magamra figyelmét, hiszen egyenesen az arcomat nézi, mikor feléje fordulva átadom azt neki és amilyen gyorsan csak lehet térek vissza az öltözéshez.
Kicsatolt övvel nézek hátra, mikor csörgést hallok és bizony nem számítottam hasonló látványra. A kulcsot keresheti, próbálok a tárgyra koncentrálni és azt keresni, azonban nehezebb feladat ez most számomra, mint azt valaha is képzeltem volna. Már csak az alsónadrágja fedi és a póló is kissé előre csúszik, ahogy olyan pozitúrába helyezi magát, melyben én talán még sosem voltam. Feszül teste, ahogy kutakodik, valamint a darab ruha is rajta, melyről zavarodottan kapom le tekintetemet, majd a plafonra nézve meszek két mély levegőt. Nem értem mi történhet velem, mindenesetre jobban megvisel egy velem egykorút alsónaműben látni, mint az odősebbeket, erre nem számítottam.
Míg ő a földön keres, addig kihasználva az alkalmat lépek ki nadrágomból, majd akasztom fel. Aiden mellettem áll és bizony most mind a ketten ugyanannyi ruhát viselünk magunkon. Szokatlanul áramlik végig testemen valamiféle érzés, mint mikor a hideg rázza az embert és nem tud ellene mit tenni. Egy ideig még állok a szekrénynél, egyikőnk se mozdul, majd megforulva felöltözöm teljesen, amit ő is megtesz, míg háttal vagyunk egymásnak.
Leülök mellé és úgy érzem, mintha életem leghosszabb tárgyalásán lennék túl, testem kifáradt, a levegővétel pedig ismételten megváltozik számomra, mikor rám néz. Mosolyát nem tudom értelmezni, valahogy én nem szórakozom, inkább szeretnék túl lenni az öltözésen teljes mértékben, hogy kint legyek a pályán.
Nézem szemét, annak fénylését és fégül két pislogás közepette sikerül felállnom az ülésről és megszólalnom. Felgyorsulnak mozdulatai egyetlen mondatomra és örülök, hogy nem kell tovább magyarázkodnom, csak levegőre van szükségem - nyugtatom magam - és utána könnyen elfelejtem ezt a dolgot, csak végig kell még gondolnom. Azonban valószínűleg az lesz az oka, amire ő is rákérdezett, így viszont nincs több dolgom az üggyel kapcsolatban.
Már az ajtó felé lépnék, mikor meghallom nevemet és felé fordulok először fejemmel, majd értetlenül egész testemmel felé nézek, szemben állva vele. Kitárt karokkal nyúl felém és pontosan tudom, hogy mit szeretne, egyszer már próbálta, de hamar visszavonta magát az ötlettől, most viszont nyíltan kimondja, pontosabban engedélyt kér, megkér, hogy engedjem, talán még viszonozzam is ölelését. Hírtelen olyan, mintha megremegne alattam a föld és a testem is vele együtt mozogna, légzésem szaporábbá válik, de hallani nem lehet, csupán mellkaso gyorsabb emelkedése jelzi, azonban nem tudom, hogy láthatja-e, hiszen egyenesen egymás szemébe nézünk. Szétnyílnak lassan ajkaim, először csak kissé, majd egyre jobban. Tekintetem ide-ode vándorol két nagy szeme között, melyekben az érzelmek sokaságának kombinációját igyekszem értelmezni, azonban nem tudom mi lehet pontos oka ennek a kérésének.
Eszembe jut, hogy felajánlottam segítségemet, ha netán szüksége lenne rám, mint barát, azonban nem tudom, hogy ez is részese lehetne-e megállapodásunknak. Nem ölelkezem, seinkivel, a saját szüleimmel sem, barátnőmmel sem, egyedül húgommal, azonban kitudja, hogy még meddig, ha eltaszítom magamtól szavaimmal. Sophie a fejemben riadót fúj, szerinte képtelen vagyok érzelmekre, azonban az előbbi percek nem erről tanúskodtak, nem én irányítottam és mégsem éreztem, vagy érzem magamat kevesebbnek annál, mint aki vagyok.
Nem tudom, hogy mit szeretnék, nem tudom, hogy mi tévő legyek. Félek, hogy túl sokáig gondolkodom és végül Aiden gondolja meg magát és keze végül teste mellett fog bánatosan lógni.
Sophie az egyetlen támaszom és most nem éppen a legmegfelelőbb kettőnk kapcsolata, ezt már bevallottam magamnak, ahogyan azt is, ezt viszont Aiden-nek is, hogy bizony örülök, hogy msot vele lehetek.
Megfordul fejemben, hogy az ölelése feloldhatná feszültségemet, de mégis melyik örökös az, ki más férfiakkal tesz hasonlatosat? Szembe megy minden normának, mindennek, ami én vagyok az, amit most tőlem kér, azonban én mégis gondolkodom és nem utasítom el azonnal.
Leemelem róla tekintetemet és a földet nézem, pedig én mindig magasba emelt arccal tartok mindenhova, hiszen ez a magabiztosság jele, annak, hogy tudom merre vezetek, azonban most bizonytalan vagyok, bizonytalanabb, mint valaha. Sose éreztem még ennyire, hogy támogatásra lenne szükségem, hiszen pont attól a személytől vontam el magamat, akitől mindig megkapom azt.
-Én...-mondom végül suttogva magam elé, miközben Aiden kezét nézem, mely kitartóan nyúl felém. Hogy tudnék a szemébe nézni, miutána így viselkedem? Eddig azt az arcomat látta, akit mindenki láthat, aki lenni szeretnék lenni, aki mindig is lenni voltam, azonban ez most más és nem tudom hogyan tudnék ismételten a szükséges önmagam lenni.
Még mindig kezét nézve emelem fel ellentétes kezemet és nyúlok felé, mintha csak kézfogásr akészülnék, azonban nem lelhető fel benne egy cseppnyi határozottságom sem. Végül megállítom kezemet az övé előtt és lassan érintem meg csuklójának vonalát, majd vezetem végig ujjaimat rajta és hagyom, hogy belesüppedjenek ujjaim az övéibe. Végig ezt a műveletet figyelem és nem vagyok képes értelmezni mozdulataimat, azoknak jelentését, mintha csak én lennék a teremben a saját gondolataimmal, melyek csak húgom, vagy saját szobám falai mögött terítik be teljesen elmémet.
-Még nem-lehelem tovább, hangomból folyékonyan érződhet a bánat, melyet a mai nappal elfeledni kívántam volna.-Még nem megy.-Hogy pontosan mi? A teljse és őszinte barátság? A másikra való támaszkodás? A nyitottság? Egy ölelés? Magam sem tudom, azonban azzal tisztában vagyok, hogy még nem.
Még nem engedem el a kezét, nem is vagyok benne biztos, hogy én szeretném megszakítani az érintést, de végül veszek egy mély levegőt, hogy feltudjak rá nézni, bár először nem találom meg szemeit. -Sajnálom-mondom hangomban a legmélyebb tisztelettel és őszinteséggel, de megkell értenie, hogy számomra ez valami, ami nem könnyű, a legnehezebb. Egy ideig még figyelem őt, majd már kezem nincs az övében és nehéz léptekkel hátrálok, hogy kinyissam az ajtót, melyen udvariasan kiengedem, hiszen én vagyok itthon az ismerős klubban.
Amint kilépek sikerül visszahelyeznem arcomra a nyugalmat, ám még mindig érzem testem zakatoló ütemét, melyet nem tudok leállítani, még akkor sem, ha nagyon úgy szeretném és koncentrálnék.
Aiden | Még nem
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Kedd Szept. 11, 2018 3:04 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Nem éreztem eddig magam kellemetlenül, de ahogy leesik a kulcs a földre már zavarba jövök kifejezetten a bénaságom miatt, mert Chris mellettem nagyon menő és nem szeretem, ha engem néznek szerencsétlennek. Sóhajtok egyet és mást nem tudok tenni, mint lehajolok és megkeresem az elvándorolt fémet, igyekszem, mert tudom, hogy ilyet egy chaebol nem szokott tenni, úgyhogy Chrisnek is minden bizonnyal szikrákat fog vetni a szeme miattam, nem akarom kihúzni megint a gyufát. Amint megvan a rakoncátlan, már ugrok is fel ügyelve, hogy ne verjem be fejemet, majd Chrisre nézek és látom, hogy levette már a nadrágját. Ahh, lekéstem a gombolkozásról, pedig premier plánban akartam volna végignézni, utálom magam! Így is izomerő szükséges, hogy ne fordítsam felé a fejemet, mert itt áll mellettem alsónadrágban, de inkább kotorászok a szekrényben és táskámban együtt, hogy könnyítsem saját problémámat.
Nem viszonozza mosolyomat a széken már egymás mellett ülve, amin elgondolkodok, hogy vajon mi miatt lehet, rosszat tettem volna, vagy csak nincs ilyen hangulata, végül viszont feláll a székből, én meg kapkodni kezdjek, hogy ne várjon rám sokat.
Nagyon vegyes érzések keringenek bennem, mintha valami nem lenne minden rendben, de közben pedig tudom, hogy nem lehetek makacs, mert Chris nem fog csak úgy visszamosolyogni rám, nem fog érzelmeket táplálni felém, ahogy az autó beparkolásakor sem tette - fura volt -, ennek tudatában pedig nyugtatom magam, hogy minden rendben van. Másrészről viszont üvölteni tudnék. Nagyon akarom őt. Őt, vagy igazából bárkit, egy apró gesztust és ez Christől esne a legjobban, egy magamfajta chaebol család sarjától, egy velem egykorú fiútól, akire nagyon felnézek, igen, azt akarom, hogy szeressen, de ez nem fog összejönni, lehetetlen. Nem is „olyan” kapcsolatot akarok tőle, csak gesztusokat, barátot, támogatást, egy ölelést… Törődést.
Már majdnem az ajtóhoz ér, mikor megszólítom. Most talán jobb passzban van, mint máskor és talán a kertben történt vállérintést követően már annyira nem lesz szokatlan a kérdésem, úgyhogy összeszedem legnagyobb bátorságomat és megkérdezem tőle, hogy most megölelhetem-e. Tudom, hogy ezt az ő világában nem szokták, ő meg főleg nem, ezért nem is erőltetem, annyira visszafogottan és ártatlanul tárom szét karjaimat, amennyire csak lehet. Szívem hevesen dobog, sűrűn nyelek az izgalomtól, mert minden egyes másodperc éveknek tűnik, úgy állok előtte, mintha szikláról lógnék és utolsó erőmmel még tartom magam és könyörögnék neki, hogy húzzon fel, különben leesek. Nem ismer, nem tudja mit élek át otthon, nem is sejti, hogy az életet jelenti nekem az, amit ő könnyűszerrel nélkülözni tud, de én nem, mások vagyunk és ezt természetesen elfogadom, mindössze egy próbát teszem és bevallom, hiún reménykedek, hogy talán most, hogy csak ketten vagyunk négy fal között majd engedékenyebb lesz és hagyja, hogy megöleljem.
Végig szemeit nézem, mosolyt erőltetek magamra, de látom rajta, hogy nem akarja, hezitál, tétovázik. Szüntelenül tartom karomat, azonban ahogyan lefelé pillant már tudom, hogy mi lesz a válasza. Lassan engedem lejjebb kezemet, alsó ajkamra harapok, hogy ne látszódjon meg rajtam az ötezer érzelmem, ami egyszerre készül elönteni, megerőltetem magam, hogy ne remegjek meg szavaira, majd hallom a megkezdett mondatát és szemébe pillantok üveges tekintettel, mintha porcelánarcom lenne, aztán meglátom felém nyúló kezét, ahogy nyúl felém, csuklóm bizseregni kezd és mintha méreg terjedne bőröm alatt arról a helyről, ahol Christopher hozzám ér, úgy áramlik végig kezemen és egész testemen a csodálatos érzés. Nem mozdítom ujjaimat sem, minden mozdulatot ő tesz ahogy neki jó, én csupán nyitom ajkaimat, hogy több levegőt kapjak. Érzem ujjaimmal ujjait, nézem is, mintha nem hinném el, hogy megérintett, élvezem és boldog vagyok, hogy ennyit kapok.
- Oké  - suttogom, mert hangosabban nem megy, ha valódi hanggal ejteném ki, akkor elcsuklana ez az egy szó is. Bólintok és úgy teszek, mintha minden rendben lenne, megértem és elfogadom döntését. Leeresztem kezeimet és lépek felé egyet, hogy vállára tegyem kezemet, nem érzelmesen, inkább bíztatóan. - Megértem. Ne aggódj, türelmesen kivárom az alkalmat - felelem felé fordulva, mert látom, hogy megérintette a kérésem és nem akartam őt rossz helyzetbe kényszeríteni. Nincs még erre felkészülve, miattam pedig nem kell aggódni, erős és kedves mosollyal biztatom, hogy könnyebben túltegye magát az utóbbi perceken.
Kinyitja nekem az ajtót én pedig kilépek rajta mögöttem Christopherrel. Nem egészen vagyok biztos benne, hogy merre kell menni, de megyek amerre jónak látom és ha szerencsém van, jó az irány. Remélem, mert nem akarom, hogy utolérjen Chris egy darabig, nem akarom megfordulni hozzá, így szorítom fogaimat, hogy ne induljanak meg könnyeim és magam tudjam tartani a porcelán arcot. Amit bent mondtam Chrisnek, az nem volt igaz, vagyis csak részben. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát emiatt, de korán sem vagyok mosolygós és erős hangulatomban. Nem, valójában mindjárt összeesek itt a folyosón, összegörnyedve bőgnék fel, vagy szúrnám saját magamba a kést, amiért voltam annyira hülye, hogy csak magamra gondoltam és merészeltem olyan érintést kérni egy apámhoz hasonló chaeboltól, aki csoda, hogy ilyen kedvesen elutasított és nem kezdett el velem ordibálni. Előjönnek az apámmal töltött emlékeim, félek, szinte remegek, de nem mutatom ki, csupán minden szőrszálam égnek áll, sűrűn nyelek és kapkodom a levegőt. Akkora hülye vagyok! Csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak visszaszívhatnám a kérést, egyértelműen túl messzire mentem el, szerencsére most nem fordul meg fejemben, hogy lényegében megint nem kaptam törődést, annál most sokkal nagyobb és mélyebb gondolatokkal küszködök.
- Milyen gyakran golfozol?  - fordulok végül felé kedvesen és lelkesen, utóbbi egyébként annak levetülése, hogy mindjárt elkap a sírás mellett az asztmám, ezt próbáltam most menteni a megszólítással, illetve nem akarom, hogy gyanút fogjon, ha meglátja rajtam, hogy mennyire rosszul érezem magam, akkor lényegében semmit sem ért a benti biztatásom.
● Szószám: 904 / I need you now ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Pént. Szept. 14, 2018 1:59 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Szokatlan a kérdése, valójában kérés ez, melyre választ vár, azonban nem tudok azzal szolgálni neki. Kavarognak bennem az érzések, ahogyan egyenesen szemében nézek, melynek csillogása percről-percre egyre fogyatkozik, ahogy én húzom az időt. Annak tűnhet, időhúzásnak, ahogy először érzelmek nélkül, majd azok sokaságával kap végül választ, melyet én sem értek. Kavarognak gondolataim Sophie körül, majd a körül, hogy miként kívánok, pontosabban terveztem Aiden-nel a mai napot, hiszen mindig fontos egy jó rendszer, amit követve végül célt érünk, mely a mai napot tekintve a jó hangulat, melyet most nem érzek.
A kavargás bennem inkább hat nehéznek, hiszen képtelen vagyok kezelésére, miközben ő még mindig törhetetlenül és kitartóan nyújtja felém kezeit, ám érzem benne is, hogy bizony bántja, frusztrálja, nem kap határozott választ, mely tőlem megszokottnak számít. Ám nincs válaszom, képtelen vagyok szólni, pedig széjjel nyílnak ajkaim, ahogyan latolgatom, hogy mi lenne a megfelelő lépés. Már az is gondolkodóba ejt, hogy egyáltalán mi az oka ennek, hogy nem azonnal az elutasítást választom.
Annyira őszinte a kérése, ami megmutatja, hogy szívesen várna beleegyezést, talán kedves lenne neki egy érintés, ám én sose voltam az érzelmek mestere és valóban különös, hogy mellette szorulok rá azok tanulmányozására.
Egyre inkább szétnyílt ajkakkal és kitáguló szemekkel figyelem őt, miközben szívem egyre hevesebben ver az ismeretlen miatt. Tudom, hogy valamit tennem kell, ám nehezebb a cselekvés, még ha egy egyszerű ölelésről is van szó, végül lepillantok kezére.
Szégyellem magam, amiért elgyengülök és bánt, hogy túl könnyű ilyenné válnom mellette. Kezei megmozdulnak, távolodnak tőlem és késztetést érzek, hogy ne hagyjam, nem szeretném, hogy messzebb kerüljön, ám elmém képtelen a helyes döntésre, melynek létezésében nem vagyok biztos. Végül nem engedem, még egy ideig nem és ujjaimmal légyan végig simítom és logikát keresek azok kapcsolatában, ám ezzel nem járok sikerrel.
Várnék reakciót, hogy valamit mondjon, de örülök, hogy nem teszi, csak hagyja, hogy én döntsek, melyet végül megtettem és biztos vagyok benne, hogy hűvös ábrázata arcomnak semmivé lett az elmúlt, hosszúra nyúlt perceknek és megláthatta mennyire tanácstalan vagyok, én a nagy örökös, aki nem tudja mit tegyen és ezt Aiden hozta ki belőlem. Azonban nem érzek emiatt bánatot, szégyent, csupán szívem dobogása és bőrének tapintása az, ami most eltölt.
Suttogó hangomra övé is hasonló, majd még figyelem, ahogyan visszaejti ő is kezeit maga mellé, azonban ismét érintkezünk, ám ez más. Félreértelmezhetetlenül barátként teszi kezét vállamra, arcom kissé meg is feszül, sikerül visszatalálnom gondolataimból. Arcán ismét megjelenik a mosoly, mely valamelyest más színben fest, ám fellelem benne a jószándékot.
Képtelen vagyok szólni, helyette bólintok egyet köszönésképpen, arcomon némi fáradtsággal, mintha az imént komoly fizikai munkát végeztem volna. Nem tudom pontosan, hogy mire érti a türelmes várakozást, hiszen még abban sem vagyok biztos, hogy mi az, amire nem vagyok még képes, valamint, hogy mit várna tőlem, miért ragaszkodik a testi kontaktusra, pont tőlem, egy azonos neművel ráadásul.
Az ajtót kinyitva, szinte viharként távozik azon át a folyosóra. Nem értem hangulatának ezen változását és úgy vélem ezt lassan már tényleg elkéne fogadnom természetesnek és nem elmélázni a jelenségen.
Arcom mentes már az érzelmektől, összetörhetetlen burok fedi azt, ám szemeimet a hátába fúrva gondolkodom még mindig azon, hogy vajon mi történhetett az öltözőben. Nem hiszem, hogy Sophie-val megbeszélném azt, ami történt, különösnek tartaná és teljesen érthetően.
Kissé örülök a köztünk létrejövő távolságnak, úgy érzem kell még egy rövid idő, hogy megbizonyosodjak, valóban én vagyok az és nem egy ismeretlen Christopher, ki Aiden-nek fedi fel magát néha. Más magyarázatot továbbra sem találok, csak a megfelelést, ám ez nem biztosíték arra, hogy oka lehet a változékony érzéseimnek. Pontosan ezért tartózkodom tőlük, mert megnehezítik az életet.
Aiden lép végül mellém, pontosabban hátra és kezdeményez beszélgetést, melynek örülök, hiszen teljesen semleges és hétköznapi beszélgetésnek indul.
-Nem elégszer ahhoz, hogy teljesen bele tudjak merülni, de pontosan elégszer, hogy szinten tudjam tartani-adok semmit mondó választ azonnal a kérdésre és ez megerősítés, hogy bizony ura vagyok önmagamnak. -Kedvelt sportág számomra és sokak szerint egészen jól is művelem, néha azonban panaszkodnak lassúságomra-hangom nem fellengzős, csupán folytatom a beszélgetés fonalát, majd megemlítem Sophie feltevését, miszerint természetellenesen hosszan igyekszem megbűvölni a labdát, mielőtt ütnék. -Mivel sok bennem a versenyszellem, így igyekszem jól teljesíteni a pályán is és számomra szórakozás is, remélem te is élvezni fogod. -Bizony jó érzés lep el, mikor nyerésre állok, ám sosem vérremenően játszom, illetve igyekszem. -Te szívesen játszod? -kérdezem rá pillantva, miközben már a kijárathoz érünk, amin túl vár Sebastian és Leonard, kik a mai napon társaink lesznek.
Az ajtóban magam elé engedve mutatom be őket egymásnak.
-Aiden, ha nincs ellenedre, megkértem Leonard-ot, hogy ma segédkezzen neked a pályán-mondom a férfi felé nyújtva kezemet, hogy mutassam kiről is beszélek. -Sebastian pedig a mindig mellettem lévő társam a klubban-biccentek neki elismerésem jeléül, hiszen valóban már évek óta dolgozik nekem.
Leonard-dal pár éve találkozta, akkor volt itt kezdő és Sebastian mellé osztották be, hogy könnyedén tudjon hangolódni az itteni viselkedési formához. Azon felül nem találkoztam vele többször, pár alkalommal csupán, ám a francia vonatkozására emlékeztem és pontosan ez volt az oka, amiért őt kértem Aiden mellé, hiszen tudom hogyan érez bármi iránt, ami francia, remélhetőleg jókedvre deríti és még kellemesebb lesz a mai napja. Eredetileg azért volt ez fontos, mert nem váltunk el kellemes hangulatban és nem tudtam mire számíthatok ezen a napon, most viszont még inkább jó döntésként gondolok rá.
Sebastian mellé lépve ügyelek arra, hogy Aiden ne hallhassa szavaimat. -Megtetted, amire kértelek? -a növényre gondolva mondom, ám teljesen határozottan, mintha semmi különösről nem esne szó lépdelek mellette. Látom bólintását és tudom, hogy érti kérdésem lényegét. -Szeretném, ha jól telne a napja és ha esetleg nem tudnám miként viselkedjek vele, akkor segítségül fogom hívni-hiszen a növényt megérintheti, át is ölelheti, ha úgy tartja kedve, valamint megnyugtatja, mikor szüksége van rá. Persze ha mégsem segítségként lenne rá szükségem, akkor is szívesen átadnám neki, csak még nem tudom mi lenne a megfelelő módja, hiszen ez is egy szegmense mai napomnak, melyet nehéz épp gondolatokkal megértenem.
Aiden | Még nem
CYN<
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szomb. Szept. 15, 2018 2:15 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Megpróbálom, mert akarom és szükségem van egy ölelésre most talán sos módra, és ahogy mellettem öltözött Chris, visszatértek a gimnáziumi emlékeim, amikor minden osztálytársammal egyenlők voltunk, bármit ki mertünk mondani és sok mindent meg mertünk tenni egymással, olyanokat, amiket Chistopherrel nem merek megtenni, legalábbis eddig. Ő mindig bátyámra és apámra emlékeztet, olyan emberekre, akiktől egyenesen félek és kiktől első soron szeretnék törődést kapni. De Chris mégis csak egy velem egykorú srác, az öltözőben pedig szinte meglátom benne azt, aki megcsillogtatja szemeimet, aki talán képes lesz chaebolként is megölelni, de amint látom, hogy habozik, rögtön belátom, hogy naiv és buta voltam, hogy ezt hittem, mert Christ is egy örökös, egy igazgató, egy vérbeli chaebol, nem is tudom, hogy mit láttam meg benne, lehet mindössze a képzeletem vetült ki rá.
Bűntudatom van, hogy kellemetlen helyzetbe hozom, látom, hogy őrlődik, azonban nagyon jól esik, hogy nem egyből vágja rá az elutasító és érzelmektől távoli nemet. Elönt a fájdalom, a kétségbeesés, hogy most vajon mennyire csalódhat bennem, egy pillanatra le is veszem róla szemeimet, még a végén meglátná csillogó tükreimet, ám mielőtt magam mellé ejteném karomat, hozzáér csuklómhoz, a szívem pedig megdobban, nem tudom még, hogy mitől: ijedtségtől vagy ez teljesen más, hálás vagyok érte, hogy megérintett, élvezem a pillanatot, ahogy csuklómról ujjaimra ereszti övéit és fel se fogom, hogy ez megtörténik. Ajkaim is elnyílnak egymástól, szívem veszettük dobog és mielőtt elereszteném, még aprón behajlítom ujjaim hegyeit, így gyengéden megszorítom kezét, érzem, hogy ez nem kézfogás, most ő tényleg megfogta a kezem.
De válaszol, és ez előtérbe kerül rövid ideig, nem Chris tehet róla, hanem én, magamra vagyok dühös, nem hiszem el, hogy tényleg voltam annyira őrült, hogy kitárt karokkal kérjek ölelést tőle. Fogalmam sincs, hogy miért visel meg ennyire, már megint elutasítottak, nem mintha sokszor érne ilyen hatás, inkább a csalódás része az, ami napi szinten átélek és keresem azt a pillanatot, amikor legalább egy kis szeretetet érzek a felmenőim, illetve azok köréből. Kicsit elvesztem magam, a saját személyiségemet is, nem is tudom hirtelen kilépve a folyosóra, hogy ki vagyok és hogy szoktam viselkedni, csak az van a fejemben, hogy hogyan kellene cselekednem. Nem így.
Bátorítom Christ, hogy ne érezze rosszul magát és megpróbálok előtte erősnek mutatkozni. Egy darabig nem is szólal meg, aminek neki háttal nagyon örülök, próbálom rendezni magamat és titkon azt remélem, hogy a kérdésemmel is ezt tudom elérni, de valójában kavarognak bennem az emlékek, az, hogy legszívesebben visszamennék az öltözőbe és nekem már csak az is jó lenne, ha nem csinálnánk semmit, csupán egymás mellett ülnénk. Az a mosolya, az érintése, a jelenléte… mindent újra át akarom élni, annyira akarom őt, hogy az valami hihetetlen, pedig eddig mertem remélni, hogy erről szó sem lesz a mi kapcsolatunkban, pár napja még látni sem akartam, igazából ma reggel sem akartam még vele találkozni, most meg alig negyed óra alatt mindenét akarom, testét és lelkét egyaránt. Ezért utálom magam, ezért lennék képes megfojtani időnként saját magamat, túlságosan gyorsan tudnak változni az érzéseim, még ha a véleményem nem is.
Válaszait hallgatom, noha fejben nem teljesen a tartalmukra figyelek, inkább arra, hogy Chris arca hogyan mozog, nézem őt, mintha a világ legnagyobb sztárja lenne és igyekszem helyrejönni az iménti kellemetlen érzésekből.
- A lassú játék általában kifizetődő, pont mint a sakknál  - felelem, mondván, hogy nem zavar, ha lassú, igaz én nem szeretem húzni az időd. Chris annyira szép férfi! És még sportöltözetben is nagyon elegáns, mondhatni arrogáns. Még mindig erősen ver a szívem, bár merem remélni, hogy ez csak az iménti fájdalmas perceim hatása.
- Igen, szívesen, mert szeretem a természetben lévő sportokat, mondjuk nem sokszor fordulok meg golfpályákon, de örülök a kevés alkalmaknak is  - felelem még felé fordulva, majd a két férfi mellé  érek a kijáratnál. Remélem nem kombinálja össze az ajtajukban adott reakciómat, ami valljuk be eléggé nyers volt, miközben most kereken kimondom, hogy szeretek golfozni. Ez nagyon bonyolult dolog. Valójában én magam is nagyon bonyolult vagyok. Szeretnék jófiú lenni és nem feldühíteni Christ, remélem a pályán és úgy ámblokk a mai napon nem ér minket olyan eset, ami náluk a kertben is megesett. Továbbra sem találom önmagamat, nagyon zavarodott vagyok, mert nem tudom, hogy mit akarok, hogyan akarom. nem akarok én semmit sehogy sem valójában, csak ő legyen velem és ne legyen bunkó. Érzem hangján, hogy ő még mindig ugyanaz a Chris, aki nem az öltözőben volt, de nem zavar, nem meglepő, úgyhogy ezt elfogadom, csak szeretném azt hinni, hogy ettől még van egy mélyebb oldala is. Szeretném kideríteni, hogy milyen ő pontosan, belül, lélekben.
Végignézek a két srácon, kezet fogok mindkettővel, amikor Chris bemutatja nekem őket. Leonardon hosszabban tartom a tekintetemet, rá is mosolygok, mivel ő lesz az én párom, a segítőm, úgyhogy végigmérem, ismerős jegyekkel rendelkezik, magam, de nem túlságosan, vékony, karizmatikus, sötétszőke hajú húszas éveiben járó férfi. Nagyon sármos.
- Köszönöm - bólintok Chris felé visszafogottan és meglep, hogy Leonard egész idő alatt engem néz és még mosolyomat is finoman viszonozza. Egyébként, imádom még mindig, ahogy Chris kiejti a nevemet!
Elindulunk kifelé és míg sétálunk én Leonard mellé lépek, hogy megismerjem, ha már ő fog végig segíteni nekem, illetve hordani a táskát, a vizet és egyebeket. Nem szeretek hálátlan lenni, úgyhogy első dolgom, személyesen is üdvözölni őt.
- Hálás vagyok a segítségért, régóta dolgozol itt?  - nézek rá és figyelem mozgáskultúráját, nagyon kényelmesen lépked, felszabadultan, tele élettel és energiával.
- Három éve. Remélem tetszeni fog a hely, nagyon jó meccsek szoktak lenni itt - ösztönöz, ahogy igazából mindenki szokta a saját játékosát.
- Jól veszem ki, hogy francia akcentusod van?
- Igen, édesapám francia, Lyonban nevelkedtem, tizenkét évesen költöztünk Chicagoba. - Mindezeket meghallva gyorsan megtalálom vele a közös témát, mesélek magamról és nagyon jól esik, hogy hozzám hasonló lelkesedéssel merül bele a témába. Mindketten nagy mosollyal válaszolunk egymásnak, igazi felszabadulás vele társalogni, kényelmesen érzem magam, úgyhogy hálás vagyok, amiért Chris gondolt rám és pont őt osztotta be mellém. Kedvem lenne odamenni hozzá és megölelni, de mint tudjuk, ezt nem tehetem meg, még várnom kell vele.
Míg nagyban társalog Sebbel, addig én is bátran folytatom a beszélgetést Leonarddal, külön kis kocsikkal megyünk az első helyszínre, mintha igazi vetélytársak lennénk, pedig én nem így fogom fel. Útközben Leonard is rájön, hogy nem kell velem annyira kimértnek lennie, mint Chrisszel, úgyhogy a végén már hülyéskedik is a nyitott kocsival és egyszer-kétszer megrántja a kormányt, így ide-oda cikázunk, de nem sokat, én ennyitől is nevetni kezdek. Mikor odaérünk, kiszállok és első utam az örökös felé vezet. Kiválasztok egy megfelelőnek tűnő ütőt és a már felállított labdához sétálok. Most, hogy Chris mellett állok, újra érzem, hogy hevesebben ver a szívem.
- Melyikünk kezd? - kérdezem tőle ugyanolyan jókedvűen, mint amikor Leonarddal beszéltem. Láttam, hogy ők is elvoltak, beszélgettek, mondjuk csak fél szemmel figyeltem, de nem akarom, hogy vele többet foglalkozzon, mint velem. Azt akarom, hogy én ismerjem jobban Christ.
● Szószám: 1128 / Still want you ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Vas. Szept. 16, 2018 6:57 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Az öltözőben történtek után felüdülés kilépni a világba, mely megszűnt létezni, míg kettesben voltunk. Kavalkádként tornyosulnak bennem gondolataim, melyeket érzéseim hamar lefednek, de most nem tudják átvenni az uralmat, arcom már megkeményedett
Nem nézek rá oldalra, míg válaszolok kérdésére, ám ennek okát nem azzal magyarázom, hogy nem tartom fontosnak beszélgetésünket, csupán célirányosan teszem lépteimet, néha bólintva az ismerősöknek, ám minden figyelmemet Aiden-re igyekszem összpontosítani.
Sophie emlékeztetett, hogy nem feltétlenül a golf az a tevékenység, melyet szívesen folytatnak velem, mivel mint mindent, így ezt is szeretem gondosan megtervezni, számomra ez maga az élvezet, a kihívás és izgalom, hogy az ötlet, tervezés és megvalósítás fázisai között miként ütemezem a részlépéseket és végül sikerrel elérem-e mindazt, amiért ennyi energiát fektettem be.
Pontosan ezért kéne csalódottnak lennem, hiszen több mint húsz évem alatt építem magamat, hogy elérjem a célt és most mégis, az utóbbi időkben megváltoztam, nem az vagyok, ki voltam. Talán azért lehet, hogy nem tartom rossznak, mert eddig nem akadályoz semmiben az, ha néha kizökkenek és valójában előre haladok Aiden-nel kapcsolatban, ám szeretném azt hinni, de valójában tudom, hogy ami reggel a kertben, vagy az imént azt öltözőben történt az bizony nem azért volt, hogy önnön célok végett puhítsam a fiút, csupán azt nem tudom, hogy miért. Hogy jól érezzem magam? De sosem volt hasonlókra szükségem, hogy azt megkapjam, ám szemmelláthatóan változnak igényeim, talán Sophie szavai utat törtek végül maguknak a pajzson át és Aiden pont ebben az időszakomban lépett az életembe. Ha ezt a húgom hallaná nem hinne a fülének, ám nagyon büszke lenne és boldog.
-A sakk egy érdekes és hasznos stratégiai játék, tán szereted? -kérdezem érdeklődve és most ránézek, én régen sokszor sakkoztam, hogy fejlesszem gondolkodásomat, ám mint sok minden másra, úgy erre sincs már igazán időm. Mikor ránézek más, mint az imént, ám nem a komoly arcát mutatja, amit eddig csak kétszer láttam. Eleinte kedvemre volt, ám be kell látnom, hogy jobban áll neki, mikor arca kedvére változik, még ha nem is tudom értelmezni.
-Reméltem, hogy nem kényszerből jöttél ma velem-válogatom a szavakat úgy, hogy hangsúlyozzam, valóban velem tölti délutánját, bár nem ez a fontos szegmense mondandómnak, mégis megnyomom ezt a részét. Eszembe jut, hogy mennyire hírtelen és egyáltalán nem lelkesen vállalta el, hogy eljön és utólag megtudtam, hogy bizony én miattam van, mert hibát vétettem, egy alapvető emberi hibát, amiről én nem tudtam. Kellemetlen helyzetbe hoztam és fájdalmat okoztam, nem volt szándékomban. Elnézést is szeretnék emiatt kérni tőle, ám elérünk az ajtóig és csak félig nyíló szám jelzi, hogy még mondtam volna valamit, ám nem hallgató fülek és figyelő szemek között.
Aiden-t figyelem, hogyan reagál Leonard-ra és megdobban a szívem egy nagyobbat, mikor meglátom rajta a mosolyt, mely bár halvány, de észrevehető, ezek szerint szívesen látja maga mellett, ennek örülök.
Sebastian-nal minden fontosról beszéfet ejtünk, csak akkor pillantok oldalra, mikor már a kocsik közelébe érünk és veszem észre, hogy Aiden mennyire jól szórakozik segéde társaságában. Egy pillanatra magam mellé ejtem eddig hátam mögé kulcsolt karjaimat és összeszorulnak szemöldökeim, ám pislogok hosszan, míg mielőtt bármely érzelem megtalálna útját kifele belőlem és beszállok Sebastian mellé a kocsiba, aki mint mindig most is szó nélkül, mint aki nem lát és nem hall semmit ül mellettem. Ez a jó benne, hogy ha másoknak el is újságolja a velem töltött idők eseményeit, akkor sem előttem teszi, bár eddig nem hallottam történeteket a klubban, melyek rólam szólnának.
Figyelem, ahogy játszadoznak az iránnyal és bizony megcsendül Aiden csilingelő nevetése és még hallom is tovább, míg oda nem érünk az első lyukhoz, ahonnét figyelem őket, ám mikor megérkeznek félre fordulok és hagyom, hogy kiválasszam a megfelelő ütőt.
Az első lyuk 100m távolságra van, amihez a legmegfelelőbb a vas ütők egyike, de kis loft-tal, hiszen akkor megfelelő ívben és magasságban repül a lyuk felé. Akadály nincsen, így ez pontosan jó a bemelegítésre. Par 3-as lyukról van szó, így egy ütéssel kéne a a greent eltalálnom és onnan válthatok a putter-re.
Fejemben végig játszom a tökéletes menetét az ütésnek és a lyuk eltalálásának. Végig a pályát figyelem, a szelet és mindent, ami befolyásolhatja ütésemet, közben két kezemmel az ütőt fogva lazítok, majd szorítok annak tartásán.
Aiden hangja kizökkent, annyira, hogy nem is számítok rá és kisé megrázkódik testem, mely végül kiegyenesedik és a beszorított levegőt lassan kiengedem. Zavarral szememben nézek egy pillanatra rá és mögötte keresem rövid ideig Leonard-ot, hogy vajon végig mellette lesz-e, majd visszanézek a pályára.
-Rád bízom a döntést. Én pályaismereti előnnyel rendelkezem, így, ha gondolod kezdhetem én, ám szívesen várok, ha te szeretnél az első lenni. Ebben az esetben is segítek, ha szükségét érzed-mondom és végig meredten figyelek előre, nem is tudom, hogy pontosan mit nézek, de a végére teljes testemmel Aiden felé fordulok és így ajánlom fel neki segítségemet, hiszen nem tudom, hogy miként reagál az új helyzetekhez, vagy mennyire szereti a biztos és ismert dolgokat.
-Stroke play, vagy Match play amelyiket jobban szereted? -kérdezem, hiszen lényegében a pontozási módszer az, ami változik a két esetben és bár bennem van, hogy szeretnék jól teljesíteni, azért a játék gondolata valahogy most előkelőbb helyezést ér el számomra, szokatlan, de belátom.
Aiden | Még nem
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Vas. Szept. 16, 2018 10:04 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


- Nagyon szeretem, igen. Meg hát a családhoz tartozik, gondolom nem is meglepő, ha én is szívesen teljesedek ki a stratégiai játékokban, amikor néha túl kell járni az ellenfél eszén, hogy nyerhessünk és mindig előtte egy lépéssel kell agyban lennünk. - Talán az egyik legjobb sport, ami tényleg az életre készít fel és nem mondok hülyeséget, érdekel az üzleti világ, érzem magamban az erőt, hogy én is el tudnék irányítani egy teljes vállalatot, lehet ez valami családi vér, de így van, viszont lemondtam róla, mert tudom, hogyha bármilyen céget alapítanék, abba apám úgyis belekotnyeleskedne és beleszólna mindenbe, ha meg ellenállnék, akkor is ugyanott tartanék, ahol most, nem lennék velük jóban. Látom, hogy Aida mi szenved velük. Szóval marad a sakk, ahol alázhatok, az egyetemen meg csak lesnek, hogy mitől vagyok ilyen jó: hát mert ebbe születtem bele.
Elrázom szívemet és fájdalmaimat, úgyhogy lehet ezért is jön elő belőlem a család fia magatartást, vagy pont az őszintéség, ami inkább egy Aiden szindróma, mintsem Kia mellékhatás. Meglep, hogy rátér a mai nap indíttatására, nem örülök neki, mert rossz emlékek törnek rám, úgyhogy ennek köszönhetően meg is feszül nyakam íve, ádámcsutkám is erősebben látszik.  
- Igazából de - felelem szinte egyből, nem rendülök meg attól, hogy nem ezt illene válaszolnom. - Viszont attól még szeretném jól érezni magam, nem szeretném megbánni az alkalmat - nem fenyegetni akarom, nem is arra utalok, hogy nem ölelt meg, pedig nagyon szükségem lenn rá, én csak éreztetni akarom, hogy attól még, mert őszintén szólva muszájból vagyok itt, lehet ez egy kellemes alkalom is, mindegy hogy indul, nem fogok durcásat játszani.
Leonarddal nagyon jól eltöltöm az időt, megismerkedünk és akcentusának köszönhetően hamar rájövök, hogy köze van a francia nyelvhez mégpedig nem is kevés. Nem az anyaországról folyik a csevej, általánosan mutatkozunk be egymásnak, szó esik a személyiségünkről, a szokásainkról és mivel nem a családi életemről beszélek főként, rájön, hogy nem olyan vagyok, mint mondjuk az a személy, aki kirendelte hozzám. Eljátszok a gondolattal, hogy Chris direkt vagy véletlenül osztotta be pont őt mellém, de szeretném azt hinni hogy az előbbi, úgyhogy hálásan tekintek felé mielőtt elindulunk a kiskocsikkal, amikről híresen elterjedt, hogy elég nyitottak, úgyhogy fogaimat összeszorítva nevetek fel, nehogy a végén még kiessek mikor Leonard rázogatja a járművet. Úgy érzem magunkat, mint két kölyök a komor bátyjukat követve. Nem akarok olyan lenni, mint Christopher és Sebastian.
Odaérve elnézek az első pályán és annak megfelelően húzom elő az optimális ütőt és indulok a tee felé. Látom, hogy Chris elkomolyodva mered a pálya felé és megijedek, hogy talán túl messzire ment a mi kis játékunk Leonarddal, de nem adok neki nagy jelentőséget, bal kezemet zsebre dugom és rákérdezek a játékra. úgy tűnik nagyon kizökkentettem valamilyen gondolatából, de nem számít, rám figyeljen úgy mindig, makacsul vágyom erre.
- Kedves tőled, de nem veszem rossz néven, ha te kezdesz - mosolygom rá és olyan érzésem van, mintha hozzá képes jóval lazábban venném a meccset. Pálya ismerete ide vagy oda, nekem teljesen mindegy, hogy ki kezd, meg jobban szeretem amúgy is, ha látom a mércét és tudom, hogy minél kell jobbat ütnöm.
- Match play  - felelem már megint rávágva, de hát ha azt jobban szeretem? Meg akkor tudjuk húzni egymás agyát, hogy minden szakasz végén mennyi az állás. Rám pillant pontosan olyan szemekkel, mint akinek fontos munkája lenne és most hagyjam akkor békén, ne piszkáljam és ez nagyon aranyos, alig észrevehető mosollyal nézek rá vissza és élvezem, hogy engem néz, aztán emelem felé eső kezemet és lapockájánál kicsit lejjebb érintem meg közel olyan érintéssel, mintha vállára tenném tenyerem.
- Sok sikert, Christopher! - mondom kissé rivalizálva, mosollyal, majd hátat fordítok neki és kimegyek az aurájából, hogy ne akadályozzam az ütését. Huncut mosollyal távolodok tőle, neki háttal, de mégis visszafogottan lépkedek, mondhatni úriasan, ahogy egy sznob szokott. Aki nem ismer, azt hiheti, hogy a mosolyom kifejezetten azért került eközben arcomra, mert most ellenfelek vagyunk és így akarom éreztetni vele, hogy ne nézze le a képességeimet. Nem is ismer senki, de valójában magasról teszek az állásra, arra, hogy ki talál be előbb a lyukba, azt élvezem, hogy megint megérintettem és ezúttal nem kértem tőle engedélyt. Csúnyán húzom az agyát, de szeretném, ha megszokná ezeket, mert visszatérve az első találkozásunk alkalmán elhangzottakra, nem akarom, hogy befásult érzéketlen tuskó sznob legyen. Úgyhogy igazából nem vagyok én rossz, csakis jót akarok neki és természetesen magamnak is - végre.
Leonard mellé lépek és onnan nézem végig ahogy Chris beleáll az ütésbe. Nem zavartatom magam amiatt, hogy Leonard látta egész arcomat a történtek közben, úgy állok mellette, mintha a világ legtermészetesebb dolgát végeztem volna. Érzékelem szemem sarkából, hogy felém fordul és nyílnak ajkai, én akkor is csakis Christ figyelem egyébként szinte csillogó szemekkel, amennyire macsón néz ki összpontosítás közben, úgyhogy végül Leonard meggondolja magát és végül nem jön ki szó ajkai közül.
● Szószám: 794 / Killing you ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Szer. Szept. 19, 2018 3:31 pm


Endless attempt
˝That never stops.
That's what drives you:
the joy and excitement
of doing what you love.˝
~Jerry Lewis~
-
Aiden hozzáállása a sakkhoz és annak jelentőségteljes előnyeiről kedvemre való, ám kissé meglep, hogy szereti, mivel inkább tartom egy nem egyhelyben tevékenykedő személynek, azonban ez is megerősíti bennem, hogy bőven van még oly információ, melyet nem tudok róla. A sakkot szereti.
Ugyanakkor az nem szokatlan, hogy egy chaebol neveltetést kapó, őst inkább úgy mondanám, hogy előkelő nevelésben részesült sakkozik, valószínűleg neki is sok stratégiai ismeretre kell szert tennie, valamint fejlesztenie a logikus hozzáállását a különféle helyzetekhez, azonban inkább érzelmi alapon döntőnek tűnik az eddigiek alapján.
A gondolat vége felé rá nézek és elismerően bólintok, egy pillanatra meg is fordul a fejemben, hogy esetleg megkérjem, valamikor játszon velem egy partit, ritkán van rá lehetőségem és kíváncsi lennék a gondolkodásmódjára, valamint új személyekkel mindig nagyobb a kihívás, sokak hasonlóan lépnek minden játékban és hamar kiismerhetővé válnak.
A beszélgetés végül eljut a találkozó okáig és kötelességemnek érzem, hogy megkérdezzem hozzáállásáról, amit meg is teszek.
Pillanatra megfeszülnek testrészeim, pedig eddig sem voltam ellazulva, azonban bevallja, hogy nem jókedvében mondott igent, azonban Sophie-nak köszönhetően erre a válaszra számítani lehetett. Nem is az őszintesége vagy a hírtelen válasza az, ami mégis feszülést okoz bennem, hanem, hogy napról-napra egyre nagyobb jelentőséget mutatok a felé, hogy bizony szükség van emberismeretre, azonban nem feltétlenül csak üzleti szempontból, talán személyes ügyek miatt is. Csupán még azt nem tudom, hogy melyek ezek a személyes okok, hiszen nem igen vannak személyes kapcsolataim Sophie-n kívül, Samatha-val is gondjaim adódnak és bizony sokszor veszekszünk is e miatt, talán Aiden-nel is könnyebb lenne. Bár most eléggé kellemes a társa és úgy tűnik neki sem áll panaszra a szája, vagy arca.
Mondandója második felére azonban leereszkednek vállaim az eredeti pozíciójukba és érzem, hogy megkönnyebbülők testileg biztosan és már a nyomás is enyhébben érezhető, ami belülről tompít már egy ideje.
-Úgy gondolom…-kezdek bele ám, megakadnak szavaim és kis mosoly jelenik meg arcomon, ahogy végig vezetem, hogy mit is tervezek mondani, ám végül pontosításra szorulok, saját magam pontosítására.- Úgy érzem én nem fogom-ejtem le kissé államat és enyhe zavarral, ami az érzéseim felfedésétől alakul ki, tekintek rá egy pillanatra. Nagy szó, amit mondok, hiszen bármi megtörténhet, máskor is volt, hogy úgy gondoltam, hogy bizony előre haladok vele kapcsolatban, most azonban így is érzem, hogy előre haladunk.
A kocsin való utazás hosszabbnak tűnik a kelleténél, nem szeretnék bele gondolni, hogy vissza fogom-e hallani, hogy akit magammal hozta, ő kedvére randalírozik a pályák között, ám Leonard tudja, hogy mik a határok és néha egy ilyen belefér, pontosan ezért csupán egy halvány rosszallással pillanatok feléjük, majd haladunk el, természetesen gyorsabban az egyenes és kijelölt utat használva.
A kiindulási pontunknál latolgatom az esélyeimet és megtervezek mindent gondosan, arcomon a koncentráció jele felbecsülhetetlen, hiszen komolyan veszem ezt is, mint ahogy mindent életem során, bár szórakozni szeretnék ma, de lényegében a feszes figyelés ennek a módja számomra.
Egy ideig nézem őt, mivel egy beszédváltás alatt nem sikerült dűlőre jutnunk, hogy ki kezdjen, ez nem újdonság, hiszen sokszor több kör szükséges, hogy végül meglegyen a megoldás. Neki teljesen mindegy, ezt el kell fogadnom, semmi érv, vagy felsorakoztatott lista, hogy melyikünk lenne jobb alany az első ütés megtételéhez, a sajátjaim pedig nem bizonyulnak elégnek, mivel kíváncsi lettem volna véleményére.
Nem vagyok benne biztos, hogy milyen döntésnek örülne jobban, márpedig az én vendégem és szeretnék a kedvében járni, támpontot azonban nem kapok. Úgy illendő, ha ő kezd, azonban, ha segítségére szeretnék lenni mindenben, akkor az a legjobb, ha mégis én teszem meg az első lépést, ez esetben ütést.
-Ez esetben kezdek én-mondom végül kissé óvatosabban, hiszen, ha ő szeretne az első lenni, akkor megmondta volna, őszinte ember, ebben biztos vagyok.
Bólintok egyet választására, ami azonnal megérkezik további kérdésemre. A Match play az izgalmasabb variánsa a pontozásnak, ám én minden változatban szoktam számolni, hogy mennyi az állás, így azonban még feltűnőbben szemünk előtt lesz.
A megszokott egy kézfogással kezdeni a játszmát, így kívánni a legjobbakat, azonban ennek egy nem éppen hivatalos s megszokott módját választja Aiden. Megérzem tenyerének teljes felületét derekam felett és annak meleg helyét. Eközben közelebb van hozzám, hiszen csak így érheti el azt a pontot a legkönnyebben. Nem kézfogás, nem vállveregetés, amiben már volt tőle részesem, hanem a hátam megérintése az, amivel végül elbúcsúzik tőlem.
Míg a kezét rajtam tartja testem súlypontja megváltozik és kissé sarkamra helyezkedik az, mintha hátrébb próbálnék kerülni, helyette azonban belesimítom magamat kezébe és biztosra veszem, ha most elengedné, akkor kissé meg is billennék. Ez egy magától jövő mozdulat tőlem, nem gondolkodom rajta, azonban az okán már bőven lehetne, hiszen miért tennék hasonlót. Közben végig nyugodt és kedves vonásait figyelem, szinte hagyom, hogy szemem körbe járja arcának minden zugát. Megint kezdem hasonlóan érezni ahhoz, mint mikor az öltözőben voltunk és végül megfogtam a kezét.
Mikor megérzem, hogy elveszi rólam tenyerét, akkor én is visszakerülök eredeti pozíciómba és teljes mértékben magam uralom testem helyzetét. Arcomon még mindig látható a zavar ahogy figyelem miként megfordul és ahogy én szoktam, határozott és nagy léptekkel halad el, én most pontosan nem ilyen vagyok.
-Neked is-hasonlót kívánok, ez lenne a mondat megfelelő teljessége, bár az első két szó is halkan talál magának utat. Elegáns, de sportos, jobban áll neki, mint az a kopott póló és a kócos haj, nem tudom, hogy melyik lehet valójában ő.
-Uram-hallom meg végül Sebastian hangját, mely egyben kérdő és figyelmeztető, hogy viselkedésem nem megszokott. Erre eddig sosem volt példa és általában mikor a viselkedésemre kapok figyelmeztető, vagy kritikus reakciót, akkor nem viselem jól, azonban most bambán kapom el Aiden hátáról szemeimet és nézek elismerően segédemre, ki már helyezi is rá a labdát a tee-re, az ütő pedig a kezemben van már egy ideje, meg is feledkeztem róla, pedig teljes erőmből szorítom.
Megfordulva kémlelem az utat és a lyukat, ahova elkell juttatnom a labdát, nincs messze, könnyű pálya, kevesebbet is szoktam gondolkodni, azonban valahogy nem találom a fogást. Kissé megrogyasztva térdeimet támasztom meg magamat, hogy az ütővel ütésre készüljek.
Ilyenkor számolásokat végzek, elemzek, azonban jelenleg mást, magamat, az iménti pillanatot, ahogy viselkedtem, ahogyan viselkednem kellett volna.
Túl régóta állok már mozdulatlanul és nézek egyenesen a labdára, mikor Sebastian kissé közelebb lép és szavaival megerősít, hogy az lesz a jó irány, melyet kiválasztottam és egy kis bólintással, valamint két lábam között ide-oda billentve az egyensúlyt, végül elütöm a labdát, mely pontosan oda érkezik, ahova annak kell. Fáradtan, mintha órák óta ezt csinálnám adom végül vissza az ütőt és cserélem azt le, majd megyek a labda után, sétálva, ahol talán a távolságnak köszönhetően, de végül beütöm egyetlen egy puha mozdulattal a labdát.
Felnézve keresem először Aiden figyelmét, míg visszanyújtom az ütőt. Valami oknál fogva szeretném látni a reakcióját, nem azért, mert azt feltételeztem volna, hogy nem hiszi el hozzáértésemet, hanem szeretném látni, hogy örül-e az első sikeres ütésemnek.
Aiden | Hosszú gondolatok
CYN
Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   Csüt. Szept. 20, 2018 9:40 pm


● Első randi avagy ki éli túl?●


Nem fordul meg a fejemben, hogy ne legyek őszinte Christopherrel, hiszen szerintem minden az arcomra volt írva, mikor feltette nekem a kérdést. Azt nem tudatom vele, hogy mik történtek velem odahaza, teljesen felesleges lenne, mert csak aggódna, remélem legalábbis, hogy aggódna értem. Nem akarom bemocskolni pont neki a családunkat, nem akarok panaszkodni, mivel a magam módján nincs is miért, tudom, hogy vétek a családi attitűd ellen és megérdemlem a leszidásokat. Kiönteném neki a lelkem, de jobb így, főleg mivel az ölelés megtagadásából láthattam, hogy nem tud kilépni az igazgatói énjéből. Igen, valójában azt teszteltem, azt is, amellett, hogy tényleg nagyon jól esett volna az ölelés. De nem vagyok csalódott, igazából örülök, mert így is előre haladtunk, megfogta a kezem, a Hyundai örököse igenis megérintette ő maga az én kezemet és ezt nagyra értékelem, csupán én siettem el, sokat akartam egyszerre.
Már sikerül összekaparnom magam, mikor Chris válaszol, meglep, hogy egyáltalán folytatja a témán, azt hittem, hogy ennyiben is hagyja a témát, de nem, belekezd valamibe, de megáll, szemeim szüntelenül figyelik szemét és ajkait, s szívem kifacsarja önmagát, ahogy pontosítja szavát. Leplezetlenül hatalmas mosolyra húzódik szám, orcáim domborodnak, szinte örömömben nevetek, ahogy a formális megfogalmazás helyett inkább a személyesebbet választ. Ha eddig nem éreztem volna, hogy Chris megenyhül a környezetemben, ez egyértelműen annak a jele lenne. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt hallom, csak bólintani tudok, majd fordulok a két közel velünk egyidős fiúkhoz.

A pályára érünk, egészen a kezdő helyen állunk, mikor véleményem szerint barátságosan, de egyértelműen megmondom Chrisnek, hogy kezdjen nyugodtan ő, ám állom tekintetét és ugyanolyan kérdőn nézek szemeim, nem tudom, hogy most miért várunk, miért néz ennyire, ám kivételesen nem érzem, hogy bámulna, pedig ezt nagyon meg tudom érezni, de ez most más, mindegy is, nyugodt és semleges arccal figyelem őt, amíg kimondja azt, amit én is. Néhány részletet még megbeszélünk, aztán nincs is más hátra, mint sok szerencsét kívánni egymásnak és végül megadni neki a helyet, hogy elindíthassa a játékot. Na igen, én ezt nem ennyire könnyedén teszem meg. Meg akarom érinteni, még mielőtt elhaladnék a helyemre, tudom, hogy ezt nem itt és nem most kellene, de ördögiesen szemet hunyok efelett és olyan pontjára helyezek kezemet, ahová eddig még nem: jó, ha belegondolunk akkor ez annyira nem lehetetlen, szerintem alig van felület Chrisen, amit már megérintettem volna, ezen pedig sürgősen változtatnom kell.
Arra számítok, hogy majd biztosan előre lép egyet észrevétlenül, hogy kihúzza magát tenyeremből, vagy dühös lesz, esetleg szóvá teszi, hogy ezt ne szikrázó szemekkel, de nem, azon kívül, hogy érzem rajta, hogy meglepi, semmi ellenállást nem érzek. Nem tudok egyszerre két fele figyelni, úgyhogy amíg kimondom a jókívánságot, nem tűnik fel, hogy a gyenge érintésből nem is annyira gyenge lett, megijedek, hogy talán túlságosan ráborítom hátának ívére ujjaimat, tenyerem szintén érzi Chris súlyának apró részét, mintha én tartanám nehogy hátra dőljön. Megijedek, hogy időközben esetleg ösztönösen vágyom arra, hogy minél közvetlenebbül és erősebben érezzem őt, torkomban gombócka gyűlik, de nem tudom elkapni róla a kezem, csupán résnyire nyitva tartott ajkaim között cserélődik veszetten a levegő, alig észrevehetően, ám félek nehezen tudom titkolni, hogy ez az érintés annyit jelent számomra, mint aminek tán kívülről tűnik, főleg, hogy Chris folyamatosan arcomat nézi, én pedig az övét, és azt hiszem ez túl sok, egész testemen érzem azt, amit nem szabadna, nem kellene, tilos, nagyon tilos, mert ő a Hyundai vezetője. Megijedek, bepánikolok, úgyhogy végül elveszem róla a kezem, majd megfordulok.
Erre nem voltam felkészülve, pedig én kezdeményeztem, Chrisnek mégsem rebbent még az arca sem, miért nem? Miért nem szólt rám és lépett el? Azt kellett volna tennie! Így nem tudok ördögi lenni, úgy vagy egy ijedt kis angyal vagyok, aki túl sok szeretet táplál elérhetetlen férfi iránt. Nem szabad!
Mire Leonardhoz érek, már javarészt megnyugszom, ám mozdulataim azóta is kissé feszesek, szerintem ezért is jön ki belőlem az úrias magatartás. Karba tett kezekkel figyelem Christ ahogy beleáll az ütésbe, nézem szüntelenül koncentráló arcát és azt hiszem, hogy még ez is tetszik, neki valamiért ez a megszokott és jól is áll neki, mindent nagyon komolyan vesz, de közben mégis laza a kisugárzása. Hihetetlen, hogy máris ennyire ismerem.
Eközben Leonard felém fordítja a fejét, látom, hogy mondani akar valamit, de én nem veszem le Chrisről a tekintetemet, főleg nem akkor, amikor berogyasztja térdeit, ez annyira vicces póz, el is mosolyodok, mert nagyon nem ő, ahogy az sem, hogy teljesen előre dől, mint az öltözőben tette.
Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, de nekem elég soknak tűnik, olyannyira, hogy kicsillogtattam már szemeimet és kezd visszatérni a normális, átlagos Aiden belém. Ekkor én nézek rá Leonardra kérdőn, mire csak rám mosolyodik. Nem értem, de úgy tűnik, meggondolta magát, úgyhogy én is csak viszonozom a mosolyt és visszakapom fejemet a pálya felé, mivel hallom az ütés hangját. Emelem államat, hogy minél tovább láthassam a golyó gurulását, ami végül a lyukba tér be. Ez tényleg egy könnyű és gyors pálya. Elvigyorodok, mert ilyen szép ütést ritkán látok, tapssal ajándékozom meg és lépek a tee felé, mert most én jövök.
- Szuper volt, Christopher!  - lépek oda hozzá kezemben az ütővel és most nem játszok önkínzót, ezúttal nem érek hozzá. Vetek egy pillantást Sebre is, majd beállok az ütés pózába és még egyszer Leonardra nézek, akin látom, hogy nagyon szurkol nekem, ez rendkívül jól esik, úgyhogy mosollyal pillantok le a labdára, majd a lyukra és megint a labdára. Hajam egy picit a szemembe lóg, de nem számít, mert már érzem a megfelelő mozdulatot, tartásom laza, az ütő mindössze egyszer lendül meg, de akkor határozottan. Már rég csináltam ilyet, úgyhogy a labda nem egyenesen a lyuk közepét veszi célba, hanem az egyik felét, de így is magabiztosan esik a neki illő helyre. Egy sóhajjal egyenesedek fel, kicsit izgultam a sikeressége miatt, de örülök hogy még nem felejtettem el játszani.
- Ezzel meg is volnánk   - nézek széles vigyorral Chrisre, mintha buksisimit várnék tőle. Leonard már készül is az indulásra.
● Szószám: 974 / Killing me ●

Elit

avatar
♡ :

❖ age :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ismét veled   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» [Küldetés] Ismétlődő idő

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros-
^
ˇ