HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Aston Miles, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Dr. Őrült Főorvos
írta: Aston Miles
Today at 4:36 pm

Trystan & Rhysand
írta: Rhysand Blake
Yesterday at 5:01 pm

Aston & Hell ~ I'm just curius
írta: Aston Miles
Yesterday at 12:53 pm

Kórház szag
írta: Aston Miles
Szomb. Nov. 10, 2018 2:34 pm

Jayden & Caius
írta: Jayden Jones
Szomb. Nov. 10, 2018 9:40 am

Partnerkeresô
írta: Heloise D. Nolan
Szomb. Nov. 10, 2018 5:05 am

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Pént. Nov. 09, 2018 6:12 pm

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Justin Jensen
Pént. Nov. 09, 2018 12:55 am

Robin Nova Miller
írta: Leslie J. Brown
Kedd Nov. 06, 2018 8:44 pm

Caius és Aya elsőfelvonás
írta: Caius Aim
Hétf. Nov. 05, 2018 7:39 pm

Bradley Crimson
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Nov. 05, 2018 5:52 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Hétf. Nov. 05, 2018 2:39 pm

Zaphyra & Dav
írta: David Osborn
Vas. Nov. 04, 2018 12:20 pm

Trystan Vaugh
írta: Jonah Serpen
Szomb. Nov. 03, 2018 8:31 pm

it's funny how the time flies - Leslie & Riley
írta: Leslie J. Brown
Csüt. Nov. 01, 2018 6:57 pm


Share | 
 

 Édes találkozó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Édes találkozó   Hétf. Aug. 06, 2018 7:03 pm


● Utolsóként születtünk ●


A barátaim, kikkel mindössze szabadidőmet töltöm együtt, de közel sem egy tanulmányi ágazatban mozgunk, úgy gondolják, hogy remek választás volt az orvosi egyetem, mindig is imádtam emberekkel foglalkozni, azonban mikor megláttak hatalmas kémiai és biológiai jelekkel teletűzdelt könyvekkel a kezemben, nevetve forgatták szemeiket, veregették vállamat és legyintettek, hogy ugyan, ez nem nekem való, én nem vagyok ennyire tudós típus. Én úgy gondolom, hogy csakugyan jó választás volt és hiába nem szívlelem a kemény matematikai függvényeket, örökkön nyilazott kombinált reakcióutakat, melyek több száz oldalon keresztül firtatják az endoplazmatikus retikulum működési elvét, ez is hozzátartozik az úthoz, amit kijelöltem magamnak, márpedig ha ez kell ahhoz, hogy orvos legyek, meg kell tanulnom. Akadályként, lépcsőfokként gondolok erre is, ahogy az egyetemen legtöbb tárgyamra.
Nem állíthatom, hogy unalmas, szerencsére ez is leköti a figyelmemet, főként kezdetekben, olyannyira, hogy szorgalmamnak köszönhetően képes vagyok órákat ülni kényelmesen egy padon anélkül, hogy felnéznék a mellettem lévő folyón elhaladó hajókra és csónakokra, esetleg a fagyis kislányra, ki majdnem pólómra ejti legfelsőbb áfonyás gombócát. Aztán van egy pillanat, mikor besokkalok és elegem lesz az egész keménykötésű ismételten zöld színű könyvből, mert valakinek még az előző évszázadban mániájává vált, hogy minden ami biológia, vagy címében szerepel a bio- szótag, annak elvből zöldnek kell lennie, ettől pedig az én fejemet is ellepi a zöld szín, de mély levegő és ezt a problémát is leküzdöm megint már vagy hatezredik alkalommal.
A szorgalmas stréberből egy mikromásodperc alatt képes vagyok lázadó és szunyókáló diákká változni anélkül, hogy agykárosodást szenvednék. Előre dőlök, ránehezedek kezeimmel a térdeimre és nézem a körülöttem lévő világot. Sokan vannak, de szerencsére nem csúcsidő van. Nincs ma már órám és szeretek ekkor kijönni tanulni a városba. Nagyon precízen ki tudom zárni a környező zajokat, megtanultam eddigi éveim során, nem csak Párizsban, hanem még Seoulban, mivel ott kezdtem el ezt a "tanuljunk a város kellős közepén" dolgot. Szüleim még örültek is, hogy kimegyek a nagyvilágba és reklámozom azoknak akik ismernek, hogy mennyire szorgalmas vagyok - megjegyzem, én valamiért sosem ismerem azokat, akik engem arcról felismernek, sosem avattak be, hogy ki kicsoda és milyen szerepet tölt be a cégünknél, vagy épp ellenfeles vállalatoknál. És most Chicagoban is úgy érzem, visszaszoktam erre az attitűdje, holott le sem szoktam róla, csupán az érzet más. Párizsban azért mentem ki a parkba, mert kellemes volt, ott még a madár is máshogy dalolt, sütött a nap, a szél kellemesen borzolta hajamat, míg a távolból a legközelebbi harang jelezte az idő múlását, míg nem a mesés fővárost el nem lepte a lenyugvó nap narancssárga sugarai. Hát itt nem. A várossal az égvilágon semmi bajom nincs, sőt, egészen megkedveltem, még ha főként Seoult juttatja eszembe a hatalmas felhőkarcolóival és forgalmas utcácskáival. Ösztönösen nem megyek haza. Húzom az időt, amivel csak tudom, kávézókba ülök, barátokkal járok teniszezni, futni, pedig nem vagyok egy igazán sportos alkat, ezért emellett rajzszakkörökre is beülök, ahol kiteljesedhetek. Ha pedig tanulnom kell, jobb egy kemény pad a belvárosban mintsem egy selymes drága fotel otthoni rezidenciánk sznob légkörében. Elnyomottnak, mi több, egy senkinek érzem magam otthon, vagy csak egyszerűen félek.
Miután felmértem az embereket, újból kinyitom a könyvemet. Nem szüleimért tanulok, hanem magamért, ez az egyik legfőbb különbség köztem és Chris között, csak egy adat a hosszú listából. Ez az egyetlen lehetőségem, hogy nyugodt és békés körülmények között hagyjam el a családi fészket. Máshogy is megtehetném, de akkor vagy kitagadnának, vagy csalódások és veszekedések közepette költöznék. Nagyon nehéz megtalálni az aranyközéputat. Elkezdem olvasni komor arccal a kétszázötödik oldal első pár sorát, mikor ismét felkapom a fejemet egy ismerős hangra. Először nem tudok visszaemlékezni, hogy ki lehet az, aztán meglátom nem is annyira messze annak forrását. Örömmel húzom ki magam Sophie láttán, könyvemet becsukom és nézem, hogy vajon mi szél hozta errefelé, de aztán úgy vagyok vele, hogy ha már így keresztez engem az útja, köszönök neki, ha más nem, pár percet csak áldoz rám.  
- Sophie! - kiáltok felé hatalmas mosollyal és magasba emelt karral integetek neki. Gyorsan körbenézek, hogy nincs-e véletlenül a közelben Chris, de ő egyelőre nem dugja errefelé a buksiját. Kezemben a könyvvel elindulok felé, szaporán, igazi lelkesedéssel tüntetem el a köztünk megmaradt távot és egy szerény mosollyal fogadom.
- Szia! Mi járatban errefelé? - El is felejtettem, hogy még mindig rajtam van az olvasó-szemüvegem, úgyhogy gyorsan lekapom magamról, még a végén túlságosan okosnak néznék ki, amihez már csak egy fehér köpeny kellene és kész a szakdoki.
● Szószám: 721 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Hétf. Aug. 06, 2018 10:49 pm
A legkisebbek együttállása


Vidáman lépek ki az egyetem kapuján, miközben Kay Morgannel vitatom meg az utolsó előadást ("A csillagok sugárzási tere"). Kay a mellett érvel, hogy a professzor előadásmódja élvezhetetlenné tette az órát, míg szerintem az érdekes téma önmagában is értékelhető - függetlenül az előadó prezentációs képességeitől. A vita mindkettőnket lefoglal, így szinte vakon és süketen vágunk át a Washington Parkon, cs csak a mindennapi rutin viszi a lábunkat biztonságosan a Green Line állomásához.
A tömegközlekedés az egyetemi élet egyik legjobb oldala - legalábbis szerintem. Imádom az embereket figyelni, találgatni, vajon ki hova megy. Persze apám eleinte mindenképpen külön kocsit és sofőrt akart mellém adni, de valahogy sikerült lebeszélnem róla. A másik legjobb aspektusa az egyetemi életnek ugyanis nem más, mint az anonimitás. Imádom, hogy itt nem a Hyundai tulajdonosának a lánya vagyok, csak egy hallgató, aki épp oly csillogó szemmel hallgatja a Kozmológia alapjait, mint még több százan. Persze néhányan tudják a nevemet, ahogyan azt is, kik a családom, de nem igazán érzik a különbséget. A külön kocsi meg sofőr pont ezt a befogadást lopná el tőlem, így inkább metróval járok. Ahogy apámat ismerem persze lehet, hogy rég testőrt állított rám, de amíg diszkréten csinálja, engem aztán nem zavar.
Mire megérkezünk a State/Lake megállóhoz, már a Lagrange-formalizmust magyarázom Kaynek, aki nem csak a sugárzási térről szóló előadást aludta végig. Ő aprókat biccent a magyarázatomra, míg én hevesen gesztikulálva vázolom neki a hidrosztatikai egyensúly mibenlétét.
- Kay, soha többé nem hiszek neked... Tizenöt perc alatt elmagyaráztam neked a dolgot, nem igaz, hogy nem fogod fel az előadást.
Kay csak egy ártatlan mosolyt villant rám a zsörtölődésre.
- Csak azért értettem meg, mert jó tanár vagy. Az a fonnyadt cukkini Henson vehetne tőled órákat az érthető magyarázatról.
A hízelgésére csak a szemem forgatom. Kay vidáman belém karol, és hirtelen témát vált.
-  Éééés... Hogy állsz a pasikkal, édesem?
Fáradtan sóhajtok. Kay és az első barátnőm, Kim ilyen tekintetben nagyon hasonlítanak egymásra, de Kaynek legalább annyi mentsége van, hogy középosztálybeli, polgári családból származik. Nem tudhatja, milyen kevés szerepet is játszanak az érzelmek az élet fontos ügyeiben.
- Sehogy, te is jól tudod - válaszolom azért, mire Kay elégedetlenül elhúzza a száját.
- Ugyan már, Sophie, biztos van valaki, aki tetszik!
- Igen, többen is. Legalább annyi az esztétikai értékük, mint egy Monet-festménynek, és nagyjából annyira is vonzódom hozzájuk szexuálisan.
Kay majdnem megfullad a röhögéstől, én pedig türelmesen várom, hogy lecsillapodjon. Mikor végre már csak néhány kuncogás tör fel a torkából, levegő után kapkodva megölel.
- Ezért imádok veled lenni. Olyan abszurd dolgokat tudsz mondani!
Már éppen visszavágnék, amikor valaki a nevemet kiáltja. Körbenézek, majd szélesen elmosolyodom a hadonászó Aiden látványára. Némileg moderáltabban visszaintegetek neki, Kay pedig leplezetlenül végigméri. Amikor végül a fiú mellénk ér, helyeslőn biccent.
- Szia Aiden! - köszönök, és már éppen venném a következő levegőt, amikor Kay hirtelen közbevág.
- Nos, én akkor mentem is. Örültem a találkozásnak. Sophie, holnap beszélünk! - néz rám egy félreérthetetlen mosollyal. Szinte csak ki nem mondja, hogy: "Ez itt egy szuper pasi, ismered is, úgyhogy tuti van köztetek valami. Holnap nem menekülsz, minden szaftos részletre kíváncsi vagyok!!" Gondterhelten sóhajtok fel, ahogy a kedves barátnőm szinte fénysebességgel szívódik fel, majd visszafordulok Aiden felé.
- Mondd meg, te mit csinálsz, és én is elárulom! - villantok rá egy huncut mosolyt, mintha valami konkrét célom lenne.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 9:34 am


● Utolsóként születtünk ●


Eléggé lapos a hangulatom, de én mindent megteszek annak érdekében, hogy folytassam az olvasást, amikor egy hang megakad az elmémben és megragadja kíváncsiságomat. Sophie az, a számomra mindenképpen hírhedt Nam család kisebbik gyermeke. Barátságos emlékek kötnek hozzá, aminek köszönhetően egyből integetek neki, hogy felhívjam kissé tán önző módon magamra a figyelmet, amit remélhetőleg ellensúlyoz hatalmas mosolyom. Nagyon megörülök, hogy láthatom itt és csak utána jövök rá, hogy körbe is kellene nézni, mert közel sem lehetetlen, hogy a Nagyságos Úr is a közelben tartózkodik. Egyelőre nem találom sehol, mely egyben csalódottságot és megnyugvást hoz számomra.  
Odasietek hozzá és köszönök nekik, a barátnőjének is, akit még nem láttam, de szívesen megismerkednék vele is, csakhogy ő nem így gondolja és érkeztem után egyből tervezi is, hogy lelép. Meglepetten nézek rá, majd Sophiera.
- Én is. Legyen szép napod! - kiáltom még az elsiető lány után, aztán már csak pislogni tudok párat a megüresedett helyére. - Elrontottam a társalgást - fordulok vissza Sophie felé enyhén elhúzott szájsarokkal. Csak köszönni ugrottam ide, nem akartam őket elválasztani, remélem nem haragszik meg ezért egyik lány sem rám.  
Annyira különböznek ők ketten, úgy értem Christopher és Sophie. Utóbbival sokkal lazábban viselkedhetek, szinte ösztönösen, míg Chrisnél meg… hát nem. Nem tudom, ha vele vagyok, akkor nagyon szorongok, mintha nem találnám magamat, vagy lelkileg megvesznék. Eddig is impresszionista voltam, a pillanatnyi érzelmek határoztak meg, na de vele túl sok és túl szélsőségesek ezek. Egyik percben megfojtanám, másikban már megölelném.
Nagyot nézek Sophie utasítására, kicsit meglepő, olyan érzés, mintha valami rosszban sántikálna, vagy épp ellenem tervez bűncselekményt elkövetni, mely nyilván nem valós, egyszerűen nem nézném ki belőle. A tekintete azonban pont olyan, amiket én is tudok vágni, szóval azt hiszem, értem mire megy ki ez a dolog.
- Tehát kezdődik a „megmutatom, ha te is megmutatod” játék? - mondom huncut tekintettel, amiben ezúttal van némi arrogancia is. Biztosan sokan csináltak ilyet gyerekként, rengeteg ismerősömről tudok, aki anno lány barátjával az oviban letolta a gatyáját, míg a lány is felhúzta a szoknyáját. Ahha, hát én nem csináltam ilyet, mert el voltam foglalva már akkor is a szmokingos hierarchiával. És ha már itt tartunk, befejezem a szórakozást, úgyhogy láncreakció módjára pimasz tekintetem elkanyarodik unott valósággá.
- Ehhh, tanultam - mutatom fel a könyvet egy kis időre, mintha egy súlyzót emelnék fel, aztán megforgatom szemeimet. - Biokémia. Gonosz kis dög, de ha megértjük az alapokat, le lehet gyűrni három kiakadással, negyvenöt kávéval, harmincegy kólával és úgy öt alvásmentes éjjellel. - Nem, ezt teljesen komolyan mondom, kicsit sem tűnik úgy, mintha vicces kedvemben lennék, már ami a biokémiát illeti.  
● Szószám: 424 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 11:17 am
A legkisebbek együttállása


Szinte fellélegzek, amikor Aiden megjelenik, hiszen így végre elterelődik a szó rólam meg a (nem létező) szerelmi ügyeimről. Egészen addig, amíg meg nem látom Kay mosolyát.
~ Naiv vagy, Sophie. ~ dorgálom magam gondolatban, miközben az én kedves barátnőm fotonokat megszégyenítő sebességgel tűnik el a színről. Szegény Aiden is csak pislogni tud, fogalmam sincs, mit hihet most rólunk. Amikor visszafordul felém, rámosolygok.
- Dehogy rontottad el. Kay éppen arról próbálta meggyőzni önmagát és engem is, hogy mindenképpen szerelmes vagyok valakibe. Csak épp rosszkor voltál rossz helyen, úgyhogy most azt hiszi, te vagy a titkos barátom, vagy valami ilyesmi.
Félig nevetve mondom, de hirtelen felmerül bennem egy nagyon kellemetlen gondolat.
~ Édes Istenem, ugye nem vagy olyan kegyetlen, hogy a családom Kaytől szerezzen tudomást erről a találkozóról?? ~
Ha a szüleim azt hinnék, randizom a Lee család egyik gyermekével, abból katasztrófa lenne. A drága bátyám pedig leszedné a fejemet, még mielőtt esélyem lenne bármilyen magyarázatot adni a történtekre. Hát ez remek. Csak abban bizakodhatom, hogy a családom nem szokott sokat beszélni a "közember" barátaimmal, Kay pedig talán kitüntetve érzi magát, és nem adja tovább a "titkot".
Sóhajtva visszakényszerítem a figyelmem a jelen társalgásra, valamivel későbbre halasztva a rám váró borzalmak vizionálását illetve az esélyek mérlegelését, s újra mosolyogva tekintek fel Aidenre. A válaszára kicsit meglepetten pislogok, úgy mondja a szavait, mintha ez a megmutatós dolog egy létező játék lenne.
- "Megmutatom, ha te is megmutatod"-játék? - kérdezek vissza enyhén félrebiccentett fejjel, értetlen tekintettel. Mivel sosem jártam óvodába és az iskoláim is igencsak elitista intézmények voltak, sok játékból teljesen kimaradtam. Bújócskázni persze bújócskáztunk, de a fogócska mindig is tiltott élvezetnek számított. Egy előkelő úr vagy hölgy nem futkoshat össze-vissza.
Amikor megtudom, tulajdonképpen mit is csinál itt Aiden, kedvesen rámosolygok.
- Ahh, értem. Mi is tanulni jöttünk ki eredetileg, bár talán pontosabb lenne korrepetálásnak hívni. Én egyébként szerettem a biokémiát még régebben, gimnáziumi szinten. Imádom az szakszavakat: "A kémiai szinapszis során a neurotranszmitterek a preszinaptikus membránból gyors diffúzióval a szinaptikus résbe áramlanak, majd a posztszinaptikus membrán receptoraihoz kötődnek, létrehozva az akciós potenciált. Ezután a neurotranszmitterek vagy lebomlanak, vagy reuptake-kel visszakerülnek a preszinaptikus memránba, míg a fogadó sejt továbbviszi az ingerületet." Nem mondom, hogy sokkal több is megmaradt az egész biokémiából, de ezt az egyet megjegyeztem - vigyorgok Aidenre. Persze egy kicsit igazságtalan vagyok szegény biológiával, hiszen a fizikában is van nem egy nyakatekert szakszó, de valahogy mégis úgy érzem, hogy még angolul beszélek, nem pedig latinul.
- Egyébként az egyetemi életnek nem pont az a varázsa, hogy képes vagy alvás nélkül is létezni? - kérdezem játékosan, miközben enyhén megrángatom Aiden ingujját, és a víz felé veszem az irányt.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 3:45 pm


● Utolsóként születtünk ●


Nekem eléggé úgy tűnik, mintha elrontottam volna közeledésemmel kettejük napját, melyet próbálom menteni még azzal, hogy barátnője után kiáltok egy jókívánságot, majd Sophie megnyugtat a háttérben már lezajlott valós eseményekről. Ohh, ezek szerint én lettem a titkos herceg, ki becserkészi hercegnőjét, ezzel elsősorban annyi lenne a gond, hogy még Rómeó és Júlia családi viszályait is lepipálnánk, nagyjából olyanok lennénk, mintha egy zsidó nőt akarna feleségül venni egy arab férfi: nem ajánlatos belevágni, még csak szerelembe sem érdemes esni, mert a végkifejlet maga lesz a káosz, mely megszül egy mágnest, mivel szüleink, illetve Chris közös erővel fognak minket szétlökni a Föld két ellentétes pólusa felé. De hogy miért nem kell eljutnom eddig a gondolatig még csak fejben sem? A fiúkat szeretem. Saját magamnak sem titkolom, sőt barátaim is tudják, akikben megbízok és elhiszem nekik, hogy nem fogják elmondani szüleimnek, bár néhány hónapja már ők is tisztában vannak ezzel a "hibámmal", csakhogy elvileg tennem kellene valamit, hogy ez ne legyen így. Azt kívánom, bárcsak inkább drogos lennék, mert akkor csak fognám magam és besétálnék az elvonóra. Én igyekszem megváltozni, tényleg! Mindent megteszek apám egyetlen egy figyelmeztetésére, hogy felejtsem el a velem azonos neműek vonzó erejét, de hát szememet nem fedi szalag, hormonjaimat nem tudom átszívatni. Vannak hormonok, amiket magamba tudok fecskendezni, de ezek pont nem azok.  Szívesen elmondanám Sophienak, hogy pontosan mi velem a "baj" - merthogy ez a mi családunknál igenis baj -, de ő is Nam, még ha más is, mint a többi családtagja, félő, hogy botrányt csinálnék, ha tudtára adnám, úgyhogy egyelőre nem térek ki rá.
- Akkor gondolom azt nem sejti, hogyha mi ketten összejönnénk, nagyjából el is érkezne a harmadik világháború. - Egészen komolyan, elégikusan mondom, mert nem kell nekünk csókolóznunk, ez már a beszélgetésünkre is igaz. Rossz helyen vagyunk, bármikor feltűnhet egy Chris, vagy éppenséggel apám egyik cinkosa és már pereghetnek is ismételten azokat a képek. Szánalmas!
Van a két Nam gyerekben hasonlóság azért, mindketten szeretnek feltételeket szabni. Sophie esetében azonban inkább azon akadok ki, hogy nem ismeri azt a bizonyos játékot. Mély sóhajtás közben enyhén oldalra billen fejem, arcom megmutatja, mennyire nem hiszem el...
- Na ne már, hogy nem ismered! Röviden annyi, hogy kisgyerekek szeretik ezzel a játékkal először életükben meglátni a másik nemet. És mielőtt kérdeznéd, az én életemből is kimaradt, csak barátaim mesélték gyermekkoruk emlékeit két koktél mellett a párizsi belváros egyik teraszán. - Próbálom nem engedni, hogy elkapjanak az emlékek, bár igencsak nehéz. Nagyon szép esték egyike volt az a közös összejövetel, csak kár, hogy én semmilyen izgalmas sztorit nem tudtam magamról mesélni. Unalmas volt Seoulban az életem, mai szemmel mérve inkább szégyenletes. Nem volt másom, csak pénzem. Ma már nem így van.
Emlékszem, hogy meglepődtem még anno, amikor megtudtam, hogy Sophie sem pénzügyeket, vagy gazdaságtant, üzletpolitikát tanul és most újra emlékeztetnem kell magamat, hogy a kezemben tartott könyv számára annyira talán nem is dekódolt. Nagyot nézek, lassan kifehéredett arccal, ahogyan mondja a könyvrészletet, mint a vízfolyás, erre most és itt nagyon nem voltam felkészülve, különösen tőle. Ismerős ez az idézet, azt hiszem, már egyszer hallottam valakitől pont ugyanígy ledarálva. Sokan bevágják biztosan, mert sok benne a szakszó és lehet vele villogni. Én igyekszem egyszerűsíteni ott ahol lehet, igaz orvosin második anyanyelvem a latin, szóval nincs sok reményem, pedig mindössze arról van szó, hogy bizonyos anyagok egyik sejtből a másikba jutva biztosítják az információáramlást és ezzel tovább tud terjedni az ingerület.
- Te aztán Sophiesztikált vagy! - nevetek fel és játszok a nevével, melyre igenis rászolgált. - Mi a hormon- és idegrendszert külön tárgyként hallgatjuk, de látom, te is inkább magoltad ezeket a gimiben, mi? Én a mai napig nem tudnék szóról szóra visszamondani egy folyamatot, inkább magam ágyazom be és a lényeges információk után példákkal támasztom alá a tanárnak, hogy értem. Például ha belelépünk egy szögbe, akkor azonnal érezzük, hogy fáj, na ekkor egy ingerület fut végig lábunk egészén, míg végül az agyba nem ér, ami kapcsol és máris ugrunk is egy nagyot, már-már reflexszerűen. És hát nem egy idegsejt húzódik végig a testünkön, mondjuk jó hosszúak azok a drága villámhárítócskák. - Nem is tudom, miért ragadok le ennél a témánál, szeretem is és örülök, hogy nem mondjuk a cég a téma, bár első pillanatban nem hittem volna, hogyha leköszönök Sophienál, itt lyukadunk ki. De mindegy is, csak azért inkább visszafogom magam és fülbarát nyelven beszélem neki a biológiát, vannak, akiket el lehet ijeszteni ezzel, igaz, Sophie már most bebizonyította, hogy nála lehet hajigálni a latint. Na de egy szónak is száz a vége: ehhez biztosan kávé kell, de hát mihez nem, ha az ember egyetemista, nemde? Megrázom fejemet szerényen.
- Áhh, nekem szükségem van az alvásra. Nem bírnék megmaradni mentálisan sem, ha nem hunyhatnám le szemeimet legalább pár órára. Kell, hogy kizárjam a külső világot és egy kicsit álomvilágban, vagy legalább teljesen kikapcsolt állapotban pihenjem ki az aznap engem ért hatásokat, főleg, ha sokat tartózkodok otthon - vallom be Sophienak és neki merek kicsit nyitni a családi viszályaimmal kapcsolatosan, ellentétben Chrisnél ha akarnék se tudnám megtenni, addig biztosan nem, míg nem enged fel ő is egy kicsit.
● Szószám: 838 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 5:42 pm
A legkisebbek együttállása


Aiden világháborús megjegyzésére eltúlzott komolysággal bólintok.
- Nem is beszélve a természeti katasztrófákról! Apám haragjának vihara házakat döntene össze, cunamit okozna, és embereket tüntetne el a Föld színéről. Elsősorban kettőnket.
Bár a költői túlzással elviccelem a helyzetet, ez leginkább azért van, mert komolyan ideges vagyok a következmények miatt. Ha a drága családom az én verziómat tudja meg, apám valószínűleg még elégedett is lesz velem, amiért közelebb kerültem a konkurenciához. Bár tőlem szerencsére nem várja el az ipari kémkedést, az Aidennel való barátságom Chrisnek is több belépési pontot jelenthet. Legalábbis ezzel fogok érvelni, ha esetleg dühös lenne. Ami magát Christ illeti... Úgy vettem észre, neki nem nagyon tetszik kettőnk kapcsolata. Egyelőre még nem tudom, miért idegesíti ennyire: engem félt, mint a húgát,  frusztrálónak találja, hogy nekem ennyivel könnyebben megy az Aidennel való barátkozás, vagy az zavarja, hogy Aiden sok mindenben hasonlít rám, és így esetleg róla is kötetlenebbül beszélek a fiúnak.
Ha Kay verziója jut valamiképpen a kedves rokonok fülébe, minimum gazdasági világválság lesz a következménye a két család között kialakuló állóháborúnak, nem is beszélve az örök életre szóló szobafogságról, amivel engem fog sújtani az atyai szigor. Azt nem tudom, Aiden mit kapna a dologért otthon, de erősen gyanítom, hogy semmi kellemeset.
- De igazad van, Kay számára a párkapcsolat csak a romantikáról meg a szerelemről szól, nem pedig a társadalmi és gazdasági előnyökről. - teszem hozzá, észre sem véve, hogy a téma komoly megközelítésével automatikusan magamra veszem a társadalomnak fenntartott maszkot. A tartásom egyenesebb és merevebb lesz, a hangom érzelemmentes, pillantásom pedig büszke és erőteljes. Nekem ez a kötelességem, ahogyan Chrisnek a cég vezetése. A viselkedésem talán pont ezért ilyenkor hasonlít a legjobban a bátyáméra, aki szinte állandóan szerepet kényszerül játszani.
Ahogy az ittlétünk okára terelődik a beszélgetés, Aiden arckifejezése világosan mutatja a kétkedését a tudatlanságommal kapcsolatban. Azért lelkiismeretesen megmagyarázza a dolgot, nekem pedig akkorára kerekednek a szemeim, mint két csészealj. Mire azonban befejezi a lényeg ismertetését, már lelkesen mosolygok, hiszen... Párizs.
- Na látod, én még nem voltam Párizsban, ahol két koktél mellett megtudhattam volna, miben is áll ez a játék. Még egy ok arra, hogy egyszer elmenjek Franciaországba. Bár... - biccentem félre a fejem elgonolkodva - Valószínűleg nem ezt az érvet fogom majd felhozni apámnak, amikor megpróbálom meggyőzni.
Vidámságtól csillogó szemmel képzelem el a jelenetet, ahogy a dolgozószobában épp prezentációt tartok egy franciaországi út áldásos következményeiről, majd egy rövid hatásszünet után, Végső Érvként kijelentem: "És két koktél mellett megtudhatom, mi az a "Megmutatom, ha te is megmutatod"-játék."
Aiden szemmel láthatólag nincs felkészülve rá, hogy a saját szakterületéről hall egy kisebb monológot, egészen elfehéredik, ahogy azt a bizonyos részletet idézem a régi bioszórákról. Amit nem egészen értek. Ijesztőnek találja, vagy mi? Kicsit kezdek ideges lenni, de aztán felnevet, én pedig megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. A szóviccre vágok egy grimaszt, majd angyali mosollyal válaszolok.
- Nos, az igaz, hogy a biológiát inkább magoltam, de a kémiánál már igyekeztem az összefüggésekre figyelni. Mégis, amikor a fizikai számítások és képletek vesznek körül, számomra az az igaz Aiden...
Ha harc, hát legyen harc!
- Egyébként én is inkább a megértésre törekszem. Egyetemi szinten szerintem már nem is lehet csak a magolásból élni, legalábbis természettudományos területeken biztosan nem.
Beszélgetés közben közvetlenül a vízparthoz sétálok, ha Aiden nem jönne magától, a ruhaujjánál fogva húzom. Még Kayyel megbeszéltük a földön ücsörgős programot, amiről nem tervezek lemondani csak azért, mert egy ostoba ötlet miatt itthagyott. Amikor odaérünk a part széléhez, lehuppanok, lekapom a cipőmet, a lábamat pedig a vízbe lógázom. Egészséges ez? Nem biztos. Jól esik? Igen.
Mindeközben persze hallgatom Aident. Úgy tűnik, náluk sem valami családias otthon a hangulat, így együttérzőn pislogok fel rá a földről.
- Túlzott szülői odafigyelés? - kérdezem együttérzőn.
- Engem szerencsére sosem fogtak olyan szorosan, de ha mégis úgy éreztem, ott volt nekem Chris. Vele mindig kicsit elengedhetem magamat otthon.
Ahogy a bátyámról beszélek, lágy mosoly játszik az ajkaim körül. Most nem csak azt a tiszteletteljes megbecsülést fejezi ki a testbeszédem, amit általában átengedek a társalgásba, hanem amolyan igazi gyengéd, rajongó szeretetet. Nem tudom, miért nyílok most meg Aidennek. Talán hogy bizonyítsam, Chris mennyire jó ember, akinek nagyon nagy szüksége lenne őszinte kapcsolatokra. Még akkor is, ha ezt még magának sem vallja be.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 7:20 pm


● Utolsóként születtünk ●


Nagyot nyelek, de tudom, hogy túloz, nem is attól tartok, hogy mi lenne, ha összejönnénk, rajtakapnának, bármi ehhez fogható, mert köztünk hát mondjuk úgy, hogy feltehetőleg nem lesz semmi és erre van egy elég jó indokom. Ettől még ugyanúgy látom, hogy Sophie csodálatos lány, édes, kedves és okos, nem mellesleg gyönyörű is, ahogyan Chris is. Remek géneket örököltek, ám Sophinak van egy előnye a szépséget illetően: belül sokkal jobban tündököl. A bátyát nem látom, egyszerűen meg sem tudom pillantani lelkét, legfeljebb pár pillanat erejéig, mikor véletlenül nem figyel oda és leereszti a maszkját.
- És neki is van igaza. Számomra is arról szól - bököm rá azonnal a szerelem definiálására, hatalmas őszinteséggel és megvonom a vállamat, mert érzem, hogy közben Sophie megkomolyodik és kezd olyanná válni, mint Chris.
Hát kicsit sem illene egy úri hölgynek beszélni olyasfajta játékokról, amikről hallottam, márpedig Sophie egy úri hölgy, ezt még a vak is látja, biztosan barátai is érzik rajta. Nekem részben láthatatlanok azok az apró mozdulatai, hangjának csengése, vagy bizonyos szófordulatai, amik a mi sznobos gazdag világunkra jellemzőek, hisz én is ebben nőttem fel, én is ilyen vagyok valamennyire, mondták már. Kezdetben le akartam mosni magamról, sőt mi több dörzsölni érdes szivaccsal, mikor jött még Párizsban Ő, ki azóta chicagói széfemben pihenő fényképemen szerepel és fejmosást tartott, miszerint eszembe ne jusson megváltoztatni DNS-embe kódolt tulajdonságaimat, mert nem lennék többé önmagam. Azóta próbálom megtalálni a megfelelő irányt a családi életem és a privát nyitottabb közéletem metszéspontjában.  
Arcom óriási izgalomban árulja el, mennyire imádnám, ha Sophie elmenne Franciaországba, főleg velem. Oh igen, velem! Megmutatnám neki az egész mindenséget, a járdafelületet, ahol koptattam cipőm talpát gimibe igyekezvén, egykori lakásomat, a nevezetességeket, a lenyugvó napot és és és...
- Kérd ki magad egy kis kiruccanásra és esküszöm elintézem, hogy én is szabaddá váljak akkortájt. Egy telefonhívással megoldom, hogy hívjanak a L'Oréaltól és kész is az alibi, senki sem fogja megtudni, hogy véletlenül összefutunk majd Párizsban. - Leszámítva, ha valamelyik családtagja is jön, akkor nagyon gáz helyzet alakulna ki. Ha Chris lenne ez a személy annak örülnék, de félek végig nyávogná az egész kirándulást, mert virít róla, hogy nem pártolja annyira az országot, mint mi. Persze attól még megragadnám a kezét és végighúznám őt is a Champs-Élysées-en.
Minden szavára figyelek és meg is értem, bár ahogy visszatámad a nevemmel, az minden eddigi szavát elfelejteti vele és mindössze pajkos vigyor marad az arcomon. Francba is a kémiával, biosszal és fizikával, mikor a neveink is vannak annyira érdekesek.
- Én sem véletlenül lettem ám Aiden - húzogatom szemöldökeimet ördögi mosollyal. Nővérem ilyenkor szokta azt mondani, hogy nagyon rossz fiú vagyok, mire én legyintek és helyeslően megjegyzem: igen, az vagyok. - Teljesen egyetértek Önnel, kisasszony - felelem amúgy az eredeti tanulós témára, miközben a folyó felé fordulok. Nem kéretem magam, hogy tartsak vele, de kifejezetten élvezem, hogy húzza pólóm ujját, amiben az a kecsegtető, hogy ezt aides bátyja biztosan nem tenné meg. Leülök mellé, másik oldalamon leteszem magam mellé a könyvet és szintén kibújok cipőmből, hogy meztelen lábfejemet belemárthassam a vízbe. Nagyon kellemes érzés, de nem annyira, mint hogy végre kötetlenül beszélhetek magamról. Sophie kihozza belőlem, szinte érzem, hogy önteném neki a szavakat.
- Hát így is fogalmazhatunk - komolyodok el, nem is, inkább elszomorodom. A hullámzó felszínt kezdem nézni fájdalmas tekintetemmel, de igyekszem elfogadni, hogy apa szeret engem, csak kezével fejezi ki a törődését és az aggódását. Erőltetetten tudom csak elhinni, sőt, valójában az ütések az én fejemben nem férnek össze a szeretet megnyilvánulásaival, mégis kevésbé fáj a szívem, ha megpróbálom megteremteni magamnak azt a világot, amiben ez a normális.
Nem tudok megszólalni. Nem jönnek hangok, csak néhány köhögés tör fel torkomból, noha nem vagyok beteg. Sophiet hallgatom inkább.
- Szóval Christopher elengedi magát otthon? - kérdezek vissza és nem titkolom, hogy ez meglep. Láttam hogy viselkedett Sophieval nálunk, akkor legszívesebben veszekedésbe kezdtem volna vele, mert feleslegesen alázta meg szegény lányt. Engem is megvetett, láttam a szeméből. Annyira érdekes, hogy még így is teljes szeretettel beszél a bátyjáról, feltételezhető, hogy én nem ismerem a fiú azon oldalát, amit ő igen és ez segít, hogy tovább küzdjek Chrisért. Úgy értem... hogy megismerhessem.
- Ami engem illet, mióta Aida elköltözött, folyton-folyvást menekülök otthonról. Nem akarok hazamenni, többek között ezért is tanulok idekint a mindenség közepén. Meglepő, de itt lehet a legjobban eltűnni a nyomozó bizottság elől - utalok apám brigádjára. - Odahaza valahogy olyan hangulat ébred bennem mintha... mintha terrorban élnék - bököm ki végre mialatt szorosan összeszorítom szemeimet, mert felidézem haragos apám tekintetét, valamint anyámat, aki mindezt végignézi és nem csinál semmit. Egy szavam sem lenne, ha megérdemelném, épp az kelti bennem a félelmet, hogy nem tudom, mi jó és mi már rossz cselekedet az ő fogalmuk szerint. Én teljesen máshogy gondolkozok, máshogy tekintek a világra, az életre.
● Szószám: 786 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 9:13 pm
A legkisebbek együttállása


Aiden szavaira csak elmosolyodom, de minden mögöttes érzelem nélkül. Inkább csak jelzem, hogy elfogadtam a véleményét, megértettem az álláspontját és a helyzetét, de ennek nem sok köze van hozzám.
- Számomra nem - jegyzem meg nyugodtan. Nem irigykedem azokra, akik szerelemből házasodhatnak, sosem tettem. Nekem egyszerűen nem ezt az utat kell járnom. A családom megengedte, hogy ne nagyon vegyek részt a vállalat életében, de ettől függetlenül támogatnom kell őket. Ennek a legalapvetőbb módja pedig a házasság. Egy párkapcsolat életeket tehet tönkre, de szövetségeket és békekötéseket is megpecsételhet. Fontos tényező az üzleti hadviselésben, amit ostobaság lenne egy akaratos gyerek hirtelen fellángolása miatt elveszíteni. És ugyan én elég akaratos gyerek tudok lenni, mindig is tudtam, hol van az a határ, amit már nem léphetek át. A romantikának egyébként is sokkal tisztább módja az olvasás, ahol a Mr. Darcyk és az Elizabethek boldogan élnek, amíg meg nem halnak; ahol a felek túllépnek önmagukon, hogy kölcsönösen méltók lehessenek a másikra. A valóságban a szerelem túl sokszor jár negatív következményekkel, legyen az egy egyszerű szívfájdalom, vagy egy igazi társadalmi tragédia.
Ahogy Párizs újra szóbakerül köztünk, Aiden növekvő izgatottságával egyenes arányban nő az én lelkesedésem is.
- Komolyan eljönnél velem? És végigkalauzolnál??
A hangom egyre magasabbra szökik az izgalomtól, miközben sikeresen elsiklik a figyelmem a L'Oréal említése fölött. A gondolat, miszerint Aiden lehetne az idegenvezetőm annyira leköt, hogy akár vitustáncot is járhatna előttem, az sem tűnne fel.
- A Louvre-ban jártál már? Én valamikor a turistaszezonon kívül szeretnék menni, de a Louvre-ot akár akkor is megnézném, amikor épp tömve van emberrel.
A kezem izgatottan szálldos, ahogy teljesen magába szippant a gondolatfolyam.
- De ha már Franciaországban vagyok, mindenképpen szeretném megnézni a Loir-menti kastélyokat is. Annyit olvastam már róluk!
Legszívesebben azonnal repülőre pattannék, hogy átruccanjak Európába, de sajnos tudom, hogy legalább a szemeszter végét meg kéne várnom.
A tanulás és a szóviccek az eddigi tapasztalataim alapján igencsak jóban vannak egymással. Amikor kijössz egy két és fél órás asztrofizika-előadásról, akkor már eléggé fáradt vagy hozzá, hogy hasfájósra nevesd magad egy alapvetően rossz szóviccen. Bár most nem az agyi állapotunkkal függ össze a pun-háború, mégis békésen megfér a természettudományok mellett. Aiden válaszára kihívó, kissé kaján mosoly ül ki az arcomra.
- Minden bizonnyal azért kereszteltek így, hogy legalább a neved legyen tökéletes.
Ez bizony gonosz volt, de bízom Aidenben, egész biztosan rájön, hogy csak heccelődtem. Ha tényleg megsérteném, rettenetesen rosszul érezném magam tőle.
Szerencsére a fiú hagyja húzatni magát, ha komolyan ellenállna, valószínűleg nem lenne elég erőm elrángatni. Meg persze nem is akarnám erőszakkal elhurcolni valahová. Nagyon jól esik, hogy hajlandó csatlakozni hozzám. Nem zavart volna az sem, ha esetleg állva marad, de van valami baráti bensőségesség abban, ahogy egymás mellett ülve lógázzuk a lábunkat. Komoly tekintettel figyelem az elkomoruló Aident. Chrisre emlékeztet, amikor valami nagyon nyomja a lelkét, szeretne róla beszélni, de nem tud. Nem szólalok meg, csak óvatosan, gyengéden Aiden vállára teszem a kezem. Nem akarom faggatni, de jelezni szeretném, hogy itt vagyok, ha mégis meg akarja osztani a terhét.
A kérdésére elmosolyodok.
- Hát, az otthon egy kicsit túlzás, de a szobáinkban igenis el tudja engedni magát. És nagyon jó az énekhangja.
Egy pár pillanatig csak a vizet bámulom, majd hirtelen felkapom a fejem, és Aidenre meredek.
- De ha bárki kérdezi, nem tőlem tudod! És kérlek ne is add tovább! - mondom neki komolyan. Chris elevenen megnyúzna, ha tudná, mennyire lerombolom Aiden szemében az imázsát. Pedig csak érte teszem, hogy Aiden ne higgye egy egyszerű üzleti gépnek.
Aiden végül csak elmondja, mi nyomasztja... legalábbis részben. Együttérzőn ráncolom a homlokom, miközben nyugtatóan simítok végig a hátán. Úgy tűnik, Aidenen jóval nagyobb a nyomás otthon, mint rajtam. Nem igazán értem, hiszen harmadszülött orvostanhallgatóként éppen annyira kevés köze van a KIA-hoz, mint nekem a Hyundaihoz. De lehet, hogy az ő szülei egyszerűen nem engedtek a szigorból csak azért, mert neki nem kell a vállalaton belül teljesítenie, mint ahogyan az enyémek tették.
- A tömegben a legegyszerűbb eltűnni. Hogy csak egy legyél a többi járókelő közül.
A hangom halk és megnyugtató, igazából inkább csak azért beszélek, hogy ne merüljön el a fájdalmas gondolatokban.
- Én is szeretek csak úgy az utcákon járkálni, ahol nem kell a családomat képviselnem, ahol csak egy vagyok az összes többi járókelő közül. Szeretem az egyetemet, mert ott csak egy hallgató vagyok, aki az illemre való tekintet nélkül bátran vitatkozhat a kvantummechanikáról, és közelről bámulhatom a csillagokat. Ha gondolod, szívesen elviszlek egyszer az egyetemi obszervatóriumba napkitöréseket nézni, vagy esetleg csillagokat bámulni. Imádok ott lenni, kicsit olyan, mintha időutazó lennék. Hiszen egyszerre vagy itt a jelenben, és nézed a fényévekre lévő többi csillagot. Látod az univerzum múltját! Amíg ezt nézem, addig valahogy eltűnnek a problémáim.
A szavaim a végére érezhetően szenvedélyesebbek lesznek, hiszen az asztronómia és az asztrofizika számomra nem csak egy lázadás a családi üzlet nyomása ellen. Azért ezt tanulom, mert szeretem. Aiden elkeseredése pedig arra ösztökél, hogy osszam meg vele azt a csodát, amit én érzek az ég kémlelése közben.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Kedd Aug. 07, 2018 11:23 pm


● Utolsóként születtünk ●


Nem lep meg Sophienak a házasságról alkotott képe, pont erre lehetett számítani a saját közegéből. A mi családunk is jó a házastárs előre megválasztásában, bátyámnak szinte kötelező olyan hölgyet elvennie, aki tökéletes az üzletnek – és nem mellesleg, el is vette a kiszemeltet mindenféle gond nélkül. Aida már szerelemből választott párt és feltételezem számomra is ő taposta ki ezt az utat. Nálam eddig nem került szóba a házasulás, ami persze nem azt jelenti, hogy nem is fog. Titkon félek ettől, de nem fogok rákérdezni náluk, mert még eszükbe juttatom és kész is a sír, melyet én ástam meg saját lábam alatt.
- Viccelsz? Akkor se tudnál levakarni magadról, ha akarnál. - Még szép, hogy megragadok minden alkalmat, ha Párizsról van szó! Ha nem akarná, hogy vele menjek, én akkor is rácsimpaszkodnék és folyton kérlelném hogy "vigyél magaddal, vigyél magaddal nagyooon légyszííí!" - Hát akkor turistaszezonon kívül megyünk! Sehol a probléma, persze a Louvre mindig teljesen tele van, amit meg is értek - vonok vállat, de kicsit sem vagyok csalódott, mert ami ott bent van, az megéri a várakozást és a tömeget. Hiszem, hogyha valamit el szeretnék intézni, mármint valóban szeretnék, akkor nincs rá rossz idő vagy nem járható út, én pedig csak örülök, ha ismét visszamehetek oda, ahol az életem során igazán éltem. - Akkor megnézzük azokat is és még sok szép hangulatos helyet, rendben? - kacsintok rá és ha nyakamba ugrik valamikor, hogy na szedjem össze magam, mert irány Párizs, akkor engedelmesen úgy teszek. Aztán vissza se jövök többet lehet.
Tátva marad szám Sophiet hallva, nem tudom, mire véljem a nevemre tett, pontosabban a csakis a nevemre tett megjegyzését. Sértésnek is vehetném.
- Ha már én nem vagyok az? - fejezem be szúrós tekintettel a ki nem mondott mondatát és megköszörülöm a torkomat, miközben olyan arcot vágok, amilyet Chris szokott az üzleti vacsorákon. - Mint mondtam, a név engem jellemez, így hát én magam is tökéletes vagyok - helyezem szépen egymás mögé a szavakat semmi érzelemmel. A téma maga egy paródia, de sajnos túlságosan helytálló, úgy gondolom, mindkét család nevében elmondhatom, hogy a gyerekeket tökéletességre nevelik. Nem érik be kevesebbel.
Leülök mellé a partra és belelógatom lábamat a vízbe. Még nadrágom alsó vége is vizes lesz kicsit, de nem zavartatom magam, majd megszárad. Kissé elveszek emlékeimben, nem tudom mennyire látszik ez rajtam, de úgy tűnik, Sophie megérzi a fájdalmamat, ahogyan én is kezének lágy érintését vállamon. A kézfejére pillantok, majd onnan rá arcára, mikor is találkozik tekintetünk. Mélyen a szemei nézve talán a legjobban türköződnek rajta Chris vonásai is és tudom, hogy ez már örökké így lesz, mindketten magukban hordják a másik egy darabját és én minduntalan észre fogom venni őket egymás tekintetében. Biztatóan elmosolyodom, elernyednek arcizmaim és ezt kihasználva megragadom az alkalmat, hogy rákérdezzek bátyjára, ha már megemlítette.
Azta! Tud énekelni? Ez egy pillanatra megfagyasztja bennem a vérem. Ami pedig a szobát illeti, érthető. A ház túl nagy és a teljes családot ellátja, csak a szoba lehet igazán a miénk, ahol önmagunk lehetünk. És most Sophie leleplezte, hogy Christophernek is van egy oldala, amit még nem volt hajlandó megnyitni számomra. Én pedig gonoszul előnyömre fogom fordítani a megszerzett információkat, háhá!
- Ugyan kinek adnám tovább? Nincsenek ismerőseim, akik Christ is ismerik, mivel nagyon nem egy körben mozgunk. És persze neki sem mondom el, hogy róla beszélünk, sem pedig, hogy találkoztunk, bár szerintem egyik sem bűn. - Kissé komollyá válik a hangulat, de nem számít, mert ez is én vagyok, valójában ez vagyok én, elmém mélyén nagyon is szorongok, amire jön a túlélő mechanizmusom és tudat alatt próbálom talán ellensúlyozni saját szerencsétlenségemet azzal, hogy mennyire boldognak és lelkesnek vallom magam. Mindkettő létező tulajdonságom, csak nem mindegy, melyik váltja ki melyiket.
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Sophie olyan, mint én, szintén érintéspárti. Egészen eddig nem mertem nagyon hozzáérni, mert féltem úgy fogadná, mint bátyja, de miután végigsimít hátamon, elhatározom, hogy ezentúl én sem fogom hátrakötni kezemet. Mondjuk mindehhez lehet előbb el kellene mondanom neki, hogy meleg vagyok. Mindenesetre nagyon nagyon nagyon megörülök a simogatásnak, ez az a törődés, amit kevésszer kapok meg és amire szívemből vágyok. Hálásan pillantok Sophiera, majd felé döntöm fejemet, halántékomat feje oldalához-búbjához érintem és hagyom, hogy hajtincseink összegabalyodjanak. Ha engedi, így hallgatom végig őt és engedem magam rabul ejteni gondolataiban. Még szemeimet is lehunyom és  csak élvezem a pillanatot. Azonban ahogy hallgatom őt, folyamatosan kerekednek ki szemeim a csodálattól, a végére felemelem fejemet és teljes testtel ültemben felé fordulok, hogy két kezemmel lágyan megérinthessem karjainak felső részét.
- Azt első perctől kezdve éreztem, hogy mi sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint én és Chris, de egészen eddig nem is sejtettem, mindössze reméltem, hogy ennyire hasonlítunk! - beszél belőlem a ámulat és a meghatódottság, szemeim jó hogy nem kezdenek el csillogni a gyönyörtől, mert biza összeszorul a szívem, amiért hallom, hogy szívesen találkozna velem máskor is. - Akár hiszed, akár nem, minden mit meséltél magadról rám is igaz, ugyanúgy gondolok a mindennapjaimra, ahogyan te is. Tényleg elvinnél az obszervatóriumba? - nézek rá aranyosan, szinte boci szemekkel, de ez nem az az erőltetett „na most cuki leszek nézés”, ez nekem magától jön és természetesnek hat. - Csak mert mindig is megnyugtattak a csillagok, az űr felfedezése, titkos rajongója vagyok az univerzumnak és a vele kapcsolatos álmodozásoknak.
● Szószám: 867 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Csüt. Aug. 09, 2018 12:14 pm
A legkisebbek együttállása


Vive la Paris (et la France aussi, naturellement)!! Eme vélekedésemben nyilván Aiden is osztozik, hiszen éppen olyan lelkes a Franciaországi úttal kapcsolatban, mint én magam.
- Igen, azt sejtettem, hogy sosem fogok egy üres Louvre-ban mászkálni, de a kétmillió fő/terem és a másfélmillió fő/terem turistasűrűség között is nagy különbségek lehetnek.
Izgatottan mosolygok, ahogy a témát boncolgatjuk, el sem hiszem, mekkora szerencsém van. Ha Aiden is velem jön, akkor egyrészt biztosan nem fogok eltévedni, másrészt olyasmiket is láthatok, amik nincsenek felsorolva a francia útikönyvekben.
- De annak akkor egy hosszabb útnak kell lennie, hogy mindenre maradjon elég időnk. Az annyira le tudja korlátozni az élményt, amikor az ember inkább napi tervet teljesít a programokkal, mintsem élvezné a látottakat... Egyébként a franciámat sem ártana leporolni, ha élő nyelvi környezetben akarom tesztelni.
Egészen belelendülök, fejben már a szállásfoglalás és a francia tömegközlekedés környékén járok. Már évek óta el akarok menni Párizsba, de most, hogy szinte már a kellemes társaság is biztosítva van, egészen komolyan kezdek gondolkozni az ötleten. Vajon apámat mivel tudnám meggyőzni? A nyelvtanulás egy biztos kiindulópont, esetleg kereshetnék valami szakmai gyakorlat-féleséget, hiszen a Párizsi Obszervatórium is elég híres a tudományos munkájáért. És ha már ott vagyok, ki hibáztathat érte, ha meg szeretném nézni magát az országot is?
A neves megjegyzésemre feltett kérdésre csak ártatlan mosollyal pislogok, bár a hatást némileg tönkreteszi a szám sarka, ami meg-megrándul az elfojtott derültségtől.
- Senki sem lehet tökéletes, nem igaz? Egyébként csak annyit mondtál, hogy nem véletlenül kaptad a neved, az okot egy szóval sem említetted...
Sose állj le vitatkozni egy Nammal, vagy akkor számíts rá, hogy minden szavadba bele fog kötni.
- Az ember sosem lehet tökéletes, belőlem is hiányoznak például a hibák!
Teszem hozzá szenvelgő arccal, de sajnos nem bírom sokáig, hamarosan előtör belőlem az a széles mosoly, ami már eddig is ott bujkált a szememben.
Miközben egymás mellett ücsörgünk, lábfejemmel lassan kavarom a vizet. Érzem, hogy Aident fájdalmasan érinti az otthon-téma. Szeretném, ha megnyílna, hátha attól egy kicsit könnyebb lenne neki, de nem akarok tolakodó lenni. Most pont úgy érzem magam, mint amikor Chrisből akarom kihúzni, mi bántja igazából. Márpedig nála az érintések sokat tudnak segíteni. Aiden lehet, hogy kissé meglepődik, a kezemtől a szememig kúszó pillantása legalábbis valószínűleg ezt jelzi. Nem csodálkozom, a fizikai kontaktus elég meglepő lehet egy idegentől. Ennek ellenére Aiden szerencsére nem tűnik feszültnek, sőt, elmosolyodik.
A Christ érintő kérdésre teljesen őszintén felelek, bár nem minden hátsó szándék nélkül. Lehet, hogy apa szerint a két fiú kapcsolatának az egyetlen előnye az ipari kémkedés lehet, de én egészen mást forgatok a fejemben. Aiden a zongorajátékával képes volt megnyitni a bátyámat az első találkozásuk alkalmával, és a maga sokkal lazább attitűdje talán Chrisre is jó hatással lesz. Szeretném, ha Aiden tudna róla, hogy igenis van mélység Chrisben is, csak meg kell törni a jeget. Azért az ígérettől, miszerint a beszélgetésünk nem fog eljutni senkihez, nagyon megkönnyebbülök.
- Tartok tőle nem sokáig fog titokban maradni a dolog. És bár szerintem sincs semmi gond a beszélgetéssel, tartok tőle a családjaink nem egészen így fogják fel a dolgot... - grimaszolok aprót. De azért megéri ez a találka, nagyon is jól érzem magam Aidennel.
A keserű pirula után megpróbálom elmosni a mellettem ülő fiú fájdalmát. Ezúttal sem utasítja el az érintésem, sőt, inkább egy hálás pillantás kíséretében hozzám bújik. Egy pillanatra meglepődöm, de aztán előtörnek a védelmező ösztöneim. Hogy ezek a kisfelnőtt férfiak mennyire igénylik a szeretetet és az elfogadást! Kicsit kezdek úgy tekinteni Aidenre is, mint Chrisre, ugyanazzal a féltő felelősségtudattal. Ami azért kicsit visszás, tekintve hogy mindkettejüknél fiatalabb vagyok. De hagyom Aident hozzám dőlni, miközben apró köröket rajzolok a hátára a tenyeremmel, és magamról mesélek. Amikor befejezem, Aiden hirtelen felül, felém fordul és megfogja a karom. Az ezután következő szavai meleg tekintetével karöltve viszont emlékeztetnek rá, hogy ő nem a bátyám. Önkéntelenül is visszajátszom az eddigi találkozásainkat a fejemben, kissé más fényben szemlélve a történteket. Hiba lett volna hagyni az érintéseket? Én értem félre a helyzetet, vagy Aiden lát bele túl sokat a kettőnk kapcsolatába? A testtartásom hangyányit merevebb lesz a feszültségtől.
- Szívesen elviszlek csillagot nézni, de Aiden...
Egy pillanatra elhallgatok, ahogy a mondandómat próbálom megfogalmazni.
- Ezt ugye most nem kell romantikus közeledésnek érteleznem?? - kérdezem végül, miközben kutató tekintetemet az övébe mélyesztem. Bár az imént beszéltük meg, mennyire lehetetlen lenne a kettőnk kapcsolata, Aiden azt is kijelentette, hogy számára a párválasztás a szerelemről szól. A szerelem pedig, mint tudjuk, ritkán logikus. Én pedig szeretném mihamarabb tisztázni a helyzetet, mielőtt elfajulnának a dolgok.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Pént. Aug. 10, 2018 8:39 pm


● Utolsóként születtünk ●


- A legjobb időben fogunk menni - nyugtatom bizakodóan, mert nekem is sokszor tartottak fejmosást a helyiek, amikor kijelentettem, hogy megyek a Louvre-ba. „Normális vagy? A legnagyobb tömegben akarsz lenni? Reggel menj, reggel, mert akkor a turisták még az előző esti ivászatukat másnapolják ki!” És igaza is volt, reggelente hétközben a legjobb menni. - Minél tovább maradunk, annál jobb, csak nehogy a végén vissza se jöjjek - felelem újabb válaszára, csak sajnos tudom, hogy úgyis vissza fogok jönni, mert itt az egyetem, azonban nagyon is eljátszok a gondolattal, hogy valóban elszököm. Nehéz lenne egyedül élni, de eddig is talpraesett voltam relatíve egyedül a fővárosban. Egy felbőszült tinédzser voltam, aki ellökött magától mindenféle segítséget nevelői részéről.
Aranyos, hogy Sophie a franciára tanult nyelvként gondol, ez egyébként nálam is hasonlóképpen van, csakhogy míg ő anyanyelveként darálja az angolt, addig nekem ez is egy tanult nyelv. Lehet érződik a francia, esetleg koreai akcentusom, de örülök, hogy óvodás korom óta anyám angol tanárral oktatott, úgyhogy nem okoz nehézséget társalogni még Chicagoban sem.
- Mintha csak Christophert hallanám - forgatom szemeimet a tökéletesség téma körül, de Sophie szavai tényleg bátyja vonásait elevenítik fel bennem. És az egésznek az adja meg az alaphangulatot, hogy mindketten pontosan tisztában vagyunk, mennyire játék ez csupán számunkra, egy nagy irónia mely saját életünket parodizálja ki.

A víz kellemesen hideg, a téma azonban saját hibámból terelődik rossz útra. Kezdetektől fogva tudtam, hogy Sophieval megoszthatom a fájdalmaimat, ő ilyen tekintetben olyan, mint én, utószülött, ki nem kíván részt venni a családi vállalkozásban olyan mértékben, mint Chris, de mégis egy közegből származunk és ez egyben lelkesít és hátráltat szavaim kimondásában. Mi van, ha nem értékelné érzéseimet, mi van, ha megtudná, milyen vagyok valójában - feltételezhetőleg Chrishez hasonlóan -, akkor megvetne és többet nem akarna velem találkozni elvégre mégis csak chaebol vér csörgedezik ereiben. Csakhogy nekem is és mégis félresikerült vagyok, ez a gondolat hozza meg a döntésemet, hogy mondjam ki Sophienak lényem valódi mivoltát.
- Valószínűleg meglesz még a böjtje ennek a beszélgetésnek - hangzik szomorúan tőlem, majd valahonnan erőt merítek és erőltetetten boldoggá varázsolom magam. - Még szerencse, hogy a jelenben élek - vigyorodok el, de nem sokáig, hiszen nagyon is félek ennek a találkozó következményétől és nem feltétlenül Chris személye miatt, szerintem őt Sophie is meg tudja majd nyugtatni, inkább apámtól. Igen, már megint apámtól félek.
Többször is érintést kapok tőle, melyek pont annyira esnek jól, mint amennyire eleinte nem teszek semmi közeledő mozgást. Pedig megtenném, de valamiért nem merek, lehet tudat alatt még mindig Chris fenyegető nézése tesz engem távolságtartóvá, de aztán megmakacsolom magam és odadöntöm Sophie fejéhez az én kobakomat. Fiú vagy lány, nem számít, a törődés, az érintés mindig remek érzés. Sophie nagyon erős lány lelkileg, ebben biztos vagyok, de elkezd gyötörni a gondolat, hogy vajon ő mi miatt szenvedhet. Segíteni szeretnék neki, pont ahogy ő is nekem teszi ezt a csillagnézéssel. Már látom is mi lesz, ha a mi kis programunk után Sophie hazamegy, a bátyja pedig megkérdezi tőle, hogy hol volt, mire ő: „Csillagokat nézni Aidennel”. Annyira ott akarnék lenni, hogy halljam és lássam a reakcióját.
Meghatnak szavai, de nagyon! Most jövök rá, hogy mennyire hasonlítunk és érzem, hogy ezeket el kell mondanom neki, amit meg is teszek, úgy tűnik meglehetősen hatásosan is. Csillognak szemeim, nagy szeretetet érzek a lány iránt, amiért mindezeket felajánlotta nekem. Sajnos megfeledkezek kezeimről, melyek azóta is karján pihennek, arcát nézem szüntelenül és mosolyogva, mialatt legőszintébben vallok neki érzéseimről. A válaszára azonban ijedt pillantással meredek rá, mikor meghallom azt a bizonyos de kötőszót, amit már jól ismerek a Nam testvéreknél. Elfog az izgulás, a félelem, hogy talán túl messze mentem el és túlságosan elárasztottam érzéseimmel Sophiet és talán nem hiába féltem ettől, aztán zavarodottan játszom vissza szavait elmémben, mert hirtelen nem értem, hogy a romantika hogy jön ide.
Aztán beugrik. Sophie teljesen félreértett, egyébként jogosan is, de nem, én nem úgy gondoltam…
Ijedten lekapom róla a kezemet, mert talán az is közrejátszhatott a bonyodalom kialakulásában. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő és én… szóval mi ketten bármilyen testi kontaktusba kerülnénk, úgy értem valami sokkal intimbe. A simogatás, a kezének érintése számomra olyas törődés, amit nemtől függetlenül szeretek, sőt, fajtól függetlenül is, mert a kutyusoknak, de még például az elefántoknak is szükségük van simogatásra. Utálom magam, hogy már megint túl közvetlen lettem és nem értem hányszor kell még pofon, hogy megértem, a legtöbb ember nem igényel annyi kontaktust, mint én. A szüleim a hibásak, ők nem adtak meg semmilyen törődést csecsemőkorom óta.
- Kérlek ne haragudj, ha túl sokat fecsegek, vagy túlságosan személyes érintést teszek - sütöm le szemeimet és visszafordulok a víz felé. El kellene mondanom neki, de nagyon félek, hogy ez megbilincselné a jövőnket és nem akarna többet találkozni velem, csak mert elromlott beteg őrült vagyok - apám szavai szerint. Arra gondolok, ami Párizsban volt. Ott egyből elfogadtak, sőt, még örültek is, hogy elmondtam, mert így váltam tényleg önmagammá és ők is így ismerhettek meg igazán. És ha már van egy közös titkunk, amit nem mondhatunk el senkinek, lehet még egy nem változtatna sok mindenen.
- Ne értsd félre ezt, mert ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy meg sem fordult a fejemben - taposom a vizet, de nem azzal küzdök igazán, hanem a szavakkal, amik már nyelvem hegyén vannak. Tudod, Aiden: #Párizs, #őszinteség, #elfogadás, #csaklazán. - Nem csak azért, mert mint tudjuk, kitörne a hármadik világháború, hanem mert én… - állok meg egy pillanatra és Sophiera nézek talán túlságosan komolyan is, mondjuk ez most nem a stresszes mimikám. - … a fiúkat szeretem! - fejezem be végre a mondatot és már csak remélni tudom, hogy elfogadó lesz.
- Légyszí’ ez is maradjon köztünk, mert bár nem titkolom, de nem akarom, hogy szüleim, vagy tieid tudomást szerezzenek róla. Akkor egymagam kapnék atombombát a nyakamba. - Azt elhallgatom, hogy apámék már tudják, mert jelen állás szerint megváltoztam, de hát tudjuk, hogy ez nem így megy.
● Szószám: 975 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Pént. Aug. 10, 2018 10:47 pm

A legkisebbek együttállása


A nyugtató szavakra melegen Aidenre mosolygok. Ebben a témában teljes bizalommal fordulok felé, ha azt mondaná, Párizsban szeletelt narancsot hordanak kalap gyanánt, máris indulnék a legközelebbi zöldség-gyümöncsöshöz. Ha ő azt mondja, a legjobbkor megyünk majd, akkor az úgy is lesz. Viszont hogy ne akarna visszajönni...
- Ugyan már! Ha nem jössz vissza, hogyan meséled el az ismerőseidnek a közös kalandokat, hogy sárguljanak az irigységtől? - kérdezem huncutul csillogó szemmel. Igen, nagyon szeretném látni Franciaországot, de azért mégiscsak Chicago az otthonom. Nem tudnám itthagyni Christ.
A tökéletesség témára Aidenben is felmerül a bátyám, nekem pedig egy kicsit elkomorodik a hangulatom attól, ahogyan őt emlegeti.
- Chris talán arrogánsnak tűnhet a maximalizmusa és a stílusa miatt, de egyáltalán nem beképzelt. Sőt, önmagával és a saját hibáival szemben sokkal szigorúbb, mint másokkal. - jegyzem meg halk, komoly hangon. Mindig is nagyon bántott, az emberek mennyire hajlamosak félreérteni a bátyámat, csak mert az önmagával szemben támasztott követelményeit nem engedi alább a tökéletesnél.

Bár egyre komolyabb témákról beszélgetünk, mégis kényelmesen érzem magamat a víz mellett. Jól esik, hogy Aiden hajlandó beavatni a problémáiba, nem is tudom, mivel érdemeltem ki ekkora bizalmat. Talán csak arról van szó, hogy Chris mellett megtanultam, hogyan  legyek jó hallgatóság. A bátyámhoz képest undorítóan tökéletes életem van, ami csakis miatta lehetséges. Nem tudok másképp törleszteni, mint az állandó támogatásommal, és néha az idegesítő, makacs faggatózásommal, amivel kihúzom belőle, mi bántja. Talán ez az ösztönös lelki támasz mentalitás nyitja meg Aident is egy kicsit.
Meglep, mennyire aggódik a beszélgetésünk következményei miatt. Persze én is tudom, mennyire nem lesz elragadtatva az apám, ha kiderül a dolog, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy ki tudom magyarázni magam a dologból. Aiden családja vajon még rosszabbul fog reagálni a dologra? Az erőltetett vidámság az arcán eléggé megráz, ha már tagadni kell a bajt, akkor ott tényleg komoly gondok vannak.
- Ha gondolod, megpróbálhatjuk eltitkolni... - jegyzem meg bizonytalanul, mert bár szívesen megtenném ezt az apró szívességet mindkettőnknek, de sajnos elég sovány esélyt látok a sikerre.
Aiden szemmel láthatólag igényli az érintés nyújtotta biztonságot, szinte látom magam előtt, ahogy a kezem melege felolvasztja kezdeti tartózkodását. Kicsit olyan, mint egy szeretetéhes kutyakölyök, aki minden simogatásért hálás. Magamban megmosolygom a képet, amint Aiden egy hatalmas ír farkaskutya-kölyökként, farkcsóválva dönti oldalra a buksiját, de csak tovább mesélek a csillagokról.
Amikor viszont a velem szemben ülő fiú melegen csillogó szemeibe tekintek, miközben kezeit a karomon nyugtatja, egy meglehetősen zavaró gondolatom támad. Tudom, hogy Chris szerint túl közvetlen vagyok, aminek igencsak negatív következményei lehetnek, de Aident eddig valahogy ösztönösen a testvéremként kezeltem. Talán azért, mert minden különbözőségük ellenére valahogy Chrisre emlékeztet. Egészen eddig fel sem merült, hogy Aiden esetleg másként nézhet rám, de most, ahogy már jó ideje a karomon pihenteti a kezét, nyugtalanítóan erősen szólalnak meg a fejemben a bátyám paranoid balsejtelmei. Mivel őszintén kedvelem Aident, nem szeretném, ha egy ostoba félreértés miatt megbántanánk egymást, így - némi kis habozás után - inkább egyenesen rákérdezek a dologra. Azonnal bűntudatom is támad Aiden ijedt arcát látva, miközben úgy kapja le rólam a kezét, mintha hirtelen kigyulladt volna a bőröm; de tudom, hogy sokkal jobb még az elején tiszta vizet önteni a pohárba, mint aztán egy egész mocsár lecsapolásán fáradozni. A szabadkozásra szinte elemi erőt érzek, ami a megnyugtatására ösztökél, de még időben visszafogom magam. Először mindenképpen választ kell kapnom a kérdésemre, különben adott esetben csak további félreértésekre adhatok okot. Látom, ahogy Aiden a vizet tapossa gondterhelten, és lelkiekben már felkészítem magam a legrosszabbra, amikor végül kinyögi az igazságot.
~ Aiden... Meleg?? ~
A meglepetéstől pislantok egyet, de a megerősített pajzsom szerencsére nem csak az elutasításkor érzett sajnálatot, de a most érzett meghökkenést is sikeresen palástolja. Beletelik egy pillanatba, mire felfogom a dolgot, de aztán széles, megkönnyebbült mosoly terül el az arcomon.
- Nyugodj meg, nem mondom el senkinek. De azért... Hála Istennek! - sóhajtok fel felszabadultan. Aztán rájövök, mennyire furán hangozhatott most ez, úgyhogy gyorsan hozzáteszem:
- Mármint gondolom ez nem könnyíti meg az életedet, de a jelen helyzetet leegyszerűsíti. Bocsáss meg, amiért félreértettelek!
Ültömben picit meghajolok a bocsánatkérés mellé, majd egy magától értetődő mozdulattal Aiden oldalának dőlök. Nagyon kedvelem, és borzalmasan rosszul érintett volna, ha egy ostoba románc miatt kell megszakítanunk a barátságunkat. Most, hogy ennek a veszélye már nem fenyeget, szinte már-már euforikusan boldog vagyok. Úgy érzem, mintha tényleg kaptam volna egy második, kicsit talán kelekótyább bátyót.

Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Szomb. Aug. 11, 2018 8:25 pm


● Utolsóként születtünk ●


- Mondjuk facebookon? - vigyorodok el. - Sokkal, de sokkal több barátom van Franciaországban, mint itt, aminek egyik oka, hogy még tart a beilleszkedésem - érvelek amellett, hogy miért nem jönnék vissza. Oda sok szép emlék fűz, ide még nem tudom eldönteni, hogy milyenek. Chris és Sophie mind nagyon szimpatikusak, de továbbra is van bennem egy kis félelem, amit a két ellenséges cég eredményez, mert nem kell kevergetni a kását, igenis semmi jó nincs a két család között, a részünkről biztosan, ami miatt ég is a pofám, a Nam család ártatlanabbnak tűnik, azonban vigyázok, mert ismerem ezt az ártatlanságot. Szerencsére nem is tudok belsőséges információkat a Kia-ról, így ki sem tudom kotyogni őket, csakhogy kívülállóként is eléggé siralmas látni ami folyik, főleg azt, hogy már tudom, Chrisnek nincs rossz szándéka, Sophienak meg aztán főleg nem.
- Igen, tudom - húzom el szám sarkát, mert nem is feltételeztem, hogy Chris beképzelt lenne. - Csak hasonló a beszédstílusotok, amivel persze nincs is semmi gond, csak aranyosnak találom. - Mert ez az egész téma lényege, nem az, hogy mennyire tökéletes vagyok, vagy Sophie, vagy Chris. Remélem ettől Sophienak is újra jobb kedve lesz, sosem akarnám, hogy miattam legyen szomorú.
Ellentmondásokkal vagyok tele és ennek az oka az, hogy van egy szívem és van az agyam. A kettő együtt pedig nem puszipajtások, de úgy is fogalmazhatnék, hogy mint egy öreg szerelmespár, ahol az agyam hatalmas papucs és a szívem meg mindig kiköveteli magának, amit akar. Ezért vagyok többek között most itt Sophieval és nem húztam fejemre a könyvet, amint megláttam közeledni felé, hogy aztán két kis szemecskémmel a lapok feletti pár milliméteres sávban kukucskáljak ki.
- Kérlek… - suttogom barátnőmnek - mert Sophie igenis a barátnőm, akit már most szeretek és ezt nem lehet összekeverni a szerelemmel. És én is elsősorban szeretetre vágyom, nem szerelemre, ennek tudata pedig reményt ad, hogy talán valaha meg fogok tudni felelni apámnak, bár jelenleg még nagyon nem érzem ennek sikerét. És ha így nézzük, talán sokkal inkább megérthető, hogy miért viszonyulok a férfiakhoz is közvetlenebbül, amihez az is hozzájárul, hogy az apai szeretet sokkal nagyobb luxuscikk számomra, mint az anyai. Anyát helyettesítette a nagyi, mondjuk anya még így sem tart terrorban, nem úgy, mint apa. Ki tudja, talán Chris is különlegesebb, mint a többi barátom. Ő benne is van kis hidegség és talán úgy gondolom, hogyha őt meg tudnám szelídíteni, az részben olyan, mintha apával is ezt tenném, mely természetesen sosem lesz valós.
Megértem Sophie kérdését, szerintem is túl közvetlen vagyok, amit nagyon is próbálok visszafogni magamban, csak egyszerűen nem megy, főleg nem akkor, amikor annyira szépeket hallok tőle, hogy menten elalélok a meghatódottságtól. Nem hazudhatok neki, mert megérdemli az őszinteséget, egyébként sem hazudtam még sosem a vonzalmaimat illetően, nem Sophienál fogom elkezdeni, csak az ő esetében kicsit nehezebb kimondanom, mivel mégis csak chaebol és ez a tudat szorongással tölt el.
De kimondom, mégis ezzel együtt nem sikerül megnyugodnom. Tudom, hogy meglepem, nem az arcára van írva, arról semmit sem tudok leolvasni, hanem a fázisszünet az árulkodó, az, hogy egy kis ideig nem tudja, hogy reagáljon. Szerencsére Amerikában ez a másság jóval elfogadottabb, mint Európában, Koreát pedig ne is emlegessük, a családomat meg aztán főleg ne.  Meglepetten húzom fel szemöldökeimet, ahogy meghallom, hogy hálát ad istennek, amiért ezt hallgatja. Oké, erre most én nem számítottam. Felszabadultsága kezd megnyugtatni, bár nem tudom titkolni, hogy kicsit kellemetlen a helyzet egy Nam mellett, egészen addig, amíg nem pontosítja, hogy pontosan mit gondol és azt hiszem, igaza van, a jelennel kellene foglalkoznom, márpedig a félreértett helyzetet tükörsimára elvasaltuk.
Akkor nyugszom meg végleg, mikor hozzám dől, és ebből érzem, hogy elfogad olyannak, amilyen vagyok. Mint mikor Chris tette vállamra kezét, most is hasonlóan levegőért kapok az érintkezésétől, szédületesen jól esik, már-már meghat ez a pillanat, annyira boldog vagyok. Egyszerűen csak boldog, igen!
- Szóval akkor elfogadsz így? Kicsit sem zavar? - teszem fel a kérdést kedvesen selymes hangon, miközben átkarolom a hátát. Így talán már minden más számára is és én is jobban merek majd testi kontaktusba lépni vele. Ha most valaki hátulról néz minket, biztosan azt gondolja, hogy nagyon romantikus szerelmes pár vagyunk, akik rettenetesen szeretik egymást. Igen, szeretjük egymást, de nem romantikázunk, csak jól érezzük magunkat és kiélvezzük, hogy van valaki, akihez oda tudunk bújni mindenféle túlgondoltság nélkül. Több is a lány barátom, mint a fiú, mivel a lányok jobban szokták értékelni az érzelmességet és a bújós mivoltomat. Sophiet pedig pont az teszi különlegessé, hogy hozzám hasonló rétegből származik. És ha már itt tartunk, nem azért jönnék vissza Párizsból, mert itt az egyetem, vagy itt is vannak barátaim, hanem azért, mert Sophie is itt él. Ha ilyen marad velem, akkor érte igenis visszajönnék!
● Szószám: 772 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Vas. Aug. 12, 2018 10:13 pm
A legkisebbek együttállása

A facebook említésére összeráncolom az orromat.
- Nem szeretem a facebookot. Az írásos kommunikáció gyakran vezet komoly félreértésekhez, mivel nincs ott a tartalom mellett a beszélő hangszíne és arckifejezése. Ráadásul úgy vettem észre, az emberek jóval hajlamosabbak egy számítógép takarásából sértő dolgokat vagdosni egymás fejéhez, mint szemtől szembe. Persze egy egyszerű értesítésre gondolom megfelel... És remélem mihamarabb be tudsz illeszkedni itt is - toldom meg a mondandómat egy bátorító mosollyal. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy Aiden számára Amerika nem hazai terep, mint nekem és Chrisnek. Így már kicsit érthetőbb a "vissza sem jönnék" kijelentés.
Ahogy Aiden pontosítja az előbi szavait, újra mosoly költözik az arcomra.
- Akkor rendben. Bocsáss meg, ha harapok, de az emberek hajlamosak félreérteni a bátyámat.
Kicsit azért zavar, hogy Chris számára Aiden csupán egy üzleti fogás. Nekem személy szerint eleve sem tetszett apánk ötlete, de az, ahogy Aiden képes megrepeszteni Chris álarcát, egy kicsit megenyhített. Én a magam részéről Aidennek szurkolok, nagyon szeretném, ha képes lenne egy komoly, mély barátságot kialakítani a bátyámmal. Csak meg ne tudja, Chris miért is kezdett el egyáltalán foglalkozni vele.

A hangulat egyre feszültebbé válik, ahogy a mostani találkozónk következményeiről kezdünk beszélni. Meglep, hogy Aident milyen komolyan érinti a téma, én a magam részéről csak egy alapos fejmosásban, esetleg néhány előjogom átmeneti megvonásában fogok részesülni, ha fény derül a kis beszélgetésünkre. Semmi olyan, amit ne tudnék egy sóhaj kísérte apró vállrándítással elviselni. Lee-ék ezzel ellentétben nagyon komolyan foghatják Aident, ha ennyire fél a következményektől. Ettől én is kicsit megijedek, és újra átgondolom, vajon jó ötlet volt-e ez a beszélgetés. Mindenesetre biztosan nem rajtam fog múlni a lelepleződés.
- Megteszem, ami tőlem telik - ígérem komolyan Aidennek, hátha kicsit meg tudom nyugtatni. Eddig azt terveztem, hogy amint hazaérek, beszámolok Chrisnek az eseményekről, hiszen jobb, ha én mondom el, mint ha valami idegentől tudná meg. Az ígéretem fényében ugyan kénytelen leszek hallgatni, de ha ez segít Aidennek, akkor legyen.

Nagyon örülök, amiért sikerült tisztáznunk a helyzetet. Bár a kérdésem nem egy kellemetlen pillanatot szerzett mindkettőnknek, most, hogy tisztán látom a helyzetet, sokkal nyugodtabb vagyok. Aidennek ugyan beletelik egy kis időbe, amíg visszanyeri a nyugalmát, de mikor újra hozzádőlök, már ő is újra a régi. A kérdésére felmosolygok rá, miközben kedvesen megbököm az oldalát a könyökömmel.
- Lökött vagy. Miért zavarna? A szexuális beállítottságod nem változtat a jellemeden. Felőlem akár az apacs kisrepülőgépekhez is vonzódhatnál. Csak boldog vagyok, hogy sikerült tisztáznunk a félreértést.
Elégedetten felsóhajtok, ahogy még kényelmesebben Aiden oldalához fészkelem magam. Nem is tudom, hogyan lettem ennyire bújós, otthon nem nagyon szokás az érintés. Anyám persze megölel néha, YeSolt pedig én szoktam letámadni, de ezen kívül csak szigorúan üzleti érintésekhez szoktam. Úgyhogy most a lehető legteljesebben kiélvezem a lehetőséget Aiden mellett.
- Tudod, most kicsit úgy érzem magam, mintha kaptam volna még egy testvért ajándékba... - mondom ki nem sokkal ezelőtti gondolataimat, ahogy vidáman lógázom a lábam a vízbe.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Hétf. Aug. 13, 2018 3:28 pm


● Utolsóként születtünk ●


Látom, hogy nem tetszik neki a facebook megemlítése, de ez az igazság és nem tagadom. Minden, amit mond, az igaz, ezért bólogatok is, miközben hallgatom, de ettől még nem változtathatom meg a valóságot. Tudom, hogy nem beszólásként érti és nem is veszem magamra, azonban úgy érzem, hogy tisztáznom kell az esetemet.
- Igen, ezek tényleg hátulütői, de attól még ők a barátaim és nagyon hiányoznak. Nem tudom, hogy valaha éltél-e már huzamosabb ideig messze, úgy értem, tényleg messze. Hiába a sok pénz, lehetőségünk még így is nagyon kevés van csalinkázni két távoli ország között, de attól még nem szeretném, ha a távolság ellehetetlenítene azoktól, akiket szeretek. Hogy tudjunk egymás mindennapjairól, vagy ha történik velük valami akár izgi, akár szomorú, arra megfelel a facebook és a skype is - vonom meg végül vállamat, de nem várom, hogy Sophie teljesen együtt érezzen velem. Én úgy tudom, hogy ő itt nőtt fel és legfeljebb kirándulni repült külföldre, ha így van, nem is sejtheti, mennyire hiányoznak nekem a barátaim és mennyire rossz, hogy nem lehetek mellettük Párizsban. Az életformáról már nem is beszélve.
- Van egy tippem miért... - húzom szám sarkát, mert tudom, látom, hallom, érzem milyen Chris és jogosan hihetik róla. Én hiszek abban, hogy megváltoztathatom, de nagyon nehéz mellette maradnom. Egyszer fent, egyszer lent és szerintem ez még sokáig így lesz. - Chris nagyon hideg személyiség és ha nem ismerném a közeget, amiben felnőtt, biztos vagyok benne, hogy messziről elkerülném barátilag és csak akkor fordulnék hozzá, ha én is az üzleti szférába tartoznék. Mivel tudom, mennyire kemény neveltetések is léteznek, nem lepődök meg, hogy ilyen, csak elkeserítő számomra. De most te is reményt adtál és csak álmodni tudok, hogy előbb-utóbb előttem is megnyílik. - Kifejtem a véleményemet a bátyjáról és nem szeretném ezzel elkeseríteni, mondjuk ő is látja, hogy milyen. - Egyébként csodálom, hogy mennyire hagyod magad, ha mások is vannak. Chris nem egyszer alázott meg téged nálunk például és ezek után is ennyire szereted a bátyádat... jó látni tényleg - mosolyodok el szerényen, de féltem Sophiet és ez meglátszik ajkaim ívén. Nem sejtheti, mert a szemük láttán nem volt még rá alkalom, azonban nagyon át tudom érezni, milyen ha aláznak, ezért nem is kívánom neki, főleg nem a bátyától. Nem viselkedhetne így vele, nem a szülője, hanem a testvére! De mi közöm hozzá? Semmi. Csak fáj, s a bőrömön érzem.  

Hiszek Sophienak, bízom benne, hogy tényleg nem rajta fog múlni, ha lelepleződnénk. Hálásan bólintok és magamhoz húzom szorosabban. Talán pont a túlzott érintéseim vezetik félre és feltételez olyat, ami nem igaz. Egy viszonylag rövid ideig tartó ijedtség, majd hosszabb szorongási fázis után végül kibököm a valóságot, ami teljes egészében megmagyaráz mindent mit eddig talán belém látott Sophie, illetve  az aggodalmaira is megnyugvást hoz.
Sokszor szavak helyett többet ér a cselekedet, ahogyan további kételyeimnek is hangot adok. Barátnőm megnyugtat azzal, hogy oldalba bök és úgy vigyorog rám, hogy ha vak lennék is érezném, minden a legnagyobb rendben. Felnevetek, mivel ügyesen oldja humorával a témát.
- Mert egy chaebol vagy, aki tökéletes családból származik és csak tökéletes emberekkel érintkezhet? - forgatom szemeimet és talán érzi is, hogy elsősorban az én szüleimből indulok ki, aztán figurázom csak ki a Namokat. Mindegy is, bár szerintem jogos a felvetésem, viszont úgy tűnik, minél jobban ismerem meg Sophiet, annál inkább érzem, hogy ő hozzám hasonlít és nem a Chris-Adam vonalra. És én ennek mérhetetlenül örülök!  
- Szerintem a repülőkhöz a bátyád előbb vonzódna, mint én - kuncogok, de úgy is befejezhetném a mondatot, hogy: "mint hozzám". Sajnos. Szerintem köztünk nem lehet sose semmi, pont mint Sophie esetében, hiába akarnám. Nagyon tetszik nekem, de magamat büntetném, ha elérhetetlen vágyakkal sújtanám magam, pedig ha látnék kis esélyt rá, hogy összejöhet (mondjuk új életet kezdenék, új szülőkkel, pont ahogyan ő is), vagy csak ha egy pillanatra is azt érezném, hogy talán ő is akarja, küzdenék érte, ha pedig megtörténne, a világ legboldogabb embere lennék.
- De köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem. És egyébként ha van valami, mi nyomja szívedet, nyugodtan mond el te is - mosolygok rá, mert szívesen végighallgatom, hisz erről szól a barátság.
A bújós embereknél csak a még jobban bújósakat imádom, úgyhogy szó szerint repdesek a mámortól, ahogy Sophie hozzám bújik, én pedig magamhoz húzhatom. Van egy húgom! Tényleg van egy húgom, most kaptam, nem is, én szereztem, nem hazugság!
- Ahh, így legalább két nagyon különböző testvéred lesz, akik mindent megtesznek a boldogságod érdekében csak más eszközökkel. Én például néha igencsak gonosz bátyó tudok lenni - mondom egyre szaporábban, az utolsó szó közben pedig belenyúlok a vízbe és egy suhintással lefröcskölöm pár vízcseppel Sophiet. Na nem mintha tudnám, hogyan kell bátyóként viselkedni. Eddig én voltam a legfiatalabb és most is kicsit azt érzem, mintha inkább ikrek lennénk. Ohh, ez az, a gonosz és lázadó ikerpár, akik keresik a bajt és mindig azt csinálják, amit nem szabadna.
● Szószám: 802 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Szer. Aug. 15, 2018 5:06 pm
A legkisebbek együttállása

Aiden szavaira elgondolkodva biccentek.
- Nem, tényleg nem éltem még külföldön, és a barátaim is Chicagoban laknak. Gondolom a te esetedben tényleg hasznos és releváns az internetes kapcsolattartás.
Nekem néha még az is nehezemre esik, hogy Kimmel tartsam a kapcsolatot, aki pedig itt lakik. Nem tudom, mit csinálnék, ha a barátaim külföldön élnének. Így méginkább érthető, Aiden miért is vágyik vissza annyira Párizsba.
Ahogy Chris kerül szóba, egy kicsit elkomolyodom. Tényleg nagyon szeretném, ha rajtam kívül is tudna támaszkodni valakire, még ha ő váltig állítja is, hogy erre semmi szüksége. Aiden szavai sajnos nagyon jól összefoglalják, milyen is Chris házon kívül.
- Tudod őt egész életében arra készítette fel apánk, hogy majd a helyébe lépjen. Chrisnek sosem volt ideje másnak lenni, mint örökösnek. Azt hiszem, bizonyos szempontból szereti is csinálni. Nagyon jól ért az üzleti politikához, márpedig ha jó vagy valamiben, az elégedettséggel tölt el. Csak néha azt kívánom... - elharapom a mondatot. Mit? Mit szeretnék pontosan? Talán azt, hogy a bátyám rajtam kívül másnak is képes legyen emberninek mutatkozni - vagy legalábbis emberibbnek. Aiden következő szavai viszont nagyon meglepnek, ami meg is látszik kérdő pillantásomon. Mikor is alázott meg engem Chris nyilvánosan?
- Nem egészen értem, mire gondolsz... - biccentem félre a fejem, miközben a válasz után kutatok. Gondolatban visszajátszom az eddigi közös találkozásainkat, úgy próbálom megfejteni, vajon mit érthetett félre Aiden.
- Arra célzol, amikor figyelmeztet az illemre? - kérdezem végül - Mert olyankor tényleg csak nekem segít. Sajnos néha hajlamos vagyok elfeledkezni magamról nagy társaságban is. Chris pedig vigyáz rám, és szól, mielőtt még túl messzire mennék.
Nem is beszélve arról, mennyivel kellemetlenebb, ha esetleg apánknak is feltűnik a modortalanságom. Könnyebb Christől kapni egy-egy figyelmeztető szót vagy pillantást, mint aztán elviselni az atyai haragot.
- Tényleg úgy tűnt, mintha megalázna? Mert akkor változtatnunk kéne a rendszeren. Sem neki, sem nekem nem tenne jót, ha másoknak is így csapódnának le a történtek.
Aggodalmasan fürkészem Aiden arcát, hiszen egyfelől nem szeretném, ha Chris ennyire rossz fényben tűnne fel előtte, másrészt az üzletnek sem tesz jót, ha félremagyarázhatóak az interakcióink. Nem ejthetünk foltot a család makulátlan hírnevén egy ilyen ostoba ügy miatt. Borzasztó lelkiismeret-furdalásom van, hiszen ha végre megtanulnám visszafogni magam a hasonló eseményeken, akkor ez az egész probléma eleve fel sem vetődne.

Örülök, hogy sikerült megnyugtatnom Aident, már csak azért is, mert engem tényleg hidegen hagy, másokat kihez-mihez húz a szíve... Legalábbis amíg nem én vagyok az "áldozat". Ilyen szempontból pedig Aiden vallomása inkább megnyugtató számomra. A visszavágására felhúzom a fél szemöldököm.
- Nem éppen te mondtad, hogy nem véletlenül kaptad az Aiden nevet? - kérdezem enyhén kihívó mosollyal. Az ötletre, miszerint Chris előbb vonzódna a repülőkhöz, mint bármelyikünk, elnevetem magam.
- Csak ha a Hyundai repülőket kezd gyártani. Tényleg, ha már repülők, gyárthatnánk űrsiklókat is, akkor pedig dolgozhatnék együtt Chrissel. Bár... Nem tudom, főnökként is szeretném-e...
Való igaz, szívesen közelíteném a saját érdeklődési körömet a bátyáméhoz, de a munkában tapasztalható maximalizmusa nem feltétlenül tenne jót napi szinten a kapcsolatunknak. Ettől függetlenül is nagyon érdekes lenne űrsiklót tervezni, igazi kihívás egy kezdő asztrofizikus számára. Kicsit bele kell majd ásnom magam a gépészetbe is, ha egy működő tervet akarok összerakni. A kari könyvtárban biztosan találok majd elég referenciaanyagot az űrkutatásról, illetve az űrhajózásról. A gondolataim annyira elkalandoznak, hogy Aiden felajánlását is csak fél füllel hallom meg.
- Nem tudom, mivel lehetne helyettesíteni a poliizocianurát keményhabot a burkolaton. - válaszolom szórakozottan, aztán Aiden szavainak a tényleges tartalma is leesik lassan. Bűntudatosan pislogok fel rá, meglehetősen udvariatlan dolog ennyire elkalandozni társalgás közben.
- Bocsáss meg, azt hiszem, kicsit elmerengtem... Csak eszembe jutott az űrsikló-program, meg az STS-rendszer vívmányai és hibái, onnan meg a Columbia-katasztrófa. De azért köszönöm szépen, csak majd szólj, ha túl sokat nyaggatlak az első világbeli problémáimmal - mosolygok melegen Aidenre, hiszen tényleg értékelem az ajánlatát. Bár nem tudom, mivel is fordulhatnék hozzá, hiszen az én gondjaim meglehetősen jelentéktelenek szoktak lenni.
A testvér-kérdés újra felpörgeti Aident, én pedig vidáman figyelem a hadarását... Amíg le nem fröcsköl. Eltúlzott borzalommal az arcomon a szívemhez kapok, majd sötét és fenyegető hangon szólalok meg.
- Aiden Lee, most követted el szánalmasan rövid életed legnagyobb hibáját! Ez már háború!
Azzal egy hirtelen lábmozdulattal én is lefröcskölöm őt, miközben - mintegy elterelő hadműveletként - megcsikizem az oldalát, kihasználva kettőnk praktikus közelségét.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Szer. Aug. 15, 2018 7:58 pm


● Utolsóként születtünk ●


Érezhető volt Sophie szavaiból, illetve gondolkodásmódjából, hogy ő még nem találkozott a távolmaradás fogalmával. Ami egy jó dolog. Megóv a borzasztó hiánytól, a fájdalomtól, mely elérhetetlen barátok miatt gyűlik bennük. Elmesélem neki az én szemszögemet és szívből örülök a válasznak, annak, hogy szinte egyből megérti az én szemszögemet és nem gondolja így rosszan. Kedves mosollyal bólintok, s azon tűnődöm, hogy Chris valószínűleg nem látta volna be hogy tényleg jó az én nézőpontom is, mindössze elfogadta volna. Ez egy nagy különbség kettejük között és ha már itt tartok, elmesélem a húgának, mit gondolok róla.
- Igen, és ezzel én tisztában is vagyok, tudom milyen lehetett neki és sosem akarnám őt akadályozni céljainak elérésében, vagy épp az üzletben, sőt, az is normális, ha minden alkalmat megragad magának, hogy üzleti előnyre tegyen szert, de attól még elfogadhatná, hogy nem mindenkinek az üzlet a mániája és vannak olyan személyek, akikkel szintén jól érezheti magát, csak más témákat érintenek. Viszont ami engem illet, nekem nincs szükségem rá, vannak barátaim és hiába kellene valaki a családi közegemből, akivel kölcsönösen támogathatnánk egymást, a legutóbbi vacsorán beláttam, hogy Chris és köztem csak fájdalom lesz. Az meg van otthon is, még egy ilyen személyből pedig köszönöm nem kérek - folytatom Sophie helyett a mondatot már magamra való tekintettel és őszintén kifejtem neki a véleményemet, valamint az állást a részemről. Tudom, hogy elfogadtam a golfozásra való meghívását, de nagyon nem örömmel, nem hagyott más választást számomra és Chris ezt pontosan tudta, mondhatni kihasználta az alkalmat. Beköpött Adamnak, hogy valójában megbuktam a szemében, meg is kaptam a magamét odahaza és még most is remegve kúszok fel a szobámig, hátha apám tudomást szerzett az esetről. És ez mind az ő hibája, nem is értem mit gondolt, de rám biztos nem, csak magára és el is érte, hogy esélytelen legyen nemet mondanom.
De nem csak velem csinálja ezt, Sophie érzéseivel sem törődik. Az viszont meglep, hogy a fiatalabbik nem tudja, pontosan mire gondolok.
- Mikor nálunk voltál, mindössze annyit tettél, hogy nagyobb mosollyal beszéltél hozzám és ezért nem egyszer megszólt téged Chris, láttam rajtad, hogy rosszul estek szavai és már akkor sem hagytam annyiban - utalok arra, hogy én a kanapén igenis felszólaltam Sophie védelmében. - Tudom, hogy ehhez nem sok közöm van, de a mi családunkban az esetek nagyobb százalékában a háttérben, elvonulva történik a hibák feltárása, vagy éppen a leszidás, mivel nem csak hogy ártana a nevünknek, hanem ha nem így lenne, az nyílt alázásnak számítana - mesélem el, hogy ez nálunk hogyan szokott zajlani és így remélem megérti a gondolkodásmódomat. És persze létezik a kisebb százalék, amit páratlanul egymagam képviselek.
- Igen, nekünk úgy tűnt, de mint mondtam, nincs jogom titeket kritizálni, csak nem tudtam, hogy te hogyan vélekedsz efelől. Szerintem semmit sem csináltál, ami akkor és ott hasonló bánásmódot követelt volna meg - vonom meg vállaimat és érzem, hogy túl sokat beszélek, mindegy, mert legalább látszik, hogy én is tudok üzleti módra társalogni és illedelmesen megválogatni a szavaimat.

Elvigyorodok, mikor ismét nevemet emlegeti, azt hiszem, ebből sosem fogok jól kijönni, ellenben a repülőgépes téma igencsak nevetséges. Persze-persze, tudom, csak a Hyundai.
- Szerintem kerüld jó messzire azt a helyzetet, amikor ő lenne a főnököd! - forgatom szemeimet és oké, tudom, hogy most még a harag beszél belőlem, de attól még van egy kis igazságalapja szavaimnak és ezt Sophie is tudja.
Nem szeretek úgy segítséget kapni, hogy én nem adok. Ettől függetlenül őszintén ajánlom fel számára, hogy bármikor szívesen végighallgatom, vagy ha van valami amit megosztana velem, én itt leszek, vagyis lehet nem pont itt, de egy hívás árával el fog tudni érni és én ott termek bárhol.
- Üveggyapottal? - vágom rá kérdésére szinte azonnal, mintha meg sem éreztem volna a nem helyénvaló enyhén mérnöki kérdést. Szerencsére nem ijedek meg a fura nevű anyagoktól és kivételesen pont ismerem, amiről beszél, noha még egyszer eljátszaná ezt, lehet csak pislognék. Felkuncogok, mivel a nevetést eddig elfojtottam magamban, de a komolynak tűnő válaszom után azonnal pótolom.
- Akkor nem üveggyapottal - hümmögöm, amint megtudom, hogy nem szigeteléshez kellene neki, hanem űrprogramhoz, oda meg annyira nem lenne megfelelő az üveggyapot. - De hééé, én itt komoly lelki dolgokról hadoválok neked, te pedig valahol máshol jársz, na szép - imitálok durcogást, azonban olyan mű, hogy Sophie is tudhatja, hogy csak játszok vele. Na meg ő pontosan tudhatja milyen az, ha tényleg megharagudok valakire. Erős kifakadás után túl nagy és túl hosszú lesz a csend. Továbbá addig jó, amíg nem vagyok komoly, hisz alapvetően elég játékos vagyok, ha ez megváltozna, akkor érezhetően gond van. Vagy fordítsuk meg a dolgot: azért vagyok játékos, hogy eltereljen a gondolataimat problémáimról.
Az nem aides amikor én mérges vagyok, de mikor Sophie az, na az valami hihetetlenül aranyos! És természetesen egyből vissza is fröcsköl, én meg ugrani próbálok, de érzem ujjait csípőmnél. Nem tudom komolyan venni, amikor Aiden Lee-nek szólítanak, mivel az olyan, mintha valaki Aidenie-nek becézne, pont úgy hangzik, hacsak nem tudatlan amerikaiak tényleg ki nem mondják az L-betűt. Izgágán fecergek a víznyaláboktól.
- Hééé, szánalmas, de nem rövid! - folytatom a játékot és erősen pacsálni kezdek, amitől szinte mindketten nagyon vizesek leszünk. - Egyébként nem vagyok csikis, úgyhogy felesleges erőlködni - heccelem vigyorogva és jó hogy nem kinyújtom rá a nyelvemet, csak végül inkább nem teszem, nem tudom miért, talán még mindig a fotósoktól tartva.
● Szószám: 877 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Csüt. Aug. 16, 2018 10:41 pm
A legkisebbek együttállása

Megrándul az arcom, ahogy Aiden szavait hallgatom. Igen, sokmindenben igaza van, azonban egy tévedését ki kell javítanom.
- Elfogadja, hogy vannak, akiket az üzleten kívül más is érdekel. Az, hogy én most pénzügy helyett asztrofizikát hallgathatok, csak az anyám és az ő támogatásának köszönhető, meg Chris hihetetlen munkájának. A bátyámnak egyszerűen nem nagyon van lehetősége bárki olyannal ismerkedni, akit nem csak az üzlet érdekel.
Hiába igyekszem elnyomni, a hangomat átitatja az önvád. Ha nem lennék az az akaratos, makacs lány, aki vagyok.... Ha apám kívánsága szerint én is az üzleti világba tartoznék... Ha legalább a terhek egy részét levenném a bátyám válláról... Talán több ideje lenne az érzelmeivel is foglalkozni. Talán nem dolgozna minden nap látástól vakulásig. Talán egy kicsit nyitna mások felé. Milyen testvér vagyok így? Feláldozom a bátyámat a saját álmaim kergetése érdekében, miközben ő mindent megtesz az én szabadságomért. Öntudatlan mozdulattal átkarolom magam, miközben fájdalmas tekintettel nézem a vizet.
- Megértem, amiért neheztelsz Chrisre. Gondolom az is inkább csak a "fájdalom-elméletedet" erősíti, hogy te is nagyon érzékeny pontjába döftél, vagy hogy ő sem szándékosan bántott meg ennyire. Nektek kettőtöknek valahogy érzéketek van hozzá, hogy kitapintsátok egymás gyenge pontjait, miközben egyszerűen csak beszélgetni akartok...
Felsóhajtok.
- De az az egy biztos, hogy komolyan bocsánatot akart kérni, csak amilyen tapasztalatlan és esetlen, pont a lehető legrosszabb pillanatot választotta rá. Úgyhogy... Kérlek bocsáss meg nekünk! - hajolok meg Aiden felé, a lehető legközelebbit produkálva a hivatalos 90°-os meghajláshoz, amire ültömben képes vagyok. Nem csak a kissé elrontott bocsánatkérést helyettesítem most, de én is elnézésért folyamodom, amiért megbántottam Aident.
Amikor a megalázásra terelődik a szó, egy picit keresgélnem kell az emlékeim között, mire rájövök, vajon mire is gondolt Aiden. A magyarázatát komolyan, enyhén ráncolt szemöldökkel hallgatom végig.
- Köszönöm, hogy kiálltál értem - mosolygok rá végül - ... de tényleg kicsit túlmentem a határon, amit az illendőség diktál. Nálunk ilyenkor Chris általában figyelmeztet a helyre és az időre. Ha nem tenné, viszonylag nagy eséllyel feledkeznék el túlságosan magamról, és komoly hibát vétenék. Ez esetben pedig már apám haragját vonnám a fejemre. A komoly feddés persze nálunk is zárt ajtók mögött zajlik, de egy-egy figyelmeztető szó inkább segítség, mint megalázó - magyarázom Aidennek a mi családunk szokásait.
- Eddig úgy gondoltam, ezek az apró javítások természetesek, hiszen ő a bátyám, tehát felelős értem. De ha félreérthető, akkor tényleg beszélnem kellene Chrissel, hátha ki tudunk találni valami már rendszert.
Összeráncolt homlokkal gondolkodom egy jobb megoldáson, mert abban egészen bizonyos vagyok, hogy képtelen lennék nélküle tökéletesen túlélni egy-egy ilyen vacsorát.

Aiden reakciója a Chris-főnök említésére valószínűleg igencsak bölcs meglátás.
- Igazad lehet... Bár legalább pontosan tudnám, mit vár tőlem: a tökéletességet! - nevetek fel, figyelmen kívül hagyva Aiden szavainak enyhe élét. Ő még nem ismeri a bátyám azon oldalát, amiért százszor is érdemes elviselni a hibáit.
Sajnos a következő fejtegetés kicsit eltereli a gondolataimat, így csak lassan esik le, miről is van szó tulajdonképpen. Ami végleg kirángat a fizika világából, az a teljesen rossz válasz a kérdésemre. Méghogy üveggyapot! A meghökkenés visszazökkent a jelen társalgásba, és lassan leesik, tulajdonképpen miről is volt szó. Adok egy tippet: nem az űrsiklókról. Enyhén pírral az arcomon, bűnbánó tekintettel magyarázom el a helyzetet Aidennek, aki egyből belátja, az üveggyapot mennyire rossz választás lenne. Aztán nagyon vicces morcos-durcás fejet vág, alig bírom ki kuncogás nélkül.
- Mivel engesztelhetnélek ki? - kérdezem kétségbeesett, esdeklő hangon, a hatásnak még jót is tesz, hogy az elfojtott nevetéstől megremeg kissé a mondat vége. Nagy, ártatlan bociszemekkel pislogok fel Aidenre, miközben erősen küzdök az arcizmaimmal. De megnyerem a csatát (!!), így végül nem rontja el a színjátékot az a hatalmas vigyor, ami előtörni készül belőlem.
Bár a csiklandozó-hadművelet sajnos nem hozza meg a várt eredményt, azért nem is teljesen haszontalan: a kezemmel az oldalán a galád ellenfél (kódneve: Aiden Lee) mozdulatlanságra van kárhoztatva, így a haditengerészet precíz támadása tökéletesen célba ér. Válaszcsapásul Aiden Lee flottája is tüzet nyit, bár ebben az esetben a baráti tűz éppoly erőteljes, mint az engem ért kár.
- Méghogy nem rövid!
Itt megpróbálkozom egy sátáni kacajjal, de sajnos a nevtésem még mindig inkább emlékeztet a Csingiling-mese tündéreire, mint egy gonosz Hókuszpókra.
- Felsőbbrendű elmém minden neuronjával az elpusztításodra fogok törekedni!
Komolyan, úgy viselkedek, mint valami vásott gyerek.... És nagyon élvezem!!
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Pént. Aug. 17, 2018 12:01 am


● Utolsóként születtünk ●


- Attól még ennek tudata nem segít, hogy jobban érezzem magam és ennek ellenére is kerülni akarom, hogy lehetőleg minél kevesebbszer lássam. Sérelem ért nálatok és nem akarom megint átélni. Nekem nem kell még egy olyan ember, mint az apám, még ha erről nem is Chris tehet egyedül. - Vannak dolgok, amikre nem lehet mentség az, hogy „pedig jó ember”, vagy „hát ilyen családból származik”, mert ha rossz érzés fog el mellette, akkor teljesen mindegy, hogy milyen lehetne ő valójában, ha velem nem olyan, akkor nem számít miket beszélnek róla, az én véleményemet nem fogják tudni megváltoztatni. Arra csak is Chris képes.  A továbbiakra bólintok, mert egyetértek vele és nem tudom ragozni. Igen, lehetséges, hogy azért volt velem szemét, mert kritizáltam az üzletét, vagy mert voltam olyan galád, hogy őszintén kimondjam amit mindenki tud.
- Tapasztalatlan? Sophie, egy komoly üzletemberről van szó, aki ebben nőtt fel, pontosan ismeri a családi hierarchiát, az illem apró bugyrait, a taktikákat, hogy hogyan lehet egy adott szituációból a lehető legjobbat kicsikarni magunknak. A bocsánatkérése annyira abszurd, hogy nem tudom elhinni, hogy nem volt semmilyen haszonélvezete belőle. Ha nem Chris lenne, akkor hinni tudnék neked és az ő őszinteségében is, de így nem, ne haragudj - hunyom le fájdalmasan szemeimet, és megfájdul a szívem, hogy ezt Sophietól látom. Annyira tündéri ő, annyira hálás vagyok, hogy nem csak védi a testvérét, de még kilencven fokban is meghajlik helyette előttem. Talán makacs vagyok, de ha pont annyira az üzlet Chris mindene, akkor megtanult már bánni a munkatársaival, a konkurenseivel és ő akkor engem pontosan annak kezelt. Ha tényleg bocsánatot akart volna kérni tőlem, rám gondolt volna és nem magára. A vak is látta akkor, hogy mi a szituáció, Adam mellett. De ha meg is bocsátanék neki, az otthon ért terrorért nem tud kárpótolni. Nem tud kiengesztelni. Ha megfojt egy barátot, a barát megbocsáthat neki, de halott marad.
- Neked nincs miért bocsánatot kérned! - mosolyodok el és a meghajló lány vállára helyezem kezemet. - Talán éppen az ellenkezője látszik, de nem könnyű engem megsérteni. A legtöbb dolog lepereg rólam, mondhatni nagy a fájdalomküszöböm. Csak mint mondtad, ha jó helyen találnak el… - húzom számat, de egyébként nincs bennem semmi harag, sőt, le vagyok nyűgözve még mindig Sophie meghajlását követően.
Bűntudatom van, amiért kissé félreismertem őket, én csak tettem, amit akkor jónak éreztem, de ha Sophienak úgy jó, akkor én ezt elfogadom.
- Ez esetben ne haragudj - kérek tőle én is bocsánatot egy nem olyan mély, de a helyszín által legjobban biztosított mélységben. - Nagyon más a két család és a fegyelmezési módszerei.

- Szerintem te magad is azt várod el magadtól. Vagy tévedek? - vigyorodok el, mert remélem most jól mérem fel a helyzetet, bízok benne, hogy ilyen téren ismerem már Sophiet, szinte biztos vagyok, hogy ő magától is a tökéleteset követeli meg.
Fogalmam sincs, hogy  honnan jön neki a fizikai kérdés, igazából én sem gondolkodok semmin, meg honnan tudnám, hogy épp hol jár fejben, de próbálom játékosabbá tenni a helyzetet és ez el is érkezik a pacsálással. Nem értem miért, de nagyon kellemes felüdülni ily módon és az sem érdekel, hogy közben pár csepp is hullik könyvemre, még jó hogy keményborítós, úgyhogy nagy baja nem lehet amíg nem zúdítanak rá egy tonnányi vizet, vagy nem dobjuk bele a folyóba.
Ahha, látom, hogy mindjárt elröhögi magát ő is, de értékelem, hogy próbál élethű kétségbeesést formálni.
- Nem tudom, mondjuk egy öleléssel? - vetem fel, mintha gondolkodnék és igen, épp ennyire van nekem szükség nagy kiengesztelésekre. Nem kell nekem kilencven fokos meghajlás, noha tényleg jól esett, mert kicsit azt éreztem, hogy még mindig vagyok valahol valakinek szemében valaki és nem csak az utolsó még épp ki nem tagadt porcica. Nekem nincs szükségem nagy dolgokra, ha látom, hogy valami őszinte, akkor az nekem elég. És nem, Chris bocsánatkérésében nem volt őszinteség, nem annyi, hogy az hozzám elérjen.
Meglepődöm egyébként, hogy Sophie mennyire aranyos bociszemet tud vágni, tényleg megható – lenne, ha nem kezdene bele a csiklandozásnak és az újabb fröcskölésnek, de természetesen csak utánam, mert én sem vagyok rest.  
- Ez most nagyon úgy hangzott, mintha beültettek volna a Star Wars egyik jelenetébe téged, mint elvont csillagász-fizikust és egy csatára sietnél a Birodalom ellen - mondom mosolyogva, mikor abbahagyom a pocsolást, azért nem akarom, hogy tényleg csurom vizes legyen.  
● Szószám: 710 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Csüt. Okt. 04, 2018 7:09 pm
A legkisebbek együttállása

Aident hallgatva majd' megszakad a szívem a bátyámért. Hiszen én látom azt, amit egy fél-ismerős nem tudhat: hogy Chris páncélja igenis repedezik a legkisebb Lee-fiú közelében. Személy szerint mindennél jobban szeretném, ha kettejük között egy normális barátság alakulhatna. De hogyan is kérhetnék ekkora áldozatot Aidentől? Hiszen tényleg bántják egymást minden egyes találkozó alkalmával.... Hogyan is várhatnám el valakitől, aki csak most ismerte meg a bátyámat, hogy a a kapott lelki találatokat figyelmen kívül hagyva küzdjön a bizalmáért? Főleg, ha még apám parancsát is hozzávesszük a tényezőkhöz. Szomorkásan bólintok Aiden szavaira, teljesen megértem a döntését. Érdekes (és kissé aggasztó) adaléka a társalgásnak az apjára tett célzás. A Lee család valószínűleg még nálunk is komolyabban vette a chaebol neveltetést, ha a fájdalmas kapcsolatokról és a sérelmekről rögtön az édesapja jut az eszébe. Ha én apámra gondolok.... Akkor nagyjából semmit sem érzek. Talán csak valami olyasféle tiszteletet, amit az ember a felettese iránt mutat.
Amikor szóba hozom a tapasztalatot, Aiden - számomra legalábbis - kissé meglepő módon igen hevesen reagál. Most nem vagyok elég szemfüles, nem tudom megállítani a szavaim, mielőtt kimondanám őket. Úgy sejtem, a rossz élmények hatása alatt Aiden jelenleg nem túl nyitott az érveimre, éppen ezért kellene most csak egyszerűen csöndben maradnom. Úgysem segítenek a szavaim, sőt, lehet, hogy még rontanak is a helyzeten, de én is hajlamos vagyok túlságosan érzelmessé válni, ha Chrisről van szó.
- Pontosan! Chris komoly üzletember, akinek mindig van valami üzleti dolga. Ebből kifolyólag fogalma sincs, hogyan kéne felépítenie egy üzleten kívüli kapcsolatot. A nyilvános bocsánatkérés az üzlet nyelvén nyilvános megalázkodás is.
Ekkor kapok észbe, és veszek egy nagy levegőt, hogy visszafojtsam a többi előtörni vágyó érvemet.
- Bocsáss meg. Nem kéne beleütnöm az orrom kettőtök dolgába... - hajtom le a fejem. Akármennyire is szüksége lenne egy Chris-értelmező kéziszótárra (alias én), a múltkori történések fényében Aiden még egyértelműen nem áll készen a megbocsájtásra és a megértésre. De legalább rám nem haragszik, annak ellenére, hogy a találkozó végkimetele az én alkalmatlan megjelenésem miatt mérgesedett el ennyire. Egy kicsit bátortalanul Aidenre mosolygok, nem szeretném, ha ilyen rossz szájízzel haladna tovább ez a beszélgetés.
Ami a két család különbözőségeit illeti, abban teljesen egyetértek, viszont Aiden meghajlására meglepetten tágra nyílnak a szemeim. Egy pillanatig nem tudok mit mondani, majd a jó öreg iróniához fordulok segítségért.
- Tényleg nem is értem, hogy merészelted! Meglehetősen nehezemre fog esni a megbocsátás, mikor képes voltál kiállni értem...
Kőarccal, fél szemöldökömet felvonva meredek Aidenre egy pillanatig, aztán a vonásaim kedves mosolyba olvadnak.
- Köszönöm - teszem a vállára a kezem.

A kérdésen jobban elgondolkozom, mint amennyire talán kellene.
- Hát... Bizonyos dolgokban tényleg elvárom magamtól a tökéletességet. De például az illem és az etikett sosem tartozott közéjük. Persze egy űrsikló-program teljesen más tészta, ott természetesen nem tolerálnék magamtól semmilyen hibát; de mondjuk ha festek, akkor elismerem és elfogadom a saját határaimat.
Az ezután következő jelenet inkább illene ötévesekhez, mint két érett (érett, ha mondom!) egyetemistához. Apám valószínűleg szívrohamot kapna, ha így látna, de nem érdekel. Néha jó hagyni a bennem élő gyereket, hadd tombolja ki magát kedvére. Persze a nagy pacsálás közben azért nem feledkezem meg a kiengesztelő ölelésről sem, de utána élvezem a vizezést. Rettentően boldog vagyok, amiért sikerült kibékülnöm Aidennel, de ez nem azt jelenti, hogy könnyen adnám a vízi győzelmet. Persze azért megpróbálok odafigyelni, szegény könyve már így is kapott némi vizet, és nem szeretném azt sem, ha Aiden megfázna.
A Star Wars említésére kicsit összeráncolom az orrom.
- Hát... Nem rossz filmek, de a technikai része a dolgoknak borzalmas. Már évek óta agyalok azon, hogyan működhetnek az űrhajók pajzsai, és egyszerűen nincs semmi értelme. Elvileg fizikai pajzsnak kell lennie, mert ugye hiperűrsebességben nem jó dolog nekimenni egy űrkavicsnak sem védelem nélkül. Ehhez képest a nagy rombolók plazmalövedékei 10 m-re szétkenődnek a pajzsokon, a nyavalyás vadászgépek pedig be tudnak csapódni a hajótestbe?? Meg egy vadászgép kis tűzereje közelről miért okoz akkora károkat egy csillagrombolón? Miért gyártanak egyáltalán csillagrombolókat amikor két X-szárnyú le tudja őket szedni, míg a nagy lézerágyúk hozzá sem tudnak érni az ellenséges hajókhoz? Aztán ott van a Halálcsillag. Nem nagyon látni körülötte sem mesterséges légkört, sem légzsilipeket, a kedves birodalmi tisztek mégis minden védőfelszerelés nélkül mászkálnak a dokkokban is. Egyszerűen inkonzisztens az egész fizikája.
Hevesen gesztikulálva magyarázok. Nincs bajom, ha egy film- vagy könyvbéli világban más természeti erők működnek, de azt nem szeretem, ha valami nincs tisztában/ nem tud bánni a saját fizikájával. Ettől az egész annyira fals lesz, és elrontja az élményt.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Csüt. Okt. 18, 2018 6:06 pm


● Utolsóként születtünk ●


Nagyon kellemes érzés Sophieval beszélgetni még ha Chris is a téma, az a személy, aki talán életem legnehezebb barátsága. Nem tudom, mi ez, azt mondtuk, hogy barátok vagyunk, de talán korai volt még, náluk azt hittem, hogy sikerült megbeszélnünk a múltkori találkozó okozta kellemetlenségeket, aztán egy darabig minden rendben volt, majd jött az újabb szóváltás, aminek végén a bocsánatkérés nem megfelelően zajlott le. Ha ezt még ott a kertben lerendeztük volna, én is bocsánatot kértem volna tőle és békességben lerendezhettük volna, így azonban nem akarom barátomnak, jó messzire el akarom őt kerülni, mert félek. Félek tőle. Nem akarom, hogy egy velem egykorú személy, akivel jóban is lehetnék, az összes hitemet elverje, be akartam bizonyítani magamnak is, hogy nem minden chaebol olyan, mint apám, hogy chaebolnak lenni nem egyenlő azzal, amik ők. Chris eddig hullámzott a szívemben, de most szerintem végleg elsüllyedt és a hitemet pedig csak Sophie tartja már. Ő annyira egészséges!
Nevetséges, de teljesen mégsem tudom kiverni a fejemből az örököst. Sophie pár perccel ezelőtt azt mondta, hogy „Chrisnek sosem volt ideje másnak lenni”. Ez mélyebben megütött a kelleténél, nem a név az elején, inkább a többi része. Szomorú vagyok, hogy tényleg ennyire elhavazza magát, pedig még nem is igazgató, szerintem ez rossz, és ha családtagja lennék, biztosan nem hagynám ezt. Veszettük hiszek abban, hogy arra van időnk, amire szeretnénk, ha pedig nincs ideje az igazi valójának lenni, akkor elvesz önmaga lenni, elfelejt élni, vagy csak úgy összességében: lenni. Nem lesz Chris, nem lesz semmi csak egy robot, ami másodpercenként nyom minden papírlapra egy aláírást.
Lehet kicsit kifakadok és ezt nem Sophienak kellene, hanem egyenesen Chris szemébe mondanom, csak most épp így alakult. Nagyon szép dolog tőle, hogy védi a bátyját, de hogy őszinte legyek, mit is várnék magamtól? Hogy megváltoztassam a Hyundai cég örökösét? Hogy jobb emberré tegyem őt és a barátja legyek? Teljesen elment az eszem! A Kia család fia vagyok, két dolog lenne természetes, ha megtenném: vagy szóba sem állnék vele, vagy bicskával a kezemben kellene járkálnom és lesnem az alkalmat, hogy mikor tudom hátba szúrni, kihasználni, lelkileg és fizikailag is tönkretenni őt. Én azonban nem vagyok olyan, mint az apám, aki nem közvetlenül saját kezűleg, gyilkossággal, de aljas játszmák, kreált vádak és egyéb eszközei segítségével nem egy konkurensét küldte halálba. Az apám nem normális! Csak az üzletre tud gondolni, nincsen más kapcsolata sem, az egész családját erre építette ki, mind csak azért születtünk meg, hogy kivehessük részünket a birodalmában, én csak azért lettem, hogyha Adammal történne valami, legyen még egy fiú aki átvehetné helyét, azonban hamar rá kellett jönniük, hogy nem kérek ebből, még ha csak azért sem tagadtak ki eddig a családból annyi hibám ellenére, mert Adammal még mindig történhet bármi és Aida még mindig nő. Ilyen közegben pedig miért is kellene nekem egy barát, aki megint csakis az üzletről képes beszélni, üzleti nyelven, üzleti mozdulatokkal?
Nem tudok még mindig megszólalni, csak a vizet nézem, míg bennem kavarognak az érzelmek. Mindezek ellenére, ha nem magamra gondolok és megpróbálok kicsit a Namok szemével látni, jogos amit Sophie mond. Ha úgy vesszük, valóban bocsánatot kért Adam előtt, a jelenlegi legnagyobb konkurense füle hallatára. Kérdem én: hol az a határ, amikor még a saját érdekeimet, fizikai egészségemet - merthogy lelki az már vajmi kevés van – érdemes szem előtt tartanom és óvnom, és mikortól tenném jól, ha Chris szemszögét engedném előtérbe és folytatnám kettőnk elcseszett kapcsolatát. Ajkamba harapok, mert érzem, hogy ez az egész kezd egyre nehezebb lenni, hevesebben veszem a levegőt és ha most nem állítom le a gondolatmenetemet, akkor eluralkodik rajtam az asztma. Nem akarok Sophie előtt rohamot kapni, mintha ez akarás kérdése lenne, de veszek egy mély levegőt és lezárom annyiban, hogy úgysincs választásom. Sosem volt. Igent mondtam a golfra, úgyhogy kettőnk ismeretsége ígyis-úgyis folytatódik.
Legyintek neki, hogy ne aggódjon, nem haragszom rá, noha kell kis idő, hogy tovább tudjak ezen lendülni és újabb témára térni. Mikor már elvicceljük a szavakat, teljes megkönnyebbültség lep el, sikerül lenyugodnom, vállamra tett keze pedig igazán ellep melegséggel.
- Én is… - suttogom és egy pillanatra le is hunyom szemeimet, amíg még rajtam tartja kezét. Nem tudhatja, hogy mire mondom, valójában hálás vagyok és köszönöm neki, hogy szavaival és hangjával nem hagyta, hogy elsodorjon az érzelemhullám.

- De ez pont így az egészséges - felelem felvont szemöldökökkel a tökéletességére. - Viselkedésedben sincs semmi rossz, én nem vettem észre legalábbis, persze mint tudjuk, kicsit más a világszemléletem, mint azoké, akik mérlegelik, meddig mehetsz el az illemben. A munkában való tökéletesség szerintem jó dolog és kell is, hamarosan vizsgázom boncolásból és az oktatóknak nagy elvárásai vannak, ott is tökéletesség az elfogadható szint. - Ezt igazából csak azért mesélem el neki, mert átérzem és lényegében megint csak kiderül, hogy hasonlítunk, még ha a tudományok terén más közegben is mozgunk.
Nem mondom, hogy jelenleg nem mi vagyunk a legrosszabb "gyerekek" a parton, akik mutatják a kicsiknek, hogy mit nem szabad csinálni anyuka szerint, de minden bizonnyal, nem sokan vannak rajtunk kívül, akik öntik egymásra a vizet és így sem érdekel. El tudom felejteni pár perc erejéig, hogy nem nyomoz utánam senki, hogy én és Sophie csak átlagos egyetemisták vagyunk, akik nemrég ismerkedtek meg, nem pedig hű de nagy cégek hű de úri gyermekei. Megpróbáltam megvédeni a könyvemet, ez csak részben sikerült, boldogságomat azonban ez sem tudja elvenni.
Enyhén eldöntött fejjel és nagy szemekkel figyelem arcát amíg megosztja velem mindazt, ami talán egy filmkritikus szájából is elhangozhatna, talán el is hangzott, csak én nem figyelem és hallgatom őket. Egy darabig még tudom követni Sophiet, aztán összefolynak a szavak, a jelentések és minden, míg nem a végén arra jövök rá, hogy engem nem érdekelnek a filmek relativitásai. Vagyis, a fantasy és fél-fantasy filmeké biztosan, de ettől még jó őt hallani, nagyon látszik, hogy ő és Chris testvérek, mert mindkettejüknek megvan a maguk határozott elképzelései a világon bármiről, de mégis nagyon különböznek. Hogyha ők ketten veszekednének, fogalmam sincs, hogy melyikük nyerne. Bár ha már itt tartok, szívesen megnézném Christ igazán veszekedni, érzésekkel, mert eddig sem üzleti tájékoztatónak érezném a vele töltött szóváltást.
- Mindened a fizika, jól látom? - Csak mosolygok és nem sok választ el, hogy ne kezdjek el tapsolni mellé. Már így is félig vizes vagyok, úgyhogy halántékom alatt összekulcsolom kezemet és hátradőlök, ráfekszem a kiépített kövekre, hogy aztán az eget kémleljem, illetve az azt javarészt takaró felhőkarcolók falait.
- Én sosem szerettem... - térek vissza a fizikára. - Nekem túlságosan élettelen, hiába még az élő rendszerek alapját is az képezi. - Sophie mellett ezt ki merem könnyen mondani, mert tudom, vagyis, remélem, hogy nem fog ellentéteket szülni közöttünk.
● Szószám: 1077 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Pént. Okt. 19, 2018 4:35 pm

A legkisebbek együttállása


Vidám mosollyal hallgatom Aiden fejtegetését a tökéletességről, és csak akkor kapom fel a fejem, amikor a boncolásról esik szó.
- Ha boncolsz, akkor minek kell annyira tökéletesnek leni? - értetlenkedem - Mivel úgyis halott a kedves delikvens, már nem nagyon tolhatsz el semmit, nem?
A magam részéről sokkal aggasztóbbnak találnám, ha egy műtéti gyakorlaton engednének a követelményekből. Az meg nem mindegy, milyen takarosan varrják össze azt az Y-bemetszést? (Remélem tényleg így hívják...)
A pacsálást követően valahogy a Star Warsra terelődik a szó, én pedig azon kapom magam, hogy a film fizikáját boncolgatom. Aiden kérdésére egy kissé talán bűntudatos mosolyt villantok rá.

- Bocsi. Hajlamos vagyok kissé elragadtatni magam. De teljesen igazad van, az én igazi szívszerelmem a fizika.
Én nem dőlök le a fiú mellé, helyette kihúzom a lábam a vízből, és törökülésben kényelembe helyezem magam mellette, így felülről pillantva le rá beszélgetés közben. Amikor megemlíti, hogy nem szereti az én kedvenc tudományágamat, aprót biccentek. Sokan vannak így, még a természettudományos beállítottságúak között is. A matematikusok azért nem szeretik, mert nem tökéletesen egzakt, mindenki más meg azért nem szereti, mert még így is túl "száraz".
- Én azért imádom ennyire, mert élvezem, hogy mennyire egyetemes érvényű. Egy fizikai törvény ugyanúgy hat egy vörös óriásra, mint a fatörzsön szaladgáló hangyákra. Ráadásul lenyűgöz a tudat, hogy mindannyian csillagok anyagából keletkeztünk.
Az utolsó mondatnál lelkes, kíváncsi mosoly jelenik meg az ajkamon. Sokan úgy gondolják, a kozmológia és az asztrofizika az ember jelentéktelenségét bizonyítja. Szerintem ez pont fordítva van. Hiszen mi lehetne annál nagyszerűbb, mint a tudat, hogy csillaggyermekek vagyunk?
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Pént. Okt. 19, 2018 8:55 pm


● Utolsóként születtünk ●


Nem vagyok filozófus, ám kétségtelenül szabadidős hobbijaim egyikét képezi a filozofálgatás, az elmélkedés a világ minden egyes dolgáról, ami megüti fejemet, a tökéletesség gondolata pedig egy elég összetett téma számomra. Tökéletes ember nincs, ahogy végtelen sem, csak olyanok, amik tartanak a tökéleteshez, vagyis mindent megtesznek, hogy azok legyenek életük legtöbb szegmensében. Véleményem szerint ha tényleg minden minutumban arra hajtunk, akkor azzal pont olyanok leszünk, mint Christopher. Szerintem nem jó, ezért is örülök annak, hogy bizonyos területeken Sophie megengedi magának a kevésbé feszes életet. Felhozom a boncolást is példának, nem titkon meg is lepődök, hogy erre tér ki válaszában elsődlegesen.
- Igen, és nem. Neki már nem fáj, de általában ha az ember boncol, nem is ez érdekli, ahogy mondtad is, a hordozója már halott. Viszont orvostan hallgatók elsőként preparátumokon tanulnak meg bánni a szikével, amivel aztán élő embert is vagdosni kell, úgyhogy pont az a cél a boncolásokkor, hogy minél precízebben dolgozzunk, minél tökéletesebben. De ugyanezt hallottam a patológusoktól is, nekik is nagyon precíznek és óvatosnak kell lenniük, mert holttest szöveteit ha elvágják, mint bizonyítékot, akkor az nem fog regenerálódni. - Lehet nem pont ezt a választ várja és biztos vagyok benne, hogy az ő teóriája is ugyanúgy valós, én csak mondom, amit tapasztaltam. Márpedig ha egy milliméterért megbuktatnak az egyetemen, akkor igenis kell a pontosság és a tökéletesség, nem számít, hogy élő, vagy halott az illető, egyébként teljesen meg is tudom érteni tanárainkat, jogosak elvárásaik, avagy ha megszokjuk, hogy egy milliméter az  nem is milliméter, akkor az a kórházakban bajt okozhat.
A Star Wars ilyen szempontból érdekesebb téma, noha nekem nem feltétlenül, mert nagyon szeretem az orvoslást, viszont a filmet is, noha még sosem néztem fizikus szemekkel, ahogyan Sophie. Egyet kell értenem vele, nem sok relativitás szorult a rendezőkbe, igaz, mit is várunk egy fantasy filmklasszistól?
- Jó látni amúgy, hogy ennyire lelkes vagy a témában - mosolyodom el már a kövön feküdve. Szerintem köze lehet ehhez annak is, hogy otthon feltehetőleg nem nagyon tud így kibontakozni, vagy legalábbis nem tudja ilyen lelkesen átadni gondolatait. Nem tudom, megint csak magamból indulok ki, mivel velem Sophie mindig nagyon lelkesen társalgott.
- És láthatóan boldogabb vagy vele, mint én valaha leszek - nevetem el magam, de ez már eléggé keserű kacaj. Fáj is legbelül, de talán igaz. - A fizika sosem fog cserbenhagyni, örökké veled van mindig, mint egy hű társ, és hacsak nem abszurd dolgokkal jössz neki, ő mindenben segítségedre lesz - gondolom tovább ezt a szerény butaságot, majd belegondolok, hogy nekem el kellene vennem a biológiát, csakhogy nagyjából odáig jutok, hogy betegségek, én és az asztmám, na tessék, máris nincs itt semmilyen hűség és barátság. A biológia egy kényes nőszemély a fizika vaskos és masszív alapjaihoz képest! És ebben Sophie is alátámaszt, miképp mesél a köztük lévő kapcsolat alapjáról. Közben én is kihúzom lábamat a folyóból és felhúzom kényelmesen. Ilyen pózban akár fekvőtámaszokat is nyomhatnék.
- Én nagy rajongja vagyok a fizikának, miközben nem vonzz a tanulása, tudod, ez amolyan tisztelet, de ennyi. Szerintem azért lehet ez így, mert hajlamos vagyok nagyon gyorsan túlszárnyalni a valóságot képzeletemmel - nézem a felettem lévő égbolton kúszó felhőket. - Például azzal, hogy most azt mondtad, mind a csillagok anyagából keletkeztünk, máris olyan témákra vezet engem képzeletem, hogy vajon az én kvantumjaim merről jöttek, jöttek-e egyáltalán, én magam milyen csillag leszármazottja vagyok és ez mennyiben befolyásolja személyiségemet, s akkor máris kilyukadtunk a horoszkópoknál és az asztronómiánál és ez még alig tíz másodpercen keresztül futott át az agyamon, elhiheted, hogyha fizikus lennék öt évig tartana nekem egyről a kettőre jutni, mert mindig elkalandoznék. - Merthogy az anyag nem vész el, csak átalakul, ezt mindenki tudja. Én is átalakultam? Azon túl, hogy anyám hasának köldökzsinórja küldte nekem folyamatosan testem alkotóelemeinek apró molekuláit, azok az anyagok mégis honnan jöttek? Táplálékból? Oké, a táplálék pedig honnan? Esetleg Brazíliából? Mindent le lehet bontani atomi szintre, sőt, annál is kisebb egységekre, de azok is valahonnan jöttek.
- De te nálam sokkal céltudatosabbnak tűnsz. Mik amúgy a terveid a jövőre nézve? Mármint, az űrsikló-programon túl. Hogy képzeled el magad és családodat mondjuk húsz-harminc év múlva?
● Szószám: 675 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Szer. Okt. 24, 2018 12:47 pm

A legkisebbek együttállása


Ahogy Aiden elkezdi magyarázni a boncolást, érdeklődve hallgatom, majd egy aprót biccentek.
- Ó. Nem is tudam, hogy így működik a dolog. Azt hittem, hogy... nem is tudom... babákon tanultok műteni. Tudod, mint azok az újraélesztős bábuk. De gondolom sokkal hatékonyabb egy tényeges testen gyakorolni. Egyébként honnan szerez az egyetem annyi hullát?
Nem tudom, miért érdekel ennyire a téma, de valamiért nagyon befészkelte magát a fejembe. Ha csak Aiden évfolyamán vannak mondjuk kétszázan, az azt jelenti, hogy például kétszáz szívet kell szerezni egy gyakorlatra? És akkor ezek már azok a szívek, amiket nem lehet felhasználni szívátültetésre, vagy a jövő orvosnemzedék képzésének érdekében kevesebb szív jut a kórházakba?
A Star Wars téma igen hamar előhozza belőlem az elvetemült fizikust. Én nagyon szeretem a sci-fit és a fantasyt, amíg értő kézzel nyúl bele a természeti törvényekbe. Persze megértem, ha mások nem osztoznak kissé túlzottan is kritikus szemléletmódomon, de nekem olyan látnom egy-egy rossz fizikát alkalmazó filmet, mintha valaki azt mondaná, hogy a gombák növények. Egyszerűen csak fáj. Szerencsére úgy tűnk, Aident nem zavarja a dolgok túlgondolása. A kérdésére félrebiccentem a fejem, és szélesen elmosolyodok.
- Hát, fogalmazzunk úgy, hogy nem csak az apám bosszantása végett választottam ezt a szakot a pénzügy helyett.
Aiden következő megjegyzésére kissé megfakul a jókedvem. Aggódó pillantást vetek a mellettem heverésző fiúra, nem tetszik nekem a keserű felhang kurta kacajában. Egy pillanatig habozok, majd úgy döntök, inkább a vicc részére koncentrálok a dolognak, nem rontom el a hangulatot.
- Ugye, milyen tökéletes párt választottam magamnak? - kérdezem páváskodva.
- Bár a kapcsolatunk előnye a legnagyobb hátránya is: az én drágám mindig velem van. Nem tehetek úgy egy lépést, hogy ne lenne velem. Persze nagyon figyelmes: mindig tudja, mennyi a tömegem, és a segítségével bármikor kimódolhatom, hogyan kell kevesebb energiát befektetnem egy feladatba. Ugyanakkor arra is mindig figyelmeztet, hogy mindennek ára van: amit nyerek a réven, azt elveszítem a vámon. És sajnos abban is biztos lehetek, hogy nem fog a golyó és közém ugrani, csak meghatározza, milyen torkolati sebességnél, milyen légellenállásnál, milyen alakú és tömegű tölténynél, illetve milyen becsapódási szögnél milyen károkat fog okozni.
Nagyot sóhajtva vállat vonok. Biztos van még egy lövésnek néhány aspektusa, amit nem vettem figyelembe, de nem igazán ismerem a fegyvereket, úgyhogy nem töröm tovább a fejem a dolgon.
Annak azért örülök, hogy Aiden nem utálja a fizikát. Mosolyogva hallgatom a fejtegetését a csillagokról, az atomokról, de a végénél nem tudom megállni a közbeszólást.
- Ha horoszkópokról van szó, az az asztrológia. Az asztronómia a csillagászat tudománya, nem foglalkozik az emberekkel, az emberi lélekkel meg még kevésbé. Az ezoterikus cuccokkal az asztrológia foglalkozik.
Hiába, a tudományos büszkeség! Az asztronómusok fájdalmának soha el nem múló forrása a tény, miszerint sok laikus összekeveri őket a csillagjósokkal. Ez olyan, mintha egy orvost összekevernének egy auralátóval, aki minden betegség okát egy, az ágyad alatt meghúzódó negatív energiagócban látja, és potom kétszáz dollárért el is mondja neked, hogyan kéne átrendezned a szobádat az optimális lelki energia-áramlás eléréséhez.
- Egyébként az elkalandozás a biológia-kémia irányvonalon nem éppen ugyanolyan tényező, mint a fizikánál?
A következő kérdésre gondolkodva összeráncolom a szemöldökömet.
- Hát, azért nem nevezném magam céltudatosnak. Az biztos, hogy nem szeretnék tisztán elméleti szakember maradni, de ezen kívül még nem nagyon tudom, mit szeretnék csinálni. Talán beszállok a napszonda-programba, vagy valami egyéb űrkutatásba. Tudtad, hogy a marsjárókat naponta előre programozzák? Mivel a jel több perces késleltetéssel ér csak el a Földre, ezért nem lehet valós időben irányítani. Viszont a marsi idő kicsit más, mint a földi, ha jól tudom egy "sol" negyven perccel hosszabb egy földi napnál. Úgyhogy a programozóknak teljesen át kell állniuk marsi időre a munkájukhoz, különben komoly fennakadások lennének.
Lelkes mosollyal magyarázok, és észre sem veszem, mennyire elkanyarodtam az eredeti kérdéstől. Mindig is lenyűgözött az aktív űrkutatás, szóljon az egy közeli bolygóról, aszteroidákról, egy holdról, vagy a Napról.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   Csüt. Nov. 01, 2018 7:08 pm


● Utolsóként születtünk ●


- Kezdetben babákon, vagyis az az alap, hogy tanulmányozzuk a testet, igazából szinte minden arról szól. - A hullára kicsit elkomorodok, de csak maga a szó hallantán. - Természetesen sehonnan. Főként állati szervekkel dolgozunk, amik közel megegyeznek az emberekével, persze van olyan is, amikor tényleg emberi hullát hoznak be a laborba, de az valóban ritka. - Általános poén nálunk, hogyha valaki elvérzik az egyetem miatt, nem bírja és belehal, azt felboncoljuk, és ha úgy vesszük, sokan elvéreznek a vizsgákon, kibuknak, úgyhogy akár gond sem lehetne az emberi hullákkal. Csúnya vicc, nagyon csúnya, de mi attól még nevetünk rajta, főleg akkor, amikor az egyik társunk úgy jön vizsgázni, hogy bejelenti nekünk: „srácok, Patrik, te kapod a vesémet, Aiden, te az agyamat, Aaron, te pedig a szívemet, a többit meg osszátok szét”.
A Star Warsban, ahogy általában a legtöbb filmben én sosem a realitást nézem, egyszerűen hagyom, hogy hassanak rám, megszólaltassanak bennem érzéseket. Elő találkozáskor nem gondoltam volna, hogy ennyire különbözni fogunk, de ez semmiben sem ront kettőnk kapcsolatán.
- Tökéleteset! - Látom rajta, hogy metaforámmal sikerül visszaszorítanom a jókedvét. Én már nem szomorkodom ezen, tudom, hogy vélhetően sosem lesz igaz szerelmem, se párom, még ha esetleg rátalálnék is a nagy szerelmemre, akkor sem lehetnék vele együtt, veszteség nélkül. Az egész nagyon bonyolult és nincs nap, amikor ez ne jutna eszembe. Sophiet hallva irigy leszek rá. Annyira könnyedén beszél arról, hogy a fizika az egyetlen szerelme és mennyire boldog így, nekem sosem sikerült még elfogadnom és beletörődnöm, hogy emberi társ nélkül fogok meghalni. Nem mondom, hogy romantikus lenne kettejük kapcsolata, azt sem, hogy nem áll kettő a szemem a sok fizikától, már annak gondolatától is, de kedvesen mosolygok, mert hát, igen. Álom lenne, ha egyszer ennyit gondolna valaki rám, mint Sophie a fizikára.
Kifejtem, hogy nekem miért is nehézkes ez a dolog, egyszerűen szárnyal a fantáziám és nem tudok annyira konkrét dolgoknál leragadni, mint ami szükséges lenne, Sophieval ellentétben, akiről már most tudom, hogy szeret hosszantartó munkákat folytatni, például projektekben. Az orvoslás nem ilyen, ott hozzák és viszik a betegeket, mindig mást, mindig nagy a nyüzsgés és más a feladat, amit meg kell oldani. Én kifejezetten szeretem benne. Igyekszem példákkal szemléltetni, hogy milyen vagyok és elmosolyodom, amikor kijavít.
- Igen, tisztában vagyok vele, és éppen ezt szeretném mondani. Ha eszembe jutnak a horoszkópok, akkor azokról rögtön az asztronómiára asszociálok tovább, aminek már tényleg nincs köze az emberekhez. Rövid idő alatt nagyon messze tudok kerülni a témától. - Úgy látom, kicsit magyarázkodásra szorulok, de nem baj, mert sejtettem, hogy annyira más beállítottságúak vagyunk, hogy akadhatnak kisebb-nagyobb félreértések.  
- Dehogynem, ez a világ minden témájában létezik nálam. Nem véletlenül ülök a könyv felett tizen-órákat, de élvezem, mert kikapcsol, hogyha a világban bandukolhatok fejben. - Azt már nem teszem hozzá, hogy mi mást is csinálhatnék, mikor otthon vagyok, az esetek többségében ki sem teszem a lábamat a szobából és tanulok, pontosabban emésztem a könyvek tartalmát és minden mást, amit azok adnak nekem. Mindenki nyer ezzel, én kettesben vagyok az elmémmel, apámék nem zargatnak és még örülnek is, hogy mennyit tanulok, az eredmények pedig szintén magukért beszélnek, nekem az asszociálgatás beválik és igencsak gyakoriak a jó jegyek.
- Mégis honnan tudtam volna? - kérdezek vissza kényelmes és baráti kacagás közben. Én nem ástam bele magam ennyire a marsjárók világába, néha eltöprengtem, hogy milyen lehetne ott élni, de mivel ez még nem az én időmben lesz, ezért gyorsan továbbugrottam a dolgon.
- Azt veszem észre, Sophie, hogy te az ellentétem vagy. Te mindig ugyanarra a témára kanyarodsz vissza, mindegy miről beszélgetünk - nevetek továbbra is. Nem mintha zavarna, de nem nagyon tudok hozzászólni a témához, mivel semmilyen tapasztalatom nincs benne, úgyhogy marad az egyirányú beszélgetés, vagyis ő mondja, én szorgalmasan hallgatom, de aztán kis idő múlva muszáj lesz visszatérnem a tanulmányaimhoz, mert utána edzésem lesz és tényleg nem lesz időm tanulni eleget az én gyorsaságommal.
● Szószám: 636 / Színhely

Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :

To be yourself in the world that is trying to make you someone else
is the greatest accomplishment.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Édes találkozó   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Geista Kahoko
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» Utahime vs. Ayse - Androgün találkozó
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Véletlen találkozások

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Calumet folyó partjai-
^
ˇ