HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Aiden Lee, Bradley M. Crimson, Christopher Nam


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Josh & Domi ~ part I.
írta: Dominique Storm
Today at 12:39 pm

Alexia G. Serpen
írta: Alexia G. Serpen
Today at 12:29 pm

Ismét veled
írta: Christopher Nam
Today at 10:03 am

Dominique Storm
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 10:20 pm

Édes találkozó
írta: Sophie Nam
Pént. Dec. 14, 2018 9:13 pm

Lippa & Josh
írta: Joshua Thatcher
Pént. Dec. 14, 2018 1:25 pm

Trystan & Rhysand
írta: Trystan E. Vaugh
Csüt. Dec. 13, 2018 10:21 pm

Hiányzásnapló
írta: Joshua Thatcher
Csüt. Dec. 13, 2018 9:13 am

I need to hold your hand…always.| Brad&Lippa
írta: Bradley M. Crimson
Kedd Dec. 11, 2018 1:27 pm

Jayden & Caius
írta: Jayden Jones
Hétf. Dec. 10, 2018 10:24 pm

Josh & Nora - shooting
írta: Nora Thredson
Hétf. Dec. 10, 2018 6:16 pm

Elena Patricia Campos
írta: Elena P. Campos
Vas. Dec. 09, 2018 10:21 pm

Estella & Jeremy
írta: Estella Aliende
Vas. Dec. 09, 2018 7:49 pm

drunk visit ~ Keezy & Garreth
írta: Keezy Evans
Csüt. Dec. 06, 2018 7:44 pm

Nora & Diana - good to see you again
írta: Nora Thredson
Hétf. Dec. 03, 2018 9:16 am


Share | 
 

 Új esély

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Szer. Aug. 15, 2018 5:48 pm

Chris! Segíts!!


Chris kijelentése mélységesen meglep. Nem szokott ennyire nyíltan, szűrő nélkül beszélni. Máskor talán büszke is lennék rá, de most a beszélgetés kezd egy kicsit aggasztó irányt venni. Ez az érzés csak erősödik bennem, ahogy érzem Christ megfeszülni a kezem alatt. Figyelmeztetően megszorítom a karját, de túl későn. A bátyám talán nem is veszi észre, mennyire tökélyre fejlesztette a szóbeli agressziót az évek folyamán, Aiden pedig nyilván nincs tisztában azzal, milyen érzékeny pontra tapintott az üzleti élet kritizálásával. Mind a ketten ösztönösen a legjobb védekezéshez: a támadáshoz folyamodnak, hogy a saját sebeiket próbálják elfedni, én pedig kezdem úgy érezni magam, mintha egy aknamezőn állnk. Külön-külön valószínűleg elég egyszerűen le tudnám nyugtatni a két felet, de így úgy kell rendeznem a helyzetet, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. A közbeszólásom hála Istennek tényleg stabilizálja a helyzetet, de sajnos úgy tűnik, sem Christ, sem Aident nem igazán sikerült megbékítenem. Chris szinte még mindig szétpattan az elfojtott feszültségtől, Aiden pedig szemmel láthatólag megbántódott. Aggodalmasan figyelem hol az egyiküket, hol a másikukat, miközben némán szenvedek a tehetetlenségtől.

A vacsora a kertben történtekhez képest kifejezetten békés hangulatban telik, engem csak Aiden hallgatagsága zavar. Valamibe nagyon beletenyerelhettünk Chrissel, ha így bezárkózott. Az aggodalmam ellenére kedélyesnek mutatom magamat, udvariasan válaszolgatva a nekem intézett egy-egy kérdésre. Bár a bátyámat úgy tűnik, kissé megnyugtatta a természetes közeg, vagyis az üzleti vacsora, én mégis megkönnyebbülök, amikor a kedves vendégek indulni készülnek. Mosolyogva állok a bátyám mellett a búcsúztatáshoz, oda-odapillantva Aidenre, aki azonban nem néz rám. Ennyire mélyen megsebeztük volna? Mit mondtam, ami miatt így kiborult? A gondolataim ezerrel száguldanak, de az arcomon meg sem rezzen a mosoly. Lee-ék már éppen kilépnének az ajtón, amikor Chris Aiden mellé lép. Valószínűleg csak én látom, mennyire igyekszik nyílt lenni, még önmagát is zavarba hozza kissé. Nem mintha az arcvonásai árulkodóak lennének, de túl jól ismerem már Christ. Éppen ezért nem tudom igazi frusztrációval fogadni, ahogy a legrosszabb pillanatot választja a bocsánatkérésre. Egy kicsit talán feszült, apró mosollyal hagyom helyben a dolog szükségességét, mikor rám pillant, de... A fenébe is, Chris! Egy kettesben történt veszekedésért nem lehet nyilvánosan bocsánatot kérni! Főleg nem egy harmadszülöttől az örökös jelenlétében. Ez olyan, mint tőlem egy nyilvános eseményen, Chris és apám között megkérdezni, vajon jól érzem-e magam az üzleti vacsorákon. Erről még mindenképpen beszélnem kell a bátyámmal. A három Lee végül csak távozik. Felsóhajtok, és egy utolsó, aggodalmas pillantást vetek az ablak felé, ami mögött Aident sejtem, majd visszalépek a házba. Ez a látogatás nem egészen úgy ment, ahogy terveztem. Egy pillanatnyi szünetet hagyok magamnak, majd Chrishez fordulok.
- Feljössz hozzám? - kérdezem tőle félrebiccentett fejjel. Szerintem jót tenne neki a beszélgetés, és én is örülnék neki, ha pár dologra felhívhatnám a figyelmét. Például arra, mennyire unalmasan is golfozik.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Csüt. Aug. 23, 2018 9:37 am

Közös hang?
˝Someone told me
the smile on my faces get bigger
when I play the guiter.˝
~Niall Horan~
-
Igaz, nem ismerem. Hiába hittem az elején, hogy chaebol származása bármit is közössé tesz bennünk, mivel nem. Az igazság, hogy nem is vágyam őt megismerni, csupán arra van szükségem, amit tud.
Úgy jöttem ma ide és hívtam a kertbe, hogy előtte tiszta lapokat kezdtem kettőnk jövőjéhez, ami most nem tűnik másnak, csak összefirkáltnak.
Nem értem hogyan lehetne bárki is képes arra, hogy megismerje őt, hiszen úgy tűnik számomra, hogy ő maga sem tudja, hogy milyenis valójában, hiszen viselmedése túl változékony, ráadásul mindig végletekbemenően viselkedik. Én sem vagyok éppen stabil jelenleg, de ez enyhe hizzá képest.
Nem érzem magam kegyetlennek, amiért úgy érzi most magát, ahogyan. Látom rajta a feszültséget, amit rajtam igyekszik levezetni, bár én magam is így teszem.
Sophie szavai ébresztenek fel végűl abból, ami most történik. Aiden beleegyezése is megnyugvás, hiszen nem folytatódott volna kellemesebben nélküle a nap hátralévő része.
A vacsoránál sikeresen visszatérek tökéletes házigazda lenni, igyekezvén különválasztani a munkát a személyes sérelmeimtől, mely Adam érdekes társaságában könnyű szerrel működik.

A búcsú illedelmesen telik, a megfelelő szavakat alkalmazva adom tudtukra, hogy szívesen megismételném, bár inkább érvényes ez a vacsora részére mintsem az előtte lévő kellemetlenségekre.
Tudom, hogy nem vagyok szent, Aiden-nel pedig még inkább rosszul bánok, mivel megvezetem őt, de a bocsánatkérés része életemnek. Ezzel beismerem bűnöm eg, részét magamnak is megnyugvást adva, valamint Aiden is láthatja, hogy nem szeretném elrontani azt, ami közöttünk kialakult.
Sophie-ra nézek, de nem kapok éppen bíztató tekintetet válaszul, így elbizonytalanodok, hogy valamit rosszúl cselekedtem, azonban már nincs visszaút.
Ismételten megkapom a beleegyező választ, azonban tisztában vagyok vele, hogy nem szívesen. Ez a szó, hogy legyen, inkább lemondó, mint lelkes, nem erre számítottam, azonban nem tudom, hogy mire.
A golfozás jut eszembe, ahogy őt a kamilla, úgy engem az a sport nyugtat meg, persze nem úgy, mint a gitár, de ez egy apró lépes a kettőnk közötti távolság megszüntetéséhez, ami most túl nagynak tűnik céljaim eléréséhez.
Bűntudatot is érzek, valamit biztisan, nem voltak kedvesek szavaim, melyek hírtelen jöttek, de jéretlenek voltak övéi is.
Megjelenik arcán a felismerhetetlen mű kifejezés, már menne, de még beleegyezik. Mondhatna nemet is és az eddigiek alapján úgy tűnt nem okoz gondot neki, hogy kimondja véleményét, most mégis úgy egyezik bele mindebbe, hogy látom, nem szívesen teszi.
Nem nyújt kezet, azonban én sem, csak ellép mellőlem, ki az ajtón. Még búcsúzólag kezet nyújtok testvéreinek, mand a nyitott ajtón át figyelem, ahogy elmennek.
Testem elernyed, kissé enyhül benne a feszesség, melyet új vesz át, mikor húgom megszólal. Valamiért nem is kérdésként, inkább kijelentésként érzem szavait, mondani szeretne valamit. Valószínűleg a kertben történtek miatt, de legalább ő is láthatja, hogy nem az én hibam, hogy elfajultak a dolgok. Valamint kíváncsi lennék, hogy miért nézett úgy rám a bocsánatkérés közepett.
Bólintok egyet némán, de ndm indulok el. Legutóbb azt mondtam EunSol-nak, ha ma kudaecot vallok, akkor befejeztem, mégis elhívtam Aiden-t. Azzal magyarázom, hogy a bocsánatkérés része, azonban arra a szavak is elegek lettek volna. Úgy érzem ma valami történt és még nincs minden elveszve az enyészetben.
Ha húgom elindul, én akkoe is még egyhelyben állok, nem tudok mozdulni, még egy ideig nem, csak figyelem az utat, merre az imént a kocsi távozott.
Végül megmozdítom tagjaimat és csöndben a szobája felé vezetem az utamat.
-Nem kellett volna úgy szólnod hozzá-mondom, mikor elhaladok mellette, meg sem várva, hogy a szobájába érjünk, pedig nálam szigorúan ott, vagy a sajátomban folyhat hasonló beszélgetés, de most mégis kimondom hamarabb. Magamat és felé érzett sheretetemet meghazudtólva hibáztatom őt, mert nem szeretném belátni, hogy én rontottam volna el bármit is. Valahogy most nem vagyok rá képes.
Sophie, Aiden | ...| Zene
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Csüt. Okt. 04, 2018 3:08 pm

Chris! Segíts!!


A vacsora végeztével azt hittem, hogy megúsztuk a további bonyodalmakat. Nos, tévedtem. Egyrészt meglehetősen meglepett, amikor Chris újabb találkozót kért Aidentől, másrészt legszívesebben a falba verném a fejem. Vagy befognám Chris száját. Vagy legalább Adamet tüntetném el valahová, lehetőleg jó messzire. Látom, ahogy a bátyám testtartása kicsit ellazul a kedves vendégek távozásával; én ellenben még mindig olyan feszes vagyok, mint egy íjhúr. Ezt Chris is érzékeli, belém pedig hirtelen bűntudat hasít újra megfeszülő válla láttán. Nem akarom még kellemetenebb helyzetbe hozni, de most igenis szükség van arra a beszélgetésre. Könnyű, kecses léptekkel indulok vissza a szobámba, "üzleti léptekkel", a szokásos szökdécselés helyett; a kettőnk közt ülő szokatlan feszültség borzalmasan megvisel. Chris kis késéssel indul utánam, de hamarosan lehagy.... és leszid. A sokktól majdnem orrabukom. Teljes döbbenettel meredek a bátyám hátára, nem is tudom, végül hogy bírom mozgásra a lábaim.
~ Chris most komolyan... Engem hibáztat??? ~
Képtelen vagyok felfogni a dolgot. Egyáltalán mire gondol pontosan?? Mit nem kellett volna mondanom? Arra az apró hibára gondol, amit az érkezésemkor vétettem? De hát ilyesmit szinte minden hasonló eseményen elkövetek, és a maihoz hasonlóan mindig helyre is rak.
~ Nem. Nem a maihoz hasonlóan... ~ gondolom magamban, ahogy visszaemlékszem a reakciójára. Már akkor is úgy gondoltam, hogy kissé túlreagálta a dolgot, de sosem hittem volna... Sosem vártam volna egy második szidást egy ilyen apróság miatt. Ráadásul a folyosón! Idegesen pillantok körbe, és észre is veszem a takarítószemélyzet két tagját, amint meglepetten pislognak felénk. Érzem, ahogy az arcom átforrósodik, de nem tudom, hogy a szégyentől, vagy a nehezteléstől. Még mindig kissé instabil léptekkel sietek Chris után, és csak akkor válaszolok, amikor biztonságosan becsukom magam mögött a vastag faajtót.
- Igen, tudom. Túlléptem az illendőség határait, de te meg borzalmasan túlreagálod. Csak egy ártatlan megjegyzés volt, te meg úgy kezeled, mint egy házassági ajánlatot.
Nagy levegőt veszek, hogy lenyugtassam magam. Az senkinek sem segít, ha még mi is egymás torkának esünk.
- Bocsánat. Én is túlreagálom... - rogyok le az ágyamra - És azért is elnézést kérek, amiért katalizáltam kettőtök veszekedését.
Fáradtan megdörzsölöm a szemem, aztán felpillantok Chrisre.
- Tudom, hogy most kicsit eleged van ebből az egész Aiden-ügyből, de azért megengeded, hogy tegyek néhány észrevételt az eljárásoddal kapcsolatban?
Szeretném, ha megengedné, nagyon-nagyon fontosnak érzem megvilágítani a hibáit. De látom Chrisen, mennyire ideges ő is, és nem akarok éket verni magunk közé. Ha az ő beleegyezésével kezdek el beszélni, talán most összeveszünk, de későb, ha lenyugodott annyira, hogy átgondolja a dolgot, nem lehet rám dühös. Persze egészen eddig azt is kizártnak tartottam, ahogyan ma mások előtt, nyilvánosan felfedte a hibáimat.
~ Sophie! Fejezd be! Nem húzhatom fel az orrom egy ilyen kis semmiségen. ~
Ha sértett kislányként elkezdek durcogni, azzal csak rontok a helyzeten.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Csüt. Okt. 04, 2018 5:49 pm

Közös hang?
˝Someone told me
the smile on my faces get bigger
when I play the guiter.˝
~Niall Horan~
-
Minden jól kezdődött, illetve akkor, ha hajlandó vagyok eltekinteni a kezdeti kellemetlenségektől, vagyis, hogy egy szál öltönyben, a kertben ülve gitároztam, szerencsére legközelebb csak egy pillanatra került szóba a gyógynövényes szekciónál.
Most pedig semmi sincs rendben. Úgy neveltek, hogy fontos őszintének lenni, ha pedig nem lehetséges, még abban az esetben se hazudjunk, csupán az igazság egy formáját mondjuk ki. Én pontosan így teszek Aiden esetében, hazudni nem is lennék képes, akkor inkább ne jöjjön ki szó a számon, bár az esetek többségében van mit mondanom, ahogy most is teszem. Megszólalok és hibáztatok, Sophie-t, a húgomat és sosem tettem még ilyet. Már máskor is volt, hogy felhívtam egy-egy mellé nyúlással kapcsolatosan a figyelmét, de szigorúan úgy, hogy az ne úgy tűnjön, mintha visszafordíthatatlan hibát vétett volna, hiszen mindent meglehet oldani. Most mégsem érzem így.
Nem szólok többet, egyenesen a szobája közepén állok meg lesújtva a gonolataimtól.
Hagyom, hogy elmondja, amit szeretne, addig pedig érlelem szavaimat. Nem áll szándékomban megbántani, vagy őt hibáztatni, mégis úgy érzem, hogy most először jól bántam az érzelmeimmel egy idegennel kapcsolatosan és végül nem én voltam, ki elsiklatta ezt a vonatot az útjáról.
Mikor befejezi, még mindig háttal állva neki szólalok meg halkan, gépiesen.
-Hajlandó voltam kilépni a komfortzónámból, mert így tanácsoltad, néha úgy vélem nevetségessé is váltam, volt, hogy nem tudtam miként kéne reagálnom, de hallgattam útmutatásodra, miszerint maradjak nyitott, barátságos, már amennyire ez tőlem kitelik-végül felé fordulva magasodok fölé, miközben az ágyon ülve néz engem. Arcomról a szigor és a csalódottság mindent elsöprő ereje sugárzik feléje.- Én mindent megtettem, de nem voltam felkészülve arra, hogy illemet meghazudtolva flörtbe elegyedsz vele. Jól tudhatnád, hogy a mi világunkban a kapcsolat mindenen alapszik, csupán a szerelmen nem, ez alól pedig még te sem vagy kivétel-zúdítom rá minden egyes ellenszenvemet cselekvésével. -Tudom, hogy segítségül voltál ma és nélküled nem sikerült volna beszélgetnem Aiden-nel és nem bántam, hogy kijöttél hozzánk, mert én sem szívesen hagytalak bent velük, de attól még, hogy nem egy a másik oldalon örökös van melletted, még van ott egy, aki ráadásul nem volt egyedül-mondom mindezt, mintha valaha is bántam volna, hogy mellettem mer önmaga lenni, pedig ez nem igaz. A régóta lapuló féltékenység, évek óta dédelgetett magjai szóródnak most szét a szobájában, amiért ő szabadabban élhet és amiért megengedi magának, hogy úgy is viselkedjen, mikor nem lenne szabad, mert igenis van, mikor nem szabad.
Annyira szeretném megóvni, attól, ami vagyok, ami az életemet képezi, hogy most képes lennék teljesen ellökni magamtól, csakhogy ne kerüljön kontaktusba senkivel sem, soha többé, akinek köze van az én világomhoz, az üzleti világhoz.
Most vagyok igazán olyan, mint apám, talán rosszabb is. Hírtelenjében bűntudat ébred bennem a nyers szavaimra visszaemlékezve és ezt felhúzott szemöldökeim is jeleznek.
-És valóban, túlreagáltad a pillanatot, mikor Aiden-t megláttad, vagy mikor csak összetalálkozott pillantásotok-engedem le végül kezeimet hátam mögül a testem mellé és ülök le végül mellé az ágyra gondterhelten és dörzsölöm meg szemeimet.
-Elegem van, de pontosan tisztában vagy az okával. Azt azonban végképp nem értem, hogy miért kaptam ennyire ellenszenves és beletörődően lemondó választ a bocsánatkérésemmel egybekötött engesztelésnek szánt meghívásra-nem nézek szemébe, mert bánt, amiket az előbb mondtam, még ha komolyan is gondoltam, de nem a legmegfelelőbb módom tudattam vele.
Sophie |Hibáztatni| Zene
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Csüt. Okt. 04, 2018 8:19 pm

Chris! Segíts!!


Azt hiszem, még sosem láttam ilyen dühösnek a bátyámat. Pontosabban még sosem volt rám ennyire dühös. Ahogy fölém tornyosulva elkezd beszélni, az fáj. Nagyon fáj. Nem is csak az, amit mond, hanem ahogy mondja. A hideg gépiesség, az arcán ülő csalódottság. Az első pár mondatnál egyre nehezebb lesz a szívem, és valami halálos hidegség kezd el terjedni a gyomromban, miközben a torkomba gombóc költözik.
~ Lélegezz! Ki, be! ~ parancsolok magamra, de a levegővételem inkább hasonlít egy fuldoklóéhoz. Aztán Chris folytatja, és a fájdalom mellé megérkezik a düh. Hogy flörtölni?! Hirtelen jegessé válik a tekintetem, a tartásom kiegyenesedik, és olyan elfojtott indulattal meredek Chrisre, mint még soha. Nem hittem volna, hogy látom Chrisnek egy ilyen oldalát, egy oldalát, amikor kegyetlen velem, amikor rajtam vezeti le a feszültségét. Mert igenis ezt csinálja. Valóban hibáztam, de Chris most a saját hibáit is rám szeretné verni. Ezt a Christ még nem ismertem eddig, de kölcsön kenyér visszajár. Cserébe mutatok neki egy olyan Sophie-t, akit meg ő nem ismer. Bár a bátyám jelenleg fizikailag jóval fölém magasodik, most királynői gesztussal felvetem a fejem, és olyan hideg, metsző tekintettel nézek rá, ami kétséget sem hagy az alsóbbrendűségéről.
- Christopher YeSol Nam. Soha ne merd még egyszer megkérdőjelezni a kötelességtudatomat.
Nem emelem fel a hangom, sőt, én is kifejezetten halkan beszélek, de a hanghordozásom éle kipótolja a hiányzó decibeleket.
- Könnyűvérűséggel vádolsz, amiért az üzleti illemet túllépve kedves voltam Aidenhez. De mielőtt még megkövezel egy el nem követett bűnért, légy szíves söpörj össze a saját házad tájékán. Te nem az üzleti illemet teljes mértékben figyelmen kívül hagyva sértetted vérig azt az embert, akihez apánk kérése szerint közeledned kellett volna?
Minden egyes szavam csattan, mint az ostor, mozdulatlan, tökéletes tartásomból csak úgy sugárzik a jeges düh és a megvetés. Nem szoktam engedni, hogy ennyire elragadjon az indulat, mert mindig túl messzire megyek. Most is alig bírom visszafogni magam, ösztönösen bevinnénk még egy-két találatot Chrisnek. Máris túl sokat mondtam, pedig igazából még csak bele sem kezdtem. Lehunyom a szemem és hosszan beszívom a levegőt az orromon keresztül. Még jó pár másodpercnek kell eltelnie mire újra ellazul kissé a tartásom.
- Bocsáss meg. Túl messzire mentem.
A hangom még mindig egy kissé feszült, de komolyan gondolom a bocsánatkérést. Sosem hittem volna, hogy Chris egyszer ennyire feldühít, így nem is voltam felkészülve a saját indulataim kordában tartására.
~ Lám, több chaebol-vér szorult belém, mint amennyit bárki is feltételezne rólam... ~ gondolom keserűen, de amikor végül Chris leül mellém, már a szokásos, édes és gyengéd Sophie pillant rá.
- Chris, nem Aident reagáltam túl, hanem téged. Láttam, hogy jól mennek a dolgok, és annyira örültem nektek. És igen, annyira boldog és büszke voltam, hogy elfeledkeztem magamról. Szívesen lennék Aiden barátja, de nem vágyom románcra. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor nagyon remélem, hogy a szerelem örök életemre messzire elkerül.
Gunyoros, száraz mosoly villan az ajkamon, még egy ritkán látott kifejezést híva életre a vonásaimon. Chris értetlenkedésére meggyötörten felsóhajtok.
- Ha apánk jelenlétében megkérdeznék tőled, a gitározást vagy az üzletet szereted jobban, mit válaszolnál? Az, hogy Adam jelenlétében kértél bocsánatot és ajánlottad fel az újabb találkozót... Nos, fogalmazzunk úgy, hogy kiengesztelés helyett sarokba szorítottad Aident. És ha már itt tartunk... Tudom, hogy szeretsz golfozni. Tudom, hogy jó vagy benne, de az ég szerelmére Chris, nagyon lassú is. Rendben van az, hogy jó játékhoz idő kell, de egy élvezetes találkozóhoz meg vagy beszélgetés, vagy izgalom kell.
Annyira fáradt vagyok. Az, hogy Chris haragszik rám sokkal jobban kimerít, mint a délutáni események. Nem akarom, hogy nehezteljen, de pont a fáradtság miatt nem tudom olyan helyénvalóan kezelni a saját szavaim és Chris érzéseit, mint azt szeretném. Hosszú évek óta először sírhatnékom támad, de egy újabb sóhajjal elnyomom az ingert.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Kedd Okt. 16, 2018 7:47 pm

Közös hang?
˝Someone told me
the smile on my faces get bigger
when I play the guiter.˝
~Niall Horan~
-
Monoton hangszínnel intézek hozzá minden egyes szót, melyeknek megfogalmazásához nincsen szükségem időre, pontosan tudom, hogy mit szándékozom tudtára adni és azt is tudom, hogy nem érdemelné meg, hogy ezzel megbántom, fájdalmat okozok, azonban erre csak akkor jövök rá, mikor már belekezdtem és nem tudok megállni.
Elkeseredéssel tölt el, hogy pontosan olyan hangnemet kapok tőle válaszul, mellyel én is szóltam, hiszen ez azt jelenti, hogy egy része azzá vált, amilyen én is vagyok, amilyennek neki sosem kellene lenni. Azonban ezen család háznak falai között bizony ez nehezen kerülhető el, én azonban még nem láttam ennyire hűvösnek, ennyire távolságtartónak. Tökéletes tükörképem. Talán apánkkal viselkedik hasonlóan, bár most érzem a felőle érkező szemrehányást is.
Meglep kérdése, sőt jobban fáj, mintha ezer másik ember hasonlóval állna elém.
-Tudod jól, hogy nincs más, mi jobban sértené szívemet, mint mikor valaki a munkámat támadja. Tőled ezt nem vártam volna, sosem-emelem meg kissé hangomat és hihetetlen bánatot érzek, amiért rossznak véli módszereimet, azok után, hogy a tanácsait követtem. -A te módszereid igyekeztem eljárni, kedves és figyelmes próbáltam lenni. Úgy tartod tehát, hogy hamis tanácsokkal láttál el? -nem hiszem el, hogy tovább támadom, de bizony fáj, rettenetesen, az, amit mondott.
Hangom végül kezd megenyhülni, a szívemet ért támadástól és a mellette jelen lévő bűntudattól, ám a kettő fej-fej mellett halad egymás mellett. Hirtelen megfáradtnak érzem magam és helyet foglalok húgom mellett.
-Szerelem-visszhangzom ezt az egy szót, míg térdemre támasztva egyik kezemet, másikat lelógatva nézek a padlóra. -Kapcsolatban élek, ám nem tudom, hogy mi az, időmbe sem fér bele egy ekkora luxus, a magamfajtáknak nem, a magunkfajtáknak-nézek fel rá, ezzel tudtára adva, hogy bizony nem tudok túllépni a kettőnk között lévő hatalmas hasonlóságon, csak ne ebben lennénk ennyire analógok.  
-Jól éreztem magam, sokszor nem zavart, hogy…-hogy közel jött hozzám, hogy rám mosolygott, hogy kedves volt, folytatnám a mondatot, ám magam is tudom, hogy ez mind nem igaz. Csak ál barátság ez, melyet igyekszem fenn tartani, de talán nagyobb szükségem van rá, mint azt valaha is bemerném vallani.
A felhozott hasonlatra felkapom a fejemet, majd halkan, szememben megértéssel és bűnbánóan nézek rá. -Pontosan tudom, hogy mit válaszolnék-azt, amit mondanom kell. -Bár nem tudom, hogy mi az igaz válasz-folytatom kissé elgondolkodva. Persze, hogy elsőként az üzlet lenne a válaszom, ha nem apánk kérdezné, akkor is, más féle boldogságot nyújt mind a két cselekvés, de hogy mi van közelebb szívemhez, kétségtelen, hogy a gitár.
-A golfozást izgalmasnak tartom, kevés ilyen izgalmas sportot ismerek, de köszönöm az észrevételt-mondom végül kissé megemelve hangomat. Nem hiszem el, hogy beleköt ebbe a döntésembe is. -Ha megbocsátasz, most eltávozom-állok fel egy határozott mozdulattal, mintha csak menekülnék. -Tudod, kettőnk közül mindig is te értettél az emberek nyelvén. Ha valami újat tanulsz, akkor bizony vétesz hibákat, de igyekszel a lehető legminimálisabbra csökkenteni a kockázattal járó tényezőket. Sosem gondoltam volna, hogy egy munkám során te leszel a legnagyobb kockázati tényező, aki bár segít, de hatalmas leállást képes előidézni-mondom a gépek nyelvén, amihez igazán értek.  -Bocsáss meg-zárom le végül, szememben megjelenik a könnyek csillogása. Szerintem még sosem látott sírni, sosem volt rá okom, ám most igazán azt hiszem, hogy nagy távolság alakult ki közöttünk. Megbántott valaki, aki mindent jelent számomra és olyanná váltam, amilyenné sosem szerettem volna mellette, időre van szükségem, szerintem neki is.
Sophie |Hibáztatni| Zene
CYN
Elit

avatar
❖ age :
22
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   Csüt. Okt. 18, 2018 10:38 am

Chris...?





Tudom, hogy a leggyengébb pontján rúgtam bele Chrisbe, és hiába próbálom magam előtt tagadni, tudom, hogy szándékosan tettem. Mindig is gyűlöltem, amiért nem tudok úgy dühöngeni, mint egy normális, átlagos lány. Kiabálhatnék, hisztizhetnék, összetörhetném a porcelán étkészletünket.... Ehelyett a dühöm jeges és kegyetlen. Szinte érzem, amint az emberségem a harag fagyos páncélja alá szorul, s az egyetlen célom immár a forrás epusztítása. Hideg precizitással szedem ízekre az ellenfelem, szavaimmal nem is az elmét, hanem a lelket célozva, mígnem teljesen megfosztom az emberi méltóságtól.  Valahol belül sikoltva őrjöngök, hiszen nem akarom bántani a bátyám, főleg most nem, hiszen szüksége van rám.... De az ő szavai ugyanúgy fájnak, mint amelyeket én ejtek ki a számon. A szemrehányása után érzett heves lelkiismeret-furdalást olyan könnyedén söpri el a kritikája hallatán érzett harag, mint őszi vihar a lehullott levelet. Valami veszélyes villan a szememben, miközben szám sarka gunyorosan felfelé görbül.
- Áruld el, mikor fajultak el a dolgok? Amikor a tanácsaimat követve kedves és barátságos voltál, vagy mikor elvesztetted az önuralmad, és leteremtetted Aident, kihangsúlyozva, mennyire helytelen a hozzáállása? Vagy ezt a pengeváltást is a "kedves és figyelmes" kategóriába sorolnád? Ez esetben még az imént, a folyosón is "kedvesen és figyelmesen" viselkedtél, amikor a személyzet előtt szóltál meg? Talán be kéne szerezned egy értelmező kéziszótárt a további félreértések elkerülése végett.
Nem, nem, nem! Nem ezt akarom mondani! Nem akarom ugyanúgy hibáztatni Christ, ahogyan ő tette velem, de a düh előbb robbantja ki belőlem a szavakat, mint hogy képes lennék végiggondolni őket. Olyan vagyok, mint egy nagy csomó plutónium, ahol az egyik atommagban beindult a hasadás. Mielőtt esélyem lenne leállítani a láncreakciót, már rég kirobbantam, káros sugárzással terítve be a környezetemet. Igyekszem visszafogni magam, csökkenteni a károkat, de nehéz, olyan átkozottul nehéz!
Ahogy Chris lehuppan mellém, a szerelemre terelődik a szó. Másoknál ez talán egy könnyed, kellemes, melegséget hozó téma. Nálunk szükségtelen kockázatforrás, de a jelen helyzetben legalább némi egyetértést hoz. Csöndesen bólintok szavaira, pontosan tudom, mire gondol. A párkapcsolat és a házasság nem a magánéletről szól, hanem a külvilág felé mutatott képről. Állandóságot és biztonságot sugall, megmutatja, mi is emberek vagyunk. Egy hamis maszk, amit viselünk, mert a társadalom elvárja tőlünk. Ilyen helyzetben nincs helye a szerelemnek.
Elégedetten bólintok, hiszen látom, a hasonlatom elég érzékletes volt. Persze, hogy azt válaszolná, amit válaszolnia kell.
- Szerintem Aiden sem feltétlenül tudta, vajon meg akar-e bocsátani. De azzal, hogy Adam előtt kértél elnézést, megfosztotta a választási lehetőségtől is, és valószínűleg csak olaj volt a tűzre.
Fáradtan megdörzsölöm a szemem, némi szempillaspirált elkenve az arcomon.
Csak akkor veszem észre, mennyire rosszul sikerült megfogalmaznom a mondandómat, amikor Chris kissé emelt hangon védelmébe veszi a golf izgalmi értékét. Bűntudatosan, kissé ijedten nézek rá. Most hogy a fenébe fogom finomítani a szavaim élét, miközben valahogy mégis ráveszem a bátyám, hogy más nézőpontból is vizsgálja meg a döntését? Miközben ezen agyalok, Chris felpattan, és már-már menekülés-szerűen lép az ajtó felé. A következő szavai feltépik a frissen szerzett sebeket a szívemen, mintha csak egy rozsdás tőrt forgatna a mellkasomban. A legjobban a szemében csillogó könnyek fájnak, mert tudom, miattam vannak, én okoztam neki ilyen fájdalmat. Nem szólalok meg, csak merev tartással, kővé dermedt arccal nézem, ahogy kilép a szobámból. Csak amikor becsukódik mögötte az ajtó, akkor engedem, hogy a fájdalom áttörje a felszínt. Erősen a kézfejemre harapok, de még így sem sikerül teljesen elhallgattatnom magam, ahogy keservesen zokogok. Hogy a saját, vagy az általam okozott kín miatt, az egy idő után már nem is számít.
Elit

avatar
❖ age :
18
♡ :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Új esély   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Otthonok-
^
ˇ