HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Alexander Winnick, Bonita Ramírez, Cain Colt, Demetri Novikow, Natalie York, Sara Evans, Shantelle Delaney


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Finish me!
írta: Demetri Novikow
Today at 9:41 pm

Harris & Mads - My cocain and I are fine, thanks
írta: Harris Serpen
Today at 7:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Harris Serpen
Today at 6:43 pm

Harris Serpen
írta: Camille o'Chase
Today at 6:33 pm

Ceasar Calí
írta: Diego Calí
Today at 9:55 am

Elkészültem!
írta: Harris Serpen
Yesterday at 9:01 pm

Home sweet home - Bonita & Diego
írta: Diego Calí
Yesterday at 8:44 pm

Partnerkeresô
írta: Hella R. Moreau
Yesterday at 7:07 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Jonathan Dowling
Yesterday at 6:24 pm

Vincent Colbert
írta: Lily Mcneel
Yesterday at 5:15 pm

Rosie Hella Moreau
írta: Leslie J. Brown
Yesterday at 7:14 am

Ismét veled
írta: Aiden Lee
Vas. Szept. 16, 2018 10:04 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Vas. Szept. 16, 2018 9:39 pm

Victor & Jonah
írta: Jonah Serpen
Vas. Szept. 16, 2018 8:19 pm

Noah Parker
írta: Noah Parker
Vas. Szept. 16, 2018 6:32 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 Moon Sam Yong

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Moon Sam Yong   Szomb. Júl. 14, 2018 7:41 am
Moon Sam Yong "Kian"

Bár megmondhatnám nektek, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam! De játszanom kell a szerepemet. Méghozzá jól. Közben pedig lezárt szemhéjam mögött a könnyek egyenesen a lelkembe folynak. Vajon, ha megtelik, akkor megfulladok?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Születési Hely, idő:
1997. február 28.

Csoport:
Media

Szexualitás:
Hetero és aszexuális furcsa elegye

Családi állapot:
Szerintem sejted

Foglalkozás:
Színész, zenész, revü táncos

PlayBy:
Yoo Tae Yang

A családom...
[You must be registered and logged in to see this image.]Mélyen a fejembe húzva a kapucnimat bújtam meg a sötét kis sarokba, és szorítottam a mellkasomhoz a kopott barna dobozkát. Ez volt minden, amit meg tudtam menteni a házunkból, még mielőtt elvitték volna a fejem felől. Mivel nem találták meg apámat, ideiglenesen árvaházba helyeztek, de én megszöktem onnan. Napok óta keresnek... Vagy talán csak bemesélem magamnak, mert úgy nem érzem magam annyira feleslegesnek és utálatosnak, mint amilyen valójában vagyok. Jó ideje már, hogy nem mentem iskolába, és a színházban dolgoztam inkább, ahova már nagyon régen felvételt nyertem.

Kiskoromban valahogy minden tökéletesnek tűnt. Remegő kezekkel pattintottam fel a fadoboz tetejét és vettem ki azt a fényképet belőle, ahol apám Kyliant a hóna alá csapta, engem meg a vállára ültetve mosolygott a kamerába. Itt még mind a ketten kisgyerekek voltunk, a képet anya csinálta, horgászás közben. Apát nem érdekelte, hogy tűzoltó, rendőr, vagy színész akarok lenni. Boldogan járt el az előadásokra, amikben szerepeltem, és láttam azokat az örömkönnyeket a szemében, amikor megkaptam a gyermekszínészi oklevelemet. Az első szerepem A dzsungel könyvében volt Maugli gyermekkorában. Egyetlen mondatot sem nyögtem ki, csak a farkasokkal táncoltam együtt. De apa mégis büszke volt rám.

Talán általános iskolás lehettem, amikor egyszer elfelejtett eljönni az egyik előadásra. Csak Kylian és anya ültek ott. Aznap apával akartam aludni, de közölte velem, hogy már nagy fiú vagyok. Emlékszem, hogy majd’ meghasadt a szívem, mert őt sokkal jobban szerettem, mint anyát, és ennek nem egyszer adtam hangot. Hét éves voltam, amikor a szüleim elváltak. Megharagudtam Kylianre, mert a bíróság őt ítélte apának. Úgy éreztem, hogy elveszi tőlem őt. Ezért soha többé nem ültem mellé a buszban. Nem ebédeltünk együtt az iskolában. Még a lépcsőn is megpróbáltam lelökni, de én voltam a gyengébb, ezért nem sikerült. Ellenben a bátyám sosem bántott engem. Csak szomorúan nézte, ahogyan gonoszkodom vele.
Akkor még túl pici voltam ahhoz, hogy felfogjam: nem Kyllie lopta el az apukámat, hanem ő hagyott magára engem. Nem fogtam fel, hogy mennyi fájdalmat okoztam anyának azzal, hogy kimondtam neki: utálom, és apát akarom. Később persze érettebb lettem... De világ életemben zárkózott kölyök voltam, aki nem szívesen ismerkedik másokkal.

Aztán rá pár évre anya meghalt rákban. Az én gyönyörű anyukám, aki a gonosz szavak ellenére minden este puszit nyomott a homlokomra, aki betakart, aki begombolta a kabátom, aki az ágyam mellett virrasztotta át az éjszakát, hogy levigye a lázamat... A világ legerősebb nője egyszer csak meghalt. Emlékszem, hogy napokig nem tudtam megmozdulni. Az ágyában feküdtem, magamhoz ölelve a hálóinget, amit mindig viselt, és csak motyogtam magam elé, hogy álmodok. Ha elég erősen megcsípem magam felébredek. Anya mosolyogni fog rám, megsimogatja az arcomat, és megint közli, hogy milyen helyes és magas fia lett jó széles vállakkal! Hogy kész férfi vagyok. Napokkal később, amikor már tele volt a karom lila véraláfutásokkal a sok csipkedés miatt jöttem rá arra, hogy anya már nem fog visszatérni. És akkor sírtam először. Olyan keservesen, ahogyan egész életemben soha. Akkor értettem meg, hogy mennyire undok, utálatos és borzalmas ember vagyok. A lábam elé vetették Hyunggal a szeretetüket, de én olyan flegmán és nagyképűen utasítottam vissza mindazt, hogy végül mind a ketten eltűntek.
Csak akkor vettem észre, hogy egészen elkékült a fényképet tartó kezem, amikor a forró könnycseppek szinte égették a bőrömet, ahogyan rácseppentek az ujjaimra. Február van. Születésnapom. Ünneplés helyett pedig a színház mögötti sikátorban húztam meg magam. Nem éreztem azt, hogy megérdemlem a köszöntéseket. Arra fogtam az egészet, hogy nem vagyok túl jó a dátumokban, és ezért nem tudom hányadika van... Szóval nincs is mit ünnepelni. Pedig sütöttek nekem a társulatban tortát, és kaptam egy csomó ajándékot, de arra hivatkoztam, hogy rosszul vagyok, és inkább eljöttem. Illetve csak a mosdóig jutottam el, mert tényleg őrült mód kavargott a gyomrom, és nagyon kikívánkozott a torkomon lenyomott, émelyítően édes, szülinapi torta.

A temetésen találkoztam először újra Kyliannel. Nem volt nehéz felismernem, mert egyedül neki volt ugyanolyan sápadt, és meggyötört arca, mint nekem. Nyúzottnak, és vékonynak tűnt. Mögötte állt apám is, de egyetlen üdvözlő szó nélkül sétáltam oda hozzájuk, majd ragadtam meg a bátyám karját és rángattam magam után, el onnan. Féltem. Féltem, hogy még messzebb fogja tőlem vinni, ha nem létesítek vele fizikai kontaktust. A temetésen egyetlen könnycseppet sem ejtettem, csak a bátyám vállát szorongattam és úgy álltam mellette, mint egy kőszobor. Kívülről akkor talán én tűntem az idősebbnek, hiszen ő volt a támogatott fél, de belül ugyanolyan elveszettnek és esetlennek éreztem magam. Neki lehetősége sem volt anyával lenni. Én pedig hálátlan kölyökként tengettem a mindennapjaimat. Akkor először éreztem azt, hogy talán minden rendbe jöhet közöttünk. Meg akartam kérdezni tőle, hogy jól van-e, el akartam mondani neki, hogy számíthat rám. De végül egyetlen szót sem mertem kinyögni. Azóta sem találkoztunk újra, pedig mindennek már két hete.

Már jó ideje nem láttam semmit a képből, csak egy hatalmas, homályos foltot. Ez az én családom. Egy nagy semmi. Egy cukormázba borított, tökéletes sütemény, amit úgy pofára ejtettek, hogy már nem lehetett megmenteni.

Halkan koppant a fejem a falon, ami némiképp magamhoz térített, de a látásom nem tisztult ki. Nem tudtam beazonosítani azt, hogy ki áll előttem, csupán a tenyerét éreztem meg az arcomon és tompán hallottam, ahogyan a nevemen szólított. Nem reagáltam, csak lecsúszott a kezem magam mellé. Az ujjaim már nem tudták megfogni a fényképet, mert túl gyengének éreztem magam. A testem reszketett, de a hajam összetapadt a saját izzadtságomtól. A megtalálóm kétségbeesettek hangzott. Óvatosan nyúlt a karom alá, de nem tudtam felállni, nem bírtak el a saját lábaim. Szinte vártam a koppanást. Biztos voltam benne, hogy ha most a földre érkezem, akkor soha többet nem fogok felébredni. De a galád férfi nem hagyta, hogy ez történjen. A vállára dobta a testemet, és hazavitt. Azóta ő az egyszemélyes családom.

Múltam...
[You must be registered and logged in to see this image.]Tiszta fehér ruhában tértem magamhoz egy alig nedves törölközővel a homlokomon. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, mit keresek ott, és egyáltalán miért nem az utcán ébredtem, ahogyan illett volna. Már jó ideje, hogy elhagytam a gyámintézményt, és eddig sikeresen bujkáltam... Kórházban lennék? Elkaptak, és bezárnak egy pszichiátriára, mert beszámíthatatlannak tituláltak? Teljesen bepánikolva pattantam fel az ágyból, de azonnal el is szédültem. Megint az az érzés kerített hatalmába, ami korábban. Ha most elesek, mindennek vége... Ott maradok, nem kell többé felkelnem. Megkereshetem anyát, és bocsánatot kérhetek tőle, amiért rossz gyerek voltam. Akaratlanul is eszembe jutott a bátyám hatalmas szomorú szeme, először a kicsi énjével, ami úgy belém égett, hogy sosem lennék képes elfelejteni, aztán pedig az arckifejezése, amit a temetésen láttam. Neki kellett volna anyával maradnia.
- Na, na – dorgált meg egyből az ismerős férfihang, és már ültetett is vissza az ágy szélére – Nem kellemes mind a hetven kilódat állandóan cipelgetni és ide-oda pakolni, szóval ha egy kicsit nyugton maradnál, akkor nem kéne azon aggódnom, hogy az öreg csontjaim bánják majd a dolgot.
Persze... Öreg. Csupán négy évvel idősebb nálam. Értetlen pillantással pislogtam fel a színházunk új, mondhatni amatőr, de iszonyat tehetséges rendezőjére, akivel hamar jó barátok lettünk. Volt benne valami, amiért meg tudtam bízni benne. Talán a bátyámra emlékeztetett... Mindenesetre ha vele voltam, akkor nem éreztem azt, hogy gusztustalan ember lennék.
- Mit keresek itt? – kérdeztem rekedt hangon, aztán körbenéztem a helyiségben. Sosem voltunk gazdagok, inkább átlagos életet éltünk, illetve amikor anyámmal elköltöztünk a pici kis albérletünkbe, akkor már inkább számoltuk a pénzt, hogy minden hónap végén legyen mit ennem. Ettől függetlenül a színészképzésekre valamiért mindig jutott betevő... Akaratlanul is összeszorult a gyomrom a gondolattól. Nem akartam tudni, hogy anya mennyit dolgozott értem, és nem szerettem volna, hogy értelmet nyerjen ezáltal minden, amit korábban csak felületesen voltam hajlandó megvizsgálni. A karikákat a szeme alatt. A soványságát. A túlságosan is korán megjelenő ráncokat az arcán. Szülinapjára vettem neki egy krémet, hogy el tudjuk tüntetni azokat... Azon kívül hát... Tudjátok. Nem vagyok túl jó a dátumokban. Sosem köszöntöttem fel. Soha nem vettem neki még egy muffint se, amibe egy pici gyertyát szúrhattam volna. Sosem tűnt fel, hogy hínárlevest főzött a szülinapján mindig. De azért megettem. Talán én voltam a világ leggonoszabb, leghálátlanabb gyereke, de ő még így is képes volt szeretni engem, vigyázni rám, és óvni a bajtól... Amibe valahogy állandóan belekeveredtem.
- Majdnem halálra fagytál tegnap az utcán – érkezett a nyugodt válasz tőle, de én csak üres tekintettel néztem vissza rá. Bárcsak! Bárcsak halálra fagytam volna. Talán gyáva dolog menekülni a régi gonosz tetteim elől, de képtelen vagyok szembenézni azzal, amit magamnak csináltam. Képtelen vagyok belegondolni abba, hogy mennyi mindenen mentek keresztül miattam mások... Csak annyit tudok, hogy rossz ember vagyok. És a rossz emberek kiváltsága lehet, hogy hosszú életük van, ők halnak meg utoljára, és küzdhetnek folyamatosan a démonjaikkal. Nem kapnak egykönnyen feloldozást... Én sem fogok kapni. Pontosan ezért gördültek végig megint a kövér kis cseppecskék az arcomon. Milyen jogon hoz ide ez az idióta? Milyen jogon fürdet meg, tisztítja ki a hajamból a koszt, és fektet le? Milyen jogon ápol egy éjszakán keresztül? Miért ad nekem olyan dolgokat önzetlenül, amiket meg sem érdemlek?
- Kian, nézz rám – nyúlt az állam alá én pedig akaratlanul is, de a csokibarna tekintetbe mélyesztettem a saját feketéimet – Nem csinálhatod ezt magaddal. Fogalmam sincsen mi történt, de erősnek kéne maradnod. Bármi is van most az életedben... Megoldjuk jó?
Nem bólintottam, nem öleltem meg, nem hálálkodtam, sőt még csak meg sem köszöntem neki. Csak egyetlen kérdést tettem fel.
- Miért? – és tényleg komolyan számítottam a válaszára. Valószínűleg azt hiszi, hogy elhagyott a barátnőm, vagy anyám nem engedett el a szombat esti buliba, ezért bedurciztam és elszöktem otthonról. Amúgy nem is szoktam bulizni járni. Inkább maradok otthon és hallgatok zenét. Vagy dalokat szerzek. Táncolok. Gyakorlom a szövegkönyveket és belehelyezkedek az általam megformált szerepekbe. Mindig pozitív karaktereket választok magamnak, mert akkor el tudom hinni egy pillanatig, hogy nem vagyok annyira rossz. Szeretek mosolyt csalni a nézők arcára. Büszke vagyok a teljesítményemre, amikor hangos tapsot kapok. Szerettem Rómeó szerepét játszani, akkor különösen pozitívnak és szerethetőnek éreztem magam. Sosem mosolyogtam úgy, mint ahogyan a színpadon Júliára. Pedig nem voltam szerelmes a lányba. Csupán az érzésbe, hogy most jobban vagyok.
- Azért, mert tehetséges vagy, és előtted az élet. Jelenleg te vagy az egyik legkedveltebb férfi színész az egész társulatban. Megőrülnek érted, szóval ne add már fel ennyire könnyen! Segítek bármiben – vállba veregetett én pedig megkértem, hogy hagyjon magamra egy picit. Zokszó nélkül megtette. Egyszerűen csak kiment és becsukta maga mögött az ajtót.
Sokáig forgolódtam mire végre sikerült visszaaludnom újra. A bátyámmal álmodtam, és most először, amikor elém jött – megint szomorúnak tűnt – nem futottam el. Nem néztem, ahogyan eltűnik és köddé válik. Nem vártam meg, hogy a semmibe vesszen. Egyszerűen csak odaléptem hozzá és megöleltem. A fülébe suttogtam, hogy sajnálom. Hogy hiányzik nekem. Hogy adja meg a címét. Aztán elhívtam kávézni, mert már nagyok vagyunk, azért kakaót mégsem ihatunk.

21 vagyok. 4 éve minden éjjel Kyliannel töltöm az időmet, de nincs elég bátorságom ahhoz, hogy megkeressem. Egyetlen szót sem beszéltünk a temetés óta. Már annyira nem fáj, egyszerűen csak elfogadtam, hogy soha az életben nem fogunk rendeződni.
Ma este előadásom lesz, viszont nem aludtam túl jól az elmúlt napokban. Kicsit nyúzottnak éreztem magam, éppen ezért is hagytam a lábaimnak, hogy pont ahhoz a kávézóhoz vigyenek, amiben minden éjszaka önfeledten beszélgetünk valamiről. Nem néztem fel, ahogyan a kis harangok lágy csilingelésének kíséretében léptem fel. Igazából gyűlöltem a ronda, okkersárga falakat... Nem is értem miért akartam erre a helyre hozni a bátyámat.
- Egy vaníliás lattét szeretnék négy cukorral – mosolyogtam rá a kasszában álló lányra, aztán türelmesen megvártam, hogy elkészítse az italomat. Amikor megfordultam viszont... Kylian ott volt. A legtávolabbi sarokban foglalt helyet pont ott, amit én is kinéztem magamnak. Itt az idő, hogy vezekeljek. Hogy valóra váltsam az álmomat. Abban a pillanatban nagyon erősnek éreztem magam, és úgy éreztem, hogy helyre fogom tudni hozni. Mindent helyre tudok majd hozni.
- Szia – a hangom valamiért mégis bizonytalan volt, és a mosolyom is óvatos – Szabad melletted a hely?


[You must be registered and logged in to see this link.]

Media

avatar
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Moon Sam Yong   Csüt. Aug. 09, 2018 3:22 pm
Üdv köztünk!

Kain
[You must be registered and logged in to see this image.]Kedves Kian!  Üdvözöllek közöttünk, és végre elolvashattam azt a története amit vártam. Mert hát azért régóta várakoztatsz minket arra, amit elénk készítettél. :D Azt hiszem jogosan mondhatom, hogy érdemes volt várni rá! Szépen fogalmazol és nem is tartanálak fel továbbra, hiba nem volt a lapodban, így utadra engedlek. Foglalózz és üdv közöttünk. :D


Med

avatar
♡ :

❖ age :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Create yourself :: Accepted! :: Media-
^
ˇ