HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Aston Miles, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Dr. Őrült Főorvos
írta: Aston Miles
Today at 4:36 pm

Trystan & Rhysand
írta: Rhysand Blake
Yesterday at 5:01 pm

Aston & Hell ~ I'm just curius
írta: Aston Miles
Yesterday at 12:53 pm

Kórház szag
írta: Aston Miles
Szomb. Nov. 10, 2018 2:34 pm

Jayden & Caius
írta: Jayden Jones
Szomb. Nov. 10, 2018 9:40 am

Partnerkeresô
írta: Heloise D. Nolan
Szomb. Nov. 10, 2018 5:05 am

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Pént. Nov. 09, 2018 6:12 pm

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Justin Jensen
Pént. Nov. 09, 2018 12:55 am

Robin Nova Miller
írta: Leslie J. Brown
Kedd Nov. 06, 2018 8:44 pm

Caius és Aya elsőfelvonás
írta: Caius Aim
Hétf. Nov. 05, 2018 7:39 pm

Bradley Crimson
írta: Philippa Lockheart
Hétf. Nov. 05, 2018 5:52 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Hétf. Nov. 05, 2018 2:39 pm

Zaphyra & Dav
írta: David Osborn
Vas. Nov. 04, 2018 12:20 pm

Trystan Vaugh
írta: Jonah Serpen
Szomb. Nov. 03, 2018 8:31 pm

it's funny how the time flies - Leslie & Riley
írta: Leslie J. Brown
Csüt. Nov. 01, 2018 6:57 pm


Share | 
 

 Isaac & Alice - The first time we met

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Isaac & Alice - The first time we met   Hétf. Júl. 23, 2018 12:20 pm

Szereplők: Isaac Henshaw és Alice Coltelli
Helyszín: Egy kis kávézó a belvárosban
Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Hétf. Júl. 23, 2018 1:44 pm
Cappucino és cibatta

Az ébresztő szokás szerint túl korán szólalt meg az én ízlésemnek. Mindig túl korán szólalt meg ha már itt tartunk és mindig átfutott a fejemen hogy talán most az egyszer... talán egy kicsit még aludhatnék. Egy kicsi pihenés még igazán beleférne nem igaz?
aztán mégis felkeltem. Magam sem tudom hogyan de mindig kimásztam az ágyból. Hajtott a munkamáiám, vagy a kávé iránti függőségem ki tudja.
Nem az az ember voltam akit úgy neveltek volna  hogy még egy kicsit lustálkodjon. Ohh ha lustálkodtam volna. Azt hiszem még nagyobb pofonokat kaptam volna. Nem ilyennek neveltek, nem ilyennek szántak. Csalódást okoztam.
A fejemet megrázva ültem fel az ágyon hogy hálóingbe bújtatott testemet az ágy végén lógó köntösbe csavarjam. Hideg volt... Lehet csak az álmaim miatt. Megint a régi házunkban jártam... Csak ki akartam jutni onnan.
A fehér parketta, a puha szőnyeggel a talpam alatt ismerősen recsegett ahogy a fürdőszobába sétáltam. Ismerős halk kattanás és kellemes sárga fény töltöttem meg az aprócska, kék csempével borított fürdőt. A tükörből ismerős arc köszönt vissza. Kicsit fáradt, kicsit nyúzott de az enyém.
Enyém a csontos arc, enyém a kócos barnás haj, enyémek az anyajegyek. Már nem tartozom hozzájuk. Már semmim nem tartozik hozzájuk.
Erre mosolyodtam el a tükörben. Még mindig emlékeztetnem keleltt magam néha hogy igenis önálló felnőtt nő vagyok. Pláne egy ilyen álom után. Még nem volt egyszerű.
Hamar elkészültem. Egy kis smink, fésülködés, ing és szoknya.
Szépen kiemelte az alakomat bár hogy drága kolleganőim kiemelték, még mindig túl vékony vagyok. Kéne mellém egy pasi aki felhízlal, szokták mondani.
Egy gyors parfümfújás aztán magam mögött hagytam az üres lakást és elindultam. Még volt időm elugrani reggelit venni, így ez első utam abba a kedves kis kávézóba vezetett ami alig pár saroknyira volt a szerkesztőségtől. Néha ide ugrom el ebédért is, emrt isteni a mézes mustáros csirkesalátájuk.
A csengő halkan szólalt meg ahogy beléptem a kis kávézóba, a magasarkúm halkan koppant ahogy a pulthoz sétáltam.
- Jó reggelt... egy cappucinot és egy mozzarellás cibattát szeretnék. A szendvicset elvitelre. Köszönöm - kértem ki kedvesen a reggelimet és míg elkészült felültem az egyik bárszékre és a táskámból elővéve az épp olvasott könyvemet kezdtem el olvasgatni ahogy minden reggel kávézás közben.
Ekkor éreztem meg magamon a pillantást. Felpillantottam a könyvemből és egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam. A férfi az egyik boxban ült és ahogy ránéztem elkapta a tekintetét. Én nem vettem le róla a sajátomat.
Valahonnan ismerős volt az arca... Mintha már láttam volna korábban... Kutatni kezdtem az emlékeim között, miközben a profilját fürkésztem.
A cikk amin dolgoztam! Hát persze! A Chicagoi különleges erőkről írtam, és Henshaw hadnagy az egyik lehetőség volt az interjúra. Az a Henshaw hadnagy aki most itt üldögélt előttem. Próbáltam már emgszerezni a telefonszámát, írtam neki emailt de semmire nem kaptam választ. De most itt a lehetőség...!
És én nem féltem megragadni azt.
- Kisasszony a kávéja - adta oda a pincérnő a csészémet és a papírdobozba csomagolt szendvicset amit gyorsan ki is fizettem mielőtt a táskámba csúsztattam volna.
Aztán lecsusszanva a bárszékről fogtam meg a csészémet és lassú billegő léptekkel sétáltam oda a jóképű szakállas férfihez.
- Üdv - szólítottam meg kedves mosollyal - Esetleg... szabad ez a hely? - mutattam a vele szemben levő ülésre.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Hétf. Júl. 23, 2018 9:19 pm
Charming stranger

Furcsa újra itthon. Furcsa, hogy nem egy összecsukható kemping ágyon hajtom nyugovóra a fejem, furcsa, hogy éjszaka csend van, és nem hallom a tetra rádió recsegését, a táborunkon átfújó szél süvítését, ahogy furcsa és szokatlan az is, hogy nem kell takarékoskodnom zuhanyozáskor a meleg vízzel és senki nem dobál meg reggeli közben a rántottájával. Csupa olyan dolgok, melyek egy átlag ember számára nem jelentenek semmit. De én már képtelen vagyok ezek nélkül a szokatlan, nem mindennapi dolgok nélkül elképzelni az napjaimat. Talán már soha nem fogom megszokni azt az életemet, amit magam mögött hagyok valahányszor újra felszállok a repülőre, hogy az visszavegyen a harctérre, ahol alkalmam nyílik azt csinálni amiben a legjobb vagyok. Hajnali négy óta forgolódom. Teljesen megzavarja az ember normál életvitelét, ha össze vissza ugrál az időzónákban. A bordó sötétítőn keresztül már beszűrődnek a nap első, erőtlen sugarai. Ahogy becsukom a szemem, megelevenedik előttem egy kép a táborunkról. Néhányan Snapsereznek, van aki inkább az erőnlétét fejleszti súlyzók emelgetésével, Max éppen a tetrán keresztül vitatkozik valamelyik agyas felettesünkkel a fegyvereink állapotáról és a lőszerek darab számáról.
Felsóhajtok, és újra a fehér plafonra meredek, amitől mindig olyan érzésem támad, mintha dobozba zártak volna. Fejemet Kaitlyn felé fordítom, aki háttal nekem még az igazak álmát alussza. Szabadságot vett ki az itthonlétem idejére. Valahol természetes, időnként azért mégis elönt a bűntudat, valahányszor eszembe jut, hogy nem tudok teljes szívemből örülni ennek az áldozathozatalának. Nem mondanám, hogy ez a személye ellen irányul. Ez amolyan megszokás, vagy inkább hozzászokás? Szeretem az egyedüllétet. A táborban is gyakran elvonulok a srácoktól, ahogy bevetéseken is jobban szeretek távol lenni a bajtársaimtól.
Fáradt tekintetem menyasszonyomról a lábunknál lapító német juhászomra, Lanara irányul. Itthon létem óta talán először suhan végig egy őszinte mosoly az arcomon, ahogy kérlelő szemeire meredek. Persze  a farokcsóválás sem maradhat el. Mindent bevet a kis ribi, hogy ne zavarjam ki az ágyból, amire végül nem kerül sor. Szinte velem együtt mozdul, amikor a lehető leghalkabban felkelek és kifordulok az ágy szélére. Kinyújtóztatom fáradt, elernyedt izmaimat és már-már vakon az alsógatyám után kezdek tapogatózni, amit tegnap éjszaka úgy tépett le rólam Kaitlyn, mint egy kiéhezett vadmacska. Meg merem kockáztatni, hogy nem úszta meg egy darabban az említett alsónemű.
-Mi van csajszi, éhes vagy? - Intézem a kérdést suttogva Lanahoz, miután végre meglelem a boxeralsómat és fel is cibálom azt magamra. Megpaskolom sűrű szőrzettel borított oldalát és a konyha felé veszem az irányt, ahol szórok némi tápot a fém edényébe, majd felhúzom a kicsiny konyhaablakra szerelt reluxát. Az utca már éledezik, néhányan munkába sietnek, van aki a kutyáját sétáltatja, vagy éppen az üvöltő gyerekével próbál dűlőre jutni, aki nem hajlandó megközelíteni az óvodát. Mindez annyira idegen számomra, a hideg kiráz ezektől a természetes, normális jelenségektől. Ameddig Lana jóízűen ropogtatja a tápját, én beállok a zuhany alá. Hamar kiáztatom magam -a szokás hatalma, a táborban nincs idő ilyen luxusra-, majd felöltözöm. A terepmintás egyenruha után idegennek tűnik a világoskék, koptatott farmernadrágom, a fekete pólóm és a sötétzöld kapucnis dzsekim. Lana már csaholva vár az ajtóban, indulásra kész. Beakasztom nyakörvébe a pórázat, a kapucnit a fejemre húzom. Nem szeretem a feltűnést, a kíváncsiskodó szomszédoktól meg egyszerűen kirá a hideg. Utam a legelsőnek útba eső kávézóba vezet, ahol egy hosszú feketét kérek csak úgy ala nature, tej és cukor nélkül. Bevágódom az egyik szabad boxba, Lana engedelmesen lefekszik a lábamhoz és csak akkor nézek fel az aktuális napi hírekből, amikor meghallom az ajtó felé akasztott csengő kolompolását, mely újabb betévedő vendéget jelez. Felsandítok, kékjeim megakadnak a fiatal nőn és egészen addig el sem szakítom róla a szemeimet, ameddig pillantásunk össze nem találkozik. Ekkor felhúzom a nyúlcipőt és újra belerévedek a napilapba. Legalábbis úgy teszek. Szemem sarkából persze látom a közeledő női alakot, mégis úgy csinálok, mintha nem számítottam volna rá.
-Jó reggelt! Tessék. - Biccentek némileg kimérten a velem szembe lévő szabad hely irányába, majd megköszörülöm a torkom, és ismét az újságba mélyülök. Legalábbis próbálok, tekintetem azonban a fekete betűk helyett egészen máshol -máson?-, időzik. A lapok összedörzsölődnek, amikor leteszem az újságot az asztalra, hogy a kávémért nyúljak. Miközben kortyolok, gyanakvóan a velem szemben ülő lányt méregetem.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Hétf. Júl. 23, 2018 10:34 pm
Cappucino és cibatta

Sokszor olyan könnyű olvasni az emberekben. Elég abból olvasni hogy mit viselnek, mit esznek isznak, hogyan mozdulnak. Abból hogy valaki hogy beszél le tudom írni az élettörténetét. Nem elég a szavaikat hallani... Valami sokkal több kell bele. A mögöttes jelentés... Olvasni a sorok között.
Olvasni az arcban, a szemekben, olvasni mindenben ami adott.
Szerettem nézni ahogy valakinek a tekintete elréved ahogy mesél nekem. Ahogy elmélyül a gondolataiban, az emlékeiben. Mintha olyankor egy másik ember lenne. Valaki olyan aki csak akkor önmaga mikor senki más nem látja.
És pont ezért... megtanultam olvasni az emberekben. A ruháikban, a beszédükben, a tekintetükben.
Tudom hogy milyen fajta emberek milyen ruhákat viselnek, mit esznek, hogy beszélnek, hogy mozdulnak.
Ahogy erre a férfire néztem... sugárzott belőle hogy katona. Minden mozdulatán érződött.
Az ízesítés nélküli kávé, ami előtte gőzölgött  tisztán mutatta hogy ehhez van szokva. Nem szokott a csicsához, sem a giccshez. A lényeg hogy üssön és forró legyen. Hogy érezze hogy él. Ott nem kellhetett más csak egy alapos, koffeines, keserű ital hogy magához térjen az ember egy rövid éjszaka után.
Látszott a szemén amivel engem fürkészett. Sokmindent láttak ezek a szemek. Rengeteg halált és pusztulást. Most mégis finoman simítja végig az alakom, láttam ahogy összenéztünk. A ráncok körülötte megannyi emlék, megannyi elmondatlan történet. Szeretném meghallgatni őket. Mindüket.
Látszott a ruháján, ami egyszerű volt ugyan mégis látszott hogy idegenül mozog benne. Sokkal inkább viselte volna a terepmintás egyenruháját. Azzal el tud tűnni... Nem úgy mint itt. Hiszen én is észrevettem. Az állát soknapos borosta, már már szakáll borítja a haja mégis katonásan rövid. Kiszívta a nap így szőkén csillog a neon fényében.
Látszott a testfelépítéséből. Izmos volt, széles vllakkal. Ülve is látszott hogy menynire magas. A kezét finoman borította be a kidudorodó erek hálózata, mint egy öreg fa gyökerei. Tetszett a keze. Erőt sugárzott
A lábánál kutya ami egyből felemeli a fejét ahogy leülök.
- Köszönöm - mosolyogtam rá a férfira. Kimért, és katonás pont ahogy számítottam rá. Leereszkedtem vele szemben, a lábaimat lassú mozdulattal kereszteztem és a kanalamért nyúltam. A kutya szimatolva (biztosan érezte a frissen sült szendvicset a táskámban) nyújtotta ki felém a fejét én pedig mosolyogva lestem le az asztal alá.
- Szia kislány - nyújtottam ki felé a kezem, mikor megállapítottam hogy egy velem azonos nemű állattal van dolgom. A kutya kinyújtotta a nyakát és nedves orrával megböte a kézfejem. Mosolyogva simogattam emg nagy busa fejét aztán a táskámhoz nyúlva és egy darab langyos mozzarellát téptem le a szendvicsemről.
- Szabad? - kérdeztem a férfit és ha megkaptam az engedélyt odaadtam a kutyának a sajtot. Az boldogan csámcsogva fogyasztotta el én pedig derűs mosollyal néztem  férfira.
- Kedves állat - jegyeztem meg és újra a kanalamért nyúltam hogy megkeverjem a cappucinomat.
Nem vettem le a szemem a férfi arcáról apró mosollyal figyeltem őt. Pár másodpercig aztán mikor viszonozta a pillantásomat szélesebben elmosolyodtam.
- Alice vagyok - nyújtottam ki felé a kezemet, bíztató mosollyal, hogy kezet foghassunk. A keze már ebből a távolságból is sokkal nagyobbnak látszik mint az enyém. Biztos vagyok benne hogy az ujjaim elvesznek majd az övéi között.
- Jól sejtem hogy katona? - könyököltem az asztalra érdeklődő mosollyal. Nem akartam túl rámenősnek tűnni... csak érdeklődőnek. Tudtam hogy elzavarna ha túl rámenős lennék. Így... a nőiességemmel kellett játszanom. A finom előredőléssel hogy hangsúlyozzam az arcom, a hajam hátradobásával és a mosollyal.
Kicsit meg kellett puhítanom a kemény katona szívét.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Kedd Júl. 24, 2018 10:02 pm
Charming stranger

Az erős fekete felett ülve teljesen megfeledkezem a környezetemről. Tenyereimet körbezárom az elviteles, hőtartó pohár körül és behunyt szemekkel magamba szívom a kávém érdes, kesernyés illatát. Mintha egy időzítő lenne az agyamba szerelve, úgy ugrik be számtalan emlék azokról a reggelekről, amiket kint töltöttünk a kietlen homoktenger kellős közepén. A kedvezőtlen időjárás olykor zavart okozott az áramellátásunkban és a kommunikációs eszközökben, mégis mindig megtaláltuk a módját annak, hogy hogyan tudnánk a legegyszerűbben kávéhoz jutni, hiszen ha valami, ez az egy dolog biztos, hogy kellőképpen feldobtak mindenkinek a napját. Amikor éppen nem volt áram, rögtönöznünk kellett, és ha valamihez, hát a rögtönzéshez általában értenek a hadviseltek. Előfordul, hogy a gázégőn főzzük le a jó öreg, semmihez sem fogható kotyogóst. Néha még jobban esik, mint a gépi. Nem tudom miért. Talán a tudat, hogy meg kellett dolgozni érte? Nem vagyok egy társaság kedvelő típus, mégis az ilyen reggeleken, amikor akad némi időnk, szeretek leülni közéjük, hallgatni az eszeveszett sztorikat a nőügyeikről, miközben a frissen főzött feketém minden egyes cseppje lassacskán újult energiával tölti fel a testem. Én magam nem bagózom, mégis jól esik a kávé gőzével együtt magamba szívni Adam szivarkájának füstjét. Ezek mind mind olyan semmitmondó dolgok, amik eleinte szokatlan, kellemetlen tényezők voltak, aztán ahogy telt az idő, szépen lassan hozzászoktam ahhoz a rendszerhez és ma már elképzelni se tudnám nélküle, nélkülük az életemet. Ezért is érzem úgy, hogy egy másik világba csöppenek akárhányszor leszállok Chicagoban a gépről.
Ahogy a számhoz emelem a poharam, azt veszem észre, hogy tekintetemet rajta felejtettem egy idegen, fiatal nőn, aki -mintha csak ki akarná használni a helyzetet-, kisvártatva már az asztal túlsó végén lébecol, és szabad hely után érdeklődik. Meglep, hogy ennyire közvetlen és nem rettenti el a gondolat, hogy egy idegen pasassal kell elfogyasztania a reggeli gyorsítóját. Némi frusztráltság lesz úrrá rajtam, és annak rendje, módja szerint el is kezdek kényelmetlenül mocorogni a székemen, mintha ezzel bármi is megoldható, vagy éppen visszacsinálható lenne. Igyekszem mélyen elmerülni az újság lapjai között, mégsem tudok teljes mértékben a főcímre Orrszarvú bébi született az állatkertben koncentrálni. Akarva, akaratlanul szemmel tartom a nőt, mintha legalábbis bármelyik pillanatban rám ronthatna, hogy kést szorítson a nyakamhoz. Ujjaim görcsösebben szorongatják a lapokat. A papír végül megadja magát feszes markom alatt. Nem bírok szabadulni az érzéstől, hogy figyelnek, végig magamon érzem a pillantását. Régen örültem volna neki, hogy egy szemrevaló nő engem méreget, mostanra azonban már teljesen másképp vélekedem a dologról. Tényleg utolért volna az üldözési mánia? Senki sem tudmhatja meg, akkor rögtön több hónapos eltávra küldenének, vagy ami rosszabb, le is szereltetnek. Nem kelthetek gyanút. Senkiben. Kérdésére, miszerint megsimogathatja-e Lanat, kimérten bólintok, a szeme sem rebben, végigkövetem a mozdulatait ahogy a kutya felé nyúl. Ujjaim feszülten marnak rá az asztal alatt a farmeromra. Bemutatkozik. Kedves neve van. Olyan élettel teli. Egészen jól csengő. Illik finom arcvonásaihoz, huncut, mandula alakú barna szemeihez, hullámos fürtjeihez.
-Isaac. - Dörmögöm, hiszen az illem ezt kívánja. A felém nyújtott kéz láttán hátrébb dőlök, és összeráncolt homlokkal tanulmányozom néhány másodpercig fehér, csontos ujjait. Világos bőre alatt kaotikus hálózatot alkot az a megannyi véna, amely a kézfején fut. Tekintetemet kimérten az arcára vezetem. Mosolyog. Még mindig. Talán még jobban, mint eddig. Mégis mit tehetnék? Vonakodva nyújtom felé a karomat, hogy egy gyors kézfogással megpecsételhessük ismeretségünket. Keze szinte elveszik érdes, az övéhez képest hatalmas markomban. A bőre puha.
Kérdése hallatán megfeszül az állkapcsom, a hideg borzongatóan végig szalad a gerincemen és belehasít az agyamba. Néhányszor megköszörülöm a torkomat, és a poharam alján maradt kávét kicsit meglötyögtetem, majd megadóan felsóhajtok.
-Igen, az vagyok. Honnan tudta? - Faggatózom -természetesen csak normális határokon belül-, majd felhörpintem az utolsó kortyot, a poharat lecsapom az asztalra, de nem eresztem el róla a markomat, ahogy gyanakvó kékjeimet sem Alice arcáról.  

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Szomb. Aug. 11, 2018 4:15 pm
Cappucino és cibatta

Így hogy már majdnem harminc éves vagyok és szingli, azért beindulnak bizonyos ösztönök mikor egy idegen férfival beszélgetek. Megnézek rajta pár dolgot amit a huszonéves Alice minden bizonnyal figyelmen kívül hagyott volna.
Megfigyeltem a kezét, ahogy leültem. Szorongatta a csészéjét, mintha félne hogy elveszem tőle. A bőre napbarnított a kezén, akárcsak az arcán. A bőrkeményedések tisztán mutatják hogy fizikai munkát végez. És edz. Ezt már a testalkatán is tisztán láttam.
Ahogy azt is megfigyeltem, hogy hosszú férfias ujjain nincsen gyűrű. Persze ez nem jelenti azt hogy nincsen senkije de.... még nincs elkötelezve. Drága jó anyám (ilyen kontextusban sem gondolok rá gyakran) mindig azt mondta hogy csak az foglalt akin fekszenek.
Érdekes életfelfogás egy harminc éve házas édesanyától.
Megfigyeltem a karját. Erős, izmos.... mégis láttam benne ahogy egy gyermeket ringatna vagy egy nőt ölelne. Volt benn gyengédség csak... jó mélyen eltemetve. Attól tartok minden katona ilyen.
Volt már szerencsém hozzájuk, jókhoz is rosszabbakhoz is.
Megfigyelem a haját ami praktikusan rövidre van nyírva. Világosbarna hajába szőke csíkokat szívott a napfény. A szempillái és a szakálla is világosbarna. Gyönyörű égszinkék szemei körül ráncok ülnek. Biztos sokat hunyorog...
Talán koncentrál. Lehet hogy mesterlövész lenne? Ki tudja.
Látom a szemében a gyanakvást ahogy végigmér, én mégis rendületlenül mosolygok rá.
Talán majd rájön hogy nem kell tőlem félnie. Nem vagyok olyan mint akikkel a fronton harcolt.
A kutyája édes lélek, látszik rajta hogy mennyire imádja a gazdáját. Élvezkedve bújik a kezembe, élvezve a puha női kéz érintését de nem mozdul a gazdája lába mellől. Nagyon szeretheti.
Ahogy bemutatkozom neki látom hogy megint megfeszül. Vonakodik hogy elárulja nekem a nevét. Szinte látom ahogy a magas, szorosan összeráncolt homlok mögött kattognak a kis fogaskerekek. Vajon elfogadja a kezemet? Vajon el merje mondani a nevét.
Végül elárulja... Isaac. Férfias név. Illik Hozzá.
Kiszélesedik a mosolyom ahogy nagy, forró keze megrázza az enyémet. Mintha a sivatagi forróság a bőre alá bújt volna.
- Nagyon örülök Isaac - mondom kedvesen de nem forszírozom sokáig a kézfogást. Az ölembe ejtem az egyik kezem a másikat pedig a csészém köré fonom.
Megrémül a kérdésemre mire békítően elmosolyodom.
- Csak egy tipp volt... amiért úgy megrémült hogy egy fiatal nő megkörnyékezte magát - a mosolyom huncuttá válik - Nemrég jött haza a frontról? - tippelek.
Felemelem a csészét hogy belekortyoljak a cappucinoba. A rúzsom ugyan vízálló, mégis halvány nyomot hagy a csészén. Az orrom alá egy kis hab ül amit óvatosan lenyalok onnan.
A szemeimet továbbra sem veszem le a férfiról.
- Nem akarom zavarni - jegyzem meg lágyan, félrebiccentve a fejem. A hajam oldalra hullik és a nyakam kivillan alóla. Egyszerű mozdulat, de azt jelzi hogy törékeny vagyok és ártatlan. Hogy nem kell félnie tőlem... Szerencsére sokat tudok a testbeszédről.
- Ha kényelmetlenül érzi magát, amiért ideültem tovább állok... Érdekesnek tűnt, azért mertem megszólítani - a mosolyom bocsánatkérővé változik, fürkészve pillantok rá. Talán elküld. Talán zavarba jön amiért csak így megkörnyékeztem.
Kíváncsi vagyok a reakciójára.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Hétf. Aug. 13, 2018 9:16 pm
Charming stranger

Hónapok óta ez az első reggelem, amit itthon töltök. Én nem akartam semmi nagy durranást mára. Csak meg akartam inni egy kávét, elolvasni a nap híreit, sétálni egyet a kutyámmal, esetleg tenni egy kitérőt anyánál és hazafele útba ejteni az egyik vorágboltot, hogy kárpótlásul meglephessem menyasszonyomat egy csokor Gerberával.
Ám ahelyett, hogy haladnék a terveimmel, itt ragadtam és titkon úgy figyelem ezt a fiatal nőt, mintha bármiféle fenyegetést jelenthetne, holott teljesen nyilvánvaló, hogy a légynek sem tudna ártani.
Mivel anya nem bunkónak, hanem férfinak neveét, elfogadom felém nyújtott jobbját és mialatt üdvözletem jeléül kezet rázok vele, nem vagyok rest végig mérni testőtől talpig. Barna, hullámos, kesz-kusza tincsei finom keretet adnak bájos, már-már gyermeteg arcának, szemeiben huncut fények játszanak, ahogy a kávézó neonja megcsillan bennük. A bőre puha és meleg. Egy szó, mint száz, kellemes ránézni. Senki nem vethet meg ezért a furamód igaz megállapításomért. Hűséget fogadtam nem vakságot!
-Részemről a szerencse. - Vágom rá némileg kimérten. Ujjaim akaratlanul összeszorulnak a kiürült elviteles poharam körül. Hallom, ahogy a kemlny papír sikítva megadja magát érdes ujjbegyeim alatt.
Luna mintha csak megérezné hirtelen támadt feszültségemet, felkapja a földről a fejét és fülelni kezd, majd egy sóhajba fulladt nyüszögést követően előrenyúló ordas pofáját a térdemre fekteti.
Egyik kezemmel lenyúlok az asztal alá és vakargatni kezdem a füle tövét pont úgy ahogy szereti. Mintha ettől én is lelazítanék egy kicsit. Ráncba futott homlokom kisimul, vonásaim ellágyulnak és már nincs bennem az őrült késztetés az iránt, hogy felálljak innen és hanyatt-homlok meneküljek ez elől a nő elől.
Ha nem tudnám biztosra, hogy hetero vagyok, azt hinném, hogy homár lettem. Csak rá kell nézni, a normális gondolkodású férfiaknak rögtön pajzán gondolatai támadnak tőle, amiben nem sok ruhának jut szerep. Ó anyám, mint egy igazi címeres ökör! A régi Isaac már mindent megtett volna annak érdekében, hogy lebeszélje róla a bugyit.
Belegondolva, érthető lett volna a reakiója...
Tekintetemet sejtelmesen előbukkanó nyakán felejtem. Elidőzöm rajta. Nem tudom meddig. Máodpercekig, talán órákig? Mindenesetre kényszerítenem kell magam arra, hogy a szavaira kncentráljak nyakának fehér bőre helyett, mely alatt incselkedően fut az aortája.
-Végülis sehol sincs feltüntetve a nevem... - Vonok vállat óvatosan és meglepő, de még egy megfontolt félmosolyt is kierőszakolok magamból, ahogy hátradőlök a széken. És most? Mit kéne mondanom, vagy kérdeznem? Hiszen csak két idegen vagyunk egymás számára, akik együtt reggeliznek.
Szabad kezemmel, mely éppen nem veszik el kutyám rajzos bundájában, idegesen kopogni kezdek az asztalon. Hosszú ujjaim egyenletes ritmust váltanak az asztal lapon. Az Alice mögötti falon lévő órára nézek, majd az ajtó irányába -ahol már jó ideje nem lépett be senki-, végül vissza arra a bájos arcra.
-És hogy telik a napod? - Hogy telik a napod?! Te eszeveszett idióta!
-Mármint... minden reggel ide jössz? - Próbálom menteni a menthetetlent, de minnél jobban próbálkozom, annál rosszabb lesz... Hülye seggfej!

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   Vas. Szept. 09, 2018 5:05 pm
Cappucino és cibatta

A kutya és a gazdája összekapcsolódnak. A kutya mindig tudja mit érez a gazdája és ahhoz igazítja a saját viselkedését is. Így tesz most az asztal alatt pihenő németjuhász.
Látom hogy Isaac ideges lett a jelenlétem miatt a kutya pedig megnyugtatóan dugja oda a fejét. Látszólag simogatást kér csak mégis látom ahogy a férfi, szigorúan összehúzott szemöldökei kisimulnak, a válla ellazul, finoman leereszkedik. Nem lehet könnyű neki. Egy másik élet várta itthon, azután hogy ki tudja hány hónapot odakint töltött.
Egy pillanatra elrévedek. Elképzelem az egyenruhájában. A barnás foltok sormintaként mégis összefüggéstelenül borítják egymást, végig a testén. Széles vállai mögül előbukkan a fegyver csöve. A háta mögött a forró sivatag, a haja ugyan rövidre van nyírva de a meleg sivatagi szél és a ragyogó napsugár beletúr. A kék szemekben pedig ott tükröződik minden amit valaha látott.
Szerettem volna meghallgatni őt. Szerettem volna látni az arcát mikor arról beszél amit átélt. A mozdulatait, a mimikáját... Mindent. Tudni akartam...
A tekintetem végül újra az arcára fókuszál. A háta mögül eltűnik a sivatag ködös képe, és újra a mögötte ülő nő, csúnya halványlilára hamvasított kontyát látom és a fiatal pincérfiút aki túl sok tányérral és pohárral egyensúlyoz a konyha felé.
De végül Isaac arcára is apró mosoly húzódik. Egészen megváltozik az arca, a szemei mintha felragyognának, a hunyorgástól keletkezett szarkalábak pedig elmélyülnek a mosolyától. Kedves mosolya van. Biztonságot nyújtó.
Tudnám szeretni ezt a mosolyt...
Ejnye Alice miket gondolsz?
Figyelem ahogy körbejáratja a szemét az étteremben. Az ujjai aprókat koppannak az asztalapon. Újra feltűnik hogy mennyivel nagyobb a keze mint az enyém. De szép keze van. Erős. Biztonságot nyújtó... mint a mosolya.
Aztán a tekintete újra megtalálta az enyémet én pedig kíváncsian viszonoztam a pillantását. Nem kért hogy menjek el, így ültem és vártam. Nem tudtam mit akar nekem mondani de végül... Megkérdezte hogy telik a napom. Ami nemrég kezdődött. Az ajkaim apró mosolyra húzódtak ismét ahogy zavartan menteni próbálta a menthetetlent.
- Általában igen - felelem bólintva - Itt a legfinomabb a cappucino a környéken. És útbaesik a munkahelyem felé - bólogattam mire a hajam előrehullott. Egy mozdulattal tűrtem újra a fülem mögé.
- És... eddig jól telik... Szeretek új, érdekes emberekkel ismerkedni - néztem a szemébe kedves mosollyal. Reméltem hogy egy kicsit feloldom. Érdekelt volna... minden vele kapcsolatos dolog. Szerettem volna többet tudni róla...
- És neked hogy telik a napod? Gyakran jársz erre...? - egy tincsem kezdtem csavargatni vékonyka ujjaim között. A szemem nem eresztette az övét. Elgondolkodtam hogy vajon... tetszem-e neki. Vajon van valakije...?
Huhh... lehet kicsit előreszaladtam megint. Én butus.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Isaac & Alice - The first time we met   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros-
^
ˇ