HomeHome    CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Be careful making wishes in the dark
● We will be history and you will remember us for centuries ●
Belépés
Chicagoba!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multikapcsoló
új arcokkal...





Szavak
tôled, tôlem.
Nem a neved számít,
csak az, hogy itt vagy...
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aaron Posey, Jonah Serpen, Kendra Gray, Leslie J. Brown, Natalie York


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Jún. 02, 2018 7:34 pm-kor volt itt.
Válaszd meg a nézôpontodat,
és megváltozik a valóság.
Kristen Serpen
írta: Jonah Serpen
Today at 1:20 pm

It's a party time! | Lemon & Lippa
írta: Lemon Fitzgerald
Today at 12:44 pm

Eve & Nathan┃Almost Kiss
írta: Éovyn Harsh
Yesterday at 9:31 pm

Shantelle és Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 5:43 pm

Elkészültem!
írta: Noah Parker
Yesterday at 4:28 pm

Have a good time? - Aston/Natalie
írta: Natalie York
Yesterday at 3:11 pm

when i wake i am afraid, somebody else might take my place
írta: Jonah Serpen
Yesterday at 2:45 pm

Kendra & Aston
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:59 pm

Aston & Aurora
írta: Aston Miles
Yesterday at 1:56 pm

Avatarfoglaló
írta: Loreley Fairy
Yesterday at 12:05 pm

Matt & Ezra - casting
írta: Matthew McKnight
Yesterday at 11:10 am

My Beautiful Sister
írta: Mads Stendhal
Yesterday at 10:37 am

Justin & Sky| fckin' Perfect
írta: Skyler Artmenson
Yesterday at 10:15 am

Loreley Fairy
írta: Eris Fairy
Yesterday at 10:14 am

Kapcsolatkeresô
írta: Leslie J. Brown
Pént. Szept. 21, 2018 9:58 pm

Kék kapu
egyenesen a face-re.

Share | 
 

 Diana&Derek ~ Where have you been?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Diana&Derek ~ Where have you been?   Pént. Júl. 06, 2018 8:19 pm


to: Diana



Elrévedve bámulom a tabletem képernyőjét, ahonnan a lányom arca tükröződik vissza. Teli szájjal vigyorog bele a kamerába, négy darab hófehér kis tejfoga éppen egymásba illeszkedik. Hatalmas kék szemei szinte az egész arcát elfoglalják, alig pár szál aranyló szőke haja az ég felé mered, amit Nora egy rózsaszín hajgumival fogott össze a feje búbján. Egy éves volt, amikor a videó készült. Éppen az első lépéseit igyekezett megtenni.
-Menj oda apához. - Duruzsolta Nora biztatóan. Ekkor a kamerával ex-nejem arcára fókuszáltam. Szemei alatt a kimerültség lila karikák formájában hagyott nyomot, hosszú haja kócos lófarokba volt fogva a tarkóján, a szürke melegítő fölsőjén beazonosíthatatlan foltok díszelegtek, amikért nagy valószínűséggel Kacey volt a felelős. Látszólag boldogok voltunk. Hogy a francba ne lettünk volna boldogok, amikor az egészséges egy éves gyerekünk éppen az első önálló lépéseire készült?! Ennek ellenére a házasságunk akkor már rég megállíthatatlan lavinaként tartott a feneketlen mélység felé, és már a Kacey iránt érzett mérhetetlen imádtunk se tudta megállítani.
-Gyere Babulina. - Elmosolyodom és ráközelítek a lányom arcára, aki először csak gagyogva spiccelni kezd az egyik, majd a másik lábával is, mintha csak mérlegelni akarná, hogy jó lesz-e neki, ha most tényleg elindul. A háttérben Nora ujjongása és biztató tapsolása adja meg végül a kellő löketet, lábujjhegyre ereszkedik, kezeit kitárja maga mellé és bukdácsolva elindul a kamera irányába.
Így van vége a videónak. Felsóhajtok, leteszem a tabletet az asztalra és lassan visszacseppenek az orvosi szoba unalmas fehérre festett falai közé. Hátradőlök a fotelban, fejemet a támlának vetem és beletúrok göndör, félhosszú, kócos tincseimbe.
-De elkúrtuk... - Sóhajtom gondterhelten, és amikor meghallom a kopogást, egy percre összerezzenek. Felállok és komótosan az ajtóhoz lépdelek.
-Elnézést Dr.Thredson, meghozták a belgyógyászatról a felfekvéses beteget konzíliumra. - Értetlenül tekintek le a tőlem legalább két fejjel alacsonyabb Marthara, és már majdnem rákontráznék, hogy mégis ki a bánatos tököm szólt nekem arról, hogy beteget küldenek, amikor eszembe jut a nem túl vidám telefonbeszélgetésem az ügyeletes belgyógyász kollégával.
-Ja igen, a kilencven éves demens mama. Annak valószínűleg egy jó nagyot ki kell metszeni a seggéből. - Jegyzem meg, a szavaimból pedig egyértelműen kihallatszódik, hogy mennyire nem fűlik a fogam a dologhoz, ügyelet ide vagy oda.
-Az új kolléganő vállalta, hogy asszisztál.
-Új kolléganő? Nekem még be sem mutatták. - Dörmögöm rosszallóan és kissé aggódva indulok el a septicus kötöző felé. Kezeim ökölben és valami rossz előérzet kezd el a hatalmába keríteni, ahogy egyre közelebb és közelebb érek ahhoz a bizonyos ajtóhoz. Mielőtt benyitnék, hezitálok néhány másodpercet.
-A tököm... - Suttogom félhangosan. Mitől vagyok betojva? Határozottan benyitok a helységbe. A vizsgálóasztalon már ott fekszik a csont és bőr betegünk, aki valószínűleg annyi Dormicumot kapott, hogy már valahol Narniában jár. A szóban forgó rész gondosan le van takarva egy lyukas kompresszel, a műszerek kikészítve várják, hogy használatba vegyem őket. Egy szóval minden készen áll.
-Helló! -  Szólok oda kurtán a nekem háttal álló nővérnek, majd a mosdóhoz lépek, jön a kézmosás, gumikesztyű, maszk, és amikor újfent a nő felé fordulok, kis híján megáll bennem az ütő.
-Édes faszom... - Nyögöm a maszk mögött és nem bírom levenni tekintetemet az ismerős szempárról.
-Diana? -
music: zenecím || note: *.* || NM


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Szomb. Júl. 07, 2018 8:37 pm


I'm back, honey...


Diana & Derek
Egy időben nem gondoltam, hogy valaha majd visszatérek Chicagoba. Sokat agyaltam rajta, hogy megéri-e a kockázatot vagy jobban tenném, ha inkább valami olyan városba költöznénk a fiammal, ahol nem ismernek. Tiszta lappal indulnék. Mondjuk Chicagoban is valami olyasmivel kezdek, mert azért alapos kutatómunkát végeztem magam után, mielőtt visszatérnék. Valamilyen meglepő módon nem találtam magam a hírekben, újságcikkekben, ami azért baromi gyanús nekem. Jobban utána fogok járni azért a dolgoknak, mielőtt még rajtaütésszerűen kapnak el. Na de ha Chicago, akkor Chicago MED. És ha Chicago MED, akkor Derek Thredson. Egyik felem remélte kicsit, hogy már nem dolgozik ott, másik felem pedig abban hitt, hogy még mindig ennek a kórháznak a folyosóit koptatja. Hat év hosszú idő, alig vártam már, hogy újra ápolónőként tevékenykedjem, ugyanis ezt a tevékenységet csak az öreglány mellett végeztem, mígnem feldobta a papucsát. Minden esetre megérte, mert annak fényében, hogy nem volt rokona már, pénze sem… na de volt azon a tanyán, amin élt vagy 30 tehén, 50 csirke meg vagy 40 disznó. Nem, el se képzeld! Nem én dolgoztam az állatokkal, messziről elkerültem őket –azt a pásztor csinálta, aki mellesleg elég szemrevaló volt, de mivel állatokkal dolgozott egész nap, a közelébe sem mentem a szaga miatt-. Arra pedig volt gondom, hogy ezeket az állatokat eladjam rögtön a nő halála után, ami azért hozott némi pénzt a házhoz. Ezzel indultam el Chicagoba, de meg kell hagyni, ez a pénz nem sokáig lesz elég arra, hogy szállodában töltsük a mindennapjainkat, így kénytelen leszek megkörnyékezni valakit. Derek erre pont megfelelőnek bizonyul. Kis kutatómunkával rátaláltam, hogy Derek még mindig sebészként dolgozik a kórházban, szóval ez az aduász. Majd meglátjuk, mire kapható még így, hat év után... 
Csupa ismerős arccal találkozom a kórházban, két óránál többet nem voltam itt, de már legalább hatan megkérdezték, hogy hova a picsába tűntem jó pár évvel ezelőtt és most hogy kerültem ide ilyen hirtelen? Természetesen ügyesen kitértem a válasz elől, mégsem mondhattam, hogy: „Tudod, megöltem a férjem véletlenül egy konyhakéssel mikor kiderült, hogy terhes vagyok, így... hát csak nem maradhattam itt, érted...”. Mennyi áll esett volna le erre a kis „sztorira”, te jó ég.
Gyors léptekkel igyekszem a műtő felé, ahol gondosan bemosakszom. Nem azért vállaltam el a segédkezést, mert annyira szeretek felfekvéses műtéteknél asszisztálni, hanem mert Derek lesz az orvos. Szembesítenem kell őt azzal, hogy visszajöttem. Kíváncsi vagyok a reakciójára, mert azért mégis minden szó nélkül léptem le anno. Norával még nem futottam össze, de azt hiszem, ő ma nincs bent. Neki is magyarázkodhatok majd, de figyelnem kell arra, hogy a sztori kicsit se térjen el, mert ezek kurva gyorsan gyanút fognak, ha füllentek.
Hallom a lépteket, ahogy Derek közelít –legalábbis gondolom, hogy ő az-, előkészítem a dolgokat, ami kelleni fog neki, de egy szót sem szólok, míg nem ér oda, csak akkor fordulok meg és köszönök vissza neki. Hát... reméltem, hogy már szarabbul néz ki és nem fog úgy vonzani, mint rég, de meg kell hagyni, hogy nem sokat változott. Nem igazán fog rajta az idő. Mikor találkozik a tekintetünk elmosolyodom a maszk alatt.
- Na jó, azért ennél egy kicsit kedvesebb fogadtatást vártam, ha már a viszontlátásunk egy alsófertály felett történik meg – pillantok rá fel, miközben átnyújtom neki a szükséges eszközt. – Pedig megtörténhetett volna az ügyeletiben is – húzódik a szám széles vigyorra. Mindig is jó voltam abban, hogy húzzam a férfiak agyát. Nem tudom, hogy mi történt vele hat éve, ki tudja, talán felesége is van. Sosem lehet tudni, de mindenesetre kíváncsi vagyok. Az biztos, hogy én még nem akarok elmondani mindent, főleg nem azt, hogy van egy gyerekem. Nem kell erről tudnia egyelőre. Először az ujjam köré csavarom, aztán szépen lassan mehet minden a maga módján.
- És? Jól vagy? – futom az udvariasság köreit, mert hát... mit mondhatnék ennyi idő után? Úgyis kérdőre fog vonni ő is, hogy mégis merre kalandoztam?!

629┃YOUTUBEcukorborsó
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Szomb. Júl. 07, 2018 9:57 pm
Hat év rohadt hosszú idő. Hat év elég arra, hogy az ember egész élete fenekestül felforduljon. Nos, valami hasonló dolog történt velem Diana eltűnése után, és most, amikor már azt hittem, hogy kezdenek egyenesbe jönni a dolgaim -már amennyire ez lehetséges-, ő újra megjelenik, mint aki nem hat évre szívódott fel, hanem csak leugrott egy fél órára a büfébe egy sonkás melegszendvicsért.
-Én... szerinted mit kellene mondanom? - Hebegek tovább, tenyereim izzadni kezdenek a steril kesztyű takarásában.
Szedd össze magad Thredson, ne viselkedj úgy, mint egy címeres ökör még ha az is vagy!
-Igazán szólhattál volna, hogy visszajöttél. Bár tény, hogy mindig is szerettél meglepetéseket okozni.... - Végig mérem és kétség sem fér hozzá, hogy az utóbbi szemrehányásommal a régi szép időkre céloztam. E-SZ-M-É-L-E-T-L-E-N, amit a szájával tudott művelni!
Zavartan megköszörülöm a torkom és fedetlen alkarommal, ahol a gumikesztyű véget ér, megtörlöm verejtékező homlokomat és ráparancsolok a lábaimra, hogy közelebb merészkedjem hozzá. Nem fog megenni. Maximum a tekintetével. Ki mondta, hogy az nem veszélyesebb, mintha valóban ízekre szedne?
-Hat év. Se szó, se beszéd, hat éve úgy eltűntél, mint aki megszűnt létezni, most visszajössz és úgy csinálsz, mintha el sem mentél volna... - Morgom a maszk mögül, hangomban fellelhet némi sértettséget is a harag mellett.
-Hahó, Mrs.Marple.... - A vállánál fogva megmozgatom szerencsétlen öregasszonyt, aki gyakorlatilag majdnem ébreszthetetlen. Mennyi nyugtatót kapott vajon? Ezzel egy felajzott jegesmedvét is ki lehetne ütni...
-Na jó... nem érzéstelenítek. - Jegyzem meg tárgyilagosan, és hozzá látok. Az elhalt szövetekből áradó bűz még maszkon keresztül is megcsapja az orromat.
-A picsába... - Köhintek egyet, majd a megfelelő fertőtlenítőszerrel nyakon öntöm a műtéti területet.
-Tizenegyes szikét kérek. - Utasítom Dianát. Amennyiben kézhez kapom a kívánt műszert megejtem az első bemetszést. A beteg meg se rezzen, így folytatom.
-Nagy részt ki kell metszeni. Egészen a csontokig terjed. - Rosszallóan megrázom a fejem, teljesen közömbösen viselkedem, úgy beszélek, mint kolléga a kollégával, szándékosan nem beszélek vele másról, mint az ellátandó feladatról.
-Kérek szépen egy ollót. - Mormogom feszengve és bár minden porcikámmal a műtétre koncentrálok, nem bírom ki, hogy olykor ne sandítsak a mellettem álló nőre, aki olyan lazán, természetesen kezeli ezt az egészet, hogy az már-már beteges. Nem lep meg. Mindig is ilyen volt, mindig is ez volt az a tulajdonsága, amivel se-perc alatt az ujjai közé tudott csavarni, én pedig úgy csaholtam a lábai előtt, mint egy kutya.
-Miért jöttél vissza? - Bukik ki belőlem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Hétf. Júl. 09, 2018 6:03 pm


I'm back, honey...


Diana & Derek
Nem gondoltam, hogy nem a folyosón fogunk először összefutni, de végül is teljesen mindegy. A meglepettség se így, se úgy nem marad el. Derek valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy valaha újra lát majd, és az igazság az, hogy jó ideig én sem. Akkor lettem biztos abban, hogy visszatérek Chicagoba, mikor bizonyossá vált, hogy a nő, akinél laktam beadja a kulcsot. A birtokot nem adtam el, az tökéletes hely arra, hogy ha szükséges, menekülni tudjak. A világ elől vagy a rendőrség elől. Egy és ugyanaz.
- Hát nem tudom. Bármit. Vagyis legalább egy fokkal többet annál, hogy „édes faszom” – sandítok rá miközben lefertőtlenítem az egyik eszközt használat előtt. Persze, nem vártam, hogy majd a nyakamba ugrik, vagy hasonló, és gondolom, csak fel kell ocsúdnia a kezdeti meglepetésből, mert tényleg nem adtam semmi életjelet magamról hat kerek évig.
- Ha fél órával előbb szólok, akkor kevésbé okoztam volna meglepetést? – vonom fel a szemöldököm. Így is-úgyis sikerült volna a hatásos belépőm, teljesen mindegy, mikor, milyen formában szóltam volna neki, hogy visszajöttem. – Kétlem – vetem oda félvállról.
- Úgysem lesz minden ugyanaz, hadd csináljak legalább úgy – mondom neki, majd a betegünkre lesek, hogy tényleg minden rendben van-e, de teljesen eszméletlen, szóval jók vagyunk. – Vagy? – lesek rá némi puhatolózásképp, de nem fűzök hozzá sok reményt, ugyanis Derek azért eléggé rendben van… mindenhogy. Nyilván lecsaptak már rá azóta vagy hatszázszor. Pedig jól elvoltunk mi együtt, főleg az unalmas óráinkban. Nem mondom, nem bánnám, ha az tudna ugyanaz lenni.  
- Ki van ütve – erősítem meg, mielőtt még elkezdené a műtétet. Elfintorodom, ahogy megcsapja az orrom a szag és egy pillanatra még oldalra is fordulok, hátha ott kicsivel jobb a levegő, de sajnálattal jövök rá, hogy az egész műtőt betölti a bűz. A helyzet az, hogy jó lesz, ha újra hozzászokok ezekhez a dolgokhoz, mert ilyen orrfacsaró szagot legutóbb csak a farmon a tehenek közelében éreztem maximum, na meg amikor a fiamat kellett még pelenkázni. Nagyokat is nyelek, mielőtt még elhánynám itt magam. Ezzel a szaggal állandóan bajaim voltak.  
Odaadom a kért szikét Dereknek és valamit beszél arról, hogy mélyet kell metszeni, de csak az arcát firtatom. Próbálom kiolvasni a gondolatait, de bárki, bármit mond, abban biztos vagyok, hogy egy cseppet sem nyugodt, sőt. Fogadni merek, hogy maximum egy perc múlva tovább fogja feszegetni a témát. Nem szólok semmit szándékosan, csak adogatom neki, amit kér.
Öt, négy, három, kettő, egy. És tessék. Ki is bukik a kérdés. Halványan, alig látatóan mosolyodom el a maszk alatt.
- Hiányzott a város, a munka meg az ismerősök – felelem, de nem bírom ki, hogy ne tegye még hozzá egy mosollyal: - Meg te is – kacsintok is rá a hatás kedvéért ahogy felém néz, aztán rögtön vissza is nézek a munkaterületre. Direkt heccelem kicsit, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mégis mennyire vagyok még rá hatással.
- De veled biztos több minden történt, úgyhogy most mesélj te. Bár reggelig még van időnk beszélgetni. – Meg mást is csinálni, de ezt már nem teszem hozzá. Nem akarom teljesen behálózni már az első öt percben, még a végén elmenekül. Baromi kíváncsi vagyok mindenre, nem csak feltétlen arra, hogy vele mi történt, hanem milyen dolgok történtek itt a kórházban. Biztos volt már kolléga-kolléga házasság meg gyerek meg konfliktus. Itt mindig történik valami, hisz mikor itt dolgoztam, akkor is állandóan volt valami történés, szóval már várom, velem mi fog az elkövetkezendő három napban. Csak meg kell érkeznem, így szokott ez lenni. Bonyodalom bonyodalom hátán.

629┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Hétf. Júl. 09, 2018 7:03 pm


to: Diana



Hogy képes úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Ennyire kibaszottul természetesen kezelni ezt az egész képtelen helyzetet? Bár nem kellene, hogy meglepjen a viselkedése, mindig is ilyen volt. Legalább ez az egy nem változott. Nem kell megszólalnia ahhoz, hogy könnyed flörtbe elegyedjen. Elég egy pillantása, vagy akár a testbeszéde. Olyan, mint azok a mitológiai lények. Mik is, szirének? Talán.
Elég ránézned és minden épeszű gondolatodnak lőttek. Titokzatos, ugyanakkor mégsem annyira megfejthetetlen. A szexualitás kézzelfoghatóan árad belőle és mindenhol nyomot hagy. Így van ez most is.
Erőt veszek magamon és igyekszem levegőnek nézni, ám ez nehezebb, mint gondoltam. Minden erőmmel a műtétre koncentrálok, mégis mindvégig magamon érzem buja tekintetét. Szinte felfal a szemeivel. Nagyon jól tudja, hogy mi a gyenge pontom. Már hogyne tudná?! Ha csak meghallottam a nevét, máris felállt a farkam. Gyűlöltem úgy vizitelni, hogy tudtam, egy légtérben vagyok vele. A kollégák ugyan nem vették észre, de minden alkalommal nyilvánosan provokált. Megbújt a nővér tömegben, és sejtelmesen kivillantotta a szoknyája takarásából a combját, amikor senki sem látta, rám kacsintott, vagy mögém lopózva a seggembe markolt. Kiborító volt, ugyanakkor úgy vonzott, mint Évát a tiltott gyümölcs...
-Nem, nincs olyan opció, hogy VAGY! Mit gondoltál? Hogy visszajössz és majd ugyanonnan folytatjuk ahol abba hagytuk? - Korholom le a maszk mögül, szemeim haragosan villannak, ahogy felnézek zöldeskék íriszeibe. Ó anyám, azok a szemek!
Megköszörülöm a torkom és folytatom a seb felfrissítését. Állom a sarat, és nem beszélek olyanról, aminek nincs köze a jelenlegi beavatkozáshoz, pedig milliónyi miért kavarog a fejemben, amiket legszívesebben most rögtön a nyakába zúdítanék.
-Ki. - Bólintok kimérten szűkszavú válaszomat követően. A levegő már-már kézzelfoghatóan fagyossá vált közöttünk. Észre se veszem, hogy milyen szorosan markolom a kezemben tartott műszereket.
Állkapcsom megfeszül, fogaimat egymáshoz préselem, így akadályozva meg, hogy valami olyat mondjak, amit én sem gondolhatok komolyan. Cinikusan felhorkanok a maszk takarásában és hozzáhasonlóan elmosolyodom. Hagyom, hogy szemei rabul ejtsenek.
-Hiányoztam, mi? - Hitetlenkedek, és közben úgy vigyorgok, hogy majd' kiesek a saját számon. Beletelik néhány másodpercbe mire rájövök, hogy mit művel. Már megint ugyanaz a régi lemez. Kötélen rángat, mint egy kurva bábot és én még csak észre sem veszem. Vagy ha mégis, akkor túl későn...
Zavartan megköszörülöm a torkom, elkomorulok és egy újabb bemetszést ejtek.
Csak akkor blokkolnak le a kezeim, amikor arra kér, hogy meséljek arról, mi történt velem az elmúlt hat évben.
Felsóhajtok, hosszan száműzöm a levegőt a mellkasomból.
-Ezt nem egy kávé mellett kéne megvitatnunk a büfében? - Kérdőn felsandítok rá, és most én vagyok az, aki mocskosul pofátlan módon tetőtől talpig végig mérem.
-Még mindig jól áll a zöld. - Jegyzem meg elismerősen és egy sanda félvigyor szökik a képemre, amit nem láthat a maszk miatt, így csak a szemeim alapján tájékozódhat, már pedig azok elég beszédesek.
-Nem gondoltam volna, hogy valamikor még hallok felőled. Erre most itt állsz mellettem és ugyanúgy provokálsz ahogy régen is. - Harsányan felnevetek és megrázom a fejem, miközben nedvszívó kötszerekkel elkezdem kitömködni azt a hatalmas üreget, amit csináltam.
music: zenecím || note: *.* || NM


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Csüt. Júl. 12, 2018 2:38 am


I'm back, honey...


Diana & Derek
Persze egy pillanatig sem gondoltam, hogy majd ha visszajövök, onnan folytatódik minden, ahol hat évvel ezelőtt abbamaradt. Tisztában voltam vele, hogy semmi sem lesz ugyanaz, de eddig mindig minden nehezebb helyzettel megküzdöttem, hát most miért lenne ez másképp?!
- Miért ne folytathatnánk ott? – teszem fel a kérdést kis hatásszünet után és próbálom figyelni az arcvonásait, amiket takar a maszk ugyan, de érződik nagyon is, hogy jelen pillanatban nem éppen sorolható a nyugodt emberek közé. Rá is jövök, hogy talán jobb lesz, ha hagyom úgy két percig szusszanni, mielőtt ezt a beszélgetést tovább folytatnánk. Gondoltam, hogy majd valahogy így fog reagálni, de tudom, hogy kis idő múlva lenyugszik majd és máris jobb lesz a hangulata. Majd meggyőzöm arról, hogy örülnie kellene annak, hogy visszajöttem.
Figyelem csendben, ahogy dolgozik, kis ideig egy szót sem szólok, de aztán válaszolok a kérdésére, hogy miért jöttem vissza. Kis ferdítéssel persze, de van igazság abban, amit mondok.
- Nem olyan hihetetlen ez – mondom neki mosolyogva ahogy átnyújtom a következő műszert neki. Ami azt illeti, Derek komolyan ért a dolgokhoz az ágyban, szóval nem mondom, tényleg eszembe jutott párszor. – Ne mondd, hogy te nem gondoltál többször az együttléteinkre – sandítok újból rá ahogy belekezdek a kis provokációba. – Persze biztos van, aki már a helyembe lépett azóta. Sőt, gondolom rögtön akadt jelentkező. – A fél karomat rátenném erre a kijelentésre. Már hogyne lenne! Derek pont az a típus, akiért azért jó pár nő odavolt itt a kórházban már akkor is, és ami azt illeti, az idő nagyon is jót tett neki, szóval ebben én egy percig sem kételkedem.
Kíváncsi vagyok, mi lehet vele. Vicces, jó pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy majd valaha így kell puhatolóznom például nála, de nem csak vele vagyok így, hanem jó pár régi ismerősömmel. Meg családtagommal. A bátyám már-már azt hiheti, hogy meghaltam vagy nem is tudom, de azt mondjuk biztos nem is sejti, hogy van egy unokaöccse. Én lennék az utolsó, akiről bárki el tudja képzelni, hogy egyszer gyereke lesz. Hát lett.
- Ha ez egy burkolt meghívás akart lenni egy kávéra, hát legyen – mondom, és már érzem is a kávé illatát. Elszoktam az éjszakáktól az utóbbi három évben, ugyanis Cedric már azóta egyszer sem ébredt éjjel, így hódolhattam rendesen az egyik legnagyobb hobbimnak, az alvásnak. Így ez most, hogy egy egész éjszakát ki kell húzzak kicsit keménynek bizonyul. Pislogok is rendesen.
- Köszönöm – mosolyodom el miközben odaadom neki a kötszert. Tessék, már kezd is oldódni. Tudtam én, hogy nem fog sokáig tartani ez a komorság, csak egy pár szó kellett ahhoz, hogy beadja a derekát. Vajon másra is ugyanúgy kapható, mint rég? - Neked pedig jól áll az öregedés, ha lehet ilyet mondani. - harapok az ajkamba a maszk alatt, ahogy figyelem munka közben. Szexi.
- Én és a provokálás? Távol álljon tőlem – ellenkezem kicsit, de persze, hogy ezt csinálom. Ez mindig jól ment. – Bár ami azt illeti, én sem gondoltam, hogy valaha visszajövök – bököm ki őszintén, de ennél többet nem szándékozom mondani ezzel kapcsolatban, mert már így is picit többet mond ez, mint kellene. Vigyáznom kell minden szóra, mert ez most nem csupán titokzatosság, komoly tétje van a dolognak, hogy nehogy elszóljam magam.
Ó Derek, ha te tudnád, milyen meglepetések állnak még előtted. Vajon mit fogsz szólni ahhoz, ha közlöm veled, hogy van egy hat éves fiam, aki mellesleg, lehet, hogy a tiéd? Nem biztos, de a szeme mintha a tiédre hasonlítana… Aztán lehet, hogy csak képzelődöm már, de ami azt illeti, esküszöm, örülnék, ha Cedric az övé lenne és nem azé a faszé. Jobb géneket örökölne Derektől, mint tőle.
- Emlékszel, amikor beboroztunk az ügyelet előtt? – nevetek fel halkan az emlékre, ami az egyik kedvencem. – Sosem felejtem el Pierce fejét, amikor összerakta a képet. – Az akkori kórházigazgató először rajtam vette észre, hogy valami nem stimmel, aztán Derek is lebukott hamar és mindkettőnket hazaküldött aznapra. Megúsztuk egy figyelmeztetéssel, de lehetett volna komolyabb is. Volt pár dolog, amire szívesen emlékszem vissza, most épp ezzel próbálom kicsit feloldani a hangulatot kettőnk között, mert ami azt illeti, kicsit tényleg fagyos, de már olvasztom. Olvasztom.  

629┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Pént. Júl. 13, 2018 9:55 pm


to: Diana



Kérdése hallatán fehér maszkom mögött zavaromban egy félvigyornak csúfolt fintor ül ki a képemre és félszemmel a mellettem álló nehézbombázóra sandítok, majd erőltetetten megköszörülöm a torkom. Gondolatban tökön vágom magam egy méretes hólapáttal, és próbálok a régmúlt igen csak kellemes emlékei közül visszacsöppenni a rideg valóságba, ami a megszámlálhatatlan kérdőjeleken, egy velejéig romlott ápolónőn és egy csontig hatoló sacralis decubituson kívül semmi mással nem kecsegtet.
-Ha nem tűnt volna fel, nem néhány órára tűntél el, hanem évekre! Ezt a beszélgetést itt és most rövidre zárom. - Jelentem ki szigorúan, már-már azt is mondhatnánk, hogy feszültté váltam a puszta jelenlététől is. Furcsa, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen érzéseket fog kiváltani belőlem. Ahogy azt sem, hogy valaha még újra láthatom. Miután eltűnt, sokáig kerestem. Próbáltam hívni, üzeneteket hagytam a rögzítőjén, még a lakásához is elmentem, aztán szépen lassan feladtam. Az aggódást felváltotta a harag, majd a közömbösség, teltek múltak a hetek, hónapok és egyik nap azon kaptam magam, hogy már nem ő az első gondolatom amikor felkelek. Aztán jött Nora, majd Kacey és teljesen megfeledkeztem róla. Erre most itt áll mellettem és pajzán megjegyzéseket tesz. Akármennyire is próbálom magam megemberelni, úgy viselkedni, mint aki vérig van sértve, újfent csak vigyorogni tudok, amikor a "régi szép időkre" célozgat. Hogy a francba felejthettem volna el?! Fiatal, zöldfülű rezidens voltam, amikor egymásba botlottunk az osztály folyosóján. Nem volt kérdés, az első pillanattól fogva működött közöttünk a kémia, és én nem voltam rest véka alá rejteni a vonzalmamat. Sőt! Ha jól emlékszem alig telt el két hét, máris az orvosiban kötöttünk ki, és nem, nem horgolni tanultunk...
-Talán volt. De számít ez? Ismerve a vérmérsékletedet, valószínűleg te sem vonultál zárdába miután eltűntél. - Egy rövid pillanatra felé fordítom a fejem és kérdőn, már-már követelőzve vonom fel egyik sötét szemöldökömet, miközben tekintetemmel foglyul ejtem az övét. Ne gondolja azt, hogy ennyiből megússza a válaszadást a miértjeimre.
A közös kávé gondolatára helyeslően bólintok, majd újra elmélyülök a feltárásban és néhány "aztakurva" "bassza meg" és társai diszkrét kíséretében lassan az egész kimetszés végére érünk. Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Mégsem tudok teljes egészében csak a rám bízott feladatra összpontosítani. Ismeri rajtam kívül valaki azt a mondást, hogy: Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs.
A haragom enyhülni kezd, és minél kevesebbet gondolok arra, hogy hogy átejtett anno a palánkon, annál többször azon kapom magam, hogy őt méregetem, mígnem végül egy bók is kiszalad a számon. Picsába!
De nincs mit tenni! Iszonyú dögös még mindig, és azt hiszem, hogy ezzel nagyon is tisztában van. Nem titok, hogy az összes orvos az osztályon csillapíthatatlan erekcióval, csaholó kutyaként loholt a nyomában. Én is ezek közé a megvezethető seggfejek közé tartoztam. Csak én meg is kaptam amit akartam.
-Na persze! - Horkanok fel hitetlenkedve. Ezt ő sem gondolhatja komolyan.
-Oké, ezzel megvolnánk. - Sóhajtom kissé kimerülten, majd lehúzom a steril kesztyűket, melyekbe igen intenzíven beleizzadt már a tenyerem, majd jön a maszk és ez a rohadt papír köpeny is,ami inkább átok, mint áldás.
-Leragasztanád? - Bökök fejemmel a Holleanyónk tompora felé és egyik kezemmel megtámaszkodom a vizsgálóasztal szélén valahol Diana csípője mellett.
-Naná, hogy emlékszem! Ahogy arra is, hogy haza zavart minket, és a kanapédig is alig jutottunk el. - Halkan duruzsolok és egy fél lépés közelítek felé. Ujjaim az ágy szélébe marnak és megigézve vizslatom páratlan szemeit, majd telt ajkait. Valahonnan messziről hallom a nővérhívó hangját, és hirtelen ráeszmélek, hogy ez a mukahelyem, és tartanom kell magam ahhoz, miszerint nem folytathatjuk onnan ahol abba hagytuk. Nem akarok segget csinálni a számból.
-Hívok egy betegszállítót. - Hátrébb húzódom, megvakarom a tarkómat, végig simítok kék pólómon, amit eddig az eldobható köpeny takart, majd a telefonhoz lépek és intézkedem. A csapzott kinézetű betegszállító néhány perc múlva már dörömböl is az ajtón, hogy visszavihesse a beteget az osztályára.
-Még mindig édesítővel iszod a kávét? - Próbálom oldani a feszültséget. A krómozott mosdókagylóhoz fordulok és kimosakodom, de a falra szerelt tükörből mindvégig őt figyelem.
music: zenecím || note: *.* || NM


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Kedd Júl. 17, 2018 9:21 pm


I'm back, honey...


Diana & Derek
Látom Dereken, hogy nagyon is vevő lenne az ötletre, de valami gyanús nekem. Persze mondjuk az is benne van a pakliban, hogy tényleg haragszik, amiért leléptem anno. Nem mentem volna el, ha nem történik meg az a „kis” baleset, bár nem tudom, meddig bírtam volna a férjem mellett. Valószínűleg nem sokáig, Így hatalmas kérdőjel az egész, számtalan „mi lett volna, ha” variáció megfordult már a fejemben, de valószínűleg még mindig a kórház folyosóit koptatnám, de hogy a mellettem állóval milyen viszonyunk lenne, azt már sosem tudjuk meg. Mindenki továbblépett. Nem is tudom, mi volt köztünk tulajdonképp. Nem állítanám, hogy csak szex érzelmek nélkül, mert azért ez nem így volt egészen. Szerelemnek sem nevezném, valahogy a kettő között állhattunk. Baromi jól elvoltunk, azért ha valamit, hát ezt sajnáltam, hogy vége lett.
- Igenis! – teszek egy apró katonás mozdulatot a szabad kezemmel még ezt is kicsit elviccelve, Én azt hittem, csak egy szexpartner voltam neki. Ha egy eltűnik, jön a másik, vagy ez nem így megy?! Azért gondolom mély letargiába nem süllyedt miután eltűntem.
Hamar meglágyítom, már-már látom felsejleni a mosolyt a maszk mögül, ami azért már egy fokkal bíztatóbb, mint az előbbi felmorranása. Szerintem még ma kiengesztelem az ügyeletünk végére. Az mindig jól ment. Persze nem vagyok telhetetlen, már az is haladás, hogy szóba állt velem. Mondjuk kénytelen volt így összezárva. Azért is jelentkeztem asszisztálni, nem azért, mert minden vágyam egy ilyen műtét. Az indok nagyon egyszerű: innen nem menekül. Haha.
- Hát azt valóban sosem tenném. – Nem igazán tudtam sosem meglenni férfi nélkül, aki kielégíti az igényeimet, de azért ez a hat év nem éppen arról szólt, hogy úszkáltam a szabadidőmben és azt leskelődtem mindenfelé, hogy kit tudok becserkészni. Azért volt idő, mikor „beszöktem” a belvárosba, mert már nem bírtam tovább. A gyerek aludt. Reménykedtem, hogy végig alussza az időt, míg vissza nem megyek. Így volt. Mázlimra. Rosszabbul is elsülhetett volna, ennek ellenére még mindig voltak hetek, amikor megengedtem magamnak ezt egy-egy éjjelre.
- Aljas rágalom – mosolygok, de mindketten tudjuk, hogy a provokáció igenis közel áll hozzám, sőt, az egyik leginkább kedvelt hobbijaim közé tartozott mindig is. Most is erőteljesen ezt művelem és persze élvezem is.
Figyelem, ahogy befejezi a műtéten aztán ahogy leveszi a maszkot. Huh baszki, mondom én, hogy jól áll neki az öregedés. De még mennyire! Bólintok a kérésre, de nem mozdulok egyelőre. Megköszörülöm a torkom és az ajkamba harapok a maszk alatt. Ettől a hangtól még a libabőr is végigfut a lábszáramtól egészen a nyakamig.
- Hát igen. Szép emlékek. Megvan még a kanapé? – szemtelenkedek újból most már tényleg nagyon széles vigyorral és közben magamhoz veszem a tapaszt, hogy leragaszthassam a felületet, s miután befejeztem átengedem a helyet a betegszállítónak és a kézmosó felé igyekszem. A kérdésére felkapom a fejem. Hoppá.
- Mikre nem emlékszel. – Hát igen, azért ez is hozzásegített ahhoz, hogy megcsaljam anno a férjem. Érdekes, hogy Derek még ilyenekre is emlékszik annyi idő után, ő meg még azt is elfelejtette három nap alatt, hogy utálom, ha a fürdőkádban nincs habfürdő, és ennek ellenére akárhányszor kértem meg, hogy engedje meg a vizet, richtig anélkül tette. Apróságok, de annál többet számítanak. – Igen – mondom egy halvány mosollyal, aztán rásandítok a tükörből és lekapom a köpenyt magamról, ami alatt csak egy melltartó van. Ezt a kis tervemet már szinte el is felejtettem itt a nagy beszélgetések közepette. Pár lépést teszek felé a pólómmal a kezemben,
- Ha mégis inkább más ébresztőre vágysz, még meggondolhatod magad – kacsintok rá ahogy az ujjbegyeim megérintik az alkarját. Igazi ribanc vagyok, nem mondom, de annyira jól esik ezt csinálni. – De ha kávé, hát legyen kávé. Hosszú még az éjszaka – vonok vállat és visszaveszem a felsőm mielőtt még valaki bejönne ide aztán már az első nap bukta lenne. Véged van Derek Thredson, és szerintem ezzel te is tisztában vagy.  

627┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Szer. Júl. 18, 2018 10:31 pm
The Past is sometimes better

Minél többször és tovább nézem őt, annál jobban elragadnak a valóságtól az emlékek és visszarepítenek valami távoli eseményhez, ami olyan réginek, lepusztultnak tűnik, hogy talán meg se történt...
"Az orvosiban az ágyat egy személyre tervezték és nem éppen abból a célból, amire mi is használtuk.
Egyik karomat behajlítottam valahova a tarkóm alá, másikat a hasamon pihentettem és behunyt szemekkel átadtam magam a teljes kielégülés érzésének. Zihálásom lassacskán alább hagyott és pihegéssé szelídült. Egy mélyről feltörő sóhajt követően visszakényszerítettem magam a mennyekből a szürke, kopár valóságba és a falon lévő órára irányult a tekintetem. Tíz múlt. Az osztályon csend volt és nyugalom. A betegek -jobbik esetben-, már rég húzták a lóbőrt, a nővérek pedig vagy a konyhában múlatták az időt, vagy a nővérpultban adogatták egymásnak a mocskosabbnál mocskosabb pletyka lapokat. Ez volt a legkedvezőbb időpont egy kis összebújásra, és mi mindig kihasználtuk. Az óráról Dianara vándorolt a pillantásom és egy csepp bűntudatot sem éreztem, pedig akkor már férjnél volt.
Ott ült az ágy szélén, meztelen felsőtestét csupán hosszú haja fedte. Éppen a melltartójának csatjával hadakozott. Féloldalasan elvigyorodtam és kinyújtottam felé eső karomat, hogy megsimíthassam derekát, melyeken néhány verejtékcsepp csillogott.
-Hát ez őrület de komolyan! - Szitkozódása még szélesebb vigyort csalt ki belőlem. Oldalra fordította a fejét, és a válla felett szigorú pillantással hátra tekintett rám.
-Hagyd, majd én. - Behódoltam annak a gyilkos pillantásnak -mit tehettem volna?-, magamra húztam a lepedőt és közelebb kúsztam hozzá. Feltérdeltem mögötte és a kezem ügyébe vettem az irányítást.
-Már mész is? - Duruzsoltam marasztalóan a fülébe, majd finoman fogaim közé szorítottam a fülcimpáját és lassan lejjebb kúsztam a nyakára, vállára. Teste ajkaim nyomán libabőrössé vált, és ez teljesen beindított. Az egész Nő beindított, olyan voltam, mint egy függő vagy mániákus...  
-Hát... azt hiszem annyira mégsem sietek. - Lehelte elfúlóan, majd szembe fordult velem, a fölöslegessé vált ruhadarab, mely addig is csak a fejtörést okozta mind a kettőnknek, lehullott a földre. Hátradőltem és magamra húztam, hogy újra és újra érezhessem. Fogalmam sem volt, hogy másnap már nem jön dolgozni és se szó, se beszéd, évekre elnyeli a föld..."
Erőltetett torokköszörüléssel rángatom vissza magam a jelenbe, és képtelen vagyok távolságtartóan viselkedni vele. A francba is, annyi éven keresztül mindent tudtunk a másikról, nem voltak egymás előtt titkaink -részemről legalábbis ezt nyugodt szívvel elmondhatom-, jól együtt tudtunk dolgozni és naná, hogy jól ismerjük a másik minden porcikáját, a gyenge pontjait... Nem tudom mit hittem, amikor elhatároztam magamban, hogy kemény és megtörhetetlen leszek. Hogy a francba lehetnék ennek az őrület picsának a társaságában?!
Kárörvendően elmosolyodom, amikor látom felcsillanni a szemeit. Szinte kézzel fogható a kettőnk közötti vibráció, amikor egy kicsit közelebb merészkedem hozzá. Éppen csak átléptem a határt, de még mindig vissza tudok fordulni, ha úgy adódik... Aztán persze a lehető legjobbkor megérkezik a betegszállító, és ez teljesen kizökkent a ritmusomból.
Megjegyzésére, miszerint igen csak jó memóriának örvendhetek, elégedetten elmosolyodom és szinte azonnal úrrá lesz rajtam a nosztalgia. Baszki!
-Arra is emlékszem, hogy az első kávédig hozzád sem lehetett szólni. Igaz, utána sem, de legalább akkor már eltűrted, hogy mások is élnek még rajtad kívül a bolygón. - Szüntelen őt bámulom a tükörből és csak akkor kezd el némileg lefagyni a vigyor a képemről és átveszi a helyét valami más, amikor ledobja a köpenyét. Megfordulok, a mosdónak támaszkodom és úgy figyelem közeledő alakját, mintha még soha nem láttam volna ennyire pőrén. Sötétkék nadrágom kezd egyre kényelmetlenebbé válni. Tagadhatatlan, csapdába csalt. Már megint. Igaza volt, pont onnan folytatjuk ahol hat évvel ezelőtt abba hagytuk.
-Szarok a kávéra... - Sziszegem fogaim között, és mint felbőszült vad ragadom meg a csípőjénél fogva és húzom magamhoz olyan közel, hogy érezze azt, amit én is érzek. Az őrületbe kerget. TELJESEN! A büdös picsába! Kezeim kíméletlenül gömbölyű fenekébe marnak, számmal ajkait, nyakát, domború kebleit habzsolom és közben a mosogató felé terelgetem. Eddig én voltam sarokba szorítva, most rajtad a sor kisanyám!
Combjai alá nyúlok, hogy felemelhessem, így a pultra ültetem a mosdókagyló mellé. Egy mozdulat csupán és szétkapcsolom melltartójának pántját, hogy teljességében érezhessem és élvezhessem az alatta lapuló kebelcsodákat, miközben egyik kezemmel mélyen a hajába túrok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Pént. Júl. 20, 2018 12:08 am


I'm back, honey...


Diana & Derek
Kicsit még számomra is hihetetlen, hogy itt vagyok újra Chicagoban és újra egy műtőben asszisztálok. Derekkel. Főleg akkor nem gondoltam, hogy valaha majd újra látom, amikor összecsomagoltam és leléptem. Az utolsó együttlétünkkor még csak nem is sejtettem, hogy mi fog történni másnap. Azt meg végképp nem, hogy akkor már a negyedik hónapba léptem a terhességgel. Nem gondoltam volna, hogy eljön újra ez az idő, hogy visszajövök ide. Kissé üldözési mániám van, ugyanis mióta visszajöttem, minden egyes rohadt szirénaszóra megrezzenek, ami egy kórházban nem annyira előnyös azért, ezt meg kell hagyni. Próbálom jól leplezni, de aztán tegnap például elbújtam az egyik folyosó végén, mikor megláttam két rendőrt befordulni a kórházba, mert azt hittem, értem jöttek. Közben meg csak azért jöttek, hogy kihallgassák az egyik beteget. Elég idegőrlő. Remélem nem fogok belebolondulni a dologba, mert az nem lenne túl jó dolog. 
Fellélegzem, mikor végzünk a műtéttel. A végén, mikor közelebb jön, már érződik, hogy elengedte már magát kicsit, legalábbis már valamilyen szinten kevésbé érződik a feszültség rajta. Azt gondolom, hogy nincs ennek itt még vége és biztos fel fogja hozni még párszor, hogy nem tudja, mit gondoltam, mikor csak úgy felszívódtam... Ezzel tisztában vagyok, nem bánom, ha el tudunk tölteni pár fergeteges órát együtt, akkor már megéri hallgatni a szitkozódást. 
Bármelyikünk is próbálná tagadni, hogy már semmi nem a régi, ahogy közelít már érzem is, hogy valószínű még mindig ugyanúgy működik a kémia köztünk. Hm. 
- Ez még most is így van, csak szólok – mosolyodom el én is, mert ha valami, hát ez nem változott. Tényleg meglep, hogy mikre emlékszik és ez valószínűleg ki is ül az arcomra és főleg azután húzódik szélesre, mikor leveszem a köpenyt és meglátom Derek reakcióját. Összevillan a tekintetünk a tükörben és ahogy megfordul az ajkamba harapok, nem tudom elfojtani a mosolyom. Újra ugyanolyan csábító vagyok, mint akkor voltam, csak most annyi a különbség, hogy nem vagyok férjnél, tehát abszolút bűntudat nélkül kefélhetek vele. Nem mintha előtte annyire felemésztett volna a tudat, hogy a férjem valahol lehet éppen rám gondol. Idióta barom. Összerándul a gyomrom ahogy megragad a csípőmnél. 
- Nahát – nyögök ki ennyit válaszul miközben az arcát pásztázom olyan közelről, hogy a leheletének melegségét érzem az arcomon. Le sem tagadhatja, hogy még mindig vonzódik hozzám, hiszen a nadrágja már érezhetően szűkös. Beindult rendesen, pedig még csak éppen nekiláttam az akciónak. Tekintetem az ajkaira siklik mielőtt még megcsókolna és magamban kárörvendő mosollyal veregetem meg a saját vállamat. Még mindig bombázó vagy Diana, nincs mit tenni. Olyan határozottan rak fel a pultra, hogy kettőt pislogni sincs időm, de egyáltalán nem bánom, sőt... Körmeim erősen a vállába marnak és lehunyt szemmel vetem a fejem a falnak. Halk sóhaj tör fel a torkomból a csókjaira, majd a pólója aljához nyúlok, hogy felhúzva lekaphassam róla. 
- Van, ami nem változik - duruzsolom halkan és lehuppanok a földre a nyakába kapaszkodva, hogy aztán lábujjhegyre állva ágaskodjam újabb csókért. Mindeközben a mutatóujjam végig simít a nadrágjának peremén, aztán meg is akasztom, hogy lerángathassam róla a felesleges darabot. A hév elég nagy, gondolkodni nem igazán tudok már, de mikor addig jutunk, hogy lekerüljön rólam is az alsó, hirtelen elkapom a kezét.
- Bassza meg – sziszegem és olyan gyorsan veszem vissza magamra a ruhákat, mint a villám. – Nekem talán mégis kellene az a kávé – mosolyodom el kicsit zavartan. Eszembe nem jutott volna megállni, nem arról van szó, hogy meggondoltam volna magam, vagy hasonló, csak éppenséggel rájöttem, hogy az alhasamon egy szép kis heg ékeskedik, ami tagadhatatlanul leleplezne. Császármetszéssel szültem annak idején, és bár ráfoghatnám bármiféle másik alhasi műtétre, azért tuti, hogy gyanakodni kezdene. Gyűlölöm azt a heget. Az egész testem elcsúfítja... Mi van egyáltalán, ha úgy már nem is fog vonzónak találni és elillan minden kellemes illúzió?! A francba!
- Bekapcsolnád? – fordulok meg neki háttal, miután magamra kaptam a melltartót is és a kezem ökölbe szorul a méregtől. Ezért sem akartam gyereket szülni. Megannyi ok volt, de mégis megtörtént, amit néha nem is bánok, de azért vannak napok, amikor közel sem vagyok olyan boldog miatta. Például most.
- A következő közös ügyeletben mondjuk nem bánnám, ha folytatnánk, amit elkezdtünk – hajolok a füléhez és lágyan végig szántok a fogaimmal az arca szegélyénél.
- Jössz kávézni? – pillantok hátra a műtő ajtajából miután visszavettem az összes ruhát és utolsó pillantást vetek még a tükörbe, hogy megigazíthassam a hajam, mielőtt kilépnék innen. Jaj, pedig mennyire beindít még mindig. Csessze meg...  

721┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Hétf. Júl. 30, 2018 9:25 pm
The Past is sometimes better

A kezdeti jég megtörni látszik annak ellenére, hogy amikor beléptem ide és megpillantottam őt, szinte azonnal megszületett bennem a szilárd elhatározás, miszerint nem fogok engedni neki, és olyan közömbös leszek vele, amilyen egy idegennel szemben is lennék. Azt akartam, hogy átérezze kicsit a helyzetemet, hogy milyen volt nekem, amikor egyik napról a másikra eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Ha őszinte akarok lenni, az eltűnését követő napokban, hetekben annyira megviselt a hiánya, hogy már-már komolyan azon töprengtem, hogy mi van, ha tényleg nem is létezett soha és mindvégig csak egy kósza illúzió volt, egy vágyálom, a női ideálom megtestesítője. Néhány hét céltalanság, kutatómunka után aztán feladtam. Az emléke szépen lassan elhalványult, majd megismertem Norát, megszületett Kacey és Diana kitörlődött a gondolataimból. Erre most megjelenik, hogy felkavarja az egyébként sem teljesen békés állóvizet.
Azt hittem, hogy tartani tudom magam az elhatározásomhoz. De mégis mit gondoltam? Egy kósza pillantásával képes felkorbácsolni, és csak idő kérdése volt, hogy mikor fog bekövetkezni a mindent elsöprő erejű detonáció, az a fajta amivel már én magam sem bírok el egykönnyen. Francba! Hogy is lennék képes nemet mondani annak a nőnek, aki egykor a gondolataimba látott, minden rezdülésemet ismerte, és nagyon jól tudta, hogy mi az amitől pillanatok alatt elvesztem a józan eszem. Úgy tűnik ez a boszorkány tulajdonságát megtartotta, és ugyanolyan magabiztossággal az olyan védtelen férfiak ellen fordítja, mint amilyen én is vagyok. Valósággal sarokba szorít, nem hagy semmiféle kibúvót, egyszerűen nincs választási lehetőségem. Magával ránt a feneketlen mélységbe. Ez mindig is jól ment neki.
Egyik pillanatban még a kávézási szokásairól beszélgetünk, a következőben pedig úgy vetem rá magam, mint kiéheztetett vad a zsákmányára. A bőre még mindig ugyanolyan puha és illatos, mint évekkel ezelőtt. Zihálása visszhangja az enyémnek. Borostám cirógatóan karistolja végig a bőrét. Számmal szomjazva tapadok ajkaira, melyek még mindig ugyanolyan ízűek, mint régen. Nyelvemmel követelőzően keresem az övét, és még közelebb vonom magamhoz -már ha ez még egyáltalán lehetséges-, majd belekóstolok nyakának puhaságába is.
-Basszus... - Sziszegem elfúlóan mialatt melltartójának kapcsával babrálok. Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban képes lennék atomjaimra hullani. Mellei érintésétől egész testemben megborzongok és nem bírom ki, hogy ne ízleljem meg őket újra úgy ahogy régen is. Ujjaim feszes combját markolják. Határozottan rántom közelebb magamhoz, ezzel arra kényszerítve, hogy lábait összekulcsolja követelőző csípőm körül. Forró öléhez simulok. Azt akarom, hogy érezze, mit tesz velem egyetlen pillantása. Nem ellenkezem, amikor lerángatja rólam a pólómat, inkább csak segítek neki, aztán persze jön a nadrág. Minden ízemben remegni kezdek, amikor tudatosul bennem, hogy alig pár másodperc választ el attól, hogy újra elmerülhessek benne.
-Mi?! - Az illúzió, amit keltett bennem, tükörhöz hasonlóan darabokra hullik, és nem marad más csak a puszta, fájdalmas valóság, ahogy ott állunk egymással szemben majdnem teljesen meztelenül, nagyon közel ahhoz, amit meg akarunk tenni, ő mégis azt kéri, hogy inkább halasszuk máskorra. Először eléri, hogy teljesen elveszítsem az eszem, utána pedig elvárja az ellenkezőjét? Értetlen kifejezéssel a képemen távolodom el tőle, és visszahúzom a nadrágomat, ahol a buli igen csak lankadó félben van az imént hallottaktól. Nem szólok egy szót sem a továbbiakban. Még a végén valami olyat mondanék, amit jobb lenne, ha megtartanék magamnak. A melltartóját azért bekapcsolom, ahogy kérte, ezt követően pedig a széthajigált ruhadarabjaim rám is visszakerülnek, bár közel sem olyan hévvel és kedvvel, mint ahogyan lerángattuk őket.
-A kávé mellett akár el is mesélhetnéd, hogy mit titkolsz ennyire. - Fordulok szembe vele, miután az indulatok kissé lecsendesedtek. Fürkészően nézem a szemeit, és teljesen biztos vagyok benne, hogy van valami, amit nem akar elmondani. Valami amiről nem akarja, hogy tudjak. A büféhez vezető utat zsebre vágott kezekkel, teljes némaságba burkolózva teszem meg az oldalán. Kikérem a két feketét, mind a kettőt a számlámhoz iratom, és elkalauzolom magunkat egy félreeső asztalhoz.
-Hallgatlak. - Nyögöm szigorúan és ridegen, tenyereimmel közre fogom a papír poharat és az arcát fürkészem. Ha már így parlagon hagyott, a minimum, hogy elmondja az okát azzal együtt, hogy mit csinált az elmúlt hat évben.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Csüt. Aug. 02, 2018 3:36 am


I'm back, honey...


Diana & Derek
Egy kicsit szerettem volna abban hinni, hogy hat év elteltével is tud minden ugyanaz lenni, mint akkor volt. Tévedtem, nyilván. Már semmi nem lesz ugyanaz, hiszen megöltem a saját férjem és született egy gyerekem, akinek mellesleg nem tudom, ki az apja?! Talán az előttem álló az, talán már nem él. Derek valószínűleg kinyírna, ha megtudná, hogy ilyesfajta gyanakvásaim vannak, így nem is szándékozom vele ezt közölni. Jó ideig legalább biztos, hogy nem.
Eszembe sem jut az a rohadt vágás az alhasamon. Jól esik újra az ajkát érezni a bőrömön, a csókjának ízét feleleveníteni, és szorosan hozzásimulni. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar engedni fog a csábításnak, bár átfutott az agyamon, mégis elhessegettem a gondolatot, miszerint úgyis fel fogja húzni az orrát. Fel is húzta, csak éppen nem bírta tartani magát az elhatározáshoz, amit én egy cseppet sem bánok. Egyre szaporábban veszem a levegőt, kérdés nélkül rángatom le róla a felsőt majd a nadrágot is és szinte már beleremegek a gondolatba is, hogy tudom, pillanatokon belül magáévá tesz. Ebben a pillanatban pedig belém is hasít a tudat, hogy a hegemet nem lehet nem észrevenni a bőrömön, és biztos vagyok benne, ha nem is rögtön, utána kérdezősködésbe torkollna a dolog és biztos, hogy nem tudnék semmit letagadni. Idővel úgyis elmondom neki, talán ez majd egy sürgető tényező lesz, hogy ugyan addig nincs szex. Már ha ezek után hajlandó lesz bármit is tenni, miután leállítottam és a kávézást választottam ehelyett.
- Nincs semmi gond, csak tudod, amíg nem ittam meg a feketém, nem igazán vagyok használható. Semmire – mondom Dereknek, miközben próbál magához térni a kezdeti sokkból. Nyilván nem erre számított, én sem így terveztem. Visszaöltözöm és megigazítom a hajam, majd mielőtt kimennék a helységből visszafordulok.
- Semmit nem titkolok – vonok vállat. Mit kéne mondanom? Túl korai még ezt felvezetni bárhogy is, hogy van egy fiam, aki mellesleg lehet az övé is. – Csak húzom kicsit a dolgot, hát nem ismersz? – lépek vissza még az utolsó pillanatban, hogy a mutatóujjammal egy szív-formát rajzoljak a mellkasára. Valóban voltak esetek, amikor a nagyobb élvezet elérése érdekében húztam a dolgot és csak provokáltam ilyen-olyan helyzetekben, vagy az utolsó pillanatban léptem vissza, na de akkor azért rendszeresebben találkoztunk, nem hat évvel ezelőtt. Érthető a felháborodása és a kíváncsisága afelől, hogy mit rejtegetek.
A lépteink zaján kívül most semmi más nem tölti meg a folyosót, mi is olyan némán sétálunk a másik mellett, mintha attól félnénk, egy pisszenés is kárt okoz. Tudom jól, hogy ahogy lehetősége lesz rá, újra kérdőre fog vonni, de majd valahogy ügyesen kikerülöm a válaszadást.
A háttérben megvárom, míg kikéri a két kávét, aztán követem az egyik hátsó asztalhoz. Rajtunk kívül csak hárman lézengenek erre éjjelek éjjelén, de Derek azért biztosra megy, ahogy látom. Lehuppanok vele szembe és beleteszem az édesítőt a feketébe.
- Miről szeretnél hallani? Nincs titkom, Derek – mondom szemrebbenés nélkül a szemébe miközben a kávét kavargatom. – Ha arról szeretnél tudni, mit csináltam az elmúlt hat évben, hát nem sok mindent. Utazgattam erre-arra, meglátogattam a rokonokat Ausztráliában. – Mint a vízfolyás. Igazából ezt az Ausztráliás dolgot most találtam ki. Megannyiszor átgondoltam már, mit fogok mondani, de most annyira összezavarodtam, hogy ez csúszott ki a számon. Tekintetem a kávén tartom, csak elvétve pillantok fel a mogyoróbarna szempárba. Másnak olyan jól előadtam a sztorikat, nem hiszem el, hogy pont ezzel legyen problémám.
- Mesélj inkább te, a rokonok nem túl érdekfeszítőek – nevetek fel halkan, kissé zavartan próbálva elterelni a témát rólam. Amúgy is kíváncsi vagyok már, vele mi történt az elmúlt időben, én még ha az igazat is mondanám se lenne túl érdekes. – Nem nősültél meg? – vonom fel a szemöldököm, hiszen ez az, ami a leginkább érdekel. Az előbbi történések alapján nem hinném, de sosem lehet tudni. Nem tudom, képes lenne-e megcsalni a nejét, hiszen annak idején még barátnője sem volt, mikor mi kapcsolatba kerültünk egymással. Fogalmam sincs, hogy viselkedne olyan helyzetben. Vajon nem érdekelné? Merne nosztalgiázni egy numera kedvéért? Vagy csak annyira elragadták az emlékek? Nem hiszem. Szerintem nem nősült meg, de attól lehet párja. Bármi lehet, hat év nagyon hosszú idő, az alatt még a világot is meg lehet váltani.

721┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Vas. Aug. 12, 2018 6:18 pm
The Past is sometimes better

Álljunk csak meg egy rohadt szóra, Cica! Mi ez a süket duma? Kávé? Most komolyan? Legközelebb valami hihetőbb kifogást is kitalálhatnál arra, hogy miért nem akarsz kefélni velem. Régen soha nem volt semmi akadálya egy kis légyottnak, még ha csak egy tíz perces gyorsmenetre volt időnk a gyógyszer raktárban ameddig a traumás hasi sérültet előkészítették a műtétre, akkor is mertünk kockáztatni. Úgy is mondhatnánk, hogy egy jó dugásért mindenre képesek voltunk. Soha nem voltak kifogások. Pont ezt imádtam. Te nem voltál az a Fáj a fejem, majd máskortípus. Mi lett veled? Hiszen te kezdeményeztél! Választást sem hagyva, dobtad le a textilt, és naná, hogy azonnal olyan lettem, mint a cövek!
-Ezt még meg kell emésztenem. - Morgom kurtán, teljesen ledöbbenve viselkedésén, mely régen egyáltalán nem volt rá jellemző. Az is igaz, hogy hat év hosszú idő, már egyikünk sem teljesen tükörképe régi önmagunknak, de mégis... ilyen töketlen kifogást! Anyám! Ezt soha nem fogom megemészteni.
A büfé javarészt állandóan tömve van, de most, közeledve az estéhez, kicsit megcsappanni látszik a létszám, így könnyen szabad asztalra bukkanunk.
Kezdeti ridegségem, távolságtartó viselkedésem kezd vissza-visszatérni és vádaskodóan méregetem, ahogy egymással szemben ülünk. Szemeimet egy vékony vonallá préselem, válaszokat várva arra a kérdésemre, hogy mégis hova tűnt, mit csinált és ami a leglényegesebb -nem mintha ennyi év távlatából már sok jelentősége lenne-, miért tűnt el annyira váratlanul. Valami okának kellett lennie. És nem hiszem, hogy köze van hozzá a lottó fődíjnak. Ha így lenne, nem ülne velem szembe kórházi egyenruhában, nővér pozícióba.
Kimérten emelem a poharat a számhoz és hagyom, hogy az első korty kellemesen végigcsússzon a torkomon, majd széles mellkasom előtt összevont karokkal hátradőlök a székemen és kíváncsian felvonom sűrű, fekete szemöldökeimet mialatt a Tündér mesét hallgatom.
-Ausztráliába? Rokonokhoz? Egyik nap még a kórházban dolgozol, következő nap pedig már nem lehet utolérni? - Vonom fel hitetlenkedve egyik szemöldökömet, és töprengve megdörzsölöm az államon sűrűsödő borostát, ami hamarosan már inkább szakállnak nevezhető.
Persze, hogy tereli a témát, naná! Ez a legegyszerűbb. Érdeklődően pislog azokkal a megátalkodott szemeivel, amiknek egyetlen pillantásával arra is rá tudna venni, hogy levessem magam a Gran Canyon tetejéről.
Arcvonásai némiképp ellágyulnak, megköszörülöm a torkom és kényelmetlenül mocorogni kezdek a széken, hogy újra számhoz emeljem a papír poharat, amit aztán visszahelyezek az asztalra, és csusztatgatni kezdem ide-oda két lapaj tenyerem közt. Összeráncolt homlokkal a benne lötykölődő kávét fürkészem, majd beszélni kezdek. Ha én őszinte leszek, talán neki is könnyebb lesz beszélni. Mert azt nem veszem be, hogy hat éven keresztül családot látogatott. Hacsak nem ötszáz tagú a famíliája.
-Megismertem valakit. Itt a kórházban. - Kezdem, szememet továbbra sem vagyok hajlandó elszakítani a pohárról. A régi, elszürkült emlékek kiélesedni látszanak és eszembe jut, amikor Norával ültem itt rezidens éveim végén.
-Összeházasodtunk, született egy lányunk, aki most öt éves. Négy éve elváltunk. Azóta egyedül élek. - Mondandóm végén felsandítok rá, kezeimet továbbra sem eresztve a pohárról.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   Szer. Szept. 05, 2018 12:38 am


I'm back, honey...


Diana & Derek
Én sem gondoltam, hogy majd az utolsó pillanatban megálljt parancsolok magamnak Derekkel szemben, és valószínűleg nem is tettem volna, sőt, egészen biztos, ha nem jut eszembe, hogy ott éktelenkedik az a kibaszott vágás az alhasamon. Elhiheti, hogy most én jobban szentségelek magamban, mint ő.
- Ugyan drágám. Mondjuk elhiszem, hogy nem szoktál hozzá a visszautasításhoz. – Kétlem, hogy bárki lenne a kórházban, aki nemet mondana neki. Mikor én még itt dolgoztam, akkor én elérhetetlennek számítottam az orvosok és rezidensek között. Én voltam az az ápolónő, aki jégkirálynőként volt emlegetve és az istenért nem tudtak hanyatt vágni, kivétel Derek Thredsont. Ő valahogy más volt. Valahogy olyan szintű vonzalmat éreztem iránta, aminek ha akartam volna sem nagyon tudtam volna ellenállni, ahogy most újra lehetetlennek tűnt.
A büféig tartó út csendben telik. Én azért nem szólok egy szót sem, mert akkor újra rám fog terelődni a téma, ő pedig valószínűleg azért, mert még mindig azon kattog, hogy az imént miért utasítottam vissza az utolsó utáni pillanatban. Tudom, hogy nem fog ez a végletekig menni, hisz úgyis rá fog kérdezni az eltűnésem okára, megint.
Aztán már itt is vagyunk. Épp hogy leülök, már jön is a vád. Mit titkolok?! Lehet, hogy a kelleténél jobban ismert ahhoz, hogy tudja, nem csupán a rokonok voltak az oka annak, hogy leléptem évekkel ezelőtt.
- Na jó, talán egy kicsit be is sokalltam. Évekig egy munkahely, egy város. Nem bírom sokáig az állandóságot. Kellett a változatosság. Az pedig, hogy nem tudtál utolérni az azért volt, mert a telefonom a fürdőkádban landolt. – Na, ezt még nem terveztem el és valóban elég hülye kifogás, de az arcomon egy percig sem vehető észre a kétségbeesés. – Persze tudom, hogy kereshettelek volna, de muszáj volt elmenekülnöm innen kicsit. Nem terveztem évekig eltűnni, csak néhány hónapra, de máshogy hozta az élet – egészítem ki kicsit a történetet. Hitetlenkedik. Én is azt tenném a helyében, és idővel úgyis meg fogja tudni az igazságot. Vagyis csak egy részét, hiszen az egészet nyilván nem fogok nyilvánosságra hozni, mert két perc alatt kerülnék bajba. De azt, hogy van egy gyerekem, el fogom mondani neki, csak egy kis... kis idő kell hozzá. Ezzel akár már indokolhatom is az eltűnést, hiszen ez önmagában elég indok tud lenni arra, hogy az ember lelépjen, főleg ha a gyerek lehet, hogy házasságon kívüli.
Terelem kicsit a témát, próbálok a kérdésemre koncentrálni, de nem azt a választ kapom, amire számítok. Fel is fut a szemöldököm, ahogy elkezdi a sztorit, de ahogy aztán pár szóban összefoglalja hat év történést olyan tömören, hogy a kávét félre is nyelem és hangosan köhögni kezdek. Kell körülbelül fél perc, mire újra normálisan levegőhöz jutok.
- Huh, bocsánat. Nem akartam megfulladni, de ez kicsit most meglepett – pillantok körbe a büfében valahol azt gondolva, hogy lehet, hogy most is árgus szemekkel figyel minket a volt felesége. – Szóval feleség... és gyerek?! – Most öt éves? Akkor valószínűleg nem sokat búslakodott utánam mikor elmentem, hiszen az körülbelül hat és fél éve volt. – Ismerem? – fut ki a kérdés a számon, mert a gondolataimban arra a következtetésre jutok, hogy nyilván ismerhettem, hacsak nem utána jött, miután én leléptem. – Mármint nem akarok kutakodni, csak kíváncsi lettem, de persze nem rám tartozik – kapok észbe, mert hát azért még sincs sok közöm hozzá. Talán most kellene nagyot kontráznom és közölnöm vele, hogy lehet van egy második gyereke is, aki mellesleg hasonlókorú a lányával. Cedric fél hónapja tölötte a hatot. Jesszusom, ez kicsit bizarr.
Újra a kávémba kortyolok és most kerülöm a tekintetét. Ez a beszélgetés kezd egyre kellemetlenebbé válni, de mivel az előző magyarázatom kicsit szar volt, kihúzom magam egy jobbal. 

- Na jó, igazából ha már ilyen őszinte vagy, akkor nem hazudok én sem tovább. – Dehogynem. – A férjem rájött a viszonyunkra, és elköltöztünk. Most azért jöttem vissza, mert elváltam és menekülnöm kellett a régi helyről. – Még szerencse, hogy kurva jól tudok hazudni, talán ez már jobban megállja a helyét, mint a rokonlátogatás. Végül is, így már el is hihető, hogy miért nem tudott elérni és miért léptem le olyan hirtelen. Akár így is történhetett volna, ha éppen nem ölöm meg a férjemet.

672┃YOUTUBEcukorborsó  ┃
Med

avatar
♡ :

❖ age :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Diana&Derek ~ Where have you been?   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Chicago Guilty frpg :: Chicago :: Belváros :: Saint Joseph Kórház-
^
ˇ