HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aaron Posey, Lemon Fitzgerald, Leslie J. Brown, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Kristen Serpen
írta: Jonah Serpen
Today at 1:20 pm

It's a party time! | Lemon & Lippa
írta: Lemon Fitzgerald
Today at 12:44 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Éovyn Harsh
Yesterday at 9:31 pm

Shantelle és Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 5:43 pm

Elkészültem!
írta: Noah Parker
Yesterday at 4:28 pm

Have a good time? - Aston/Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 3:11 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Yesterday at 2:45 pm

Kendra & Aston
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:59 pm

Aston & Aurora
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Loreley Fairy
Yesterday at 12:05 pm

Matt & Ezra - casting
írta: Matthew McKnight
Yesterday at 11:10 am

My Beautiful Sister
írta: Mads Stendhal
Yesterday at 10:37 am

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Skyler Artmenson
Yesterday at 10:15 am

Loreley Fairy
írta: Eris Fairy
Yesterday at 10:14 am

Kapcsolatkeresô
írta: Leslie J. Brown
Pént. Szept. 21, 2018 9:58 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 Rosie&Derek ~ This is a silly day

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Rosie&Derek ~ This is a silly day   Csüt. Júl. 19, 2018 9:28 pm
Crazy day

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy rezidenst osztanak be mellém, ebből kifolyólag nem véletlen, hogy nem jegyzem meg se a nevüket, se az arcukat. Rosie azonban kirívó eset. Hozzá már több alkalommal is volt szerencsém. Igen, nem csalás, nem ámítás, tényleg azt mondtam, hogy szerencsém, ugyanis meglepően talpraesett és jó abban amit csinál. Mindig van bennünk némi félsz, amikor egy női rezidensünkről kiderül, hogy a sebészet szakirány érdekli a legjobban. Nem akarok nőellenesnek, himsovinisztának tűnni, de a sebészet, ahogy a traumatológia sem való nőknek. Rosie azonban eddig úgy fest, hogy bevált, és ha valakinek, hát neki tényleg itt a helye közöttünk. A modorán és egyes mozdulatain még akad némi csiszolni való, de úgy összességében egyáltalán nem tűnik reménytelen esetnek.
Aiden ma valami egész napos konferencián van -vagy a tököm tudja, a lényeg, hogy nekem nem kell ott lennem-, így rám maradt a kis cserfes oldalbordájának a terelgetése. Ameddig lelkes, és nem az a legfőbb elfoglaltsága, hogy kutya filteres selfieket lőjjön arra a kibaszott instára, addig én is türelmes és már-már azt is mondhatnánk, hogy lelkes vagyok. Azért, ha nem muszáj, nem követem nyomon minden mozzanatát. Annyira nem vagyok elkötelezett... Még mindig jobban szeretek megbújni az orvosiban, mint állandóan szem előtt lenni. Itt legalább van klíma és működik is.
Nagyjából egy órája már annak, hogy nem csörrent meg a telefonom és nem jelzett a csipogóm sem. Amolyan vihar előtti csend ez. Tíz perce fejeztem be az egyik betegem záróját és mivel az esti vizit még messze van, megengedtem magamnak egy kis pihenést a kihúzható kanapéágyon.
Lábaim a szófa egyik karfájánál keresztezik egymást, szabad kezemet begyűrtem valahova a tarkóm alá, másikkal egy elnyűtt, kirojtosodott teniszlabdát dobálgatok. A háttérben néha felvisít az érkező mentők szirénája, de már megtanultam kizárni ezeket a fajta zajokat. Állandóan Nora, Diana és Kacey járnak az agyamban. Egy perc nyugtom sincs tőlük. Hamarosan begolyózok és tényleg kénytelen leszek beutaltatni magam a pszichiátriára egy néhány hetes üdülésre.
-A francba... - Dörmögöm bosszankodva, amikor megszólal a csipogóm valahol a nadrágom zsebében. A labda a földre esik és begurul a bútorok alá. Négyes kód. Hasi sérült.
-Tudtam én, hogy meglesz még ennek a böjtje... - Sóhajtom, majd ráérősen felkelek, kifelé menet leakasztom a fogasról fehér köpenyemet és sietős léptekkel az ambulancia irányába indulok.
-Hol van Dr.Bale? Ha látja valaki szóljon neki, hogy várom az ambulancián a shocktalanítóban! - Kiáltom el magam a folyosón és az utolsó utáni pillanatban még beugrom a záródó liftbe amiből a földszinten szállok ki. A folyosón haladva már hallom is néhány hozzátartozó tajtékzását, siránkozását. Egy ápoló néhány papírral a kezében felém siet. Tehát minden folydogál a saját medrében, ahogy az ilyenkor lenni szokott.
-Harminckét éves hasba szúrt nő. Dulakodtak a férjével és a fickó kést ragadott. A mentősök rögzítették a nő hasában a sérülést okozó tárgyat. - Helyeslően bólogatok az ápolónő információhalmazára és a shocktalanítóig hátra lévő pár métert már futólépésben teszem meg. A vizsgáló előtt fel, s alá járkálnak a hozzátartozók és naná, hogy az a vadbarom férje a legcsillapíthatatlanabb. A kezelőbe érve leveszem a köpenyem, ingem ujját feltűröm és gumikesztyűt húzok.
-Helló Mrs.Jones! Én Dr.Thredson vagyok, meg fogom vizsgálni a hasát. - A nő mellé lépek, aki ijedt tekintettel bólogat. A kést alaposan rögzítették a mentősök, pont úgy ahogy kell. Az idegentest így megfelelően tamponálja a sérülést. Ha kihúznánk valószínűleg rögtön elvérezne. CT nélkül egy tapodtat sem!
-Oké, kérek egy áttekintő hasi és kismedencei CT-t. - Kiáltom el magam, majd megnyomkodom a hasának többi részét is. Nincs defanse, nem érzékeny. Talán nem került annyi vér a hasüregbe, hogy azonnal a műtőbe kelljen vele szaladni.
-Figyeljen rám Margarette, rendbe fog jönni, most....
-Vigyázzon! - Egy sikítást hallok valahonnan a hátam mögül és mire megfordulnék addigra már csak az éles fájdalmat érzem a vállamban.
-Mi a fasz van már?? - Fröcsögi tajtékozva a beteg férje. Kezében egy bicskát szorongat és fenyegetően a képem elé nyomja.
-Nyugodjon le ember! - Förmedek rá, és amint a helyzet úgy hozza, egy határozott mozdulattal elkapom a fickó csuklóját, aki vad rángatózásba kezd, ennek ellenére mégsem eresztem. A vizsgálóban persze azonnal kitör a pánik. Hosszú óráknak tűnik az a pár perc mire a biztonsági emberek megérkeznek és leszerelik a pasast. Zihálva nézem távolodó alakját ahogy a bilincsbe verve távozásra bírják. Csak akkor érzékelem a vállam nyughatatlan lüktetését, amikor az adrenalin szintem újra normalizálódni kezd. Kezemmel az említett végtagomhoz nyúlok, melyből lassan szivárog a vér.
-A rohadék... - Szitkozódom az orrom alatt, és mivel a beteg állapota stabil, éppen a CT felé tart, van némi időm felmérni a saját helyzetemet is. Lekapom az ingemet, melyet szitkozódva a sarokba hajítok és alaposabban is szemügyre veszem a vágást. Hol a francba van Bale?!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie&Derek ~ This is a silly day   Hétf. Júl. 23, 2018 8:53 pm

Derek & Rosie

A sarokban álló pókhálót figyelem, és a kérdésen töprengek, melyet a velem szemben ülő tett fel most már lassan egy perce, de függve hagytam. Mégis minek kell nekem kezelésekre járni, mikor az égvilágon nincs velem semmi baj? Megtagadhatom a részvételt…vagy fel is út, és le is út. Emiatt görnyedek állandóan itt heti két alkalommal, mióta bevertem Rowen orrát.
- Mindig hasonló megoldásokkal rukkol elő Dr. Bale, ha rosszabb napja van, esetleg a kollégái nem abban a hangsúlyban szólnak Önhöz, mint ahogyan azt elvárta volna? – a térdkalácsomat simogatom elterelés gyanánt, és a hideg futkos a hátamon ettől a nőtől. A kórházi pszichológus azt jelenti, hogy hangyásnak lettem titulálva, és kontroll alatt kell tartani, különben nem lehetek orvos, és nem tehetem le a vizsgámat se. Kár még ezen rágódnom, igencsak hosszú utat kell bejárnom ahhoz, hogy sikeres szakorvosi kollokviumot tehessek a jövőben. A pókháló is érdekesebb, mint az én lelkivilágom boncolgatása, és azt kívánom, bárcsak megszólalna a csipogóm, mert őrület, hogy ezt munkaidőben kell lezongoráznom, és kis pecsétet is kapok minden egyes részvételért. Utoljára az elemiben gyűjtöttem a matricákat a jó magaviseletért, meg az egyetemen, ha megnyertem a sörivó versenyt.
- Ez már több tényre irányuló kérdéskör Dr. Stuart. Nem sértésnek szánom, de ha komplexebb képet akar rólam kapni, akkor ne azzal jöjjön, hogy rossz napom volt. Mindketten tudjuk, hogy az a megál...szóval Dr. Rowen megérdemelte, hogy beverjem az orrát, mert annyira idegesítően tenyérbe mászó, és nyal a szakorvosoknak is. Én saját erőmből kerültem be a programba, és igen, ha hibázok, akkor elismerem, de ha még azzal cukkolnak, hogy gyilkos kezeim vannak…meghalt, érti? Nem én tehettem róla, bárkivel megesett volna, mert… - és itt megragadok. A pápaszemes Hamupipőke csak hümmögve lejegyez valamit, és mint a tündérek megjelenése, úgy hat rám a csipogóm megszólalása is.
- Dr. Bale megbeszéltük, hogy a kezelések ötven percesek… - itt már fel is pattanok, mert Cross helyettese vár, ami annyit jelent, hogy fél percem van odaérni, és ha szerencsém van, akkor extra szuper ügyet kapok. Mondjuk egy törött kéz, vagy a koponyába lőtt szögek? Hú, már nem is számít, ha menekülhetek, és ehhez egy felettesem adta a kulcsot.
- Elnézést Dr. Stuart, de meg kell értenie, hogy dolgozom, és az egyezségünk is úgy szól, ha szólítanak, és szükség van rám, akkor mennem kell. Dr.Thredson vár, és nem szereti, ha megvárakoztatják. A problémát nála is jelezheti, de tényleg…majd jövök kedden, megígérem. – tartom össze a két ujjamat keresztesen a hátam mögött, de eszem ágában sincs újra beülni erre a kínzásra.
- Kedden várom, és ne húzza ki magát…hiszen tudja, hogy ettől függ az év végi értékelése is. – sosem fogom elfelejteni, mikor az a negédes mosoly megjelenik a szám szegletében, és a köpenyembe belebújva száguldok kifelé a rendelőből. A folyosón megigazítom a nadrágomat, mert elültem odabent a fenekemet is. A helyzet az, hogy jobban szeretek cselekedni, mint beszélni, és talán emiatt kedvelnek többen a láncszem csúcsáról. A shocktalanító két emelettel lejjebb van, szóval ildomos lenne csipkedni magam, és nem úgy érkezni, ahogyan általában szoktam…késve. A lépcsőház ajtaját a jobb vállammal lököm be, és hármasával ugrálok lefelé, mikor összeakadok az egyik nővérrel.
- Már kereste Dr. Thredson… - igen ez így van, én sem vagyok hülye, de a lelki épülésem nem várhatott. – Már megyek is, mink van? – fordulok még utána a korlátnál, de a válasz elmarad, és rohanok, mint egy eszement. Az ujjaim bizseregnek, hogy vághassak, vagy egy fontosabb traumát lássak el, de…ó, akkor nem csipogtak volna. A lenti jelenet meg sem közelíteni az elképzeléseimet, mikor meglátom a biztonsági szolgálat embereit, a bilincsbe vert emberkét, és a ledöbbent személyzetet.
- Itt meg mi a fene történt? – csodálkozóan nyílnak el az ajkaim, de most nincs időm ezen aggodalmaskodni, mert valahol vár rám egy ki nem mondható sérülés, így csillogó szemekkel vetem be magam a kijelölt területre, de aztán le is fagyok, mert egy köpeny repül el mellettem, és csak arra marad időm, hogy betegyem a hátam mögött a nyílászárót.
- Itt vagyok. – összegzem mintegy a feltűnésemet, de az már korántsem biztató, hogy a főnököm az ellátásra szorult delikvens. Rosie…ne szólalj meg, ne húzd ki a gyufát.
- Az nem fest valami jól… - mutatok a vállán ejtett szúrásra. Vajon most mennyire lehet ideges, és mikor érdemes közbelépnem?

music: zenecím || note: valami megjegyzés || NM

Med

avatar
♡ :

❖ age :
28

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie&Derek ~ This is a silly day   Szer. Aug. 01, 2018 5:25 pm
Crazy day

Bevallom őszintén, reggel mikor felébredtem, azt hittem, hogy a leghúzósabb dolog a napomban Kacey eljuttatása lesz az oviba. A legutóbbi incidens után, ami az anyja, Charles és közöttem zajlott, nem bíznám nyugodt szívvel Nora felügyeletére, addig meg aztán pláne nem, ameddig össze nem kapja magát, és nem sikerül egy olyan lakást találnia, ahonnan nem rakják ki pár nap, jobb esetben hét után mindenféle hülye okokra hivatkozva. Felajánlottam neki, hogy segítek amiben csak tudok, hiszen azzal, hogy Charles kiesett a pixisből, igen csak vissza kell fognia magát, már ami a dolgok anyagi részt illeti. Éveken keresztül eltartotta és luxus körülményeket biztosított neki az az agresszív idióta. Nehéz lehet ezt a kényelmet maga mögött hagyni és újra saját lábra állni. Ez a nő makacs, mint egy kibaszott öszvér, és ameddig nem kér a segítségemből, addig ne is remélje, hogy Kaceyt visszaengedem hozzá. Nos, igen... azt hittem, hogy annál rosszabb dolog, mint amikor a gyereked hajnali fél ötkor a mellékhelységből szirénázik: "Apa kész vagyoook, kitörlöd?!"  már nem lehet, erre a nap közepén beront ez az állat és nekem támad, miközben a feleségét vizsgálom, akit szintén ő vagdosott össze, akárcsak a zsírszalonnát szokás. Bale meg persze valahol a holdon, a nővérek pedig teljességgel használhatatlanok. A suturázást legalábbis egyáltalán nem tanítják a nővérképzőn. Miért is tennék?
Ingerülten röpül a sarokba az összevérzett ingem, hogy aztán felmérhessem a helyzetemet, ha már egyedül maradtam ezzel a megoldása váró feladattal.
A tükör előtt állva megkísérlem a lehetetlent, és igyekszem kideríteni, hogy vajon a bőrön kívül sérült-e nemes képlet is. Ha van egy kis szerencsém talán megúszom ennyivel. Nem tűnik vészesnek.
Szabad kezemmel egymáshoz szorítom a sebszéleket, majd felszisszenve széthúzom őket. A vállon nem feszül annyira a bőr, mint a fejbőrön, és ha bizarr akarok lenni, egész jó helyen talált el. Nem lett volna szerencsés, ha más testtájékon kap telibe a kenőkésével, példának okául egy olyan helyen ahol állandó akadályokba ütközik a gyors sebgyógyulás. Mondjuk a térd ebből a szempontból kifejezetten szívás, mind a beteg, mind az orvos számára. Lassan kijelenthetem, hogy évtizedes tapasztalattal rendelkezem -már megtaláltam az első ősz szőrszálat a szakállamban-, ennek ellenére a mai napig felmegy bennem a pumpa, ha egy térdsérült beteg hétvégén, ügyeletben bekopog az orvosiba, hogy ő nem tudja miért, hiszen csak a maratont futotta le, de szétnyílt a sebe. Én sem értem mi lehet az oka...
Éppen elátkozom a világot, amikor nyílik a shocktalanító zsilipje és a tükörben összetalálkozik a pillantásom Rosieéval.
-A tékozló leány... - Vetem oda neki kissé cinikusabban, mint terveztem, majd lerogyok a vizsgálóágy szélére.
-A beteg kedves férjura annyira aggódott a feleségéért, hogy úgy gondolta kicsit megsürgeti az ellátását... Remélem, hogy nem jut el a dolog az igazgatósághoz. Nem akarok bíróságra járni. Nincs öltönyöm... - Dühömet és idegességemet komolytalanságba fojtom, és kérdőn pillantok fel a rezidensek gyöngyére.
-Mit gondolsz? Három, négy öltéssel megúszom a dolgot? - Kanyarodik tekintetem ismét a felkaromon tátongó nyílt seb irányába, melyből lassan szivárog a vér.
-Ha összefoltozol azért nagyon hálás leszek, hidd el! Nem kell, hogy szép legyen, ujjatlan felsőket nem hordok, strandra nem járok.. Sanyarú ez az orvos sors. Jól gondold meg! Te még kereket oldhatsz. - Harsányan felnevetek, majd fejemmel a készenléti kocsi irányába biccentek ahol mindent megtalál amire csak szüksége lehet. A sebtisztítás eszközei, gézlapok, varróanyag, érzéstelenítő. Van itt minden, mint a búcsúban!
-A szóban forgó betegünk egyébként szerencsétlenebbül járt. - Mormogom, miközben tekintetemmel nyomon követem minden mozdulatát.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie&Derek ~ This is a silly day   Hétf. Aug. 13, 2018 6:26 pm

Derek & Rosie

Az agyturkász után egy kis izgalomra vágytam, és ebben a véres jelenetek, tört csontok, zúzott arcok szerepeltek elsősorban, de álmomban sem gondoltam volna, ha leérek a shocktalanítóba, akkor maga a felettesem lesz az, akit majd helyre kell pofoznom. Megértem az indulatát, de azért félmeztelenül kullogni…nos már ideje lenne, hogy ezt is megszokjam, mert úton-útfélen dugnak a kórházi alkalmazottak, de nem kívánok álmatlanul forgolódni az ágyamban, és olyan képeket lefuttatni, amihez az égvilágon semmi közöm nem lenne. A zsilipen tartom a kis kacsómat egy tizedmásodpercig, hogy felmérjem a lehetőségeimet. Nem menekülhetek el, hiszen akkor még ennél is rosszabbul járok, és ha őszinte akarok lenni, akkor szeretem a kihívásokat. A szám sosincs összeköttetésben a fejemmel, a gondolat megformálódik, és már ki is csúszik az ajkaim közül, mintegy jelezve, hogy lenne mit tanulnom, ha nem akarok érzéketlen orvosnak tűnni a nagyvilág szeme előtt. Keményfából faragtak, de nálam is vannak kiakasztó dolgok, ma mégis kulturáltabban kommunikálok, mint a nagy átlagban szoktam.
- Tékozló azért nem vagyok, de mondhatjuk azt, hogy eddig egy másik térben lebegtem. – kiengedem a levegőt, és megfújom az arcomba csapódó, eltévedt hajszálat. Derek azon kevés szaktekintély közé tartozik, akinek adok is a szavára. Mennyire örülne ennek a kollégája, aki be akar törni, mint egy lovat. Milyen szerencsétlenség a számára, hogy ma továbbképzésre, vagy az isten tudja…talán konferenciára kellett mennie.
- Akkor gondolom őt vitték el az előbb. – mutatok az ajtó felé, de a szememet még mindig nem sikerül a megfelelő irányba terelnem, és úgy bámulom meg, mint valami állatkerti látványosságot. A seb első szemmérték alapján nem olyan mély, de ezt így ebből a távolságból csak saccolni tudom, mindenesetre esélyesen varrni kell. Szerettem volna ma a műtő közelébe is menni, ha már az a…nem káromkodhatok, de elszívta az időmet, mintha ez lenne a büntetésem, hogy egy kanapén kelljen ülnöm az idők végezetéig, és imádkozni, hogy a nő fogja be, különben megölöm.
- Nemcsak öltönyöd nincs, hanem felsőd sem jelenleg, úgyhogy bízzunk a legjobbakban, és nem lesz belőle eljárás. Én mondjuk már rendszeres látogatója vagyok az igazgatónak, esetleg kérjek VIP jegyet neked is? – lépek közelebb, és a tekintetünk találkozásának a pillanatában egy sokat sejtető mosoly költözik a szirmaimra. A sérülése kerül terítékre, és véleményeznem is kellene, de előbb csak tüzetesen „vizsgálatom át”, aztán szólalok meg.
- Hát…lehet öt is lesz, ha nem akarsz divatbemutató ikon lenni, de törekszem a szép munkára. Mit kapok cserébe, ha a próbababám leszel? – érdeklődöm cserébe, de azt hiszem már sejti, hogy mire megy ki ez a játék.
- Nagyon örülnék egy műtétnek, égetően szükségem van a vágásra, különben magamat fogom kibelezni. – vigyorogva biccentek, és a készenléti kocsihoz sétálok. Az első dolgom, hogy felvegyek két gumikesztyűt, és szóval tartsam a beteget. Ez vicc, de hasznomra válhat.
- Hol találta el az asszonyt? – kíváncsiskodom, miközben a sebtoilettet húzom közelebb, és csak a sebszéleket ellenőrzöm, mielőtt belekezdenék a valódi folyamatba.
- Meg kell hagyni, de szerencsés vagy. Jelzem, hogy kicsit fájhat… - hidrogénperoxid-oldattal alaposan átmosom, aztán a helyi érzéstelenítőt is beadom neki.
- Cross mára meg akart szabadulni tőlem, nemde? Sosem számol be róla, hogy mikor pattan meg. – a cérnát és a tűt is elővarázsolom, és ügyelve arra, hogy ne remegjen a kezem, összehúzom a két sebszélet, és átdöföm rajta. A végére csak négy öltés kell, szóval neki lett igaza, de a befejezés előtt még egy fedőkötést is teszek rá.
- Megmaradsz. – veregetem meg a vállát, és ellépek mellőle, hogy lehámozzam a kezemről a kesztyűt, aztán a kukába hajítom.
- Öltözz fel, mert nincs kedvem ahhoz, hogy a nővérem a padlót nyálazzák össze, mert nekem ma éppen Baywatch napot kell tartanod. – a hajam szétjött, ezért odamegyek a tükörhöz, és előtte fogom össze lófarokba.


music: zenecím || note: valami megjegyzés || NM

Med

avatar
♡ :

❖ age :
28

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie&Derek ~ This is a silly day   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Saint Joseph Kórház-
^
ˇ